Tizedik fejezet

A kapitány hajónaplója. Csillagflotta, Enterprise. Csillagkelte 7412/3. A mellékelt tengernagyi parancs szerint az Enterprise készen áll a Földpálya kikötőjének elhagyására. A megszabott indulási idő egyórás megrövidítésével jutottunk idáig, azért csatolom a dicséretre érdemesek lajstromát mind a hajó legénységéből, mind a sólyáról. Magam pedig a Tengernagyi Hivatal utasítására átvettem a hadműveletre induló hajó parancsnokságát.

Kirk beleereszkedett parancsnoki székébe. Élvezte volna a hivatalos helyével járó tisztességet egy pillanatig, azzal az ürüggyel, hogy a parancsnoki híd monitorait veszi szemügyre. Nem hitte, hogy bárkit megtéveszt, de tudta azt is, hogy gyengeségének egyetlen pillanatát megbocsátják. Szeme elsőnek Deckerre esett, aki feszülten bámult maga elé. Kirk együtt érzett vele, mert eszébe jutott, hogy ha küldetésükből ép bőrrel térnek meg, lesz majd Deckernek is része az ő dicsőségében. Hogy ő, James Tiberius Kirk olyan lehet most, mint Lázár, amikor sírboltjából a napfényre kilépett.

– Elválaszthatja a kikötő a fő köldökzsinórt? – tudakolta Uhura.

– El – bólintott Kirk.

A parancsot továbbadták, és a híd nagy kameráján megjelent a sólya képe, amint a tápláló– és erővezetékek vaskos kötegét elválasztják, s a hajó súlytalanul lebeg. A kormánynál Sulu keze a helyzetigazító sugarak tárcsáin pihent. Várta a kapitány következő parancsát. Kirk pedig a szabadító jelet várta. Nem volt-e túlbuzgó? Decker nyomatékosan ajánlotta, hogy iktassanak be még három órát az indulásig. S bár a hajót Decker ismerte a legjobban, Kirk tudta, hogy a készülődés buzgalmának alábbhagynia nem szabad. Az indulás elodázása kudarccal érne fel, és kétséget támasztana a legénységben, vajon az előttük álló akadályoknak is ilyen botladozva futnak-e majd neki. Ezért döntött az indulás mellett.

– A sólya kész – jelentette Uhura.

– A kormány kész – jelentette Sulu.

– Kifutásra készen a pályagörbén. – Ez a hang új volt a jelentések karában, de a pillanat jelentősége csengett belőle. Ilia jelentett, a deltái hajózó.

– A sólya szabadít, kapitány úr – jelentette Uhura.

– Minden állomás szabadít, kapitány úr. – A monitorok összekötője Decker volt, ő jelentette tovább az űrközpontnak a csillaghajó indulási készségét is.

– Kormányos úr, helyzetigazítás – adta ki Kirk.

– Megkezdem a sugaras helyzetigazítást, kapitány úr.

Amint Sulu keze megindult a tárcsákon, Kirk tudta, hogy a hajó oldalában apró kék lángsugarak válnak láthatókká a sólyán dolgozók számára. Figyelte a főmonitoron, mikor kezdődnek az alig észlelhető billenések, amelyekből tudnivaló, hogy a sólya is segít ellensugaraival… MOST SZABADÍTOTTAK! LEBEGÜNK!

– Helyzetet tarts! – szólt parancsa a kormányosnak.

– Tartom, kapitány úr-jelentette Sulu.

Az Enterprise most Sulu kezében volt, ő pedig gyakorlottan tartotta a sólya szintjén, és egy bólintással jelezte Kirknek, hogy a helyzetigazító rendszer hibátlanul működik.

– Megindulhatunk, kormányos úr.

Sulu jobb kézre dolgozott, és az Enterprise lassan megindult kifelé. A főmonitoron a sólya lassan elúszó hossztartói látszottak. Kinn, a sólya vázán túl, apró emberi alakok figyeltek, kik munkafülkéből, kik űrruhásan. Néhány technikus integetett. A többiek mintha csupán dolgukvégzetten, de kétkedőén tekintettek volna utánuk. Nem, integetnek azok is! Bajos is lett volna megindultság nélkül nézni az Enterprise-t, amint méltóságosan kiemelkedik acélfüggönyei közül. Sötétülő óriás volt a Föld, a fél eget betöltötte fölöttük. A Nap most tűnt el éppen mögötte, és utolsó légköri lobbanása a csillaghajó kékesfehér tritaniumburkolatán villant. Kirknek nem kellett a sólyán állnia ahhoz, hogy tudja, milyen hajójának távolodó képe. Erezte ő, hogy kecsesen bontakozik ki acélfüggönyei közül, és hogy most már az űr áttetsző tisztasága hűti.

Decker tekintetét a parancsnoki szék felé vonzotta valami. Elragadtatást látott Kirk arcán, a költészet, a vallás, a szenvedély világának mámorát… Decker ezt jól ismerte. Az lepte meg csupán, hogy szinte neheztelés nélkül tekint a kapitányára. Soha nem szolgált még Kirkkel egy hajón, bármilyen szívesen lett volna a keze alatt fiatal tiszt korában. Még apjának, Matt Decker sorhajóparancsnoknak a híre sem feledtette vele, hogy a Csillagflotta történetének legkiválóbb parancsnoka Kirk. Mindaddig legalább. És Decker azt remélte most, hogy megmaradhat annak.

A gépterem zajai már rég elhaltak Scott tudatában. Hogy a helyükbe miképp költözött muzsika, azt megmagyarázni bajos lett volna. Csak annyit tudott, hogy muzsikát hall megint. Újból átvizsgálta az erőgerjesztés műszertábláját. Kirk parancsa hamarosan ideutasítja. A főgépész helyzetjelzői azt mutatták, hogy az Enterprise-t a hidrogén-peroxid sugarak jól ellendítették a sólya mellől. Scott alig észlelhető lobbanást látott a nagy keverőkamrában. A nyomában hangot is hallott, fojtott mennydörgésre emlékeztetőt. Az erőgerjesztés ilyen fokán anyag és antianyag csupán mikroszkopikus mennyiségben keveredik – azonban az anyag poriadásának egyetlen szemerje elegendő erőt gerjeszt a kapitány minden pillanatban várható parancsának teljesítéséhez. Legalsóbb szintjén is messzebbre elvinné az erőgerjesztő az Enterprise-t, mint a régi hidrogén-peroxid rakéták ezres tömege. Decker hangját hallotta a hajórádión.

– A helyzet, főgépész úr?

– A keverőkamra szabadot jelez. Várom a parancsot az erőgerjesztésre.

A parancsnoki hidat mutató monitorán pedig láthatta, hogy Sulu leveszi kezét a helyzetigazító tárcsákról. Majd Kirk hangját hallotta:

– Erőgerjesztést, kormányos úr! Előre, nulla-öt fényévvel!

A parancsnoki híd szárnyhegyén a két hatalmas erőtorok csillagfehérre izzott. Az ezernyi rakétaerő valóban meg sem közelítette volna ezt a kirobbanó teljesítményt. A csillaghajó belsejében nem volt mormolásnyi hangja sem, és a tehetetlenségi tompítok elfedték a robbanáshoz hasonló gyorsulást is, amit a parancsnoki híd műszertáblái mutattak.

– A kifutás szögét kérem a képernyőre – rendelkezett Kirk, mert teljes képet akart.

San Francisco régi Földpálya kikötőjének bámulatos látképe addigra mögéjük került, s ahogy rohamosan törpült a sólyák rendje is, a Föld sötét gömbje kezdte kitölteni a képernyőt. A mögötte eltűnt Nap sugaraiból is csupán halvány glória maradt körülötte. Majd a Föld maga is törpülni kezdett, mind gyorsabban, amint az Enterprise a sebességét növelte. Csehov boldog vigyorgása visszfényt vetett Uhura és Sulu arcán. Örült Kirk is, hogy boldog izgalmában osztoznak – s akkor nyilallt belé, hogy örömüknek része az ő jelenléte. Összeszámlálta, hány hasonló kifutásban volt már részük együtt… Vajon miért nem számlálgatta az elmúlt évek során? Félretette a kérdést. Lelkendezni és töprengeni egyszerre nem lehet.

– A képet elölről kérem – mondta. S a kamera a csillagokkal teleszórt űrt mutatta, ahogyan nekifutottak. Kirk elmerengett az ismerős csillagképeken, és ernyedten dőlt hátra parancsnoki székében. Kezdetnek jó, gondolta. Baj akkor lehet, ha erről a sima pályáról letérnek.