- És vár. - tette hozzá Armstrong. - Mert egy nap eljönnek mindkettejükért. Az unokája ma már úgy hat-hét éves lehet.
- Szerintem ez is csak az én álláspontomat igazolja. Cu-jan nem olyan, mint ez az ember, soha nem is volt olyan. És ugyan mi hasznát vehetné Cu-jan néhány M14-esnek? Érzésem szerint elég, ha egyet füttyent, és a nacionalista hadsereg fele tankostul-ágyústul mellé áll.
- Tajvanban igen, de nem Hongkongban.
- Volt Cu-jannak valamikor közös ügylete Bartlettel? - kérdezte Armstrong. - Részt vett a maguk tárgyalásain?
- Igen. Járt egyszer a képviseletünkben New Yorkban és Los Angelesben. Mindkétszer John Chennel. Ők parafálták azt a megállapodást a Struan és a Par-Con Industries között, amit itt, ebben a hónapban kötünk meg véglegesen - vagy mondunk vissza. A nevemben ők hívták meg hivatalosan Bartlettet Hongkongra.
Armstrong kínai kollégájára nézett, s így szólt: - Ez mikor történt? - Négy hónapja. Ennyi időre mindkét félnek szüksége volt az előkészületekhez.
- Azt mondja, John Chennel? - mondta Armstrong. - Hát ő éppenséggel nyugodtan lehet Nemes Házi Chen.
- Maga is tudja, hogy John nem az a típus - mondta Dunross. Semmi oka rá, hogy ilyesmibe keveredjen. Ez csak szerencsétlen véletlen lehet.
- Van ezen kívül egy másik érdekes véletlen is - mondta Brian Kok. - Cu-jan és John Chen egyaránt ismer egy Banastasio nevű amerikait, legalábbis mindkettejüket látták a társaságában. Mond valamit magának ez a név?
- Nem. Ki ez az ember?
- Spekuláns és emellett védelmi pénzek kizsarolásával foglalkozik. Azt is rebesgetik, hogy közeli kapcsolatban áll az egyik Cosa Nostra családdal. Vincenzo Banastasio.
Dunross szemei összeszűkültek. - Azt mondja: "látták a társaságában". Kik látták?
- Az FBI.
Megsűrűsödött a csend.
Armstrong a zsebébe nyúlt cigarettáért.
Dunross odatolta elé az ezüst cigarettásdobozt. - Tessék.
- Jaj, ne, köszönöm… Csak elgondolkoztam. Két hete abbahagytam. Bele kell pusztulni - mondta Armstrong, majd megpróbálva elterelni figyelmet a nikotinhiányról hozzátette: - Az FBI azért továbbította nekünk az információt, mert Cu-jan és Mr. John Chen nagy tekintélynek örvend errefelé. Megkértek minket, hogy tartsuk szemmel őket.
Dunrossnak ekkor hirtelen eszébe jutott Foxwell egyik megjegyzése, miszerint a Sinclair Towersben egy kiemelkedő pénzembert figyelnek, aki titkon kommunista. Jézusom, gondolta, Cu-jan és John Chen is ott lakik! De hát az lehetetlen, hogy bármelyikük is kommunistákkal álljon össze.
- A heroin persze nagy üzlet - mondta Armstrong. Nagyon kemény lett a hangja.
- Mit akar ezzel mondani, Robert?
- A kábítószerüzletek finanszírozásához rengeteg pénz kell. Ilyen nagyságrendű összegeket csak bankok, illetve bankárok tudnak biztosítani, titokban, persze. Cu-jan számos bank igazgatótanácsának a tagja. Mr. Chen szintén.
- Alaposan fontolja meg az ilyesfajta kijelentéseket. Robert! - csikorogta Dunross. - Nagyon veszélyes következtetéseket von le mindennemű bizonyíték nélkül. Az ilyesmiért pert lehet indítani.
- Igaza van, bocsánat. Visszavonom. Ezzel együtt a kábítószer-kereskedelem nagy üzlet, és itt Hongkongon rengeteg narkó megy keresztül, legfőképpen az Egyesült Államokba. Még nem tudom, hogyan, de rá fogok jönni, kik az itteni csempészek.
- Ez dicséretes. Cégünktől és személy szerint tőlem minden segítséget megkap hozzá, amit csak kíván. Magam is gyűlölöm a kábítószereket.
- Én nem gyűlölöm a kábítószert, tajpan. És a forgalmazóit sem… Ez is csak üzlet… Illegális, persze, de akkor is csak egy üzletág. Én kaptam a feladatot, hogy megtudjam, kik az itteni tajpanjai. Önmagamnak tartozom vele, hogy végére járjak.
- Ha segítségre van szüksége, csak szóljon.
- Köszönöm. - Armstrong fáradtan fölemelkedett. - Mielőtt elmennénk, szeretnék megemlíteni még két véletlen egybeesést. Amikor a ma reggeli kihallgatáson felmerült Cu-jan és a Nemes Házi Chen neve, szerettünk volna nyomban elbeszélgetni velük, de nem sokkal azután, hogy rábukkantunk a fegyverekre, Cu-jan a reggeli járattal Tajpejre repült. Érdekes, nem?
- Állandóan ingázik - mondta Dunross feltámadó nyugtalansággal. - Cu-jan hivatalos az aznap esti összejövetelre. Roppant különös volna, ha nem jelenne meg.
Armstrong bólintott. - A jelek szerint nagyon hirtelen határozott úgy, hogy elrepül. Nem volt helyfoglalása, nem volt jegye, nem volt poggyásza, egyszerűen csak adott valakinek néhány dollárt, aki föltette a gépre. Csak egy aktatáska volt nála. Furcsa, eh?
Brian Kok megszólalt. - Kizárt eset, hogy Tajvan kiadja.
Dunross fürkész tekintetet vetett rá, majd ismét Armstrongra nézett. Olyan volt a szeme, mint a befagyott tenger. - Két véletlen egybeesést említett. Mi a másik?
- Nem találjuk John Chent.
- Ezt meg hogy értsem?
- Nincs se otthon, se a barátnőjénél, se egyéb szokásos tartózkodási helyén. Hónapok óta, mióta az FBI leadta nekünk a drótot, szemmel tartjuk őt és Cu-jant is. Súlyossá vált a csend. - A hajóján nézték? - kérdezte Dunross, de biztos volt benne, hogy ott is keresték.
- A hajója ott horgonyoz a szokásos helyén, tegnap óta nem futott ki. A csónakos legénye se látta.
- A golfpályán?
- Ott sincs - felelte Armstrong. - Se a lóversenypályán. Az idomár szerint nem volt ott a reggeli edzésen sem, pedig várták. Eltűnt. Felszívódott. Elpárolgott.
____________________________________
6.
11 óra 15 perc
____________________________________
A tárgyaló helyiségre döbbent csönd ült.
- Mi baj? - kérdezte Casey. - A számok önmagukért beszélnek.
Az asztal körül ülő négy férfi ránézett. Andrew Gavallan, Linbar Struan, Jacques deVille és Phillip Chen - valamennyien a kamara tagjai.
Andrew Gavallan magas, vékony, negyvenhét éves ember volt. Az előtte fekvő papírlapra pillantott. To nien lo mo minden nőre, aki üzleti ügyekbe ártja magát, gondolta ingerülten. - Talán nem ártana egyeztetnünk Mr. Bartlettel - mondta vonakodva. Nagyon kihozta a sodrából, hogy egy nővel kell tárgyalniuk.
- Már közöltem önökkel, hogy ezekben a dolgokban teljes körű meghatalmazásom van - felelte Casey Tcholock, türelmet erőltetve magára. - A Par-Con Industries elnökhelyettese vagyok, én foglalkozom a cég pénzügyeivel, és a hatáskörömhöz az is hozzátartozik, hogy tárgyaljak önökkel. Ezt a múlt hónapban írásban is megerősítettük. Casey fékezte indulatait. A tárgyalás eddig nagyon nehezen ment. A négy férfi először megdöbbent, hogy egy nő a tárgyalópartner, aztán jött a szokásos eltúlzott udvariaskodás, várták, hogy ő foglaljon helyet, ő szólaljon meg elsőként, nem ültek le, míg meg nem kérte őket, utána meg csak csevegtek, nem akartak az üzletre térni, nem akartak vele - egy nővel- alkudozni, egyre csak azt hajtogatták, mennyire örülne a feleségük, ha elkísérhetné őt bevásárolni… aztán meg leesett az álluk, mikor látták, hogy a tervezett üzlet legkisebb részleteit is ismeri. Hozzá volt szokva az ilyesmihez és normális körülmények között meg is tudott birkózni vele. De ma nem. Jézusom, gondolta, muszáj sikerülnie. Meg kell találnom velük a közös nyelvet.
- Voltaképpen nagyon egyszerű ez az egész - mondta nekik még a tárgyalás kezdetén jól bevált formuláját, hogy feloldja zavarukat. - Felejtsék el, hogy nő vagyok, és próbáljanak meg a képességeim alapján megítélni. Nos, tehát három napirendi pontunk van: a poliuretángyár, a számítógéplízing-képviseletünk, és végül az a képviseletünk, amely Ázsia-szerte teríti a petrolkémiai termékeinket, műtrágyáinkat, gyógyszerkészítményeinket és sportáruinkat. Vegyük először a poliuretángyárat, a vegyi anyag-ellátást és a finanszírozás tervezett menetrendjét. - Nyomban át is nyújtotta nekik a grafikonokat és az előkészített dokumentációkat, majd nagyon egyszerűen és nagyon röviden szóban is összefoglalta a számokat és százalékokat, a bank- és adóterheket, hogy még a legegyszerűbb elme is megértse a beruházás lényegét. Most meg itt ülnek, és némán merednek rá.
- Végül Andrew Gavallan törté meg a csöndet. - Ez nagyon… hatásos, drágám.
- Nem hiszem, hogy drága lennék magának, mikor ekkora üzletet hozok - mondta nevetve Casey. - Egyébként pedig annyit dolgoztam már ennek az üzletnek az összehozásán, hogy a hátam is belegörbült.
- Na de mademoiselle - szólt Jacques deVille behízelgő, franciás bájjal - a maga háta egyszerűen tökéletes.
- Merci, monsineur - felelte nyomban Casey, majd elfogadható franciasággal hozzátette: - De kérem, hagyjuk most a hátamat, és foglalkozzunk inkább az üzlettel. Nem szerencsés a kettőt összekeverni.
Újabb csend.
Linbar Struan szólalt meg. - Parancsol egy kávét?
- Nem, köszönöm, Mr. Struan - felelte Casey, óvatosan tartva magát tárgyalópartnerei szokásához, nem szólítva őket túl hamar a keresztnevükön. - Akkor most rátérhetnénk esetleg a javaslatunkra? Arra, amit a múlt hónapban küldtünk önöknek… Amelyben megpróbáltam felvázolni a megoldást mind az önök problémáira, mind a mienkre.
Újabb csend. Aztán a harmincnégy éves, vörhenyesszőke, kék szemű, merész tekintetű Linbar Struan szólalt meg, még mindig az eddigi stílust erőltetve: - Biztos, hogy nem kér egy kávét? Vagy inkább teát óhajt?
- Nem, köszönöm. Eszerint elfogadják a javaslatunkat. Phillip Chen köhintett. - Elviekben benne vagyunk, hogy a Par-Connal különféle területeken üzleti kapcsolatba lépjünk. Ezt a megállapodás tervezet is tartalmazza. Ami pedig a poliuretángyárakat illeti…
Casey egy ideig hallgatta az üzletkötés általános jellegéről beszélő Phillip Chent, aztán ismét megpróbált rátérni a részletkérdések megvitatására, ami tulajdonképpen az egész tárgyalás célja volt. De roppant nehezen ment, érezte, hogy állandóan kitérnek előle. Sose volt még ilyen kínkeserves tárgyalása. Talán azért nem, mert ezek itt angolok, és eddig még sose tárgyaltam angolokkal.
- Van netalán valamilyen részlet, amellyel kapcsolatban további adatokra volna szükségük? - kérdezte. - Ha van valami, ami esetleg nem egészen világos…
Gavallan válaszolt. - Mindent nagyon jól értünk. A számadatok viszont, amelyeket elénk tett, kissé féloldalasak. Mi finanszírozzuk a gyárak építését. A gépeket önök adják, de azoknak a költsége három év alatt amortizálódik, ami teljesen összezavarja a készpénz körforgását, és azt jelenti, hogy legalább öt évig nincs profit.
- Engem úgy tájékoztattak, hogy önöknél, itt Hongkongon az a szokás, hogy az épület teljes építési költségét három év alatt leírják - felelte Casey ugyanolyan élesen, s ugyanakkor boldogan, hogy végre próbára teszik a képességeit. - Mi csupán azt javasoltuk, hogy járjunk el az önök szokásai szerint. Ha öt évet vagy akár tízet óhajtanak, megkaphatják, feltéve, hogy ugyanez érvényes az épületekre is.
- De önök nem fizetnek a gépekért, hanem csak lízingelik őket, és a közös vállalat havi költsége magas.
- Pillanatnyilag mekkora kamatlábakkal dolgozik a bankjuk, Mr.Gavallan?
Megbeszélték egymás közt, aztán megmondták neki. Casey néhány másod percig számolt a logarlécével. - Mai kamatlábakkal számolva, ajánlatunk elfogadása esetén heti 17 ezer hongkongi dollárt takarítanának meg gépenként, ami azt jelenti, hogy a szóban forgó időszakban összesen… - Újabb gyors számolás. -… harminckét százalékkal több hasznot jelent az önök számára, mint az önök által szorgalmazott megoldás. És dollármilliókról van szó.
Némán meredtek rá.
Andrew Gavallan feltett néhány kérdést a számokkal kapcsolatban, de Casey egyszer sem ingott meg. A férfiak ellenszenve fokozódott.
Csend.
Biztos volt benne, hogy megzavarta őket a számaival. De hát mit mondhatnék még, hogy meggyőzzem őket? - gondolta növekvő nyugtalansággal. Egy rakás pénzt keresnének, ha mozdulnának végre, mi is jól járnánk, én meg végre megkaphatnám a lelépési pénzemet.
Egyedül a poliuretán üzlet csaknem havi nyolcvan ezer dollárt hoz az elkövetkezendő tíz év során a Struannak meg a Par-Connak, és Linc azt mondta, én is kivehetem belőle a részemet.
- Mennyit akarsz? - kérdezte Linc közvetlenül azelőtt, hogy eljöttek az Államokból.
- Ha már megkérdezted - felelte Casey -, akkor ötvenegy százalékot.
- Hármat.
- Jaj, ne, Linc. Szükségem van a lelépési pénzemre.
- Vidd az egész paklit, és opciót adok neked százezer Par-Con részvényre, négy dollárral a piaci ár alatt.
- Rendben. De nekem kell a poliuretángyár is. - Casey visszafojtott lélegzettel várt. - Én indítottam el, és szeretném megtartani. Ötvenegy százalék. Nekem.
- Mit adsz cserébe?
- Struanékat.
- Áll.
Casey most látszólag nyugodtan várta tárgyalópartnerei válaszát. Mikor elérkezettnek látta a pillanatot, ártatlan arccal kérdezte: Ezek szerint elfogadják az ajánlatunkat úgy, ahogy megtettük? Fele-fele alapon. Ennél jobbat nemigen tudok elképzelni.
- Én még mindig azt mondom, hogy önökre nem ötven százalék költség esik közös vállalkozásunk finanszírozásában - felelte élesen Andrew Gavallan. - Önök visszlízing alapon biztosítják a gépeket és az anyagokat, tehát a kockázatuk nem mérhető a miénkhez.
- Ez csupán adózási okok miatt van így, uraim, hogy csökkentsük a készpénzkiáramlást. A mi részünket így is készpénzzel fedezzük. A számok ugyanazt az összeget adják. Az, hogy nekünk sikerült némi engedményt kapnunk itt vagy ott, nem oszt, nem szoroz - mondta Casey, majd, ha lehet, még ártatlanabbul, bedobta legjobb csaliját: - Mi az Államokban finanszírozunk, ahol megvan az ehhez szükséges gyakorlatunk. Önök Hongkongban finanszírozzák az üzletet - itt viszont önök a szakértők.
Quillan Gornt visszafordult irodája ablakától. - Ismétlem, Mr. Bartlett: önnek Struanék nem tudnak olyan ajánlatot tenni, aminél mi jobbat ne kínálnánk. Bármilyen megoldásról van is szó.
- És bármilyen összegről?
- Bármilyen összegről. - Az angol visszasétált üres tetejű íróasztalához, leült és ismét Bartlettre nézett. A Rothwell-Gornt Building legfelső emeletén voltak, amely szintén a Connaught Roadra és a tengerpartra nézett. Gornt vállas, kemény arcú, szakállas férfi volt, jó száznyolcvan magas, a szeme barna, fekete haja és dús fekete szemöldöke őszes. - Nem titok, hogy nagyon komoly konkurensei vagyunk egymásnak, de biztosíthatom önt, hogy képesek vagyunk minden területen többet kínálni és nyújtani Struanéknál, és a finanszírozás ránk háruló részét egy héten belül megoldjuk. Mindketten nagyon jól járnánk, ha társulnánk. Én azt javaslom, itt Hongkongban hozzunk létre egy közös vállalatot, mivel itt nagyon kedvező az adózás: tizenöt százalék minden Hongkongon keresett összeg után, a világ többi részén keresett pénz pedig adómentes. Gornt elmosolyodott. - Ez jobb, mint az Egyesült Államokban.
- Sokkal jobb - mondta Bartlett. Egy magas támlájú bőrszéken ült. - Toronymagasan.
- Ezért érdeklődik Hongkong iránt?
- Ez az egyik oka.
- És a többi?
- Pillanatnyilag még nincs itt jelen egy olyan nagy és erős amerikai cég, mint az enyém, pedig kellene lennie. A csendes-óceáni térség korát éljük. Ön is jól járna velünk. Megvan az a gyakorlatunk és befolyásunk az Egyesült Államok piacán, amivel önök nem rendelkeznek. A másik oldalról nézve pedig a Rothwell-Gorntnak - na és a Struannak - megvan az a gyakorlata és tekintélye az ázsiai piacon, amivel mi nem rendelkezünk.
- És hogyan képzeli az együttműködést?
- Mindenekelőtt szeretném megtudni, mit akarnak Struanék. Már tárgyalásban vagyok velük, és nem szeretek az óceán fölött repülőgépet váltani.
- Azt kapásból meg tudom mondani önnek, hogy Struanék mit akarnak: minden hasznot megkaparintani és mindenki mást a pokolba küldeni. - Gornt mosolyában nem volt melegség.
- Az üzlet, amiről tárgyalok velük, abszolút tisztességesnek látszik.
- Ebben nagymesterek. Megjátsszák a feddhetetlent, belemennek a fele-fele részesedésbe, aztán egy alkalmas pillanatban lefölözik a hasznot, és kiszállnak a buliból.
- Ezt velünk nem lehet megcsinálni.
- Csaknem másfél évszázados gyakorlatuk van benne. Kidolgoztak már egy-két trükköt.
- Akárcsak maguk.
- Természetesen. De a Struan egészen másképp csinálja. Nekünk saját állóeszközeink és cégeink vannak, ők mindenütt résztulajdonosok. A legtöbb fiókvállalatuknál alig öt százalékát birtokolják a részvényeknek, de egy különleges szavazási módszer révén, vagy azáltal, hogy a részvénytársasági alapszabályokban előírták, hogy a tajpanjaiknak a fiókvállalatoknál is döntő szavuk van, mégis teljes mértékben a kezükben tartanak mindent.
- Egész ügyesnek hangzik.
- Az is. Mert csakugyan ügyesek. Mi azonban jobban és becsületesebben játszunk, és emellett szerződéseink és kapcsolataink révén az USA és Kanada kivételével nagyobb- és napról napra erősödő befolyásunk van a Csendes-óceán partvidékén.
- Miért?
- Azért, mert mi Sanghajban, Ázsia legnagyobb városában kezdtünk üzletelni, ahol mi lettünk a legnagyobb cég. Struanék mindig Hongkongra koncentráltak, ami egészen a legutóbbi időkig csak amolyan vidéki porfészeknek számított.
- Sanghajnak viszont lőttek, mióta 49-ben a komcsik elvágták a kínai szárazföldtől. Már nem is bonyolít le külkereskedelmet, minden Kantonon keresztül megy.
- Ez igaz. Azonban éppen a sanghajiak azok, akik eljöttek Kínából ide délre, hozták magukkal a pénzt, a szellemi tőkét és a vállalkozó kedvet. Ők tették Hongkongot azzá, ami, és ami lesz: az egész Csendes-óceán legnagyobb jelenlegi és jövőbeli világvárosává.
- Beleértve Szingapúrt is?
- Feltétlenül.
- És Manilát?
- Feltétlenül.
- Na és Tokiót?
- Tokió, míg világ a világ, a japánoké marad. - Gornt szeme felszikrázott. - Hongkong Ázsia legnagyszerűbb városa, Mr. Bartlett. Aki a kezében tartja, előbb- utóbb egész Ázsiát uralni fogja. Mármint a kereskedelem, a beruházások, a hajózás és a nagy üzletek terén.
- Na és mi a helyzet a vörös Kínával?
- Véleményünk szerint Hongkong hasznos a KNK, vagyis a Kínai Népköztársaság számára. Afféle "nyitott kapu” vagyunk számukra, amit azért ellenőrzésük alatt tartanak. A jövő Hongkongé és a Rothwell-Gornté.
- Miért?
- Mivel azelőtt Sanghaj volt Kína üzleti és ipari központja, az iram diktálója, ezért a sanghajiak a legrámenősebb, legtörtetőbb kínaiak, mint ahogy mindig is azok voltak és azok is lesznek. A legjobbjaik most itt élnek nálunk. Hamarosan tapasztalni fogja, mi a különbség a kantoniak és a sanghajiak között. A sanghajiak a vállalkozók, a gyárosok, a tőzsdések, a nemzetközi ügyekben járatos emberek. A nagy textil- és hajóbárók, a tőzsdések kivétel nélkül sanghajiak. A kantoniak családi cégeket működtetnek, Mr. Bartlett, afféle magányos farkasok, a sanghajiaknak viszont a kisujjukban van a társas viszony, a különféle közös cégek alapítása, és mindenekelőtt a bank- és finanszírozási ügyletek. - Gornt megint rágyújtott - Ebben rejlik a mi erőnk, ezért vagyunk különbek a Struan cégnél, és ezért leszünk végül a legelsők.
Linc Bartlett figyelmesen nézte a vele szemben ülő férfit. A dossziéból, amelyet Casey készített elő, tudta, hogy Gornt Sanghajban, brit szülők gyermekeként született, negyvenkét éves, özvegy, van két felnőtt gyermeke, és 1942-tő1 1945-ig kapitányként szolgált a csendes óceáni térségben az ausztrál gyalogosoknál. Azt is tudta róla, hogy immár nyolc éve, mióta apjától átvette, nagyon sikeresen kormányozza hűbérbirtokát, a Rothwell-Gornt céget.
Kényelmesebbre fészkelte magát a puha bőrfotelben. - Ha magának konkurense a Struan cég, és ennyire biztos benne, hogy végül maguk lesznek a legnagyobbak, akkor miért vár? Miért nem falja fel őket most rögtön?
Gornt merev, csontos arca maga volt a figyelem. - Leghőbb vágyam. De még nem tehetem. Három évvel ezelőtt egyszer már majdnem megtettem… Erejüket meghaladó ügylétekbe bocsátkoztak, a zsosz a tajpanjuk ellen fordult.
- Mi az a zsosz?
- Kínai szó, szerencsét, sorsot jelent, de egy kicsit több annál. Gornt elgondolkodva figyelte Bartlettet. - Mi itt nagyon babonásak vagyunk errefelé. A zsosz nagyon fontos számunkra, ugyanúgy, mint az időzítés. Alastair Struant elhagyta a zsosza. Vagy megváltozott. Az utolsó éve annyira katasztrofálisan alakult, hogy elkeseredésében lemondott Ian Dunross javára. Nem sok híja volt, hogy tönkremenjenek. Mindenki szabadulni akart a részvényeiktől. Megpróbáltam elkapni őket, de Dunross kivédte a tőzsde rohamát, és megszilárdította piaci pozícióját.
- Hogyan?
- Mondjuk úgy, hogy nyomást gyakorolt bizonyos bankárkörökre.
Gornt hideg dühvel idézte fel magában a percet, amikor megtudta, hogy Havergill korábbi titkos megállapodásuk ellenére nem ellenezte, hogy a bank hatalmas, rövid lejáratú kölcsönt folyósítson a Struan cégnek, amely időt adott Dunrossnak, hogy összeszedhesse magát. Emlékezett rá, milyen tajtékozva hívta fel Havergillt. - Ezt meg mi az ördögért csinálta? - kérdezte tőle. - Százmillió rendkívüli kölcsön? Az ég szerelmére! Tudja, hogy ezzel kihúzta a nyakukat a hurokból? Már a markunkban voltak. Miért csinálta? - Havergill ekkor elmondta, hogy Dunrossnak sikerült maga mellé állítania az igazgatótanács megfelelő számú tagját, és rendkívül erős nyomást gyakorolt rá. - Semmit sem tehettem…
Gornt, az amerikaira nézett. Akkor vesztettem, gondolta, most azonban érzem, hogy te vagy az a huszonnégy karátos aranykulcs, amellyel működésbe hozzuk a pokolgépet, amely örökre kiveti Struanékat Ázsiából. - Dunross a szakadék szélén táncolt akkoriban, Mr. Bartlett, és szerzett magának néhány könyörtelen ellenséget. Most azonban körülbelül egyforma erősek vagyunk. Kábé döntetlenre állunk: ők nem tudnak fölfalni minket, mi se őket.
- Hacsak nem hibáznak.
- Vagy nem hibázunk mi. - Az idősebb férfi füstkarikát fújt, követte tekintetével. Csak nagy sokára nézett ismét Bartlettre. - Végül mi nyerünk. Az ázsiai időfogalom némiképp eltér az amerikaitól.
- Én is így hallottam.
- Nem hiszi?
- Ismerem az életben maradás szabályait, amelyek mindenhol érvényesek. Legfeljebb a fokozatuk változik.
Gornt elnézte, mint kacskaringózik cigarettája füstje a mennyezet felé. Az irodája tágas volt, régi, használat patinázta bőrfotelek álltak benne, a falain remek olajfestmények függtek, gondozott bor és finom szivarok illata terjengett benne. Gornt ódon, magas hátú, faragott, vörös bársonnyal kárpitozott széke keménynek, praktikusnak és masszívnak hatott. Mint a tulajdonosa, gondolta Bartlett.
- Jobb ajánlatot tudunk tenni Struanéknál, a világ összes fokozatán.
Bartlett felnevetett.
Elmosolyodott Gornt is, de Bartlett észrevette, hogy a szemében nincs mosoly. - Nézzen körül Hongkongon, Mr. Bartlett. Kérdezősködjön: felőlünk is, róluk is. Aztán döntsön.
- Ezt fogom tenni.
- Hallom, zár alá vették a repülőgépét.
- Jól hallotta. A reptéri rendőrök valamiféle fegyvereket találtak rajta.
- Különös… Ha esetleg szüksége volna valamilyen segítségre a gép felszabadítását illetően, talán szolgálatára lehetnék.
- Azzal segítene, ha meg tudná mondani nekem, hogy ki tette ezt és miért.
- Fogalmam sincs… de fogadni mernék, hogy Struanéknál akad valaki, aki tudja.
- Miből gondolja?
- Pontosan ismerték a menetrendjét.
- Akárcsak önök.
- Ez igaz. Viszont nekünk semmi közünk a dologhoz.
- Ki tudott erről a mostani találkozásunkról, Mr. Gornt?
- Ön meg én. Ahogy megállapodtunk. Innen nem szivárgott ki semmi, Mr. Bartlett. A tavalyi négyszemközti New York-i találkozásunk óta minden telefonon történt… Még egy megerősítő telex se íródott. Teljes mértékben egyetértek önnel az óvatosságot, az ügy bizalmas kezelését és a személyes, négyszemközti tárgyalásokat illetően. De nincs valaki önöknél, aki esetleg tudott a mi… egymás iránti érdeklődésünkről?
- Rajtam kívül senki.
- Még az a hölgy, az ügyvezető elnökhelyettese sem? - kérdezte Gornt, nem palástolva meglepetését.
- Még ő sem. Mikor tudta meg, hogy Casey nő?
- Még New Yorkban. Ön is tudja, Mr. Bartlett, hogy aligha vennénk fontolóra egy olyan partnerrel való együttműködést, akinek a hitelképességéről és bizonyos vezető munkatársairól nem informálódtunk.
- Helyes. Így időt takarítunk meg.
- Kíváncsi volnék, hogyan kerül egy hölgy egy ilyen kulcsfontosságú pozícióba.
- Ő a jobb kezem, sőt a bal is. Sose volt még különb alkalmazottam.
- Akkor miért nem tudott a mai találkozónkról?
- Az életben maradás egyik legfontosabb szabálya, hogy az ember hagyja nyitva maga előtt a lehetőségeket.
- Vagyis?
- Vagyis én nem egy igazgatótanácson keresztül irányítom a dolgaimat. Emellett pedig szeretek rögtönözni, és bizonyos manővereket titokban tartani. - Bartlett egy pillanatra elgondolkozott, aztán hozzáfűzte - Ez nem bizalmatlanság. Valójában még meg is könnyítem vele Casey dolgát. Ha valaki rájön Struanéknál hogy találkoztunk, és megkérdezi tőle, hogy miért, a meglepetése őszinte lesz.
Gornt egy percig hallgatott. - Nagy ritkaság egy igazán megbízható ember. Nagyon ritka fajta.
- Miért akarna valaki M14-eseket és gránátokat becsempészni Hongkongra, és ehhez miért pont azén gépemet akarná felhasználni?
- Ezt nem tudom, de gondom lesz rá, hogy megtudjam. - Gornt elnyomta a cigarettáját. A hamutartó porcelánból készült - és a Szung-dinasztia korából származott. - Ismeri Cu-jant?
- Egyszer-kétszer találkoztam vele. Miért?
- Nagyon rendes ember, bár Struanék egyik igazgatója.
- Sanghaji?
- Igen. Az egyik legkiválóbb. - Gornt fölpillantott, a szeme olyan volt, akár a jég. - Lehet, hogy a velünk való üzletelésnek egyéb hasznát is veszi, Mr. Bartlett. Úgy tudom, Struanék megint messzebbre nyújtózkodtak, mint ameddig a takarójuk ér… Dunross túl sokat tett fel a flottájára, és különösen sok pénzt tett fel két óriás teherhajóra, amely japánban készül a részére. Az első majdnem teljes ára körülbelül egy hét múlva esedékes. Emellett mindenütt azt beszélik, hogy fel akarja vásárolni az Asian Propertiest. Hallott már róluk?
- valami nagy telek- és ingatlanügyekkel foglalkozó cég, amely egész Hongkongot behálózza.
- Igen. Ők a legnagyobbak. Még Struanék KI-jénél is nagyobb.
- A Kowloon Investments is Struanékhoz tartozik? Azt hittem, önálló cég.
- Látszólag az is. De a KI-nek Dunross a tajpanja - mindig ugyanaz a tajpanjuk.
- Mindig?
- Mindig. Benne van a részvénytársasági alapszabályukban. De Ian most elgaloppírozza magát, és könnyen lehet, hogy a Nemes Ház hamarosan nemtelenné válik. Pillanatnyilag nagyon gyenge lábakon állnak készpénz terén.
Bartlett elgondolkodott egy percre, aztán megkérdezte: - Miért nem fog össze egy másik céggel, mondjuk az Asian Properties-zel, és miért nem eszi meg Struanékat? Én így szoktam csinálni az Államokban, ha szükségem van egy cégre, de egyedül nem tudom megszerezni.
- Ez hozta ide, mifelénk, Mr. Bartlett? - kérdezte döbbenetet szimulálva Gornt: – Meg akarja enni a Struan céget.
- Lehetséges?
Gornt alaposan szemügyre vette a mennyezetet, mielőtt válaszolt. - Lehetséges - de társra volna szüksége hozzá. Elképzelhető, hogy az Asian Properties-zel is meg tudná csinálni, de kétlem. Jason Plummban, a tajpanjukban nincs elég mersz. Önnek miránk van szüksége. Csak nálunk találja meg azt a helyzetfelismerést, lendületet, tudást és elszántságot, amire ehhez az ügylethez szükség van. Ezzel együtt elég sok pénzt kellene kockáztatnia. Készpénzt.
- Mennyit?
Gornt leplezetlen jókedvvel nevetett föl. - Ezen még gondolkodom. Először azt kell tudnom, mennyire gondolja komolyan.
- És ha komolyan gondolnám, hajlandó volna beszállni?
Gornt ugyanolyan rezzenéstelen szemmel nézett Bartlettre, mint az őrá. - Először biztosnak kellene lennem, hogy komolyan gondolja. Tökéletesen biztosnak. Nem titok, hogy megvetem az egész Struan-féle társaságot és különösen Ian Dunrosst, és szeretném lesöpörni őket az asztalról. Ön tehát már ismeri az én hosszú távú elképzeléseimet. Én viszont nem ismerem az önét. Egyelőre.
- És érdemes volna… megenni Struanékat?
- De még mennyire, Mr. Bartlett. Nagyon is… nagyon érdemes - felelte joviálisan Gornt, majd ismét megkeményedett a hangja. - De még mindig nem tudom, mennyire gondolja komolyan.
- Ha beszéltem Dunross-szal, megmondom.
- Ugyanezt az elképzelést akarja fölvetni neki is? Mármint, hogy maguk ketten meg tudnák enni a Rothwell-Gorntot?
- Én azért jöttem ide, Mr. Gornt, hogy a Par-Conból nemzetközi céget csináljak. Hajlandó volnék körülbelül harmincmillió dollárt befektetni egy kereskedelmi hálózat, gyárak, raktárak létrehozásába. Egészen a legutóbbi időkig nem is hallottam a Struanról… de a Rothwell-Gorntról se. Sem pedig arról, hogy konkurensei egymásnak.
- Rendben van, Mr. Bartlett, maradjunk ennyiben. Bármit tesz is, az érdekes lesz. Igen… Érdekes lesz látni, hogy vajon meg tud-e fogni egy kést.
Bartlett értetlenül meredt rá.
- Ez egy régi kínai szakácsbölcsesség, Mr. Bartlett. Szokott főzni?
- Nem.
- Nekem ez az egyik vesszőparipám. A kínaiak szerint ahhoz, hogy az ember rendesen tudja használni, nagyon fontos, hogy tudja, miként kell rendesen fogni egy kést. Ellenkező esetben már eleve rosszul fog neki a dolognak és megvágja magát. Tehát?
Bartlett mosolygott. - Szóval megfogni a kést… Nem fogom elfelejteni. Én nem tudok főzni, nem is akartam sose megtanulni… Egyébként Casey főztje sem ér egy fabatkát sem.
- A kínaiak szerint van három olyan művészeti ág, amelyben egyik civilizáció sem fogható az övékéhez: az irodalom, a festészet és a konyhaművészet. Kedveli a jó ételeket?
- Életemben a legfinomabbat Róma közvetlen közelében ettem a Via Flaminián, a Casaléban.
- No, akkor végre megegyeztünk valamiben, Mr. Bartlett. A Casale nekem is az egyik kedvencem.
- Casey vitt el egyszer oda… Spagetti a'la matriciana al dente, buscetti egy üveg jéghideg sörrel, utána piccata és további sörök… Sose fogom elfelejteni.
Gornt elmosolyodott. - Talán itt tartózkodása során tud majd rá időt szakítani, hogy egyszer nálam vacsorázzon. A'la matricianát nálam is kaphat, és merem állítani, hogy állja az összehasonlítást. Ugyanannak a receptnek az alapján készül.
- Örömmel venném.
- hozzá egy üveg Valpolicella, vagy valamilyen kitűnő toszkániai bor.
- Ami engem illet, én a tésztafélékhez jobban szeretem a sört. A jégbehűtött amerikai sört, egyenesen a dobozból.
Némi szünet következett, aztán Gornt megkérdezte: - Mennyi ideig marad Hongkongon?
- Ameddig kell - felelte Bartlett habozás nélkül.
- Értem. Akkor mit szólna, mondjuk a jövő héthez? Legyen kedd? Vagy inkább szerda?
- Köszönöm, a kedd megfelel. Elhozhatom Caseyt is?
- Természetesen - mondta Gornt, majd kissé színtelenebb hangon hozzátette: - Addigra talán biztosabb lesz benne, hogy mit is akar tenni.
Bartlett elnevette magát. - Ön pedig addigra megtudja, meg tudom-e fogni rendesen a kést.
- Talán igen. Valamit azonban szeretnék a figyelmébe ajánlani, Mr. Bartlett. Ha egyszer egyesítjük erőinket és megtámadjuk Struanékat, onnantól kezdve már gyakorlatilag lehetetlen komoly sebek nélkül kiszállni, és ez alatt valóban nagyon komoly sebek értendők. Én teljesen biztos akarok lenni a dolgomban. Maga ugyanis, ha sebekkel borítva is, de bármikor visszavonulhat az Egyesült Államokba, hogy aztán később folytassa a harcot. Mi viszont maradunk… tehát a kockázatunk nem egyenlő.
- De a zsákmány sem. Ön egy felbecsülhetetlen értékű dolgot nyerne általa, ami számomra tíz centet sem ér. Az ön cége lenne a Nemes Ház.
- Igen - felelte Gornt, s szemhéja lassan lecsukódott. Hátrahajolt egy újabb cigarettáért, s eközben az íróasztal mögött a lábával megnyomott egy padlóba rejtett kapcsolót. - A legjobb volna, ha mindezt majd kedden.
A házitelefon kattanása hallatszott. - Bocsásson meg, Mr. Gornt. Óhajtja, hogy elnapoljam az igazgatósági tanácsülést? - kérdezte Gornt titkárnője.
- Nem - felelte Gornt. - Csak várjanak. - Igen, uram. Miss. Ramos van itt. Tudna szakítani számára néhány percet?
- Egy pillanat - adta Gornt a meglepettet, s Bartlettre nézett. - Akkor megállapodtunk?
- Igen. - Bartlett azonnal felállt. - Akkor kedden. Addig aludjunk néhányat rá. - Az ajtó felé indult, de Gornt megállította. - Egy pillanatra még, Mr. Bartlett - mondta, majd beleszólt a házitelefonba. – Kérje meg, hogy fáradjon be. - Kikapcsolta a készüléket, és felállt.
Nyílt az ajtó, és egy fiatal nő lépett be. Huszonöt éves, gyönyörű teremtés volt. Rövid fekete haja- és ferde metszésű szeme eurázsiai származásról tanúskodott. Szűk, sokat mosott amerikai farmer és blúz volt rajta. - Hello, Quillan - mondta, a mosolya szinte beragyogta a szobát. Enyhe amerikai akcentussal beszélte az angolt. - Bocsáss meg, hogy megzavartalak, de most jöttem vissza Bangkokból, és látni akartalak.
- Örülök, hogy itt vagy, Orlanda. - Gornt rámosolygott a lányt bámuló Bartlettre. - Ez az úr Linc Bartlett, Amerikából. Orlanda Ramos.
- Örvendek - mondta Bartlett.
- Üdvözlöm… Ó, maga Linc Bartlett? A fegyvercsempész amerikai milliomos? - kérdezte nevetve Orlanda.
- Tessék?
- Jaj, ne vágjon már ilyen döbbent arcot, Mr. Bartlett. Egész Hongkong erről beszél… Tudja, ez voltaképpen csak egy nagy falu. - Jó, de most komolyan: honnan tudja?
- A ma reggeli lapban olvastam.
- Az lehetetlen! Csak ma reggel fél hatkor történt.
- Benne van a Faj Paoban, az Expressben, a kilenc órai kiadásban, a Lapzárta című rovatukban. Ez egy kínai újság, és a kínaiak mindenről tudnak, ami errefelé történik. De ne aggódjon, az angol újságoknak csak a délutáni kiadásában lesz benne. Arra viszont számíthat, hogy egy jó óra múlva már ott nyüzsögnek a riporterek a küszöbén.
- Köszönöm. - Más se hiányzott már, mint hogy az az istenverte sajtó rám vesse magát, gondolta bosszúsan Bartlett.
- Ne féljen, Mr. Bartlett, én nem kérek magától interjút, bár magam is szabadúszó riporter vagyok, kínai újságoknak dolgozom. Én roppant diszkrét természet vagyok - mondta Miss. Ramos - Ugye, Quillan?
- Feltétlenül, erről kezeskedem. - mondta Gornt. - Orlanda abszolút megbízható.
- Persze ha ön szeretne nekem interjút adni, abban az esetben szívesen állok rendelkezésére. Holnap.
- Fontolóra veszem.
- Kezeskedem róla, hogy gyönyörű képet festek magáról!
- A kínaiak tényleg mindenről tudnak errefelé?
- Természetesen - vágta rá a lány. – De kuaj lo, idegen nem olvas kínai újságokat, kivéve néhány öreg motorost… mint például Quillant.
- Meg az egész különleges osztályt, meg úgy általában az egész rendőrséget- mondta Gornt. - Meg Ian Dunrosst - tette hozza a lány, a nyelve hegyével megérintve fogait.
- Ehhez is ért? - kérdezte Bartlett.
- Ért bizony. Ördög Struan vére csörgedez az ereiben.
- Nem értem.
- Majd megérti, ha már egy ideje itt lesz.
Bartlett elgondolkodott, homlokát ráncolta. - Ön is tudott a fegyverekről, Mr. Gornt?
- Csak annyit, hogy a rendőrség illegálisan behozott fegyvereket foglalt le „a tegnap este érkezett amerikai milliomos repülőgépén". Az én kínai újságom reggeli kiadásában is benne volt, a Szing Paóban. - Gornt gúnyosan elmosolyodott. - Ez a kantoni nyelvjárás The Times-a. Az ő Lapzárta rovatukban is benne volt. Orlandával ellentétben engem azonban meglep, hogy magát még nem rohanta meg az angol sajtó. Pedig amúgy nagyon rámenősek itt Hongkongban.
Bartlettet megcsapta Orlanda parfümjének illata, de kitartott előző kérdése mellett. - Meglep, hogy ön nem említette a dolgot, Mr. Gornt.
- Miért kellett volna szóba hoznom? Mi köze a fegyvereknek a mi esetleges jövőbéli együttműködésünkhöz? - mosolyodott el Gornt. - De ha bekövetkezik a legrosszabb, megígérem, hogy Orlanda meg én meglátogatjuk majd a börtönben.
Miss. Ramos nevetett. - De meg ám!
- Előre is köszönöm. - Megint a parfüm. Bartlett elhessegette magától a fegyverek gondolatát, és a lányra összpontosította a figyelmét. - Ramos… Ez ugye spanyol név?
- Portugál. Macauból. Apám a Rothwell-Gorntnál dolgozott Sanghajban - anyám sanghaji. Egészen negyvenkilencig Sanghajban nevelkedtem, aztán néhány évet az Államokban töltöttem, San Franciscóban jártam középiskolába.
- Tényleg? Nekem Los Angeles a szülővárosom… A Valleyben jártam középiskolába.
- Szeretem Kaliforniát - mondta a lány. - És magának hogy tetszik Hongkong?
- Még csak most érkeztem - vigyorgott Bartlett. - Úgy veszem észre, elég hatásosra sikerült a belépőm.
Orlanda Ramos nevetett. Gyönyörű, fehér fogak. - Hongkong nem rossz hely, feltéve, ha az ember úgy havonta kiruccanhat róla egy kicsit. Rá kellene szánnia egy hétvégét Macaura… régimódi, nagyon takaros város, alig negyvenmérföldnyire van innen, elég gyors hajók járnak oda meg vissza. Egész más, mint Hongkong. – A lány ismét Gornthoz fordult. - Hát akkor még egyszer elnézést kérek a zavarásért, Quillan, tényleg csak egy pillanatra ugrottam be… - Az, ajtó felé indult.
- Ne, várjon… Már végeztünk, éppen indultam - szólt Bartlett. Még egyszer köszönöm, Mr. Gornt. Viszlát kedden, ha addig nem találkoznánk. Remélem, még látjuk egymást, Miss. Ramos.
- Örülnék. Tessék, a névjegyem… Ha tényleg biztosítja számomra az interjút, én biztosítom magának a jó sajtót. - Orlanda Ramos kezet nyújtott. Bartlett megfogta a kezét, érezte melegségét.
Grant kikísérte, aztán becsukta az ajtót, visszament az íróasztalához, és kivett egy cigarettát. A lány tüzet adott neki, elfújta a gyufát, aztán leült abba a fotelbe, amelyből Bartlett fölállt.
- Jóképű pasas - mondta.
- Az. Viszont amerikai, naiv és ugyanakkor nagyon magabiztos csirkefogó, akinek talán nem ártana egy kicsit letörni a szarvából.
- Erre kellenék én?
- Esetleg. Olvastad a dossziéját?
- Persze. Nagyon érdekes… mosolygott Orlanda.
- Nem szabad tőle pénzt kémed. - mondta élesen Gornt.
- Ajíjje, hát ilyen ostobának tartasz, Quillan? - kérdezte felvillanó szemmel, harapósan a lány.
- Ugyan már.
- Miért akarna ez az ember fegyvereket csempészni Hongkongra? - Tényleg, drágám: miért? Talán- csak kihasználta valaki. - Nyilván. Ha nekem ennyi pénzem volna, én nem próbálkoznék ilyen ostobasággal.
- Nyilván - mondta Gornt.
- Jut is eszembe, hogy tetszett az a műsorom, hogy szabadúszó riporter vagyok? Szerintem remekül csináltam.
- Jól csináltad, de ne becsüld le. Nem hülye. Nagyonis jól vág az agya. Sőt. Beszámolt a lánynak a Casale étteremmel kapcsolatos beszélgetésről. - Ez túl szép ahhoz, hogy véletlen legyen. Biztos, hogy neki is van dossziéja rólam, méghozzá részletes. Nem sokan tudják, hogy kedvelem azt az éttermet.
- Lehet, hogy én is benne vagyok.
- Lehet. Vigyázz, nehogy rájöjjön, hogy nem vagy újságíró.
- Ne izgulj, Quillan… Téged és Dunrosst kivéve egyik tajpan sem olvassa a kínai újságokat, és még te se tudod mindegyiket olvasni. Különben is jelent már meg-egy-két cikkem "Különtudósítónk jelenti" Ha tényleg nyilatkozik nekem, meg tudom írni. - Orlanda Ramos közelebb tolta a hamutartót Quillan Gornthoz. - Ne aggódj. Láttad, hogy adtam elő magam neki. Milyen voltam?
- Tökéletes. Filmszínésznőnek kellett volna menned.
- Akkor kérlek, szólj néhány szót az érdekemben a barátodnak, Quillan drágám. Nagyon kérlek. Charlie Wang Hongkong legnagyobb producere, és többszörösen le van neked kötelezve. Annyi filmet forgat… nekem meg csak lehetőségre volna szükségem, hogy megmutathassam… Sztár lehetne belőlem! Quillan…! Nagyon szépen kérlek…
- Felőlem… - mondta Gornt szárazom - De szerintem nem vagy az esete.
- Tudok alkalmazkodni. Vagy nem játszottam pontosan úgy Bartlettnek, ahogyan kívántad? Nem vagyok tökéletesen öltözve, amerikai stílusban?
- De, dehogynem. - Gornt a lányra nézett, majd óvatosabban folytatta. - Tökéletesen megfelelnél neki. Arra gondoltam, hogy esetleg hosszabb távra is gondolhatnál, mint egy futó kapcsolat…
A lány csupa fül lett. - Tessék?
- Te meg az a Bartlett úgy illetek egymáshoz, mint egy kettőbe tört pénzdarab két fele. Te jó kedélyű, szép, okos, iskolázott lány vagy, éppen a megfelelő korban, a párnázásban csodákat művelsz, az eszed vág, mint a borotva, ráadásul van rajtad annyi amerikai máz, hogy a pasas ne érezzen idegennek. Gornt kifújta a füstöt. - És nem ismerek olyan nőt, aki olyan remekül tudná költeni a pénzét, mint te tennéd. Igen… remek pár lennétek. Ez az ember nagyon jól megfelelne neked, te pedig jócskán földerítenéd az életét. Így van?
- Így - vágta rá a lány. - De még mennyire. - Orlanda Ramos elmosolyodott, aztán összeráncolta a homlokát. - És mi a helyzet azzal a nővel, akit magával hozott? Közös lakosztályuk van a Vicben. Úgy hallottam, gyönyörű nő. Te mit tudsz róla, Quillan?
Gornt halványan elmosolyodott. - Kémeim szerint nem alszanak együtt, bár több mint baráti viszonyban vannak egymással. Orlanda Ramosnak leesett az álla. - Csak nem homokos a pasas? Gornt fölnevetett. Hosszan, jóízűen. – Csak nem gondolod, hogy ilyesmit művelnék veled, Orlanda? Nem, biztos, hogy nem az. Csak van egy furcsa megállapodása Caseyvel.
- Micsoda?
Gornt vállat vont.
Egy perc múltán a lány megkérdezte: - Mit csináljak a nővel?
- Ha Casey Tcholock az utadban van, távolítsd el. Van elég nagy karmod.
- Te egy… Vannak pillanatok, amikor egyáltalán nem szeretlek
- Mindketten realisták vagyunk, te is, én is. Így van? - Gornt hangja taplószáraz volt.
Orlanda kiérezte belőle a feszültséget. Nyomban felpattant, áthajolt az íróasztal fölött, és könnyedén megcsókolta a férfit. - Te magad vagy az ördög - mondta engesztelően. - Ezt a régi szép időkért kaptad.
Gornt keze a lány melléhez tévedt, a vékony szöveten át megérezte teste melegét. Emlékek ébredtek benne, felsóhajtott. - Ajíjje, Orlanda, volt egy-két szép napunk, ugye?
Orlanda Ramos tizenhét esztendős kora óta Gornt szeretője volt. Gornt volt az első férfi az életében. Gornt csaknem öt évig megtartotta és valószínűleg tovább is tartott volna a dolog, de a lány egy alkalommal kihasználva távollétét - elment egy fiatalemberrel Macauba, és Gorntnak fülébe jutott. És lemondott Orlandáról. Azonnal. Pedig akkor már volt egy gyerekük is, egy egyéves kislány.
- Nézd, Orlanda - mondta akkor a bocsánatért könyörgő lánynak - nincs itt mit megbocsátani. Százszor mondtam már neked, hogy a fiataloknak fiatalokra van szükségük, és hogy eljön majd a napja, amikor… Töröld meg a szemed és menj férjhez ahhoz a fiúhoz… hozományt is kapsz, és áldásom rátok… - Orlanda csak sírt, sírt, de Gorntot nem tudta meglágyítani. – Jó barátok maradunk nyugtatgatta a lányt - és szükség esetén támogatlak majd.
Másnap elfojtott dühe minden erejével a fiatal angol felé fordult, aki az Asian Properties egyik kistisztviselője volt, és egy hónap alatt tönkretette.
- Ez becsületbeli kérdés - magyarázta nyugodtan a lánynak.
- Tudom és meg is értem… de akkor én most mit csináljak? - nyüszített Orlanda. - Holnap elhajózik Angliába, azt akarja, hogy menjek vele, legyek a felesége, de hát hogyan mehetnék hozzá, mikor se pénze, se állása, se kilátásai…
- Törüld meg a szemed, és eredj el bevásárolni.
- Tessék?
- Jól hallottad. Tessék, ez a tiéd. - Adott neki egy első osztályú, Londonig érvényes repülőjegyet, retúrt, ugyanarra a gépre, amelyen a fiatalember is utazott - turista osztályon. A kezébe nyomott még ezer fontot is, friss, ropogós tízesekben. - Vegyél magadnak egy halom szép ruhát, és járj színházba. A Connaughtban van szobafoglalásod, tizenegy napra, csak alá kell írnod a számlát. A visszautad bukoltatva van. Érezd jól magad, gyere vissza üdén, frissen, gondtalanul!
- Jaj, köszönöm, Quillan, kedvesem, köszönöm… Nagyon bánom már. Megbocsátasz nekem?
- Nincs mit megbocsátani. De ha még egyszer szóba állsz vele, vagy meglátnak azzal az emberrel… Akkor többé nem leszek barátságos se hozzád, se a családodhoz.
Orlanda könnyek között hálálkodott, átkozta magát az ostobaságáért, a mennyekhez fohászkodott, hogy sújtsák haragjukkal árulóját. Másnap a repülőtéren, majd a repülőgépen a fiatalember megpróbált beszélni vele, aztán még Londonban is, de a lány mindannyiszor gorombán elzavarta. Pontosan tudta, merre van a húsos fazék. Aznap, amikor elutazott Londonból, a fiatalember öngyilkos lett.
Amikor Gornt erről tudomást szerzett, rágyújtott egy jó szivarra, és elvitte Orlandát a Victoria and Albertbe. Gyertyafénynél, damaszttal és ezüstneművel terített asztalnál vacsoráztak, aztán, miután megitta Napoleon konyakját s a lány a maga mentalikőrjét, hazaküldte Orlandát, egyedül, abba a lakásba, amit még mindig fenntartott neki. Rendelt még egy konyakot, és maradt még, nézte az öböl fényeit, a Peaket, ízlelgette a bosszú édességét, az élet nagyszerűségét, visszanyert arcát.
- Ajíjje, volt egy-két szép napunk - mondta most megint. Még mindig kívánta Orlandát, de a macauí eset óta többé nem párnázott vele.
- Quillan… - kezdte a lány. Az ő vérét is megpezsdítette Quillan érintése.
- Nem.
Orlanda tekintete a belső ajtó felé kalandozott. - Kérlek… Már három éve, és azóta egyszer sem, senkivel…
- Köszönöm, de nem. - Gornt eltartotta magától, keze szelíden, de határozottan fogta a lány karját. - A legjobban már részünk volt - mondta, mint egy gourmand, aki egy ételről beszél. - Nem szeretem a másodosztályú dolgokat.
Orlanda fél fenékkel odaült az íróasztal szélére, és duzzogva figyelte. – Ugye, te mindig győzöl? - kérdezte.
- Aznap, mikor Bartlett szeretője leszel, kapsz tőlem valamit - felelte nyugodt hangon Gornt. - Ha elvisz Macauba, és mindenki szeme láttára ott marad veled három napig, kapsz tőlem egy vadonatúj Jaguárt. Ha megkéri a kezed, neked adom a lakást, amiben laksz, mindenestül, nászajándékba pedig veszek neked egy házat Kaliforniában. A lány levegő után kapkodott, aztán diadalmasan elmosolyodott.
- De fekete legyen és XK-E! - Elillant a jókedve. - Miért olyan fontos ez a pasas? Miért ilyen fontos neked?
Quillan csak nézett rá.
- Ne haragudj - mondta Orlanda. - Bocsáss meg, ezt nem kellett volna megkérdeznem. - Elgondolkodva cigarettáért nyúlt, rágyújtott, aztán áthajolt az asztalon, és odaadta Gorntnak.
- Köszönöm - mondta Gornt, a lány keblének ívét nézegetve. Élvezte a lányt, csak azt sajnálta, hogy oly mulandó ez a szépség. Egyébként nem szeretném, ha Bartlett tudomást szerezne a megállapodásunkról.
- Én sem - sóhajtott kényszeredett mosollyal Orlanda, majd felállt, és megvonta a vállát - Ajíjje, a mi kettőnk kapcsolata amúgy se tartott volna örökké, Macau nélkül sem. Megváltoztál volna… Rám untál volna, a férfiak már csak ilyenek.
Megnézte a sminkjét, megigazította a blúzát, csókot lehelt a férfi arcára, és elment. Gornt egy ideig merev tekintettel bámulta a csukott ajtót, aztán elnyomta a lánytól kapott cigarettát, amelybe - nem akarva, hogy rúzsa megfesse a száját - bele se szippantott. Rágyújtott egy másikra, és dudorászni kezdett.
Nagyszerű, gondolta boldogan. Most majd elválik, kedves nagyképű barátocskám, Mr. Bartlett, most majd kiderül, hogy áll a kezedben a kés. Ez nem sör meg makaróni.
Megcsapta az orrát a lány parfümjének enyhén még mindig érezhető illata, s egy pillanatra visszasüppedt párnázásaik emlékképei közé. De akkor még fiatal volt, figyelmeztette magát. Szerencsére errefelé nincs felár a fiatalságra és a szépségre, a pótlásához elég egy telefonhívás vagy egy százdolláros.
A telefon ért nyúlt és egy titkos számot tárcsázott. Örült, hogy Orlandában több a kínai, mint az európai. A kínaiak nagyon gyakorlatias emberek.
A búgás abbamaradt, és meghallotta Paul Havergill pattogós hangját. - Tessék!
- Quillan vagyok, Paul. Mi újság?
- Hello, Quillan! Azt természetesen tudja, ugye, hogy novemberben Johnjohn veszi át a bankot?
- Igen. Sajnálom.
- Szégyen-gyalázat. Azt hittem, meg fognak erősíteni, de a tanács Johnjohnt választotta. Tegnap este hirdették ki hivatalosan. Persze megint Dunross keze van a dologban, a klikkje meg az istenverte részvénypakettje révén. Hogy sikerült a tárgyalás?
- A mi kis amerikaink ráharapott a csalira, pontosan úgy, ahogy megjósoltam magának. - Gornt nagyot szívott a cigarettáján, és erősen koncentrált, hogy hangján ne érződjék az izgatottsága. - Mit szólna egy kis magán akcióhoz még visszavonulása előtt?
- Mire gondol?
- Maga ugye november végén távozik?
- Igen, huszonhárom év után. Bizonyos értelemben nem is bánom.
Én sem, gondolta Gornt elégedetten. Eljárt már fölötted az idő, teljesen begyepesedtél. Csak egyetlen tényező szól melletted: gyűlölöd Dunrosst. - Addig még majdnem négy hónapunk van. Az rengeteg idő kettőnk és amerikai barátunk számára.
- Mit forgat a fejében?
- Emlékszik még, volt nekem egy elméleti játéktervem, amelynek a "Verseny" nevet adtam?
Havergill egy pillanatig gondolkodott. - Hogy, miként lehet átvenni vagy lesöpörni a pályáról egy konkurens bankot. Ez volt az, ugye? Miért kérdezi?
- Tegyük fel, hogy valaki elővette ezt a régi tervet, leporolgatta, imitt-amott igazított rajta, aztán megnyomta a "Start" feliratú gombot… két nappal ezelőtt. Tegyük fel, hogy valaki tudta, hogy Dunross meg a többiek kigolyózzák magát, és szeretett volna bosszút állni ezért. A Verseny tökéletesen beválna.
- Nem értem, miért. Mi értelme volna megtámadni a Blacset? A Blacs a Bank of London, Carton and Sanghai a Victoria Bank legfőbb konkurense volt. Semmi értelme.
- Na és ha valaki megváltoztatta a célpontot?
- Mire?
- Majd átmegyek és elmagyarázom.
- Ki a célpont?
- Richard. - Richard Kwang tartotta kezében a Ho-Pak Bankot, a Hongkongban működő számos kínai bank legnagyobbikát.
- Jóságos ég! De hát ez… – Hosszú hallgatás következett. - Quillan, maga tényleg… maga tényleg beindította a Versenyt?
- Igen. Kettőnkön kívül senki sem tud róla.
- De mi köze ennek Dunrosshoz?
- Majd később elmagyarázom. Ki tudja fizetni Ian a hajóit? Gornt érzékelte a pillanatnyi szünetet. - Igen - hallotta Havergill hangját.
- Igen, de…
- Biztosra veszem, hogy nem lesz vele gond.
- Milyen problémája van még Dunrossnak?
- Már megbocsásson, de ez nem volna etikus.
- Persze, persze - mondta savanyúképpel Gornt. – Hadd tegyem fel kissé másképp a kérdést: egy kicsit megingott a talaj a lábuk alatt. Nos?
Ezúttal hosszabb hallgatás következett. - Adott pillanatban egy kisebb rengés is romba döntheti őket, mint ahogy bármely más céget. Még a magáét is.
- De nem a Victoria Bankot.
- Nem, azt nem.
- Helyes. Háromkor találkozunk. - Gornt letette a kagylót, megtörölte a homlokát. Nagyon ideges volt. Elnyomta a cigarettáját, gyors fejszámolást végzett, rágyújtott, egy újabb cigarettára, aztán tárcsázott. - Quillan vagyok, Charles. Van egy kis ideje?
- Van. Parancsoljon velem.
- Mérlegkimutatásra volna szükségem. - A „mérleg" jelszó volt, és az ügyvéd számára azt jelentette, hogy hívja fel azt a nyolc megbízott embert, akik Gornt számára adtak és vettek a részvénypiacon, titokban, nehogy kiderüljön, ki áll a kötések mögött. Minden pénz és minden részvény az ügyvéden ment keresztül, így sem a megbízottak, sem az alkuszok nem tudták, kinek a tranzakcióit hajtják végre. - Meglesz a mérleg. Milyen fajtára van szüksége, Quillan?
- Nyitottan akarok eladni. - Ez a kifejezés azt jelenti, hogy valaki olyan részvényeket akar eladni, amelyek egyelőre még nincsenek a birtokában, mert arra számít, hogy a teljesítés időpontjáig lemegy az áruk, a különbség pedig az ő zsebébe vándorol. Persze, ha az illető rosszul spekulál, és az illető részvények ára időközben fölmegy, akkor ő az, akinek állnia kell a különbséget.
- Milyen részvényeket és mennyit?
- Százezer Ho-Pakot…
- Szentséges ég…
-… és ugyanennyit holnap nyitáskor, a nap hátralévő részében pedig további kétszázezret. A további utasításokat majd akkor adom meg.
A vonal másik végén döbbent csend támadt. - Ho-Pakot mondott?
- Azt.
- Idő kell hozzá, ennyit összeszedni… Jóságos ég, Quillan! Négyszázezret?
- Tudja, mit? Csapjon hozzá még egy százast. Legyen összesen kábé félmillió.
- De hát… a Ho-Pak olyan szilárd, mint a beton. Évek óta nem ment lejjebb.
- Tudom.
- Hallott valamit?
- Pletykákat - mondta Gornt komoly hangon, de magában kuncogva. – Mit szólna egy korai ebédhez a klubban?
- Ott leszek.
Gornt megszakította a vonalat, és egy másik titkos számot tárcsázott.
- Tessék.
- Én vagyok - mondta Gornt óvatosan, - Egyedül van?
- Igen. Mi van?
- A jenki négyszemközt egy rajtaütést ajánlott.
- Ajíjje. És?
- És Paul benne van - mondta Gornt. A túlzó állítás szinte magától jött a szájára. - Természetesen a legteljesebb titokban. Az imént beszéltem vele.
- Akkor benne vagyok. Feltéve, ha megkapom Struanék hajóit, a hongkongi ingatlan ügyleteiket, meg a thaiföldi és szingapúri földbirtokaik negyven százalékát.
- Maga viccel!
- Ha Struanék eltaposásáról van szó, semmi sem drága, igaz, öregfiú?
Gornt hallgatta a halk, gunyoros nevetést, és gyűlölte érte Jason Plumot. - Maga ugyanúgy utálja, mint én - mondta.
- Ez igaz. Magának viszont szüksége van rám meg a barátaimra. És akár benne van Paul, akár nincs, maga meg a jenki nélkülem és a barátaim nélkül nem tudják megcsinálni.
- Különben nem is hívtam volna magát.
- Szeretném, ha nem felejtené el, hogy az amerikai részéből nem kértem egy körömfeketényit sem.
Gornt hangja nyugodt maradt. – És mi köze ennek az egészhez? - Ismerem magát. Ismerem magát, öregfiú.
- Csakugyan?
- Csakugyan. Maga nem fogja beérni közös barátunk tönkretételével, maga az egész tortát akarja majd.
- Na, ne mondja.
- De mondom. Már régóta szeretne egy hídfőállást az Államokban.
- Maga is.
- Én ugyan nem. - Mi tudjuk, hol keressük a kenyerünkre a vajat. Mi nem akarunk a legelsők lenni. Mi beérjük Ázsiával. Nem vágyunk semmiféle nemes dologra.
- Nem?
- Nem. Akkor megegyeztünk?
- Nem - felelte Gornt.
- Rendben, akkor lemondok a hajókról, viszont Ian üzletei közül enyém a Kowloon Investments, a Kai Tak-féle buli, és a thaiföldi és szingapúri földbirtokok negyven százaléka, amihez még hozzájön a Par-Con huszonöt százaléka és három hely az igazgató-tanácsban.
- Fújja föl magát!
- Hétfőig áll az ajánlat.
- Melyik hétfőig?
- Jövő hétfőig.
- Tou nien lo mo az összes hétfőjébe!
- Meg a magáéba. Teszek egy utolsó ajánlatot. A Kowloon Investments, a teljes Kai Tak-buli, harmincöt százalék valamennyi thaiföldi és szingapúri földjükből, továbbá tíz százalék a jenki részéből, és három hely az igazgatótanácsban.
- Ennyi az egész?
- Ennyi. Ez az ajánlatom is hétfőig érvényes. Arra pedig ne is gondoljon, hogy menet közben fölfalhat minket.
- Megőrült?
- Mondtam, amit mondtam. Ismerem magát. Megegyeztünk?
- Nem.
Ismét a halk, gonosz nevetés. - Szóval hétfőig. Jövő hétfőig. Ennyi idő elég rá, hogy meggondolja.
- Találkozunk ma este Ian partiján? - kérdezte Gornt tapogatózóan.
- Magának felforrt az agyvize! Akkor se mennék oda, ha… Jóságos ég, Quillan, maga tényleg elfogadja a meghívását? Odamegy?
- Személyesen?
- Eddig nem állt szándékomban, de most már azt hiszem, elmegyek. Nem szívesen maradnék le egy mulatságról, amely talán Struanék utolsó tajpanjának utolsó partija…
____________________________________
7.
12 óra 1 perc
____________________________________
Casey szemszögéből nézve a tárgyalóteremben még mindig nyögvenyelősen haladtak a dolgok. Ezek nem fognak ráharapni egyetlen csalijára sem. Egyre nyugtalanabb lett, s mostanra már kínos kis félelmek kerülgették.
Jacques deVille őt figyelte elgondolkodva, Phillip Chen dudorászott, Linbar az iratait rendezgette. Aztán Andrew Gavallan leírta az utolsó százalékszámot is, amit diktált neki. Felsóhajtott és ránézett. - Nyilvánvaló, hogy a finanszírozást közösen kell vállalnunk mondta éles hangon. A helyiségben magasra szökött a feszültség, s Casey alig tudta elfojtani jókedvét, amikor a férfi így folytatta: - Mennyivel volna hajlandó beszállni a Par-Con a közös finanszírozásba, az egész ügyletet tekintve?
- Az idén 18 millió dollárral - vágta rá azonnal Casey, s örömmel tapasztalta, hogy tárgyalópartnerei csak nehezen tudják palástolni meglepetésüket.
- A Struan cég tavalyi tiszta nyeresége a nyilvánosságra hozott adatok szerint csaknem 28 millió volt, s Bartlett és Casey ehhez szabta ajánlatának mértékét.
- Ajánljunk nekik elsőre 20 milliót - mondta Linc Caseynek. - Ha huszonötre palizod be őket, az még mindig remek. A lényeg a közös finanszírozás, de ezt nekik kell felajánlaniuk.
- De hát nézd meg a mérlegüket, Linc. Ennek alapján nem lehet megállapítani, mennyi a tényleges nyereségük. Könnyen lehet tízmillió dollár ide, vagy oda… még több is. Nem tudjuk, hogy igazából milyen erősek… vagy gyengék. Nézd csak ezt a tételt: „14,7 millió fenntartva fiókvállalatokban” Miféle fiókvállalatokban, hol vannak azok a vállalatok és mit csinálnak? Itt egy másik: "7,4 millió átcsoportosítva a… "
- Na és akkor mi van? Mondd már, akkor nem 25, hanem 30 millió. A tervünk ettől még érvényes.
- Jó, de ez a fajta könyvelés, amit ezek csinálnak….Uram az egekben, Linc, ha ennek mi csak egy százalékát művelnénk az Államokban, az adóhivatal ötven évre leültetne minket.
- Le. Viszont az itteni törvények szerint ez itt rendben van. És épp ez az egyik fő oka, hogy Hongkongra jöttünk.
- Szerintem 20 túl sok nyitásnak.
- Ezt rád bízom, Casey. Csak azt ne feledd, hogy Hongkongban hongkongi szabályok szerint folyik a játék… És én be akarok szállni a játékukba.
- De miért? Csak azt ne mondd, hogy „mert úri kedvem így tartja". Linc nevetett. - Jó, jó… akkor a te úri kedvedért. Csak üsd nyélbe ezt a Struan-féle üzletet!
A helyiségben fokozódott a páratartalom. Casey szeretett volna a zsebkendőjéért nyúlni, de nem mozdult, nyugalmat erőltetett magára, várta, hogy nyilatkozzanak.
Gavallan törte meg a csendet. – Ha elfogadnánk… mikor erősítené meg Mr. Bartlett ezt a 18 millió dolláros ajánlatot?
- Ez meg van erősítve - felelte negédesen, elengedve a füle mellett a sértést. - Felhatalmazásom van rá, hogy 20 millió dollárig ajánlatot tehessek önöknek, anélkül, hogy erről Linc, vagy a tanács véleményét kikérném - mondta, szándékosan hagyva nekik helyet a manőverezésre. Aztán ártatlanul hozzátette: - Ezek szerint megállapodtunk? Helyes. - Az iratait kezdte rendezgetni. - Akkor most…
- Egy pillanat- szólt Gavallan, kissé egyensúlyát vesztve. - Tízennyolcmillió az… Mindenesetre ezt még meg kell mutatnunk a tajpannak.
- Vagy úgy - mondta meglepetést tettetve Casey. - Azt hittem, egyenlő szintű partnerekként tárgyalunk, hogy önöknek, uraim, ugyanolyan hatáskörük van, mint nekem. Talán jobb volna, ha a jövőben közvetlenül Mr. Dunross-szal tárgyalnék.
Andrew Gavallan elvörösödött. - A végső döntés a tajpané. Mindenben.
- Nagyon örülök, hogy ezt tudomásomra hozta, Mr. Gavallan. Mert én csak 20 millióig dönthetek. - Sugárzó mosolyt villantott rájuk. – Rendben van, akkor vigyék a tajpanjuk elé. Viszont nem ártana, ha limitálnánk az ajánlat megfontolására szánt időt.
Újabb csend.
- Ön mit javasol? - kérdezte Gavallan, csapdában érezve magát.
- A lehető legrövidebb időt. Nem tudom, önök milyen tempóban szeretnek dolgozni - felelte Casey. Phillip Chen szólalt meg.
- Mi volna, ha ebéd utánra halasztanánk a választ, Andrew?
- Helyes. Jó ötlet.
- Nekem megfelel - mondta Casey. Sikerült, gondolta. Húszmillióban fogok megállapodni, amikor 30 is lehetett volna, pedig ezek itt férfiak, szakemberek, nagykorúak. Csak épp baleknak néznek. Végre megkapom a lelépési pénzemet. Uram az egekben, add, hogy ez az üzlet létrejöjjön, mert akkor örökre megszabadulok.
És mit fogok csinálni?
Az nem lényeges, felelte önmagának. Majd kitalálom. Hallotta saját hangját, amint a sablonszöveget mondja: - Akkor most menjünk végig tételesen, beszéljük meg, hogyan szeretnék ezt a 18 milliót…
- Tizennyolc aligha elegendő - vágott a szavába Phillip Chen, ennyi kis hazugság nem jelentett számára gondot, - van még egy egész sor járulékos költség…
Casey tökéletes tárgyalási stílusban vitázott velük, és hagyta, hogy az összeget 20 millióra tornásszák, aztán - látszólag vonakodva - azt mondta: - Uraim, önök kivételesen jó üzletemberek. Rendben van, legyen 20 millió. - Látta az elfojtott mosolyokat - ő viszont kacagott magában.
- Rendben van - mondta Gavallan roppant elégedetten.
- Akkor most talán térjünk rá arra - ütötte a vasat Casey - hogy miként képzelik el a közös vállalat struktúráját. Természetesen a tajpanjuk - pardon: a tajpan - jóváhagyásával- igazította ki magát épp a megfelelő mértékű alázatossággal.
- Gavallan bosszúsan figyelte, nagyon szerette volna, ha Casey férfi. Akkor most közölhetném veled, gondolta, hogy micsoda a seggedbe és szard össze magad, aztán meg röhögnénk egy jót, mert te is tudod, meg én is tudom, hogy bármit teszünk is, előbb mindig egyeztetnünk kell valakivel, legyen az Dunross, Bartlett, egy igazgatótanács vagy egy feleség. És ha férfi volnál, akkor most nem szivárgott volna be ide a tárgyalóba a szexualitás, aminek itt semmi keresnivalója. Jézusom… Ha legalább egy vén szatyor volnál, még ki lehetne bírni valahogy, na de egy ilyen csinibaba, mint te?!
Az ördög szállta még ezeket az amerikai nőket. Az isten szerelmére, miért nem tudtok ott maradni, ahova valók, miért nem érik be azzal, amit jól csinálnak? Ostoba tyúkok! Az is mekkora ostobaság volt ettől a nőtől, hogy belement a közös finanszírozásba, és még nagyobb ostobaság volt részéről, hogy belement a további kétmillióba, holott ők úgy ültek le, hogy végső esetben tízmillióval is beérik. Az ég szerelmére, ha egy kicsit türelmesebb vagy, sokkal jobb üzletet köthettél volna! Ez a baj tiveletek, amerikaiakkal: nincs bennetek semmi finomság, semmi türelem, semmi elegancia, fogalmatok sincs az alkudozás művészetéről, te pedig drága hölgyem, ráadásul égsz a vágytól, hogy bizonyíts. De most már tudom, hogyan kell bánni veled.
Linbar Struanra pillantott, aki lopva Caseyt nézegette és várta, hogy Gavallan, Phillip, vagy Jacques folytassa. Ha tajpan leszek, gondolta dühösen Gavallan, majd én megmutatom neked Linbar. Vagy megszoksz, vagy megszöksz. Téged be kell dobni a mélyvízbe és otthagyni, hogy megtanulj önállóan gondolkodni, önmagadra támaszkodni és nem csak a nevedbe meg az örökségedbe kapaszkodni. Minél több munkára van szükséged, hogy lelohassza kissé ifjúi jangodat… és minél előbb megnősülsz újra, annál jobb.
A szeme Jacques deVille-re villant, aki visszamosolygott rá. Hej, Jacques, gondolta gyűlölködve Gavallan, te vagy az én legnagyobb ellenfelem. Azt csinálod, amit én szoktam: keveset mondasz, mindenre odafigyelsz, sokat gondolkozol, durva vagy, kemény, s ha kell, álnok is. De vajon mi a véleményed erről az egyezségről? Elkerülte valami a figyelmemet? Mit jósol az a ravasz párizsi ügyvédkoponyád? Vagy úgy, most jövök rá: azóta hallgatsz, hogy ez a lány letromfolta a hátával kapcsolatos élcedet.
Szívesen lefektetném, gondolta közömbösen, tudva, hogy már Linbar és Jacques is ugyanerre az álláspontra jutott. Naná. Ki nem? Na és te, Phillip Chen?
Na, nem. Te nem. Te az egész fiatalokat kedveled, méghozzá furcsamód az olyanokat, akiket már előkészítettek neked - ha hinni lehet a szóbeszédnek.
Ismét Caseyre nézett. Érezte, hogy türelmetlen. Nem látszol leszbikusnak, gondolta. Vagy mégis ez volna a másik gyönge pontod? Jézusom, borzasztó pazarlás volna!
A közös vállalatnak hongkongi törvények szerint kell működnie - mondta.
- Igen, természetesen. Ha van…
- A Sims, Dawson és Dick majd elmondja nekünk a mikéntjét. Megbeszélek velük egy találkozót holnapra, vagy holnaputánra.
- Erre nincs szükség, Mr. Gavallan. Már megkaptam az előzetes javaslatukat, természetesen ez csak feltételezéseken alapuló, bizalmas anyag, arra az esetre, ha ma sikerülne megállapodnunk.
- Tessék? - Leesett állal nézték Caseyt, aki most egy röviden, tömören megfogalmazott szerződéstervezet öt példányát húzta elő táskájából és nyújtotta át nekik.
- Megtudtam, hogy ők az önök ügyvédei - mondta derűsen a lány. - Egy kicsit utánuk nézettem az embereinkkel, akik úgy tájékoztattak, hogy ők a legjobbak, részünkről tehát a dolognak ez a része rendben van. Felkértem őket, hogy gondolkodjanak el azon, hogyan kellene nyélbe ütni közös ügyletünket. Van valami kifogásuk ellene?
- Nincs - felelete Gavallan, és hirtelen nagyon dühös lett, amiért a saját cégük nem közölte velük, hogy a Par-Con tudakozódott náluk. Olvasni kezdte a papírlapot.
Tou nien lo mo ebbe a Caseybe, vagy hogy a fenébe hívják, átkozódott magában Phillip Chen, akit dühített, hogy arcot vesztettek. Hogy száradna ki és telne meg porral mindörökre az aranyárkocskád, amiért ilyen modortalan vagy, s amiért ilyen undorító, nőhöz nem illő szokásaid vannak! Az ég óvjon minket az amerikai nőktől! Ajíjje, fogadkozott magában, drágán megfizet Lincoln Bartlett, amiért ránk merészelte erőltetni ezt a… Ezt a némbert. Hogy volt képe ehhez?
Agyának másik fele ezalatt a küszöbönálló üzlet lélegzetelállító nagyságát latolgatta. Ez elméletileg legalább százmillió amerikai dollár a következő néhány év folyamán, mondta magában. Szinte beleszédült. Ez megadja a Nemes Háznak az a stabilitást, amire szüksége van.
Ó, boldog nap! - villant kárörvendően a szeme. Közös finanszírozás, fele-fele arányban! Hihetetlen! Milyen ostobák ezek, hogy ilyen gyorsan belementek, még egy parányi engedményt sem kértek cserébe! Ostobák, de hát mit is várhat az ember egy ostoba nőtől? Ajíjje, az egész Csendes-óceán tele lesz azzal a rengeteg poliuretán habbal, amit majd gyártunk: csomagoláshoz, építkezéshez, alapozáshoz, szigeteléshez. Egy gyár itt, egy Tajvanon, egy Szingapúrban, egy Kuala Lumpurban, egy pedig, a legelső, Djakartában. Milliókat fogunk keresni, tízmilliókat. Ami pedig a számítógéplízinget illet, azon a bérleti díjon, amit ezek ajánlanak nekünk - tíz százalékkal az IBM árai alatt, amihez még a mi 7,5 százalékos közvetítői díjunk is hozzájön, de ötbe is belemegyünk, ha ragaszkodnak hozzá -, jövő hét végére eladok hármat Szingapurba, egyet ide, egyet Kuala Lumpurba, egyet meg annak a szállítmányozónak, annak a kalóznak Indonéziába, darabonként 67 500 dollár tiszta haszonnal, vagyis hat telefonhívással összesen 405 000 dollárt keresek. És akkor ott van, még Kína…
És ott van még Kína… Ó, nagy, közepes és apró istenek, segítsetek ezt az üzletet nyélbe ütni, és én egy új templomot - mit, templomot: katedrálist építtetek nektek Tajpingsanban - fogadkozott vakbuzgó hevülettel. Ha Kína lazít egy kicsit a gyeplőn, ha csak egy egészen parányit is, mi fogjuk műtrágyával ellátni egész Kuantung tartomány gyapotmezőit, aztán egész Kínáét, és a következő húsz év folyamán több százmillió dollárt keresünk ezen az üzleten, méghozzá amerikai és nem hongkongi dollárt!
A hatalmas profit gondolata komoly mértékben enyhítette haragját. - Azt hiszem, ez a tervezet alapjául szolgálhat a további tárgyalásainknak - mondta, miután elolvasta az okmányt. - Szerinted, Andrew? - Szerintem is. - Gavallan letette az irományt – Ebéd után felhívom őket. Mikor volna alkalmas Mr. Bartlett számára… és természetesen az ön számára, hogy találkozzunk?
- Ma délután vagy holnap bármikor, minél előbb, annál jobb. De Linc nem lesz ott. Valamennyi részletkérdéssel én foglalkozom, ez a feladatom - mondta hűvösen Casey. - Ő a hosszútávú tervekkel foglalkozik, és a végleges megállapodásokat csak akkor írja alá hivatalosan, ha én már jóváhagytam a részleteket. Erre való egy főparancsnok, nemde? - Sugárzó mosolyt villantott rájuk.
- Megbeszélek egy időpontot, és üzenetet hagyok önnek a szállodában - mondta Gavallan.
- Nem intézhetnénk ezt el esetleg most rögtön? És akkor letudhatnánk.
Gavallan savanyú képpel pillantott az órájára. Hál’istennek mindjárt ebédidő. - Jacques! Te hogy állsz holnap? - Délelőtt jobb volna, mint délután.
- Johnnak is - mondta Phillip Chen.
Gavallan fölvette a kagylót, és tárcsázott. - Mary, hívja föl Dawsont, és beszéljen meg vele egy találkozót holnap délelőtt tizenegyre. Ott lesz Mr. deVille, Mr. John Chen és Miss. Casey is. Náluk Letette. - Jacques és John foglalkozik a részvénytársasági ügyeinkkel. John jól ismeri az amerikai dolgokat, Dawson pedig szakember.
Holnap tíz harmincra küldöm önért a kocsit.
- Nagyon kedves, de ne fáradjon vele.
- Ahogy óhajtja - mondta udvariasan Gavallan. - Azt hiszem, talán ideje volna ebédelni.
- Még van egy negyedóránk - válaszolta Casey. - Talán belevághatnánk abba a témába, hogy hogyan gondolják a finanszírozást a mi oldalunkról. Vagy ha óhajtják, hozathatunk néhány szendvicset, és folytathatjuk a tárgyalást.
Döbbenten néztek rá. - Ebéd közben? - Miért ne? Régi amerikai szokás.
- Hála az égnek, errefelé nem járja - mondta Gavallan.
- Nem szokás - csattant Phillip Chen hangja.
Casey érezte, hogy rosszállásuk úgy telepszik rá, mint egy koporsólepel, de nem törődött vele. Le vagytok tojva, gondolta ingerülten, aztán összeszedte magát, hogy higgadt tudjon maradni. Ne hagyd, te hülye, hogy ezek a barmok föléd kerekedjenek! Édesdeden elmosolyodott. - Ha azt kívánják, hogy ebéd idejére tartsunk szünetet, én benne vagyok.
- Helyes - mondta nyomban Gavallan. A többiek megkönnyebbülten felsóhajtottak. - Az ebéd tizenkettő negyvenkor kezdődik, de gondolom, ön előtte még szeretné bepúderezni az orrát.
- Igen, köszönöm - felel Casey. Tudta, hogy a többiek szeretnék, ha minél előbb kihúzná a lábát, hogy megvitathassák: először őt, aztán az üzletet. Fordított sorrend volna a helyes, gondolta, de nem fogják megfordítani. Nem: minden ugyanúgy megy majd, ahogy szokott: először fogadásokat kötnek, hogy ki ér el nála először eredményt. De egyikük sem fog elérni semmit sem, mert pillanatnyilag egyikük sem érdekel, bármennyire vonzók is a maguk módján. Egyébként pedig ugyanolyanok, mint a többi férfi, akit ismerek: a szerelem nem érdekli őket, csak a szexre kíváncsiak.
Kivéve Lincet.
De most ne gondolj Lincre és hogy mennyire szereted, ne gondolj arra, milyen rettenetesek voltak ezek az évek. Rettenetesek és csodálatosak.
Emlékezz az ígéretedre.
Nem gondolok Lincre és a szerelemre.
Nem gondolok rá a születésnapomig. Addig még kilencvennyolc nap. A kilencvennyolcadik napon letelik a hét esztendő, és mivel addigra megkapom az én drágámtól a lelépési pénzemet, tényleg egyenlők leszünk, és - Isten segedelmével - megszerezzük a Nemes Házat. Ez lesz számára a jegyajándékom? Vagy az övé nekem?
Vagy búcsúajándék.
- Merre van a női toalett? - kérdezte, miközben fölemelkedett. A többiek már álltak, fölé tornyosultak, kivéve Phillip Chent, akinél két- három centivel magasabb volt. Gavallan útba igazította.
Linbar Struan ajtót nyitott neki, majd becsukta utána. Aztán elvigyorodott. - Van rá egy ezresem, hogy sose fogod elkapni, Jacques. - Megtoldom egy ezressel - mondta Gavallan. - És külön tízezer, hogy neked sem sikerül, Linbar.
- Áll - vágott vissza Linbar - feltéve, ha még egy hónapig itt lesz.
- Kezdesz lassulni, pajtás - mondta Gavallan, és Jacqueshoz fordult. - Hát te?
A francia elmosolyodott. - Fogadok veled húszezerbe Andrew, hogy soha életedben nem fogsz egy ilyen nőt ágyba bűvészkedni… És ugyanez vonatkozik rád is, ifjú Linbar. Ötvenezret teszed rá a lovad ellenében.
- Az Isten szerelmére, én szeretem azt a lovat! Nemes Csillagnak jó esélye van a győzelemre. Az istállónk legjobb lova.
- Ötven.
- Száz, és akkor hajlandó vagyok fontolóra venni.
- Nincs az a ló, ami annyira kellene nekem. - Jacques rámosolygott Phillip Chenre. - Te mit gondolsz, Phillip?
Phillip Chen felállt. - Azt, hogy hazamegyek ebédelni, és rátok, csődörökre hagyom az ábrándozást. Mindenesetre érdekes, hogy mindannyian a többiek kudarcára fogadtok… Nem mintha bármelyi kőtöknek is sikerülhetne. - Mindannyian elnevették magukat.
- Elég ostoba volt, hogy belement a kétmillió pluszba, nem? - mondta Gavallan.
- Ez az üzlet egyszerűen fantasztikus - mondta Linbar Struan. Jézusom, Phillip bácsi, ez fantasztikus!
- Akárcsak a nő derrière-je - mondta deVille szakértő hangon. Eh, Phillip?
Phillip Chen jóindulatúan rábólintott és kiment, de amint megpillantotta a női mosdóba éppen belépő Caseyt, azt gondolta magában: Ajíjje, hát kinek kell egy ekkora tehén?
Odabent a női mosdóban Casey döbbenten nézett körül. Tiszta volt, de csatornaszag terjengett benne, egymásra tornyozott vödrök álltak benne, némelyikben víz is volt. A kőlapos padló vizes és maszatos volt. Hallottam már, hogy az angolok nem sokat adnak a higiéniára, gondolta utálkozva, na de hogy itt, a Nemes Házban… Fúj! Elképesztő!
Bement az egyik fülkébe, amelynek szintén nedves és csúszós volt a padozata. Miután végzett, meghúzta a fogantyút, de semmi sem történt. Megpróbálta még egyszer, aztán megint, de még mindig semmi. Elkáromkodta magát, és fölemelte a tartály fedelét: száraz és rozsdás volt belül. Ingerülten elhúzta a reteszt, kinyitotta az ajtót, odament a mosdóhoz, kinyitotta a csapot - de nem jött víz.
Mi van itt? Fogadni mernék, hogy ezek a nyomorultak szándékosan küldtek ide!
A kéztörlők tiszták voltak, így aztán fogott egy vödröt, ügyetlen mozdulatokkal vizet öntött az egyik mosdó csészébe, kicsit kifröccsentett, kezet mosott, megtörülközött, dühösen vette észre, hogy a cipőjére víz csöppent. Egy hirtelen gondolat hatására fogott egy másik vödröt, leöntötte a vécét, majd egy harmadik vödör vizét felhasználva, megint kezet mosott. Csupa piszokban érezte magát, mikor kijött.
Biztos eltört valahol valami átkozott cső, és csak holnap jön a vízvezeték-szerelő, hogy a mennykő csapna minden vízvezetékbe! Nyugalom, figyelmeztette magát. Nem szabad hibázni.
A folyosó padlóját finom kínai selyemszőnyeg borította, a falakon klippereket és kínai tájakat ábrázoló olajfestmények függtek. Ahogy közeledett, fojtott hangokat, majd nevetést hallott a tanácsteremből, olyasfajta nevetést, amilyet valamilyen obszcén tréfa vagy kétértelmű megjegyzés szokott kiváltani: Tudta, hogy abban a pillanatban, amint benyit, eltűnik a jó kedély és a baráti légkör, s visszatér a feszélyezettség csöndje.
Benyitott, minden férfi felállt.
- Valami baj van a vízhálózatukkal? - kérdezte Casey, uralkodva dühén.
- Nem, nem hiszem - felelte meglepetten Gavallan.
- Csak azért, mert nincs víz. Nem tudott róla?
- Persze, hogy nincs, amikor… Ja! - Gavallan egy pillanatra elhallgatott. - Ön a Vicben lakik, és így… Még senki sem beszélt önnek a vízhiányról?
Mindannyian egyszerre kezdtek beszélni, de Gavallan leintette őket. - A Vicnek és még egy-két szállodának külön ellátó rendszere van, de mindenki más számára csak minden negyedik nap van víz, négy órán át, így aztán vödröket kell használni. Eszembe se jutott, hogy ön erről nem tud. Elnézést.
- És akkor mit csinálnak? Négynaponta?
- Igen, és négy órára. Reggel hattól nyolcig, aztán délután öttől hétig. Roppant kínos, mert ez persze azt jelenti, hogy kénytelenek vagyunk négynapi készletet tárolni. Vödrökben, fürdőkádban, amiben csak lehet. Sajnos kezdünk kifogyni a vödrökből, holnap lesz vizes napunk. Jóságos ég! Remélem, magának jutott még!
- Igen, de… Ezt úgy kell értenem, hogy el vannak zárva a főcsapok? Mindenütt? - kérdezte Casey hitetlenkedve.
- Mindenütt - felelte türelmesen Gavallan. - Kivéve azt a négy órát, minden negyedik napon. De önnek a Vicben nem kell ezzel foglalkoznia. Mivel ők közvetlenül a parton vannak, az uszályokról naponta fel tudják tölteni a tartályaikat - persze fizetniük kell érte.
- Akkor nem is tudnak fürödni vagy zuhanyozni?
Linbar Struan fölnevetett. - A harmadik napra már mindenki roggyant ebben a hőségben, de legalább mindannyian ugyanabban a kanálisban fetrengünk. Mindenesetre az életben maradás egyik feltétele, hogy mielőtt az ember kimegy, meggyőződik róla, hogy akad-e még egy vödör víz.
- Erről nekem fogalmam se volt - mondta Casey, s rémülten gondolt rá, hogy ő három vödör vizet használt el.
- Kiürültek a ciszternáink - magyarázta Gavallan. - Idén még alig esett, és a tavalyi is száraz esztendő volt. Rettentő kellemetlen, de ez van. Zsosz.
- Hát akkor honnan szereznek vizet?
Üres tekintettel néztek rá. - Természetesen Kínából. Az Új Területekre csővezetéken a határon át, vagy tartályhajókkal a Gyöngy-folyótól. A kormányzat épp most bérelt egy tíz hajóból álló tankerflottát, egy Pekinggel kötött megállapodás alapján. Naponta körülbelül tízmillió gallonnal hoznak. Csak ez a bérlet több mint 25 milliójába kerül a költségvetésnek. A szombati újság azt írta, hogy mi itt három és fél millióan mintegy harmincmillió gallon vizet fogyasztunk naponta - és ebben benne van az ipar is. Úgy hallom, önöknél az Államokban személyenként és naponta körülbelül százötven gallon vizet használnak el.
- És ez mindenkire érvényes? Négynaponként négy óra?
- Még a Nagy Házban is vödrözni kell. - Gavallan megint vállat vont. - Igaz, a tajpannak van egy lakása Sek-Óban, annak saját kútja. Ha meghív, szinte röpülünk, hogy lemossuk magunkról a koszt.
Casey ismét a három vödör elhasznált vízre gondolt. Jézusom, gondolta, csak nem használtam el mindet? Nem emlékszem, hogy maradt volna.
- Azt hiszem, még sok tanulnivalóm van - mondta. Van, gondolták a többiek. De még mennyi!
- Tajpan!
- Tessék, Claudia - szólt Dunross a házi telefonba.
- A Caseyvel folytatott tárgyalás ebédszünet miatt félbeszakadt.
Andrew vár a négyes vonalon. Linbar most jön fölfelé.
- Őt tegye át ebéd utánra. Cu-jan előkerült már?
- Nem. A gép menetrendszerűen landolt, nyolc negyvenkor. Nincs a tajpeji irodájában. Se a lakásán. Természetesen folytatom a keresést. Még valami: épp az imént futott be egy érdekes hívás. Mr. Bartlett állítólag a Rothwell-Gornthoz ment ma délelőtt, és négyszemközti megbeszélést folytatott Mr. Gornttal.
- Biztos ebben? - kérdezte Dunross. Mintha hirtelen egy jeges kéz markolt volna a gyomrába.
- Igen, teljesen.
Nyomorult, gondolta Dunross. Lehet, hogy Bartlett azt akarta, hogy tudomást szerezzek a dologról? - Köszönöm - mondta, egy időre félretéve a kérdést. De nagyon örült, hogy megtudta. - Van ezer dollárja, amit szombaton bármelyik lóra föltehet.
- Ó, köszönöm, tajpan!
- Hát akkor dologra, Claudia! - Dunross lenyomta a négyes számú gombot. - Tessék Andrew, hogy áll a dolog?
Gavallan beszámolt a legfontosabbakról.
- Húszmillió készpénzben? - kérdezte Dunross hitetlenkedve.
- Méghozzá gyönyörű, ropogós USA-dollárokban! Dunross a telefonon keresztül is érzékelte, hogy Gavallannak szinte sugárzik a képe. - És amikor megkérdeztem tőle, hogy Bartlett mikor fogja megerősíteni az egyezséget, a kis tyúknak még volt képe azt felelni, hogy "Ó, ez már meg van erősítve… húszmillió dollárig elmehetek ezen a tárgyaláson anélkül, hogy vele vagy bárki mással konzultálnom kellene." Maga szerint ez lehetséges?
- Nem tudom. - Dunross egy kis gyengeséget érzett a térdében. Minden percben várom Bartlettet. Majd megkérdezem.
- Hej, tajpan, ha ez sikerül…
Dunross azonban már nemigen figyelt Gavallan eksztatikus áradozására. Hihetetlen ez az ajánlat.
Túl szép. Vajon mi lehet a hátulütője? Mi a hátulütője?
Mióta tajpan lett, a vártnál sokkal többet kellett manővereznie, hazudnia, hízelegnie, fenyegetőznie, hogy elkerülje az örökölt, valamint a természeti és politikai katasztrófákat, amelyek mintha elárasztották volna a világot. Még a részvényeik piacra dobása sem adta meg neki a szükséges tőkét és időt, mert az egész világot sújtó gazdasági válság darabokra tépte a piacot. Aztán tavaly augusztusban lecsapott a Wanda nevű tájfun, katasztrófát hagyva maga után: több százan meghaltak, százezren váltak földönfutóvá, ötszáz halászbárka, húsz hajó süllyedt el. Az egyik háromezer tonnás teherhajójukat a partra vetette a tenger, félig kész óriásdokkjuk tönkrement, az egész építési programjuk hat hónap késedelmet szenvedett. Ősszel jött a kubai válság és az újabb recesszió. Idén tavasszal De Gaulle megvétózta Nagy-Britannia közös piaci tagságát - újabb recesszió. Kína és az oroszok vitája után szintén…
És most húszmillió dollárt ajánlanak nekem - ezzel szemben valahogyan érintve vagyunk egy fegyvercsempészési históriában, Cu-jan a jelek szerint szökésben van, John Chen pedig az ég tudja, hol!
- Magasságos Úristen a mennyekben! - tört ki dühösen.