HARMADIK FEJEZET
A Szent-Lőrincnapi csata.

Beszéljünk ismét a connetableról.

Ugyanaznap - mert mint Waldeck fattyuja, midőn éjjel egy órakor pohárköszöntőjét mondta, helyesen megjegyezte, 1557. augusztus 10-ike volt - ugyanaznap reggel hét óra tájban Saint André marsall csapatai, amelyek Delarochefoucauld gróf vezérlete alatt Hamból érkeztek, csatlakoztak a connetable csapataihoz.

Ennek a két hadseregnek, vagy jobban mondva két hadsereg egyesült töredékének katonai nyelven mondva, tényleges állománya, kilencszáz vadász, ezer könnyü lovas és lovaspuskás, tizenöt francia és huszonkét német század gyalogság, tehát összesen kilenc- vagy tizezer volt.^[8]

E kis hadsereg élén akart a connetable olyan hadsereget megtámadni, amely az angol csapatok csatlakozása után hatvanezer embert számlált.

Saint André marsall, az előző napi tanácskozás alkalmával, midőn a connetable elmondotta neki, hogy tizezer emberével akar a hatvanezer ember által ostromlott város segitségére sietni, feltárta Montmorency előtt, hogy milyen veszélyes ez a vállalkozás s hogy mennyire félelmetes ellenség a szavójai herceg, ha a connetable csapatainak hat mérföldnyire kell visszavonulniuk a sikságon, amely semmi védelmet nem nyujt.

Azonban a connetable szokott gorombaságával igy felelt:

- Ördög és pokol! Bizza csak rám, hogy mit kell tenni az állam érdekében. Már jó régen megtanultam, hogyan kell ütközetbe bocsátkozni és hogyan kell azt elkerülni. Meg lehet nyugodva aziránt, ami történni fog!

A connetable éjjel kelt utra. Azt remélte, hogy négy órakor reggel megérkezik a ganchy-i malomhoz. Azonban csak tiz órakor délelőtt ért oda, mert a tüzérség és a szekerészek miatt csak lassan haladhatott előre.

Egyébként a szavójai herceget kémjei oly rosszul tudositották, hogy a francia csapatoknak Ganchy magaslatain való megjelenése meglepte őt.

A connetablenak még ahhoz is volt ideje, hogy két ellenséges századot, összesen mintegy hatszáz embert, akik előőrsök voltak, szétvert.

Midőn a connetable odaérkezett, a francia hadsereg szemben állott a spanyol hadsereggel. A kettő közt a Somme folyt és az abietti mocsarak terültek el. A két hadsereg csak egyetlen uton közelithette meg egymást, amely a spanyol tábor szélén volt és amelyen csak négy ember fért el egymás mellett.

Mindazok után, amiket már eddig elmondottunk az ostromról, néhány szó elég lesz ahhoz, hogy leirjuk a connetable hadállását s ahhoz, hogy megmagyarázzuk azokat a hibákat, amelyeket e végzetes napon elkövetett.

Az egész spanyol, flamand és angol hadsereg a Somme jobbpartját foglalta el. Romeron Julien és Carondelet tizennégy kiszászlós csapata és az a két század, amelyet a connetable megsemmisitett, volt az Isle külváros és a ganchy-i malom egész védőrsége. A külváros és a ganchy-i malom a Somme balpartján feküdtek.

A malom megszállása és a két század megsemmisitése után a connetablenak egyszerü csapatmozdulatot kellett volna tennie, hogy elérje célját, körül kellett volna vennie a külvárosban a két spanyol kapitány csapatait és hat ágyut kellett volna arra az utra irányozni, mely az ellenséges csapatok számára az egyetlen átjáró volt. Ezalatt annyi katonát vonultathatott volna Saint-Quentinbe, amennyire szükség volt, elláthatta volna a várost élelemmel és azután visszavonulhatott volna s csak hat ágyut és körülbelül száz embert kellett volna feláldoznia, mert ennyi elég lett volna az ellenség sakkbantartására.

A connetable megsemmisitette a két századot, körülvette Isle külváros spanyol őrségét, de az utat teljesen elhanyagolta. Kiadta a parancsot, hogy engedjék a Somme vizére a tizennégy hajót, amelyeket magával hozott, mert a várbelieknek csak két vagy három csónakjuk volt.

Ekkor vették észre, hogy a kocsik, amelyeken a hajók voltak, ahelyett, hogy a csapatok élén haladtak volna, egészen hátul voltak.

Két teljes órát veszitettek el azzal, hogy a kocsikra várakoztak, mig ezek megérkeztek a Somme partjához. Midőn végre a vizén voltak a hajók, a katonák olyan sietséggel és oly nagyszámmal tódultak reájuk, hogy tulterhelték azokat, miért is a hajók zátonyra kerültek.

Közben az egyik nyilas, akit reggel a ganchy-i malomnál fogtak el, megmutatta a connetablenak a szavójai herceg sátorát.

Montmorency tüstént a sátorra irányoztatta tüzérségének ágyuit.

Tiz perc mulva a tüzérség tüzelni kezdett és a sátor körül keletkezett mozgolódásból arra lehetett következtetni, hogy a tüzérség jól irányozza lövéseit. Ezalatt kiszabaditották a hajókat, amelyek felfelé haladtak a Somme-on. Gyantás fáklyákat gyujtottak, mert a füstfelhő volt az admirális és a connetable közt megbeszélt jeladás.

Az első hirre, amely a connetable megérkezését jelentette, Coligny a tourivali toronyba sietett, amelyből a vidéket át tudta tekinteni, egészen a ganchy-i malomig. Megpillantotta a telt bárkákat, amelyek lassan közeledtek. Erre rögtön elrendelte, hogy a Szent Katalin-kapunál rohanjanak ki, mert az átkelést elő kell segiteni s ugyanakkor létrákat támasztatott a falakhoz, hogy a katonaság, amilyen gyorsan csak lehet, a várba juthasson.

Alig adta ki ezeket a parancsokat az admirális, midőn Prokop hirtelen megszólitotta. A kalandor az annak idején Colignyval kötött szerződésre hivatkozott és maga és társai számára egynapi szabadságot kért, saját vállalkozásuk céljára.

Az admirális, aki tekintetével a hajókat követte, amelyek mindinkább közeledtek a város felé, kijelentette, hogy sem oka, sem joga nincs hozzá, hogy Prokop kérését megtagadja. Ezért Prokopnak és összes társainak egynapi eltávozásra adott engedélyt.

A kalandorok a kirohanó csapatokhoz csatlakoztak és nemsokára elhagyták a várost.

Élükön leengedett sisakrostéllyal és tetőtől-talpig fegyverben Waldeck fattyuja haladt.

Yvonnet lova, Maldent két lova és egy negyedik ló, amelyet Waldeck fattyuja adott, volt a lovasságnak szánva.

A lovasság pedig Yvonnet, Maldent, Prokop és Lactance-ból alakult.

Pilletrousse, Fracasso és a két Scharfenstein voltak a gyalogság.

Ha az ut hosszu lesz, Pilletrousse és Fracasso Yvonnet és Lactance mögé ülhetnek. A két Scharfensteinnel nem kellett törődni, mert azok sohasem fáradtak el és még a vágtató lovakkal is lépést tudtak tartani.

Csak szegény Malemort nem vett részt a vállalkozásban. Sem gyalog, sem lovon nem tudott eljönni s ezért a sátorban hagyták őrzőnek.

A kalandorok a hid felé tartottak, amelynél a bárkáknak ki kellett kötniök.

A hajók valóban nemsokára a parthoz értek. Azonban a legénység ugyanolyan rendetlenül és sietve igyekezett partra jutni, mint ahogy hajóra szállt. Anélkül, hogy ügyeltek volna azoknak szavaira és jeladásaira, kiket az admirális a felügyelettel bizott meg és azzal, hogy a katonáknak a mocsarakban készitett utat megmutassák, a katonák partra léptek és nyomban félig elsülyedtek a mocsárban. Ijedtségükben és zavarukban és a borzalmas tolongás közepett nem hallgattak semilyen szóra, jobbra-balra lökdösték egymást és részint elsüllyedtek a mocsárban, részint az ellenség hadállásának közelébe tévedtek.

Csak Dandelot és négyszáz embere érték el a rőzséből készitett utat s ezen szilárd talajra jutottak.

Coligny a vár faláról kétségbeesetten nézte, hogy mint fogyatkozik meg az oly hosszu idő óta várt segitőcsapatok száma s mint szóródnak szét. Hiába igyekezett bátoritani a katonákat, akik önfejüségük miatt százával vergődtek a mocsárban, amelyben lassanként menthetetlenül elsüllyedtek.

Ezalatt Dandelot, aki néhány eltévedt és mocsárban rekedt katonát megmentett, megérkezett a kapuhoz. Csapatával, amelyben ötszáz harcos és tizenhat kapitány volt, bement a városba. Az utóbbiak közt volt néhány nemes ember, akik, mint Coligny irja, „csak mulatság kedvéért jöttek el”.

Ezek a nemes emberek voltak: Mont-Notre-Dame gróf és La Curée, Matas s Saint-Remy urai. S követték őket egy tüzérparancsnok és három tüzér.

Coligny örvendezett, midőn viszontlátta öccsét, akinek ruházata teljesen nedves volt a Somme vizétől s azonkivül Coligny, mint ő maga mondja, csak annak örült, hogy három tüzér érkezett, mert eddig csak a polgárok közül toborozta tüzéreit. Ezek pedig, ha talán bátrak voltak is, nem voltak olyan tapasztalt és ügyes emberek, mint amilyenekre ilyen hatalmas ostrom s ilyen kétségbeesett védekezés alkalmával szükség volt.

Waldeck fattyuja a kalandorokkal nagy nyugalommal megvárta, mig a legénység kiszállt a hajókból s midőn a franciák partot értek, elsüllyedtek vagy elszéledtek, csónakot keritett és nyolc emberével átkelt a Somme tulsó partjára. Egy kis égerfaerdőnél kötött ki, amely mint valami ezüstös függöny, az abbietti tóig terült el.

Itt mindegyik kalandornak spanyol vállszalagot adott és azt mondotta nekik, hogy rejtőzzenek el és várakozzanak csendben és engedelmeskedjenek első parancsának.

Waldeck szándékát könnyen meg lehetett érteni.

Már egy nappal azelőtt megtudta, hogy a connetable személyesen érkezik seregével Saint-Quentin segitségére.

Ismerte a szavójai herceget és ezért jól sejtette, hogy amint Philibert Emmanuel megpillantja a francia hadsereget, nem fog a harcvonal mögött maradni. Philibert Emmanuel valószinüleg azonnal előre fog nyomulni, hogy a Somme balpartján megütközzék az ellenséggel. Ezért Waldeck lesbe állt az abietti mocsaraknál, körülbelül azon a helyen, ahol az ütközetnek meg kellett volna történnie. Waldeck a kalandoroknak veressárga vállszalagokat adott, - abban az időben a hadseregeknek még nem volt egyöntetü egyenruhájuk, - hogy spanyol futároknak nézzék őket s hogy ilymódon, anélkül, hogy gyanut keltenének, Philibert Emmanuel közvetlen közelébe férkőzhessenek.

S a kalandorok mindannyian tudták, hogy mit akar tenni Waldeck, ha sikeresen körülvették Philibert Emmanuelt.

Meg fogjuk látni, hogy Waldeck tévedett-e feltevéseiben.

Philibert Emmanuel éppen felkelt az asztaltól, midőn sietve hirül hozták neki, hogy a Somme tulsó partján francia csapatok jelentek meg. Philibert Emmanuel sátora magaslaton állt, ugy, hogy csak ki kellett lépnie sátrából s La Ferenél nyomban megpillantotta a hadirendbe fejlődött francia csapatokat. Távolabb jól lehetett látni, amint Dandelot és serege kiszállnak a hajókból, de a franciák lőtávolságon tul voltak. Ugyanakkor feje felet elsivitott valami, amiről minden katona tudja, hogy micsoda. Kétszer vagy háromszor ismétlődött ugyanaz a hang; mig végre előtte csapódott le a földbe egy golyó és kődarabokat s homokot szórt arcába.

Philibert Emmanuel egy lépést előre lépett, hogy a Somme egész medrét jobban megfigyelhesse. Azonban abban a pillanatban, amint előre akart lépni, midőn ugyszólván a golyózáporral akart szembeszállni, érezte, amint egy erős kéz megragadja karjánál és hátrahuzza.

Scianca Ferro keze volt.

A következő pillanatban golyó hatolt be a sátorba s ennek egyik oldalát kilyukasztotta.

Bizonyos, hogy halálát lelte volna az, aki tovább is ezen a helyen marad, amelyet a connetable tüzérsége célpontjának választott. Emmanuel kiadta a parancsot, hogy vegyék elő fegyvereit s nyergeljék meg lovát s mig ez megtörtént, a kis kápolna tornyába ment fel s onnan jól látta, hogy a francia hadsereg Saint Lazarig terjed s hogy ezt a helységet csak jelentéktelen lovascsapat szállta meg.

Erre Philibert Emmanuel lejött a toronyból és a kápolna előcsarnokában gyorsan fölfegyverkezett. Magához hivatta Horn és Egmont grófokat s Brunswick grófhoz és Mansfeld grófhoz követeket küldött, hogy ez a két ur kémlelje ki a francia hadsereget s állapitsák meg, hogy a Rouvroy felé vezető utat nem fenyegeti-e nyilt, vagy rejtett helyen felállitott tüzérség. Azután Binincourt tábornagy szállásán fognak találkozni.

Negyedórával később Philibert Emmanuel maga is odaérkezett. Körüllovagolta a város felét, áthaladt Florimonton és azon az uton, amelyet még máig is a pokol-utcájának hivnak. Ez a külső sáncot határolta, Saint-Pierre-au-Canal-nál kezdődött és a Saint-Jean külvárosnál végződött.

Brunswick herceg és Mansfeld gróf hirnökei már megérkeztek. Azt jelentették, hogy a Rouvroy felé vezető ut teljesen szabad és még a francia hadsereg legvégső szárnya sem ér el odáig.

Philibert Emmanuel azonnal lóra vezényelt kétezer embert s e lovassereg élén a Rouvroy felé vezető utra lovagolt. A herceg nyomában lovagló kétezer lovas hadirendbe fejlődött, hogy a gyalogság átkelését fedezzék.

Mennél jobban felfejlődtek csapatai, annál inkább tétetett velük kanyarodót Mesnil és Harly felé s e kerülő által elérte azt, hogy a franciák nem vették észre őket.

Már több, mint ötezer ember nyomult előre s a connetable még mindig azzal szórakozott, hogy Philibert Emmanuel üres sátorát lövette.

Azonban Nevers herceg, akit a connetable két század vadásszal és Curton és Aubigné századával a Neuville sikság átkutatására küldött ki, hirtelen észrevette a spanyol csapatok mozdulatait.

Éktelenül hosszu ellenséges csapat, melyet a szavójai herceg kétezer lovasa fedezett, haladt előre Harlyn tul és Mesnil Saint-Laurentnál zárt hadirendbe fejlődött fel. Az ellenség már félkörben körülvette a connetable hadseregét.

Nevers herceg, akármilyen gyenge volt is a csapat, amelyet vezényelt, egy pillanatig arra gondolt, megüzenteti a connetablenak, hogy kész magát feláldozni embereivel. Azt akarta ezzel elérni, hogy a francia hadseregnek legyen ideje ezalatt a visszavonuláshoz. A connetable azonban halálbüntetés terhe alatt megtiltotta Nevers hercegnek, hogy megütközzék. Ha tehát mégis megtette volna, megszegte volna a connetable parancsát és a herceg tudta, hogy Montmorency katonai fegyelem tekintetében nem ismer tréfát. Ezért nem vállalhatta magára azt a felelősséget, hogy önhatalmulag cselekedett és seregével a Gratte Panse malomig vonult vissza, ahol Condé herceg egyik lovascsapata küzdött éppen a Mesnil felé vezető uton. Nevers herceg maga pedig a connetablehoz lovagolt, hogy személyesen tájékoztassa a helyzetről.

A connetable, azonnal magához hivatta Saint Andrét, Delarochefoucauld grófot, Enghien herceget és a többi tábornokokat. Montmorency kijelentette, hogy meg van elégedve, mert sikerült elvezetni Saint-Quentinbe a segitőcsapatokat, amelyeket ez kért s kijelentette, hogy jónak látná, ha bátran, de amilyen gyorsan csak lehet, visszavonulnának. Ezért felszólitotta a csapatvezetőket, térjenek vissza csapataikhoz, szedjék rendbe embereiket, vonuljanak vissza ugyanolyan gyorsasággal, mint ő s ha csak lehet, kerüljék el a harcot.

A connetablenak, aki olyan jól tudta előirni mások számára a hadászati rendszabályokat, még az sem jutott eszébe, hogy néhány száz puskást rejtsen el az urvilliers-i és essigny-legrand-i szélmalmoknál, amelyeket ma La Manufacture néven ismernek. Ilykép Montmorency áttörhette volna az ellenség arcvonalát és a golyózápor által sakkban tarthatta volna.

A francia gyalogság kezdte meg a visszavonulást. Gyorsan és rendben menetelt a jussi-i erdő felé, amely egyedül nyujtott számára oltalmat az ellenséges lovasság ellen.

Azonban késő volt: a francia gyalogságnak még háromnegyed órát kellett volna menetelnie, hogy célhoz érjen, midőn hirtelen ötszáz lépésnyi távolságban spanyol zászlóaljak és hadosztályok bukkantak fel. Tágas körben fogták körül a francia hadsereget.

A franciák résen voltak.

A connetable megállitotta csapatait, felvonultatta az ágyukat és várakozott. Az ellenséges lovasság tulerőben volt s igy a connetable nem remélhette, hogy az erdőt el tudják majd érni.

Philibert Emmanuel most három részre osztotta csapatait és a jobbszárny parancsnokának Egmont grófot tette meg, a balszárnyat pedig Brunswick Ernő és Erik hercegek vezényelték. Montmorency megmagyarázta nekik tervét s a parancsnokok szavukat adták neki, hogy parancsa nélkül semmihez sem fognak hozzá. A középső csapatok parancsnokságát maga a connetable vette át.

A francia és a spanyol hadsereg közt egész sereg markotányos és gazdátlan szolga volt, lézengő népség, mint abban az időben nevezték őket, nyomorult csőcselék, amely mint a féreg kapaszkodott az akkori kor hadseregeire. Philibert Emmanuel ágyuval lövetett néhányszor erre a csőcselékre.

Az ágyulövések azt a hatást tették, amelyet a herceg várt. Ezer férfi és nő őrjöngő félelemmel és nagy kiáltozással a connetable katonáinak soraiba rohant.

Megkisérelték, hogy visszakergessék őket, de a félelem gyakran elszántabbá teszi az embert, mint a bátorság.

Philibert Emmanuel felállt a kengyelvason és figyelte a zürzavart és tolongást, amely a franciák sorában keletkezett.

Ekkor Scianca Ferro felé fordult és a következő parancsot adta:

- Egmont gróf támadja meg azonnal flamand lovasságával a francia utóvédet... ideje már.

Scianca Ferro villámgyorsan elsietett. Azután a szavójai herceg Ernő herceg felé fordult, aki mellette maradt s igy szólt:

- Herceg, mialatt Egmont a lovassággal megtámadja az utóvédet, ön és öccse egyenként kétezer lovas lövésszel az ellenséges csapat elejét fogják megtámadni... a közepet bizzák rám!

Ernő herceg ellovagolt.

A szavójai herceg tekintetével követte a két hirnököt s midőn látta, hogy célhoz érkeztek s midőn egyes jelekből észrevette, hogy parancsait követik, kivonta kardját és megsuhogtatta a levegőben:

- Kürtösök, fujjátok meg a kürtöt! - mondotta - ütött az óra!

Nevers hercegnek, aki a franciák legszélső balszárnyát vezényelte, kellett állnia Egmont gróf támadását. Abban a pillanatban, amint áthaladt Grugics-völgyön, oldalba támadta a flamand lovasság. Tüstént az ellenség felé fordult és vadászszázadaival szembeszállt vele. Azonban két szerencsétlenség akadályozta védekezését: egy sereg markotányos, akik már a fősereg körül bolyongtak és mindenütt elkergették őket, a dombok tetején termett, azután mint a lavina rohantak alá s a lovak lábai közé keveredtek, mig egy század angol lovas, akik a franciák zsoldosai voltak, hirtelen megfordult és átpártolt az ellenséges flamand lovassághoz. S az árulók tüstént visszatértek a flamand lovassággal és megtámadták Nevers herceg csapatait. Olyan dühödten rohanták meg a francia lovasságot, hogy egészen az ois-i völgyig volt kénytelen menekülni.

Ezalatt, ámbár Nevers herceg emberfeletti dolgokat cselekedett és csodás hősiességgel küzdött, a balszárnyon rendetlenség keletkezett. Brunswick Erik és Ernő hercegek teljesitették a kapott parancsot és a francia hadsereg élét Essigny-le-Grandnál abban a pillanatban támadták meg, midőn az a Gibercourt uton megjelent. Azonban a fősereg elejének nem kellett a markotányosok nekirohanását kiállania és nem volt angol lovassága, mely elárulta volna. Állta a harcot, folytatta előrenyomulását és visszaverte a lovas lövészek támadásait. S ezáltal a connetable és a fősereg számára, amelynek sorai az Essigny-le-Grandnál való átvonuláskor kissé megbomlottak, időt nyert, hogy az Essigny-le-Grand, Montescourt, Lizeroles és Gibercourt közti tágas sikság közepén hadirendbe fejlődhessék.

Itt a connetable, aki arról volt meggyőződve, hogy nem vonulhat tovább, ujra megállittatta csapatait s mint az üzött vadkan, mely szembeszáll a kutyákkal, Montmorency szokott imádságát mondva, négyszögben állitotta fel csapatait és felvonultatta ágyuit.

Ez volt a második megállás; teljesen körül voltak véve; győzni kellett vagy meghalni. Az öreg katona nem félt a haláltól, tehát azt remélte, hogy győzni fog.

A régi francia gyalogság, amelyre a connetable leginkább számitott, megmutatta, hogy méltó hirnevéhez s nem hátrált, midőn az ellenség támadott. Mig a németek, akik a franciák zsoldjában állottak, az ellenség első közeledésére leengedték dárdáikat és felemelték a kezüket megadás jeléül.

Enghien herceg, aki fiatal és becsvágyó volt, könnyü lovasságával Nevers herceg segitségére sietett. Enghien abban a pillanatban ért oda, midőn Nevers herceg éppen másodszor került lova alá és ámbár combján az első golyótól sebesült, ujra nyeregbe akart ülni. Azt mondottuk, hogy az első golyótól sebesült, mert este felé még egy golyó érte.

Ezalatt a connetable derekasan állta a harcot. Gyalogsága hihetetlen szivóssággal verte vissza az ellenséges lovasság minden támadását s Philibert Emmanuel ágyukat vonatott oda, hogy áttörje ezt az eleven várfalat.

Tiz ágyu kezdett el tüzelni egyszerre és megnyitották a hadseregben az első réseket.

Most a szavójai herceg személyesen állt egy hadosztály élére s mintha egyszerü kapitány volna, megtámadta az ellenséget.

Ez a roham döntötte el az ütközetet; a connetable, akit minden oldalon körülvettek, kétségbeesett elszántsággal védekezett, - szokott módján imádkozott és imádságának minden mondata után kardjával leteritett egy embert.

Philibert Emmanuel távolról megpillantotta Montmorencyt, megismerte és feléje lovagolt ezzel a kiáltással:

- Keritsétek kézre elevenen, ez a connetable!

Már ideje volt, Montmorencyt dárdaszurás érte balkarja alatt. Ennek következtében sok vért vesztett és ereje fogytán volt. Battenburg báró és Scianca Ferro, akik Emmanuel kiáltását hallották, előrerohantak, saját testükkel fedezték a connetablet és kivitték a viaskodók közül. Közben kiáltottak Montmorencynak, hogy adja meg magát, mert ugy is hiábavaló a további ellenállás.

A connetable azonban annak jeléül, hogy megadja magát, csak tőrét adta oda. Kardját csak magának a szavójai hercegnek akarta átadni.

Mert ez a kard, amelynek pengéje liliomokkal volt diszitve, Franciaország connetablejának kardja volt!

Philibert Emmanuel gyorsan odalovagolt, bemutatkozott és átvette Montmorency kardját.

A szavójai herceg győzött ezen a napon, mely azonban még nem ért véget. Késő éjszakáig küzdöttek ellene a franciák, akik közül sokan inkább meghaltak, de nem adták meg magukat.

Ezek közé tartozott Bourbon János, Enghien hercege, aki alól két lovat kilőttek s mégis megkisérelte, hogy kiszabaditsa a connetablet, közben pedig golyó járta át testét. La Tour herceg és nyolcszáz nemes is elestek a csatatéren.

Montmorencyn kivül a legelőkelőbb foglyok ezek voltak: Montpensier herceg, Longueville herceg, Saint André marsall, a rajnai gróf, Curton báró, gróf Villiers, a szavójai ház törvénytelen ivadéka, Mantua hercegének öccse, Montbron ura, a connetable fia, Delarochefoucauld gróf, Bouillon herceg, La Roche Guyon gróf és Lausac, Estrees, La Roche du Maine urai s végül Chaudenier, Pondormy, Basse, Aubigné, Rochefort, Brian, La Chapelle.

Nevers herceg, Condé herceg, Sancerre gróf és Montmorency legidősebb fia vissza tudtak vonulni La Fere-ig.

Hozzájuk csatlakozott még Bordillon az utolsó két ágyuval, amelyet a nagy veszteségből megmentett. Franciaország tizenegyezer embert számláló hadseregéből hatezer elesett a csatatéren. Háromezer embert elfogtak, azonkivül háromszáz szekér, hatvan zászló, ötven lobogó s minden podgyász, sátor és élelmiszer az ellenség kezébe került.

Még tizezer ember sem maradt meg, akik elzárhatták volna az ellenség elől a fővárosba vivő utat.

Philibert Emmanuel kiadta csapatainak a parancsot, hogy térjenek vissza a haditáborba.

Leszállt az est s Philibert Emmanuel néhány tiszt kiséretében az Essignyből Saint Lazareba vezető uton lovagolt. A herceg gondolataiba volt elmerülve, valószinüleg nem arra gondolt, amit tett, hanem arra, amit még tenni fog. A gauchy-i malomnál hirtelen nyolc vagy tiz ember sompolygott elő s részint gyalog, részint lovon a herceg kiséretében levő nemesek közé vegyültek.

Egy ideig hallgatagon lovagoltak tovább. Azonban abban a pillanatban, midőn kis erdőn lovagoltak át, amelyben még nagyobb volt a sötétség, a herceg lova fájdalmasan felnyeritett, oldalt ugrott és összerogyott.

Azután fegyverek összecsapásának zaját lehetett hallani, majd a sötétségben félhalkan ezt mondották néhányan:

- Le a szavójai herceggel!

Rémes volt hallani e félhalk biztatást.

Amint ezeket a szavakat mondották s amint a herceg kisérete megértette, hogy a ló nem magától esett el, egy ember, aki mindenkit félrelökött utjából s jóbarátot és ellenséget buzogánnyal terelt el, a sötétségbe rohant, hogy beleavatkozzék a küzdelembe, amelyből mit sem lehetett látni.

- Tarts ki, Emmanuel testvér, - kiáltotta, - már itt vagyok!

Emmanuelnek nem volt szüksége Scianca Ferro bátoritására. Felvette a küzdelmet támadóival, ámbár a földön feküdt. Az egyik támadót mindkét karjával átkarolta, lehuzta magához és maga fölé tartotta, hogy ugyszólván pajzsul szolgáljon neki az ütések és szurások ellen.

A ló egyik lábának izmát átvágták. Az állat, mintha sejtette volna, hogy gazdáját kell védenie, három ép lábával annyira rugdalózott, hogy a rémek közül az egyiket, akik a csata győzője előtt megjelentek, földreteritette.

Ez alatt Scianca Ferro, aki dühödten mérte csapásait, igy kiáltott a többieknek:

- Segitség, uraim! Segitsenek a hercegnek!

Erre a felszólitásra már nem volt szükség. A herceg kiséretében levő nemes emberek mind kivonták kardjukat s belevegyültek az ütközetbe, anélkül, hogy látták volna, kit ütnek s folyton csak ezt a kiáltást lehetett hallani:

- Öld meg, öld meg!

Egyik sem tudta, hogy kit akar megölni s hogy ki akarja megölni őt.

Végül vagy husz ló lábának dobogását lehetett hallani s az ágak közt fellobogó fény arra vallott, hogy a lovasok fáklyát hoznak kezükben.

A nagy küzdelemben és lármában két lovas kivált a viaskodók közül s a mezőkön át elvágtattak, senkinek sem jutott eszébe, hogy üldözésükre induljon. Két ember gyalog menekült el az erdőbe s eltünt, anélkül, hogy valaki igyekezett volna elfogni őket.

A harc véget ért.

Néhány pillanat mulva husz fáklya fénye világitotta meg az esemény szinhelyét.

Scianca Ferro mindenekelőtt a herceget akarta látni.

Emmanuel csak könnyen sérült meg; fel sem vette. A férfi, akit két kezével fogott, eltakarta és felfogta a Philibert Emmanuelnek szánt csapásokat.

Abban a pillanatban ugy látszott, mintha az idegen még ájult volna.

Scianca Ferro ugyanis, hogy ártalmatlanná tegye, buzogánnyal fejbevágta.

A három másik férfit, akik a földön hevertek, ugyancsak nem ismerte senki. Ugy látszott, hogy sulyosan megsebesültek, vagy meghaltak.

Az, amelyiket a herceg tartott kezében, sisakot hordott, amelynek rostélya le volt engedve.

Feltolták a sisak rostélyát és egy körülbelül huszonötéves ember sápadt arcát pillantották meg. Haját és szakállát vér boritotta, amely egyszerre folyt szájából és orrából és a sebből, melyet fejének hátsó részén kapott.

Philibert Emmanuel és Scianca Ferro kétségkivül egyszerre ismertek rá a sebesültre, ha sápadt volt is és ha arca be is volt vérezve. Gyorsan egymásra pillantottak.

- Ah, - mormogta Scianca Ferro - hát te vagy az.

Azután a herceghez fordult és igy szólt:

- Nézd csak. Emmanuel, ájult... Véget vessek életének?

Azonban Philibert Emmanuel parancsolólag emelte fel kezét, odaszólt Scianca Ferrónak, hogy legyen csendben és kivette a sebesültet a csatlós kezéből. Azután átvitte az utat szegélyező árok tulsó partjára, felső testét fának támasztotta és sisakját melléje állitotta. Majd lóra szállt a herceg s igy szólt:

- Uraim, csak Isten itélhet köztem és e fiatalember közt és afelett, ami atyjával történt s láthatják, hogy Isten engem pártfogolt!

Azután, minthogy a herceg hallotta, hogy Scianca Ferro dörmög és látta, hogy a csatlós fejét csóválja s a sebesültre tekintget, igy szólt:

- Testvérem, hagyd kérlek... Elég, ha az apja megbünhődött.

Emmanuel ismét a körülállókhoz fordult és igy szólt:

- Uraim, azt kivánom, hogy a csatát, amelyet ma, augusztus 10-én vivtunk s amely oly nagy dicsőséget hozott a spanyol és flamand fegyverekre, Szent Lőrinc-napi csatának hivjuk, ennek a napnak emlékezetére.

Ezután visszatértek a haditáborba s a csata egyes részleteiről beszélgettek, azonban egy szóval sem emlitették az utonállókat, akik rövid idővel azelőtt megtámadták őket.