Kirk tengernagy előszava

Nevem James Tiberius Kirk. Kirk azért, mert apám és férfi felmenői a megkülönböztető családnév viselésének ősi szokását követték. A James névhez pedig azért jutottam, mert mind apám hőn szeretett bátyja, mind anyám első szerelmi tanítómestere ezt viselte. A Tiberius viszont, mint életem során nem győztem magyarázni, olyan római császárnak volt a neve, akinek tettei az én Sámuel öregapámat, ki tudja miért, elbűvölték.

Mindez nem henye magyarázkodás. Hogy például második keresztnév gyanánt nagyérdemű férfiú nevét hordom régi módi szerint, az sokat elárul mind rólam, mind szolgálatomról. Mert a második keresztnév viselésének szokása hiába halványult el emberi körben mindenfelé, nálunk, a Csillagflottában máig dívik, mint a régi szokások általában. Mi azért vetjük alá magunkat a csillaghajózás fegyelmének, mert tudjuk, hogy az űr mélyeinek kutatásához elengedhetetlen. Büszkék vagyunk arra is, hogy e fegyelmet jókedvünkből fogadtuk el valahányan, és büszkék kettősen, hogy sem kísértés, sem kockázat meg nem rendíti. Némely bírálónk „ősembernek” nevez bennünket a flottánál, és nem is oktalanul. Sok tekintetben hasonlítunk évszázadokkal előbb élt eleinkre, mégpedig jobban, mint a manapság élők legtöbbjére. Mind többen vannak ma olyanok, akik egyéniségüket boldogan áldozzák fel közösségük oltárán. Mi nem tartozunk közéjük. Meghagyom akár, hogy ez az új emberiség fejlettebb faj, és a csoportos tudatban több boldogságát lelheti, mint a magunkfajta ősemberek álmunkban hinnők. Jelenleg azonban ez a fajta új ember gyatra űrhajós, ezért a Csillagflotta a mélyűrkutatásban miránk, régi vágásúakra támaszkodik. Tarthatatlan állítás volna mégis, hogy mi egyszer s mindenkorra különbnek bizonyultunk az űrben a fejlett értelmű és ragyogóan intelligens, de az alkalmazkodásban is pompás új embereknél. A látszólagos visszásságot egy Vulkán-tanulmány oldja fel: a Csillagflotta első éveinek elemzése során hajók eltűnését, legénységek szökését és lázadását kutatta, amelyek a teljes űrkutatást szinte megbénították.^[i] Ez a valamikor sokat vitatott tanulmány e titokzatos veszteségek okait abban találta meg, hogy a Csillagflotta toborzási kötelmei roppant szigorúak voltak. Azaz a Csillagflotta Akadémiájának kadettjeit annak idején olyan jelentkezők közül válogatták, akik a lehetséges legtöbb pontot szerezték mind intelligenciájukkal, mind alkalmazkodási készségükkel. Mégpedig azért, mert úgy képzelték, nem is éppen alaptalanul, hogy az efféle tulajdonságok hasznosak lesznek majd, ha a csillaghajók legénysége az űr mélyeinek kutatása során sokféle ismeretlen életformával kerül majd szembe. Igazzá ennek az elképzelésnek éppen az ellenkezője vált. A gondot az okozta, hogy a csillaghajók legénységének előbb-utóbb meg kell birkóznia a magukénál bonyodalmasabb és fejlettebb életformákkal. A dolog vége pedig az lett, hogy a Csillagflotta által kibocsátott tüneményes intelligenciákat és hajlékony elméket óhatatlanul elcsábították e magasabb rendű bölcseletek, törekvések, fejlettebb tudati szintek.

Mindig mulattatott, hogy az én akadémiai osztályom volt az első, amelyet a Csillagflotta úgyszólván korlátoltságáért válogatott össze.^[ii] Mulatságos azért is persze, mert az Enterprise útját igen részletesen dokumentálták, abban a hitben, hogy küldetése közfigyelmet érdemel. A Csillagflotta körüli általános lelkesedés aztán elragadta sajnos utunk krónikásait is, így történhetett, hogy mindannyiunk szerepén nagyítottak, kiváltképpen az enyémen.

Végül azt kellett látnom, hogy regényes hős lettem, afféle „modern Ulysses”, és kínossá lett számomra, hogy minden parancsnoki döntésemet általános tetszés fogadta. Holott a rideg valóság, hogy az öt év során legénységünk kilencvennégy emberét ragadta el erőszakos halál – és nyilván máig élnének közülük sokan, ha akkor gyorsabban vagy bölcsebben döntök.

Másrészt vakmerő sem voltam annyira, mint amilyennek ábrázolnak. Soha nem ereszkedtem nyaktörő vállalkozásokba, de még az olyan szolgálati kötelmektől is viszolyogtam, amelyek engem kényszerítettek volna életveszélybe. A közfigyelemre méltó események megörökítői alighanem természetük szerint hajlanak túlzásokra, ezért döntöttem úgy, ha a közfigyelem még egyszer felém fordul, ragaszkodom ahhoz, hogy dolgomat a valósághoz híven beszéljék el.

S mint az Olvasók némelyike értesülhetett, valóban olyan események középpontjába kerültem újra, amelyek létében fenyegették a Földet is. Ilyenformán ismét dolgom akadt a krónikásokkal, így aztán ragaszkodtam ahhoz, hogy ezt a történetet, bárhány módja volna is rögzítésének, kéziratba foglalják, hogy áttekinthessem, javíthassam és végső formájában láttamozhassam. íme tehát a kézirat ómódi, nyomtatott könyv formájában. Ha a szóban forgó eseményeknek másféle látott, hallott vagy érzett ábrázolásába nem is lehet beleszólásom, szavammal fogadhatom, hogy ami ebbe a könyvbe jellemzés, elgondolás került, az igaz az utolsó szóig, szakasztott úgy, ahogyan a Vej úr meg a Föld közös történetét én magam láttam, hallottam, éreztem:

James T. Kirk