TIZENÖTÖDIK FEJEZET
Őfelsége a francia király és őfelsége a spanyol király követe.

Olvasóink midőn a Maraviglia nevet emlitettük, megismerték Leona bátyját, azt a fiatalembert, akit halálra itéltek, mert megkisérelte, hogy megölje apjának gyilkosát s akit V. Károly kegyelemben részesitett és lemondásának napján fiának pártfogásába ajánlott.

Olvasóink azonkivül arra is emlékezni fognak, hogy ámbár Leona felismerte Maraviglia Odoardóban fivérét, Odoardo még csak nem is sejtette, hogy Leona, akit rövid időre viszontlátott Hesdinben, Philibert Emmanuel sátrában a nővére.

Tehát csak a szavójai herceg és apródja tudták azt a titkot, hogy mi mentette meg Odoardo életét.

Azonban hogyan lett Odoardo egy személyben Fülöp és Henrik követe? Ezt néhány szóval meg fogjuk magyarázni.

Maraviglia Odoardo, aki I. Ferenc követének fia volt és Henrik dauphinnal együtt nevelkedett Párizsban az apródok közt s akit V. Károly lemondásának napján védencének nyilvánitott és fiának kegyébe ajánlott, ugy a francia, mint a spanyol udvarban egyforma tekintélynek örvendett.

Azt is tudta mindenki, anélkül, hogy ennek az eseménynek egyes részleteit ismerték volna, hogy a szavójai herceg mentette meg Odoardo életét.

Érthető tehát, hogy az, akinek érdeke volt a béke, szivesen választotta ezt a fiatalembert, aki egyformán birta a spanyol és a francia udvar bizalmát s hogy midőn megállapitották a két királyság közt kötendő békeszerződés főfeltételeit, Maraviglia grófot küldték el követül Philibert Emmanuelhez. Mint emlitettük, mindenki tudta, hogy a fiatalember nemcsak életét köszönheti a szavójai hercegnek, hanem magas állását és V. Károly kegyét is.

Az az ember, aki Odoardot ajánlotta követül, semmiféleképen sem tévedett.

II. Fülöp és II. Henrik egyformán vágyódtak a béke után, amelynek feltételeit sokkal előbb megállapitották, mint nagy hordereje miatt várható volt. Egyébként Franciaország egykori követének fia, akit a herceg olyan okból, amelyet senki sem ismert, oly nagyon kedvelt, a legszeretetreméltóbb és legkellemesebb követ volt, amilyet csak képzelni lehet.

Philibert Emmanuel felkelt s annak ellenére, hogy a nagy politikai esemény sem tudta vele elfeledtetni azt a rossz sejtelmet, amely kinozta, barátságosan odanyujtotta Odoardónak kezét, amelyet ez tiszteletteljesen megcsókolt.

- Nagyságos uram, - mondotta Odoardo - boldog embert lát maga előtt, mert a multban is volt alkalmam s a jövőben is lesz alkalmam megkisérelni, hogy bebizonyitsam, mennyire hálás és odaadó embernek mentette meg életét.

- A császár nagylelküsége, akit mindannyian gyászolunk, mentette meg egyedül az ön életét, kedves Odoardo! Én önnel szemben csak a császár kegyének szerény tolmácsolója voltam.

- Lehet, nagyságos uram, de ön az én számomra az isteni kegyelem látható tolmácsa volt. Ezért imádom önt, mint ahogy a pátriárkák imádták az angyalokat, akik Isten üzenetét hozták el nekik. Végül ami engem illet, nagyságos uram, én a béke követe vagyok.

- Mint olyat jelentették be nekem, mint olyat vártam és mint olyat fogadom.

- Bejelentettek önnek? Ön várt engem... Bocsásson meg, nagyságos uram, azt hittem, én vagyok az első, aki bejelenteti jövetelét és ennek célját. Az ajánlatok, amelyeket elő kell terjesztenem önnek, annyira titkosak...

- Ne aggódjék egy cseppet sem követ ur, - mondotta a szavójai herceg erőltetett mosollyal, - valószinüleg hallotta már talán, hogy vannak emberek, akiknek spiritus familiárisuk van, aki minden dolgot megjövendöl nekik. Én is az ilyen emberek közé tartozom.

- Tehát - mondotta Odoardo, - tudja látogatásom célját?

- Igen, azonban csakis ezt. Bővebbet is szeretnék tudni.

- Ha nagyságod kivánja, részletesen el fogok mondani mindent.

Odoardo meghajolt és kezével intett Emmanuelnek, hogy nincsenek egyedül.

Leona észrevette ezt s el akart távozni, azonban a herceg megfogta kezét s nem engedte el.

- Ha ez a fiatalember van mellettem, akkor mindig egyedül vagyok, Odoardo, - mondotta Emmanuel, - mert ez a fiatalember az a spiritus familiáris, akiről beszéltem önnek. - Maradj, Leone, maradj! Mi meg fogjuk hallgatni, hogy milyen ajánlatot tesznek. Hallgatom; beszéljen, követ ur!

- Mit szólna ahhoz, nagyságos uram, - kérdezte mosolyogva Odoardo, - ha azt adnám tudtára, hogy Franciaország Ham, Catelet és Saint-Quentin városokért százkilencvennyolc várost ad cserébe.

- Azt mondanám, hogy lehetetlennek tartom.

- Mégis ugy van, nagyságos uram!

- És Calais is ama városok közé tartozik, amelyeket Franciaország visszaad?

- Nem. Erzsébet Angolország uj királynője, aki vallási okokból kikosarazta II. Fülöpöt, Máriának, a királynő özvegyének férjét, kissé károsodik e határozat által. Mindazonáltal csak bizonyos feltételek mellett tartja meg Franciaország Calaist és Picardiának többi városait, amelyeket Guise herceg az angoloktól visszavett.

- S milyen feltételek mellett?

- Nyolc év mulva Franciaország királya köteles ezeket a városokat visszaadni, vagy ha ugy tartja kedve, ötvenezer aranytallért fizet Angliának.

- Semhogy visszaadja a városokat, inkább fizetni fog, ha csak olyan szegény nem lesz, mint Balduin, aki a Mi Urunk Jézus Krisztus koronáját adta zálogul.

- Igen, de ezzel csak Erzsébet királynőt akarták kárpótolni, aki szerencsére megelégedett ennyivel, mert ezidőszerint a pápával gyült meg a baja.

- Ugy-e a pápa törvénytelennek nyilvánitotta Erzsébetet? - kérdezte Emmanuel.

- Igen, de ezáltal a pápaság elvesziti hatalmát Angolországban. Erzsébet megsemmisitette az elhunyt Mária királynő által a katholikus egyház javára kiadott rendeleteket, ujra érvényeseknek nyilvánitotta Henrik és VIII. Eduárd király uralkodása alatt életbeléptetett rendeleteket, amelyek a pápa érdeke ellen szólnak s mint a két király, ugy Erzsébet királynő is felvette az anglikán egyház feje cimet.

- S e nagy összetüzés idején mit tesz Franciaország kis skót királynőjével?

- II. Henrik Stuart Máriát Skótország és Angolország királynőjének ismerte el, mint az elhalt Tudor Mária királynő örökösét, mint V. Jakab egyetlen leszármazottját, mint VII. Henriknek, Angolország királyának unokáját és mert Erzsébet törvénytelen születésü, mint ezt egy meg nem semmisitett törvénycikk mondja.

- Igen, - mondotta Emmanuel, - de van VIII. Henriknek egy végrendelete, amelynek értelmében Erzsébet a trónörökösnő és Mária s Eduárd elveszitik jogaikat s a parlament ennek a végrendeletnek alapján kiáltatta ki Erzsébetet Angolország királynőjévé. De ha ugy tetszik, követ ur, beszéljünk ismét a mi ügyünkről!

- Nos, hát, nagyságos uram, a békeszerződés főfeltételei, a béke alapjai a következők:

- A két király - Spanyolország és Franciaország királyai, - közös erővel arra fognak törekedni, hogy az egyháznak békét szerezzenek és e célból általános zsinat összehivását fogják szorgalmazni.

- Ugy az egyik, mint a másik király párthivei amnesztiát nyernek, kivéve a Nápolyból, Sziciliából és Milánóból számüzötteket, akikre a bünbocsánat nem terjed ki.

- Továbbá szerződést kötnek arra vonatkozólag, hogy mindazok a városok és várak, amelyeket Franciaország a spanyol királytól elvett, nevezetesen Thionville, Marienburg, Ivoy, Montmedy, Damvilliers, Hesdin és Charolais grófság és Valencia a spanyol királynak visszaadatnak.

- Kárpótlásul Therouanne lerombolásáért lerombolják Ivoy falait.

- Fülöp király elveszi feleségül Franciaországi Erzsébet hercegnőt, akit azelőtt fia számára kért meg s hogy a hercegnő négyszázezer aranytallért kap hozományul.

- Bouillon várát visszaadják Lüttich püspökének.

- A portugál infánsnő visszakapja mindazokat a birtokokat, amelyeket anyjától Eleonóra királynőtől, I. Ferenc özvegyétől örökölt.

- Végül a két király Mantua hercegének visszaadja mindazt, amit Montferratban elfoglalt, azonban nem romboltathatják le azokat az erődöket, amelyeket ott épitettek.

- S Franciaország királya mindezeket a feltételeket elfogadta? - kérdezte Emmanuel.

- Mind!... Mit szól hozzá?

- Azt, hogy minden nagyon jó, követ ur és V. Károly jól tette, hogy lemondásának napján fiának kegyébe ajánlotta, ha e szerződésnél az ön befolyása érvényesült.

- Sajnos, nem, nagyságos uram, - felelte Odoardo, - mert e különös békeszerződés két szerzője Valentinois hercegnő és a connetable ur. Az előbbi aggodalommal nézi, hogy a Guise hercegek és Katalin királynő tekintélye növekedik s az utóbbi sejti, hogy mialatt hadifogságban volt, a lothringiaiak felülkerekedtek az ő családján.

- Ah! - mondotta Emmanuel, - most már értem, hogy a connetable miért kért oly gyakran szabadságot, hogy Franciaországba utazhassék és azt, hogy a saját és az admirális szabadságát kétszázezer aranytallérral vásárolhassa meg. Az imént küldöttem el csatlósomat Scianca Ferrot Spanyolország királyához, hogy ezt a kérést előterjessze. A hirnök rövid idővel az ön érkezése előtt indult utra.

- A király teljesiteni fogja ezt a kérést, mert nagy hálátlanság volna tőle, ha ezt nem tenné meg.

Rövid szünet után Maraviglia gróf figyelmesen nézett a herceg szemébe és igy szólt:

- De ön, nagyságos uram, nem is kérdi tőlem, hogy mit határoztak személyére vonatkozólag?

Emmanuel érezte, hogy Leona keze, amelyet az övében tartott, megremeg.

- Az én személyemre vonatkozólag? - felelte a herceg. - De kár! Azt reméltem, hogy megfeledkeztek rólam!

- Akkor a két királynak mást kellett volna kiszemelnie megbizottul s nem azt, aki életét köszönheti önnek. Oh, nem, nem! Hála Istennek, a gondviselés igazságos volt s a saint-quentini győző ezuttal remélem meg lesz elégedve.

Emmanuel s apródja fájdalmas tekintettel néztek egymásra és magyarázatot vártak.

- Nagyságos uram, - mondotta Odoardo, - az összes megerősitett városok, amelyeket atyjától, a hercegtől, vagy öntől elvettek, az Alpokon innen és tul fekvő összes erőditmények, Turin, Pignerello, Chieri, Chivas, Villa-nova kivételével visszakerülnek az ön birtokába. A felsorolt városok csak addig fognak Franciaországhoz tartozni, mig önnek fiutódja nem születik. Amig megszületik e fiutód, aki a szavójai és piemonti Lajos közti viszálynak egy csapásra véget fog vetni, addig a spanyol király Astiban és Verceil-ben is tarthat katonaságot.

- S ha nem nősülnék meg? - kérdezte élénken Philibert Emmanuel.

- Akkor elveszti ezt az öt szép várost, nagyságos uram, amelyek önmagukban is elegendőek volnának a hercegi korona viselője számára.

- De, - vágott közbe Leona izgatottan, - a szavójai herceg meg fog nősülni. - Ezért excellenciád tekintse befejezettnek a tárgyalásokat és mondja meg a hercegnek, milyen kiváló nőt szántak feleségül neki.

Odoardo csodálkozva tekintett a fiatalemberre, azután a hercegre tekintett, akinek arcán kinzó aggodalom tükröződött.

Akármilyen okos volt is a követ, ezuttal csalódott a herceg érzelmeiben.

- Oh, nyugodjék meg, nagyságos uram, - mondotta Maraviglia, - a nő, akit önnek szántak, királyhoz is méltó!

Minthogy a herceg nem nyitotta szólásra sápadt ajkát, Odoardo igy folytatta:

- Franciaországi Margit, II. Henrik király nővére az, akinek boldog férje az egész szavójai hercegségen kivül háromszázezer aranytallér hozományt kap.

- Franciaországi Margit, - mormogta magában Emmanuel, - királyi hercegnő, ezt jól tudom. De én, uram, mindig arról álmodoztam, hogy háboru s győzelem által fogom visszaszerezni hercegségemet, nem házasság révén!

- Franciaországi Margit azonban, nagyságos uram, méltó jutalma az ön győzelmeinek. Kevés uralkodó jutott ilyen értékes kincshez győzelmei által. Margit királynak nővére s királynak leánya!

- Oh, - mormogta Emmanuel, - miért nem törtem ketté kardomat a hadjárat kezdetén!

Odoardo csodálkozva nézett a hercegre s ezért Leona igy szólt hozzá:

- Sziveskedjék excellenciád egy pillanatig magunkra hagyni minket.

Odoardo hallgatott s a herceg tekintetében igyekezett olvasni.

- Negyedóra mulva, - mondotta Leona - excellenciád megkapja a hercegtől a kivánt választ.

A herceg tagadólag akart inteni, de Leona esdő pillantása megakadályozta ebben.

Odoardo meghajolt és kiment. Megértette, hogy csak ez a titokzatos apród győzhette le azt a megfoghatatlan ellenállást, amelyet a szavójai herceg Franciaország és Spanyolország királyainak akaratával szemben tanusitani akart.

Negyedórával később az ajtónálló hivta Odoardót, aki ismét belépett a herceg szobájába.

Philibert Emmanuel egyedül volt.

Szomoruan nyujtotta kezét a követ felé.

- Odoardo, - mondotta - visszatérhet azokhoz, akik ideküldték s jelentheti nekik, hogy Philibert Emmanuel hálásan fogadja el azokat az ajándékokat, amelyeket Franciaország és Spanyolország királyai küldenek a szavójai hercegnek.