Huszonhatodik fejezet

 

Decker már várta Kirköt. A báb ott állt mellette mozdulatlanul és némán. Odalett a hasonlósága Iliához. Decker el nem gondolhatta, miért ragaszkodik őhozzá mégis, és sejtette, hogy a legénység közül sokan összenéznek a háta mögött. Kirk ötlete a helyzetjelző antenna meghosszabbítására bevált. Az elmúlt fél órában kapcsolatba kerültek a Csillagflottával. Hajónaplójukat és jelentéseiket mind továbbították Nogurának. A Csillagflotta nem fűzött ezekhez egy szót sem. A főparancsnok nem volt szószátyár. Megértette, hogy az Enterprise tehetetlen, nem is kínozta se kérdésekkel, se parancsokkal.

– A Vejur most tér a Földpályára – jelentette Deckernek Uhura.

Decker szó nélkül fogadta a hírt. Úgyis nyögés telt volna tőle csak. Ráadásul kutyául volt. Meggondolta, hogy ha megér még huszonnégy órát – amit kötve hitt –, addigra talán csillapodik testi fájdalma. Hanem a kutya érzés megmarad mindenképp.

Ilia feltámadott! Csupán egy pillanatra, amikor McCoy és Chapel doktor magára hagyta a bábbal Ilia kabinjában. De az a pillanat elmúlt. Pedig nem is kételkedhetett, hogy ott megelevenedett a báb! Amint szeretkezni kezdtek, megkezdődött a tudatcseréjük is. Decker érezhette Ilia élő tudatát… döbbenetét, hogy gépi testbe zárták… Aztán egy pillanatig azt is érezhette, hogy Ilia szabadul Vejur-vezérelte formájából… Majd megtapasztalhatta, ahogyan a Vejur ismét magához ragadta vezérlését… S Iliából báb lett megint. Amikor először szólította a bábot Iliának, csupán programozását igyekezett hasznosítani. S amikor a báb Ilia módjára kezdett viselkedni, Decker még mindig azt hitte, memóriájának csodálatos mását látja működőben, és leintette magát, mondván, hogy a valóságos Iliának vége, őneki az élőkhöz kell húznia. Addigra rászánta magát, hogy ha kell, akár szeretkezik is az emberi bábbal… Nem, nem igaz! Inkább reménykedni kezdett, hogy a szeretkezés szükségessé válik. Hiszen oly tökéletes volt a báb! Izgató fenomor-kiválasztása még illatkémiájában is megegyezett Iliáéval! Miért ne hitte volna, hogy valóságos lesz a teste mindenestől… S ha annyira valóságos, deltái nők jobban nem is irányíthatók, mint ha… Kirk talán hiheti, hogy a Csillagflottához való hűségesküjével sokkal hasznosabb emléket elevenít meg az Ilia-bábban… Azonban mit tud Kirk egy felajzott deltái nő felől. Már játékuk kezdetén milyen természetesen viselkedett! Deckernek mindinkább hinnie kellett, hogy tudatuk is összeforrhat – s a szeretkezés értelme éppen az lett volna. S ha egyszer szíve szerelmével nem egyesülhetett…

– Hogy van Spock? – Uhura kérdi, de kitől? Akkor eszmélt, hogy Kirk megjelent a hídon.

– Javulóban – válaszolta Kirk. – McCoy hamarosan hozza.

Decker átengedte a parancsnoki széket, de amint odébbállt, a báb megmaradt mellette. Decker magán érezte Kirk szemét. Miért olyan ez a báb, mint a bogáncs?

Talán ennyi megmaradt benne a szerelmi jelenet emlékéből? Vagy a Vejurnak volt kedvére a dolog? Decker megborzongott.

– Kapitány úr – szólalt meg Uhura ismét –, a Vejur már a Földpályán jár. Azt hiszem, a Földről erősített képet kaphatunk, milyennek látszik a Hold Négyről.

Kirk megadta az engedélyt. Uhura ujjai egy pillanatig eljátszottak a műszerfalon, majd mindannyian felnéztek a parancsnoki híd főmonitorára. A szemük elé rebbenő kép azt mutatta, amint az irdatlan gép megjelent a Hold látóhatárán, és lassulásában mind nagyobb felhőtömegei enyésztek el. A pőre Vejur még iszonyatosabbnak tetszett.

Megnyílt a felvonó ajtaja, és Spock lépett ki a hídra McCoy társaságában. Még alig állt a lábán, de a köszöntéseket fogadta.

A látvány egyszerre megbomlott a főmonitoron. Zegzugos fekete vonalak szabdalták. Spockon rajta nyugodott McCoy aggodalmas tekintete, amint odasietett műszerfalához. Uhura sípoló kódokat fogott, és meglepetten fordult hátra.

– A zavarás innen történik, kapitány úr, a Vejur belsejéből!

Spock is így látta.

– És nem több két számjegyű kódnál.

– Vejur az Alkotónak jelez – szólalt meg az Ilia-báb.

– Mit jelez? – vetette oda McCoy. – Hogy itt vagyok, ragyogok?

Meghökkenten látta azonban, hogy az Ilia-báb bólint a kérdésre.

– Megérkeztem. Megtudtam mindent, ami megtudható.

A Vejur kétjegyű kódjelei elhaltak. A főmonitoron tisztult a kép. A hatalmas gép lassan emelkedett a holdbéli táj fölé. Majd ismét elborította a zegzugos szövetminta.

– Ismétli a jelzést – mondta Uhura. – Változatlanul.

– Jim – szólalt meg Decker –, ez választ vár!

– Miféle választ? Miféle kérdésre?

Kirk már megbánta ingerültségét, amint a kilenc szempár rászegeződött. A kódjelek ismét elhaltak, és a főmonitor a Vejur tiszta képét vetítette elébük.

– Az Alkotó nem nyilatkozik. – Ezt a báb állapította meg csikorgó hangon.

Uhura éles szeme rebbenést figyelt meg az irdatlan gép oldalában.

– Kapitány úr! A behatoló valamit elereszt! Kirk meresztette a szemét, és kiadta nyomban:

– Erős nagyítást!

Sulu nagyított, ameddig csak lehetett – és bizony félelmetesen ismerősnek tetszett az eleresztett valami! Haragoszöld plazmatömeg volt, amely a klingonokat is meg az Epszilon Kilencet is elpusztította – s kis híján az Enterprise-t is.

Sulu a többiek felé fordult.

– Most bocsátják ki a másodikat… A harmadikat…

Mindannyian figyelték a képernyőn, amint a harmadik után kiszakad a behatoló oldalából a negyedik is. S azt is látták, hogy egy-egy plazmavillám lehet százszor akkora is, mint amilyet feléjük küldtek.

– Mire valók ezek? – reccsent rá Kirk a bábra.

– Hogy elpusztítsák a bolygón élősködőket – felelte a báb.

– Istenem! – sóhajtotta McCoy. Megdöbbenésében osztozott a parancsnoki hídon mindenki. Élénken élt emlékezetükben, hogy a báb nevezte először az Enterprise legénységét szénalapú élősködőnek.

A főmonitor azt mutatta, hogy a gonosz zöld villámok szerteszét indulnak a behatoló testéről. Uhura jelet fogott, és Kirkhöz fordult vele.

– Kapitány úr! A Hold Négy úgy észleli, hogy lövedékek indultak meg a

Földpályán, egyközű célpontok felé.

Spock gyors számításokat végzett, és jelentett türknek:

– Becsapódásuk huszonkilenc percen belül várható. Hatásuk szétterjedhet az egész bolygón.

Kirk kipattant parancsnoki székéből, és rámeredt a bábra.

– Miért?!

Decker is várta a báb válaszát, de arra ocsúdott, hogy a báb őt nézi. Látnia kellett Kirknek is. Csakhogy tekintete nem Iliáé volt. Egy csepp melegséget nem sejthetett abból.

– Szólj rá, hogy feleljen – mondta Kirk.

– Felelj – adta tovább Decker meggyőződés nélkül. Majd meglepetten látta, hogy a báb engedelmesen fordul Kirkhöz.

– A szénalapú élősködőket le kell törölni az Alkotó bolygójának színéről.

– Miért!? – firtatta tovább Kirk. A báb Deckerhez fordult.

– Felelj neki. Miért?

– Az Alkotó nem jelentkezik.

– A szénalapú egységek arról nem tehetnek – vetette ellene Kirk.

– Élősködnek az Enterprise-on. Ugyanígy élősködnek az Alkotón is.

– Kapitány úr! – Csehov fordult feléjük falfehéren. – Kapitány úr! A Föld védelmi rendszere megbénult!

Csehov jelentése végigvisszhangzott a parancsnoki hídon, és Kirk hideg késszúrást érzett a gyomrában.

– Megerősítem – jelentette Uhura remegő hangon. – Erőterek feszültségcsökkenését jelentik, számítógépek állnak meg…

Mindeddig azt hihették, hogy a Föld puszta tömege, erőtéri elhárítása és holdbéli rakéta tűzereje legalább időt biztosít Nogurának ahhoz, hogy a behatoló szándékának megismerésével tisztázhassa a helyzetet.

– Kapitány úr! – rebegte Uhura. – A Csillagflotta jelzései is halványulnak!

Remegett a Földért Kirk is – tehetetlenségében, hogy megoldással nem szolgálhat, vagy a düh rázta?

– Vejur – ordította –, a szénegységek nem élősdiek! Természetes részei ennek a bolygónak! Élőlények!

– Nem igaziak. – A báb egyenletes hangon beszélt. – Igaziak csak az Alkotó s a hozzá hasonlók. – A báb – vagy a Vejur? – most Kirkről nem vette le a szemét.

– Hasonlók? – McCoy szemében fény gyúlt. – Jim! A Vejur azt mondja, hogy gép az Alkotó is! Gondolhattuk volna. Hiszen Istent mindannyian a magunk képére teremtjük!

Kirk ismét a bábhoz fordult.

– Vejur! Minden élet szénalapú odalenn!

A csillaghajó megrázkódott. Sulu kifelé irányuló monitora mutatta, hogy a hajó oldalában óriási erőmező lobban. Majd lassan elült a rázkódás.

– Csínján, Jim… – mondta Spock csöndesen.

– Mit ajánlasz egyebet? Adjam meg a módját a beszélgetésnek?

Spock a fejét rázta.

– Gondold meg, hogy gyermekkel van dolgod, kapitány uram.

– Gyermekkel?

– Azzal hát. Ismerkedő, kutakodó, szükséget szenvedő gyermekkel…

– Ugyan miben szenved szükséget? – vágott közbe Decker.

– Akárhányunkhoz hasonlóan maga sem tudja – felelte Spock hajthatatlanul. – Annyit tud csupán, hogy tökéletlen.

– A Vejur lövedékei huszonegy percen belül érik el egyközű földi céljaikat… Számolom… jelentette Csehov.

– Köszönöm. Spock, szerinted robbannak is?

– Igenis, kapitány úr – válaszolta Spock.

– Robbannak? – rivallt rá Decker a bábra. A báb bólintott.

– Az Alkotó nem jelentkezik.

Kirk ráeszmélt, hogy cselekednie kell. A Vejurral való kapcsolata csupán egy báb… Azt kell hasznosítania, ameddig lehet. Az is több a semminél.

– Vejur – szólította meg Kirk a bábot –, mi tudjuk, miért nem jelentkezik az Alkotó!

– Jim! – McCoy megdöbbent, milyen játékba kezd Kirk.

Decker azonban rábólintott Kirk kijelentésére, majd odabiccentett a bábnak is.

– Színigaz. A Vejur csak a mi segítségünkkel találhatja meg az Alkotót.

A báb hosszasan fürkészte Deckert, majd visszafordult Kirkhöz, és kemény hangon követelte:

– Hallom, hogyan!

A báb hangjából fenyegetés csendült, és Kirk mindjárt tudta, hogy Spocknak igaza volt. Gyermekkel van dolguk, aki tör-zúz, ha tehetetlen.

– Hadd hallom!

– Egy szót sem hallasz – felelte Kirk egykedvűen. Azzal tisztjéhez fordult. – Zárjátok le a műszerfalakat és vonuljatok le a hídról!

Döbbenten nézett rá mindenki. Az Enterprise-t hatalmas erőkitörés rázta meg. Decker kapitánya mögé lépett, és beleszólt a hajórádióba.

– A híd szól a fedélzethez! Távol a műszerektől!

Ujabb erők robbantak a hajó körül. A rázkódás mind hevesebbé vált. Meg kellett kapaszkodniuk a híd korlátjában.

– Gyermeked hisztizik – vetette oda Spocknak az orvos nyugtalanul.

– Levonuljunk, kapitány úr? – kérdezte meg Sulu a biztonság okáért.

– Így szólt a parancs – rivallt rá Kirk. – Takarodjatok!

A tisztek a parancshoz híven lezárták a műszerfalukat, és kapaszkodva-dülöngve elindultak.

– A felvilágosítás megtagadásának értelme nincs – mondta a báb.

Kirk nem felelt. Mintha csitulnának a robbanások odakinn… Már csak Decker, McCoy meg Spock állt mellette. – Kirk elkapta Uhura szemrehányó pillantását, amint a felvonó ajtaja rácsukódott. A parancsnoki híd világítása halványult. Spock helyeslőén bólogatott. De a hirtelen támadt csöndön meglepődött ő is. A hajó billent még egyet-kettőt, hanem a főmonitor azt mutatta, hogy nem történik több robbanás.

– Miért nem adod a felvilágosítást? – tudakolta a báb megenyhülten.

– Csak akkor adom meg, ha a Vejur visszavonja a bolygóra irányzott lövedékeit – mondta Kirk.

– A bolygóra irányzott lövedékek visszavonásáról nem lehet szó, amíg a kért információt meg nem kapom – jelentette ki a báb.

Kirk úgy érezte, mintha kártyáinak ütőerejét nem jól becsülte volna meg, s most azt kell látnia, hogy ellenfele kivágja az ászt.

– Tanulékony gyermek – állapította meg McCoy.

– Mit szólsz, Spock? – Kirk valójában gondolkodási időt kért.

– Szerintem – felelte Spock megfontoltan – a válaszhoz közelebbi kapcsolatra lenne szükség a Vejurral. Igaz? Én a kapcsolatom során úgy éreztem, hogy valahol a mélyén agyközpont működik…

– Onnan irányíthatják lövedékeiket is?

– Alighanem.

Kirk visszafordult a bábhoz.

– Az Alkotóra vonatkozó tudomásaimat bábon keresztül nem adhatom tovább… Csakis közvetlenül a Vejurnak.

Megbillentek ismét. McCoy a főmonitorra mutatott. Az Enterprise megindult, és rés nyílt előtte, majd egyre tágult, ahogy az élő gép belsejébe hatoltak.

– Minden fedélzeten fölvehetik a szolgálatot, Decker – adta ki Kirk.

– Meglesz, kapitány úr. A lövedékek becsapódásáig huszonegy percünk van. A rádióhoz kérjem a főgépész urat?

Kirk megelégedést látott Spock arcán. Bizony, Deckerből jó kapitány vált volna. Megérdemelte volna azt is, hogy a keze alá kerüljön egy csillaghajó. Kár, kár. Iliáért is kár.

Scott föl tekintett.

– Igenis! Mit tegyek, kapitány úr?

– Készülj a Csillagflotta kettő-nulla-nulla-ötös parancsának végrehajtására – hangzott a rádióból.

A közelben tevékenykedő Quarton másodgépésznő döbbenten meredt Scottra. Scott látta, de most a parancsot kellett tisztáznia.

– Mikor, kapitány úr?

– Tizenkilenc perc múltán, pontban… Kezdd a számolást.

– Meglesz. Tizenkilenc perc. Visszaszámlálást kezdem. – Scott beütötte az időt. Quarton másodgépésznő reménykedőn nézte főnökét, hátha rosszul hallott.

– Önpusztítást rendelt el a kapitány, főnök úr?

– Azt, azt. Magával akarja rántani ezt a Vejur micsodát.

– És mit gondol, főnök, sikerül?

Scott örömmel hallotta, hogy beosztottjának hangja nem remeg már.

– Persze, kislányom. Ha ennyi anyagon és ellenanyagon ülünk… Hát hogyne!