Az élet számlája hosszú. Sosincs elég zöldhasú a mindennapi élet számláira, nem is beszélve a saját jachtról, a saját lakásról Acapulco vagy a Cote d’Azur partjain meg az odavaló eljutásról - ha csak turistaként is.

Utálom a turistaosztályt. Nekem az első osztály való. De még jobb a saját repülőgép, sokkal jobb, de most nem gondolok Lincre…

Az este fölvitte vacsorázni Seymour Steiglert, megbeszéltek minden üzleti ügyet, főképp jogi problémákat, amelyekkel a jogtanácsos hozakodott elő.

- Teljesen biztosra kell mennünk. Külföldiekkel szemben nem lehetünk elég óvatosak, Casey. - mondogatta egyre. - Ezek nem a jenki játékszabályok szerint játszanak.

Vacsora után Casey közölte vele, hogy rengeteg munkája van, és otthagyta. Nem volt már semmi dolga. Bevette magát egy fotelbe, és olvasni kezdett. Átfutotta a Fortunet, a Business Weeket, a The Wall Street Journalt, és még néhány gazdasági szakfolyóiratot. Ezután átvette a következő kínai leckét. A könyvet a végére hagyta. A könyv Peter Marlowe regénye, a Changi volt. A puha fedelű, szamárfüles kötetre tegnap délelőtt, közvetlenül a szálloda mellett, egy mellékutcában bukkant rá a tucatnyi könyvárus stand egyikénél. Nagy örömet szerzett számára az alkudozás. Az árusnő először huszonkét hongkongi dollárt kért érte. Casey lealkudta 7,55 hongkongira, alig másfél amerikai dollárra. Elégedetten folytatta a kirakatnézegetést. A közelben talált egy modern könyvesboltot, amelynek kirakata Hongkongról és Kínáról szóló képeskönyvekkel volt tele. Odabent az egyik állványon ott állt a Changi, három példánya 5,75 hongkongiért adták őket, újonnan.

Casey először szidni kezdte magában a vénasszonyt, hogy így becsapta, de aztán észbe kapott: de hisz az a banya nem csapott be. Csak ügyesebben kereskedett, mint én. Végül is alig egy perce még én vihogtam magamban, hogy nem volt rajtam semmi haszna, pedig isten a tudója, szükségük van rá.

Nézte a Nathan Road alatta zajló forgalmát. Délelőtt elsétált rajta vagy két kilométert, elment a Boundary Roadig. Ez is egyike volt azoknak, amiket látni akart. Ugyanolyan utca volt, mint a többi, forgalmas, nyüzsgő, harsány cégtáblákkal teli, csak egyvalamiben más: abban, hogy ami a Boundary Roadtól északra terül el, az 1997-ben visszakerül Kínához. Mindenestül. 1898-ban a britek számos közeli szigettel együtt kilencvenkilenc évre bérbe vették a Boundary Roadtól a leendő határig, a Sham Chun folyóig terjedő területet. - Nem volt ez ostobaság, Peter? - kérdezte Casey Marlowe-tól, amikor a délutáni tea idején véletlenül összefutott vele a szálloda halljában.

- Ma már az - felelte elgondolkozva Marlowe. - De akkor, ki tudja? Nyilván volt értelme, különben nem csinálták volna.

- Igen, Peter, de hát kilencvenkilenc év az olyan rövid idő. Mi ütött beléjük, hogy csak ilyen rövid időre vették bérbe? Nem gondolkoztak?

- Hát igen. Az ember hajlamos így vélekedni. Most. Na de akkoriban? Ha valamelyik brit miniszterelnök akkortájt böffentett egyet, abba az egész világ belerengett. Egy világhatalom esetében más a helyzet. A brit oroszlán azokban az időkben még valódi oroszlán volt. Mit számít egy tenyérnyi földdarab annak, aki a világ negyedrészét birtokolja? - Caseynek eszébe jutott, hogyan mosolygott Marlowe. - Ennek ellenére az Új Területeken még mindig létezett az itteniek fegyveres ellenzéke. Persze forrongtak is. Aztán a kormányzó, Sir Henry Blake, kezébe vette a dolgot. Nem indított ellenük háborút, csak beszélt velük. A falu öregei végül beadták a derekukat, de azzal a kikötéssel, hogy a törvényeik és szokásaik továbbra is érvényben maradnak, és ha kívánják, cselekedeteiket kínai törvények szerint bírálják el, és Kowloon városa továbbra is kínai marad.

- És az itteniekre még mindig a kínai törvények vonatkoznak?

- Igen, a történelmiek, nem a Kínai Népköztársaság törvényei, így aztán ide olyan brit elöljárók kellenek, akik a konfuciánus törvényekben is kiismerik magukat. Egészen más, mint a miénk. Például: a kínai törvény abból indul ki, hogy a tanúk természetesen mind hazudni fognak, mert kötelességük hazudni és eltitkolni a dolgokat, és az elöljáró dolga, hogy kiderítse az igazságot. Afféle Charlie Chanként kell működnie. Civilizált ember nem esküdözik nyilvánosság előtt, hogy igazat mond, minket is bolondnak néznek érte, és nem vagyok biztos benne, hogy nincs igazuk. Tele vannak mindenféle őrült és bölcs szokással - attól függ, honnan nézzük. Tudja-e például, hogy az itt élő kínai férfiaknak több feleségük is lehet?

- Ezt már nevezem.

- A több feleségnek tényleg vannak bizonyos előnyei.

- Hát akkor ide figyeljen, Peter - kezdte Casey felhevülten, aztán rájött, hogy Marlowe csak cukkolja. - Magának elég egy is. Magának ott van Fleur. Hogy vannak? Hogy megy az anyaggyűjtés? Ha maga nem ér rá, mit gondol, volna kedve Fleurnek eljönni velem ebédelni?

- Sajnos kórházban van.

- Uramisten! Mi baja?

Marlowe elmondta neki a reggel történteket, és hogy mit mondott Tooley doktor. - Épp most jövök Fleurtől. Nincs valami jó színben.

- Jaj, de sajnálom, Tehetnék valamit?

- Nem, köszönöm. Nem hiszem.

- Csak szóljon, ha bármit, jó?

- Köszönöm.

- Lincnek igaza volt, hogy beugrott vele, Peter. Becsületszavamra.

- Hát persze, tudom. Egy percig se higgye, hogy… Linc megtette, amit nekem… jobban csinálta, mint én tudtam volna. És maga is. És azt hiszem, azt a másik lányt is sok bajtól mentették meg. Orlandát. Orlanda Ramost.

- Igen.  

- Míg él, hálás lehet maguknak. Halálosan meg volt ijedve. Több ilyet láttam már annál, mint hogy ne ismerjem fel. Gyönyörű egy darab, nem?

- Az. Hogy áll az anyaggyűjtés?

- Köszönöm, jól.

- Alkalomadtán szívesen elbeszélgetnék magával a benyomásairól. Jaj, most jut eszembe: megtaláltam a könyvét, meg is vettem, még nem olvastam el, de ott van a pakli tetején.

- Tényleg? - Caseynek eszébe villant, hogyan próbálta játszani a közömböst Marlowe. - Remélem, tetszeni fog. Hát nekem most mennem kell, meg kell uzsonnáztatni a gyerekeket.

- Ne felejtse el, Peter: ha bármi van, csak hívjon. Köszönöm a teát, és adja át üdvözletemet Fleurnek.

Kinyújtózott, sajogni kezdett a háta. Leszállt az ablakpárkányról, visszament az ágyhoz. A szoba kicsi volt és nem olyan elegáns, mint a lakosztály - immár Linc lakosztálya. Bartlett úgy döntött, hogy megtartja a másik hálószobát is. - Bármikor használhatjuk irodának mondta Caseynek -, de tartaléknak is megteszi. Ne aggódj, le lehet vonni az adóból, és az ember sose tudhatja, mikor lesz szüksége egy vendéghálóra.

Orlandának? Nem, neki nem lesz szüksége arra az ágyra!

Casey, parancsolt magára, ne légy rosszindulatú. és ne légy buta. Se féltékeny. Sose voltál még féltékeny, legalábbis nem ennyire. Te állítottad föl a szabályokat. Igen, de ezzel együtt boldog vagyok, hogy kiköltöztem. Az a tegnap este kemény volt, nehéz volt Lincnek, nehéz volt nekem, de neki nehezebb. Orlanda jót fog tenni neki… Ó, hogya…! Orlanda le van tojva.

Kiszáradt a szája. Odament a hűtőszekrényhez, kivett egy üveg Perrier-t. A kellemes zamat feldobta valamelyest, hogy az ördögbe csinálják ezeket a buborékokat - tűnődött szórakozottan, miközben ágyba bújt. Korábban is megpróbált már egyszer aludni, de zsongott az agya, nem tudott leállni, túl sok volt az újdonság: új ételek, új illatok, új levegő, új szokások, új fenyegetések, új emberek, új kultúra. Dunross, Gornt, Dunross és Gornt, Dunross és Gornt és Linc. Egy új Linc. Egy új te, aki megijed egy csinos kis segg miatt… Igen: segg, ha közönséges akarok lenni, és számomra ez is új. Mielőtt idejöttem, magabiztos voltam, dinamikus, otthonosan mozogtam a világomban, Most meg nem. És akkor mindennek a tetejébe ott van az a ribanc, az a Lady Joanna, a maga szépelgö angolságával: "Ne felejtse el, drágám, ma van a Harmincon Felüliek Klubjának az ebédje. Tudja, a tajpan vacsoráján már szóltam…

Mocskos vén kurva. Harmincon felüliek! Még huszonhét se vagyok!

Ez igaz, Casey. De most úgy be vagy pörögve, mint a leforrázott macska, és nemcsak a Lady vagy Orlanda miatt, hanem Linc miatt, és amiatt a több száz könnyen megkapható lány miatt, akiket eddig láttál, és akkor még be se néztél a tánctermekbe, a mulatókba meg a házakba, amelyekre specializálódtak. Nem erre célozgatott Janelli is?

- Jézusom, Casey - mondta sugárzó vigyorral - olyan itt, mint mikor Koreában szolgáltam, és eltávon voltam. Még mindig csak húsz dollár, és császár az ember!

Az este tízóra tájban felszólt neki Janelli, hogy volna-e kedve lejönni hozzá meg a legénység többi tagjához a Royal Netherlandsba bekapni valamit. Nagyot dobbant a szíve a telefon csörgésére, azt hitte, Linc az, és amikor rájött, hogy nem, azt mondta, még rengeteg a dolga, de aztán hálásan hagyta magát rábeszélni. A falatozóban hatalmas adag szalonnás rántottát rendelt, pirítóssal és kávéval, amit pedig nem is kívánt.

Tiltakozásul. Tiltakozásul Ázsia, Hongkong, Joanna és Orlanda ellen, ó, Jézusom, bárcsak sose kezdtem volna érdeklődni Ázsia iránt, bárcsak sose javasoltam volna Lincnek, hogy alakuljunk át nemzetközi céggé.

Miért javasoltam?

Mert az USA és a Par-Con számára ez az egyetlen járható út, ha fejlődni akar. Az egyetlen. Exportálni. Multinacionális, de exportáló cégekre van szükség. Ázsia pedig a világ legnagyobb, legnyüzsgőbb és mindeddig kihasználatlan piaca. És ez az évszázad Ázsiáé. És ha Dunrossék vagy Gornték összeállnak velünk, megfogták az isten lábát, mert mögöttünk meg ott áll a világ legnagyszerűbb piaca, a sok pénz, a technológia, a növekedés és a gyakorlat.

De miért ilyen fontos nekem ez a Hongkong?

Mert itt akarom megszerezni a lelépési pénzemet, és itt akarom, eltölteni a születésnapomig hátra lévő időt, itt akarom kitölteni a hetedik esztendőt.

Ha viszont ilyen ütemben folytatom, hamarosan nem lesz se állásom, se jövőm, se Linc, hogy igent vagy nemet mondjak neki.

Felsóhajtott. Korábban fent járt Bartlett lakosztályában, fölvitt egy köteg telexet meg aláírni való levelet, és otthagyott egy cetlit is: „Remélem, jól érezted magad." Amikor feljött a Netherlandsből, megint fölment, és lehozott mindent, amit előzőleg ott hagyott. - Te valójában Orlanda miatt vagy ennyire kiakadva - mondta fennhangon. - Ne tedd bolonddá önmagad.

- Na, mindegy, holnap is nap lesz. Orlandával könnyen elbánhatok, gondolta komoran. Most, hogy pontosan behatárolta, ki az ellensége, már jobban érezte magát.

Peter Marlowe szamárfüles kötete tűnt a szemébe: Kezébe vette, kényelmesebbre paskolta a párnáit, és olvasni kezdett. Peregtek a lapok. Hirtelen megszólalt a telefon. Annyira el volt merülve, hogy összerezzent a hangra, aztán egy pillanat alatt túláradó boldogság töltötte el. - Szia, Linc! Jól érezted magad?

- Én vagyok, Casey, Peter Marlowe, rettenetesen sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, de a szobainasa azt mondta, még ég magánál a villany… Remélem. Nem ébresztettem fel?

- Nem, szó sincs róla, Peter. - Casey szinte beleszédült a csalódottságba. - Miről van szó?

- Ne haragudjon, hogy ilyen későn hívom, de amolyan kisebbfajta vészhelyzet van, be kell mennem a kórházba és… maga azt mondta hívjam…

- Mi történt? Casey - most már teljesen ráhangolódott Marlowe-ra.

- Nem tudom. Csak ideszóltak, hogy be tudnék-e menni, most, azonnal. Én a gyerekek miatt telefonálok. Lesz itt egy inas, aki időnként benéz rájuk, de én szeretnék hagyni nekik egy cetlit, rajta a maga számával, hátha esetleg felébrednek, csak a biztonság kedvéért, hogy legyen egy barátságos arc, akit felhívhatnak, hogy így fejezzem ki magam. Amikor tegnap találkoztunk magával a hallban, mindkettőnek az volt a véleménye, hogy maga egy bomba nő. Valószínűleg nem fognak felébredni, de esetleg előfordulhat. Felhívhatják magát? Ne ha…

- Persze. De nem volna jobb, ha most rögtön átugranék?

- Ó, nem, ez eszembe se jutott. Ha magá…

- Nem vagyok álmos, maga meg itt lakik a szomszédban. Nem gond, Peter, már ott is vagyok. Nyugodtan induljon el a kórházba.

Csak egy percbe telt, míg felöltözött, pantalló, blúz, kasmírpulóver. Még meg se nyomta a lift hívógombját, Éjszakás Szong már ott volt: elkerekedett szemmel, tolakodóan kíváncsian. Casey nem mondott neki semmit.

Leérve átvágott a hallon, kilépett a Nathan Roadra, átment a mellékutca túloldalára, és belépett az Annex halljába. Peter Marlowe már várta. - A hölgy Miss Tcholock - mondta sietve az éjszakai portásnak. - Vigyáz a gyerekekre, míg meg nem jövök.

- Igen, uram! - mondta az eurázsiai, ugyanolyan elkerekedett szemmel, mint Éjszakás Szong. - Az inas fölvezeti, kisasszony.

- Remélem, minden rendben lesz és… - Casey elhallgatott. Marlowe már kilépett a lengőajtón, egy taxinak integetett.

A kis lakosztály a hatodikon volt, az ajtaja félig nyitva. Éjszakás Po, a folyosós, a vállát rángatva, morogva távozott, szidta a barbárokat. Mintha ő nem tudna vigyázni két alvó gyerekre… Akik minden este vele bújócskáznak…

Casey becsukta az ajtót, és belesett a parányi gyerekszobába.

Mindkét kislány mélyen aludt. Jane, a kicsi a felső ágyon, Alexandra kezét- lábát szétvetve az alsón. Összeszorult a szíve. Szőkék voltak, kócosak, angyaliak, mackójuk a karjukban. Istenem, mennyire szeretnék gyerekeket - gondolta. Linctől.

Szeretnél? Pelenkák, bezártság, álmatlan éjszakák, a szabadság hiánya. - Nem tudom. Azt hiszem, igen: két ilyet, mint ezek… igen.

Nem tudta, betakarja-e őket. Meleg volt, úgyhogy úgy gondolta, nem nyúl hozzájuk, nehogy felébressze őket. A hűtőben talált palackozott vizet, az valamelyest felfrissítette és lenyugtatta hevesen verő szívét. Leült egy karosszékbe. Egy perc elteltével elővette retiküljéből Peter Marlowe könyvét, és megint belekezdett az olvasásba.

Marlowe két óra múlva jött vissza. Casey észre se vette, hogy elszaladt az idő.

- Ó - mondta, megpillantva a férfi arcát. - Elvesztette a babát?

Peter Marlowe tompán bólintott. - Ne haragudjon, hogy ilyen sokáig elvoltam. Iszik egy csésze teát?

- Igen, de ne fáradjon vele, hagyja, hogy én…

- Ne. Ne, köszönöm. Én tudom, hol vannak a hozzávalók. Ne haragudjon, hogy ennyi kellemetlenséget okoztam.

- Nem okozott semmi kellemetlenséget. Fleurrel mi van?

- Azt mondják, jól van. A gyomorfertőzés okozta, meg van egy kis bélfertőzése is. Egyelőre még korai volna véleményt mondani, de nem áll fenn komoly veszély. Ezt mondták. A… vetélés, azt mondták, mindig elég nehéz história, fizikailag és érzelmileg is.

- Borzasztóan sajnálom - mondta Casey.

Peter Marlowe ránézett, Caseynek feltűnt karakteres, feszült, kiélt arca. - Nem kell aggódni, Casey. Fleurrel nincs semmi baj - mondta határozott hangon. - A… a japánok úgy tartják, a születés után, harminc napig még semmi sem dőlt el, harminc napig, ha fiú, harmincegyig, ha lány, addig még semmi sem dőlt el, nincs lélek, nincs személyiség, nincs személy… addig az időpontig még nem ember. - Kiment a szűk kis konyhába, föltett forrni egy kanna vizet, igyekezett meggyőzően beszélni. - A legjobb elhinni, eh? Hogyan is lehetne más, mint… mint egy valami. Addig még nem alakul ki személyiség, harminc-egynéhány nappal a születés után. Úgyhogy így nem annyira elviselhetetlen. Ezzel együtt is borzasztó egy anyának, de azért nem annyira. Ne haragudjon… összevissza beszélek.

- Nagyon is jól beszél. Remélem Fleur hamarosan rendbe jön - mondta Casey. Szerette volna megérinteni a férfit, de nem tudta, tegye-e. Marlowe méltósággal viselte fájdalmát, próbált nagyon nyugodtan beszélni - mégis olyan volt most előtte, mint egy kisfiú.

- A kínaiak és a japánok valójában nagyon érzékenyek, Casey.

A… babonáik megkönnyítik számukra az életet. Gondolom, a régi időkben olyan rettentő magas lehetett náluk a csecsemőhalandósági ráta, hogy valamelyik bölcs apa kitalálta ezt a bölcsességet, hogy megkímélje az anyát a gyásztól. - Sóhajtott. - Vagy ami még valószínűbb: valamelyik még bölcsebb anya találta ki, hogy megvigasztaljon egy megtört apát. Eh?  

- Így lehetett - felelte Casey, elveszítve a talajt a lába alól. Marlowe kezét figyelte, hogy készíti a teát. Először forró vizet önt a kannába, gondosan kiöblíti, aztán kiönti a vizet. Három kiskanál tea, meg egy a kannának, forró víz a kannába. - Sajnos, nincs filteres, én nem bírom megszokni, bár Fleur szerint ugyanolyan jó, csak tisztább. - Behozta a tálcát a nappaliba, letette az ebédlőasztalra. - Tejjel és cukorral? - kérdezte.

- Igen - felelte Casey, bár még sosem itta így.

Furcsa íze volt. De erős, frissítő. Szótlanul kortyolgatták. Marlowe halványan elmosolyodott. - Nehéz volna tea nélkül, eh?

- Ez kitűnő.

Peter Marlowe tekintete megakadt a félig nyitott könyvön. – Nocsak.

- Amit eddig olvastam, az tetszett, Peter. Mennyire igaz?

Marlowe elgondolkodva töltött magának még egy csészével. - Annyira igaz, mint bármely történet, amit tizenöt évvel a történtek után mesélnek. Az események legjobb emlékezetem szerint pontosak. A könyvben szereplő emberek nem léteztek, viszont hozzájuk hasonlók igen, és ők valóban mondták és tették azokat a dolgokat, amiket leírtam.

- Hihetetlen. Hihetetlen, hogy emberek, fiatal emberek képesek voltak ezt túlélni.

- Mikor Changi megnyílt, tizennyolc éves voltam, amikor véget ért, huszonegy… valamivel több, mint huszonegy…

- És maga kicsoda a könyvben?  

- Talán benne se vagyok.

Casey úgy döntött, ezt elengedi a füle mellett. Egyelőre. Amíg ki nem olvassa. - Hát akkor én megyek is. Biztos ki van merülve.

- Nem, egyáltalán. Sőt, még csak fáradt sem vagyok. Néhány dolgot még föl is kell jegyeznem… Majd alszom, ha a lányok elmentek az iskolába. Maga viszont biztosan fáradt. Nem tudom eléggé megköszönni, Casey. Lekötelezett.

Casey elmosolyodott, megrázta a fejét, majd némi szünet után megkérdezte: - Peter, maga annyi mindent tud erről a helyről… Maga kivel társulna? Dunross-szal vagy Gornttal?

- Üzletileg Gornttal. Ha a jövőt nézem, akkor Dunross-szal, ha át tudja vészelni ezt a vihart. De úgy hallom, ez nem valószínű.

- És a jövő szempontjából miért?

- Az arc miatt. Gorntnak se a megfelelő stílusa, se a szükséges háttere nincs meg hozzá, hogy ő legyen a tajpan.

- Ez olyan fontos?  

- Errefelé elengedhetetlen. Ha a Par-Con a hosszútávú fejlődést tartja szem előtt, akkor Dunross. Ha egyszerűen csak hipp-hopp, fel akar falni egy céget, akkor Gornt.

Casey elgondolkodva fölhajtotta a teáját. - Orlandáról mit tud?

- Sokat - vágta rá Marlowe. - De egy élő személlyel kapcsolatos pletyka vagy botrány nem ugyanaz, mint a régi idők legendái, vagy szóbeszédei. Igaz?  

Casey Marlowe szemébe nézett. - Még egy szolgálat fejében sem?

- Ez más lapra tartozik. - Peter Marlowe szeme kissé összeszűkült. - Maga most szívességet kér?  

Casey letette a csészéjét. - Nem - válaszolta fejét ingatva - nem Peter, most nem. Talán majd valamikor igen, de most nem. - Látta, hogy Marlowe még jobban ráncolja a homlokát.

- Mi van? kérdezte.

- Csak eszembe jutott, hogy vajon fenyegetést jelent-e a maga számára Orlanda. Miért pont ma este? Nyilván Linc miatt. Ez pedig magától vezet a következő feltevéshez: Bartlett most Orlandával van. Ez egyben azt is megmagyarázza, miért volt olyan rettenetes a hangja, amikor felhívtam.

- Tényleg rettenetes volt?

- Az. Észrevettem Aberdeenben, hogyan néz Bartlett Orlandára, maga Bartlettre, Orlanda meg magára. - Marlowe ivott egy kis teát, megkeményedtek a vonásai. - Jó kis buli volt, sok mindennek elindítója… nagy feszültségek, óriási dráma. Ha képes kívülről szemlélni a dolgot, elbűvölő eseménysor.

- Maga mindig kívülről nézi az eseményeket?

- Igyekszem megtanulni a megfigyelő szerepét. Igyekszem megfelelően használni a szememet, a fülemet és a többi érzékszervemet. Maga ugyanilyen. Nem sok dolog kerüli el a figyelmét.

- Talán igen, talán nem.

- Orlanda jól ismeri Hongkongot, jól ismeri Gorntot, és ha maga össze akar csapni vele Linc Bartlett miatt, akkor készüljön heves és véres csatára - mármint abban az esetben, ha Orlanda elhatározta, hogy megszerzi magának Bartlettet. Ezt viszont még nem tudom.

- Gornt felhasználná Orlandát?

Peter Marlowe gondolkodott egy kicsit. - Én úgy érzem, Orlanda irányítója ő maga. Mint ahogy a legtöbb nő. Nem?

- A legtöbb nő egy férfihoz kapcsolja az életét, akár akarja, akár nem.

- Abból, amennyit én tudok magáról, úgy sejtem, mindenre talál ellenérvet.

- Miért, mit tud rólam?

- Sokat. - Megint a halvány, könnyű, szelíd mosoly. - Többek között azt, hogy talpraesett, bátor és nagyon sok arca van.

- Én már nagyon unom ezt az arc históriát, Peter. A jövőben… - Casey mosolya ugyanolyan barátságos volt, mint Marlowe-é: - A könyvében valaki épp most fog segget - vagy, ahogy maga írja: valagat nyerni vagy veszíteni.

Peter Marlowe együtt nevetett Caseyvel. - A maga szájából még ez is úrinőhöz illően hangzik.

- Nem vagyok úrinő.

- Dehogynem - mondta Marlowe, majd valamivel halkabb hangon folytatta. - Láttam, hogyan nézett magára Bartlett Dunross estélyén. Szereti magát. Hülyének kellene lennie ahhoz, hogy elcserélje Orlandáért.

- Köszönöm, Peter - Casey felállt, arcon csókolta, s megbékélten távozott. Mikor kiszállt a liftből, Éjszakás Szong már várta, előreloholt, és széles mozdulattal kitárta előtte az ajtót. Észrevette, hogy Casey szeme a folyosó végén lévő ajtóra villan.

- Az úr nem otthon - készségeskedett. – Nem visszajött még. Casey sóhajtott. - Megint vesztettél egy adag valagat, öreg barátom.

- Eh?

Casey becsukta az ajtót; elégedett volt magával. Az ágyban folytatta az olvasást. Hajnalra kiolvasta a könyvet. Aztán elaludt.

_____________________________

58.

9 óra 25 perc

_____________________________

Dunross gyors tempóban vette jaguárjával a fordulót, könnyedén hajtott fölfelé a kanyargós úton, aztán rákanyarodott egy behajtóra, és két centire a magas vaskapu előtt megállt. A kapu két oldalán magas kőfal húzódott. Egy pillanat múltán egy kínai portás kukkantott ki a kisajtón. Megismerte a tajpant, kitárta a kaput, és intett, hogy hajtson be.

A behajtó egy díszes, kínai udvarházhoz vezetett. Dunross kiszállt.

Újabb szolga köszöntötte szótanul. A park szépen rendben volt tartva. Lent, az egyik lanka alján, a teniszpályán négy kínai játszott vegyes párost. Nem figyeltek föl rá, Dunross pedig egyiküket sem ismerte.

- Kérem, kövessen, tajpan - mondta a szolga.  

Egy váróhelyiségbe vezette Dunrosst, aki igyekezett leplezni kíváncsiságát, Ez volt az első alkalom, amikor őt vagy ismerősei közül bárkit is meghívtak Tiptop otthonába. -A helyiség tiszta volt, és furcsa, nemtörődöm, de kínaiaknál szokásos módon tele értékes antikvitásokkal és csúnya, modern csecsebecsékkel, nippekkel. A faborítású falakon néhány rossz olajnyomat függött. Dunross leült. Egy újabb szolga teát hozott, kitöltötte.

Dunross érezte, hogy figyelik, de a szokásokhoz ez is hozzátartozott. Ezeknek a régi házaknak a legtöbbjében kémlelőnyílások voltak a falakban és az ajtókban - még a Nagy Házban is jócskán akadt belőlük

Mikor hajnali négy óra tájban hazaért a Nagy Házba, egyenesen a dolgozószobájába ment, és kinyitotta a páncélszekrényt. Egy futó pillantás elég volt, hogy lássa: az egyik fél pénz illik a Négyujjú Vutól kapott viaszlenyomathoz. Semmi kétség. Remegő ujjakkal kitörte a viasszal odaragasztott félpénzt Dirk Struan bibliájából és megtisztogatta. Tökéletesen illeszkedett a lenyomathoz.

- Jézusom… - suttogta. - Most mi lesz? - Visszatette a félpénzt meg a viaszlenyomatot a páncélszekrénybe. Tekintete a töltött pisztolyra, majd az üres helyre siklott, ahol nemrég még AMG jelentései hevertek. Nyugtalanul bezárta a páncélszekrényt, és elment lefeküdni. A párnáján egy cédula feküdt: „Apa drága! Légyszi kelts fel, amikor elmész. Szeretnénk kimenni a reggeli edzésre. Csók: Adryon. P. S. Meghívhatom Martint a szombati derbire? Nagyon kérlek, kérlek, kérlek! P.P. S. Szerintem Martin szuper. P.P. P. S. Elég sokáig kimaradtál! Már 3 óra 16 van!!!”

Lábujjhegyen odament a szobájához, benyitott, de Adryon már mélyen aludt. Amikor később, reggel eljött, kétszer is kopogtatnia kellett, hogy felébressze. - Adryon! Fél hét.

- Ó. Esik az eső? - kérdezte álmosan Adryon.

- Nem. De nemsokára fog. Elhúzzam a függönyt?

- Ne, apa drága, kösz… nem számít, Martin úgyse… úgyse fogja bánni. - Adryon lenyelt egy ásítást. A szemét már becsukta, s szinte egy pillanat alatt megint elaludt.

Dunross derűsen megrázta egy kicsit, de Adryon nem ébredt fel tőle. - Nem számít, apa. Martin nem fog… - Dunrossnak ekkor eszébe jutott, mit mondott a felesége a tablettákról, és elhatározta, hogy nagyon a körmére fog nézni Martin Haplynek. Nem árt az.

- Á, tajpan, ne haragudjon, hogy megvárakoztattam.

Dunross felállt, megrázta a felé nyújtott kezet. - Kedves öntől, hogy fogad, Mr. Tip. Sajnálattal hallom, hogy meg van fázva.

Tip Tok-to hatvan körüli, őszes hajú, kerek, jó arcú férfi volt. Háziköntösben fogadta vendégét. A szeme vörös volt, orra duzzadt, hangja kissé rekedtes. - Ez a borzalmas klíma… Múlt héten elmentem egy kicsit hajózni Szaros T’Chunggal, ott fázhattam meg. - Enyhén amerikaias, talán kanadai angolsággal beszélt. Se Dunross, se Alastair Struan nem tudott soha semmit kihúzni belőle a múltjára vonatkozóan, és se Johnjohn, se más a bankkörökben nem tudta, mit csinált Kínában 1949 előtt. Még Szaros T’Chung és Phillip Chen se tudott róla semmit, pedig ők gyakori és nagyvonalú vendéglátói voltak. A kínaiak Osztrigának nevezték - az ilyen közmondásosan hallgatag.

- Igen, elég rossz az idő - bólintott udvariasan Dunross. - Hála legyen istennek ezért az esőért.  

Tiptop a mellette lévő férfira mutatott. - Az egyik munkatársam, Mr. Leung.

Átlagos megjelenésű férfi volt. Szürkésbarna maoista zakót és nadrágot viselt. Az arca határozottságról, hidegségről, fegyelmezettségről tanúskodott. Biccentett. Dunross szintén. A "munkatárs" nagyon, sok mindent jelenthetett: főnöktől a tolmácsig, politikai tiszttől a testőrig bármi lehetett. - Kávét parancsol?

- Köszönöm. Próbálta már megfázás ellen a C-vitamin kúrát?

Dunross türelmesen belekezdett a találkozó valódi témáját megelőző szertartásos, semmitmondó csevegésbe. Az éjjel, mialatt Brian Kokra várt a Quance bárban, arra a megállapításra jutott, hogy Johnjohn ötlete megér egy próbát, ezért felhívta Phillip Chent, és megkérte, beszéljen meg számára mára egy korai találkozót. Éppenséggel felhívhatta volna magát Tiptopot is, de ezzel vétett volna a kínai protokoll ellen. A civilizált módszer szerint ilyenkor az ember egy közös ismerőst kért fel a közvetítő szerepére. Ennek megvolt az az előnye, hogy elutasítás esetén nem veszít arcot se ő, se a másik fél, se a közvetítő.

Csak fél füllel hallgatta Tiptop szavait, udvariasan társalgott. Leung jelenléte miatt meglepte, hogy még mindig angolul beszélgetnek.

Ez csak azt jelentheti, hogy az illető szintén perfekt angol. Vagy azt, hogy nem érti a kantonit vagy a sanghajit, amit Tiptop használt, és amelyeket Dunross is folyékonyan beszélt. Kerülgette a forró kását Tiptoppal, várta, hogy végre a tárgyra térjen. Aztán ez is megtörtént.

- Ez a tőzsdei krach, ami a részvényeit érte, bizonyára nagyon aggasztó az ön számára, tajpan.

- Igen, az, de ez nem krach, Mr. Tip, csak egy újraértékelési folyamat. A tőzsde állandóan hullámzik.

- És Mr. Gornt?

- Quillan Gornt az Quillan Gornt, aki állandóan ott liheg az ember nyakában. A menny alatt minden varjú fekete. - Dunross tárgyilagos hangon válaszolt, s közben arra gondolt, vajon mennyit tudhat Tiptop.

- Na és a Ho-Pak zűrje? Az is csak újraértékelés?

- Nem. Az komoly. Tartok tőle, hogy a Ho-Paknak nincs szerencséje.

- Igen, Mr. Dunross, de ehhez a szerencsének nem sok köze van. Ez a kapitalista rendszer és Bankár Kwang alkalmatlansága.

Dunross nem szólt semmit. Szeme egy pillanatra Leungra rebbent, aki szobormereven, mozdulatlanul ült és nagyon figyelt, egész lényével igyekezett megérteni a beszélgetés rejtett utalásait. - Nem vagyok beavatva Mr. Kwang üzleti ügyeibe, Mr. Tip. Sajnos, a HoPak megrohanása már más bankokra is átterjedt, és ez nagyon rossz Hongkong számára, és úgy gondolom, a Kínai Népköztársaság számára is.

– A Kínai Népköztársaság számára nem rossz. Hogyan lehetne ez rossz a mi számunkra?

- Kína az Kína, a Középső Birodalom. Mi a Nemes Háznál mindig úgy tekintettünk Kínára, mint házunk apjára és anyjára. Hongkongi bázisunk most ostrom alatt áll, egy valójában jelentéktelen ostrom alatt… Mindössze a bizalom átmeneti megingásáról van szó, és körülbelül egyheti pénzhiányról. Bankjainknak, minden szükséges tartalék, minden összeg, minden erő a rendelkezésére áll, hogy kielégítsék régi barátaikat, régi ügyfeleiket és mindenkit.

- Ha a valutájuk ilyen erős, akkor miért nem nyomnak több pénzt?

- Mert ehhez idő kell, Mr.Tip. A pénzjegynyomda nem képes ilyen rövid idő alatt ennyi hongkongi bankjegyet előállítani. - Dunross nagy türelemmel válaszolgatott a kérdésekre. Tudta, hogy a legtöbb Leung kedvéért hangzik el, ez viszont azt jelentette, hogy Leung a felettese Tiptopnak, magasabb rangú párttag, nem bankszakember. - Átmeneti megoldásként úgy gondoltuk, hogy azonnal idehozatunk néhány repülőgép-rakománynyi fontsterlinget, hogy fedezzük vele a kivételeket. - Látta, hogy mindkét férfi szeme összeszűkül kissé.

- Az aligha volna elég a hongkongi dollár megtámogatására.

- Igen, ezzel a mi bankáraink is tisztában vannak. A Blacsnél, a Victoriánál és a Bank of Englandnél azonban úgy vélik, átmenetileg ez a legjobb megoldás. Egyszerűen nincs annyi hongkongi készpénzünk, hogy minden betétest kielégíthessünk.

Sűrűsödött a csend. Dunross várt. Johnjohn azt mondta neki, hogy véleménye szerint a Bank of China-nak a Britanniával kapcsolatos monetáris megszorítások miatt nincs komoly tartaléka angol fontból, viszont hongkongi dollárból, amire nem vonatkoznak a megszorítások, igen komoly készletekkel rendelkezik.

- Nem volna jó, ha a hongkongi dollár meggyengülne - mondta Tip Tok-to. Hangosan kifújta az orrát. - Hongkongnak nem tenne jót.

- Nem.

Tip Tok-to tekintete megkeményedett, előrehajolt ültében. - Igaz az, tajpan, hogy az Orlin Bank nem akarja megújítani a forgóalapját?

Dunross érverése kissé felgyorsult. - Igaz.

- És igaz, hogy az önök kitűnő bankja nem nyújt kölcsönt vagy annyi előleget Önnek, hogy visszaverje a rohamot, amit a Rothwell Gornt indított a részvényei ellen?

- Igaz. – Dunross nagyon örült, hogy ilyen nyugodtnak hangzik a hangja.

- És az is igaz, hogy sok régi barátja megtagadta öntől a hitelt?

- Igaz.

- És igaz az is, hogy egy… egy Toda Hiro nevű illető ma délután érkezik, hogy behajtsa azt a részletet, amely a hajógyárától nemrég rendelt hajó részbeni ellenértéke?

- Igen.

- És igaz az is, hogy Mata, Tung és az általuk irányított macaui jószerencse Társaság megháromszorozta szokásos aranyrúdrendelését, de közvetlen úton nem segít?  

- Igaz. – Dunross eddig is nagyon figyelt, de most még jobban koncentrált.

- És igaz-e, hogy a szovjet hegemonisták, ezek a láncos kutyák megint voltak olyan arcátlanok, olyan nagyon-nagyon arcátlanok, hogy engedélyt kértek hongkongi bank tevékenységre?

- Azt hiszem, igaz. Johnjohn így tájékoztatott. Nem feltételezem, hogy hamis információt továbbított volna.

- Mit mondott önnek?

- Dunross szó szerint elismételte, majd azt mondta: - Én természetesen ellenezni fogom a folyamodványt, a brit bankok bizottmánya, a tajpanok és a kormányzó nemkülönben. Johnjohntól tudom azt is, hogy a hegemonistáknak volt képük azonnali és tetemes mennyiségű hongkongi dollárt felajánlani, hogy kisegítsék őket az átmeneti nehézségekből.

Tip Tok-to felhajtotta a kávéját. – Parancsol még egyet?

- Köszönöm. – Dunrossnak feltűnt, hogy Leung tölt, s úgy érezte, nagy lépést tett előre. Az éjjel óvatosan megpendítette a moszkvai bankot Phillip Chennek, tudván, hogy Phillip megtalálja a módját az információ továbbításának, amiből egy ilyen okos ember, mint Tiptop, rögtön rájön a sürgős találkozó valódi okára, s így van ideje felvenni a kapcsolatot a döntéshozóval, aki jogosult igent vagy nemet mondani. Érezte, hogy megizzadt a homloka, és fohászkodott, hogy a másik kettő ne vegye észre. Nyugtalansága felverheti az árat - már ha az üzlet létrejön.

- Rettenetes, rettenetes - mondta Tiptop elgondolkodva. - Rettenetes idők! Öreg barátok hagynak cserben öreg barátokat, ellenségeket ölelnek keblükre. Rettenetes. Most jut eszembe, tajpan: az egyik öreg barátunk kérdezi, le tudna-e szállítani neki egy hajórakományt. Azt hiszem, tórium oxidot mondott.

- Dunross nagy önuralommal fegyelmezte arcvonásait. A tórium oxid a ritka földfémek közé tartozott, a gázizzóharisnyák létfontosságú alapanyaga volt: ettől világítottak olyan ragyogó fehér fénnyel. Dunrossnak az elmúlt évben véletlenül a fülébe jutott, az Egyesült Államok után az utóbbi időkben Kína lett a legnagyobb fogyasztója. A dolog felkeltette kíváncsiságát, mivel a Struan nem volt érdekelve ebben a jövedelmezőnek látszó üzletágban. Gyorsan megtudta, hogy az anyaghoz viszonylag könnyű hozzájutni, és hogy óriási üzletről van szó: a kereskedelem nagy titokban, számos kis importőrön keresztül folyik, akik jóformán nem is tudják, mit szállítanak. A tórium a természetben különféle radioaktív izotópokkal együtt fordul elő, amelyek egyik-másikát könnyen át lehet alakítani hasadásra képes uránium 235-össé, maga a tórium 232 pedig a tenyészreaktorok roppant értékes nyersanyaga. Természetesen a tórium 232 számos más tórium származékkal együtt stratégiai nyersanyagnak számított, s ezért a kereskedelme korlátozások alá esett, de - mint azt Dunross nagy meglepetéssel tapasztalta - a kémiai úton könnyen átalakítható oxidok és nitrátok nem tartoztak ezek körébe.

Azt nem sikerült megtudnia, hová viszik voltaképpen a tórium oxidot. Igen, persze, Kínába. Másokkal egyetemben hosszú ideig úgy sejtette, hogy Kína valamilyen nagyszabású atomprogramon dolgozik, bár mindenki meg volt győződve róla, hogy a kutatás még csak elméleti síkon mozoghat, és a megvalósításig legalább tíz év van hátra. A gondolat, hogy Kína esetleg nukleáris fegyverek birtokába jut, vegyes érzelmekkel töltötte el Dunrosst. Egyfelől az atomfegyverek bárminemű burjánzása veszélyes, másfelől viszont mint atomhatalom, Kína egy csapásra a Szovjetunió igen komoly vetélytársává válik, talán még egy sorba is lép vele, sőt fenyegetéssé válhat, meghódítani pedig végképp nem lehet - főleg ha a hordozóeszközei is megvannak egy megtorló csapáshoz.

A két kínai Dunrosst nézte. Leung arca még mindig közömbös volt, csak a homlokán kezdett lüktetni egy vékony ér. – Ez elképzelhető, Mr. Tip - mondta Dunross. - Mennyire volna szükség és mikor?

- Tudomásom szerint azonnal kellene, és bármennyi, ami csak felhajtható. Mint ön is tudja, Kína igyekszik modernizálódni, de még sok helyen van nálunk gázvilágítás.

- Tudom.

- Honnan tudna oxidokat vagy nitrátokat beszerezni?

- Valószínűleg Ausztráliából lehetne a leggyorsabban, bár hogy mennyijük van, arról pillanatnyilag fogalmam sincs. Az Egyesült Államokon kívül - mondta óvatosan - csak Tasmániában, Brazíliában, Indiában, Dél-Afrikában, Rhodesiában és az Urálban található… ott nagy készletek vannak. - Egyikük sem mosolyodott el. - Érzésem szerint Rhodesia vagy Tasmánia volna a legjobb. Van valaki, akivel Phillip vagy én tárgyalhatnánk?  

- Egy bizonyos Mr. Vi Szi Ng, a Princes Buildingben.

Dunross kis híján füttyentett egyet meglepetésében: a kirakós játék újabb darabkája került a helyére. Mr. Vi Szi Ng, Fényképész Ng közeli barátja volt Cu-jannak, az eltűnt Cu-jannak, öreg barátjának és szövetségesének, aki a macaui határon át rejtélyes okokból vezérelve Kínába menekült. Cu-jan egyike volt a tórium importőröknek. Ennek az összefüggésnek egészen mostanáig n                                                                                                                                                                                                       em volt jelentősége. - Ismerem Mr. Ng-t. Egyébként hogy van öreg barátom, Cu-jan?

Leung szemmel láthatóan meglepődött. Na, ebbe beletenyereltem, gondolta rosszkedvűen Dunross. Megdöbbentette a dolog: sose gyanította, hogy Cu-jan kommunista vagy, hogy kommunista hajlamai vannak.

- Cu- jan? - ráncolta a homlokát Tiptop. - Legalább egy hete nem láttam. Miért kérdi?

- Úgy hallottam, Macaun keresztül ellátogatott Pekingbe.

- Érdekes! Ez nagyon érdekes. Csak azt nem tudom, mit keres ott egy… főkapitalista. Hát úgy látszik, vannak még csodák. Ha volna olyan kedves és fölvenné a közvetlen kapcsolatot Mr. Nggel, ő bizonyára szolgál majd részletekkel.

- Még ma délelőtt megkeresem. Amint visszaérek az irodámba.

Dunross várt. Kérnek ezek még mást is, mielőtt megadják, amit ő kér - már ha hajlandók megadni. Agyában egymást kergették az első kívánság különféle vonatkozásai, szerette volna tudni, meddig jutottak a kínaiak atomprogramjuk megvalósításában, s ugyanakkor tudta, hogy ezt sose fogják neki megmondani. Leung elővett egy csomag cigarettát, megkínálta.

- Köszönöm, nem - mondta Dunross.

A két kínai rágyújtott. Tiptop köhögött, és kifújta az orrát. - Érdekes dolog ez tajpan - mondta - nagyon érdekes, hogy ön ennyi mindent megtesz annak érdekében, hogy segítsen a Victoriának, a Blacsnek meg a többi kapitalista banknak, mikor mindenki arról beszél, hogy a bankok meg nem hajlandók magának segíteni.

- Talán majd belátják, hogy hibát követtek el - válaszolta Dunross. - A közjó érdekében néha el kell felejteni a pillanatnyi személyes előnyöket. A Középső Birodalom számára nem volna jó, ha Hongkong megrendülne. - Észrevette, hogy Leung homloka elfelhősödik, de nem törődött vele - ősi kínai tanítás, hogy az öreg, megbízható barátokról nem szabad elfeledkezni, és amíg én a Nemes Ház tajpanja vagyok és hatalmamban áll, Mr. Tip, én és a hozzám hasonlók - például Mr. Johnjohn vagy a kormányzó - örökké barátai lesznek a Középső Birodalomnak, és sose engedjük meg a hegemonistáknak, hogy ezen a mi kopár sziklánkon gyarapodjanak. - Tiptop élés hangon közbeszólt: - Az a mi kopár sziklánk, Mr. Dunross, amely jelenleg brit igazgatás alatt áll. Nemde?

- Hongkong mindig is a Középső Birodalom földje volt, és ma is az.  

- Most nem akarok reflektálni a definíciójára, viszont azt megjegyzem, hogy a Boundary Roadtól északra, egész Kowloon és az Új Területek körülbelül harmincöt év múlva visszakerülnek hozzánk, még az esetben is, ha elfogadjuk a barbárok által ránk kényszerített egyenlőtlen egyezményeket - amelyeket egyébként nem fogadunk el.

- Őseim mindig úgy találták, hogy öreg barátaik bölcsek, nagyon bölcsek, és még soha egyetlen férfi se vágta le a pálcáját, hogy bosszantson egy jádekaput.

Tiptop nevetett. Leung továbbra is elszánt, ellenséges arcot vágott. Ön mit jósol, mi lesz 1997-ben, Mr. Dunross?

- Én nem vagyok az öreg Vak Tung, sem jövendőmondó, Mr. Tip - vonta fel a vállát Dunross. - Majd meglátjuk, ha eljön az ideje. Az öreg barátok még akkor is öreg barátok lesznek. Hallod-e?

Tiptop némi szünet után válaszolt. - Ha se a régi barátai, se a bankja, se az Orlin nem segít a Nemes Háznak, akkor hogyan lesz képes Nemes Ház maradni?

- Ősömnek, a Zöld Szemű Ördögnek ugyanezt a kérdést tette föl a dicső és tiszteletre méltó Zsin-kua, mikor ősömet szorongatták ellenségei: Tyler Brock és söpredék barátai. Zöld Szemű Ördög csak nevetett, és azt mondta: Neng cse to lao - sok terhe van annak, aki bírja. Mivel pedig én többet bírok, mint legtöbben, így hát többet is kell izzadnom, mint a legtöbb embernek.

Tip Tok-to is elmosolyodott. – És izzad, Mr. Dunross?

- Hát éppen így is lehet mondani - bólintott kedélyesen Dunross.

- Próbálom elkerülni a nyolcvannegyediket. Mint Ön is tudja, Buddha azt mondta, minden férfi nyolcvanhárom terhet hordoz. Ha egyet sikerül leráznunk, azon nyomban másik terem a helyébe. Az élet titka abban rejlik, hogy alkalmazkodni kell a nyolcvanhárom teherhez, és mindenáron el kell kerülni, hogy egy nyolcvannegyedik is ránk nehezüljön.

Az idősebb férfi elmosolyodott. - Fontolóra vette már, hogy eladja a cége egy részét, akár ötvenegy százalékát is?

- Nem, Mr. Tip. Az Öreg Zöld Szemű Ördög ezt megtiltotta. - Dunross szeme sarkában ráncokba gyűrődött a bőr. - Azt akarta, hogy izzadjunk.

- Reméljük, nem kell túl sokat izzadnia. - Tiptop elnyomta a cigarettáját. - Zavaros idők esetére jó volna, ha a Bank of China szorosabb kapcsolatban állna az önök bankrendszerével. Akkor nem lennének ilyen folyamatosak ezek a válságok.

Dunross gondolatai tüstént előreszáguldottak. - Hajlandó volna esetleg fontolóra venni a Bank of China, hogy legyen egy állandó összekötője a Vicben és viszont? - A futó mosolyból látta, hogy helyesen tippelt. - Ez mindennemű válság esetén közvetlen megfigyelői státust biztosítana, ezenfelül segítséget, ha bármikor is úgy adódna, hogy nemzetközi támogatásra volna szükségük.

- Mao elnök az önfenntartás híve, de az ön javaslatán érdemes elgondolkodni. Örömmel továbbítom.

- Biztosra veszem, hogy a bank hálásan fogadná, ha ön ajánlana valakit, akin keresztül kapcsolatot tarthatnának a nagy Bank of China-val.

- Örömmel továbbítom ezt is. Ön szerint a Blacs vagy a Victoria hajlandó volna megelőlegezni a szükséges külföldi valutát Mr. Ng importjához?

- Biztos vagyok benne, hogy örömmel állnak szolgálatára, a Victoria egészen biztosan. Végtére is a Victoriának már több mint százéves kapcsolata van Kínával. Nagy szerepet játszhatnak az önök külföldi kölcsöneinek, vasúti és repülőgépkölcsöneinek lebonyolításában.

- Nagy haszonnal - jegyezte meg szárazon Tiptop. Leungra pillantott, aki feszülten figyelte Dunrosst. - Kapitalista haszonnal - tette hozzá halkan.

- Pontosan - mondta Dunross. - Meg kell bocsátania nekünk, kapitalistáknak, Mr. Tip. Talán csak az az egy mentségünk lehet, hogy sokunk régi barátja a Középső Királyságnak.

Leung néhány szót intézett Tiptophoz, egy Dunross által nem ismert dialektusban. Tiptop megerősítőleg válaszolt neki, aztán mindketten Dunrossra néztek.

- Elnézését kérem, Mr.Dunross, bocsássa meg nekem, de most egy kis gyógykezelésre van szükségem. Ha esetleg volna olyan szíves, és ebéd után fölhívna… mondjuk úgy félhárom körül.

Dunross felállt, kezet nyújtott, nem volt biztos benne, hogy sikerrel járt-e vagy sem, abban azonban egészen biztos volt, hogy a tórium dolgában nagyon gyorsan, lehetőleg még fél három előtt lépnie kell. - Köszönöm, hogy fogadott…

- Mi a véleménye az ötödik futamról?- nézett fel rá az idősebb férfi, miközben az ajtóhoz kísérte.

- Nemes Csillagra érdemes fogadni.

- Á! És Karamell Leánykára?

- Dettó.

- És Kalauzhalra?

Dunross elnevette magát. - Az egy jó csődör, de nem az a kategória - hacsak nem jön közbe valamilyen isteni vagy ördögi húzás.

Ekkor már a bejárati ajtónál voltak, egy szolga szélesre tárta előttük. Leung megint mondott valamit, amit Dunross nem értett. Tiptop ismét igenlően válaszolt. Kiléptek az ajtón, Leung nyomban elindult lefelé, a teniszpálya felé.

- Szeretném, ha megismerkedne egy barátommal. Mr.Dunross, egy új barátommal - mondta Tiptop. - Elképzelhető, hogy a jövőben számos üzletet tud kötni önnel, ha ön is akarja.

Hideg tekintetét látva Dunross jókedve elpárolgott.

A Leung társaságában érkező kínai sportos megjelenésű, negyvenes férfi volt. Kékesfekete haja összekócolódott a játéktól, teniszöltözéke modern volt, ízléses és amerikai. A pályán maradt három játékos leállt és figyelt. Mind sportos alkatúak voltak, jól öltözöttek.

- Engedje meg, hogy bemutassam dr. Joseph Yút Kaliforniából: Mr. Ian Dunross.

- Üdvözlöm, Mr. Dunross - mondta Joseph Yu amerikaias könnyedséggel. - Mr. Tip már sokat mesélt nekem önről és a Struanról. Örülök, hogy megismerhetem. Mr. Tip úgy gondolta, nem ártana, ha mielőtt elmegyek, még találkoznánk. Holnap Kínába megyünk Bettyvel, a feleségemmel. - Bizonytalan mozdulattal intett a teniszpályán álló egyik nő felé. - Egy darabig biztos nem jövünk vissza, úgyhogy szeretnék önnel egy találkozót megbeszélni, mondjuk úgy egy hónap múlva, Kantonban. - Tiptopra pillantott. - Ugye, a vízum meg az ilyesmik nem jelentenek problémát Mr. Dunross számára?

- Nem, Yu doktor. A világon semmit.

- Nagyszerű. Ahhoz, hogy konkrétan megállapodjunk egy időpontban Mr.Dunross, elég, ha két nappal előbb hívom én vagy Mr. Tip?

- Ha a papírügyekhez elég, számomra mindenképpen. - Dunross továbbra is mosolygott, de figyelmét nem kerülte el Yu arcának magabiztos határozottsága. - Miről volna szó?

- Ha megbocsátanak - mondta Tiptop - akkor most magukra hagyom önöket. - Udvariasan bólintott, és Leunggal együtt bement.

- Az Államokból jöttem - folytatta derűsen Yu. - Amerikában születtem, Sacramentóban. Harmadik generációs Kaliforniai vagyok, a tanulmányaimat azonban részben Kantonban folytattam. A Stanfordon diplomáztam, űrmérnök vagyok, a szakterületem a rakétatechnika és a rakéta- üzemanyag. Az egyetem után a NASA-nál töltöttem a legjobb éveimet. - Yu már nem mosolygott. - A felszerelés, amit meg akarok rendelni, mindenféle bonyolult metallurgiai és űrkutatási műszerből áll. Mr. Tip úgy tájékoztatott, hogy ön volna a legmegfelelőbb importőr. A gyártó cégek angolok, franciák, németek és japánok lesznek. Érdekli a dolog?

Dunross egyre növekvő és egyáltalán nem titkolt aggodalommal hallgatta.

- Ha nem stratégiai és nem korlátozás alá eső dolgokról van szó, akkor igen - mondta.

- Főleg stratégiai és korlátozás alá eső dolgokról van szó. Érdekli?

- Miért mondja el nekem mindezt, Yu doktor?

Yu szája elmosolyodott. - Én fogom újjászervezni Kína űrprogramját. - Szeme még jobban összeszűkült, feszülten figyelte Dunrosst. - Meglepőnek találja?  

- Igen.

- Én, is. - Yu a feleségére, majd ismét Dunrossra nézett. - Mr. Tip szerint önben meg lehet bízni. Úgy érzi, hogy maga becsületes ember, és mivel ön egy-két dolog miatt a lekötelezettje, hajlandó lesz átadni egy üzenetet a nevemben. - Yu hangja megkeményedett. - Én pedig most azt mondom önnek, hogy ha egy nap azt olvassa, hogy meghaltam, elraboltak vagy valami "pillanatnyi elmezavarában" kitételű marhaságot követtem el, akkor legyen tisztában vele, hogy ez hazugság, és arra kérem, tegye meg számomra azt a szívességet, hogy ezt tudatja a CIA-vel, és attól fölfelé. Az igazságot! - Yu mély lélegzetet vett. - Szabad akaratomból távozom. A feleségem szintén. Három nemzedék óta élünk a családommal és a rokonainkkal Amerikában, és nálunk különb bevándorlókat nem látott még az Egyesült Államok, de az amerikaiak azóta is egyfolytában csak szórakoznak velünk. Az apám részt vett az első világháborúban, én benne voltam a "nagy bumm" elméletének a kidolgozásában. Az utolsó csepp két hónapja hullott a pohárba: Június 16-án, Betty meg én kinéztünk magunknak egy házat Los Angelesben. Beverly Hillsben. Ismerős arrafelé?

- Igen.

- Nem adták el nekünk, mert kínaiak vagyunk. Az a ribanc kiállt az ajtaja elé, és azt mondta: „Koszos kínaiaknak nem adom el!" Nem ez volt az első ilyen eset, távolról sem az első, de ezt most Betty előtt mondta az a kurva, és ez aztán betett mindennek. Betelt a pohár. - Yu ajkát eltorzította a harag. - El tud képzelni egy ilyen hülye kurvát? A legjobb vagyok a szakterületemen, és erre az a tenyeres-talpas, seggfej kurva azt mondja nekem: „Kínainak nem adom el." - Megpörgette kezében a teniszütőt. - Megmondja nekik?

- És hogyan továbbítsam? Bizalmasan vagy nyilvánosan? Ha kívánja, szó szerint is idézhetem.

- Bizalmasan a CIA-nek, de csak hétfő reggel hat után. Rendben? Aztán a jövő hónapban, a kantoni találkozónk után nyilvánosan is. Megteszi, Mr. Dunross?

- Meg. Meg tudja adni nekem a háztulajdonos nevét, az időpontot meg a további részleteket?

Yu egy gépelt papírlapot vett elő.

Dunross vetett rá egy pillantást. - Köszönöm. - Két Beverly Hills-i cím, telefonszám és két név állt rajta. – Ugyanezzel utasították vissza mindketten?

- Igen.

- Gondom lesz rá, Yu doktor.

- Maga szerint pitiáner ügy, ugye?

- Távolról sem tartom annak. Egyszerűen csak sajnálom, hogy ez megtörténhetett, és hogy lépten-, nyomon megtörténik mindenütt, mindenféle emberrel. Nagyon elszomorító. - Dunross tétovázott. De megtörténik Kínában, japánban, megtörténik az egész világon.

Kínaiakkal, japánokkal, vietnamiakkal, mindenféle emberrel előfordul, hogy néha ugyanilyen intoleráns és bigott. Néha még ennél jobban is. Vagy nem kuaj lónak neveznek minket?

- Az Államokban ennek nem volna szabad előfordulnia, amerikaiak között. Ez a heppem.

- Úgy gondolja, hogy ha egyszer bejut Kínába, szabadon közlekedhet ki és be?

- Nem. De teszek rá. Önként megyek oda. Nem csábítottak pénzzel, nem zsaroltak. Egyszerűen odamegyek.  

- Na és mit fog szólni a NASA? Én már azon is csodálkozom, hogyan engedhették, hogy egy ilyen képtelenség egyáltalán megtörténjen.

- Ó, kínáltak nekünk egy nagyon szép házat, csak éppen mi nem ott akartunk élni. Betty kiszúrta azt az istenverte villát, meg is volt rá a pénzünk, de nem vehettük meg. És nemcsak amiatt a kurva miatt, hanem a szomszédság miatt sem. - Yu kisimított a szeméből egy hajtincset. - Nincs rám szükségük, elmegyek hát azokhoz, akiknek van: Mi a véleménye egy Kínáról, amely képes az önálló nukleáris visszacsapásra, mint a franciák. Eh? Mi a véleménye róla?

- A puszta gondolat, hogy bárkinek is atom-vagy hidrogéntöltetű rakétái vannak, borzadással tölt el.

- Ezek egyszerűen csak a kor fegyverei, Mr. Dunross. Egyszerűen csak a kor fegyverei.

- Jézus, Mária! - mondta döbbenten Johnjohn. Havergill legalább ennyire el volt képedve. - És ez a dr. Joseph Yu tényleg ekkora szám, Ian?  

- Tényleg. Felhívtam egy washingtoni barátomat. Yu benne van az első kettő-háromban a világon. Rakétatechnikában és rakéta- üzemanyagban. - Ebéd után voltak. Dunross épp most számolt be a délelőtt történtekről. - És az is igaz, hogy senki nem tud róla, hogy átlépte a határt, még azt sem tudják, hogy eljött Hawaiiról, ahol nyaralnia kellene. Yu doktor azt mondta, teljesen nyíltan jött ide.

- Jézusom! - mondta megint Johnjohn: - Ha Kína szert tesz egy ilyen szakértőre, mint ő… - A Havergill asztalán heverő papírvágó késsel játszadozott. - Ian, végiggondolta már, hogy a megelőzés érdekében szól Roger Crosse-nak vagy Rosemontnak?

- Természetesen gondoltam rá, de nem tehetem. Erről szó sem lehet.

- Persze, hogy Ian nem tehet ilyet! Felfogta, mi a tét? - intett Havergill dühösen az ablak felé. Tizennégy emelettel lejjebb türelmetlen, ingerült emberek tömege próbált bejutni a bankba, a rendőrök alig bírták féken tartani őket- - Ne ámítsuk önmagunkat: meg vagyunk rohanva, és már a pénzes láda alján kotorászunk. Épp hogy csak annyi pénzünk van, hogy kihúzzuk ezt a napot, és hogy valahogy kifizessük a kormányzat alkalmazottait. Hál’istennek holnap szombat! És ha Ian egyszer azt mondja, van rá esély, hogy Kínától kapjunk pénzt, akkor ezt nem kockáztathatja azzal, hogy visszaél egy ilyen fokú bizalommal! Hallotta, Ian, hogy a Ho-Pak már becsukta a boltot?

- Nem. Mióta eljöttem Tiptoptól, csak rohangászom, mint pók a falon.

- A Ching Prosperity is lehúzta a redőnyt, a Far East és az India düledezik, a Blacs most kaparja össze az utolsó tartalékait, és hozzánk hasonlóan imádkozik, hogy kibírja azt a fél órát, ami a zárásig még hátra van. - Dunross elé lökte a telefont őseredeti íróasztalán. –Ian, kérem, hívja Tiptopot, éppen fél három.

Dunross kőmerev arccal, higgadtan válaszolt. - Van még egy-két dolog, amit előbb el kell intéznünk, Paul. Mi van a tóriumimporttal? - Előzőleg elmondta nekik, hogy fölvette a kapcsolatot Fényképész Nggel, aki boldogan adott neki konkrét megrendelést annyi tóriumra, amennyit csak szállítani képes. - Biztosítják hozzá a valutát?

- Igen, feltéve, hogy az áru nem esik korlátozás alá.

- Ezt írásban kérem.

- A ma esti zárás előtt megkapja. Kérem, hívja fel azonnal.

- Tíz percen belül, Ez arc kérdése. Beleegyezik, hogy az épületben helyet kapjon a Bank of China állandó összekötője?

- Igen. Meggyőződésem ugyan, hogy ők sosem fogják beengedni egyetlen emberünket sem az épületükbe, de legyen. - Havergill megint az órájára nézett, aztán Johnjohnra. - Az illetőt állandóan szemmel kell tartani, és esetleg néhány biztonsági előírást is meg kell változtatnunk, eh?

Johnjohn bólintott. - Igen, de ez nem okozhat gondot, Paul. Az lenne a tökéletes, ha maga Tiptop volna ez az illető. Ian, maga szerint van rá esély?

- Nem tudom. Nos, mi legyen Yu ajánlatával?

Havergill válaszolt. - Mi nem finanszírozhatunk semmiféle csempészést. Ezt a maga számlájára kell lebonyolítania.

- Ki beszél itt csempészésről?

- Na, jó. Akkor másképp fogalmazok: nekünk nagyon gondosan meg kell vizsgálnunk a Yu-féle ajánlatot, ha és amikor magát erre felkérik.

- Ugyan már, Paul. Maga pontosan tudja, hogy ez is része az alkunak… már ha egyáltalán megkötjük. Különben miért hoztak volna össze vele?

Johnjohn közbeszólt. - Mi volna, ha ezt a kérdést elnapolnánk, Ian? Ha eljön az ideje, mi mindennemű segítségre hajlamosak leszünk. Maga is ezt mondta Yunak, nem? Hogy majd meglátja. De nem kötelezte el magát, ugye?  

- Szóval beleegyezik, hogy minden lehetséges módon segítségemre lesz?

- Igen. Ebben és a tóriumban.

- És mi van a kölcsönömmel?

Erre Paul Havergill felelt. - Ezt én egymagam nem adhatom meg, Ian. Ezt már egyszer megtárgyaltuk.

- Akkor azonnal hívja össze az igazgatótanácsot.

- Ezt fontolóra veszem. Előbb megnézem, hogy állnak a dolgok, eh? - Havergill megnyomott egy gombot, és beleszólt a kis mikrofonba. - A tőzsdét kérem.

Néhány pillanat múlva valaki megszólalt a hangszóróban. – Parancsoljon, Mr. Havergill. - A hang mögött pokoli zsivaj hallatszott. - Mik a legújabb fejlemények, Charles?

- Az egész piac lement 28 ponttal… - Mindkét bankár elsápadt.

Dunross homlokán lüktetni kezdett a kis ér. -… és úgy néz ki, kezd kitörni a pánik. A bank lement hét ponttal, a Struan lezuhant 11,50-re… - Jézusom!- suttogta Johnjohn.

-… A Rothwell-Gornt hét pontot esett, a Hongkong Power ötöt, az Asian Land tizenegyet… Zuhan az egész. A bankrészvények mind zuhanórepülésben. A Ho-Pak megállt tizenkettőn, ha megindul, egy dollárig, meg sem áll. A Far East és az India betétesenként maximum ezer dollárt fizet ki.

Havergill még idegesebb lett. A Far East a kolónia egyik legnagyobb bankja volt.  

- Én nem vagyok egy pesszimista alkat, de ez most úgy fest, mint New York huszonkilencben! Azt hi… - A hangot egy időre elnyomta a felerősödő ordítozás. - Elnézést kérek, de újabb óriási tételt dobtak be, kétszázezer Struant.

- Honnan a jó égből kerül elő ez a rengeteg részvény? - kérdezte Johnjohn.

- A kolónia összes tökfejétől - felelte fagyosan Dunross. - A Victoriát is beleértve.

- Nekünk védenünk kell a kisrészvényeseinket - mondta Havergill, majd beleszólt a mikrofonba. - Köszönöm, Charles. Háromnegyed háromkor hívjon vissza. - Kikapcsolta a mikrofont. - Íme a válasz, Ian. Nem tudom nyugodt lelkiismerettel ajánlani a tanácsnak, hogy egy újabb százmilliós fedezetlen kölcsönnel húzzuk ki a csávából.

- Hajlandó azonnal összehívni egy igazgatótanácsi ülést vagy sem?

- A részvényei zuhannak. Sehonnan sem tud támogatást szerezni a roham megállításához, a bankholdingjait már leterhelte, a páncélszekrényeiben őrzött részvények egyre inkább elértéktelenednek, Gornt hétfőn vagy kedden felvásárolja, és ő lesz a Struan ura.

Dunross csak nézte. - Maga hagyja, hogy Gornt megvegyen minket? Ezt nem hiszem el. Mire Gornt észbe kap, maga már megteszi. Vagy már meg is egyezett vele, hogy felosztják maguk között a Struant?

- Nem egyeztünk meg. Még nem. Ha viszont maga most rögtön írásba adja, hogy a hétfői záráskor érvényes árfolyamon annyi Struan-részvényt ad el nekünk, amennyit csak kívánunk, továbbá, hogy az új tajpant az igazgató tanács javaslata alapján nevezi ki, akkor bejelentjük, hogy teljes mellszélességgel támogatjuk a Struant.

- És ezt mikor jelentené be?

- Hétfőn, tizenöt tízkor.

- Más szavakkal: nem ad nekem semmit.

- Maga mindig azt mondja, Hongkongon a legjobb dolog a szabadpiac, ahol az erős megél, a gyenge elvész. Miért nem beszélte rá Sir Luist, hogy függessze fel a részvényeit?

 - Ő fel akarta. Visszautasítottam.

- Miért?

- Mert a Struan ugyanolyan erős, mint eddig bármikor.

- Nem az arc volt a valódi indok? A maga ostoba büszkesége? Megbocsásson, de nincs semmi, amivel el tudnám hárítani az elkerülhetetlent.

- Sóder! - mondta Dunross. Havergill elvörösödött. - Összehívhatja a tanácsot. Barmikor ösz…

- Nem hívom össze!

- Ian… - Johnjohn megpróbálta tompítani a két férfi közti nyílt ellenségeskedés élét. - Mit szólna a következő kompromisszumhoz, Paul? Ha Ianen keresztül megkapjuk Kínától a pénzt, maga azon nyomban összehív egy rendkívüli tanácsülést, még ma. Ezt meg lehet csinálni, van elég elérhető igazgató, és ez sportszerű is. Eh?

Havergill tusakodott. - Majd fontolóra veszem.

- Ez kevés! - tüzelt Dunross.

- Fontolóra veszem. Szíveskedjék hívni Tip…

- Mikor lesz az ülés? Mármint ha…

- Jövő héten.

- Nem. Még ma, ahogy Johnjohn javasolta.

- Azt mondtam, majd meggondolom! - tajtékzott Havergill. - És most legyen szíves, hívja Tiptopot.

- Ha garantálja, hogy legkésőbb holnap délelőtt tízig összehívja a bizottságot.

- Nem hagyom magam megzsarolni, mint legutóbb! - Havergill már szinte kiabált. - Ha maga nem hajlandó felhívni Tiptopot, majd felhívom én. Még ebben a percben. Ha akarnak kölcsönözni nekünk, akkor úgyis ideadják, bárki telefonál is. Maga beleegyezett a tóriumügyletbe, ráállt, hogy a jövő hónapban találkozik Yúval, mi meg beleegyeztünk, hogy bárki kezében legyen is a Nemes Ház, támogatjuk az ügyletet. A jogköröm nem terjed ki arra, hogy további kölcsönöket folyósítsak magának. Döntsön: elfogadja az ajánlatomat vagy sem? Fontolóra veszem, hogy még a hétfői tőzsdenyitás előtt összehívom az igazgatótanácsot. Ez a végső ajánlatom.

Sűrű, feszültséggel teli csend telepedett rájuk. Dunross vállat vont, megfogta a telefont és tárcsázott.

- Víjjjj? - Arrogáns női hang.

- A tiszteletre méltó Tip Tok-tót kérem - mondta Dunross kantoni dialektusban. - Itt a tajpan.

- Á, a tajpan. Kérem, várjon egy pillanatra… Dunross várt. Johnjohn állának alján egy izzadságcsepp készült lecseppenni. Víjjjj? Az orvos van nála, tajpan, nagyon beteg. Kérem, hívja később! - Mielőtt Dunross bármit is mondhatott volna, kattant a telefon. Dunross megint tárcsázott.

- Itt a tajpan. A…

- Rémes ez a telefon. - Az áma megkettőzte hangerejét. - Beteg! - visította. - Hívja később.

Dunross tíz perc múlva megint telefonált. Most foglalt volt. Próbálkozott még egy ideig, de nem volt szerencséje.

Kopogtattak, az űzött tekintetű főpénztáros sietett be. - Elnézését kérem, uram, de a sor nem fogyatkozik, és még negyed óránk van zárásig. Javaslom, hogy limitáljuk a kivéteket, mondjuk ezer…

- Nem! - mondta nyomban Havergill.

- Uram, már szinte teljesen kiürültünk. Nem gon…   

- Nem. A Victoriának mennie kell. Muszáj. Nem. Továbbra is fizessenek ki mindenkit az utolsó pennyig.

A férfi némi habozás után kiment. Havergill megtörölte a homlokát. Johnjohn is. Dunross megint tárcsázott. Még mindig foglalt volt. Közvetlenül három előtt még egyszer, utoljára megpróbálta, aztán felhívta a telefontársaságot, és megkérte őket, hogy vizsgálják meg a vonalat. - Átmenetileg nem működik, uram - mondta a központos.

Dunross letette a kagylót. - Húsz dollárt egy rézgaras ellenében, hogy szándékosan tette mellé. - Az órája három óra egy percet mutatott. - Nézzük, mi újság a tőzsdén.

Havergill megtörülte izzadó tenyerét. Mielőtt még tárcsázhatott volna, a telefon megszólalt. - Itt a főpénztáros, uram. Most már megvagyunk. Kifizettük az utolsó ügyfelet is. Bezártunk. A Blacsnak is sikerült, épp csak hogy, uram.

- Jól van. Számolják össze, mennyi pénzünk maradt a páncélteremben, aztán szóljon föl.

- Hál’istennek péntek van - mondta Johnjohn. Havergill tárcsázott. - Charles? Mik a fejlemények?

- A piaci átlag harminchét ponttal ment lejjebb. A mi részvényeink nyolccal.

- Jézusom - mondta Johnjohn. A banknál erre még sosem volt példa, még az ötvenhatos zavargások idején sem. - A Struan hogy áll?

- Kilenc ötvenen.

Mindkét bankár Dunrossra nézett. Közömbös volt az arca. Megint tárcsázta Tiptopot, az alkusz közben tovább darálta a záró árfolyamokat. Megint foglalt jelzés. - Majd az irodámból hívom újra. Amint megkapom, ideszólok. Ha Kína nem ad pénzt, mit csinálnak?

- Csak két megoldás van. Megvárjuk a fontokat, a kormányzó pedig hétfőre, vagy ameddig kell, bankszünetet rendel el. A másik, hogy elfogadjuk a moszkvai kereskedelmi bank ajánlatát.

- Tiptop nagyon érthetően megmondta, hogy ez visszaüt. Olyan lenne, mint egy nagy kődarab Hongkong gépezetében, méghozzá örökre.

- Csak ez a két megoldás van.

Dunross felállt. - Csak egy van. Most jut eszembe: telefonált magának a kormányzó?

- Igen - felelte Havergill. - Azt akarja, nyissuk meg a páncéltermet este hatkor előtte, maga előtt, Roger Crosse meg valami Sinders nevű illető előtt. Mi ez az egész?

- Nem mondta?

- Nem. Csak valami olyasmit, hogy a hivatali titoktartás törvényének hatálya alá esik.

- Viszlát hatkor. - Dunross kiment.

Havergill egy zsebkendővel felitatta izzadt homlokát. - Ebben az egészben az az egyetlen jó, hogy ez az arrogáns fráter még nálunk is nagyobb bajban van - morogta dühösen. Tiptop számát tárcsázta. Aztán megint. Megszólalt a házi telefon: Johnjohn vette föl Havergill helyett. - Tessék.

- Itt a főpénztáros, uram. A páncélteremben csak 716 027 hongkongi dollár van. - A férfinak remegett a hangja. - Ez minden… mindössze ennyi maradt.

- Köszönöm. – Johnjohn letette a kagylót, és közölte Havergillel.

Az elnökhelyettes nem válaszolt, csak megint tárcsázta Tiptopot. Még mindig foglalt volt. - Nem ártana, ha fölvenné a kapcsolatot a szovjet összekötővel.

Johnjohn elvörösödött. - De hisz ez lehetetlen.

- Csinálja! Most rögtön! - Havergill - nem kevésbé dühödten megint tárcsázott. Foglalt.

Dunross belépett az irodájába.

- Itt van Mr. Toda, a szokásos kíséretével, tajpan. - Claudia se nemtetszését, se idegességét nem palástolta.

- Kérem, vezesse be őket.

- Mr. Alastair kétszer is telefonált, kéri, hogy amint megjön, hívja vissza. És az édesapja is hívta.

- Majd később hívom őket.

- Igenis. Itt a telex Svájcból a Nelson Tradingnek, amelyben megerősítik, hogy aranyból a szokásos mennyiség háromszorosát vásárolták a macaui Szerencse Társaság számára.

- Jól van. Azonnal küldjön egy példányt Landónak, és kérje a pénzt.

- Ez a telex az Orlin Banktól jött, sajnálattal megerősítik, hogy nem tudják meghosszabbítani a kölcsönt, és kérik, hogy fizessen.

- Telexezze meg nekik: köszönöm.

- Beszéltem Mrs. Dunross-szal, rendben megérkeztek.

- Jó. Szerezze meg Kathy specialistájának otthoni számát, hogy a hét végén fel tudjam hívni.

Claudia Chen ezt is feljegyezte.

- Mr. Duncan telefonált Sydneyből, hogy remek napja volt, és a hétfői Quantas-géppel jön. Itt a lista a többi hívásról. 

Dunross szeme végigsiklott a hosszú névsoron, s közben egy futó pillanatra eltűnődött, hogy vajon elvesztette-e már ártatlanságát a fia, vagy már a bájos Sheila előtt sem volt az. Sheila gondolata megint eszébe juttatta az elragadó Hójádét. Furcsa, hogy épp így hívják… nagyon emlékeztet Sikkes Jádéra, aki most valahol Tajpejen egy gyönyörház vezetője. Talán ideje volna már megkeresni és köszönetet mondani neki. Megint eszébe jutott a haldokló Csencsen intése: - Hallgass rám, fiam - suttogta gyengülő hangon az öreg. Sose próbáld megkeresni. Elvennéd tőle az arcát, elvennéd a szépségét - nemcsak tőle, hanem magadtól is… Ő már megöregedett, jádekapuja összeszáradt, ma már csak a jó ételekben és a jó konyakban leli élvezetét. A gyönyör világának gyermekei nem öregszenek szépen, a modoruk sem előnyükre változik. Hagyd meg neki a zsoszát, és az emlékeit. Légy kedves. Mindig légy kedves azokhoz, akik neked adják fiatalságukat, akiknek jinje jangod segítségére siet. Ííííí, de szeretnék még egyszer olyan fiatal lenni, mint te…

Dunross felsóhajtott. Csodás volt a Hójádéval töltött estéje. És csupa nevetés.

- Én nem eszem desszertet - vágta rá a lány bejelentésére. - Diétázom.

- Okó, te ne diétázz, tajpan, Majd én segítek neked lefogyni, sebaj.

- Köszönöm, de nem kérek desszertet, Hongkongban pedig végképp nem.

- Á! Négyujjú mondta, hogy ezt fogod mondani, tajpan, és hogy ezért ne szégyelljem magam. - Hójáde szélesen elmosolyodott, és töltött Dunrossnak egy pohár whiskyt. - Azt mondták, erre csak annyit mondjak: van útlevél, lehet utazni.

Együtt nevettek. - És még mit mondott Négyujjú?

A lány a nyelve hegyével megnyalta az ajkát. - Csak azt, hogy az idegen ördögök néhány dologban rettentően különösek. Például abban, hogy nem kérnek desszertet! Mintha számítana. - Figyelmesen nézte Dunrosst. - Én még sose voltam barbárral.

- Tényleg? Pedig akadnak köztünk igazán civilizáltak is.

Dunross elmosolyodott magában, ahogy felidézte, milyen nagy volt a kísértés, hogy évődtek egymással, milyen remek volt az étel, milyen jó kedélyű és kellemes volt az egész. Igen… De ez még nem feledteti el se azt a vén gazember Négyujjút, se a félpénzt, se a félpénz ellopását, gondolta rosszkedvűen, se a csapdát, amiről úgy hiszi, belecsalt. De ez majd csak később lesz érdekes. Haladjunk sorban! Koncentrálj, sok dolgod van még ma estig!

A névsor, amelyet Claudiától kapott, hosszú volt, a legtöbb hívás sürgős, és két órái munkával már így is le volt maradva. Tiptop nem szerepelt a listán, se Lando Mata, se Zsugori Tung, se Négyujjú, se Paul Choy. Casey és Bartlett igen. - Travkin, Robert Armstrong, Jacques deVille, Gavallan, Phillip Chen, Dianne Chen, Alan Holdbrook - a Struan házi alkusza - Sir Luis és még vagy tucatnyian a világ minden pontjáról. - Hiro Toda után rátérünk ezekre, Claudia.

- Igen, uram.

- Toda után szeretném látni Jacques-ot… aztán Phillip Chent. Mrs.Rikó Gresserhoffról van valami?

- Este hétkor érkezik a gépe. Szobát foglaltunk számára a V and A-ben, a reptéren várni fogják. Virágok a szobájában.

- Köszönöm. - Dunross bement az irodájába, és kibámult az ablakon. Pillanatnyilag nem tehetett többet a Nemes Házért és Hongkongért. Most már a zsoszon múlik. És máris itt a következő probléma. A hajók.

- Jó napot, tajpan.

- Jó napot, Hiro. - Dunross melegen megrázta a felé nyújtott kezet.

Hiro Toda, a Toda Shipping Industries ügyvezető igazgatója Dunross korosztályabeli férfi volt, izmos, kemény, Dunrossnál sokkal alacsonyabb, szeme okos, mosolya készséges, kiejtése enyhén amerikaias: a negyvenes évek végén, a diplomája megszerzése után még két évig tanulta UCLA-n.

- Engedje meg, hogy bemutassam a munkatársaimat: Mr. Kazunari, Mr. Ebe, Mr. Kaszigi.

A három fiatalabb férfi meghajolt, Dunross szintén. Mindhármukon jól szabott sötét öltöny, fehér ing és mértéktartó nyakkendő volt.

- Kérem, foglaljanak helyet. - Dunross széles mozdulattal a tárgyalóasztal körül álló székekre mutatott. Nyílt az ajtó, Akiko, japán tolmácsa és titkárnője lépett be. Zöld teát hozott tálcán, bemutatkozott, kecses mozdulatokkal kitöltötte a teát, aztán leült Dunross mellé. Dunross elég jól beszélt ahhoz japánul, hogy egy üzleti tárgyalást lebonyolítson. Akikóra az arc miatt volt szükség.

Részben japánul, részben angolul belekezdett abba a közömbös témákat felvető társalgásba, amely a japán szokások szerint mindig megelőzi a komoly megbeszéléseket. A japán szokások diktálták azt is, hogy az üzleti tárgyalásokon számos beosztott vegyen részt: minél magasabb rangú a tárgyalófél, annál több embert visz magával.

Dunross türelmesen várt. Kedvelte ezt a férfit. Hira Toda a titulusa szerint vezetője volt annak a nagy hajógyártó-hajózási konglomerátumnak, amelyet még a dédapja alapított csaknem száz éve. Az ősei daimjók, földbirtokos nagyurak voltak egészen 1870- ig, a feudalizmus és a szamurájok osztályának eltörléséig, a modern Japán megszületéséig. - Kívülről nézve az ő kezében összpontosult minden hatalom, ám mint Japánban gyakori, a tényleges hatalmat valójában hetvenhárom éves, a látszat szerint nyugalomba vonult apja gyakorolta.  

Toda végül rátért a tárgyra. - Ez a tőzsdekrach nagyon aggasztó, tajpan.

- Átmeneti bizalomhiány. Biztos vagyok benne, hogy a hétvégén kiforrja magát.  

- Igen, bizonyára. Én is remélem.

- Mennyi ideig marad, Hiro?

- Vasárnapig. Aztán megyek tovább Szingapúrba és Sydneybe. A jövő héten visszajövök, hogy lezárjam önnel közös ügyletünket. Örömmel jelenthetem, hogy a hajói határidő előtt elkészülnek. - Toda egy papírlapot tett az asztalra. - Itt egy részletes jelentés.

- Nagyszerű! - Dunross, áldva magában az isteneket, AMG-t és Kirköt, támadásba lendült. Az éjjel hazafelé jövet hirtelen rádöbbent, milyen óriási segítséget adott neki AMG és Kirk ahhoz a tervhez, amelyen már csaknem egy esztendeje dolgozott: - Kívánják, hogy előrehozzuk a fizetési menetrendet?

- Á! - Toda nem mutatta meglepetését. - Ezt talán majd később még megbeszélem a kollégáimmal, viszont örömmel hallom, hogy ezek szerint minden rendben, visszaverték az átvételi kísérletet.

- Nem megmondta Szun Cu, hogy „Aki nem gondolkodik előre, és félvállról veszi az ellenfeleit, könnyen fogságukba eshet"? Gornt természetesen itt liheg a nyakunkban, természetesen komoly a bankjaink elleni roham is, de a legrosszabbon már túl vagyunk. Minden rendben. Nem gondolja, hogy ki kellene terjesztenünk közös üzleteink volumenét?

Toda elmosolyodott. - Két hajó, tajpan? A jelenlegi standardokhoz képest ezek óriások. Egy éven belül? Szerintem ez már így is elég masszív üzleti kapcsolat.

- Lehetne, akár huszonkét hajó is - mondta Dunross látszólag könnyedén, de valójában egész lényével koncentrálva. - Van egy ajánlatom az ön számára, pontosabban az egész japán hajóipar számára. Önök jelenleg csak építik a hajókat, aztán eladják őket a gajdzsinoknak, a külföldieknek, például nekünk, vagy japán hajóstársaságoknak. Ha japánoknak adják el, a japán legénység magas bére miatt - márpedig az önök törvényei szerint a japán hajókon japán hajósokat kell alkalmazni, - e hajók üzemeltetési költsége olyan nagy, hogy máris kezdenek versenyképtelenné válni, ugyanúgy, mint az amerikai személyzettel működő amerikai hajók. Önök hamarosan képtelenek lesznek fölvenni a versenyt a görögökkel, másokkal, vagy éppen velünk, mert a mi költségeink sokkal alacsonyabbak lesznek.

Dunross látta, hogy valamennyien feszülten figyelik a szinte szimultán fordító Akikót, s egy másik Szun Cu- mondás jutott eszébe: „A hadba lépés közvetlen módja mindenféle csatában alkalmazható, de a győzelemhez közvetett módszerek szükségesek." Folytatta. - A második pont: ahhoz, hogy fejlődő gazdasága, életszínvonala és ipara szükségleteit biztosítani tudja, Japánnak mindent importálnia kell. Energiaszükségletének például kilencvenöt százalékát. Az önök jövőjének kulcsa az olaj. Az olajat tengeri úton kell behozniuk, akárcsak mindenfajta nagy tömegű nyersanyagot. Ezeket mindig is teherhajókkal importálták. Mindig tengeri úton. Önök nagyon hatékonyan építenek nagyszerű hajókat, de mint hajótulajdonosokat a magas üzemeltetési költség és saját belső adószerkezetük kiszorítja a piacról. Az ajánlatom egyszerü: hagyjanak fel a próbálkozással, hogy kiépítsék saját gazdaságtalan kereskedelmi flottájukat. Adják el a hajóikat külföldre visszlízing alapon.

- Tessék?

Dunross látta, milyen elképedve merednek rá. Kivárt egy pillanatot, aztán folytatta. - Egy hajó mondjuk ötven évig él. Tegyük fel, hogy önök eladják nekünk a hajójukat, de rögtön bérbe is veszik ötven évre. Mi adjuk a kapitányt, a legénységet, mi működtetjük. Mielőtt még leszállítják, bérbe adják a hajót a Mitsubishinek vagy valamelyik másik nagy cégüknek ötven évre tömegáruk szállítására. Lehet az szén, vas, rizs, érc, gabona, olaj, vagy amit akarnak. Ez a megoldás garantálja Japán számára a folyamatos nyersanyagellátást, tetszés szerint variálható, és japánok tartják a kezükben. A japán Incorporated fokozhatja az önöknek nyújtott pénzügyi támogatást, mert valójában önök, önmaguk az önök számára létfontosságú nyersanyagok szállítói. Az iparuk így hosszútávra tervezhet. A Japan Incorporated megengedheti magának, hogy a hajóik egyes kiválasztott vevői számára anyagi támogatást nyújtson, mivel a vételárat bőven fedezi az ötvenesztendei bérleti díj. Mivel pedig a hajókat hosszútávra veszik bérbe, a mi bankjaink, mint például a Blacs vagy a Victoria, boldogan finanszírozzák a többit. Mindenki nyer, de önök nyerik a legtöbbet, mert ez a megoldás egy olyan ellátási vonalat biztosít hosszútávra, amely az önök kezében van. És akkor az adózási előnyökről még nem is beszéltem, amely főleg önöknek, a Toda Industriesnak lényeges!

Halálos csend támadt. Dunross felállt, és az íróasztalához ment.

A többiek csak nézték. Dunross néhány fűzőkapoccsal összefogott jelentéssel lépett vissza a tárgyalóasztalhoz. - Ez itt egy adótanulmány, japánban dolgozó munkatársaink dolgozták ki néhány konkrét esetre, beleértve azt is, hogy miként lehet a járulékos profittal csökkenteni a hajó költségét. Íme, egy tervjavaslat a teherhajókhoz. Ebben felvázoljuk, milyen módokon tud segítségünkre lenni a Struan hajóbérleti ügyekben, mármint abban az esetben, ha mi leszünk a kiválasztott külföldi hajózási cégek egyike: Például ha az ausztráliai Woolara Mines hajlandó - a mi égiszünk alatt - egy olyan szerződést kötni a Toda Industrieszal, amely szerint az elkövetkező száz évben széntermelésünk kilencvenöt százalékát nekik szállítja.

Toda levegő után kapkodott. Miután Akiko lefordította Dunross szavait, a többiek is.  A Woolara Mines óriási, nagyon jól működő, termelékeny bánya volt.

- Ausztráliában, amely Ázsia kincses tára, mindenféle nyersanyag szállításában a segítségükre tudnánk lenni, legyen szó rézről. gabonáról, élelmiszerről, gyümölcsről vagy vasércről. Bizalmasan tudomásomra hozták, hogy Nyugat-Ausztráliában Perthtől nem messze új, hatalmas, kiváló minőségű vasérctelepeket fedeztek fel. De van olaj, tórium és más értékes nyersanyag is, csupa olyan, amire önöknek szükségük van. Gyapjú. Rizs. Ha elfogadják az általam vázolt megoldást, önök kontrollálják az önök számára szükséges nyersanyagok áramlását, a külföldi szállítmányozók hajókat kapnak, egyenletes készpénzbevételhez jutnak, és több hajót rendelnek, amelyeket aztán bérbe adnak önöknek, hogy önök még több nyersanyagot szállíthassanak Japánba, kifelé pedig még több autót, televíziót, elektronikus berendezést és más árukat az Államokba, nehézipari berendezéseket és gépeket a világ többi részére. És végül térjünk vissza az önök számára létfontosságú import nyersanyaghoz, az olajhoz. Íme egy tervjavaslat egy új olajszállító flotta létrehozására, amelynek minden hajója fél-egymillió tonna hordképességű.

Toda levegő után kapkodott, és hirtelen maga fejezte be a fordítást. A „fél-egymillió" szavak hallatán a három munkatársnak elállt a lélegzete.

Dunross hátradőlt, élvezte a feszültséget. Látta, hogy összenéznek, aztán Toda felé fordítják a tekintetüket, várják, hogy reagáljon.

- Azt hiszem… azt hiszem, tanulmányoznunk kell a javaslatait, tajpan - mondta Toda. - Ezek roppant messze tekintő elképzelések. Visszatérhetnénk rájuk egy kicsivel később? 

- Igen. Jön a holnapi derbire? Háromnegyed egykor lesz az ebéd.

- Igen, jövök, köszönöm, ha nem okozok vele túl sok gondot - mondta hirtelen támadt idegességgel Toda. - De akkorra még nem tudunk választ adni.

- Természetesen. A meghívóik és a kitűzőik megvannak?

- Meg, köszönöm. Hát akkor… remélem, minden jól alakul az ön számára. A javaslata mindenképpen nagy hatásúnak hangzik.

Távoztak. Dunross adott magának még egy percet, hogy élvezze izgatottságát. Megfogtam őket, gondolta - Jézusom! Egy éven belül miénk lesz Ázsia legnagyobb flottája, az egész teljes mértékben finanszírozva, úgy, hogy nem kockáztat se a finanszírozó, se az építő, se az üzemeltető, se a szállító… Olajszállító hajóink lesznek, óriástankerek… És ez még csak a kezdet. Ha túléljük ezt a tájfunt. Csak egy kis szerencse kellene. Valahogy ki kell védenem jövő keddig az összeomlást, akkor írjuk alá a szerződést a Par-Connal. A Par Con kifizeti a hajóinkat. De mi lesz az Orlinnal, és mi lesz Gornttal?

- Jacques elindult fölfelé, tajpan. Phillip az irodájában tartózkodik, bármikor tud jönni, ha kívánja. Roger Crosse telefonált, hogy hat helyett hétkor találkoznak. Azt üzeni, Mr. Sinders gépe késik. Már értesítette a kormányzót és a többi érdekeltet.

- Köszönöm, Claudia. Dunross a telefonálók névsorára pillantott. Tárcsázta a V and A- t, és Bartlettet kérte. Házon kívül. - Akkor Miss Tcholockot.

- Halló!

- Halló! Ian Dunross viszonozza az ön és Linc Bartlett hívását.

Hogy állnak a dolgok?

Lélegzetvételnyi szünet. - Érdekesen. Beugorhatnék magához, tajpan?

- Természetesen. Mit szólna egy koktélhoz negyed hétkor a Mandarinban? Akkor még lenne másfél órám a következő találkozómig. Eh? - Enyhe nyugtalanság futott rajta végig, ahogy eszébe jutott Crosse, Sinders és AMG intelme, hogy soha senkinek ne adja oda a jelentéseket.

- Nem ugorhatnék át az irodájába? Fél- háromnegyed órán belül ott tudnék lenni. Valamit meg kellene beszélnünk, Olyan rövid lennék, amennyire csak lehetséges.  

- Rendben van. Esetleg kénytelen leszek egy-két percig várakoztatni, de jöjjön. – Homlokát ráncolva tette le a kagylót. Mi van emögött?

Nyílt az ajtó, Jacques deVille jött be. Megviseltnek, fáradtnak látszott. - Hívatott, tajpan.

- Igen. Üljön le, Jacques. Azt hittem, elmegy a tegnap esti géppel. - Igen, de beszéltem Susanne-nal, és ő úgy gondolja, jobb lesz Avrilnek, ha várok egy-két napig…  

Dunross mintegy megbabonázva hallgatta, még mindig elképesztette a gondolat, hogy Jacques kommunista ügynök lehet. Mostanra azonban már végiggondolta. Könnyen elképzelhető, hogy Franciaországban, a gyűlölt és rettenetes náci megszállás idején a maquis-k soraiban harcoló, fiatal, idealista Jacques-ot náciellenes érzelmei a kommunizmusig vezették… Istenem, hát nem voltak szövetségesem akkoriban az oroszok? Nem volt divatos akkoriban mindenütt a kommunizmus, még Amerikában is? Nem tűnt akkoriban nagyon értelmesnek Marx és Lenin? Akkoriban, amikor még nem tudtuk az igazságot Sztálinról, nem tudtunk a gulágokról, a KGB-ről, a rendőrállamról, a tömeggyilkosságokról, a tömeges hódításokról, s hogy lábbal tiporják a szabadságot.

De hogyan hathat ez a sok kommunista badarság ilyen sokáig egy ilyen emberre, mint Jacques? Hogyan dédelgethet egy ilyen ember, mint Jacques ilyen elképzeléseket, és hogyan titkolhatja őket ilyen sokáig - már ha AMG állítása igaz, és csakugyan a Szevrin embere.

- Greyről mi a véleménye? - kérdezte Dunross.

- Az egy totál cretin, tajpan. Az én gusztusomtól nagyon balra esik. Számomra még Broadhurst is a kelleténél kissé balrább áll. Most, hogy… Most, hogy maradok, átvegyem újra Bartlettet és Caseyt?

- Nem, velük egyelőre magam foglalkozom, viszont a szerződés a maga gondja.  

- Már majdnem összeállt. Már jártam a jogtanácsosainknál. Van egy kis probléma. Dawson ma reggel találkozott Bartlett jogászával, Mr. Steiglerrel. Mr. Steigler szeretné újra tárgyalni a fizetések ütemezését, és át akarja tolni az aláírást a jövő hétvégére.

Dunrosst egy pillanatra elöntötte a düh. Igyekezett nem mutatni.

Ezért akar hát Casey találkozni velem, gondolta. - Ezzel majd én foglalkozom - mondta, és - egyelőre félresöpörte a problémát, hogy egy még sürgetőbbel foglalkozzon: Jacques deVille-lel, akit, míg bűnösnek nem bizonyul, ártatlannak kell tekinteni.

Nézte ezt a csontos arcú, alacsony, keménykötésű férfit… kedvelte, még nem felejtette el, milyen sok szép napot töltöttek el együtt Avisyardban és Franciaországban, ő, Penelope, Jacques, Susanne, a gyerekeik, karácsonyi és nyári szünidők, jó ételek, jó borok, sok nevetés, nagy tervek… AMG vádjáig te voltál, te, Jacques a legesélyesebb utódjelölt. Most már azonban nem vagy az, legalábbis addig nem, míg tanúságot nem teszel magadról és én meg nem bizonyosodom felőled. Sajnálom barátom, de kénytelen vagyok próbára tenni.

- Szervezeti változtatásokon töröm a fejem - mondta. - Mint tudja, Linbar ma elutazott Sydneybe. Otthagyom egy hónapig, hogy próbálja nyélbe ütni a Woolarával az egyesülést. Nem sokat remélek tőle. Szeretném, ha maga venné át Ausztráliát. Látta, hogy Jacques szeme kitágul egy pillanatra, de nem tudta megállapítani, hogy az aggodalomtól vagy az örömtől. - Toda elé is bedobtam a csalit, és…

- Ráharapott?

- Mint a vöcsök.

- Merde, de hiszen ez óriási! - Jacques deVille szélesen elmosolyodott, Dunross nem látott benne epét. Jacques volt az általa vázolt hajózási terv egyik legfontosabb kidolgozója, ő munkálta ki a finanszírozás apró részleteit. - Milyen kár, hogy szegény John nem érhette meg.

- Kár - bólintott Dunross. John Chen Jacques deVille közeli munkatársa volt. - Philipet látta már?

- Az este vele vacsoráztam. Húsz évet öregedett a szerencsétlen.

- Akár csak maga.

Franciás vállrándítás. - Ez az élet, mon ami! Hát igen, sajnálom szegény Avrilt meg szegény Borge- ot. De félbeszakítottam, bocsásson meg.

- Szeretném, ha átvenné Ausztráliát, gyakorlatilag még ma, és maga foglalkozna az ausztráliai és újzélandi terveink gyakorlati megvalósításával. Erről egy hónapig senkinek egy szót se, én is csak Andrew-nak fogom megmondani, de addig tegye meg a szükséges intézkedéseket, és készüljön fel az útra.

- Rendben van. - Jacques-on látszott, hogy még szeretne mondani valamit.

- Valami baj van? Susanne sose szerette Hongkongot… Ezzel ugye nem lesz problémája?

- Nem, tajpan, dehogy. A baleset óta… őszintén szólva már épp kérni akartam, hogy hadd menjek át valahova máshova. Susanne nem érzi itt jól magát, és… Én viszont azt szerettem volna megkérdezni, nem vehetném-e át Kanadát körülbelül egy évre vagy valahogy így.

Dunrosst meglepte az új gondolat. Nocsak. 

- Hát igen… Úgy gondoltam, hogy ott talán hasznomat lehetne venni. A francia-kanadaiakkal jó, sőt nagyon jó kapcsolataim vannak. A torontói Struan-irodát esetleg át lehetné telepíteni Montrealba vagy Ottawába. Onnan nagyon sokat tudnék segíteni. Ha ez a japán üzlet létrejön, szükségünk lesz fára, rétre, gabonára, szénre és még tucatnyi más kanadai alapanyagra. - Erőtlenül elmosolyodott, aztán sietve folytatta. - Mindketten tudjuk, mennyire töri magát David kuzin, hogy visszakerüljön. Ha én áttelepülnék, visszajöhetne. Ő voltaképpen inkább ide való, mint én, non? Beszéli a kantonit, tud egy kicsit japánul, ír-olvas kínaiul, amit rólam nem lehet elmondani. De ahogy óhajtja, tajpan. Ha kívánja, megyek Ausztráliába. Mindenképpen rám fér egy kis levegőváltozás.  

- Dunross eltűnődött. Azt már elhatározta, hogy amíg ki nem deríti az igazságot, Jacques-ot elszigeteli Hongkongtól. Könnyű volna titokban elmondani a dolgot Crosse-nak vagy Sindersnek, és megkérni őket, hogy figyeljék meg és tegyék próbára. Jacques azonban a kamara tagja, és mint ilyen, sok olyan vállalati és magántitok ismerője, amely így esetleg kiszivároghatna. Nem, gondolta, jobb, ha ezt házon belül intézzük el: Így talán egy kicsit tovább fog tartani, de végül kiderítem, hogy ő az vagy sem. Így vagy úgy, de megtudom, ki is valójában ez a Jacques deVille.

Kanada…

Logikusan szemlélve, Jacques tényleg hasznosabb volna ott. Jobb lenne a Struan számára is - erre magam is gondolhattam volna. Jacques üzleti érzéke ellen sose merült fel kifogás. Az öreg David meg csakugyan vagy két éve sír már, hogy hadd jöhessen vissza. Jacquesnak igaza van. David inkább való Ausztráliába, márpedig Ausztrália és Új- Zéland messze fontosabb számunkra, mint Kanada, sokkalta fontosabb: Ázsia kincsestára. Ha Jacques ártatlan, segítségünkre lesz Kanadában. Ha nem, ott legalább kevésbé tud ártani nekünk. - Ezt még fontolóra veszem - mondta, de már eldöntötte, hogy végrehajtja a cserét. - Egyelőre ne szóljon róla senkinek. Vasárnap eldöntjük.

Jacques felállt, kezet nyújtott. - Köszönöm, mon ami.

Dunross kezet fogott vele, de közben arra gondolt, vajon egy barát, vagy egy júdás kezét szorongatja-e.

Miután egyedül maradt, ismét rázúdultak a gondok. Megszólalt a telefon, elintézett egy problémát, aztán egy másikat, egy harmadikat - Tiptop telefonja még mindig foglalt volt. leszólt Phillipnek, hogy jöjjön föl, s közben mindvégig úgy érezte magát, mintha mind lejjebb és lejjebb csúszna egy meredek falu verembe. Aztán tekintete elkapta a falon függő Dirk Struan kép pillantását, halványan mosolyogva, fölényes magabiztossággal, hetykén nézett rá a képről minden idők legszebb járműveinek, a klippereknek ura. Mint mindig, most is megnyugtatta Dunrosst.

Felkelt, odaállt a tajpan elé. - Nem is tudom, hova lennék nélküled - mondta fennhangon, ahogy eszébe jutott, hogy Dirk Struanra mennyivel nagyobb terhek nehezültek, - és mégis megbirkózott velük.

Csak a vihar, a haragvó természet volt képes elpusztítani őt, Hongkong és Ázsia minden vitán felül álló hadurát, élete zenitjén, negyvenhárom éves korában.

Mindig igaz, hogy akit szeretnek az istenek, fiatalon hal meg? - kérdezte magában. Dirk éppen annyi idős volt, mint most én, mikor a nagy tájfun ördögi förgetege darabokra szaggatta új, kétemeletes, Boldogság-völgyi házukat, s Dirköt a romjai alá temette. Öregkor ez már, vagy fiatalság? Én nem érzem magam öregnek. Lehet, hogy Dirk csak így halhatott meg? Erőszakos halállal? Egy vihar által? Fiatalon? A természet által? Vagy talán inkább úgy szól a mondás, hogy „akit szeretnek az istenek, szívében fiatalon hal meg"?

- Na, mindegy - mondta mentorának és barátjának. - Bárcsak ismerhettelek volna. Megmondom őszintén, tajpan: nagyon remélem, hogy van élet a halál után, és akkor személyesen mondhatok köszönetet neked.

Önbizalmában megerősödve ment vissza az íróasztalához. A legfelső fiókban ott volt a Négyujjú Vútól kapott viaszlenyomat. Végigsimított rajta. Na, ebből hogy mászom ki? - gondolta rosszkedvűen.

Kopogtattak. Phillip Chen lépett be. Megöregedett az utóbbi napokban. - Jóságos ég, tajpan, most mit csinálunk? Tíz perc múlva tíz! - hadarta, a hangjában volt valami ideges, rikoltás szerű felhang.

 - A hajam tudnám tépni: Tou nien lo mo! A bum miatt, emlékszik, 28,90- ért vettem, beleöltem az utolsó filléremet is, Dianne meg 28,80-ért, most eladta 16,80 ért, és követeli, hogy fizessem meg neki a különbözetet. Okó, mit fogunk csinálni?

- Imádkozunk és tesszük, amit tehetünk - felelte Dunross. – Sikerült elérnie Tiptopot?

- Eh…? Nem, nem sikerült, tajpan. Állandóan próbálom, de még mindig nem működik a telefonja. A telefon társaság szerint mellé tették a kagylót. Van egy unokaöcsém a telefontársaságnál, szóltam neki, hogy személyesen nézzen utána. Két vonala van a háznak, mindkettőn mellétették.

- Mit tanácsol?

- Hogy én? Nem tudom, talán küldöncöt kellene menesztenünk, de ezt nem akartam, míg nem beszélek magával. A részvényünk zuhan, a bankot rohamozzák. Szegény John, a riporterek, mint a sáskák… Minden részvényem zuhan, kivétel nélkül!- Az öregember kantoni stílusú obszcenitások egész áradatát produkálta, átkozta Gorntot az őseivel és valamennyi utódjával egyetemben. - Mit csinálunk tajpan, ha a Vic is összeomlik?

- A Vic nem omlik össze. Ha Tiptop cserbenhagy minket, a kormányzó hétfőre minden bizonnyal bankszünetet hirdet. - Dunross korábban már tájékoztatta compradoréját a Tiptoppal, Yúval, Johnjohnnal és Havergillel folytatott beszélgetéseiről. - Ugyan már, Philip, gondolkodjon! - tette hozzá színlelt dühvel, szándékosan éles hangon, hogy segítsen az öregembernek. - Csak nem küldhetek oda valami koszos küldöncöt azzal, hogy "maga szándékosan mellétette azt az ócska telefonját!"

Phillip Chen leült, a szokatlan harag hatására kissé összeszedte magát. - Igen, bocsánatot kérek, de minden úgy… és John, szegény John…

- Mikor lesz a temetés?

- Holnap, holnap tízkor a keresztény, hétfőn a kínai. Éppen éppen azon gondolkodtam, megkérhetném-e, hogy mondjon néhány szót holnap.

- Természetesen, persze, hogy mondok. Most akkor beszéljük meg, mi legyen Tiptoppal.

Phillip Chen megpróbálta összeszedni magát, nehezen ment. Végül azt mondta: - Hívja meg a derbire. A páholyába. Még úgysem volt soha, és ez rengeteg arcot adna neki. Ezt kell csinálni. Mondhatná, mondjuk azt, hogy… De nem. Bocsásson meg, nem fog az agyam. Jobbat mondok, sokkal jobbat: írok neki. Írok neki egy levelet, amelyben az ön nevében meghívom, tajpan. Azt fogom írni, hogy ön személyesen akarta meghívni, de sajnos, nem működött a telefonja - mármint az övé. Így ha akar, eljön, ha pedig a felettesei megtiltják, akkor egyikük sem veszít arcot. Beleírhatok még valami olyasmit is, hogy "egyébként a Nemes Ház már telexezett Sydneybe a tórium ügyében."  Phillip Chen kissé felderült. - Ez nagyon jó üzlet lesz, tajpan, olyan árat ajánlottak… Már tájékozódtam az árakról, és minden igényüket könnyen kielégíthetjük Tasmaniából, Dél- Afrikából és Rhodesiából, és igencsak versenyképes árakon. Á! Mi volna, ha az ifjú George Trusslert elküldené Szingapúrból Johannesburgba meg Salisburybe, hogy nézzen körül egy kicsit, mi a helyzet a tóriummal… - Phillip Chen tétovázott… és egyéb fontos űrkutatási fémekkel és alapanyagokkal. Végeztem egy gyors felmérést, tajpan, és döbbenten tapasztaltam, hogy a Szovjetuniótól eltekintve, a szabad világ vanádium- króm- platina- mangán- és titán szükségletének több mint kilencven százalékát Dél-Afrika és Rhodesia déli része elégíti ki. Ezek az űrkutatásban és a rakétatechnikában mind létfontosságú anyagok! Gondoljon csak bele! A Szovjetunión kívüli készletek kilencven százaléka! Eddig még sose fogtam fel, milyen rettentően fontos ez a terület a szabad világ számára. Arany, gyémánt, urán, tórium, meg a jó ég tudja még hányféle fontos nyersanyag! Trussler esetleg azt is megvizsgálhatná, milyen lehetőségei volnának ott egy iroda megnyitásának. Értelmes fiatalember, kijárna neki az előléptetés. - Most, hogy minden gondolatát a munka kötötte le, az öregember valamivel könnyebben lélegzett. – Igen… Ez az üzlet és… ööö… Mr. Yu óriási lehetőség, tajpan. Biztosra veszem, hogy óvatosan kezelve keresztül lehet vinni. Fölnézett Dunrossra. - Tiptopnak Trusslert is megemlíteném, hogy az ügy előkészítése érdekében már ki is küldtünk egy szakembert, egy családtagot.

- Remek. Lásson neki nyomban. - Dunross bekapcsolta a szobatelefont. - Claudia, kérem, hívja fel nekem George Trusslert. Megint Phillip Chenre nézett. - Miért kapcsolná ki a telefonját Tiptop?

- Hogy fokozza a nyomást, hogy még több koncessziót préselhessen ki belőlünk.

- Folytassuk a próbálkozást?

- Ne. Ha kézbesítik neki a levelünket, ő fog hívni minket. Tudja, hogy nem vagyunk hülyék.

- És mikor fog telefonálni?

- Amikor engedélyt kap rá, tajpan. Addig nem. Majd valamikor hétfőn tíz előtt, mikor a bankoknak már nyitniuk kell. Én azt mondom, szóljon annak az ebhús Havergillnek meg Johnjohnnak hogy, ők se telefonáljanak, csak felkavarnák a már amúgy is zavaros vizet. Ebihallal nem lehet cápát fogni.

- Rendben. Ne aggódjon Phillip - mondta együtt érzően Dunross. kimászunk ebből a csávából.

- Hát én nem tudom, tajpan. Remélem. - Phillip Chen fáradtan megdörzsölte karikás szemét- Dianne… azok az istenverte, részvények! Én nem látok kiutat ebből a mocsárból. A… Claudia szólt be a házi telefonon. - Mr. Trussler a kettesen.

- Köszönöm, Claudia: - Dunross bebökte a kettes vonal gombját.

- Halló, George! Mi újság Szingapúrban?

- Jó napot, uram. Semmi különös. Meleg van és esik az eső - válaszolt egy lendületes, lelkes hang. - Micsoda kellemes meglepetés! Miben állhatok a rendelkezésére?

- Az első géppel repüljön Johannesburgba. Azonnal induljon. Telexezze meg nekem a járatszámot meg a szállodát, és amint megérkezik Johannesburgba, hívjon fel. Értette?

Némi szünet után valamivel kevésbé lendületesen szólalt meg a hang. - A dél-afrikai Johannesburgba, tajpan?

- Oda. Az első géppel.

- Már el is indultam. Egyéb?

- Semmi.

- Értem, tajpan. Indulok. Viszlát!

Dunross letette a kagylót. Csodálatos szerszám a hatalom, gondolta elégedetten, de tajpannak lenni még annál is jobb.

Phillip Chen felállt. - Azonnal megírom a levelet.

- Várjon még egy pillanatra, Phillip. Van még valami, amiben szeretném kikérni a tanácsát. - Kihúzta a fiókot, és elővette a viaszlenyomatot. Rajta és a még élő korábbi tajpanokon kívül egyedül Phillip Chen ismerte a négy félpénz titkát. - Tessék. Ezt kaptam a…

Dunross elhallgatott, kővé dermedt, teljesen készületlenül érte a hatás, amit a viaszlenyomat megpillantása a compradoréjára gyakorolt. Phillip Chen szeme majd kiugrott, úgy nézte, szája vicsorgásra torzult. Mint egy álomban, mint egy lassított filmen, kinyújtotta a kezét, remegő ujjakkal megfogta a lenyomatot, odavitte egészen közel a szeméhez, ajka hangtalanul mozgott.

És ekkor Dunross agyába beléhasított a felismerés: a fél pénznek Phillip Chen tulajdonában kellett lennie, tőle lopták el. Hát persze! szerette volna kiáltani. Zsin-kua biztos Sir.Gordon Chennek adta az egyik félpénzt! De miért? Miféle kapcsolat lehetett a Chen família és a Kohong egyik mandarinja között, ami arra késztette Zsin-kuát, hogy ilyen értékes ajándékban részesítse Dirk Struan eurázsiai fiát? Az öregember - még mindig lassított filmre emlékeztető mozgással fölemelte a fejét, és összehúzott szemmel nézett föl rá. Az ajkai megint mozogni kezdtek. Hangtalanul. Aztán fuldoklás-szerűen zihálva megszólalt. - Bart… Bartlett odaadta… odaadta már magának?

- Bartlett? - visszhangozta Dunross hitetlenkedve… Mi a jó büdös. nyavalya köze van Bartlettnek ehhez az… - Villámcsapásként hasított fejébe az újabb felismerés: innen fakadnak hát Bartlett titkos ismeretei! Innen ismeri hát azokat a titkokat, amelyeket csak a hetek ismerhettek, és akikről elképzelhetetlen, hogy továbbadták volna őket! És mindőjük közül Phillip Chenről a legelképzelhetetlenebb! Phillip Chen az áruló! Phillip Chen dolgozik Bartlett és Casey keze alá! Phillip Chen adott el minket, ő adta ki titkainkat, ő adta tovább a félpénzt!

Gyilkos düh tolult fel benne. Minden önfegyelmére szüksége volt, hogy uralkodjon magán. Látta önmagát, amint felpattan, hosszú léptekkel az ablakhoz megy, és kibámul. Nem tudta, mennyi ideig állt ott. De mire megint Phillip Chen felé fordult, az agya kitisztult, és rájött, mekkora logikai hibát követett el.

- Nos? - vérfagyasztó volt a hangja.

- Tajpan… tajpan… - kezdte megtörten, kezét tördelve az öregember.

- Az igazat, compradore! Halljam! - A szó megijesztette Phillip Chent.

- John… John volt…- zihálta könnyek között. – Esküszöm, nem én…

- Tudom! Gyorsabban, az ég szerelmére!

Phillip Chen mindent kitálalt: hogyan kereste meg fia kulcsát, hogyan nyitotta ki fia páncélrekeszét és találta meg benne John és Bartlett levelezését, hogyan támadt hirtelen nagyon rossz előérzete a tajpan estélyén a saját titkos páncélkazettájával kapcsolatban… és hogyan fedezte fel - miután kiásta - a legrosszabbat. Még azt is elmondta a tajpannak, hogyan vitatkoztak Dianne-nal, és hogyan jutottak arra a gondolatra, hogy a félpénz Johnnál lehet, és hogyan tanácsolta neki a felesége, amikor a Farkasember telefonált, hogy hívja fel Négyujjú Vút, az unokatestvérét, hogy követtesse a verekedőivel előbb őt, aztán a zsarolókat…

Dunross levegő után kapkodva hallgatta, de Phillip Chen nem vette észre, könnyek között folytatta kusza beszámolóját, elmondta, mit hazudott a rendőrségnek, hogyan fizette ki a váltságdíjat a fiatal Farkasembereknek, akiket képtelen volna felismerni, és hogy Négyujjú Vu verekedői nem léptek közbe, nem szerezték vissza Johnt, és nem szerezték vissza a pénzét.

- Ez az igazság, tajpan, a teljes igazság - nyüszítette. - Nincs több… semmi. Aztán már nem történt semmi egészen reggelig, amikor szerencsétlen fiam testét megtalálták Sha Tinben, azzal a mocskos üzenettel a mellén…

Dunross lázasan törte a fejét. Eddig nem tudta, hogy Négyujjú Phillip Chen unokatestvére, azt sem tudta, hol tett szert a vén tengerész a fél pénzre - hacsak nem ő az egyik Farkasember vagy nem pendül egy húron velük… Vagy esetleg John Chennel, aki kitalált egy emberrablást, hogy pénzt csikarjon ki gyűlölt apjától, aztán mikor ez sikerült, Négyujjú Vu és John Chen összekapott vagy… Vagy mi?

- Honnan ismerte John a titkainkat, honnan szerzett tudomást azokról a titkokról, amelyeket továbbadott Bartlettnek… Honnan tudta, melyek a Nemes Ház titkos vállalkozásai. Eh?

- Nem tudom - hazudta Phillip Chen.

- Maga árulta el Johnnak… Csak maga, Alastair, az apám, Sir Ross, Gavallan, deVille és én ismerjük ezeket az adatokat, és közülük is csak az első négy a titkos cégeket!

- Én nem mondtam meg neki… esküszöm.

Dunrossban ismét forrni kezdett a vak düh, de megint sikerült legyűrnie.  

Gondolkozz logikusan, figyelmeztette magát. Phillip inkább kínai, mint európai. Bánj vele kínai módra! Hol az összekötő kapocs? Hol a mozaik hiányzó darabja?

Miközben törte a fejét, merőn nézte az öregembert. Nem szólt, tudta, hogy a csend támadásban, védekezésben egyaránt hatalmas fegyver. Mi a válasz? Phillip tényleg sose árult volna el ilyesmiket Johnnak… Akkor viszont...

- Jézusom! - robbant ki a hirtelen gondolat hatása alatt. - Maga feljegyzéseket vezetett! Magánfeljegyzéseket! Így jött rá John! A maga páncélszekrényéből! Eh?  

Halálra váltan a tajpan haragjától, Phillip Chenből mielőtt még visszafoghatta volna, kibuggyant: - Igen… igen… Be kell vallanom… - Elhallgatott, próbálta összeszedni magát.

- Be kell vallania? Miért? A keserves mindenit, mondja már!

- Mert… mert az apám… mielőtt rám hagyta a Házat és a félpénzt… megesketett, hogy továbbra is… hogy folytatom a feljegyzéseit… hogy én is feljegyzem a Nemes Ház bizalmas ügyleteit… hogy, ezzel megóvjam a Chen Házat. Kizárólag ezért, tajpan, sose használtam volna fel a Ház vagy maga ellen, csak védelemül szolgált.

Dunross gyűlölettel meredt rá… gyűlölte Phillip Chent, gyűlölte John Chent, amiért elárulta a Struant, s életében először gyűlöletet érzett mentora, Csencsen iránt - hányingere volt a dühtől és a sok árulástól. És ekkor eszébe jutott, mint intette egyszer, jó néhány évvel ezelőtt Csencsen bácsi, mikor szinte sírva fakadt a dühtől, hogy milyen igazságtalanul bánik vele az apja és Alastair: "Ne dühöngj, Ian fiam - torold meg. Mikor Culum meg Boszorkány ilyen fiatalok voltak, mint te, nekik is ezt mondtam. Culum nem hallgatott rám, Boszorkány viszont igen. Ez a civilizált dolog: ne dühöngj, hanem torold meg!"

- Szóval Bartlett ismeri a szervezeti felépítésünket és megvannak neki a mérlegeink. Mit tud még?  

Phillip Chen csak reszketett, és üres szemekkel nézett vissza Dunrossra.

- Az Isten áldja meg magát, Phillip, gondolkozzon! Mindannyiunknak vannak családi szégyenfoltjaink, nem is egy! Magának éppúgy, mint a Boszorkánynak, Csencsennek. Szaros T’Chungnak, Dianne-nak… Az ég szerelmére, mit írt még le, amit John eladhatott? - Dunrossnak felkavarodott a gyomra, ahogy fölvillant benne a Banastasio, Bartlett, a Par-Con, a maffia és a fegyverek közötti összefüggéssel kapcsolatos elmélete. Jézusom, ha a titkaink rossz kezekbe kerülnek!

- Eh?

- Nem tudom, nem tudom… Mit… mit kért Bartlett a félpénzért? - kérdezte Phillip Chen, aztán felkiáltott. - Az az enyém, az én tulajdonom!  

Dunross észrevette, mennyire remeg az öregember keze, s hogy arca hamuszín árnyalatot ölt. A kisasztalon volt whisky és a konyak, hozott neki egy kis konyakot. Phillip Chen hálásan felhajtotta, köhögött tőle egy kicsit. - Kö… köszönöm.

- Most menjen haza, hozzon el mindent, és… - Dunross félbehagyta a mondatot, és benyomta a házi telefon egyik gombját.

- Andrew!