1. Függelék
 
Fontosabb szereplők

Al-Ádid: Egyiptom utolsó fátimida kalifája, aki hajlandó volt megkötni a Jeruzsálemi Királysággal a templomosok által kialkudott békét. 1171-ben bekövetkezett halála után a Szaladin uralta Egyiptom az Abbászida bagdadi kalifátusnak esküdött hűséget.

Al-Ádil: Szaladin fivére és utódja, aki 1200-tól 1218-ig kormányozta Egyiptomot és Szíriát. Szafadinként is emlegették.

Al-Afdal: Szaladin fia és tábornoka. A Cresson-forrásnál ő volt a csapatok parancsnoka, majd atyja elhunyta után rövid ideig Damaszkuszt kormányozta.

Al-Asraf Halíl: Mameluk szultán, aki Akkon 1291-ben történt sikeres ostromával bevégezte a keresztes államok fölszámolását.

Al-Kámil: Egyiptomi szultán, al-Ádil fia. 1218-tól 1238-ig uralkodott, sikerült elérnie, hogy az ötödik keresztes hadjárat kudarcba fulladjon, de utóbb egy II. Hohenstaufen Frigyessel 1229-ben megkötött egyezmény értelmében Jeruzsálemet átengedte a keresztényeknek.

Asz-Szálih: Ajjúbida szultán, aki 1240-től 1249-ig uralkodott, és IX. Lajos Damietta ellen vezetett keresztes hadjárata során halt meg. Uralma alatt erősödtek meg a bahrijja mamelukok, akik közül Bajbarsz is származott.

I. Alfonz, aragóniai király: A „Harcos” ragadványnevű uralkodó a reconquista – a Spanyolhonban zajló, muszlimok elleni háborúk, vagyis az Ibériai-félsziget felszabadítása – keresztény hőse volt, és 1134-ben hunyt el. Országának harmadrészét a templomosokra hagyta.

I. Amalrik, jeruzsálemi király: III. Balduin testvére. Uralkodása idején (1163–1174) igyekezett érvényt szerezni a keresztények érdekeinek Jeruzsálemtől délre, ezért lerohanta Egyiptomot. A politikájának ellenszegülő templomosokkal hűvös viszonyt ápolt.

II. Balduin, jeruzsálemi király: 1118 és 1131 között uralkodó keresztes király. Ő adományozta a templomosoknak az otthonukul szolgáló al-Aksza mecsetet a Templom-hegyen.

III. Balduin, jeruzsálemi király: 1143-tól 1163-ig uralkodott. Az Imád ad-Dín Zangi és Núr ad-Dín ellen folytatott harcában a második keresztes hadjárat seregei támogatták.

IV. Balduin, jeruzsálemi király: Bélpoklosságban (leprában) szenvedő gyermekkirály, 1174 és 1185 között tartó uralkodása alatt a latin államok sokat szenvedtek Szaladin támadásaitól.

Bajbarsz: Könyörtelen és kiemelkedő tehetségű mameluk szultán, aki 1260 és 1277 között nagyszámú templomos tulajdont rombolt le, és 1263-ban lemészárolta a Szafed várában tartózkodó templomosokat.

Bernát, antiókhiai pátriárka: Antiókhia első latin püspöke, az első keresztes hadjárat után, 1100-ban iktatták be. Harcos pap, aki 1119-ben megszervezte városa védelmét Ilgázi erői ellen.

Bernát, Clairvaux-i (Szent Bernát): Befolyásos apát, egyházi író és reformer, aki Clairvaux-ban megalapította a ciszterci apátságot, és nagymértékben befolyásolta a templomosok első, latin nyelvű reguláját. 1153-ban hunyt el.

Bernát, Tramelay-i: A templomosok negyedik mestere, aki Aszkalonnál az általa vezetett öngyilkos roham során vesztette életét 1153-ban.

Bernát, Blancfort-i: A templomosok hatodik mestere, aki 1156 és 1169 között állt a rend élén. A Núr ad-Dín ellen folytatott háborúk veteránjaként két évet töltött hadifogságban, majd 1168-ban összetűzésbe került I. Amalrikkal annak egyiptomi politikája miatt.

I. Eduárd, angol király: 1272-ben Akkonba ment, és tíz évre szóló békét kötött Bajbarsszal. Az ekkor még csak Lord Eduárdként ismert fiatal férfi Angliába való visszatérése után elfoglalta a királyi trónt, és 1307-ig uralkodott.

Eleonóra, Aquitániai: VII. Lajos hitvese, aki a második keresztes hadjárattal együtt érkezett a Szentföldre.

Everard, Barres-i: 1149-től 1152-ig a templomosok mestereként és VII. Lajos francia király legfontosabb szövetségeseként segítette a második keresztes hadjárat pénzügyi hátterének megteremtését, majd tisztségéről lemondva egy ciszterci rendházba vonult vissza.

Ferenc, Assisi (Szent Ferenc): Itáliai hittérítő és prédikátor, a minorita, más néven ferences rend alapítója. Az ötödik keresztes hadjárat alatt látogatást tett Egyiptomban, ahol megpróbálta al-Kámil szultánt a keresztény hitre téríteni.

Frigyes, II. Hohenstaufen: Német-római császár, szicíliai és német király, hatalmát 1225-től 1228-ig a Jeruzsálemi Királyságra is kiterjesztette. Kiváló szellemi képességű, kozmopolita, ám szerfölött harcias uralkodó. Hosszúra nyúlt regnálása alatt számos alkalommal vitába keveredett a pápai hatalommal, így többször is egyházi átokkal sújtották. Az 1228–1229-ben tett szentföldi látogatása során összetűzésbe került a templomosokkal, viszont al-Kámillal békét kötött, amelynek értelmében Jeruzsálem a keresztesek kezére került. 1250-ben hunyt el.

I. Fulkó, jeruzsálemi király: V. Fulkót, Anjou grófját mások mellett Payens-i Hugó vette rá, hogy hagyja ott franciaországi birtokait, és foglalja el a királyi trónt Jeruzsálemben. Feleségével, Melisendával együtt 1131-től 1143-ig uralkodott. A templomosok korai pártfogója.

II. Fülöp Ágost, francia király: VII. Lajos fia, 1180-tól egészen az 1223-ban bekövetkezett haláláig kormányozta Franciaországot. A harmadik keresztes hadjárat francia seregeinek vezéreként összekülönbözött Oroszlánszívű Richárddal, majd Akkon 1191-ben bekövetkezett elestét követően elhagyta a Szentföldet.

IV. Fülöp, francia király: IX. Lajos unokája, 1295-ben foglalta el a francia királyi trónt. Mélyen vallásos, hidegfejű és agresszív uralkodó volt, aki megtámadta VIII. Bonifác pápát, elüldözte a franciaországi zsidókat, és parancsot adott a templáriusok tömeges letartóztatására, majd perbe fogására. 1314-ben halt meg.

Geoffroy de Charney: Normandia templomos preceptora, Molay-i Jakab szövetségese, akit 1314-ben visszaeső eretnekként máglyán elégettek.

Geoffrey Fitz Stephen: Az angliai templomosok mestere, aki 1185-ben a rend minden ottani tulajdonáról részletes leltárt készített.

Gérard, Rideforti: A templomosok tizedik mestere. Erősen politikai beállítottságú, meggondolatlan, vakmerő és harcias volt. 1189-ben ő vitte bele a templomosokat a Cresson-forrásnál, a Hattín szarvainál és az Akkon ostrománál elszenvedett katasztrofális vereségbe, ahol végül elfogták és megölték.

Guido, Lusignani: Szibilla férje és a Jeruzsálemi Királyság társuralkodója, aki vitatott módon nyerte el címét. 1187-ben, a hattíni ütközet után mint a keresztény sereg vezére fogságba esett. 1192-ben elveszítette (mást választottak helyette) Jeruzsálem trónját, a Ciprusi Királysággal kárpótolták, amelyet 1192-től 1194-ig kormányzott.

Hegyi Öreg: A Masziaf körüli hegységben tanyát vert aszaszin szekta titokzatos vezére. Igazi neve Rasíd ad-Dín Szinan (Rashid al-Din Sinan). Egyezségre akart jutni a jeruzsálemi keresztény királysággal, ám ezt a templomosok megakadályozták.

III. Honoriusz pápa: III. Ince utódaként segített az ötödik keresztes hadjárat terveinek elkészítésében. Igénybe vette a katonai rendek, közöttük a templomosok közreműködését abban, hogy a hithű keresztényektől összegyűjtött pénz az iszlámmal folytatott háború frontvonalába jusson el.

Hugues de Pairaud: Magas rangú nyugati templomos, a rend angliai, majd franciaországi mestere. Azon elöljárók közé tartozott, akiket a chinoni várba zártak, és végül föloldozást nyertek.

Hugó, Payens-i: A templomos rend megalapítója és első mestere. Champagne-ban, Troyes közelében született, és 1136-ban hunyt el.

Hülegü: 1256 és 1265 között a perzsiai Ilkánida Birodalom mongol uralkodója. Keresztény uralkodókkal – többek között IX. Lajos francia királlyal – folytatott levelezésének célja a szövetségesek keresése volt Bajbarsz és a mamelukok ellen.

Ibn al-Athír: 1160-ban született egy moszuli család fiaként, muszlim krónikaíró. 1233-ban bekövetkezett haláláig részletesen följegyezte a frankok és muszlimok közötti kapcsolatokban bekövetkezett változásokat.

Ilgázi: Az Artukid-dinasztiából (vagy Artuklu) való uralkodó, aki 1119-ben, a „vérmezei csatában” tönkrevert egy keresztény sereget, és ezzel „ösztönözte” a templomos rend megalakítását.

Imád ad-Dín Zangi: Aleppó török kormányzója, aki 1127 és 1146 között uralmát kiterjesztve elfoglalta a keresztes Edessza városát, elindítva ezzel a második keresztes hadjáratot.

II. Ince, pápa: 1130-tól 1143-ig foglalta el a pápai trónt. A templomosok számára ő bocsátotta ki a hivatalos elismerésüket jelentő, Omne Datum Optimum kezdetű bullát, amely egyúttal följogosította a rendet az összes hadizsákmány megtartására.

III. Ince, pápa: A középkori Egyház kimagasló alakja, akinek pápasága 1198-tól 1216-ig tartott. Elindította a negyedik keresztes hadjáratot, amelynek során kifosztották Konstantinápolyt, és előkészületeket tett az ötödik keresztes háború megkezdésére, amelyet viszont már nem érhetett meg.

I. Jakab, aragóniai király: Aragónia trónját 1213-ban, gyermekkorában örökölte meg, neveltetését a Monzón várbeli templomosokra bízták. A reconquista hőseként, templomos támogatással foglalta el Mallorcát és Valenciát. 1276-ban halt meg.

II. Jakab, aragóniai király: 1291-től 1327-ig uralkodott, ő irányította az aragóniai templomosok fölszámolását.

Jakab, Maillyi: 1187-ben, Cressonnál megölt templomos lovag. Tetemét csodákkal hozták kapcsolatba, hősies halálának emlékét számos történet őrizte meg.

Jakab, Molay-i: Az utolsó, 1291-ben megválasztott templomos mester. Védelmezte a rendet az ispotályosokkal való összeolvadást célzó törekvésekkel szemben. Már 1307-től IV. Fülöp francia király és V. Kelemen pápa célkeresztjébe került: börtönbe vetették, megkínozták, majd 1314-ben, Párizsban máglyán megégették.

János, Brienne-i: Felesége, Mária, majd utána leánya, Izabella jogán 1210-től 1225-ig volt Jeruzsálem uralkodója. Tisztségétől megvált, amikor a leánya férjhez ment II. Hohenstaufen Frigyeshez, és a konstantinápolyi latin császári trónnal jutalmazták meg. 1237-ben halt meg.

V. Kelemen pápa: Bertrand de Got, gascogne-i érsek, akit 1305-ben, Lyonban koronáztak pápává. Az egyházat Franciaországból kormányozta, a pápaság székhelyét Avignonba helyezte át. Képtelennek bizonyult arra, hogy a francia király Molay-i Jakab és a templáriusok ellen indított támadásával szembeszálljon. 1314-ben halt meg.

III. Konrád, német király: Jeruzsálemben a második keresztes hadjárat német seregének vezéreként Konrád együttműködött a templomosokkal, és ő irányította az 1148-ban Damaszkusz ellen indított sikertelen támadást.

VII. Lajos, francia király: 1137 és 1180 között uralkodott. A második keresztes hadjárat francia seregeinek a vezére. A korai templomosoknak sokat segítő patrónus.

IX. Lajos, francia király: Fülöp Ágost unokája. 1226 és 1270 között irányította Franciaországot, és két keresztes hadjáratot is vezetett: 1248-ben a Damietta elleni nagyszabású ostromot, illetve a kudarccal végződő tuniszi kalandot. Híres volt hitbuzgósága, valamint nagyszabású egyházi építkezései miatt. 1270-ben hunyt el, és 1297-ben szentté avatták.

Matthew Paris: St. Albansből való 13. századi szerzetes, akinek a III. Henrik angol király udvarában összegyűjtött forrásokon alapuló, életszerű krónikájában sok információ olvasható a templomosokról.

Melisenda, jeruzsálemi királynő: II. Balduin jeruzsálemi király leánya. 1131-től 1143-ig férjével, I. Fulkóval, majd ezután – annak 1153-ban történt nagykorúvá válásáig – fiával, III. Balduinnal uralkodott együtt.

Naszr ad-Dín: Abbász egyiptomi vezír fia, aki a fátimida kalifa 1154-ben történt meggyilkolását követően elmenekült Kairóból. A gázai templomosok ejtették fogságba.

Núr ad-Dín: Imád ad-Dín Zangi fia, Aleppó uralkodója. Hatalmát 1146 és 1174 között Szíria területének legnagyobb részére kiterjesztette. A hitbuzgó királyt Türoszi Vilmos „a keresztény név és vallás lankadatlan üldözőjeként” jellemezte.

Olivér, Paderborni: Német pap, később bíboros, az ötödik keresztes hadjárattal érkezett Damiettába, ahol ostromgépek tervezésében vett részt, és részletes beszámolót írt a háborúról. 1227-ben halt meg.

Pelagius: Albano püspöke, illetve 1219-ben, az ötödik keresztes háborúba küldött pápai legátus. Részben ő volt a felelős azért, hogy nem fogadták el az al-Kámil által fölajánlott békét, hanem a Nílus mentén masírozva megtámadták Manszúrát.

Péter, Montaigui: 1219 és 1231 között a templomosok mestere, és II. Hohenstaufen Frigyes makacs ellenfele.

Raimbaud de Caron: Ciprus templomos preceptora, 1307-ben letartóztatták Franciaországban, és Molay-i Jakabbal, valamint másokkal együtt Chinon várának börtönébe vetették.

Rajnald, Vichiers-i: Templomos mester, aki IX. Lajos francia királlyal szoros együttműködésben dolgozott az első keresztes háború megszervezésén, majd veresége után segített a váltságdíj kifizetésében. A rendet 1250-től 1256-ig irányította.

I. Richárd, Oroszlánszívű: 1189 és 1199 között Anglia királya. 1191-ben népes keresztes sereggel indult, hogy fölszabadítsa Akkont, és visszaszerezze a Szaladin által elragadott keresztény területeket. Angliába való visszatérése közben elfogták, és 1192-től 1194-ig Németországban raboskodott.

Róbert, Sabléi: A templáriusok tizenegyedik mestere. I. Richárd lelkes támogatójaként azon fáradozott, hogy a rend és az angol keresztes király között fönnálló kapcsolatokat szorosabbra fűzze.

Saewulf: Valószínűleg angol keresztény zarándok, aki az első keresztes háború után, kb. 1101–1103-ban zarándokolt Jeruzsálembe.

Savar: Fátimida egyiptomi vezír, aki annak – 1169-ben egy államcsínyben bekövetkezett – meggyilkolásáig al-Ádid kalifa szolgálatában állt.

Sírkúh: Núr ad-Dín szolgálatában álló kurd tábornok. I. Amalrik jeruzsálemi király ellenfele és Szaladin nagybátyja volt, akinek 1169-ben bekövetkezett halála után átvette Egyiptom parancsnokságát.

Szaladin: 1175-től egészen 1193-ban bekövetkezett haláláig Egyiptom és Szíria kurd szultánja és az Ajjúbida-dinasztia megalapítója. Győzelmet aratott az 1187-ben megvívott hattíni ütközetben, és később, ám még ugyanabban az évben Jeruzsálemet iszlám uralom alá vetette.

Szibilla, jeruzsálemi királynő: I. Amalrik leánya, Lusignani Guidóval kötött házassága végzetes módon megosztotta Jeruzsálem keresztény nemeseit. 1186-tól egészen 1190-ben bekövetkezett haláláig uralkodott.

Terricus: 1187 és 1189 között a templomosok preceptora, akinek sikerült a hattíni csatamezőről megmenekülnie, majd utána a rend újjászervezésében tevékenykedett.

Türoszi Vilmos: Krónikaíró, tudós, királyok pártfogoltja, a História rerum in partibus transmarinis gestarum (A tengerentúli viselt dolgok története) című munkája a 12. századi Jeruzsálemi Királyság történetének egyik legfontosabb krónikája. A templomosokkal szemben eredendő gyanakvással viseltetett.

Vilmos, Beaujeu-i: A templomosok huszonegyedik mestere, aki Akkon ostrománál (1291), a város kiürítése során lelte halálát.

Vilmos, Chartres-i: 1210-től 1219-ig a templomosok mestere. Egyiptomban az ötödik keresztes háborúban vesztette életét.

Vilmos, Nogaret (Guillaume de Nogaret): IV. Fülöp francia király legfőbb tanácsadója, kancellárja és a francia templomosok ellen 1307-ben indított támadások szellemi atyja.

Vilmos, Párisi: Dominikánus szerzetes, IV. Fülöp francia király személyes gyóntatója, aki 1307-től 1308-ig az inkvizíció élén a templomos eretnekségek elleni vizsgálatot vezette.

Vilmos, Plaisians-i: A francia uralkodó szolgálatában álló jogtudós, aki a templomos rend megszüntetését követelte, és felügyelte a templomos testvérek föltételezett vétségei kiderítésére indított bírósági vizsgálatokat.