Hetedik fejezet

Amikor a turbófelvonó ajtaja becsukódott Kirk mögött, súlyos hallgatás közepette láttak neki ismét a munkának. Mintha Kirk villamos töltést hagyott volna mindannyiukban. Csehov azon kapta magát, hogy még a lélegzetét is visszafojtja.

– Vissza akarta szerezni – állapította meg Sulu végül. – Nem szívesen kerültem volna az útjába, amíg a célját el nem érte!

Uhura rábólintott. Ilyesmi járt az eszében neki is. S Kirk szemében megismerte azt a pillantást, amelyik akkor költözik férfiszemekbe, ha nőt hódítottak, s előttük hever. Uhura nem volt tapasztalatlan. Csupán a sóvárgás aggasztotta.

Az új váltás csapattagjai közül szólalt meg egy.

– Hát Decker kapitánnyal mi lesz? Hiszen megkapta a hajót, és az átalakítás minden percét itt töltötte…

Uhura aggodalma elpárolgott, amint az új fiúhoz fordult Kirk védelmében.

– Zászlós úr – olvasta a fejére pattogóan –, sikerünk lehetősége e pillanatban kétszereződött meg! – Közben meggondolta, nem mondott-e nagyot. Uhura híradós volt, s elég világos képet szedett össze a fenyegető veszedelemről. Azért megfordult a fejében az is, vajon a mai Jim Kirk is éppen olyan jól megbirkózik-e majd vele, mint az a Kirk kapitány, akit emlékezetében őrzött. Mert hároméves röghöz kötöttsége ugyancsak meglátszott rajta.

Montgomery Scott hangzavar közepébe került, kívülállók legalábbis így látták volna. A hajó három szinttel fölébe emelkedő és néggyel alája öblösödő gépterme nem volt olyan pezsgő életű, mint ha majd a fényéves sebességeket ráadja, de a pokol konyhája volt már takaréklángon is. A villogó hullámenergia-gyűjtők földöntúli ragyogásba borítottak mindent. Scott azonban régen megtanulta, hogy ne járjon-keljen riadtan. Biztonságos munkához szokott, igaz, nemcsak itt, egyebütt is.

Soha nem álmodott afelől, hogy egyszer majd a maga hajóját vezényli. Nem is vesztegette volna a tehetségét rá. Sem megtiszteltetést, sem dicsőséget nagyobbat nem képzelhetett, mint amit megkapott már egy csillaghajó főgépészi tisztével. Hát még hogy az Enterprise főgépésze lehet! Az áttervezés és átépítés három éve a legboldogabb idő volt Scott életében, csupán most keseredett meg a szája íze, hogy hajóját ilyen méltatlan sietséggel hajszolják a kifutásra. Az új gépek fényévsebességét meg sem próbálták, holott hatszorta nagyobb erejűek mindazoknál a gépeknél, amelyek eddig hajót röpítettek az űrbe – körültekintésnek volna tehát helye bőven.

– Megvagyunk, gépész úr! Most vessük egybe a mágneses mintákat.

E szavak izmos, ifjú törzs irányából érkeztek – feje e pillanatban nem látszott. Will Deckernek sikerült szőke fejét befúrnia egy erőirányítóműszerfal nyílásába, és szerencse, hogy sikerült, mert az ifjú kapitány a két szemével láthatta, hogy egy mikroáramkör égett ki, ezért nem működik a hajó egyik rakodóhídja sem. Ő üzent Scottért Kirk megérkezésének színhelyére, a rakodótérre, és Scott ide sietve megint kellemesen lepődött meg azon, hogy a szemfüles Decker milyen gyorsan szimatolta ki és állapította meg a bajt.

Mágnesesminta-egyeztetésük tökéletesen egybevágott, de amint Decker a fejét előhúzta a nyílásból, arca nem vallott elégedettségre. A rakodóhidak megkezdhetik ismét a személy– és teherszállítást, Decker azonban jobbnak látta volna, ha néhány terhelési próbát tesznek még. Miért égett ki ez az áramkör? Miért nem ütközött ki eddig a hiba? Scottnak hasonlóak lehettek a kétségei, mert ajánlotta volna, hogy folytassák a vizsgálatot, azonban eszébe jutott, hogy Deckertől hamarosan meg kell válnia. És szorongva gondolta el, mekkora csalódás várja ezt a fiatalembert, aki iránt az elmúlt idők során annyi tisztelet és szeretet ébredt benne. Majd amint megpillantotta a közeledő Kirköt, bele is pirult zavarába, elgondolván, hogy Kirk itt helyben fogja tudatni Deckerrel az újságot. Azt is elgondolta, hogy talán már ő tehetett volna egy finom célzást az ifjú kapitánynak. Nem, nem, hessentette el a gondolatot. Ez Kirk dolga. S ha egyszer ilyen fenyegetően közel az indulás ideje, nem is baj, ha Kirk itt mondja meg, kerek perec. Ha az Enterprise-nak most már tizenegy órán belül kifutásra készen kell állnia, akkor időt rabló minden totojázás.

– Tengernagy úr! – Decker kapitány meglepetten, de szívélyesen nyújtotta a kezét Kirknek. – Magas látogatás! Személyes búcsú! – A fiatalember magabiztos mosolya Scottot az Enterprise-nak korábbi, nem is olyan régen éppilyen fiatal kapitányát juttatta az eszébe.

– Indulunk mindenképpen! Még ha a két kezünkkel toljuk is meg a farát, igaz-e, Scotty?

– Igaz, igaz – rebegte Scott lélektelenül. Kirk nyomban a tárgyra tért.

– Beszédem van veled, Willard. Húzódjunk félre. – Az egyik bókonyzugra mutatott, Decker pedig csak nézett tanácstalanul.

– Tudasd, amikor a helyén a tartalék – fordult oda Scotthoz.

– Meglesz – dünnyögte Scott, amint megindultak. Decker szinte színészien hordozta délceg ifjúságát, Kirk érett határozottsággal, elszántan. Scottnak hasonlat motozott a fejében, bármennyire nem találta helyénvalónak: a falu bikája hazatér, és azt látja, fiatalabb bitorolja a helyét.

– Engedelmet, tengernagy úr, de remélem, nem kapom meg a Csillagflotta szokásos lelkifröccsét most. Szorít az idő. – Decker szívélyes volt, de határozott. Bármennyire csodálta is ezt az embert, aki védőszárnyai alá vette, tiszteletét most háttérbe szorította a kötelesség.

– Ne haragudj, Will, én lépek a helyedbe – tudatta vele Kirk.

– Hogy, te lépsz…? – Decker azt hitte, nem jól érti.

– Az Enterprise kapitánya én leszek.

Decker üres tekintettel meredt Kirkre. Látta, amint a keze tétován megindul, hogy a vállára tegye atyásan, testvériesen… De aztán fagyossá lett az arca s a kezét is leeresztette.

– Megmaradsz a hajón parancsnoki összekötőnek… Ne láss ebben lefokozást, mert csupán időleges.

Deckerbe visszatért az élet.

– Te magad veszed át a parancsnokságot?

– Én.

– Megkérdezhetném, miért? Kirk bólintott.

– Öt év tapasztalatáért, amit kinn az ismeretlenben szereztem efféle helyzetekben. Aztán meg ismerem is az Enterprisé-t, a legénységét.

– Tengernagy uram! Az Enterprise megújult, szinte teljesen! Tizedannyira nem ismered, mint én! Az idő sem engedi, hogy ismerkedj! Harminc óra, és bevetésre kerülhetünk!

– Éppen ezért tartalak a hajón – felelte Kirk rendületlenül. – Bocsáss meg, Will.

– Nem hiszek a töredelmednek, tengernagy úr – fortyant fel Decker. – Egy percig sem! Emlékszem, amikor a parancsnokságra ajánlottál, megvallottad, mennyire irigyelsz, és mennyire kínoz, hogy csillaghajó kapitányságát többé nem vállalhatod. Úgy látszik, mégis megtaláltad a módját!

– Jelentkezz a parancsnoki hídon! – vágta el a szemrehányásokat Kirk.– Mégpedig nyomban.

Decker még egy pillanatig farkasszemet nézett vele, aztán sarkon fordult, hogy teljesítse a parancsot.

Kirk nézett utána, és megpróbálta összeszedni a gondolatait. Deckerrel kevésbé volt elégedetlen, mint magamagával. Világosan meg kellett volna értetnie vele, hogy nem irigysége juttatta vissza a kapitányságba, és… Hát ez mi? Amint indult volna vissza Scotthoz, látta, hogy egy műszertábla lobbot vet, éppen az, amelyiken az előbb Scott együtt dolgozott Deckerrel!

Egy technikus a hajórádió riasztógombját nyomkodta.

– Rakodótér, jelentkezz! Rakodótér, azonnal jelentkezz! – kiáltozta, majd Scotthoz fordult: – A rakodóhidak mind vöröset villognak!

Scott elsápadt, és maga is nekilátott a rakodótér riasztásának.

– Ne rakodjatok! Hagyjátok a rakodást azonnal!

A technikus a kamerára mutatott.

– Késő! Valakiket már megindítottak fölfelé! Kirk és Scott rohanvást indult a legközelebbi felvonóhoz.

A rakodás főnökének, Janice Randnak, ilyen borzalomban még nem volt része. Kinn a rakodóhídon, ahonnan két behajózót várt, fekete foszlányokat látott csak. Ő követett el valami ostoba hibát az erőátvitellel?

– Válts a vészenergiára! – förmedt helyettesére, s az máris átkapcsolt.

Rand a plexifalon át figyelte, mi történik, de a várt két alak helyén foszlányokat látott még mindig. Vajon csak a látása torzít? Mi a hiba? Minden kapcsoló a helyén, minden visszajelzés pontos. Miért villognak a vészfények mégis?

Helyettese is tanácstalanul meredt a műszerfalra. Hogy miért nincs idő több a műszerpróbákra!

– Csillagflotta figyelj! – kiáltotta az űrközi rádióba. Vetélj! Vetélj!

– Szedjétek vissza őket!

– A mágnesmintáik nem jönnek vissza, Enterprise – így szólt a válasz Csillagflottától. A két alak valamivel körvonalazottabban jelent meg a képernyőn. Az egyik vulkanita férfinak látszott. Alighanem Sonok parancsnok. Rand tudta, hogy a fedélzetre várják. A másik jóval fiatalabbnak látszott, formás nőnek… Rand ismét összeborzadt, amint eltűntek a képernyőről. És mire előkerültek, alakjuk jól láthatóan megroncsolódott.

Kirk robbant be, a nyomában Scott-tal, aki Rand helyettesét szorította el a műszertábla mellől. Rand pedig Kirknek adta át a helyét. Kirk mágneses próbát tett a főkapcsolókon. Rand némiképp megnyugodott, hogy megtesz nyilván mindent, amit a régi Jim Kirktől megszokott.

– Mi az Isten! – Kirk ingerülten állapította meg, hogy a mágneses minták élesítésére szolgáló tárcsa máshová került az új műszertáblán.

– Zilálódnak a minták! – vetette oda Scott lélekszakadva. Kirk meglelte végre az élesítőt, majd a hajóközi rádióhoz fordult.

– Csillagflotta! Erősítsetek rá az energiára, nincs elég jelzésünk!

A Csillagflotta nyomban cselekedett. A szállítóhidak megmerevedtek. A két alak megjelent a képernyőn, és Rand rémült kiáltást hallott. Vajon a rakodótérből? Dehogy! A kapitány kiáltott! Kirk összeharapta a száját. Lori az! Meg Sónak! Mit keresett volna Lóri itt? Mert már végük. Nem tehet értük semmit!

– Jaj! Tisztul a minta megint! – Rand a tulajdon hangjára ismert ezúttal. Az alakok megjelentek a szállítóhídon, de már iszonyúan összetörtek… Két rakás vonagló hús, tört csontok, kifordult belsőrészek. Egy kéz még kapdosott, egy vérző száj még sikoltott… Aztán eltűntek. A képernyő megüresedett.

– Istenem! – Randnak megint eszmélnie kellett, hogy a hang Kirké. – Csillagflotta! Nálatok megvannak?

A Csillagflotta válasza bizonytalanul csengett. – Enterprise! Ami visszajutott, az már nem élt sokáig… Szerencsére.

Döbbent csönd követte a hírt. Majd Kirk nyomta meg a válaszgombot.

– Csillagflotta! – Küzdött a hangjával. – Itt Kirk. Tegyék meg, hogy együttérzésemet nyilvánítják Ciana szüleinek… Mondják, hogy megkeresem őket… amint a helyzet megengedi… Sónak parancsnok családját a vulkáni követségen keresztül érhetik el… Kirk megfordult, és kétségbeesést látott Rand arcán. Vajon ő okozta a pusztulást?

– Semmit nem tehetett, Rand. Nem a maga hibája. – Azzal elviharzott.