Huszonnyolcadik fejezet

 

Kirk odalépett az űrszonda aranyozott névtáblájához. Még ki lehetett olvasni: V GER6 NASA. A V meg a G közt rés tátongott, tanújeléül találkozásának valami űrbéli szilánkkal. – VGER… Vejur! – állapította meg Kirk, majd ujját végigjáratta a hiányzó három betű helyén. – V-O-Y-A-G-E-R… A Voyager 6!

Ezt az űrszondát jól ismerte a Csillagflotta minden tisztje. Kadett korukban biflázták a történetét valamennyien. A Voyager 6 volt az az első emberi szerkezet, amely részévé lett az idő folyamatosságának – ámbár hirtelen eltűnését nem értették még akkoriban.

– „Nyilat lőttem az égbe fel” – idézett McCoy egy tizenkilencedik századi költőt.

Kirk ráismert az idézetre. Elnézegette a NASA névtábláját, és elgondolta: hitték volna, hogy nyiluk majd így jut vissza a Földre?

– A hiperűrből csupán a galaxis túlsó felén juthatott vissza – mondta Kirk Spocknak –, majd ott került ennek a bolygónak nehézkedési vonzáskörébe… Aztán a gépek ott kijavíthatták…

– Sőt fölfedezték programozását – fűzte hozzá Spock –, s mivel gépek voltak, engedelmeskedtek neki.

– Az Alkotó parancsolata… – tűnődött McCoy.

– A huszadik századi program igen egyszerű lehetett – vélekedett Decker. – Gyűjts minden ismeretet, majd továbbítsd.

Kirk rábólintott.

– Ismerj meg minden megismerhetőt, és ismereteid juttasd vissza az Alkotónak.

– A gépek pedig követték a rendelkezést szó szerint – mondta Spock. – A Voyagerhez hozzáépítették fejlett érzékelő– és mérőeszközeiket, és elegendő erőt gyűjtöttek, hogy rendelkezései szerint visszatérhessen a Földre.

A Vejur kalandos utazása meghatotta mindannyiukat.

– S végül annyi ismeretet gyűjtött visszaútján, hogy tudata támadt – tett pontot a gondolatsor végére Decker.

– Sürgősen kérem az információt – reccsent rájuk az Ilia-báb.

– Hét percünk maradt éppen, Jim – mondta Spock csöndesen. Kirk egy biccentéssel válaszolt. Idő szűkében is jólesett hallania, hogy Spock ismét a keresztnevén szólítja.

– Legalább tudjuk már a választ – jegyezte meg McCoy. – Más kérdés, hogy ha a Vejur én lennék, nem hinném.

– Csakhogy bizonyítunk ám! – vetette ellene Decker. – A kétjegyű kód, amellyel a Vejur üzent a Földre, az a Voyager programjának volt a része… Azt jelezte vele, hogy tudatni való ismereteket szerzett. S akkor a NASA-nak jeleznie kellett volna, hogy várja az információt!

– Kirk-egység! Miért nem nyilatkozik az Alkotó? – követelőzött az Ilia-báb.

– A kapitány az Enterprise-nak! – szólt bele Kirk a rádiójába.

Uhura nyomban jelentkezett.

– Itt az Enterprise!

– Kirk-egység! Az információt! Miért nem nyilatkozik…

– Az Alkotó maga szolgál magyarázattal nyomban – vetette oda Kirk. – A Vejur perceken belül…

– Nincs újabb halasztás! Az adatokat!

– Vejur! Ha a báb tovább akadékoskodik, az Alkotó nem válaszol!

Kirk ezzel hátat fordított a bábnak, és a rádióba mondta a magáét pergőn:

– Gyorsan, Uhura! Rendeld fel a hajó könyvtárából a huszadik század végi NASA űrszondára vonatkozó adatokat. A neve Voyager Hatos. Ezek közül is a legfontosabb a régi NASA-féle kódjel meg a frekvenciája… Parancsa az űrszondának, hogy ismereteit visszajuttassa.

– Meglesz, kapitány úr. – Kirk a rádión hallotta azt is, amint Uhura hangosítja a parancsát, hogy a hídon hallják a többiek, és mielőbb teljesíthető legyen. Spock közben térérzékelőjével vizsgálta, hogyan illeszkedik a Voyager kapszulája a Vejur agymagvához. Az ámulatából ocsúdó Kirk első pillantása is ezt kutatta, és annyit mindjárt látott, hogy a kapszula tövénél világosság dereng – vagyis működik a régi szonda, és kapcsolata teljes a körülötte villózó Vejurral. Kirk szeme most visszatévedt az Ilia-bábra. Mintha megváltozott volna! McCoy is, Decker is csodálkozva nézte egy darabig, majd McCoy odasúgta Kirknek:

– A Vejur alighanem megrettent a fenyegetésedtől… Nem irányítja a bábot.

– Ilia – biztatta Decker –, mondd el a kapitány úrnak, mi történt!

– Én… Én ide kerültem be… Olyan volt, mintha álmodtam volna… Aztán Will segített az ébredésben… – S megint Deckerhez fordult. – Én is segítettem volna, csakhogy a Vejur megint igazgatni kezdte… ezt a testet, amelyikben vagyok.

– Él! – lelkendezett Decker. – A Vejurnak valamiképpen sikerült az életet visszalopni bele…

– Ez bizony Ilia, te Jim – erősítette meg McCoy. – Nézz a szemébe!

A Nyúzónak igaza volt. Élet ragyogott Ilia szemében. Élet költözött az arcába. Kirknek hirtelen ötlete támadt. Rámutatott a Voyager 6-ra.

– Ilia! Emlékszel erre a kadetiskolából? Ilia nyomban bólintott a kérdésre.

– Persze, ez a… ez a… A félretájékoztatás tilos, Kirk-egység! – S ismét a hideg, gépies báb lett.

– Nem! A fene ott egye meg, nem! – dühöngött Decker. Káromkodását fülsiketítő dörgés nyelte el. A fényoszlop fölöttük mintha szét akart volna esni, és a „mag” domborulata megremegett a talpuk alatt.

– Enterprise, jelentkezz! – szólt bele Kirk a rádiójába.

Uhura szólt vissza, hogy még nem készült el.

– Most kaptam meg a válasz kódját, kapitány úr.

– Kezdd a sugárzását! – utasította Kirk. Majd az Ilia-bábhoz fordult:

– Vejur! Az Alkotó küldi a válaszát! Spock is hozzájuk sietett erre a szóra a Voyager kapszulája felől. Deckernek ismét helyén volt az esze. Kikapta Spock kezéből a térérzékelőt, és beütötte az Uhurától megkapott frekvenciát. A vészes dörgés-villámlásnak vége szakadt. A térérzékelőből a kód sípszavai hangzottak. Ebben a pillanatban rövidzárlat sercent a Voyager 6 felől. A finom hallású Spock lett figyelmes rá, és amint odapillantott, vékony füstcsíkot látott emelkedni a kapszula szerelőfékjéből. A kódjele mindeközben szólt a térérzékelőből.

– Közvetítettem, kapitány úr – jelentette Uhura. – Ismételjem?

– Visszatért, Jim! – kiáltotta Decker.

– Mi tért vissza? – Kirk nem értette mindjárt, csak amikor látta, hogy Decker a bábbal kéz a kézben odébbállt. Mit édelegnek ezek ilyenkor? Utánuk pattant, és úgy reccsent rá a bábra, mint eddig:

– Vejur! Az Alkotó nyilatkozott!

– Igenis, kapitány úr! – jelentkezett Ilia.

– Ide, ide, kapitány úr! – Spock kiáltozott türelmetlenül a Voyager 6 kapszulája mellett. A szerelőszerkezetet nyitotta meg, majd félreállt, és mutatta Kirknek:

– Nézd csak, az antenna csatlakozása kiégett!

Kirk belenézett. Apró szenesedés mutatta, hol égett el a csatlakozás. Be is nyúlt, hogy megtapintsa, de sziszegve kapta ki a kezét.

– Mi az isten! Ez még tüzes!

– Éppen ez az. A Vejur a közvetítés kezdetekor égette ki.

– Csak nem megveszett, te Spock! Mikor annyira hallani akarta az Alkotóját!

– Egyesülne inkább az Alkotójával, kapitány úr. A báb meg is mondta. Csak mi nem értettük.

McCoy helyeselt.

– A Vejur belepusztulna, ha a célját veszítené, azért akar egyesülni. Csak mi hittük azt, hogy a báb rébuszokban beszél.

– A Vejur szó szerint ért mindent – állapította meg Spock, és körülhordozta tekintetét az amfiteátrumon. – Talán éppen úgy tervezte, hogy itt egyesül Alkotójával.

– Jól értelek, Spock? – nézett rá McCoy. A Vejur ide szándékozott befogni az Istent?

– Következetesen akkor jár el – erősítette meg Spock. – A Vejur tudja magáról, hogy tökéletlen, de másképp nem tudhatja meg, mije hiányzik… Azt sem, hogy az Alkotó hajlandó-e pótolni a hiányt. – Az átégetett antennacsatlakozásra mutatott. – Ha tehát az Alkotó kíváncsi a Vejur tudományára, jelét személyesen kell elhoznia.

Meghökkentő felfedezés volt, de Kirk látta, hogy Spocknak igaza lehet. Más választ a Vejur nem fogad el, hiszen maga az Alkotó a válasza mindennek.

– Hova lett Decker? – Kirk most látta, hogy összekötő tisztje nem áll mellette a bábbal. McCoy a Voyager 6-on túlra mutatott. Ott állt a pár kézen fogva. Kirknek nem volt szíve idehívni őket. Ha sikerül is megoldást találni, ki tudja, megmenthetik-e az újraéledt Iliát?

– Négy percünk van – jelezte Spock.

– Három – helyesbített Kirk. – Azt hagytam meg Scottnak, hogy a kettő-nulla-nulla-ötöst egy perccel előbb teljesítse.

– Nos? – nézett rájuk McCoy. – Akik a Voyagert építették, azokkal nem szolgálhatunk a Vejurnak…

– Most légy okos, Spock – mondta Kirk. – Minket vajon elfogad a Vejur?

Spock szeme a huszadik századi kapszulát meg a beágyazását járta.

– Mint McCoy doktor mondja, Istent mindannyian a magunk képére teremtjük. A Vejur talán gépet vár… Amilyen a hajónk rakodóterében akad. De azokból kettő kell…

– … hogy energiává alakulva új formát ölthessenek. – Spock mondatát Decker fejezte be. Ott állt Iliával a Voyager kapszulája mellett, kezében Spock térérzékelőjével.

– Engedelmet kérek a cselekvéshez, kapitány úr! – Decker a közöttük lévő távolsághoz igazította az érzékelőt.

– Várj – válaszolta Kirk. – Előbb megvitatjuk, mint tegyünk, aztán csak, hogy ki tegye…

– Meg kell lennie, Jim… Akár az engedelmeddel, akár anélkül.

S amint Decker szeme megállapodott a nyitott szerelő-berendezésen, Kirk már ugrott oda, és megragadta összekötő tisztjének karját. Az Ilia-báb azonban úgy emelte el onnan, akár a gyermeket, és egyetlen karlendítéssel Spock és McCoy lábához teremtette. Kirk felugrott volna, de Spock megnyugtató kezét érezte a vállán.

– Ne szólj bele, Jim. Tudja ő jól, mit tesz. – Decker odabólintott nekik.

– Tudom bizony. – S a kezében tartott térérzékelőből idehangzott a kódjel sípolón éles hangja, majd a Voyager 6 talapzatát lüktető derengés kezdte befogni.

– Úgy kell ez nekem – kiáltotta oda Decker —, mint teneked az Enterprise! – S e szóval belehelyezte a térérzékelőt a Voyager-be, ilyen módon teremtve kapcsolatot az űrszonda rádiójával. A fehér fényoszloppal is történni kezdett valami. Megremegett, és színek jelentek meg benne csigavonalasan, majd fölfelé kanyargóban virágot vetettek… Mint valami élő oszlopfő! Kikerekedett még Spock szeme is. Az ilyen szépség nem is lehetett fenyegetés. McCoynak az álla leesett, Kirk pedig hallotta is, érezte is már a szépség áradását. S a színáradatban Decker is izzadni kezdett… Ünnepi komolyság jelent meg az arcán, akárcsak Iliáén, amint együtt beléptek a fényoszlopba.

– Jim! Ilyen a megdicsőülés! – Spock a karját járatta körül az amfiteátrumon, amint izzadni kezdett az is. A Vejur agyának magva áttetszővé vált a talpuk alatt, és látták, hogy a mélyében lenn a kavargó üveggolyók hányják az élő színeket. Kirknek úgy kellett életre ráznia az elragadtatott McCoyt.

– Vissza a hajóra, gyerünk!

Decker és Ilia közben egyre nőtt, de az ünnepi nyugalom megmaradt az arcukon, amint a csigavonalasan keringő színekkel lassan egyesültek. Majd növekvő formájuk vált eggyé a Vejurral. A három tiszt akkor sarkon fordult, és fölsietett az amfiteátrum kaptatóján. A pereméről visszanézve látták, hogy a teljes agyközpont izzik. Futólépésben indultak az Enterprise-hoz, de már az agy fél kupolája is ragyogó színekké bomlott körülöttük. Színeket hányt a megdicsőült Vejúr. Ahogyan a Földön mondták volna, kifogytak a szuszból. Spock vulkáni tüdeje bizonyult a legszívósabbnak, azért ő rángatta be a másik kettőt a csillaghajó tányérjára, ahol már űrruhások várták őket és tuszkolták a szerelőaknába. A parancsnoki hídról még egy utolsó pillantást vetettek a megdicsőülés hatalmas színjátékára. Értelmük meg nem foghatta, emlékképként élt hát bennük tovább. Mikor Kirk végre megemberelte magát, megkérdezte Spockot:

– Vajon új élet formálódását láttuk?

– Azt, Jim. Születést láttunk… S talán némelyikünk jövőjét is sejteti.

– Némelyikünkét?

– Ma már azt mondom, Jim, hogy a teremtés számtalan újat kínál a jövőnek.

– Jó ideje, hogy szülésnél segédkeztem – mélázott McCoy –, de remélem, emberileg most is megtettünk mindent.

– Beleadtunk apait-anyait – mosolyodott el Kirk. – Az újszülötthöz Decker adja majd az örömet, a szükség érzetét, a reményt, a merészséget, a csalafintaságot meg a nevetést… Ha pedig a deltái tulajdonságokat is megkapja az újszülött, szép jövőnek nézhet elébe.

McCoy lapos pillantást vetett Spockra.

– Hát a más érzéseink? A félelem, az irigység, a féltékenység, a gyűlölet?

– Kisiklott érzések, doktor úr – felelte Spock.

Kirk jó érzések közepette telepedett vissza parancsnoki székébe, de eszmélt közben, hogy odalenn egy ravasz s olykor éppen kérlelhetetlen parancsnok várja a jelentkezésüket. Annyira várja, hogy tőle semmit meg nem tagadna… Még az Enterprise örök parancsnokságát sem, ha azt kérné. Nos, ha megadja, James Tiberius Kirk tengernagy elutasítani nem fogja. Inkább Heihachiro Nogura álljon lábujjhegyen, mint ő!

– Érdeklődik a Csillagflotta – jelentette Uhura. – Jelentést kérnek veszteségeinkről és a hajó állapotáról.

– A hajó bevethető állapotban van. Jelentjük, hogy Phillips biztonsági tiszt, továbbá Ilia hadnagy és Decker kapitány… eltűnt,

– Meglesz, kapitány úr! Kéreti továbbá a Csillagflotta, hogy a tisztikarral egyetemben jelentkezzék személyes jelentéstételre.

– Válaszunk, hogy a kérést nem teljesítjük.

– Tessék? – Uhura megütődötten bámult kapitányára.

– Ennyit és nem többet. A kérést elutasítjuk. Világos?

Uhura értett a szóból, és elmosolyodott.

– Meglesz, kapitány úr! Félre sem érthetik. A parancsnoki hídon megjelent Scott főgépész Chapel doktornő társaságában. Kirk hozzájuk fordult.

– Ideje volna, Scotty, igaz-e, hogy az Enterprise-t megszalajtsuk egy kicsit?

Scottnak megelégedés ömlött el az arcán.

– De még mennyire, kapitány úr! – Majd Spockra nézett.

– Négy napon belül visszavihetjük a Vulkánra.

– Nem szükséges, főgépész uram. A Vulkánon én a dolgomnak végére jártam.

– Térjen le a Földpályáról, kormányos úr rendelkezett Kirk.

– Merre tartunk? – érdeklődött DiFalco. Kirk előremutatott.

– Amerre a nap süt… Arra épp jó is lesz.

– Helyes az elgondolás, kapitány úr – dicsérte Spock.

A főmonitoron látták, hogyan zsugorodik mögöttük a bájos kék-fehér légköri gomolyag. Amint elnézte, Kirk arra az elhatározásra jutott, hogy élni csakis a Földön szeretne – ha nem is sokáig egyhuzamban.

– Monitort előre. Térjünk egyes fénysebességre.

– Gerjedünk az egy fényévnek – válaszolta Sulu.

Még látták az ismerős régi csillagfürtöket majd megtörtént a mennyiségi ugrás. A fürtök egybeolvadtak a szemük előtt. Átjutottak a hiperűrbe. Kirk hátradőlt parancsnoki székében és forgatni kezdte fejében az útitervet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

^[i] LásdCsF7997B

^[ii] A szerkesztő megjegyzése: Aligha hinnők, hogy ez a „korlátoltság” megállhat, ha meggondoljuk, hogy Kirk tengernagy volt a parancsnoka az Enterprise csillaghajónak ötesztendős történelmi útja során, és ő bizonyult az első olyan csillaghajó-kapitánynak, aki mind hajóját, mind legénységét viszonylag sértetlenül hozta haza.

^[iii] A szerkesztő megjegyzése: A Csillagflotta parancsnokságának beültetett érzékelői ebben az időben még titkosak voltak. A Tengernagyi Hivatal nyilván aggódott, hogy a nagyközönség gondolatformáló erőszakot talál rásütni. A Csillagflotta iránti általános tisztelet szenvedett volna csorbát, ha az efféle vád a közvéleményt az átpolitizált lélekvezérlés korára emlékezteti és az Agyirányítási Lázadások véres eseményeire 2043^17-ben.

^[iv] Földi időszámítás szerint 2,8 év.

^[v] A szerkesztő megjegyzése: A barát emberi elképzelésének szinte tükörképe a vulkáni t’hy’la, azzal, hogy a vulkanita szó testvért és szeretőt is jelent. Spock emlékezése szerint (mert ezt a fejezetet az ő emlékezéséből merítjük) nem könnyű szívvel választotta ezt a szót. Mert igaz ugyan, hogy Kirköt már-már bátyjának tekintette. Azonban a szó jelentvén szeretőt is, végiggondolta, hogy szoros barátságukban meggyanúsították őket, hogy szeretők is talán. Kérdésünkre Kirk tengernagy ilyen magyarázattal szolgált:„Ez a pletyka sokáig nem jutott a fülembe, bár értesültem, hogy Spock többször is hallotta. Nyilvánvalóan lerázta magáról, ahogy szokta, csupán jobb szemöldöke emelintésével jelezvén meglepetését, hitetlenségét vagy éppen bosszúságát. Ami viszont engem illet, énbennem nincs erkölcsi vagy másfajta idegenkedés a szerelemnek sem földi, sem bolygónktól idegen, sem vegyes formáitól, azonban szerelmi megelégülésemet mindig a nőknek nevezett teremtésekben leltem. Annak sem örülnék, ha tökkelütöttnek néznének, mert olyan szeretőt választok, akin a nemi gerjedelem hét esztendőben egyszer lesz úrrá.”

 

^[vi] Kirk tengernagy megjegyzése: Hogy Nogura (és Lóri Ciana altengernagynő) kihasznált, arra ma már nem tekintek vissza másként, mint azokra az időkre, amikor kénytelen voltam beosztottjaim életét kockára tenni, mert meggyőződésem volt, hogy teljes hajónk és legénységünk javát szolgálom. A parancsnokság magános felelőssége mindenkit nyomaszt.

^[vii] A készülék nyomban az orvosi számítógépbe táplálja jelzéseit, onnan csakis személyre szóló kódkulcs birtokában nyerhetők értesülések. A hajó parancsnokára nézve pedig értesülésekhez más nem is juthat ebből a rendszerből, csak a főorvos

^[viii] Ez a vulkáni hetedik érzék az egység érzéke a Mindenseggel, a teremtő erővel, amelyet akárhány ember istenként tisztel. A vulkanitáknak ez sem nem vallási, sem nem bölcseleti hitük: a valóságot érzékelik benne, és állítják, hogy a birtokába jutniuk nem bajosabb, mint látni vagy hallani. (A vulkaniták előbb említett hatodik érzéke csupán a mágneses mezők jelenlétét vagy zavaró hatását jelzi, ami nem ritka tulajdonság a földiek körében sem.)

^[ix] Az űrruhát általánosságban értjük: az Enterprise legénysége, a legtöbb más csillaghajó legénységéhez hasonlóan, az Y-K életmentő ruhával volt felszerelve. Az X (mint negatív jel) és a K (mint a környezet rövidítése) azt a fajta űrruhát jelzi, amely nemcsak az űrben, hanem mérges vagy cseppfolyós közegekben is életmentő öltözetként szolgál.