Tizenkilencedik fejezet

Kettőt fordult, úgy állapodott meg. Decker mintha ebből értette volna csak meg, hogy Ilia eltűnt, de máris ugrott Uhurához.

– Kódolt nyelvüzenetet! Sürgős! Tudasd velük, hogy életet ragadtak el! Add meg a deltái létfeltételeket!

Kirk elkapta Decker pillantását, és helyeslően bólintott. A sürgős üzenetre megvan minden ok – csakhogy meglett volna már akkor is, amikor Phillips, a biztonsági ember eltűnt. Hanem akkor azt gondolták, hogy villámfényes eltűnése a pusztulása is egyben. Most azonban, hogy a sejtenergia-kutasz együtt tűnt el Iliával, inkább úgy tetszett, szállítási eszköz lehet a villámfény, olyasmi, mint a csillaghajók fel-le sugárzó rakodóhídja. Decker fájdalmas arca viszont arra vallott, hogy nagyobb a ragaszkodása Iliához, mint Kirk hitte volna.

A főmonitoron látszott, hogy Sulu továbbra is párhuzamosan halad a lenyűgöző idegen hajóval, és az Enterprise-t száz kilométeres távolban tartja tőle. Az ismeretlen még ilyen távolságban is szinte kitöltötte a képernyőt. Kirk hallotta, amint Uhura Ilia létfeltételeit sugározza. Spock ismét műszerfalánál állt, és gyenge érzékelőit működtette, ahogy Kirk meghagyta neki a kutasz ijesztő megjelenése előtt néhány pillanattal.

Kirk igyekezett következetesen végiggondolni a történteket. Megdühítették-e az idegeneket vajon, amikor Spock kiütötte az Enterprise memóriáját? Lehetséges. Azonban azt már nem hitte, hogy a kutasz mérgében ragadta magával Iliát. S a tehetetlenség érzése fogta el, ha meggondolta, hogy nem kellene ilyen bizonytalanságban lenniük a behatoló szándékát illetően. Hiszen értekezhetnének ők az Enterprise-szal, ha kedvük volna!

Hajójuk hirtelen meglódult. Meglepetés látszott még Spockon is. Mintha valami rájuk kapaszkodott volna.

– Vontatósugár? – találgatott Decker.

– Az. Vontatósugár – helyeselt Spock. Egyik monitora mutatta a rákapcsolódás erőjátékát.

– Vörös készültség? – kérdezte Decker. Kirk a fejét rázta. Sárga készültségben voltak változatlanul. A válságos helyzet felől tud mindenki. A főmonitoron egyre nőtt az idegen hajó. Decker szólt Ilia váltójának, hogy lépjen szolgálatba a hajózási műszerfalnál.

– Gépterem! Adjátok rá a teljes tartalékerőt! – szólt bele Kirk a hajórádióba, és Montgomery Scott nyomban ráadta. Érezték mindannyian, amint az Enterprise erejét megfeszítve szabadulna fogva tartójától.

– Gépház a parancsnoki hídra! Ezt az erőt nem bírom sokáig. A keverőkamra rohamosan melegszik…

Spock egy pillanatig tanulmányozta számításait, majd kimondta:

– Nem szabadulhatunk, kapitány uram. A kellő erőnek töredéke sincs az Enterprise-ban.

– No, akkor leveheted a tartalékerőt, Scotty.

– Máris? Mi az isten kampólt ránk?

Kirk nem válaszolt. Kínozta ez a tehetetlenség. Azzal a kényszerképzettel küzdött, hogy valami óriás csecsemő úgy rántja őket magához, mintha halacskát fogott volna, utoljára nekiáll, és kibelezi őket.

– Spock! Érzel valamit!? – Látta, hogy a vulkanita felvonja szemöldökét, és eszmélt, hogy kérdése ordítva szakadt ki belőle. Elröstellkedett. Akármi történik, neki a higgadt latolgatás a dolga. Nicsak, a behatoló mennyire a közelébe húzza őket! Vajon miért? A váltó navigátornő futólépésben érkezett a parancsnoki hídra, és Decker intett neki, hogy foglalja el a helyét. A navigátornő egyetlen, riadt pillantást vetett a képernyőn tornyosuló monstrumra, s neki fogott olvasni Ilia számításait. McCoy is fölérkezett, de úgy tett, mintha a képernyő látványán meg sem lepődne.

– Nahát – vetette oda Kirknek –, ezek, úgy látszik, jobban megvizsgálnának bennünket.

Kirknek erősödött a szorongása, mert mintha az ő rémképét látta volna Nyúzó is. Deckernek némi igyekezetébe került, hogy úgy sétáljon végig a hídon, mint az első tisztnek szokása, hogy rendjén-e minden. És csupán Kirk szeme kísérte elégedetten. Csehov úgy tekintett rá, mint az eszeveszettre. Kirk a szeme sarkából figyelte csupán a képernyőt. A gyors vontatás folytatódik. Veszedelmesen közel jutottak az idegen hajóhoz. Annyira megharagították vajon, hogy az oldalán lapítaná szét őket? Szinte ösztönösen fordult Spockhoz gyanújának megerősítéséért – de mi lelte Spockot? A feje félrebillent, a szeme… hol jár? Akkor eszmélt, hogy alighanem a tudati kapcsolatot keresi a behatolóval.

– Lassulást olvasok! – kurjantott Sulu megkönnyebbülten. – Ernyed a vonóerő!

Száz méternél kevesebbre csökkent a távolság köztük. A kolosszus oldala mellett húztak el. A parancsnoki híd személyzete nem is pisszent, szemük a hihetetlen látványra tapadt. Bajos lett volna azt mondaniuk, hogy hajó derekát látják. Lemezburkolatnak sem igen nevezhették volna azokat az örvénylő erőtavakat, amelyeket a derekából láttak. Barátom! Most pedig megnyílik! A tatjánál fenn fényrés nyílt és szélesedett – a befogadásukra!

– Jaj nekünk! – szakadt ki valakiből.

– Mint valami garat! – így jellemezte a nyílást a meglepett Sulu.

Kirk irtózat hullámzását érezte a parancsnoki hídon. Sulu szerencsétlen módon, a fején találta a szöget. És az irtózat hulláma bármikor átcsaphat a fedélzetekre, hiszen ősvilági rettegése az embernek, hogy óriás nyeli el! McCoy megindult a felvonó felé, és futtában kiáltotta vissza Csehovnak:

– Egészségügyieket minden fedélzetre! Gyorsan!

– Minden fedélzet, figyelem! – Kirk szólt a hajórádióba. Igyekezett tárgyilagos maradni. – A kapitány beszél. Tapasztaltuk mindannyian, hogy a behatoló régen elpusztíthatott volna bennünket, ha a szándéka gyilkos. Inkább úgy látom, hogy bevontatnának minket hajójukba, ahol remélhetőleg megindulhat köztünk az értekezés. – Tudta, hogy nem sokat mond, mégis megnyugvást látott egy-egy arcon. Hatalmas hajó. Ennyi a bizonyosságuk. Akasztófahumora még egy mosolyt is kiszorított belőle, amint ezt meggondolta. A főmonitor mutatta, hogy a nyíló garat akár több Enterprise elnyeléséhez is elég nagy. Amint közeledtek felé, láthatták, hogy valójában hosszú folyosó. Tíz-tizenkét kilométer hosszan visz az idegen hajó gyomrába, amelyet erőtéri kisülések világítanak meg kísértetiesen, akár a nyári villámlás.

– A nyílásköz mindenfelől bőséges a bevontatáshoz – jelentette a váltó navigátornő a helyzeti monitor figyelése közben. Kirk helyeslő pillantást vetett rá, és nevéért kutatott az emlékezetében. DiFalco! Talán érdemes volt megjegyezni.

– Mit szólsz, Will? – fordult Deckerhez. Vigyáznak, hogy kárt ne tegyenek bennünk?

– Így látom magam is, kapitány úr. Talán csak közelebbről néznének meg bennünket? Én is kíváncsi vagyok rájuk.

Már a folyosón haladtak. Kirk szívesen megkérdezte volna Spockot is. Mintha azonban fáradtságot látott volna az arcán, ahogy a főmonitoron figyelte a fejleményeket. Uhura borzongva mutatott a tépett szélű erőmezőkre elhaladtukban.

– Mintha fogak volnának.

– Csak éppen nem fogak – torkollta le Kirk, majd szinte segélykérőén fordult ismét Spockhoz. Spock egy pillanatra levette szemét a képernyőről.

– Csillapíthatatlan érdeklődést érzek, kapitány úr.

Kirk rásandított a képernyőre. Mit ki nem olvas belőle!

– Hátsó képet kérek! – intézkedett.

– Hátsó a kép! – jelentette Sulu, amint átkapcsolt. S a garat, íme, bezárult mögöttük! Kelepcébe estek? Ez a kérdés derengett mindenki arcán.

– Kép előre – mondta Kirk csöndesen.

– Úgy érzem, tudásszomjuk olthatatlan hangoztatta Spock. S e szomjúságban osztozván elgondolta, hátha éppen ez lesz a rokoni kapocs közöttük.

– Ajánlom, hogy legyünk készen a helyzetigazító sugarakkal. – A tanács Deckertől érkezett. Kirk odabiccentett Sulunak, majd hozzáfűzte:

– Nem ártana egy gyenge érzékelés sem, kormányos úr. Nézzünk szét jobban.

A főmonitor igazat szolgáltatott Kirknek. Az óriás hajó rakodókamráiban jártak. Akkorákban, hogy beléjük fért volna egy-egy népes város. S ez az iszonyú hajóűr mégsem volt üres – legalábbis nem minden pillanatban. Szokatlan formák-minták villantak fel és tűntek el egyre… Ismeretlen technológia megnyilvánulásai alighanem… Úgy élhet az energiával vagy éppen a sejtenergia valamilyen formájával, ahogyan az emberek hasznosítják az anyagot hajószerkezeti és gépelemek gyártásához. A kísérteties látvány az anyag hiányából – az emberi értelmezésű anyag hiányából támadt. Olykor lélegzetelállítóan szép, színes szalagokat láttak fényességben úszni, majd a látomásnak energiarobbanás vetett véget, és új formák jelentek meg, merőben másfélék. Rendet is észlelhettek a váltakozásban, mintha a hatalmas hajó sima működésének lettek volna tanúi. Spock odafordult Kirkhöz.

– Én is munkába állíthatom az érzékelőimet?

– Állítsd!

Spock visszalépett a műszerfalához. Úgy okoskodtak mind a ketten, hogy az idegenek jogosnak tekintik majd kíváncsiságukat, hiszen meg kell tudniuk, hová jutottak.

– A vontatósugaruk eleresztett, kapitány úr! – kiáltotta Csehov.

– Megállítottak minket, nem mozdulunk előre – jelentette Sulu. – Készen állok a sugaras helyzetigazításhoz.

Sulu előreirányította a főmonitort, melyen nagy fényerejű, csipkés fal mintázata állta útjukat.

– Helyzetet tarts! – szólt oda Kirk a kormányhoz.

– Tartom.

Spock közben viharos gyorsasággal dolgozott műszerfalán. Egyik számoszlopa a másikat követte, Kirk egy darabig nézte, majd elvesztette a számítások fonalát. Spock végül gombnyomással összegezett. Műszerfalának egyik falán kialudt a fény, arcán pedig szinte földi csalatkozás tükröződött.

– Visszaverődik minden érzékelőnk, kapitány úr – mondta. – Használhatatlanok egytől egyig. Kirk elgondolkodott.

– Mire véled mindezt?

– Szerintem a hajó működését a változó formák és minták teszik, mint változó erőterek.

– Kirk mintha bámulatot hallott volna Spock válaszából. – Olyan kifinomult technikai rendszer ez, hogy én…

A parancsnoki híd számítógépének hangja szakította félbe:

– Behatolás… Behatolás…

A tiszteken izgalom futott végig. A sejtenergia-kutasz félelmetes megjelenése élénken élt az emlékezetükben. Csehov lokalizálta a behatolást.

– Négyes fedélzet, kapitány úr. Tiszti lakosztályok.

– Te mit mondasz? – fordult Kirk Spockhoz. Spock a fejét rázta.

– Erő behatolását nem látom. Ezúttal nem a kutasz látogatásában lesz részünk.

– Hő behatolása történt – jelentette Csehov.

– Ezerfokos hőtartományban… Pontosítok… Kilencszázötven… Egyre fogyóban… Akármi hatolt be, gyorsan hűl, annyi bizonyos.

Kirk már ott állt Csehov mellett, és ellenőrizte olvasását. Végül összenéztek, és Kirk odakiáltott Deckernek.

– Vedd át a parancsnokságot, Will! Spock! Te pedig tarts velem!