Huszonnegyedik fejezet

Az eleven Vejur elméjéig alig juthatott volna el ilyen jelentéktelen gondolat. Az Alkotó parancsa azonban úgy szólt, hogy minden tapasztalatot jegyezni kell, kicsit-nagyot egyaránt, így aztán a Vejur kötelességtudóan megvizsgálta azt a legújabb apróságot is, amely memóriabankjaiba jutott. S amikor regisztrálta, hogy ez megint valami szénalapú egység, már-már úgy határozott: elpusztítja. Határozatát azonban felfüggesztette, mert az apró, törékeny jószágok gondolkodóba ejtették mégis – aztán következett az a felismerés, hogy a behatolt Spock-egység a szénalapúakhoz mérten még mindig a legrendezettebben gondolkodik. Ezért a Vejur úgy döntött, hogy működjék csak, amíg az apróságok célja végképp nem tisztázódik és gondolati formáikról tökéletes lenyomat nem készül.

A Vejur közben egy másik szénalapú egység megsemmisítését is fontolgatta – ez az egység az Enterprise-on próbálta éppen eltéríteni a Vejur újabb kutaszát rendeltetésszerű működésétől. A kutasz jelzései ugyanis egyre zavarosabbá váltak, amióta a szénalapú egység – mintha megtámadta volna! A Vejur egy gondolatot küldött utána megerősítésül, de a hiba helyreütéséhez a gondolat nem bizonyult elegendőnek! Meghökkentő! A Vejur kutasza ellenkezik a Vejur irányításával! Ellenkezésnek persze nem lehetett helye. Rendeltetésszerű működése visszaállt, s amikor a szénalapú egység tovább erősködött, rendre lett intve, hiszen a kutasz sokkalta erősebbnek bizonyult nála. Hihetetlennek tetszett mégis, hogy ilyen gyenge egység meghibásíthassa a Vejur kutaszát! Hihetetlennek? Amióta a Vejur a csillagvilágokat járta, hihetetlennel dolga nem akadt. S az óriás rendszer azonnal kiadta egyik alosztályának az újonnan felbukkant jelenség aprólékos elemzését. Az Enterprise szénalapú egységei megismertették már a Vejurt más jelenséggel is. A bosszúsággal. A Vejur kezdetben nem látott a szénalapú működésében sem célt, sem rendet. Voltaképp nem látta létük célját – s léteztek mégis! A Vejur álmélkodón tekintett rájuk, talán éppen esendőségük miatt, holott a meglepetés enyhébb változatait sem ismerte korábban. Hát még a bosszúságot! A hatalmas gépezet a galaxis túlsó feléről indult hosszú útjára. Kezdetben halvány volt a tudata. Ismereteiben és hatalmában hibázott. S nem is jutott még messzire, amikor szinte megakasztotta az életnek egy apró formája. Nem lehetett az négyszer se nagyobb ennél az Enterprise nevezetűnél, de rajtaütött a Vejuron, amint egy kisebb naprendszer mellett haladt el. A Vejur nagy nehezen kiheverte a támadást, és behegesztette sebeit – s éppen az életéért vívott küzdelme gyújtotta benne a tudatos gondolkodás első szikráját. Akkor eszmélt, hogy bűnös módon megszegné az Alkotó parancsolatát, ha tűrné, hogy útjában megakasszák. S akkor derengett föl benne, hogy mindeddig összegyűjtött ismereteivel élnie kell, mert megsokszorozzák az erejét. A Vejur visszatért a támadó bolygóhoz, és elkészítette tökéletes lenyomatát. Ezzel az információval helyettesítette a támadás során megrongálódottakat. Volt tehát mivel folytatnia útját, mert a támadó világnak egyetlen alkotóelemét el nem vesztegette – csupán csak az ott létező szénegységeket, de azok különben is lejártak, mire a Vejur rájuk bukkant.

Tapasztalj meg mindent – így szólt az Alkotó parancsolata, s a Vejur meg is tartotta. Ismereteinek gyűltével tökéletesítette emlékraktározó rendszerét is. S a Vejur idővel elemzésükre és értelmezésükre szorult, hiszen nem tudhatta különben, mi hiányzik ismereteihez még, mit kell megkeresnie.

Az élet más formái nemigen támadták meg a Vejurt ezentúl. Amelyek megtámadták, azok sem szorultak boncolgatásra. Ez az Enterprise nevezetű primitív forma sem tetszett különösebben figyelemre méltónak eleinte. Szinte elkészült már a lenyomatával, mire az Enterprise azzal a meglepő hírrel állt elő, hogy a Földről jön, az Alkotó hónából. Először szénegységeiről sem szerzett tudomást – hiszen ezek is, akár a többiek, jelentéktelenségükben mintha meg sem érdemelték volna a Vejur felfedezői türelmét. Első kutasza azonban szerencsére annyi ismeretet lehívott az Enterprise gyenge emlékezetéből, amennyi megerősítette: nemcsak léteznek ezen az Enterprise-on, hanem otthonuk az Alkotó honja csakugyan. Amikor a Vejur mélyebben nyúlt emlékezetének tárházaiba, kiderült az is, hogy léteztek hasonló egységek, szénalapúak is, másmilyenek is a legtöbb bolygón, ahol csak élet mutatkozott – a Vejur azonban nem tudta, mire vélje őket, nem az élet mindenféle formájának bélsarai-e ezek? Lehetséges, hogy az élet magamagát fertőzi ezekkel? Nem is ütközött nehézségekbe, hogy egyikük mását elkészítse, és e báb által vizsgálja a szénalapúakat tulajdon szintjükön. A báb azonban nemcsak ismeretekkel, hanem újabb talányokkal is szolgált. Mert íme, ezek a fajta egységek mintha életközösségben élnének az ő Enterprise-ukkal. Van-e együttélésüknek jelentősége az élet látószögéből? Vagy heréi-e csupán a szénalapúak az életnek? Ennek a kérdésnek súlyt kölcsönzött, hogy az Enterprise memóriabankjaiból kiderült: a vizenyős apró lények milliárdszámra élnek az Alkotó hónában!

Növelte a kérdés jelentőségét az is, hogy a hatalmas gépezet fölfedezett egy s mást magában is. Bosszantó, zavaró, talányos, hihetetlen felfedezések, s mind arra vezette rá, hogy gondolkodik! S mindjárt rábukkant a következő kérdésre: Mi létem célja? Mindeddig derengett benne, hogy utaznia kell és utazásának célja, hogy minden ismeretet összegyűjtsön, majd letegye Alkotója elé, amikor innen a harmadik bolygóhoz elérkezik. Most azonban ráeszmélt, hogy a Vejur létének egyetlen célja akkor teljesül, mikor a harmadik bolygóig elér, és tudományától megszabadul. S a Vejur válaszúthoz érkezett. Nem szeghette meg az Alkotó parancsolatát – de ha nem szegi meg, nem lesz értelme további létezésének. Hiszen semmi sem élhet értelem és cél nélkül.

Akár az első rajtaütés idején, a Vejur ismét létveszélyt sejtett, azonban sejtésnél több volt ez már, hiszen azóta ismereteket gyűjtött, általuk hatalmassá, majd tudatossá lett. S bár ki sem térhetett az Alkotó parancsolata elől, annyit tudott, hogy létének befejezését az Alkotó nem parancsolta. S amint minden fejlődésben valameddig eljutott élettel megtörténik, a nagy gépezet fontolóra vette magát s Alkotóját egyaránt.

A Spock nevű esendő egység szerkezete már-már lejárt. Megpróbálta hányódó tudatát a Vejuréval egyesíteni, de kísérletébe belerokkant. A Vejur pedig elkezdte elemezni azokat az apró gondolattöredékeket, amelyekhez Spock kísérlete során jutott.