Sinders vállat vont, figyelte Dunrosst.

Dunross állta a tekintetét. Szinte fájt már a csend.

- Megsemmisítette az eredetiket?

- Nem. És meg kell mondanom, én is észrevettem a különbségeket az általam átadott és az ön által elfogott másolatok között, Fel is akartam hívni AMG- t, hogy megkérdezzem, mi a magyarázata.

- Milyen gyakran lépett kapcsolatba vele?

- Évente egyszer-kétszer.

- Mit tud róla? Ki ajánlotta önnek?

- Mr. Sinders, én készséggel hajlandó vagyok válaszolni a kérdéseire, tudom, hogy kötelességem válaszolni, de ez a ma esti időpont nem alkalmas a…

- ·Miért ne volna? Ráérünk.

- Igen, lehetséges. Engem azonban sajnos várnak a vendégeim, és az AMG-hez fűződő kapcsolatomnak semmi köze az ajánlatomhoz. Arra elegendő egy egyszerű nem vagy egy egyszerű igen.

- Vagy egy egyszerű esetleg.

Dunross feszülten figyelte. - Vagy az.

- Fontolóra veszem, amit mondott.

Dunross gondolatban elmosolyodott: szerette az alkudozás macska-egér játékát, s jól tudta, hogy most nagymesterekkel áll szemben. Megint hosszasan kivárt, kivárta a megfelelő pillanatot. – Rendben van. AMG azt írta, döntsek belátásom szerint. E pillanatban nem tudom, mi van a küldeményben, ezzel szemben tudom, hogy ezek a vizek már túl zavarosak számomra, nem volna szabad beleavatkoznom a KO és az MI-6 ügyeibe. De nem én akartam így. Önök elfogták a magánlevelezésemet. Az AMG-vel kötött megállapodásom teljesen egyértelmű. Alan Medford Grant írásos formában is kijelentette nekem: engedélyezték, hogy a rendelkezésemre álljon, és kijelentette azt is, hogy mielőtt nekem adatokat szolgáltatna, előtte minden esetben egyeztet a kormánnyal. Ha óhajtja, a megfelelő csatornákon keresztül, a megfelelő biztonsági előírások betartása mellett rendelkezésére bocsátom a levelezésünket. Ami pedig az ajánlatomat illeti: percről percre csökken bennem a lelkesedés. - Dunross megkeményítette a hangját. - Lehet, hogy a KO-nak vagy az MI-6-nak nem számít, ha Hongkong megrohad, nekem viszont számít. Úgyhogy ez az ajánlatom az utolsó. - Felállt. - Fél kilencig érvényes.

A másik kettő nem mozdult. - Miért épp fél kilencig, Mr. Dunross? Miért nem éjfélig vagy holnap délig? - kérdezte zavartalanul Sinders. Tovább pöfékelt a pipájából, de Dunross észrevette, hogy utolsó ajánlattétele óta a pöfékelés tempója felgyorsult. Ez jó jel - gondolta.

- Akkor kell hívnom Tiptopot. Köszönöm, hogy fogadtak. - Dunross az ajtó felé fordult.

Az íróasztala mögött ülő Crosse Sindersre pillantott. Az idősebb férfi bólintott. Crosse engedelmesen megnyomta a kapcsolót. A reteszek nesztelenül visszahúzódtak. Dunross egy pillanatra meglepetten megtorpant, de gyorsan magához tért, szó nélkül kiment, becsukta maga után az ajtót.  

- Flegma egy pasas - jegyezte meg Crosse, csodálta Dunrosst.

- Nagyon is flegma…

- Azért annyira nem. Ő a Nemes Ház tajpanja.

- És hazudik. De okosan. Megpróbál áthintázni minket. Maga szerint képes volna megsemmisíteni az anyagot?

- Igen. Abban viszont nem vagyok ennyire biztos, hogy a határidő tényleg fél kilenc.

Crosse cigarettára gyújtott. - De hajlamos vagyok elhinni. Rettenetes nyomás nehezedhet rá. Nyilván feltételezik, hogy kihallgatjuk a klienst. Elég idejük volt a szovjet módszerek tanulmányozására, és imitt-amott ők is fejlesztettek rajta. Nyilván tudják, hogy mi is értjük a módját.

- Én pedig hajlamos vagyok feltételezni, hogy nincs több dokumentum, egy szál sem, és a küldemény valódi. Ha az a küldemény AMG-től jött, akkor rendkívül értékesnek kell lennie. Mit tanácsol?

- Csak azt tudom ismételni, amit a kormányzónak mondtam: ha a kliens hétfő délig rendelkezésünkre áll, addig minden lényeges információt kiszedünk belőle.

- De mi lesz a túloldalon? Mit fog mondani nekik rólunk, mikor magához tér?  

- Nagyrészt tudjuk, mit tud. Ami Hongkongot illeti, bizonyos, hogy ettől a pillanattól kezdve minden biztonsági kérdést meg tudunk oldani. A KO hagyományos stratégiája szerint soha senki nem láthatja át az osztály egészének tevékenységét.

- Kivéve magát.

Crosse elmosolyodott. - Kivéve engem. Odahaza pedig természetesen önt. A kliens sokat tud, de nem mindent. Mindent fedezni tudunk, ha megváltoztatjuk a kódokat és így tovább: Az általa képviselt valódi veszély elmúlt. Szerencsére még időben lelepleztük. Mióta világ a világ, ő a KO első kínai főfelügyelője, és a legjobb úton volt, hogy egyszer a vezetője legyen. - Az katasztrofális lett volna. A privát dossziékat nem tudjuk visszaszerezni, se Fong-fongot meg a többieket, se a zavargás-elhárítási terveket. A zavargás az olyan, amilyen, és egyszerűen rengeteg ellenintézkedés lehetséges. Ami a Szevrint illeti, többet tud, mint mi tudtunk az elfogása előtt. Lehet, hogy a Dunrossnak kézbesített anyagban találunk olyan adatokat, amelyekből kiindulva kikövetkeztethetjük, milyen kérdéseket kell feltennünk neki.

- Épp ez jutott most eszembe nekem is. Mint mondottam, flegma egy pasas ez a Dunross. - Sinders újabb gyufát gyújtott, meggyújtotta kialudt pipáját. - Maga hisz neki?

- Ami a dossziékat illeti, nem tudom. Azt természetesen elhiszem, hogy az a bizonyos küldemény a birtokában van, és hogy AMG visszanyúlt a sírjából. Kár, hogy nem ismertem személyesen. Az anyag egyébként könnyen lehet, hogy fontosabb, mint a kliens… hétfő dél után. Úgy nézem, a kliens mostanra már szinte csak egy üres héj.

Miután visszatértek, folytatták Brian Kok kihallgatását: az idő legnagyobb részében el-elkalandozva, összefüggéstelenül beszélt, de imitt-amott fel-felbukkant egy-egy értékes részlet. Megint beszélt az atombombáról, hongkongi és kantoni összekötők nevét és címét említette, az itteni biztonsági intézkedések úgynevezett "puha" pontját, a kanadai lovascsendőrség szervezeti felépítésével kapcsolatos dolgokat - s néhány hihetetlenül érdekes adatot arról, milyen mértekben szivárogtak be a szovjetek Kanadába…

- Miért pont Kanadába, Brian? - kérdezte tőle Armstrong.

- Az az északi határ, Robert… a világ leggyengébb kerítése, egyáltalán nincs is. Kanada olyan mérhetetlenül gazdag… jaj, bárcsak… Volt ott egy lány, akit majdnem feleségül vettem, azt mondták, kötelességem… Ha a szovjetek le tudják zülleszteni a kanadaiakat... olyan hiszékenyek. Csodálatos ott arra, fent… - Kaphatnék egy cigarettát… jaj, köszönöm. Ihatnék egy kis… Úgyhogy mindenütt vannak kémelhárító sejtjeink, amelyeknek az a feladatuk, hogy rombolják szét a szovjet sejteket és tudják meg… aztán ott van Mexikó… A szovjetek már oda is komolyan benyomultak… Igen… minden területre megvan a tervük - ismerted te Philbyt?

Egy óra elegendő volt.

- Furcsa, hogy ilyen hamar megtört - mondta Sinders.

Crosse megdöbbent. Efelől jótállok, hogy nem ura az akaratának, nem hazudik, az égvilágon mindent elmond, amit igaznak hisz, aminek a tanúja volt, és ezt mindaddig folytatja, amíg csak…

- Igen, tudom. - mondta némiképp ingerülten Sinders. - Úgy értettem, az a furcsa, hogy egy ilyen kvalitású ember ilyen hamar összeroppan, pedig érzésem szerint hosszú éveken át ingadozhatott, nem volt benne semmi küldetéstudat vagy csak valami egészen csekély, feltehetőleg hajlandó is lett volna átállni hozzánk, de valahogy nem tudta elvágni a köldökzsinórját. Kár. Nagyon értékes lehetett volna számunkra. - Sinders nagyot sóhajtott, és megint meggyújtotta a pipáját. - A mi társadalmunkban egy idő után mindig ez történik a mély illegalitásban dolgozó ügynökeikkel. Mindig hat rájuk valami… Egy lány, egy barátjuk, a szabadság érzete vagy valami nagy boldogság, amitől szerencsétlen flótásokban feje tetejére áll minden. Ezért fogunk végül mi győzni. Még Oroszországban is felborogatják az asztalokat, és a KGB is megkapja a magáét - az oroszoktól. Ezért olyan nagy most a nyomás. Nincs a földön olyan szovjet, aki diktatúra, titkosrendőrség, törvénysértés és terror nélkül el tudná képzelni az életet. - Sinders kiverte pipáját a hamutartóba. A pipaszutyok alja nedves volt. - Nem ért velem egyet, Roger?

Crosse bólintott, belenézett Sinders átható tekintetű, kék szemébe, s arra gondolt, vajon mit gondolhat valójában. - Felhívja a minisztert utasításokért?

- Nem. Ezért az ügyért én vállalom a felelősséget. Fél kilenckor eldöntjük. - Sinders az órájára nézett. - Menjünk vissza Roberthez.

Mindjárt itt az ideje, hogy megint elkezdjük. Jól csinálja ez az Armstrong, nagyon jól csinálja. Hallotta, hogy rengeteget nyert?

_____________________________

69.

20 ára 5 perc

_____________________________

- Ian? Bocsánat, hogy megzavarom.

- Ó, üdvözlöm! - Dunross hátat fordított a többi vendégnek, akikkel épp cseverészett. Bartlett egyedül volt. - Remélem, nem mennek még. Legalább féltízig tart a muri.

- Casey még marad egy darabig. Nekem mennem kell.

Dunross kajánul elmosolyodott: - Remélem, csinos a kicsike.

Az, de rá csak később kerül sor. Előtte még van egy üzleti megbeszélésem. Ráérne egy percre?  

- Hogyne, persze. Bocsássanak meg egy pillanatra - fordult Dunross a többi vendéghez, aztán a zsúfolt hallon át az egyik teraszra vezette Bartlettet. Az eső már alábbhagyott, de azért esett rendületlenül. - A General Stores átvétele minden valószínűség szerint a terveinknek megfelelően alakul, a Superfoods nem fog ráígérni. Csak Gorntot kell megállítani.

- Igen. Hétfőn kiderül - mondta Bartlett.

Dunross éles pillantást vetett rá. - Én nagyon bízom benne. Bartlett elmosolyodott, mosolyán fáradtság és aggodalom tűnt át.

- Vettem észre. De szerettem volna megkérdezni, hogy áll-e meg a holnapi tajpeji kiruccanás.

- Már akartam javasolni, hogy esetleg áttehetnénk jövő hétre, jövő hét végére. A holnapi és a hétfői nap elég fontos mindkettőnknek. Bartlett bólintott, nem mutatta megkönnyebbülését. - Részemről megfelel. - Ezzel megoldódott az Orlandával kapcsolatos probléma is, gondolta. - Hát akkor azt hiszem, én most megyek is.

- Vigye a kocsit. Csak ha majd végzett, küldje vissza Limet. Jön a hegyi versenyre, ha nem fújják le? Délelőtt tíztől körülbelül délig tart.

- Hol lesz?

- Az Új Területeken. Ha az időjárás megengedi, átküldöm magáért a kocsit, meg Caseyért, ha van kedve jönni. - Köszönöm.

- Casey miatt ne legyenek gondjai ma este, gondom lesz rá, hogy rendben hazajusson. Nem tudja, ráér utána?  

- Azt hiszem.

- Nagyszerű. Akkor megkérem, hogy tartson velünk, néhányan elmegyünk egy kínai étterembe vacsorázni. - Dunross Bartlett szemébe nézett. - Nincs valami gond?

- Nincs. Semmi megoldhatatlan. - Bartlett elvigyorodott és elvált Dunrosstól. Lélekben máris a következő lépését fontolgatta: most Armstrong jön. Rosemontot néhány perce már sikerült elkapnia, elmesélte neki, mivel állt elő Banastasio.

Jobb, ha ezt ránk bízza, Linc - mondta Rosemont. - Ezennel hivatalosan tudomásul vettem a bejelentését. Mármint a konzulátus részéről. Továbbítom a megfelelő helyre. Ne csináljon semmit, és ezt mondja meg Caseynek is. Ha Banastasio hívja valamelyiküket, húzzák az időt, hívjanak fel minket. Mi majd kitalálunk valamit. Tessék a névjegyem… ezen a számon éjjel-nappal elérhetnek.

Bartlett most a kapu előtt állt, ahol már többen várták türelmetlenül az autójukat.

- Á, jó estét, Linc! - Murtagh egy taxiból szállt ki, kis híján fellökte Bartlettet. - Ne haragudjon! Áll még a bál?

- Persze, Dave. Mi ez a nagy rohanás?

- Beszélnem kell a tajpannal. - Murtagh suttogóra fogta, minden pórusából áradt az izgatottság. - Van rá esély, hogy a főiroda belemegy, ha Ian enged egy kicsit! Casey még itt van?

- Igen, itt. - Bartlett hirtelen felfigyelt, minden másról megfeledkezett. - Miből kellene engednie? - kérdezte fáradtan.

- Meg kellene dupláznia a valutaátváltás időtartamát, és beleegyezni, hogy öt évre opciót ad a First Centralnak mindennemű kölcsön felvétele esetére.

- Ez nem sok - mondta Bartlett, leplezve zavarát. - Na és hogy áll most az egész ügylet?

- Most nem tudok mesélni, Linc, meg kell szereznem a tajpan hozzájárulását. Várják a válaszát, de különben úgy van minden, ahogy Caseyvel elterveztük. Ha ezt most keresztülverjük, a tajpan egy életre hálás lehet nekünk! - Murtagh elrohant.

- Bartlett üres tekintettel nézett utána. Már mozdult a lába, hogy visszamenjen a házba, de aztán megtorpant és visszaállt a sorba. Ráérünk, gondolta. Nem kell még kérdezősködni. Gondolkodjunk.

Casey említette neki, hogy a Royal Belgium kapcsolatban áll a First Centrallal, és hogy Murtagh délután panaszkodott, milyen nehéz ide betörni, de többet nem mondott. Bartlettnek akkor feltűnt, milyen ideges mind Casey, mind a texasi, de idegességüket a lóverseny izgalmainak tudta be...

Mi a fene lehet ez? - töprengett most gyanakodva. Casey, Murtagh meg a tajpan! „A First Central belemegy, ha…” meg "a tajpan egy életre hálás lehet nekünk… "„Ahogy Caseyvel megbeszéltük” Casey közvetítene? Casey körökkel jobb ennél a mitugrásznál, nem holmi küldönc. Nyilván az orránál fogva vezeti Murtagh-et, ez az ürge nem ellenfél neki. Nyilván befűzte valahogy. De mire? Mire van a tajpannak legjobban szüksége?

Hitelre, méghozzá gyorsan. Milliók kellenek neki hétfőre. Jézusom! A First Central beszáll mellé! Nyilván erről van szó. Ha. Ha Ian enged. És muszáj engednie, ha ki akar mászni ebből a…

- Parancsolja a kocsit, uram?  

- Mi? Ja, igen, Lim, persze. Wanchaiba megyünk, a rendőrfőkapitányságra. Köszönöm. – Bartlett zsongó fejjel szállt be a hátsó ülésre.

Szóval Caseynek van egy külön játszmája. Nyilvánvalóan nagyon friss ügy lehet, legfeljebb egy-két napos, ha még nem szólt róla. Miért nem? Ha igazam van és a terv sikerül, Iannek rendelkezésére fognak állni az anyagiak, hogy legyőzze, sőt tönkretegye Gorntot. Casey pedig óriási szívességet tesz neki azzal, hogy segíti Gornt ellen. A hozzájárulásom nélkül. Miért? Minek a fejében?

A lelépési pénzéért. Ezért kell feleznem vele… Én pumpálom bele a kétmilliót, Casey mégis elviszi a fele hasznot.

Világos. És ez csak egyetlen lehetőség… amiről most már tudok.

De mi van a többivel? Jézus! Casey független ember, lehet, hogy átállt az ellenséghez? Mert ma még mindkettő ellenség: Ian is, Gornt is.

Izgatottsága fokozódott.

Mit csináljak?

A Gorntra tett pénz minden lehetséges módon biztosítva van.

Ugyanígy a Struan-féle kétmillió. Egy pillanatig se volt szándékomban visszavonni, csak Caseyt akartam próbára tenni. Akárhogy alakul is a Struan-féle ügylet, jó üzlet. Ugyanígy a Gornt-féle is. A tervem tehát jó. Bármelyik irányba ugorhatok, de az időzítés létfontosságú.

Most azonban itt van Orlanda.

És ha Orlanda, akkor az Államok vagy bármilyen más hely. De nem itt. A vak is látja, hogy a győztesek Boldogságvölgyi járatójában sose látnák szívesen. Se a többi klikkben és klubban. - Sose hívnák meg jobb helyekre, legfeljebb talán Ian. Meg Gornt. De ő csak azért, hogy egy kicsit megrángassa a gyeplőt, hogy emlékeztesse Orlandát a múltjára. Ahogy tegnap este is, mikor az a másik lány megjelent a fedélzeten. Láttam Orlanda arcát. Persze uralkodott magán, méghozzá remekül, ennél jobban talán csak Casey képes fegyelmezni magát. Gyűlölte azt a másik lányt, aki aznap este odalent a tulajdonosi kajütben, az ő egykori helyén hevert.

Lehet, hogy Gornt nem szándékosan rendezte így? Lehet, hogy a lány magától jött… szinte azonnal lement. Lehet, hogy nem is lett volna szabad odajönnie. Lehet…

Hogy a fene! Hogy itt mi megy… képtelenség végigszámolni: a General Stores és a Ho-Pak megmentése… üzletből sok ez egyetlen napra… egy-két whisky itt, egy telefon ott. Ha klubtag vagy, ez itt egy aranybánya. De ha nem, az Úr legyen hozzád irgalmas! Itt britnek vagy kínainak kell lenned, hogy befogadjanak.

Ugyanolyan kültag vagyok itt, mint Orlanda.

Ezzel együtt boldog is lehetnék itt. Egy ideig. Még Orlandával is.

És Caseyvel?

Caseyvel a Par-Conból könnyen Nemes Ház lehetne. De vajon megbízhatok-e még benne? Miért nem szólt? Őt is megfertőzte Hongkong?

Jó lesz, ha gyorsan döntesz, pajtás, amíg még tajpan vagy.

- Tessék, Phillip.

A dolgozószobában voltak, Dirk Struan portréja alatt. Dunross szándékosan választotta ezt a helyet. Phillip Chen vele szemben ült: roppant szertartásosan és roppant kimerülten. - Hogy van Alexi?

- Még mindig nem tért magához. Tooley doktor azt mondja, ha két órán belül visszanyeri az eszméletét, akkor simán megússza. - Tiptop?

- Kilenckor kell hívnom…

- Még mindig nem hagyták jóvá az ajánlatát a… hatóságok?

Dunross szeme összeszűkült. - Maga tudja, mit javasolt?

- Igen, tajpan. Megkérdeztek. Még mindig alig tudom elhinni… Brian Kok? Isten segítsen minket… Igen… Kikérték a véleményemet, mielőtt a javaslatot ön elé terjesztették.

- És ezt mi az ördögért nem mondta el nekem?- csattant fel Dunross.

- Ön teljes joggal nem tekint többé a Nemes Ház compradoréjának, és teljesen érthető, hogy nem bízik bennem.

- Miért, maga még megbízhatónak tartja magát?

- Igen. Sokszor bizonyítottam már a múltban, akárcsak az apám és az apám apja. Ennek ellenére, ha én ülnék most ott, ahol ön ül, én nem egyeztem volna bele ebbe a találkozóba, nem engedtem volna be a házamba, és már eldöntöttem és kimódoltam volna, hogyan teszem tönkre.

- Lehet, hogy megteszem.

- Ön nem. - Phillip Chen a portréra mutatott. - Ő megtette volna. De ön, Ian Struan Dunross nem.

- Erre azért ne fogadjon.

- De fogadok.

Dunross nem szólt.

- Először is az érme, meg kell várni a kérést. Én megpróbálom előre megtudni, mi lesz. Ha túl sokat kér…

- Túl sokat fog - kérni.

- Mit?

– Valami kábítószerrel kapcsolatos dolgot. Mindenütt rebesgetik, hogy Négyujjú, Csempész Jüen és Fehér Por Li összeállt, heroint csempésznek.

- Még csak fontolgatják. Ténylegesen még nem álltak össze mondta Phillip Chen.

- És miért nem mondta nekem ezt sem? Magának, mint compradorénak kötelessége engem folyamatosan informálni, és nem az a kötelessége, hogy lekörmölgesse és hanyagsága folytán az ellenség kezére juttassa legféltettebb titkainkat!

- Ismételten bocsánatát kérem. De most beszélnünk kell.

- Mert magának vége?

- Mert lehet, hogy nekem végem – ha nem tudom még egyszer bebizonyítani önnek az értékemet. - Az öregember üres tekintettel nézett Dunrossra: arcában régi tajpanok arcát látta. A kandalló fölött függő képmás tekintete szinte beléfúródott. Nem szerette ezt az idegen ördögkalózt, aki a kevert vére miatt kitagadta a saját fiát, az ő nagyapját.

Ajíjje, gondolta, ezek a barbárok meg a türelmetlenségük! Öt nemzedéke szolgáljuk már a tajpanokat, és akkor ez itt most azzal fenyegetőzik, hogy egyetlen hiba miatt megváltoztatja Dirk végakaratát?

- Ami a kérését illeti: még ha heroinnal vagy más kábítószerrel kapcsolatos is, biztos, hogy valamilyen jövőbeli cselekvést követel. Egyezzen bele, tajpan, és én megígérem, hogy mielőtt az ígéretet be kellene váltani, beszélek Négyujjú Vúval.

- Hogyhogy?

- Ez Kína. Én ezt az ügyet kínai módra fogom elintézni. Esküszöm őseim vérére. - Phillip Chen az arcképre mutatott. - Megesküdtem rá, hogy mindig megoltalmazom a Nemes Házat.

- Miféle újabb trükköket tartogat a kabátujjában, Phillip? Végignéztem mindazokat a papírokat és mérlegeket, amelyeket maga átadott Andrew-nak. Ha azok az információk rossz kezekbe kerülnek, nekünk végünk.

- Igen, de csak akkor, ha azok a rossz kezek Bartlett kezei. És ha ő nem adja tovább az információt Gorntnak vagy valamelyik más itteni ellenségünknek. Én úgy nézem, tajpan, ez a Bartlett nem rosszindulatú ember. Talán meg lehet egyezni vele, hogy adja vissza az anyagot, és tartsa titokban, amit megtudott.

- Ehhez cserébe fel kell ajánlani egy olyan titkot, aminek a továbbadása őt érintené kellemetlenül. Maga tud ilyen titokról, Phillip?

- Még nem. De mint partnerünknek, nem érdeke, hogy tönkretegyen minket.

- Akkor nem. Ezzel szemben már megegyezett Gornttal, és letett neki kétmillió amerikai dollárt fedezetül, hogy Gornt nyitottan adhassa a részvényeinket.

Phillip Chen elsápadt. - Ííííí, ezt nem is tudtam. - Elgondolkozott. - Eszerint Bartlett hétfőn átpártol az ellenséghez?

- Nem tudom. Érzésem szerint még nem döntött. Az ő helyében én sem döntöttem volna.

Phillip Chen fészkelődni kezdett. - Az az ember nagyon szereti Orlandát, tajpan.

- Igen, lehet, hogy Orlanda a kulcs. Nyilván Gornt rendezhette így, ő tálalta Bartlettnek.

- Megmondja Bartlettnek?

- Ha nem lesz rá szükség, nem. Nagykorú… Dunross vonásai még jobban megmerevedtek. - Mit tanácsol?

- Elfogadja a First Central új feltételeit?

- Szóval erről is tud.

- Ön nyilván azt akarta, tajpan, hogy mindenki tudomást szerezzen róla, tajpan. Különben miért hívta volna meg Murtagh-et a páholyunkba, és miért hívta volna meg ide is? Még egy olyan embernek sem nehéz kikövetkeztetni, akinek nincsenek birtokában Murtagh telexeinek másolatai…

- Magának megvannak?

- Néhány. - Phillip Chen zsebkendőt húzott elő, megtörülte a tenyerét. Elfogadja a feltételeket?

- Nem. Azt mondtam Murtaghnek, hogy gondolkozom rajta. Még várja a válaszomat. De nem fogadom el. Nem adhatok nekik opciót az összes jövőbeli hitelfelvételemre. Nem tehetem, mert a Victoria itt nagyon erős, rengeteg papírunk van a kezében, és ha akarja, a lelket is kipréselheti belőlünk. És semmiképp sem cserélhetem fel őket egy olyan amerikai bankra, amelyről egyszer már kiderült politikai megbízhatatlansága. A First Central háttérnek nem rossz, és csoda lesz, ha most kihúznak bennünket ebből a slamasztikából, de hosszútávon nem tenném értük tűzbe a kezem. Ehhez még bizonyítaniuk kell.

- Biztos hajlandók engedni. Elvégre az a kétmillió, amit a General Stores átvételéhez letettek, eléggé bizalomgerjesztő lépés, hallod-e?

Dunross elengedte a kérdést a füle mellett.

- Mire gondol?

- Engedelmével azt tanácsolnám, ajánlja nekik a következőket: öt esztendőn át minden kanadai, ausztráliai, észak- és dél- amerikai kölcsön esetében hozzájuk fordul, ez egyébként fedezné az ottani terjeszkedésünket, valamint azonnal kölcsönt vesz fel tőlük két Toda-féle, visszalízingelendő óriás tankhajóra, és további hétre, amelyeket egy üzletfele részére vásárol.

- Uram az egekben! - fakadt ki Dunross. - Ki tud itt hét tankhajót vásárolni?

- Vi Szi Ng.

- Fényképész Ng? Nem létezik.

- Fényképész Ngnek húsz éven belül nagyobb flottája lesz, mint Onassisnak.

- Nem létezik.

- Nagyon is valószínű, tajpan.

- Honnan veszi ezt?

- Felkért, hogy segítsek finanszírozót keresni a flottája óriási arányú fejlesztéséhez. Ha az első hét tankhajót bele tudjuk venni a pakliba, és megígérjük, hogy továbbiakat is rendelünk, márpedig én ezt meg tudom ígérni, tajpan, meg tudom ígérni, a First Central biztosan beéri vele. - Phillip Chen megtörülte izzadó homlokát. – Hallod-e?

- Ezzel a Chése Manhattan és a Bank of America együtt is beérné! Vi Szi? - Dunross Zsongó agya teljes sebességre kapcsolt. - Vagy úgy! Vi Szi Ng, tórium, régi barátok, mindenféle kényes áru, plusz olaj, plusz régi barátok… Eh?

Phillip Chen óvatosan elmosolyodott. - Minden holló fekete.

- Igen. - Dunross hallgatott egy sort. - Elképzelhető, hogy a First Central belemegy: De vajon mit szól hozzá Bartlett?

- A First Centtállal a háta mögött önnek nincs szüksége a Par-Conra. A First Central boldogan segít nekünk partnert találni az Államokban. Igaz, kell hozzá egy kis idő, de hát Kanadában ott van Jacques, Skóciában Andrew, David MacStruan meg itt. Tajpan, én nem tudom, mik a tervei Andrew-val meg azzal a Kirk nevű emberrel, de azok a teóriák, amelyekkel nekem előhozakodott, nagyon optimistáknak rémlettek… túlságosan optimistáknak.

- Bartlett-tel kapcsolatban mit tanácsol?

- Azt, hogy imádkozzunk. Imádkozzunk, hogy a First Central harapjon rá a csalira, hogy Tiptop megadja nekünk a pénzt, hogy Mata, Zsugori és Négyujjú révén le tudjam fedezni a First Centralt. Ha ez sikerül, könnyen találunk más céget a Par-Con helyett. Javaslom, azonnal nyissunk egy irodát New Yorkban, nevezze ki három hónapra a vezetőjévé Davidet, és esetleg mellé, helyettesének… Kevint. - Phillip Chen hagyta kicsengeni a mondatot. - Három hónap alatt kiderül, tudjuk-e valamire használni Kevint… Érzésem szerint ön nagyon meg lesz elégedve tajpan, sőt: garantálom. Ezalatt a három hónap alatt kiderül, mi a véleménye a fiatal George Trusslernek Rhodesiáról és Dél-Afrikáról. Ha ott felállította az irodát, átküldjük New Yorkba. Vagy esetleg meg lehetne próbálkozni az ön másik unokaöccsével, a virginiaival, Mason Kernnel, a Cooper-Tillmantól, esetleg lehetne ő a New York-i iroda vezetője. Kevin meg fél év után átmehetne Johannesburgba, vagy Salisburybe… Van egy erős érzésem, hogy a tórium- és nemesfém-kereskedelem egyre számottevőbb lesz.

- Ez mind nagyon szép, de egyelőre sürgősebb problémáink is vannak Bartlett, Gornt, a részvényeink zuhanása…

- Bartlett száját csak akkor tudjuk befogni, ha teljesen leválasztjuk Gorntról, és a lehető legszorosabb kapcsolatra lépünk vele.

- És mindezt hogyan kívánja elérni, Phillip?

- Ez már az én dolgom. Vannak bizonyos… lehetőségek.

Dunross egy pillanatra sem vette le szemét Phillip Chenről, de az kitartóan csak az asztalt nézte. Miféle lehetőségekre célozgat? Orlandára. Biztos. Rendben van. Más?

- A tőzsde. Ha a Bank of China-tól megkapjuk a támogatást, a bankok megrohanásának vége. A General Stores átvételévelés masszív pénzügyi támogatással a hátunk mögött a részvényeink zuhanása is véget ér. Mindenki rohan vásárolni, megkezdődik a fellendülés. Tudom - folytatta Phillip Chen - hogy ön korábban ellenezte, de tegyük fel: sikerül rávennünk Sir Luist, hogy hétfő délig tiltsa le a papírjaink adás-vételét és…

- Micsoda?

- Ahogy mondom. Tegyük fel, hogy hétfő délig hivatalosan senki sem forgalmazhat Struan-papírokat, tételezzük fel, hogy az áruk ugyanaz, mint pénteken záráskor… 28,80. Gornt csapdába kerül. Vásárolnia kell, bármi áron, hogy teljesíthessen. Ha nem adnak el neki elég nagy pakettet 28,80-on alul, egy garast sem keres az üzleten.

Sőt.

Dunrosst gyengeség fogta el. Ez az ötlet eddig nem jutott eszébe. – Jézusom… De Sir Luis ebbe nem fog belemenni.

Phillip Chen fehér volt, mint a fal, homlokán izzadság gyöngyözött. - Ha a tőzsdebizottság úgy látja, hogy "a piacot stabilizálni kell"... és ha a nagy brókercégek, mint például Joseph Sterné meg Yrjan Soorjanié beleegyeznek, hogy egyetlen Struan-papírt sem adnak 28,80 alatt, akkor Gornt mit tud csinálni? - Phillip Chen remegő kézzel megtörülte homlokát. - Erre gondoltam.

- És Sir Luis miért menne ebbe bele?

- Mert… azt hiszem, bele fog menni. A Stern meg a Soorjani nagyon le van nekünk kötelezve: - Az öregember idegesen tördelte a kezét. - Sir Luis, Stern, Soorjani és én birtokoljuk azoknak a részvényeknek a legnagyobb részét, amelyeket Gornt nyitottan adott.

- Stern Gornt brókere.

- Igen, viszont, ő is hongkongi jan, nincs olyan ügyfél, aki fontosabb volna neki a jó üzleti hírnévnél. - Phillip Chen kissé előbbre csúszott a széken. Dunrossnak feltűnt, mennyire sápadt. Felállt, odament a bárszekrényhez, kitöltött két konyakot. - Tessék.

- Köszönöm. – Phillip Chen felhajtotta az italt. - Istennek hála, hogy konyakot is teremtett…

- Gondolja, hogy a hétfői nyitásig rá tudja beszélni őket? Egyébként most jut eszembe, hogy lemondtam a tajpeji utamat.

- Bölcs döntés volt. Ami Sir Luist illeti, jó esélyt látok rá, tajpan.

De még ha nem sikerül is a részvényeink forgalmát hétfő délig leállíttatni, az ára akkor is az egekbe fog szökni, ez egészen biztos… ha megkapjuk a szükséges támogatást.

Ezt a hülye is tudja, gondolta keserűen Dunross. Az órájára pillantott. Fél kilenc múlt öt perccel. Sindersnek fél kilencig kellett volna telefonálnia. Neki viszont kilenckor kell hívnia Tiptopot. Úgy érezte, mintha egy kockakő volna a gyomra helyén. - Hogy? - kérdezte. Nem értette, mit mondott Phillip Chen.

- Arra szeretném kérni, hogy a Mata vagy Zsugori bevonásának sikertelensége esetére kilátásba helyezett lemondásom benyújtására kiszabott határidőt hosszabbítsa meg egy hétig. Ha lehetséges.

Dunross felvette Phillip Chen poharát, hogy töltsön neki. Tetszett neki a kérés ázsiai jellegű finomsága: napolják el a dolgot egy olyan időpontra, mikor már rég túl lesznek a krízisen, és a kérdésnek többé nincs jelentősége. Az a megfogalmazás, ahogy Phillip Chen a kérést előterjesztette, megkímélte mindkettejük arcát. Igent mondanék, gondolta, de vajon bírja-e az öreg erővel? Ez az egyetlen tényező, amit valóban mérlegre kell tennem. Miközben kitöltötte a konyakot, Phillip Chenre, Claudia Chenre és az öreg Csencsenre gondolt. A támogatásukra és a szolgálataikra van szükségem, nem hitszegésre és árulásra. – Fontolóra veszem a kérését, Phillip. A hétfői mise után megbeszéljük. Óvatosan hozzátette még: - Elképzelhető, hogy lehet róla szó.

Phillip Chen hálásan elfogadta a konyakot, ivott egy nagy kortyot.

Valamivel jobb lett a színe. Megkönnyebbült: most már nincs más teendője, mint teljesíteni. Felállt, hogy induljon. - Köszö…

Olyan váratlanul szolalt meg a telefon, hogy összerezzent. Dunross szintén.

- Halló! Üdvözlöm, Mr. Sinders. – Dunross hallotta saját szívverését. - Mi újság?

- Sajnos, nem sok. Megbeszéltem a javaslatát a kormányzóval. Ha holnap délig megkapom, okom van azt hinni, hogy a barátunk hétfőn napszálltakor ott lehet a Lo Wu-i határátkelőnél. Azt természetesen nem garantálhatom, hogy át akar majd menni a vörös Kínába.

Dunrossnak erőfeszítésébe került, hogy összeszorult torkából kipréselje a szavakat. – Ebben, elég sok a feltételes mód, Mr. Sinders.

- Ennél többet hivatalosan nem mondhatok.

- És milyen garanciát kapok?

- Tőlem és Mr. Crosse-tól sajnos semmilyet. Azt hiszem, ennek a megállapodásnak csak kölcsönös bizalom esetén van realitása.

Ezek a nyomorultak tudják, hogy kényszerhelyzetben vagyok, gondolta dühöngve Dunross. - Köszönöm, fontolóra veszem, az ajánlatát. Holnap délig? Holnap tíztől tizenkettőig a hegyi versenyen leszek -, már ha megtartják. Utána amilyen gyorsan csak tudok, bemegyek a főkapitányságra.

- Aggodalomra semmi ok, Mr. Dunross. Ha megegyezünk, én ott leszek. Vegyük úgy, hogy a határidő úgy dél körül. - Rendben?

- Rendben. Jó éjszakát. – Dunross komoran letette a kagylót. - Talán, Phillip, Talán. Holnap délig.

Phillip Chen döbbenten visszaült. Megint falfehér lett. - Akkor már késő.

- Majd kiderül. – Dunross felvette a kagylót, tárcsázott. - Halló! Jó estét. Ian Dunross vagyok, beszélhetnék a kormányzó úrral? - Belekortyolt a poharába. - Elnézést a zavarásért, excellenciás uram, de az imént hívott Mr. Sinders. Lényegében véve csak annyit mondott: talán. Talán hétfő napszálltakor. Engedelmével megkérdezném: tudja ezt ön garantálni?

- Nem, Ian, nem tudom. Erre az ügyre nem terjed ki a hatásköröm. Sajnálom. Minden megállapodást közvetlenül kell megkötnie. Nekem úgy tűnt fel, ez a Sinders értelmes ember. Nem találja?

- Sajnos, nemigen - mosolyodott el keserűen Dunross. - De mindegy. Köszönöm. Még egyszer elnézést kérek a zavarásért, excellenciás uram. Ja, most jut eszembe, hogy ha mégis létrejön az ügylet, Tiptop azt mondta, hogy az ön csopjára is szükség van. Mármint a banké és az enyém mellett. Szükség esetén el tudom önt, érni holnap?

- Természetesen. Sok szerencsét.

Dunross letette. - Belemennek ezek, hogy holnap adják a pénzt, de az emberüket csak hétfőn napszálltakor kapjak meg?

- Én nem mennék bele. Tiptop egyértelműen megmondta. - Phillip Chen tehetetlenül széttárta a karját. – „A megfelelő intézkedések után… " Hoci- nesze.

Dunross hátradőlt ültében magas támlájú karosszékében, töprengve kortyolgatta konyakját.

Kilenckor felhívta Tiptopot, erről-arról csevegett vele, mígnem elérkezettnek látta a pillanatot. - Úgy hallom, a rendőrtisztviselőt egészen biztosan eltávolítják a testülettől, és kedd délre ott lehet Lo Wunál.

Hosszúcsend következett. A vonal túlsó végéről érkező hang ridegebb volt, mint valaha. - Ez aligha nevezhető haladéktalan intézkedésnek.

- Egyetértek. De esetleg rá tudnám beszélni őket, hogy hozzák előre hétfőre. Talán a barátai lehetnének egy kis belátással. Nagy szívességnek tekinteném. - Dunross szándékosan használta épp ezt a szót.

- Továbbítom az üzenetet. Köszönöm, tajpan. Kérem, hívjon fel holnap este hétkor. Jó éjszakát.

- Jó éjszakát.

 Dunross letette a kagylót.

- Ez a szó nagyon sokba kerülhet, tajpan - mondta idegesen Phillip Chen.

- Tudom, de nem tehettem mást - csattant fel Dunross. - Nyilvánvaló, hogy a szívességet előbb- utóbb viszonozni kell. Hátrasimította szemébe hulló haját. - Lehet, hogy Joseph Yúval kapcsolatban kérnek majd valamit. Nem lehet tudni. De muszáj volt mondanom.

- Tudom. És nagyon bölcsen tette. Bölcsebben, mint a kora indokolná, bölcsebben, mint Alastair Struan és az édesapja, de nem olyan bölcsen, mint a Boszorkány. - Phillip Chen enyhén megborzongott a gondolatra. - Bölcsen tette, hogy hétfő helyett keddet mondott, bölcs dolog volt az is, hogy nem említette a pénzt, a bank pénzét, ezt nagyon bölcsen tette. Tiptop pontosan tudja, hogy nekünk az a pénz holnapra kell, legkésőbb estére.

- Valahogy meg fogjuk szerezni, és akkor a Victoria nem gyakorolhat ránk nyomást. Paulnak hamarosan össze kell hívnia egy tanácsülést - mondta komoran Dunross. - És azon már Richard is részt vesz, márpedig ő erősen le van kötelezve nekünk. Az új igazgatóság meg fogja szavazni a forgótőkénk emelését. És akkor nem leszünk rászorulva se Bartlettre, se a First Centralra, se Mata istenverte gengszterbandájára.

Phillip Chen néhány másodpercnyi tusakodás után megszólalt. Nem szívesen hozakodom elő egy újabb rossz hírrel, de úgy tudom, a Richard és Havergill közti egyezségben az is benne volt, hogy Richard aláírt egy dátumozatlan papírt, amelyen lemond a Victoriánál betöltött igazgatósági tagságáról, és egyben megígéri, hogy minden esetben Havergill kívánságának megfelelően fog szavazni.

Dunross felsóhajtott. Így már minden világos. Ha Richard Kwang az ellenzékkel szavaz, az kiegyenlíti az erőviszonyokat. - Ha még egy emberünket elveszítjük, Paul és az ellenzékünk a lelket is kipréseli belőlünk. – Phillip Chenre nézett. - Be kellene fűznie Richardot.

- Hát… megpróbálom, de ő már be van fűzve. De mit szólna, mondjuk P. B White-hoz? Ő nem segítene?

- Havergill vagy a bank ellen semmiképp. Ha Tiptop beszáll, akkor esetleg - válaszolta komoran Dunross. – Ő a következő a névsorban… És az utolsó.

_____________________________

70.

22 óra 55 perc

_____________________________

A Victoria Bank személyzeti bejárója előtt megálló két taxiból hatan szálltak ki: Casey, Riko Gresserhoff, Gavallan, Peter Marlowe, Dunross és egy hetvenöt éves, cingár, manószerű angol, P. B. White.  

- Biztos, hogy nincs kedve meginni velünk egy búcsúpohárkát, Peter? - kérdezte P. B. White.

- Köszönöm, P. B. - de azt hiszem, jobb, ha inkább hazamegyek. Jó éjt, és köszönöm a vacsorát, tajpan!

Marlowe elindult a sötét utcán a tér túloldalán lévő kompkikötő felé. Sem ő, sem a többiek nem vették észre az utcára ráforduló és megálló kocsit. A kocsiban Malcolm Sun, a különleges osztály, és Marty Povitz, a CIA embere ült. Sun vezetett.

- Ez az egyetlen út a ki- és bejárat? – kérdezte Povitz.

- Ez.

P. B. White-ot figyelték, aki most nyomta meg a csengőgombot. Szerencsés disznók. Életemben nem láttam még két ilyen jó bőrt.

- Casey tényleg jó bőr, na de a másik… A tánctermekben ennél szebbek vannak. - Sun elhallgatott. Egy taxi húzott el mellettük.

- Ez is rajtuk van?  

- Nem hinném. De ha mi figyeljük a tajpant, lefogadhatja, hogy mások is figyelik.

P. B. White megint megnyomta a gombot. Kinyílt az ajtó, a szikh éjszakai őr álmosan üdvözölte a társaságot. - Jó estét sahibok, jó estét memsahibok - mondta, majd odament a lifthez, megnyomta a gombot, aztán visszajött és bezárta a kaput.

- Olyan ez a lift, mint a csiga. Elaggott már, akárcsak én. Elnézésüket kérem- mondta P.B. White.

- Maga mióta lakik itt, P. B.? - kérdezte Casey. Látva White lépteinek ruganyosságát és szemének csillogását, egyáltalán nem tartotta elaggottnak.

- Vagy öt éve, drágám - válaszolta belekarolva P. B. White. - Nagyon szerencsés ember vagyok.

Azt meghiszem, gondolta Casey. És nagyon befolyásos ember lehetsz itt a bankban, ha tiéd az egyik lakás itt a három közül. P. B. White már elmesélte nekik, hogy a második lak is a jelenleg betegszabadságon lévő főigazgatóé, a harmadik pedig, bár tökéletesen lakható állapotban van, lakatlan. Ezt az ide látogató királyi fenségeknek, a Bank of England vezérigazgatójának, miniszterelnököknek és hasonló előkelőségeknek tartják fenn - mesélte büszkén P. B. White a könnyű, fűszeres szecsuáni vacsora közben. – Én afféle házmester, fizetés nélküli gondnok vagyok itt. Csak azért tartanak, hogy rajta legyen a szemem a dolgokon.

- Na persze.

- De komolyan! Csak az a baj, hogy az épületnek erről az oldaláról nem lehet átmenni magába a bankba, különben könyökig vájkálnék a kasszában!

Casey remekül érezte magát: egészen eltelt a jó ételekkel, finom borokkal, a szellemes beszélgetéssel és a négy férfi - s különösen Dunross - felé irányuló figyelmével, és elégedetten konstatálta, hogy állja az összehasonlítást Rikóval szemben. Úgy érezte, élete ismét visszadöccent a régi kerékvágásba, Linc jobban az övé, mint valaha, még akkor is, ha most az ellenség felé húz. Hogyan bánjak el Orlandával? - tette fel magában a kérdést milliomodszor is.

Nyílt a liftajtó, beléptek, szorosan egymás mellett álltak a szűkös térben. – P. B. White a legalsót nyomta meg a három gomb közül. A legfelsőn az atyaúristen lakik - mondta mosolyogva - már amikor épp a városban van…

Dunross megkérdezte: - És mikor tér vissza?  

- Három hét múlva. De ha meg tudná, mi folyik most Hongkongban, az első géppel visszajönne. Tudja, Casey, a mi főigazgatónk csodálatos ember. Sajnos, már csaknem egy éve betegeskedik, és három hónap múlva nyugdíjba vonul. Én beszéltem rá, hogy pihenjen egy kicsit, utazzon el Kasmírba, ismerek ott egy kis falucskát, a Dzselum-folyó partján, Szrinagartól északra. A völgy körülbelül ezernyolcszáz méter magasan fekszik, kétoldalt a világ legmagasabb hegyei. Valóságos földi paradicsom. A folyókon és a tavakon lakó hajók ringatóznak, csak lebeg rajtuk az ember, nincs telefon, nincs posta, csak az ember és a végtelenség, csodálatos emberek, csodálatos levegő, csodálatos konyha, óriási hegyek. - P. B. White szeme sarka ráncokba gyűrődött. – Csak nagyon beteg vagy nagyon szerelmes emberek járnak oda.

Nevettek. - Ez magára is érvényes, P.B.? - kérdezte Gavallan.

- Hogyne volna, drága barátom. 1915-ben jártam ott először. Huszonhét éves voltam, szabadságos katona, a Hármas Bengál Pikásoknál szolgáltam. - Szerelmes fiatalembert parodizálva Sóhajtott fel. – A lány egy grúz hercegnő volt.

Együtt nevettek vele. – Valójában miért járt Kasmírban? - kérdezte Dunross.

- Két évig szolgáltam az indiai főparancsnokságon. Az az egész környék, Afganisztán, a Hindukus, a mai Pakisztán meg az orosz-kínai határ már akkor is kényes terület volt. Aztán felküldtek Moszkvába… tizenhét végén. - P. B. White arca kissé megmerevedett. - Épp a puccs idején, mikor Lenin, Trockij meg a bolsevistáik elkergették a legitim Kerenszkij-kormányt. - Megállt a lift, kiszálltak. White lakásának ajtaja nyitva volt, Első Inas Su már várta őket.

- Fáradjanak be, érezzék otthon magukat - szólt kedélyesen P. B. White. - A női mosdó balra, a férfiaké jobbra, pezsgő a hallban… Egy pillanat, és mindent megmutatok. Ian, maga mintha telefonálni akart volna…

- Igen.

- Jöjjön a dolgozószobámba, onnan lehet. - White egy olajfestményekkel és ikonokkal díszített folyosón vezette végig Dunrosst. A lakás tágas volt, hétszobás, az ebédlőasztal hússzemélyes. A dolgozószoba a folyosó túlsó végén nyílt. Három falát teljesen eltakarták a könyvespolcok. Régi bőrgarnitúra, finom szivarillat, kandalló. Metszett kristálypalackokban konyak, whisky, vodka. És portói. Miután becsukta az ajtót, P. B. White arca elfelhősödött.

- Meddig tart? - kérdezte.

- Amennyire tudok, sietek.

- Mindegy, majd én elszórakoztatom őket… És ha egy kicsit tovább tart, majd kimagyarázom maga helyett. Tehetek még valamit önért?

- Feküdjön rá Tiptopra. – Dunross már elmondta White-nak a Brian Kok-féle csereügyletet, de AMG-t és a Sindersszel kapcsolatos problémáit kihagyta a történetből.

- Holnap felhívom néhány pekingi és sanghaji barátomat, talán belátják, hogy érdemes segíteni nekünk.

Dunross hosszú évek óta ismerte P.B. White-ot, de akárcsak mindenki más - nagyon kevéssé ismerte valódi múltját, nem tudta, volt-e nős valaha is, vannak-e gyerekei, honnan származik a pénze, és mi a valós szerepköre a Victoriánál. - Afféle jogi tanácsadó vagyok, de már évek óta nyugdíjas - szokta mondogatni, de ennél többet nem árult el. Dunross azonban tudta róla, hogy nagy nőcsábász, és számos, hozzá hasonlóan diszkrét barátnője van.

- Gyönyörű nő ez a Casey - mondta mosolyogva Dunross. Úgy veszem észre, magára is hatással van.

- Én is azt hiszem. Bárcsak harminc évvel fiatalabb lennék! Na és ez a Riko! P.B.White szemöldöke magasba szökött. - Elragadó. Biztos, hogy özvegy?

- Egészen biztos.

- Három ilyet is tudnék használni - mondta kuncogva P.B.White. Odament a könyvespolchoz, és megnyomott egy gombot. A könyvespolc egy része kitárult. Mögötte egy lépcső vezetett fölfelé, Dunross használta már ezt az utat, mikor a vezérigazgatóhoz jött bizalmas megbeszélésekre. Úgy tudta, ő az egyetlen bankon kívüli ember, aki ismeri ezt a titkos átjárót. Ez is egy olyan titok, amit csak a következő tajpannak adok majd tovább, futott át rajta. – Még a Boszorkány utasítására létesítették - mesélte Alastair Struan aznap éjszaka, mikor átvette tőle a tajpani tisztet. - Ez is kell hozzá. - Odaadta a páncéltermek páncélrekeszeihez való főkulcsot. - A bank mindig a Csung Lien Lo céggel cserélteti a zárakat. Csak a Nemes Ház tajpanja tudja, hogy a Csung Lien Lo cég a miénk.

Dunross visszamosolygott White-ra, s arra gondolt: milyen jó volna, ha ilyen idős korára ő is ilyen fiatalos tudna maradni. – Köszönöm. - Nem kell sietnie, Ian. - P.B.White átnyújtott egy kulcsot. Dunross halkan felszaladt a lépcsőn a vezérigazgató lakása előtti lépcsőpihenőig. Kinyitott egy ajtót, amely egy liftet takart. Ugyanez a kulcs nyitotta a liftet is. A liftben csak egyetlen nyomógomb volt. Jól olajozottan, nesztelenül működött a gépezet. Végül megállt a lift, félresiklott belső ajtaja. Dunross kilökte a külsőt. A vezérigazgató irodájában állt. Johnjohn fáradtan fölemelkedett. - Mi a fene ez a nagy titokzatosság, Jan?

Dunross becsukta maga mögött a rejtekajtót, tökéletesen belesimult a könyvespolcba. – P. B. nem mondta?- kérdezte természetes hangon, nem mutatva feszültségét.

- Nekem csak annyit mondott, hogy be kell mennie a páncélterembe valamiféle papírokért, legyek szíves magát beengedni, és hogy Havergillt nem kell ezzel zavarni. De mire föl ez a nagy titokzatosság? Miért nem a főbejáraton át jön?

- Hagyjuk ezt most, Bruce. Mindketten tudjuk, hogy joga van kinyitni előttem a páncéltermet.

Johnjohn szóra nyitotta a száját, de - aztán meggondolta magát.

Mielőtt a vezérigazgató elment, azt mondta: „Bármit kér is P. B. - kérem, tegyen eleget a kívánságának.” P. B. tegeződött a kormányzóval, és az idelátogató előkelőségek legtöbbjével, és hozzá is be volt kapcsolva a vezérigazgatónak az a közvetlen telefonvonala, amelyen át tartották a kapcsolatot a bank minimális létszámmal ugyan, de még mindig működő sanghaji és pekingi fiókjaival.

- Jól van - mondta végül.

Lépteik hangosan visszhangoztak a bank tágas, homályosan világított főcsarnokában. Johnjohn odabiccentett az egyik őrnek, aztán lenyelve egy ideges ásítást, megnyomta a páncélterembe vivő lift hívógombját: - Jézusom… Azt sem tudom, hol áll a fejem.

- Ugye maga kombinálta ki a Ho-Pak átvételét?

- Igen, bár ha nincs az a döbbenetes húzás a General Stores-zal, akkor nem hiszem, hogy Paul… Mindenesetre kapóra jött. Óriási húzás, Ian, ha tényleg meg tudja csinálni.

- Lefutott ügy!

- Miféle japán bank adja magának a kétmilliót?

- Miért csikarták ki Richard Kwangtól azt a dátumozatlan lemondó nyilatkozatot?

- Eh? - Johnjohn értetlenül meredt Dunrossra. Megjött a lift, beszálltak.

 - Mit?  

Dunross elmondta, amit Phillip Chentől hallott. - Ez nem éppen lovagias eljárás. A Victoria egyik igazgatójával ilyesmit aláíratni…

Johnjohn a fejét ingatta. – Az én elképzeléseimben ez nem szerepelt. – Fáradtsága eltűnt. - Értem, miért aggódik.

- Inkább dühös vagyok.

- Paul nyilván fenn akarja tartani a status quót, míg a főnök vissza nem jön. Ez az egész művelet precedens értékű, és a…

- Ha megszerzem maguknak Tiptop pénzét, elvárom, hogy tépjék össze azt a nyilatkozatot, és Richard Kwang szavazhasson, ahogy akar.

Johnjohn csak némi szünet után válaszolt. - Én minden értelmes ügyben támogatom magát - míg a főnök vissza nem jön. Akkor már ő dönt.  

- Rendben.

- Mennyivel száll be maga mellé a Royal Belgium - First Central?

- Az előbb mintha egy japán bankot kérdezett volna.

- Ugyan már, Ian, ezt mindenki tudja. Szóval? Mennyivel?

- Eléggel.

- A papírjai nagy része még mindig a mi kezünkben van, Ian.

Dunross vállát vont. – Nem számít. A Victoriánál még mindig a mi szavunk a döntő.

- Ha Kínától nem kapjuk meg a pénzt, a First Central nem fogja megmenteni magát a csődtől.

Dunross megint csak vállat vont.

Kinyílt a liftajtó. A páncélterem tompán fénylő lámpái határozott körvonalú árnyékokat rajzoltak ki. Az előttük húzódó óriási rács börtöncellát idézett. Johnjohn kinyitotta.

- Kábé tíz percig leszek bent - mondta Dunross, csillogott a homloka. - Meg kell keresnem egy iratot.

- Ahogy óhajtja. Kinyitom magának a rekeszt. - Johnjohn egy pillanatra elhallgatott, a felülről jövő fényben elmélyültek arcán a ráncok. - Ja, el is felejtettem, hogy van kulcsa.

- Jövök, amilyen gyorsan tudok. Köszönöm. - Dunross elindult a derengő folyosón, a végére érve balra fordult, és határozott léptekkel odament a legtávolabbi rekeszsorhoz. Odaérve mindenekelőtt meggyőződött róla, hogy nem követték-e. Minden érzékszerve a legélesebbre volt hangolódva. Betette a zárakba és elfordította a két kulcsot.

A zsebébe nyúlt, először Alan Medford Grant levelét vette elő, amelyben le volt írva, hogy irományai közül melyik oldalakra lesz szükség. Ezután egy zseblámpát vett elő, egy ollót és egy Dunhill márkájú gázöngyújtót, amit Penelopétól kapott ajándékba, mikor még dohányzott. Gyorsan fölhajtotta a páncéldoboz hamis fenekének fedőlapját, és kivette az iratokat.  

Bárcsak megsemmisíthetném most az összeset és túl lennék ezen az egészen, gondolta. Úgyis tudom, mi van bennük, tudok mindent, ami lényeges. De muszáj türelemmel lenni. Nem tudom, hogy a különleges osztály emberein kívül kik vannak állandóan a nyomomban - talán a CIA vagy a kínaiak - de előbb-utóbb leszállnak rólam. Akkor majd nyugodtan eljövök az iratokért, és megsemmisítem őket.

Grant utasításait pontosan követve, felkattintotta az öngyújtót, s lángját óvatosan ide-oda mozgatta az első megjelölt oldal jobb alsó sarka alatt. Néhány pillanat múltán jelentés nélküli, összevissza betű-és számhalmaz kezdett előtűnni a papíron. Ahogy a hő előcsalogatta a rejtett jeleket, úgy tűnt el fokozatosan az irat e részéről a gépírás. Hamarosan csupán a rejtjelezett szöveg maradt. Fogta az ollót, levágta a titkos üzenetet tartalmazó részt, és félretette a lapot. Alan Medford Grant azt írta: ”Ezeket az információkat csak az ország legmagasabb rangú vezetői olvashatják”.

Neszt hallott, felkapta a fejét. Fülében százszoros hangerőre erősödve dobolt vére lüktetése. De csak egy patkány volt: eliszkolt a fal tövében, eltűnt. Dunross kivárt még néhány másodpercig, de nem érzékelt veszélyt.

Egy perc múltán visszanyerte nyugalmát. Lássuk a következő jelentést. Újabb rejtjelek tűntek elő.

Egyenletes tempóban, fölösleges mozdulatok nélkül dolgozott.

Az sem zavarta meg, mikor a láng zsugorodni kezdett, fel volt készülve erre is. Újratöltötte az öngyújtót, és folytatta a munkát. Mikor az utolsó papírdarabot is kivágta, visszatette rejtekhelyükre a jelentéseket.

Mielőtt bezárta a rekeszt, álcázásképpen elővett egy birtoklevelet. És odatette Alan Medford Grant levele mellé. Némi habozás után, testével fedezve a műveletet, elégette Grant levelét. A papírlap összekunkorodott, elfeketedett.

- Hát maga mit csinál?

Dunross összerezzent, és a sziluettre nézett. – Ja, maga az! - Megint lélegezni kezdett. - Semmit, Bruce. Egy régi szerelmes levél, nem kellett volna idáig őrizgetnem. – Széttaposta a pernyét.

- Valami baj van, Ian? - kérdezte halkan Johnjohn. - Nagy baj?

- Semmi a világon, Csak ez a Tiptop-féle ügylet idegesít.

- Biztos, hogy semmi?  

- Holtbiztos. - Dunross elmosolyodott, s elővette zsebkendőjét, hogy letörölje a homlokát és a kezét. - Ne haragudjon, hogy fárasztottam. - Határozott léptekkel elindult kifelé. Johnjohn követte. Becsapódott utánuk a rács ajtaja. – Egy pillanattal később szisszenve nyílt majd záródott a liftajtó, nem hallatszott más, csak a patkányok neszezése és a légkondicionáló halk zúgása. Egy árnyék megmozdult. Az egyik magas rekeszsor mögül Roger Crosse lépett elő, odament ahhoz a sorhoz, amelyben Dunross rekesze volt. Nyugodt mozdulatokkal egy apró Minox fényképezőgépet, egy zseblámpát és egy álkulcscsomót vett elő. Dunross rekesze egy perc múltán nyitva volt. Crosse hosszú ujjaival belenyúlt, felemelte a titkos rekesz fedőlapját, kivette és precízen egymásra helyezte a jelentéseket, majd a tartójára állított zseblámpa fényénél gyakorlottan, lapról lapra fényképezni kezdte az iratokat. Sokáig nézte a megkurtított lapokat, aztán komoran elmosolyodott és folytatta munkáját.

_____________________________

VASÁRNAP

_____________________________

71.

6 óra 30 perc

_____________________________

A Kilenc Sárkány Hotelből kilépő Koronszkij leintett egy taxit, beült, elfogadható kantonisággal megadta a sofőrnek úti célját, aztán kényelmesen elhelyezkedett a hátsó ülésen, cigarettára gyújtott. Mindeközben rutinszerűen figyelt hátrafelé, számítva arra a valószínűtlen esetre is, hogy netán követik. De ez a veszély nem állt fenn. Hans Meikker névre szóló papírjai kifogástalanok voltak, fedőfoglalkozása - egy nyugatnémet képeslap újságírója - valódi, s rendszeresen járt Hongkongra. Miután, meggyőződött róla, hogy nincs kísérete, a járdákon tolongó emberek felé fordult a tekintete, eltűnődött, vajon ki lehet az az illető, akit kémiai módszerekkel kell kihallgatni. Alacsony, jól táplált férfi volt, keret nélküli szemüveget viselt. Háta mögött, mintegy ötvenméternyire, ide- oda manőverezve a forgalomban, egy kis ütött-kopott Mini követte. A Mini hátsó ülésén Tom Connochie, a hongkongi CIA-kirendeltség rangidős ügynöke ült, kollégája, Roy Wong vezetett.

- Balra megy.

- Igen, látom. Bírj már magaddal, Tom, az idegeimre mégy. Roy Wong harmadik generációs amerikai volt, bölcsész, négy éve tagja a CIA-nak. Ide, Hongkongba nevezték ki. Gyakorlottan vezetett.

Connochie feszültén figyelt. Gyűrött volt, holtfáradt. Alig aludt valamicskét az éjjel, Rosemont társaságában próbált valahogy eligazodni abban a kazalnyi instrukcióban, kérésben, és parancsban, amelyeket Thomas K. K. Lim elfogott levelei indukáltak. Néhány perccel éjfél után egyik szállodai informátoruk jelentette, hogy Bangkokból megérkezett Hans Meikker, és két napra bejelentkezett. Meikkert évek óta, mint biztonsági kockázati tényezőt tartották számon.

A kurva anyját - fakadt ki Roy Wong a forgalmas Mang Kok-i kereszteződés előtti forgalmi dugó láttán.

Connochie kidugta a fejét az ablakon. - Nyugalom, Roy, ő is beragadt, Kábé húsz kocsival van előttünk. Egy perc múltán lassan oszlani kezdett a dugó, majd egy szerencsétlenkedő teherautó miatt újra beragadt. Mire ismét elindultak, Koronszkij kocsija eltűnt.

- A rohadt életbe!

- Cirkáljunk. Talán szerencsénk lesz, és meglátjuk valahol.

Koronszkij kétsaroknyival előttük kiszállt a taxiból, bekanyarodott egy emberektől hemzsegő keresztutcába, majd egy forgalmas út és egy sikátor után belépett abba a házba, amelyben Ginny Fu lakott. A legfelsőre ment fel a koszos lépcsőházban. Háromszor kopogott egy szürke ajtón. Szuszlov nyitott ajtót, intett, hogy lépjen be, aztán bezárta az ajtót. - Isten hozta - mondta halkan oroszul. - Jól utazott?

- Igen, kapitány elvtárs, nagyon jól - válaszolta Koronszkij, merő megszokásból szinte suttogva.

- Foglaljon helyet. - Szuszlov az asztal felé intett, amelyen egy kancsó és két kávéscsésze állt. A jellegtelen szoba berendezése alig néhány bútordarabból állt. Az ablakokat elszürkült függönyök takarták.

- Jó ez a kávé - jegyezte meg udvariasan Koronszkij. Valójában förtelmesnek találta, össze se hasonlíthatónak a Bangkokban, Saigonban és Phnom Penhben ivott franciás kávékkal.

- A whiskytől az - mondta faarccal Szuszlov.

- A központ utasított, hogy álljak a rendelkezésére, kapitány elvtárs. Mit kíván tőlem?  

- Van itt egy ember, akinek a vizuális memóriája úgy működik, mint egy fényképezőgép. Tudnunk kell, mi látható a felvételein.

- Hol fog sor kerülni a kliens kihallgatására? Itt?

Szuszlov a fejét ingatta. - A hajómon.

- Mennyi időnk lesz rá?  

- Amennyi csak kell. Magunkkal visszük Vlagyivosztokba. - Mennyire fontos az információ pontossága?

- Nagyon.

- Ebben az esetben szívesebben végezném a kihallgatást Vlagyivosztokban. Adhatok önnek különleges hatású nyugtatókat, amelyek révén a kliens tökéletesen kezessé tehető az útra, arra az időre, míg Vlagyivosztokban meg nem kezdem a felpuhítását.

Szuszlov újragondolta a problémát. Dunross információi még Vlagyivosztokba érkezésük előtt kellenek. - Nem tudna feljönni a hajómra? Az éjféli apállyal indulunk.

Koronszkij tétovázott - A központ utasított, hogy mindenben álljak rendelkezésére, csak a lebukásomat ne kockáztassam. Ha felszállnék a hajójára, megszegném ezt a kitételt: Az Ivanovot nyilvánvalóan figyelik. Na és ha eltűnnék a szállodából…

Szuszlov bólintott. - Igaza van... - Mindegy, gondolta. Vagyok én is olyan képzett kihallgató, mint Koronszkij, bár komoly kémiai kihallgatást még nem vezettem. - Hogyan szokta csinálni a kémiai kihallgatásokat?

- Nagyon egyszerűen. A klienst négynapi folyamatos ébrenlét után az alvási-ébrenléti periódusok szokásos megváltoztatásával kellőképpen kibillentjük lelki egyensúlyából, majd tíz napon át, naponta kétszer, tizenkét órás időközökben intravénásan Penthotal V6-ot adagolunk neki.

- A hajón van orvosunk. Be tudja ő adni ezeket az injekciókat?

- Igen, persze. Engedelmével leírnám az egész eljárást, és ellátnám önt a szükséges hatóanyagokkal. Ön fogja levezetni a kihallgatást?

- Én.

- Ha a leírtak szerint jár el, nem lehet probléma. Egyvalamit kell csupán szem előtt tartania: ha egyszer már beadták a Penthotalt, a kliens agya olyan lesz, mint a nedves spongya. Nagyon óvatosan, nagyon· finoman kell kivonni belőle a vizet, az információt, pontosan a megfelelő mennyiséget és pontosan a megfelelő ütemben, különben az agy tartósan károsodik, és a többi információ örökre elvész. - Koronszkij szívott egyet a cigarettáján. Könnyen el lehet veszíteni a klienst.

- Klienst elveszteni máshogyan is könnyű - mondta Szuszlov. – Mennyire hatékony ez a Penthotal V6?

- Komoly sikereket értünk el vele, kapitány elvtárs, csak néhány esetben vallottunk kudarcot - válaszolta óvatosan Koronszkij. - Ha a kliens megfelelően elő van készítve és eredetileg egészséges, biztos vagyok benne, hogy eredményes lesz az eljárás.

Szuszlov nem válaszolt, csak hagyta, hogy agyán újra átfusson a terv, amelyet Plumm oly lelkesen terjesztett elő s, Crosse csak oly vonakodva fogadott el az este. - Gyerekjáték, Gregor, most már minden a helyére kattan. Dunross lemondta a tajpeji utat, eljön az összejövetelemre. Adok neki egy kis előre bekevert italt, amitől olyan rosszul lesz, mint a lakodalmas kutya, simán bevisszük majd és lefektetjük valamelyik hálószobában, ahol az italtól szépen el is alszik.

Miután a vendégek elmentek - nem lesz hosszú buli, hattól nyolcig tart a bájolgás - berámolom Dunrosst egy utazóbőröndbe, úgy viszem ki az oldalsó bejáraton a kocsihoz. Amikor kiderül, hogy eltűnt, én azt fogom mondani, hogy mikor otthagytam, még aludt, és fogalmam sincs, hová tűnhetett. Most már csak az a kérdés, hogyan juttatjuk a bőröndöt a hajóra.

- Ez nem gond - válaszolta erre Szuszlov. Szállíttassa a kowlooni kikötőbe, a hetes raktárhoz. Mivel az indulásunkat előrehoztuk, elég gyorsan rakodunk be mindenféle ellátmányt és felszerelést, és kifelé nemigen van ellenőrzés. - Szuszlov komoran elmosolyodott. - Szükség esetén még koporsónk is van. Voranszkij holttestét délelőtt tizenegykor hozzák a hullaházból. - A nyomorultak! Csak azt nem tudom, hogy a barátunk miért nem kapta el a gyilkosait.

- Megtesz minden tőle telhetőt, Gregor, erre szavamat adom. Hamarosan el fogja kapni őket. De ami még fontosabb: a terv be fog válni.

Szuszlov bólintott gondolatban: igen, keresztülvihető... És ha útközben, még a hajóra hozatal előtt megtalálják Dunrosst? Én nem tudok semmit, Boragyinov úgyszintén, noha a műveletnek ő a felelőse. Ha kell, egyszerűen elhajózok, a balhét Boragyinov viszi el. Roger majd fedez. De még mennyire hogy fedez: ezúttal az ő feje forog kockán, ha nem teszi. Plummnak igaza van: a tajpant is elrabló Farkasemberek egy időre teljes káoszt fognak előidézni, és szinte minden kockázat nélkül. Legfőbb ideje, hogy valahogy helyrebillentsük, ezt a Metkin-féle katasztrófát meg a fegyverek felfedezését.

Az este felhívta Banastasiót, hogy megbizonyosodjon, sínen van-e a Par-Con-féle terv. Döbbenten hallgatta, mit válaszolt az ajánlatra Bartlett. - De Mr. Banastasio! Maga a szavát adta, hogy minden simán fog menni. Most mit szándékozik tenni?

- Megszorongatom, Mr. Marshall - válaszolta nyugtatólag Banastasio, azon a néven szólította, amelyen Szuszlov megismerkedésükkor bemutatkozott neki. - Minden lehetséges módon megszorongatom. Én teszem, ami az én dolgom, ön is tegye a magáét.

- Jól van. Akkor folytassa a macaui megbeszéléssel. Én pedig garantálom, hogy egy héten belül elindul Saigonba egy másik hajórakomány.

- De ezek az ürgék kijelentettek, hogy csak akkor tárgyalnak, ha egy rakomány már a kezükben van.  

- Közvetlenül a saigoni vietkongos barátainknak lesz leszállítva.

Magának nincs más dolga, mint megegyezni velük a fizetés módjáról.

- Rendben van, Mr. Marshall. Hol szállt meg Macau-ban? Hol tudom megtalálni önt?

- Ugyanabban a szállodában fogok megszállni - felelte erre Szuszlov: nem volt szándékában felvenni a kapcsolatot Banastasióval Macauban ugyanezen a néven, de majd valaki más kíséri figyelemmel a művelet ottani fázisait.

Elmosolyodott. Közvetlenül azelőtt, hogy kifutott Vlagyivosztokból, a központ utasította, hogy ellenőrizze ezt a King Kong fedőnevű független műveletet, amely az egyik washingtoni KGB-sejt akciója. Csak annyit tudott az egészről, hogy valamilyen támadófegyver, szállítmány szigorúan titkos útvonalának és időpontjainak adatait küldik meg diplomáciai csatornák felhasználásával a saigoni Vietkongnak. A vietkong az információért cserébe ópiumot szállít Hongkongra, amelynek mennyisége attól függ, hány fegyvert sikerül zsákmányolniuk a szállítmány lekapcsolása réven. - Nem tudom, ki találta ki ezt az egészet, de az biztos, hogy az illető azonnali előléptetést érdemel - mondta derűsen a központnak. A "Marshall" fedőnév arról a Marshall tábornokról jutott eszébe, akiről tudták: az ő terve akadályozta meg, hogy a negyvenes évek végén Európában a szovjetek teljes mértékben átvegyék a hatalmat. Ez most a bosszú, a visszájára fordított Marshall-terv.

Váratlanul hangosan fölnevetett, Koronszkij szótlanul, fegyelmezetten várta, hogy befejezze, rutinosabb volt, mintsem megkérdezze, mi olyan mulatságos. Ugyanakkor azonban rutinszerűen elemezte is a nevetést. Félelem volt benne. A félelem ragadós. Aki fél, hibákat követ el. A hibák ártatlanokat is veszélybe sodornak.

Ez az ember szinte bűzlik a gyávaságtól, gondolta nyugtalanul. A következő jelentésemben erre ki fogok térni, de csak nagyon óvatosan, hátha befolyásos ember.

Felnézett s észrevette, hogy Szuszlov figyeli, úgy rémlett neki, mintha a kapitány olvasna a gondolataiban. - Parancs, kapitány elvtárs.

- Mennyi időt vesz igénybe, hogy leírja ezeket a dolgokat? - Néhány percet. Ha kívánja, rögtön hozzáfoghatok, de a kemikáliákért vissza kell mennem a szállodába.

- Hányféle kemikália kell?

- Három. Egy altató, egy ébresztő és a Penthotal V6. Ezt egyébként felhasználásig hűvös helyen kell tartani.

- Csak a Penthotalt kell intravénásan adni?

- Igen.

- Jó, akkor, írjon le mindent. Most rögtön. Papírja van?

Koronszkij bólintott, és egy kis jegyzettömböt vett elő a farzsebéből. Oroszul, angolul vagy gyorsírással?

- Oroszul. Az altatási-ébresztési menetrendet nem kell leírnia, már sokszor alkalmaztam. Elég az utolsó fázis. És a Penthotal szót ne írja le, elég annyi, hogy orvosság. Érthető?  

- Tökéletesen.

- Jó. Ha leírta, tegye ide. - Szuszlov a molyrágta dívány felé mutatott, amelynek ülésén egy kisebb halom újság tornyosult. - Tegye föntről a másodikba. - Majd később eljövök érte. Ami pedig a kemikáliákat illeti… Van egy férfivécé a Kilenc Sárkány Szálló földszintjén. Menjen be a jobb oldali utolsó fülkébe és ragtapasszal erősítse fel a csésze hátoldalára. És ma este kilenckor legyen szíves a szobájában tartózkodni, hátha szükségem lesz magára. Minden világos?

- Igen.  

Szuszlov felállt,  Koronszkij azonnal felpattant, kezet nyújtott. - Sok szerencsét, kapitány elvtárs.

Szuszlov egy felettes udvariasságával biccentett és kiment. A folyosó végén, egy vasajtón s a mögötte lévő lépcsőn át a tetőre jutott. Itt, a szabad levegőn sokkal jobban érezte magát: mind a szoba, mind Koronszkij szagát kellemetlennek találta. Hívta a tenger, a tágas, tiszta óceán, a sós párásság. Jó lesz megint hajózni, jó lesz távol a szárazföldtől. A tenger és a hajó konzerválja az egészséget.

Mint a legtöbb hongkongi háztető, ez is tele volt mindenféle kalyibákkal: a messzi Új Területek, a sáros, meredek kowlooni és hongkongi hegyoldalak zsúfolt és engedély nélkül létesített viskótelepeivel szemben ez volt az egyetlen lehetőség. A rengeteg bevándorló már régóta elfoglalta a város utolsó négyzetcentiméterét is. - A legtöbb kalyibát - a tetőkön állók mind ezek közé tartoztak - engedély nélkül építették. A hatóságok ugyan a leghatározottabban ellenezték és tiltották az effajta kihágásokat, ugyanakkor azonban bölcsen szemet is hunytak fölöttük. Hiszen valahol csak kell lakniuk ezeknek a szerencsétleneknek is. A viskóknak természetesen nem volt csatornázásuk, nem volt víz, nem voltak meg a legelemibb higiéniás körülmények sem, de ezzel együtt is jobb volt, mint az utca. A háztetőkön élők ürítkezési módszere az volt, hogy végterméküket egyszerűen lepottyantották vagy lecsurrantották a tetőről. Ezért aztán hiába volt esetleg járda, a hongkongi jan mindig az úttest közepén haladt, sosem a gyalogjárón.

Szuszlov meg-meghajolva bújt át a ruhaszárító kötelek alatt, óvatos léptekkel haladt a tetőélet szemete és hordaléka közt, s ügyet se vetve a jelenléte kiváltotta gépies obszcenitásokra, derűs tekintettel figyelte az előtte ugráló-rohangászó kis utcakölyköket. - Kuaj lo! Kuaj lo! - hajtogatták nevetve, markukat tartva felé. Szuszlov azonban - noha szegénységük s jókedvük nem volt rá hatástalan - jobban ismerte már Hongkongot, mint hogy pénzt adjon nekik. Ehelyett csak végigsimított tenyerével néhány kurta kefefrizurán, és káromkodva elzavarta őket.

A tető túlszélén Ginny Fu házának lejárója úgy szökött magasba, mint valami régimódi hajókémény. Ajtaja félig nyitva volt. Lement.

- Helló, Gregy! - Ginny Fu rohanva sietett ajtót nyitni. Úgy volt öltözve, ahogy Szuszlov utasította, egyszerü kuliruhába, hátán malomkerék nagyságú, kúpos szalmakalappal. Arcát és kezét szándékosan bepiszkította,

- Kiköpött Greta Garbo! - mondta nevetve Szuszlov, miközben Ginny Fu a karjaiba vetette magát és szorosan megölelte.

- Te akar még digi-dugi mielőtt elmegy, hallod-e?

- Nyet. Következő hetekben sok idő. Sok idő, hallod-e? - Szuszlov lefejtette magáról a lányt. Hajnalban már párnázott vele egyszer, de inkább csak azért, hogy bizonyítsa férfiasságát, mint azért, mintha sarkallta volna a vágy. Ez a gond - tűnődött - a vágy. Unalmas ez a lány. - A tervet érted, hallod-e?

- Igen, igen - bólogatott Ginny Fu. - Én megy hetes rakodó, beáll kulik közé, visz bálát hajóra. Hajón megy ajtó feljárónak szembe, bemegy, ad papír. - Már húzta is elő a zsebéből, mutatva, hogy megvan. A papíron oroszul ez állt: „Hármas kajüt." Boragyinov már tud a lányról. - Hármas kajütben én használ fürdő. Felvesz ruha mit vásároltál, és vár. - Ginny Fu újabb széles mosolyt villantott Szuszlovra. - Hallod-e?

- Nagyszerű. - A ruhák alig kerültek valamibe, és Ginny Fúnak így nem volt szüksége poggyászra - az feltűnhetett volna. Nem szabad, hogy feltűnjön.

- Biztos kell hozni semmi, Gregy? - kérdezte idegesen a lány.

- Nem kell semmi, csak arcfesték és női holmik. Minden zsebben. Érted?

- Persze - húzta fel az orrát Ginny Fu. – Vagyok én hülye?

- Jól van. Akkor indulj.

A lány megint megölelte. - Ó, köszönöm nyaralás, Gregy…! Ez lesz életemben legesnyaralás. - Kilépett a lakásból.

Szuszlov megéhezett, Odament az ütött-kopott hűtőhöz, kivett egy bonbont, s miközben szopogatta, meggyújtotta a gázt, és rántottasütésbe fogott. Megint kerülgetni kezdte a nyugtalanság. Nyugi. A terv jó, elkapod a tajpant, a rendőrség pedig csak rutinügy.

Ne törődj most ezekkel a dolgokkal. Gondolj inkább Ginnyre. Talán a tengeren majd nem lesz olyan unalmas. Hoz majd egy kis változatosságot, míg partot nem érünk. Vlagyivosztokban majd szélnek eresztem, én meg megyek a dácsámba Szergejevához, ahhoz a vadmacskához, egymásnak esünk, elmond majd mindennek, míg csak ki nem jövök a béketűrésből, akkor aztán leszaggatom róla a ruhát, tán még a korbáccsal is megcsapkodom megint, ő meg küzd, harcol, míg csak bele nem fúrom magam, s bele nem robbanok, és a robbanás velem sodorja valahova, Krisztosz tudja, hová, bárcsak örökre ott lehetnék. Aztán alszunk, én meg sose vagyok biztos benne, nem gyilkol-e meg álmomban. De ő is tudja, mi van: ha bármi történik velem, az embereim már viszik is a Vlagyivosztok melletti lepratelepre. A családjával együtt.

A rádióban a hétórás angol nyelvű híreket mondták.

- Jó reggelt! Itt a Radió Hongkong. További erős esőzés várható. A Victoria Bank hivatalosan is megerősítette, hogy a Ho-Pak valamennyi betétesének követelését kielégíti, s egyúttal arra kéri a betéteseket, hogy hétfőn nyugodtan álljanak sorba, mindenki megkapja a pénzét.

- Éjszaka kolóniaszerte számos földcsuszamlást jelentettek. A legsúlyosabb eset az Aberdeen fölötti illegális településen, Sau Ming Pingben és a wanchai Sui fai-teraszon történt, ahol a földcsuszamlások számos épületet elsodortak. A jelentések szerint harminchárman vesztették életüket, - de félő, hogy még sokan vannak a romok és a sártenger alatt.

- Nincs új fejlemény a Farkasemberek utáni nyomozásban. Mint ismeretes, ez a banda rabolta el és gyilkolta meg Mr. John Chent. A nyomravezetőnek százezer dollár jutalmat tűztek ki.

- Londoni források szerint a Szovjetunióban idén ismét gyenge eredményeket hozott a betakarítás…

Szuszlov a többire már nem figyelt. Tudta, hogy a londoni jelentés igaz. Szigorúan bizalmas KGB-előrejelzések már korábban tartalmazták, hogy aratáskor megint csak a szükségesnél kevesebb gabonát fognak betakarítani.

Krisztosz, hát miért nem vagyunk képesek ellátni magunkat? - szeretett volna felkiáltani. Tudta, mi az az éhínség, tapasztalatból ismerte, milyen az, mikor az embernek felpüffed a teste - az apja és anyja rémtörténeteiből megismert gyötrelmekről nem is beszélve.

Éhínség lesz hát megint, megint össze kell húzni a nadrágszíjat, külföldről kell gabonát vásárolnunk, fel kell élnünk nehezen szerzett keményvalutánkat, veszélybe, rettenetes veszélybe kerül a jövőnk, az élelem a mi Achilles-sarkunk. Sosincs elég. Sosincs elég szakember, traktor, műtrágya, vetőmag, a pénz legnagyobb része mindig fegyverre, hadseregre, repülőgépekre és hajókra kell, mert sokkalta fontosabb, hogy erősek legyünk, hogy meg tudjuk védeni magunkat azoktól a disznó kapitalistáktól meg azoktól a revizionista kínai disznóktól, fontosabb, hogy hadat viseljünk ellenük, hogy szétzúzzuk őket, mielőtt ők zúznának szét minket. Élelem viszont sosincs elég se számunkra, se az ütközőállamaink számára – a Balkán, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK és a Baltikum számára. Hogy lehet, hogy ezeknek mégis a legtöbbször van elég? Úgy, hogy meghamisítják az aratási adataikat, hazudnak nekünk, becsapnak minket. Megvédjük őket, és ez a hála. Nem szeretnek, gyűlölnek minket, a hadseregünket, a KGB-t, lázadást szítanak ellenünk, mint például Magyarországon, ellenünk hangolják az ostoba tömegeket.

Az éhínség azonban forradalomhoz vezet. Mindig. Az éhínség rákényszeríti a tömegeket, hogy fellázadjanak a kormány ellen. Mit tehetünk hát? Láncon tartjuk őket, míg szét nem tiporjuk Amerikát és Kanadát, míg el nem vesszük a termőföldjeiket. És akkor a mi rendszerünkkel megduplázzuk a termést.

Ne áltasd magad, gondolta rosszkedvűen. A mezőgazdaságuk nem működik. Sose is működött. Egyszer majd működni fog. Addig viszont nem vagyunk képesek ellátni magunkat. Azok a büdös parasztok, akik...

- Állítsd le magad - dünnyögte félhangon… Ez nem a te feladatod. Törődj a magad dolgával, és bízz a pártban!

Elkészült a rántotta, kenyeret szelt hozzá. A nyitott ablakon át eső permetezett be. Egy órája elállt az egész éjjel zuhogó zápor, de a szemben magasodó házak fölött még mindig fekete felhők komorlottak. Lesz még itt eső bőven, gondolta. Micsoda mocsok egy sziget: vagy aszály, vagy özönvíz. A szemben lévő tetőn egy széllökés összedöntött egy tűzfalhoz törleszkedő, kartondobozokból tákolt kalyibát. Sztoikus lakói nyomban hozzáláttak a javításhoz, járni még alig tudó gyerekek segítettek nekik.

Szuszlov gyakorlott mozdulatokkal megterített magának, kedvelte a rendet. Halkan dudorászva hallgatta a rádióból áradó zenét. Minden a legnagyobb rendben, nyugtatgatta magát. Dunross elmegy az összejövetelre, Koronszkij hozza a szükséges szereket, Plumm a klienst, Roger biztosít, nekem pedig nincs más dolgom, mint körülbelül egy óra múlva elmenni a rendőr-főkapitányságra, aztán szépen felszállni a hajómra. Az éjféli apálykor isten veled, Hongkong, rohadj meg, ahol vagy, a Farkasemberek szépen eltemethetik a halottat…

A közeledő rendőrautó szirénázásának hallatán nyakszirtjén meredezni kezdtek a pihés hajszálak: Bénultan állt. A szirénázó autó azonban nem állt meg, továbbhaladt, lassan elhalt a hangja. Leült és hozzálátott a falatozáshoz. Aztán megszólalt a titkos telefon.

_____________________________

72.

7 óra 30 perc

_____________________________

A kis Bell helikopter közvetlenül a felhők alatt a part fülé lendült, majd a helyoldalak emelkedését követve elhúzott a Peak fogaskerekűje és a lejtőkön emelkedő toronyházak fölött. Rotorja most már szinte érintette a felhőket.

A pilóta óvatosan feljebb emelkedett, lassított, megállt egy helyben, míg meg nem pillantotta a Nagy Ház parkjában, a hatalmas paliszanderfa mellett elterülő, ködfátyol lepte helikopter leszállót. Nyomban arrafelé fordította a gépet.

Dunross már várta. Mélyen lehajolt, hogy elkerülje a forgó lapátokat, beszállt a buborékszerű utasfülke bal oldalán, bekapcsolta a biztonsági övet, fejére illesztette a fejhallgatót. - Jó reggelt, Duncan - szólt a gégemikrofonba. – Nem gondoltam, hogy tud jönni.

- Én sem - felelte az idősebb férfi. Dunross állított a fejhallgató hangerején, hogy jobban hallja. - Kétlem, hogy vissza tudunk menni, tajpan. Megint nagyon gyorsan ereszkedik a felhőzet. Legjobb, ha azonnal indulunk. Maga vezet.

- Megyünk.

Dunross balkézzel óvatosan elfordította a gázadagolót, simán növelte a fordulatszámot, közben jobbal előre-hátra, jobbra-balra, apró körben megmozgatta a botkormányt, hogy érezze a mind gyorsabban sűrűsödő légpárnát, ballal a sebességet növelte-csökkentette, az emelkedést-süllyedést szabályozta, - jobbal az irányt kontrollálta, a lábkormányok segítségével egyenesben tartotta az instabil járművet, vigyázva, meg ne perdüljön. Szeretett helikoptert vezetni: sokkal érdekesebb feladatnak tartotta, mint a merevszárnyú gépek irányítását. Olyan fokú koncentrációt igényelt tőle, annyira össze kellett hozzá szednie magát, hogy elfeledkezett a problémáiról; a repülés megtisztította. De csak ritkán repült egyedül. Az ég a profik birodalma és azoké, akik naponta repülnek, ezért mindig vitt magával egy oktatót - a másik ember jelenléte nem csorbította élvezetét.

Kezével érzékelte a légpárna tömörödését, aztán két-három centiméternyire elemelkedett a földtől a gép. Azonnal korrigálta az enyhe jobbra csúszást, ellenőrizte a műszereket, feszülten figyelt kifelé, füle ráhangolódott a motor zenéjére. Érezve, hogy minden stabil, fokozta a fordulatszámot, előre és egyujjnyira balra nyomta a botkormányt, a lábkormányokkal kompenzált, s egy lendületes, magasba törő és egyre gyorsuló kanyarral kilendült a hegyoldal fölé.

Miután irányba állt, lenyomta a botkormány rádiógombját, és bejelentkezett a Kai Tak irányítóközpontjának.

- Ügyeljen a fordulatszámra - mondta Duncan MacIver.

- Igen. Bocsánat. – Dunross a kelleténél egy árnyalattal gyorsabban korrigált, szidta is magát, aztán egyenesbe hozta a helikoptert. Nyugodt, egyenletes tempóban, háromszáz méteren repült a zöld tenger felett, az öblön átvágva Kowloon, az Új Területek, a hegyi verseny színhelye felé tartott.

- Tényleg indul, tajpan?

- Nem hiszem, Duncan - válaszolt Dunross a mikrofonon keresztül. - Repülni viszont mindenképpen szerettem volna. Már egy hete készültem rá.

A kis bérelhető helikopter Duncan MacIver tulajdona volt, a reptér volt az anyakikötője. Legtöbbször helyben vették igénybe, általában hatósági szemlékhez. Időnként a rendőrség, a tűzoltóság és a vámhivatal is használta. MacIver alacsony ember volt, annak idején az angol légierőnél szolgált, az arca ráncos, nagyon széles, éles szeme szüntelenül ide-oda villant.

Miután Dunross irányba állt, MacIver előrehajolt és méretre szabott, kör alakú kartonlapokat helyezett a műszerekre, így kényszerítve Dunrosst, hogy csak érzésre és hang után vezessen, csak a motor hangerejére és hangmagasságára támaszkodhasson; a lassulás azt jelentette, hogy a rotor erősebben dolgozik, tehát emelkednek - vigyázni kell a géptest állásszögére - a gyorsulás pedig azt, hogy süllyednek, magasságot veszítenek.

- Nézzen csak oda le, tajpan - mutatott MacIver a Kowloon mellett emelkedő hegyek oldalán tátongó sebhelyre, amely széles rendet vágva szántott keresztül az egyik viskótelepen. - Mindenütt földcsuszamlások voltak, lezúdult a sár. Hallotta a hétórás híreket?

- Igen, hallottam,

- Hadd vegyem át egy percre. - Dunross levette kezét és lábát a kormányokról. MacIver közelebb kanyarodott a szerencsétlenség színhelyéhez, hogy szemügyre vegye a kárt. A földcsuszamlás hatalmas pusztítást végzett, mintegy kétszáz kunyhót sodort el vagy temetett maga alá. A csuszamlás közelében álló kunyhók még annyira sem álltak a lábukon, mint annak előtte, a hegycsuszamlásokkal együtt járó tüzek füstje sűrű fátyolként lebegett a település fölött.

- Jézusom, ez rettenetes! - bukott ki Dunrossból.

- Én már hajnalban fent voltam. A tűzoltók megkértek, hogy segítsek nekik a Hármas Hegyen, Aberdeennél. Tegnapelőtt volt ott egy csuszamlásuk, egy kisgyerek csaknem megégett. Tegnap ugyanott megint megcsúszott a föld. Nagyon kényes a helyzet. A csuszamlás kiterjedése kábé hatvanszor tizenöt méter. Két-háromszáz kalyiba tűnt el, halott viszont mindössze tíz van… Pokoli szerencse. - MacIver körözött egy percig, felírt néhány szót egy jegyzettömbbe, aztán ismét az eredeti magasságba emelte és irányba fordította a helikoptert. – Vegye át - mondta.

Dunross átvette. A látóhatár jobb szélén feltűnt Sha Tin. Közelebb érve MacIver levette a műszereket takaró kartonlapokat. - Nagyszerű - mondta a kijelzőkre pillantva. - Pontosan ahol kell.

- Akadt mostanában valamilyen érdekesebb munkája?

- Többnyire csak rutinfeladatok. Holnap, ha az idő megengedi, visznek Macauba.

- Lando Mata?

- Nem, valami Banastasio nevű amerikai. Vigyázzon a fordulatszámra! Na, már ott is a leszállóhely.

Sha Tin, a halászfalu a közeli hegyekbe, a hegyi verseny színhelyére vezető utak mentén terült el. Maga a pálya a hegyoldalban húzódott, és egy buldózerekkel kialakított egyenetlen földútból állt. A lejtők tövében tréléreken és utánfutókon már állt néhány kocsi, de a nézők még épp csak lézengtek. Normális körülmények között százával szoktak tolongani, főleg európaiak. Ez volt a kolónia egyetlen autóversenye. A brit törvény tiltotta, nagy a közutak bármely szakaszát autóverseny céljára igénybe vegyék, ez volt az oka, hogy az évenkénti macaui amatőr Grand Prix-t a portugál városi tanács és a Hongkongi Sportkocsi és Rally Club közösen rendezte. Tavaly Guillo Rodriguez, a hongkongi rendőrség versenyzője nyerte a hatvankörös versenyt három óra huszonhat perces idővel, 72 mérföldes átlagsebességgel. Dunross egy Lotus ülésében és Brian Kok egy kölcsönkapott Jaguar E-ben öldöklő versenyt vívott a második helyért, míg Dunross a Halászkanyarba fordulva - ugyanazon a helyen, ahol ötvenkilencben, egy évvel az előtt, hogy átvette a tajpani tisztet, felrobbant autója motorja - durrdefektet nem kapott, s kis híján a halálát lelte.

Most a leszállásra összpontosított, tudta, hogy figyelik.

A megfelelő helyre érve simán, függőlegesen ereszkedett, míg meg nem érezte, hogy a leszállótalpak megérintik a földet. Talán még sosem szállt le ilyen jól.

MacIver nem szólt semmit, azzal gratulált, hogy természetesnek vette a dolgot, egy ideig csak nézte, mint végzi tanítványa a gép leállításához szükséges rutinműveleteket. - Hagyja csak, tajpan - mondta néhány másodperc után. - Úgy látom, azok az urak ott már tűkön ülnek.

- Köszönöm.

Dunross behúzott nyakkal odament az esőkabátos csoporthoz, cipője hangosan cuppogott a sárban. - Jó reggelt.

- Hát ez rémes, - tajpan - mondta George T’Chung, Szaros T’Chung legidősebb fia. - Kipróbáltam a járgányomat, de már az első kanyarban beragadt. - A földútra mutatott. Az E-típusú Jaguar, tengelyig süppedt a sárba, egyik lökhárítója behorpadt. - Traktort kell szereznem. - Esőroham söpört végig rajtuk.

- Csak az időnket fecséreljük itt - mondta, savanyú képpel Don Nikklin. Harminc felé közeledő, alacsony, harcias ember. volt. - Már tegnap le kellett volna fújnunk.

Igaza van, gondolta elégedetten Dunross, de akkor nem lett volna ürügyem a repülésre, és nem lett volna részem abban a gyönyörűségben, hogy téged dühöngeni lássalak. - Abban maradtunk, hogy megvárjuk a mai napot. Mindenki egyetértett, hogy nem sok esélyünk van - mondta eltúlzott udvariassággal. - Maga is ott volt. Az édesapja szintén. Eh?

McBride sietve közbeszólt. – Ezennel hivatalosan javaslom a verseny elhalasztását.

- Egyetértek. - Nikklin sarkon fordult és visszament vadonatúj, négykerékmeghajtású teherautójához, amelynek platóján takaros ponyvasátor alatt feltunningolt Porschéja állt.

- Kedves ember - jegyezte meg valaki.

Szótlanul figyelték Nikklint, aki beült a teherautó vezetőfülkéjébe, ügyesen megfordult a csúszós földúton, és elhúzott a helikopter mellett.

- Kár, hogy ilyen szar alak - szólalt egy másik férfi - mert különben piszok jól vezet.

- Majd Macauban, igaz, tajpan? - kérdezte nevetve George T’Chung, előkelő hanghordozásán drága angol magániskolák hatása érződött.

- Igen, majd Macauban - felelte Dunross, alig várta már a novembert, hogy megint megverhesse Nikklint. Eddigi hat összecsapásukból háromszor ő került ki győztesen, de a Grand Prix- t sosem sikerült megnyernie, mivel egyik kocsija sem volt olyan erős, hogy elviselje súlyos jobb lábát. - Ezúttal megnyerem, esküszöm.

- Dehogy nyeri, tajpan! Ez az év az enyém. Van egy 22-es Lotusom, teljesen felspécizve, hatvan körön át csak a stoplámpámat látja majd.

- Ahogy azt maga elképzeli. Az új Jaguárom… Dunross elhallgatott: egy csúszkáló-szánkázó rendőrautó közeledett feléjük a sárban. Mit keres itt ilyen korán Sinders? - összeszorult a gyomra. Délről volt szó. Keze akaratlanul is legombolt farzsebe felé mozdult, hogy ott van-e a boríték. Ott volt.

Az este, mikor visszament P. B.White dolgozószobájába, elővette s a lámpafényben ismét megvizsgálta a tizenegy cédulát. Semmit sem tudott kihüvelyezni belőlük. Örülök neki, gondolta. Odament a bőrtetejű íróasztal mellett álló fénymásolóhoz, s mindegyik lapról készített két másolatot. A három sorozatot egy-egy borítékba zárta. A borítékokat lepecsételte. Az egyikre ezt írta: "P.B. White-nak. Kérem, bontatlanul juttassa el a Struan cég tajpanjának kezeihez. Ezt betette egy találomra kiválasztott könyvbe, amelyet ezután gondosan visszatett helyére, a polcra. Alan Medford Grant utasításának megfelelően a második, Riko Gresserhoffnak szánt borítékra csak egy nagy G-t írt. Ezt zsebre tette. Az eredeti példányokat a harmadik borítékba dugta, és azt is eltette. Még egyszer megnézte, nyom nélkül záródott-e a titkos ajtó, aztán kinyitotta a dolgozószoba ajtajának zárát, és visszament a többiekhez. Néhány perc múltán Gavallan, Casey és Riko társaságában elhagyta a helyiséget. Számos lehetősége volt ugyan, hogy átadja Rikónak a G betűs borítékot, de úgy gondolta, jobb lesz, ha ezzel vár, míg az eredetit ki nem szolgáltatta.

- Most adjam oda Sindersnek, vagy délben? - töprengett a rendőrautót figyelve: A kocsi megállt. Donald C.C.Smyth főfelügyelő szállt ki belőle. Sem Sinders, sem Crosse nem jött vele.

- Jó reggelt - köszönt udvariasan Smyth, lovaglópálcájával megérintve sapkája ellenzőjét. A másik karja még mindig fel volt kötve. - Elnézést kérek, Mr. Dunross. Ezt a helikoptert ön bérli?

- Igen, főfelügyelő úr - felelt Dunross. - Mi történt?

- Akadt egy kis dolgom odalent az úton, és láttam, hogy erre jön a habverő. Eszembe jutott, hátha kölcsönvehetném MacIvert meg a madarát egy órácskára… Vagy ha ön esetleg nyomban indul vissza, akkor utána.  

- Egy másodperc és indulok. Elhalasztottuk a versenyt.

Smyth végigsiklatta tekintetét a földúton, mordult egyet. - Azt hiszem, bölcsen tették. Valaki holtbiztosan nyakát szegte volna. Akkor engedelmével beszélnék MacIverrel.

- Parancsoljon. Remélem nem valami komoly ügy.

- Á, nem, szó sincs róla. Bár elég érdekes história. Az eső kimosott két holttestet azon a környéken, ahol John Chent megtalálták.

A többiek közelebb húzódtak. - A Farkasemberek? - kérdezte döbbenten George T’Chung. - Ezeket is elrabolták?

- Feltételezzük. Mindkettő fiatal. Az egyiknek be van törve a koponyája, a másik szerencsétlennek félig lehasították a fejét, úgy nézem, talán egy ásóval. Mindkettő kínai.

- Jézusom! - George T’Chung egészen elfehéredett. - Smyth savanyú ábrázattal körülnézett. - Nem hallottak valami olyasmit, hogy egy gazdag ember fiait elrabolták volna?  

Mindenki a fejét rázta.

- Nem lep meg - jelentette ki Smyth. - Az elraboltak családja legtöbbször elköveti azt az ostobaságot, hogy leáll egyezkedni az emberrablókkal, és nem értesíti a rendőrséget. A holttesteket sajnos civilek találták meg, úgyhogy holnap estére innentől Pekingig minden újság tele lesz vele.

- Helikopterrel akarja elszállítani a holttesteket?

- Nem, dehogy, tajpan. Az ügy csupán azért sürgős, hogy idehozzunk néhány helyszínelőt, mielőtt az eső végképp elmossa a nyomokat. Meg kell próbálnunk azonosítani a szerencsétleneket. Tud azonnal indulni?

- Igen, persze.

- Köszönöm. Elnézést kérek a zavarásért. Sajnálom, hogy Nemes Csillag nem nyert, jövő szombaton magára fogadok. - Smyth udvariasan biccentett és elment.

George T’Chung nem leplezte izgatottságát. - Mindannyian ki vagyunk téve ezeknek a nyomorult Farkasembereknek. Jézusom…! Hát, hogyan lehet védekezni ezek ellen?

Senki sem válaszolt.

_____________________________

73.

10 óra 1 perc

_____________________________

A hálószoba félsötétjében megszólalt a telefon. Bartlett felébredt. - Halló.

- Jó reggelt, Mr. Bartlett, Claudia Chen vagyok. A tajpan kérdezteti, hogy szüksége van-e még a kocsira?

- Nem, nincs, köszönöm. - Bartlett az órájára nézett. - Jézusom… - motyogta; meglepte, hogy ilyen sokáig aludt. - Ööö… köszönöm, Claudia.

- A tajpeji utat áttettük péntekre, hétfő déli visszaindulással. Megfelel önnek?  

- Igen, persze, meg.

- Köszönöm.

Bartlett letette és visszadőlt egy percre, hogy összeszedje magát.

Kéjesen nyújtózkodott, örült, hogy nincs semmilyen sürgős teendője, élvezte a lustálkodás ritka gyönyörét.

Hajnali négy óra volt, mikor kitette a "Ne zavarjanak!" táblát, leszólt, hogy tízig ne kapcsoljanak fel hozzá hívást, és lefeküdt. Orlanda az este elvitte Aberdeenbe, ahol kibérelt egy gyönyörcsónakot. Hajókáztak a csatornákon, az eső dobolása még meghittebbé tette a kajütöt, a parázstartót még melegebbé. A vacsora forró és ízletes volt.

- Sanghajban sok fokhagymát, csilit, paprikát és mindenféle fűszert használunk - magyarázta Orlanda, miközben tálalt, a pálcikák mintha finom ujjai meghosszabbításai lettek volna. - Minél északabbra megyünk, annál forróbb az étel, annál kevesebb rizst esznek, annál több kenyeret és tésztát. Észak gabonafogyasztó, rizst csak Kína déli részén esznek sokat. Még egy kicsit?  

Jól belaktak, megitták a sört, amit Orlanda vitt magával. Bartlett jól érezte magát, úgy rémlett neki, szárnyakon jár az idő, miközben Orlanda érdekes ázsiai és sanghaji történetekkel szórakoztatja.

Később, mikor már leszedték az asztalt, s egymás mellé dőlve, egymáséba kulcsolt ujjakkal hevertek a párnákon - csönd volt, csak az eső dobolt a vitorlavásznon -, Orlanda egyszer csak megszólalt. - Ne haragudjon, Linc, de szeretem magát.

- Ezért nem szoktam haragudni - felelte Bartlett, meglepetésében nem tudott udvariasabb választ adni.

- Pedig volna miért. Mert ez bonyolultabbá teszi a dolgokat. Sokkal bonyolultabbakká.

Hát igen, gondolta Bartlett. Amilyen könnyű egy nőnek azt mondani: szeretlek, olyan nehéz egy férfinak. Mert ha kimondja, máris szaván fogják. Nem jött nyelvére válasz.

Most itt hevert szállodai ágyán, fejét karjára hajtva, és felidézte magában az éjszakát. Megérintették, simogatták egymást, de nem csinálták végig, Nem mintha Orlanda nem akarta, vagy nem hagyta volna. Nem: Bartlett fogta vissza magát.

- Ilyet se csináltam még - dünnyögte félhangosan. - Ha egyszer egy lány megadta magát, én bizony sose hagytam ki. - Most ahogy felidézte magában, milyen erővel fogta el őket a vágy, már bánta. "Én nem egy egyetlen éjszakára való eurázsiai rongy vagyok" - csengett a fülébe.

A taxiban, útban Orlanda lakása felé nem beszéltek, csak fogták egymás kezét. Ez a legrohadtabb az egészben, gondolta Bartlett, hülye, gyerekes dolog, csak fogni egymás kezét. Ha valaki egy hónapja vagy akárcsak egy hete azt mondja nekem, hogy én is kapható vagyok az ilyesmire, hát azt mondom: meszet evett. Komoly pénzt tettem volna az ellenkezőjére.

Pénz. Van bőven mindkettőnk számára. Még több is, mint amennyi kell. De mi lesz Caseyvel? És mi lesz a Par-Connal? A fontossági sorrendet be kell tartani. Kíváncsi vagyok, vajon Casey elmondja-e végre ezt a Murtagh-féle dolgot, és hogy eddig miért titkolózott.

Gornt? Gornt vagy Dunross? Dunrossnak van stílusa, és ha Banastasio ellenzi Dunrosst, ez csak a Dunross iránti bizalmat erősíti.

Miután beszámolt Armstrongnak a Banastasióval kapcsolatos feltételezéseiről, Armstrong azt mondta: - Majd meglátjuk, mit tudunk kideríteni, bár Mr. Gornt van olyan feddhetetlen, mint bárki más itt a kolónián. Legyen nyugodt, ez a Vincenzo Banastasio nekünk is nagyon szagos. De hát ő elsősorban az Államokban veszélyes, nem?  

- De igen. Én viszont elmondtam Rosemontnak egy…

- Nagyon helyesen tette! Okos húzás volt: Rosemont rendes ember. Ed Langannal is beszélt?

- Nem. ő is CIA- s?

- Én hivatalosan még azt sem tudom, hogy Rosemont az-e, Mr.Bartlett. A dolognak ezt a részét rám bízhatja. A fegyverekkel kapcsolatban van valami elgondolása?

- Nincs.

- Mindegy, nem baj. Továbbítom az információt, és érintkezésbe lépek Rosemonttal. Egyébként nagyon érti a dolgát.

Bartlett bensején borzongás futott végig. Kell is, hogy nagyon értse a dolgát, ha a maffiával akar kikötni. Már ha Banastasio valóban maffiózó.

A telefonért nyúlt, Casey szobáját hívta. Nem vették föl, ezért leszólt a portára, megkérdezte, van-e számára valamilyen üzenet. Ami jött, felelte a recepciós, azt már mind becsúsztatták az ajtaja alatt. Küldjük fel a táviratokat és telexeket is?

- Igen, persze. - Casey Tcholoktól van üzenet?

- Nincs, uram.

- Köszönöm.

Kipattant az ágyból, odament az ajtóhoz: a telefonüzenetek között egy boríték is hevert a padlón. Megismerte a kézírást. Az üzenetek mind üzleti ügyek voltak, egyet kivéve: "Mr. Banastasio telefonált, kéri, hogy hívja vissza." Felbontotta Casey borítékját. A levél kilenc óra negyvenötkor íródott, és így szólt: "Szia, Linc! Szépséged fenntartása érdekében nem akartam megzavarni az álmodat. Hat körül jövök vissza. Jó mulatást!"

Hová mehetett? - tűnődött szórakozottan.

Felvette a kagylót, hogy felhívja Rosemontot, de meggondolta, magát, és inkább Orlandát tárcsázta. Nem vette föl. Még egyszer tárcsázta a számot. Kicsengett, kicsengett, de nem vették fel.

- A fene egye meg!

Este úgyis vele vacsorázol, miért vagy hát ilyen ideges? - kérdezte magától. Itt vacsorázom vele a V and A tetején, hogy is mondta Orlanda?  

- A jobb emberek mind ide járnak, Linc! Egyszerűen remek a konyhája, erről beszél egész Ázsia! Ez a legjobb!

- Ha ennyit eszem, egy hét múlva már egy tonna leszek.

- Maga? Soha. Soha, soha, soha. Ha akarja, elmegyünk utána sétálni, vagy ha eláll az eső, teniszezünk. Azt csinálunk, amihez kedve van, Linc. Jaj, Linc, annyira szeretem…!

Casey a kowlooni kikötő korlátjára támaszkodott a kavargó embertömegben. Khakiszín pantallót és alakját diszkréten követő sárga selyemblúzt vett fel az alkalomra, hasonló színű kasmírpulóverét lezserül a nyakába kötötte. Lábán bebújós cipőt viselt, terjedelmes retiküljében egyebek között egy fürdőruha is lapult. Nem mintha ma sok hasznát venném - gondolta, ahogy a Mid Levelsig felhőbe burkolózott Peakre, majd a szürkén sötétlő keleti égboltra és a széles esősávra nézett, amely már elérte a szigetet. Fent, az öböl fölött apró helikopter igyekezett nagy kelepelve a centrum felé, majd leereszkedett az egyik épület tetejére. Nem a Struan Building az? De igen, egészen biztos. Vajon Ian ül benne?

Lehet, hogy mégiscsak megtartották a hegyi versenyt? Ian este azt mondta, le fogják fújni, de ettől függetlenül akadhatnak, akik megpróbálják.

Ekkor észrevette a közeledő motoros jachtot. Nagy, drága, elegáns hajó volt, tatján az angol kereskedelmi hajók lobogója lengett, masszív árbocán élénk színű árbocszalag. Ki tudta venni a kormánynál álló Gorntot. Gornt sportosan öltözött ma reggel, vászonnadrág volt rajta, ingujját feltűrte, fekete haját szétborzolta a tengeri szél. Integetni kezdett, Casey visszaintegetett. Mások is voltak a fedélzeten: Jason Plummot a lóversenypályáról ismerte, Sir Dunstan Barre-t a tajpan összejöveteléről. Barre elegáns kék blézerben és fehér pantallóban volt, Pugmire hasonló tengerészöltözékben.

Gornt elegáns ívben a parthoz kanyarodott, két matróza hosszú csáklyával a kezében vigyázott, hogy a hajótest ne ütődjék a partfalnak. Casey elindult a vizes, csúszós lépcsők felé. Odalent a lépcső tövében már ott állt öt színes ruhákba öltözött, nevetgélő, fecserésző, integető kínai lány. Miközben nézte őket, egy matróz segítségével egymás után a fedélzetre ugrottak, rögtön le is rúgtak magas sarkú cipőjüket. Az egyik - mintha régi jó ismerősök volnának - nyomban odaszaladt Barre-hoz, a másik Pugmire-hoz, a harmadik Plummhoz, a másik kettő nevetve lement a fedélközbe.

Megáll az eszem, gondolta utálkozva Casey. Ez is egy afféle kanbuli. Már épp vissza akart fordulni, mikor észrevette, hogy Gornt a korlát fölött áthajolva neki integet. - Jó napot, Casey! Jöjjön fel!

A hajó fel- le ringatózott a vízen, a hullámok ritmikus csobbanásokkal csapdosták a hajótestet és az alsó lépcsőfokokat. - Jöjjön nyugodtan, nem kell félni! - kiáltotta Gornt.

A lebecsülésként értékelt mondat hallatán Casey nyomban leszaladt a lépcsőn, - a matróz segítőkészen nyújtott kezét elutasítva, kivárva a megfelelő pillanatot, ugrott. - Ez olyan volt, mintha világéletében ezt csinálta volna!- mondta elismerően Gornt Casey elé jőve.

- Isten hozta a Sea Witch fedélzetén.

- Én szeretek vitorlázni, Quillan, de azt hiszem, ez itt most nem az én világom.

- Hogyhogy? - Gornt a homlokát ráncolta, Casey látta rajta, hogy valóban nem érti. - A lányokra céloz?

- Igen.

- Ők csupán a vendégeim vendégei. - Gornt tekintete Casey szemébe mélyedt. - Azt hittem, maga egyenlő bánásmódra törekszik.

- Miben?

- Azt hittem, azt szeretné, ha egyenlő félként kezelnék a férfiak világában. Üzleti ügyekben ugyanúgy, mint a szórakozásban. - Ez így is van - mondta hidegen Casey.

Gornt továbbra is barátságos maradt. - Az háborítja fel, hogy a többiek házas emberek, és maga ismeri egyik-másik feleséget?

- Igen. Azt hiszem.

- Nem igazságtalan most?

- Nem, nem hinném - feszengett Casey.

- Maga az én vendégem, a többiek a vendégeim vendégei. Ha egyenlőségre vágyik, el kell tudni viselnie, hogy egyenlőként kezelik.

- Ennek semmi köze az egyenlőséghez.

- Azzal, hogy magát most idehívtam, jeleztem, hogy megbízom magában. Mint egyenlő félben. Meg kell vallanom, a többiek nem tartják magát olyan megbízhatónak, mint én. - Gornt mosolya kissé veszített barátságosságából. - Közöltem velük, hogy ha akarnak, mennek, ha nem akarnak, maradhatnak. Ezen a hajón azt teszek, amit akarok. És jótállok a maga diszkréciójáért. Ez itt Hongkong, itt mások a szokások. Ez nem egy puritán társadalom, de azért van néhány nagyon szigorú szabálya. Maga egyedül van. Hajadon. Nagyon csinos és nagyon szívesen látott vendég. Ugyanolyan jogokat élvez, mint egy férfi. Ha maga Linc felesége volna, akkor most nem kapott volna meghívást sem egyedül, sem a férjével együtt, az viszont megtörténhetett volna, hogy őt meghívom. Aztán, hogy ő mit mesél magának, mikor hazamegy, az már az ő dolga.