23.

A KÉT MÓR

MÁR IGEN sok idő eltelt azóta, hogy Brown otthagyta Milgrimet a koreai mosodájában. Nagy sokára megérkezett egy ifjabb koreai, talán a tulajdonos fia, és szótlanul átnyújtott neki egy kínai fogásokkal megpakolt, barna zacskót. Milgrim helyet csinált a furnérasztalkán a magazinok között és kicsomagolta az ebédet: sima rizzsel körített, piros festékkel nyakonöntött csirkefilé-falatok vártak rá, foszforeszkálóan rikító zöldségnyesedék, valamint néhány bizonytalan eredetű, vékony barna hússzelet társaságában.

Az evőpálcikák helyett Milgrim inkább a műanyag villát vette kézbe, és azzal biztatta magát, hogy ez a menü egy börtönben valóságos lakomának számítana. Kivéve, ha egy kínai börtönről van szó, jegyezte meg egy másik, együttműködésre kevésbé hajlamos belső hangja, de Milgrim szép sorjában, vitézül legyűrt minden falatot. Brown mellett jobb volt mindent megenni, amint alkalom nyílt rá.

Evés közben a tizenkettedik századi Szabad Szellem eretnekségen járt az esze. A Szabad Szellem hittestvéreinek hite szerint Isten vagy minden volt, vagy semmi. És számukra Isten határozottan mindent jelentett. Olyasmi, ami nem lett volna Isten, nem volt; hogyan is létezhetett volna? Milgrimet a metafizika sosem vonzotta, de most a fogsága, igény szerint kiadagolt gyógyszerezése és ez a szöveg együttesen kezdte ráébreszteni, hogy a metafizikai elmélkedésben milyen örömét lelheti. Különösen akkor, ha ezekről a Szabad Szellemes fickókról elmélkedik, akik Charlie Manson és Hannibal Lecter keresztezésének tűntek.

És, tanították a hittestvérek, amennyiben minden egyenlő mértékig Istentől való, akkor azok, kik az istenséggel mindig és minden tekintetben együtt voltak, eljutottak odáig, hogy bármit megtegyenek, főképp bármi olyat, amely tiltott volt a Szabad Szellem üzenetében még nem részesültek számára. Miért is a hittestvérek úton-útfélen szexeltek mindenkivel, aki ráállt, és azzal is, aki nem, ami előfordulhatott – az erőszakot felettébb igazságosnak tekintették, s a gyilkosságot nemkülönben. Egymásból erőt merítő szociopaták titkos vallásának hatott az egész; Milgrim úgy érezte, ehhez foghatóan ocsmány emberi viselkedésről még nem is hallott. Ha a Szabad Szellem fivérei és nővérei közé olyanok keveredtek volna, mint például Manson, egyszerűen nem találták volna bennük semmi vonzót.

Milgrim úgy vélte, Manson egyenesen utálta volna mindezt. Ugyan mi jót is lelt volna Charlie Manson egy sorozatgyilkosokból és erőszaktevőkből álló társadalomban, amelynek összes tagja meg van győződve róla, hogy közvetlenül benne ölt testet a Szabad Szellem?

A Szabad Szellem vonatkozásában Milgrimet másvalami viszont lenyűgözte, és ez az egész szövegre állt. Elbűvölőnek találta, ahogy az eretnekek, korunk igazmondóbb, hajléktalan igehirdetőinek egy-egy középkori megfelelője körül gyakran spontán kialakultak. Felismerte, hogy a szervezett vallás akkoriban kizárólag jel-zaj arány kérdése volt, s mint afféle egycsatornás világmindenség, egyszerre képviselt közvetítőt és üzenetet.

Európának keresztény csatorna adatott, amely Rómából küldte műsorjeleit, de semmiféle jel sem száguldhatott gyorsabban a lovon járó embernél. A jelek jól szervezetten ereszkedtek alá és áramlottak szét a kiépült hierarchia lépcsőfokain; ám az időveszteség, karöltve a technikai hiányosságokkal, szinte katasztrofálisan rossz arányt támasztott, s az eretnekség zaja a szent jeleket örökkön elnyomással fenyegette.

Milgrimet e gondolataitól a megzördülő ajtó térítette el. Felpillantott ebédje maradványairól és egy szálfa termetű fekete férfit látott belépni. A nagyon magas, tagbaszakadt jövevény combig érő, vastag, fekete, kétsoros bőrkabátot viselt, derekán övvel, fején pedig mélyen a fülére húzott, kötött fekete gyapjúsapkát. A sapka Milgrimnek a keresztes lovagok sisak alatt hordott, kötött gyapjú fejvédőjét juttatta eszébe, s ennek nyomán a bőr pilótakabát akár holmi megnyúlt mellvértre is hasonlíthatott. Mintha a koraest hűvöséről a mosodába egy fekete lovag toppant volna be.

Milgrim azt nem tudta pontosan, hogy tényleg léteztek-e fekete lovagok, de vajon Afrika egyik hatalmas fia, egy mór, keresztény hitre áttérvén nem szegődhetett-e lovagként Krisztus szolgálatába? A Szabad Szellemmel összevetve, egy ilyen eset a lehető legvalószínűbbnek tűnt.

Ím, a fekete lovag odalépett a koreai pultjához és azt tudakolta tőle, tud-é szőrmét tisztítani. Nem tud, felelte a koreai, mire a lovag megértően biccentett, majd körbepillantott és tekintete találkozott Milgrimével. Milgrim is bólintott, maga sem tudva, miért.

A lovag távozott. A kirakaton át Milgrim látta, hogy egy másik és feltűnően hasonló küllemű, kétsoros, öves, fekete bőrkabátot viselő fekete férfihoz csatlakozik. Egyforma fekete gyapjúsipkájukban délnek fordultak a Lafayette Streeten, és egy szempillantás alatt eltűntek.

Milgrimen, miközben eltakarította kiürült habszivacs tálját és alufólia tányérjait, gyötrő érzés lett úrrá, hogy valaminek nem szentelt kellő

figyelmet. Bárhogy is erőlködött, nem tudta felidézni, mi lehetett.

Ez a nap már nagyon fárasztóra nyúlt.

24.