JARRED
2066. MÁJUS

A tartálytelepen hatalmas fehér hengerek magasodtak, közöttük csőkötegek kígyóztak, az egész mögött pedig haloványan derengett az éjszakai város. Duruzsoló zaja távolinak tűnt, csak a gépek morajlása ülte meg a környéket, és a rozsda meg az állott víz szaga.

A Schuylkill-folyó fekete árja csak néha villantotta fel tajtékos hátát, azon túl a régi Yankee Point-i gyárkomplexum fagyott fényei látszottak. Jarred, Maroney és Lenox csendben mászott elő az elavult furgonból, a csapat többi tagja már a kamionparkolónál kiszállt.

Mindhárman ellenőrizték a fegyvereket, felvették az AR-eszközöket és az arcukat takaró kendőt. Jarred kontaktlencse helyett egy kopott hegesztőszemüvegnek álcázott taktikai vizort használt, amelyben feléledt a HUD. Látóterében látta társai státuszjelölőjét, egy minitérképet a pozícióikkal és fegyvere lőszerszámlálóját.

A hely elhagyatott volt. A beton repedéseiben gaz burjánzott, és az esővíz méretes pocsolyákban gyűlt össze. A távoli lámpák hiába erőlködtek a hatalmas betontelepen, csak néhány hullámpalatetős üzemépületet és a tartályerdő egy részét tudták megvilágítani.

Jarredék meghúzódtak egy kisebb tartály árnyékában. A térkép szerint Gurkovskyék még nem érték el a pozíciójukat.

– Mi van már, kettes csapat? – szólt rájuk a közös csatornán Jarred.

++ Langley kiszúrt pár fazont a hátsó grundon – recsegett fel McAlister hangja. ++ Bekerítjük őket.

– Vettem!

Először egy rövid gépfegyversorozat visszhangzott az épületek közt, aztán üvöltözés zaja keveredett bele. Az AR-ben „harcban” jelzés ugrott a többiek neve mellé.

– Móka van! – örvendezett Maroney.

– Gyertek! – intett Jarred, és előresietett.

Amikor elérték a legközelebbi üzemépületet, szétszóródtak. Jarred lebukott néhány földbe vezető csővezeték mellé, amikor kivágódott egy ajtó. Két fegyveres rontott ki rajta, fejvesztve menekültek, körül sem néztek. Jarred és Lenox géppisztolya kétszer-háromszor felkerepelt, mire holtan zuhantak a piszkos fal tövébe.

Jarred a két épület közti sötét sikátor felé indult. Szeme sarkából látta, hogy Lenox megvizsgálja a lelőtt fegyvereseket. Feltűnhetett neki, hogy mindkettő ujjatlan bomberdzsekit visel, amelyre, a délnyugat-philadelphiai Testvérek Szövetsége vörös-arany „A” betűjét hímezték.

Ebben a pillanatban szemből ajtónyikordulás hallatszott, fény villant fel. Valaki kirobbant az üzemépület oldalajtaján, hogy átrohanjon a sikátoron. A HUD-on már ugrott is a céljelölés az alakra. Lenox azonnal reagált, felemelte a fegyverét, és tüzelt. Az alig másfél méter magas árnyalak elterült a földön, és becsúszott néhány csörömpölő csodarab közé. Mindannyian a vonagló árnyékot nézték. Lenox leengedte a fegyverét.

– A picsába…

– Jól láttam? – morogta Maroney.

– Attól tartok – bólintott Jarred. Aztán az újonchoz fordult. – Menj, ne hagyd, hogy szenvedjen! De csak óvatosan! Fedezünk.

Lenox előresietett a sikátorban, és közvetlen közelről leadott még két lövést.

++ Nem tévedtünk, kölyök.

– Bassza meg!

– Mit számít? Kellett neki a tűzvonalban ugrálnia! – Maroney a parancsnokra sandított. – Pont most kotlasz, tyúkanyó?

– Kussolj, Omlás! Ha már a szart kell takarítanom, igyekszem olyan tiszta maradni, amennyire tudok.

– Ezzel elkéstél vagy hat évet, főnök.

Jarred dühös pillantást vetett az exrohamrendőrre, majd mindketten csatlakoztak Lenoxhoz. A kis test az újonc lábánál hevert.

Jarred az ajtóra mutatott, amin a fiú kirohant.

– Behatolunk!

++ Vettem! – erősítette meg McAlister, majd Gurkovsky gyors egymásutánban.

– Most kopogtatunk, Bikfic! – Maroney arcán zord félmosoly jelent meg. Egy gombnyomásra rövid csövű sörétesének az oldalára kifordult a sokkolótár, a helyét elfoglalta a sörétes lövedékeket tartalmazó. – Mehet!

Jarred az ajtóhoz lépett, és egy jól irányzott rúgással beszakította. Előbb Maroney zúdította be a sőréteket, majd Jarred küldött be két rövid sorozatot. Behatoltak az izzadságtól bűzlő szolgálati pihenőszobába. Először az ajtó melletti két sarokban rejtőzködő fegyveresekkel végeztek, azoknak szinte elsütni sem volt idejük a fegyverüket. Jarred az ajtóval szemben felbukkanó támadó mellkasát lőtte szét a Tec-9-cel. Az elzuhanó alak eltalálta a mennyezetről lógó lámpa ernyőjét, így fény-árnyék hullámverés söpört át a helyiségen.

Utolsóként egy rémült férfi ugrott elő egy szakadt kárpitú fotel mögül, és a legközelebbi ajtó felé vetődött. Lenox és Jarred is utána lőtt, de nem találták el; Maroney-nak nem volt jó rálátási szöge, viszont arra a tócsára igen, amelyet a terem hátsó falán eresztő vízvezeték okozott, és amelyen a menekülő épp keresztülvergődött.

Maroney egy gombnyomással visszacserélte a sokkolótárat, és egy nagy energiájúra módosított, kábel nélküli lövedéket lőtt a vízbe. A tócsában bukdácsoló fekete férfi egy nyikkanással összeesett, amikor megütötte az áram.

Jarred odasietett, hogy ellenőrizze, él-e még, de csalódottan lökte vissza a merev testet a földre.

– Túl jók vagyunk! – ropogtatta meg elégedetten a tagjait Maroney.

A parancsnok kinagyította a minitérképet, és látta, hogy a másik csapat nyugat felől közeledik az épülethez.

– Kettes csapat, mikor értek ide?

++ Max két perc, és a főraktárnál vagyunk. Kisebb ellenállásba ütköztünk – válaszolta McAlister. Fegyverropogás hallatszott a háttérben.

– Menjünk! – intett Jarred a fejével az épület belsejébe vezető ajtó felé.

Egy dohos szervizfolyosón haladtak végig, ahol fémpolcokon szerszámok sorakoztak körülöttük. Innen egy tágas raktárcsarnokba érkeztek. A jó négy és fél méter magasan lévő ablakokon beszüremlett az éjszaka. A falnál körben vászonnal letakart rakomány állt, a terem közepén összetolt asztalokon FlexiPlexek, füves zacskók és italos üvegek hevertek szerteszét. A bandatagok riadtan nyitottak tüzet Jarredékre. Egy szívdobbanásnyi idő alatt elszabadult a pokol.

Maroney előregurult néhány láda takarásába, és a sokkolóval megsütött egy pisztolyt lóbáló bandatagot. Utána sörétesre váltott, és azzal viszonozta a tüzet. Lenox egy rakodó robot fedezékéből adott le rövid sorozatokat. Jarred kicsivel hátrébb egy ládarakás mögé húzódott, és várta a lehetőséget a tüzelésre.

Váratlanul kivágódott az egyik oldalajtó. Jarrednek arra sem volt ideje, hogy odafordítsa a géppisztolyát, a jól megtermett alak elsodorta. Az ütközés erejétől kiesett a kezéből a fegyver, és mindketten bezuhantak a szervizfolyosóra. Jarred akkorát nyekkent, hogy egy pillanatig nem kapott levegőt. Amint kezdett szétoszlani a feketeség a szeme elől, belehasított az arcába a fájdalom. A drabális alak rajta térdelt, és újra ütésre emelte a kezét. Jarred kirántotta a revolverét, de támadója kiverte a kezéből. Ám amíg ezzel foglalkozott, Jarred ököllel halántékon sújtotta, majd a falnak lökte a megszédülő ellenfelét.

Fiatal és izmos latin-amerikai férfi volt, jobb karja helyére egy masszív és brutális gépvégtagot ültettek. Jarred hálát adott az égnek, amiért ellenfele éppen csak meglegyinteni tudta a gépkézzel. Ha rendesen behúzott volna egyet, már nem lenne koponyája. De nem volt ideje a szerencséjén töprengeni.

Az AR-ben aktiválódott a közelharci döntéssegítő szoftver. A támadó bal karizmainak megfeszüléséből a képfelismerő modul jelezte a várható ütést és a nyomán a védelemben nyíló rést. Jarred egy fürge oldallépéssel kitért, megragadta ellenfele bal karját, és hátracsavarta, hogy térdre kényszerítse. Csakhogy nem számolt a gépkar képességeivel. Ellenfele képtelen szögben kicsavarta a karját, és könyökét Jarred bordái alá vágta.

Jarred tüdejéből fájdalmasan kiszakadt a levegő. Meggörnyedt, de maradt annyi lélekjelenléte, hogy gyorsan hátralépjen a felé suhanó gépkar elől. Az AR-ben lehetőségjelző indikátorok villantak fel, az egyik a meg-meglendülő gépkar könyökizületére mutatott. Ez ötletet adott Jarrednek.

Kirántotta rohamkését, és egyetlen szúrással a megjelölt pontba vágta. Nem tudott komoly sérülést okozni a fémszerkezetben, de a penge ékként állt be a burkolatlapok közé. A melák a következő ütésénél már nem tudta eléggé behajlítani a végtagját, így a mozdulat suta és erőtlen lett. Ahogy a robotkar szinte hasznavehetetlenné vált, a döntéssegítő sorra jelezte a megnyíló támadási felületeket.

Jarred felkapott egy súlyos franciakulcsot a polcról, és visszakézből az ellenfele arcába vágta. A férfinak betört az orra, a szájából véres fogak repültek szét. Azonnal összecsuklott.

Jarred fölé lépett, lendületes csapásokkal, módszeresen szétverte a gépkart. A fémmonstrum láttán elöntötték az emlékek. A Protokollháború pokla jutott eszébe, ahol a konföderációsok közül sokan viseltek ilyen durván összeeszkábált művégtagokat. Csak akkor hagyta abba a gépkar csépelését, amikor az ízületek szétszakadtak, az alkar burkolatlapjai lepattantak, a tengely eltört, és olaj spriccelt ki a sérült hidraulikából.

Jarred olyan közel hajolt a férfihoz, hogy az arcuk szinte összeért.

– Ez a mi területünk, megértetted? Velünk senki sem szarozhat! Ezt mondd meg a többieknek is! És most hordd el az irhád, különben nem csak a karod bánja!

A bandatag feltápászkodott, és a kifolyt olajon csúszkálva eliszkolt.

Jarred elhajította a franciakulcsot. Lenox és Maroney neve mellett az erősítéskérés szimbóluma villogott az AR-ben, ezért felkapta a fegyvereit, és a társai segítségére sietett.

A csarnokban vad tűzharc zajlott. Jarred a ládák fedezékében tudott csak előrekúszni. Katonai szakkifejezéssel élve szarban voltak.

– Omlás, jelentést!

++ Négy támadó él még! – hallatszott Maroney válasza. ++ Rohampuskáik vannak, nem boldogulunk velük. A nagyobb probléma viszont ez.

Az AR-ben piros indikátorral megjelölt egy raktárpolcot a támadók mögött. Jarred a fedezékéből ráközelített AR-vizorával, és meglátta az odarakott gránátvetőt.

– Kettes csapat, mi van már? Jól jönne egy kis segítség!

– Sietünk, ahogy tudunk! – válaszolta Ilay.

Lenoxot úgy sarokba szorították, hogy lőni sem tudott, és a fedezékéül szolgáló robot fémlemezei és csövei lyukasak voltak, mint egy szita.

Ekkor az egyik bandatag észrevette a gránátvetőt a polcon, és felkapta.

++ Bassza meg egy talicskányi aprómajom! – csikorgatta a fogát Maroney. ++ Főnök!

Jarred végigpörgette a lehetőségeket. Az ajtón, ahol a bandatag berontott, el tudna menekülni, de nem hagyhatja hátra a társait.

Mielőtt megoldást találhatott volna, éles üvegcsörömpölés hallatszott. A raktár egyik magasan lévő ablaka kitört, és egy drón repült be rajta. Könnyűszerkezetes postarobot volt, de a csomagfogó karját lecsavarozták, és egy géppisztolyt rögzítettek a helyére. Iszonyúan imbolygott, de egy méterrel a talaj felett tüzelni kezdett az automata fegyvere. A bandatagok földbe gyökerezett lábbal nézték. A postadrón annyira szeszélyesen billegett és forgott, hogy válogatás nélkül mindent szitává lőtt. Fehér porfelhő szállt fel a rakományból, plexiszilánkok és fadarabkák repültek szét, lámpák szakadtak le, ládák lyukadtak ki. Végül a drón egy helyben lebegett, és kattogva újratöltött. A bandatagok döbbenten néztek végig magukon, keresték a sérüléseiket, de nem találtak egyet sem.

– Lőjetek! – állt fel Jarred, és azonnal tüzelt. Maroney és Lenox követte a példáját.

Másodpercek alatt leterítették mind a négy bandatagot.

Ekkor rontott be a raktár szemközti garázsajtaján az erősítés. Feinberg és McAlister gyorsan körbejárt, néhány lövéssel végzett a sebesültekkel. Gurkovsky a karjára erősített minibillentyűzetet nyomkodta, és néha ingerülten megkocogtatta tükörmaszkját, amelyet néhány bandajel tett gengszteresebbé.

– Fémpofa! – szólította meg Jarred. – Ez meg mi a bús fasz volt? – A zúgva, berregve lebegő drónra mutatott.

– Ez csak egy szar, buherált postadrón, parancsnok – válaszolta Gurkovsky. – Nem rendőrségi vagy katonai darab. Te ragaszkodtál a hitelességhez. Ráadásul a célzószoftvere sem egészen kompatibilis. Sokat kell még rajta bütykölnöm.

– Épp időben jöttetek – lihegte Maroney. – Ha a parancsnokon múlik, itt pusztulunk.

Jarred legyintett, majd McAlister felé fordult.

– Mennyit engedtetek el?

– Kettőt. Ti?

– Egyet. Az elég lesz.

Lenox összehúzott szemöldökkel nézett körül.

– Gyújtsátok fel a drograkományt, és húzzunk el! – mondta végül Jarred. – Valaki biztos meghallotta a lövöldözést.