Huszonkettedik fejezet

A kapitány naplója, csillagkelte 7414.1. Már csak 3.31 órára vagyunk a Földtől. Engem terhel a felelősség, ha kudarcot vallunk. A kudarcot pedig csak Decker vagy Spock háríthatja el a fejünk fölül. Mindenképp igyekszünk értesíteni a Földet, arról a kevésről legalább, amit megtudtunk.

Kirk kamerájára Uhura képe vetült.

– Kapitány úr! Halvány jelzések a Csillagflottától!

Kirk fölsietett a parancsnoki hídra, megállt Uhura mögött a műszerfalánál, és hallgatta azt a zümmögést, ahogyan az áttevő készülék az űrből érkező jeleket a szokásos elektromágneses jelekre fordította.

– Hogy szólt az üzenet?

– Az üzenet voltaképpen a Holdról tartott a Csillagflottához, kapitány úr. A holdbéliek külső monitoraikon megjelent a behatoló.

– Ennyi? Valahogyan megpróbáltak bennünket elérni, nem?

– A holdbéli jelentés csupán utal ránk. Mint akik eltűntünk. Vagy megsemmisültünk.

– Erősítettél a jelzéseinken?

– Amennyire csak mertem, kapitány úr. Mivel azonban a Csillagflotta üzenetei a miénkhez képest legalább tízszeres erejűek…

– Helyzetjelző tornyunkra kell erősítőt szerelnünk!

Uhura nyomban megértette a parancs jelentőségét, és pillantása szakmai elismeréssel adózott Kirknek, amint munkához látott.

Az idegen hajó erőmezői súlyos „légköri zavart” iktattak az Enterprise és a

Csillagflotta közé. Kirk azonban elgondolta, hogy a szakadatlanul ismételt helyzetjelzésük jobban áthatol ezen a zavaron, mint egyéb üzeneteik. S amint helyzetjelzőjüket bemérik, a Csillagflotta minden antennája feléjük fordul majd. Szakértőik értenek a zavarok kiszűréséhez – akkor pedig megtudják, miféle kudarcot vallott hajójuk a Csillagflotta meg a Föld védelmében. Bár kötelessége szólította Ilia hadnagynő kabinjába, dr. Chapel kínban volt, hogy a holmija közt kell kotorásznia – olyanféleképp, mint Kirk, amíg Deckert meg a bábot figyelte lakosztályának kameráján. A technika véget vetett a magánélet szentségének régen, azonban éppen ezért vált az intim világ még megszenteltebbé és kívánatosabbá – kivált a csillaghajók összezárt életében.

– Ez talán megteszi – jelentette ki végre McCoy. Színes homlokkötőt vizsgált. Dr. Chapel nyomta a kezébe. Dr. Chapel emlékezett, hogy Ilia említette egyszer, mekkora a szerepük a deltái nők életében az efféle díszeknek. Ez a homlokkötő mintha valami finoman ráncolt anyagból készült volna, és a szivárvány minden színében ragyogott, mint egy délszaki madár. McCoy meglepetten tapasztalta, hogy valójában levelekből tűzték össze. Eszébe jutott, hogy sokat hallott Ilia szülőbolygójának természeti szépségeiről.

– Hát ezt hol találta?!

Will Decker jelent meg hívásukra. Hozta a bábot is, és első pillantása a homlokkötőre esett.

– Chapel doktor találta a holmik közt válaszolt McCoy. – Úgy okoskodtunk, ha valami személyes emléketekkel állnál elő…

– Ilyesmit csakis te találhatsz, doktor uram – mondta Decker, és aggódó pillantást vetett a bábra.

– Hát aztán? – nézett rá McCoy.

Decker csak akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy a báb ügyet sem vet a homlokkötőre.

– Szerelemkötőnek nevezik ezt – magyarázta Decker. – Ha férfi a kezét ráteszi, nemi ingereket ébreszt a deltái nőben.

Dr. Chapel kuncogott, amint azt látta, hogy McCoy nyomban az asztalra ejti a homlokkötőt. A főorvos úrnak nem is az ingerébresztéssel lehetett baja. Inkább csak megválasztotta volna annak idejét s helyét.

– Viselésének módja pedig jelzi, hogy a deltái nő keres-e vagy tart-e szeretőt… A deltái nemi szokások különböznek a földiektől.

– Idefigyelj, Decker… – vetette közbe McCoy –, mi nem szeretőt ajánlottunk neked…

De a nyelvére harapott. Ajánlatos-e nyíltan beszélnie a báb jelenlétében? A báb azonban a füle botját nem billentette.

– Idefigyelj, dokikám, engem foton robbanófejjel összepárosíthatsz, ha a hajónak is hasznára van – felelte Decker. – A merő párzás azonban nem elevenítheti meg a régi Iliából átmásolt memóriát. Mert mi Iliával nem szeretkeztünk. Ha szeretkeztünk volna, nem lehetnék itt.

Decker arra célzott, hogy a Csillagflotta hajóin szolgáló deltaiaktól nem hiába vettek tartózkodási fogadalmat. Az óvatosság oka az volt, hogy földiek a deltaiakkal nemigen térhettek nemi életük szokásos kerékvágásába. A deltái faj példányaiban a hosszú törzsfejlődés során nemcsak az érzékiség fejlődött ki jobban, hanem szeretkezésük során testi-lelki egységre léptek párjukkal. A deltaiak számára persze így volt rendjén a dolog. A tökéletes egységgel azonban földi párjuk mit sem kezdhetett.

– Ha mást jobbnak látnál, mint éppen a homlokkötőt… – próbálkozott dr. Chapel.

– Nem, mert ennek a segítségével legalább megtudom, mennyire visz a betáplált memória. Hiszen ez nem csupán személyes holmi, hanem az én ajándékom – s nyúlt a homlokkötőért, de dr. Chapel rátette a kezét.

– Talán jobb lesz mégis, ha én próbálkozom – mondta, majd a báb elé tartotta.

A báb meg sem rezzent. Dr. Chapel közelebb emelte a szeméhez, és úgy forgatta, hogy csodálatos színei ne kerülhessék el a figyelmét. A báb rácsodálkozott, és végül úgy látszott, megtetszik neki. Dr. Chapel ekkor a kezébe adta.

Decker figyelte a jelenetet, de gondolatai előreszáguldottak. Pillanatnyi helyzetük szerint nem lehetnek három óránál távolabb a Földtől. S mivel Kirktől nem értesült egyéb igyekezeteik felől, a báb az a cérnaszál, amelyen mindannyian lógnak – ha még megtudhatnak valamit a titokzatos behatoló felől.

Az Ilia-báb a csillogó homlokkötővel játszott.

– Emlékszel, hogy tőlem kaptad? – kérdezte Decker.

Amikor szülőbolygóján találkozott Iliával, sejtelme sem volt az ilyen homlokkötők jelentősége felől. A deltái szokások nem ismeretében vette s ajándékozta Diának otrombán, mint csinos fejdíszt. Ő pedig elfogadta, s Deckert mintegy a magáénak jelölte meg vele. Az övé is lett volna, ha Decker meg nem szökik.

A báb az öltözőasztalka tükre felé fordult, és gyámoltalanul a fejéhez emelte a homlokkötőt. McCoy is, dr. Chapel is Deckerre nézett. McCoyt rokonérzés öntötte el. Más helyzetben nyilván tucatjával jutnak eszükbe a tréfák a programozott emberszabásúakról meg a szerelemre éhes robotokról. Deckert azonban szemmel láthatóan megviselte gyásza, és McCoy elgondolta, milyen kínt okoz neki, hogy szerelmének tökéletes másával kell most cicáznia. A báb a homlokára illesztette a kötőt, majd a tükörbe nézve úgy eligazította, mintha Ilia tette volna a homlokára.

– Ilia – nyögte ki Decker –, emlékszel, mikor kaptad tőlem? – Azzal ráillesztette ujjait a homlokkötőre.

A báb megfordult, s mintha újra megismerte volna! Felnyúlt a homlokkötőhöz, és megcirógatta Decker ujjait.

Deckeren kéjvágy forró hulláma csapott át, holott éppen csak szimatját fogta annak az ingerlő illatnak, amelyet Dia árasztani kezdett.

– Gép ám ez, te Will! – figyelmeztette McCoy barátian.

Csakhogy a gép bámulatosán életre kelt! Spocknak igaza volt – oly tökéletes mása Diának, hogy nem maradt ki belőle az emlékezet sem! Vagy tud még többet is?

– Ha minden más tekintetben hibátlan, dokikám, telik talán tőle tudatmegosztás is… Decker ujjai lesiklottak a homlokkötőről, és tovább motoztak a báb csupasz fején… S érezte, hogy a báb megremeg.

– Érted, mit beszélek? – erősködött McCoy. – Gép, ha mondom! Ez ugyan meg nem osztja a tudatát teveled!

– Meglátjuk, dokikám.

– A behatoló küldte! Ami tudatot találsz benne, az a behatolóé!

– Legalább kapcsolatba kerülök vele. Néni ezt a kapcsolatot keressük már egy ideje?

A báb keze, amely az imént a rozsdamentes acélajtót hasította szét, most Deckert simogatta! Vagy vetkőztette? Decker maga sem tudta, mikor a két orvos magukra hagyta őket, hogy Diával maradt-e kettesben vagy a Vejurral.