VICTOR

Victor és Myomoto áthaladt egy chipzáras biztonsági ajtón. A mögötte megbújó világ Victornak hat év után rettentő idegenül hatott. Minden ragyogott a tisztaságtól, a padlót hófehér, portaszító epoxi fedte, égkék vezetőcsíkkal, a falak áttetsző vagy tejüvegből álltak, az adott részlegek rányomtatott kódjával, néhol folyamatosan takarítódrónok araszoltak rajtuk. A levegőben mesterséges szagtalanság érződött, a légtisztítók halk vibrálása beleveszett a létesítmény üvegfalak tompította háttérzajába.

Végül egy automata ajtóhoz érkeztek, amelyet Myomoto csuklójának lepittyentésével nyitott ki. Egy acélvázas lépcsőn mentek le, plexképernyőkkel és implantátum-prototípusokkal teli munkapadok között sétáltak végig. Victor észrevette, hogy itt már csak a belső kör tudósai dolgoznak. Emlékezett az arcukra hat évvel korábbról. Úgy érezte, a tudomány szentélyébe lépett be, Myomoto Tadashi szenvedélyének szentélyébe. A helyiség levegője szinte vibrált a technológiai tudástól.

Myomoto egy konzolhoz lépett, begépelt néhány parancsot, mire az egyik fali plexképernyőn egy vöröses fényekkel homályosan megvilágított kamra képe jelent meg. Delphoi ösztövér teste ott kuporgott a hátborzongató acélbölcső közepén mozdulatlanul. Minél tovább nézte, Victornak annál több keserűség gyűlt össze a torkában.

– A rendszer információáramlása kielégíti az adatéhségét – magyarázta Myomoto. – Ennek a tulajdonságának köszönhető, hogy ő az egyetlen, aki képes az egész biohardver struktúrát uralni. Ily módon szimbiózisban áll a rendszerrel. Nagy gondot fordítunk az egészségi állapota monitorozására és megőrzésére. Folyamatosan kapja a gazdag tápanyagot. Mindent megteszünk, hogy az agya a leghatékonyabban elvégezze a predikciókat.

– Szóval, ha Delphoi ekkora intelligencia felett uralkodik egymaga, és a biohardverekkel ellentétben akarattal is rendelkezik, akkor ő transzhumán! – mondta Victor. Igyekezett visszanyelni a torkában összegyűlt keserű érzéseket, és csak a problémára koncentrálni.

– Delphoi ösztönösen használja a képességeit, amit konstruáltunk neki, nem tudatosan – ingatta a fejét Myomoto. – Ha te sétálsz, csak előre akarsz haladni, mégis a lábad izmai komplex mozgást végeznek. A beidegződések és ösztönök elvégzik a többit. Delphoinak nem végtagjai vannak a Themiszben, hanem hálózatba kötött agyai, de a lényeg ugyanaz. Ugyanakkor nincs tudatában a képességei természetének. Mint ahogy egy csecsemő képes látni a szemével, mégsem tudná megmagyarázni, ez milyen anatómiai és élettani funkcióknak köszönhető. Amikor Delphoi meg tudja jósolni a jövőbeli eseményeket, fogalma sincs róla, ez hogyan megy neki. Csak csinálja, amit mondunk neki. – Myomoto a képernyőre mutatott. – Ő még mindig az az ijedt kislány, akit hat éve rákötöttünk a gépre, csupán megtanulta használni az új képességeit. Vagyis még mindig tanulja.

– Arra nem is gondoltál, mekkora bajban leszünk, ha egyszer rádöbben, hogy mindannyiunknál okosabb?

– Nem lesz ilyen! – mondta Myomoto határozottan. – Vannak intézkedéseink arra vonatkozóan, hogy megtartsuk a bizonytalanságát. Ráadásul monitorozzuk egyes agyterületeit, ahonnan azonnal látnánk, ha rádöbbenne a képességeire. Erre az esetre van egy biztonsági kapcsoló, amivel lekapcsolhatjuk az egész rendszert, és Delphoi létfenntartó berendezéseit.

– Szóval Delphoi most egy fejlett intelligencia, de semmiképpen sem mesterséges – folytatta Victor a gondolatmenetet. – Hivatalosan ahhoz legalábbis előkezelés kellene, de az meg olyan sérüléseket okozna a tudatosságában, hogy nem lenne képes vezérelni a Themiszt. Ezt nem tehetjük nyilvánossá. Akkor hogyan lesz a Themisz átlátható? Hogyan hozunk létre mesterséges intelligenciát?

– Nem nekünk fog sikerülni – mosolyodott el Myomoto. – Delphoinak!

– Hogy mi? – Victor kérdőn meredt a főmérnökre. Aztán beugrott a válasz: – Amber!

– Így van! Szóval emlékszel Delphoi képzeletbeli barátjára. Delphoi agya tudat alatt kódba írja ki Ambert, nembiológiai hardverre. Mostanra már egy több terrás forráskódban létezik, illetve még Delphoi egyes agyterületei szükségesek Amber működéséhez. A mérnökeink folyamatosan tisztázzák, rendszerezik Amber kódját, és monitorozzák, hogy Delphoinak még mely agyterületeit birtokolja. A célunk az, hogy…

– Amber teljes egészében hardverre kerüljön – vágott közbe a vezérigazgató.

– Nem egészen. Figyeljük, hogy Delphoi mikor írja ki végre őt azokról az agyterületeiről, amelyek sérülnének az előkezelés során. Amikor ez megtörténik, Delphoit lekapcsoljuk a rendszerről, és az idegrendszeréből biohardvert készítünk. – Myomoto két tenyerével félgömböket formált, és elkezdte egymás felé közelíteni őket, mintha egy labdát akarna összenyomni. – A Delphoi agyából készült biohardver és az Amber kódját tartalmazó nembiológiai hardver összedrótozott egysége lesz az a mesterséges intelligencia, ami megoldja minden gondunkat. A megfigyelések azt mutatják, ez a pillanat akár heteken belül elérkezhet. Úgy tűnik, az utóbbi időben Amber kiírásának üteme felgyorsult, mintha Delphoit a szokottnál több impulzus érné. Amber egyre jobban függetlenedik Delphoitól. Rövidesen nem is lesz szüksége rá.

Victor nehéznek érezte a lelkét. Újra jól megnézte a monitoron lévő meztelen, öntudatlan lányt. Emlékezett rá, hogyan markolta a hátizsákját az interjún, és hogyan torzult grimaszba az arca az integrálásakor. Amikor legelőször meglátta, már akkor is úgy gondolt rá, hogy akár a saját lánya is lehetne.

És most minden lehetséges út ennek a kislánynak a halálához vezet.

– Már megint az a felesleges bűntudat, ha nem tévedek – zökkentette ki a töprengésből Myomoto. Victor egyre jobban gyűlölte az istenverte mimikaelemző alkalmazást. – Gondolj inkább arra, hogy ha ezt elérjük, végre a Themisz irányíthatja majd az országot. A világon egyedülálló lesz, ha az egész Atlanti-Amerikai Köztársaság számára tökéletesen biztos jövőt tudunk biztosítani. Elnökök és főkormányzók járulnak majd eléd! És végre te is beléphetsz az elitek közé.

– Az előrejelzések sosem lehetnek tökéletesen pontosak – rázta meg a fejét Victor. – Mármint, ha minden műholdhoz, az ország minden négyzetcentiméterét lefedő kamerahálózathoz és kommunikációhoz is hozzáfér a Themisz, még mindig ott lesz az ember, mint bizonytalansági tényező – kopogtatta meg a halántékát.

– Az emberek gondolatai is kellenének a képletbe, igaz?

Victor bizonytalanul bólintott, bár a kijelentéstől furcsa borzongás futott végig a gerince mentén. Myomoto a terem végében lévő biztonsági ajtóhoz vezette. Ránézésre több hüvelyk vastag acélból készült, valódi és AR-beli jelzések figyelmeztettek arra, hogy illetéktelennek tilos a belépés. A tudós a chipjével, AR-panelen bepötyögött jelszóval és hangjával azonosította magát. Az ajtó szisszent egyet, majd lassan kinyílt.

Egy szűk megfigyelőkamrába érkeztek, egyik falát páncélozott üveg fedte. Innen egy kis szobára lehetett rálátni, amelynek a közepén egyetlen üvegbúra emelkedett, abban pedig egy apró chipet rögzítettek négy fogókar közé. Az üvegbúrára a v19.84 feliratot nyomtatták. A biztonsági ajtó bezáródott mögöttük, ezzel elvágva minden zajt, különös intimitásba vonva a megfigyelőkamra légkörét.

– Amint az Országos Szakértői Csoportok átadják a Themisznek az irányítást, egy új verziójú chipet fogunk kiadni a jelenlegi, elavult helyett. – Myomoto két ujjával a bal csuklójára csapott. – A mostani a tizennyolcas verziójú. Amit itt látsz, a tizenkilences verzió, nyolcvannégyes variációjának prototípusa. Az agykéregbe ültetjük be, képes lesz az agyi folyamatokból jelentéseket küldeni a Themisz felé, hogy már a polgárok gondolatait és döntéseit is be tudja majd építeni az előrejelzések számításába. Így válik a Themisz tökéletessé!

Victor nem jutott szóhoz. A gerincén futkározó borzongás egyre erősödött.

– Gondolj bele, milyen sok csodát vihetünk végbe ezzel a chippel! – folytatta Myomoto. Észre sem vette a vezérigazgató döbbenetét. Gépszeme csillogott, mint mindig, ha szakmai büszkeség töltötte el. – Ellenőrizhetjük az emberek életfunkcióit, így a mentősök és elsősegélydrónok már a rosszullét pillanatában a rászorulónál teremhetnek. Azonnali értesítés a halálesetekről, a bűnelkövetési szándék azonosítása időben, elrabolt vagy elveszett emberek nyomon követése műholdon keresztül. A lehetőségek száma végtelen. Ez az út a tökéletesen boldog társadalomhoz.

Henry Holloway mindig azt mondta a fiának, hogy „a nagyobb cél eléréséhez áldozatokat kell hozni”. De azt is mondta, „tudni kell, hol a határ”. Victor most döbbent rá, hova jutottak. Ez már nem csak egy kislányról szólt. Egy olyan jövőt építenek, amely ellen minden emberi érzése tiltakozott.

Ő nem egy ilyen Neuex Wire-ről álmodott.