21.

Pattantyús soha életében nem végzett értelmetlenebb munkát, mint most. Már a lövedékkészlet felét elhasználta, amikor őrült ötlete támadt. Egyre hevesebb és hevesebb vágy fogta el, hogy megtegyen valamit.

A többiek paripákon vagy gyalogosan küzdöttek az ellenséggel, ő pedig mindig távolról semmisítette meg. Sem nyögések, sem kiáltások nem jutottak füléig, csak a bombavetők szokásos robaja s a távoli becsapódások. Munkáját mindig tisztának és megbízhatónak, sőt szépnek vélte. Amikor megrántotta az elsütőzsinórt, néha odalépett a lőréshez, hogy megnézze, hogyan keletkezik, bomlik ki, majd zuhan vissza egy vad, általa teremtett virág. Az emberi kéz eme alkotása bármennyire nem bizonyult örök életűnek, változatlanul teremtő léleknek érezte magát. Milyen csodás értékeket gondol ki a világ!

Ezen a Bolygón azonban minden másképp volt! A lövedékek fogytak, s közülük csak egy keltett életre apró, korcs virágot, az, amelyikkel a hajót lövő ellenségbe talált. Az álnok ellenség ködfüggönnyel vette körül magát, s közben szakadatlanul változtatta helyzetét. Senki nem menekülhet azonban a bombavetők bosszújától.

Egy az ezerből! A többi magból semmi nem szökkent szárba, mintha meddők lettek volna. És soha. Soha nem nő itt semmi. Pattantyús rájött erre. Tartalékban volt viszont még egy kis ravaszság, az a bizonyos őrült ötlet. Csak ki kellett hozzá választani a megfelelő időt.

Pattantyús gondosan tanulmányozta a Bolygó lövetésének grafikonját, s örömmel fedezett fel benne egy közel egyórás szünetet, melyet bizonyára a bombavetők lehűtésére terveztek be, s munkához látott. Egy kivételével az összes bombavetőt száznyolcvan fokkal elfordította. A legkülönlegesebbet, a legnagyobbat, a legpontosabban lövőt gondosan egy öt kilométerre levő, szembetűnő sziklára irányította, a bombavetők elsütőzsinórjait összekötötte egy nagyon bonyolult mechanizmussal, mely meghatározott időközben rángatta a zsinórokat, és sietve távozott az űrhajóról. Hol szapora léptekkel, hol futva közeledett a kiválasztott tájékozódási ponthoz. Az út nehezebbnek bizonyult, mint hitte, azonban őrült ötlete új erőt öntött a hegymászáshoz nem szokott Pattantyúsba.

Ötven perc múlva már ott volt a helyszínen. A megmaradt idő fele azzal telt el, hogy tisztességesen kifújja magát. Majd Pattantyús körbepillantott. Igen, remek helyet választott magának! Száz esztendeig is keresgélhetsz, jobbat aligha találsz! Magasan van, s körben minden látszik. Pattantyús becézőn megütögette a köveket. Nem, ő nem haragudott a Bolygóra. No, ravaszkodott vele a Bolygó, bolonddá akarta tenni, de mindhiába, ő, Pattantyús marad a győztes, s nem a hamis, makacs Bolygó. Pedig remek, remek egy hely! Pontosan olyan meleg és kemény, amilyennek lennie kell! Csak éppen vulkánok himlőhelyei csúfítják felszínét. Sebaj, legyen! Az emberi értelem is hatalmas. Pattantyús még el is nevette magát örömében. Lám, milyen jól becsapta az értetlen Bolygót! Hahaha! Úgy biza! Miért huzakodik az olyan emberrel, aki a legapróbb részletekig ismeri dolgát, lehet, hogy ez a munka poros, mégis szüksége van rá valakinek.

Vajon kinek? – gondolta hirtelen Pattantyús. Kinek szükséges az ő munkája? Ha megbízták vele, akkor szükség van rá. Ha nem kellene, nem bíznák meg vele. Néhányan, Stratéga vagy inkább Taktikus, mindenről tudtak, ő, Pattantyús viszont csak töltött, célzott, rángatta az elsütőzsinórt, s csak néha tudott időt szakítani rá, hogy megnézze a segédletével kinövő, pusztító virágokat. Nem tréfadolog ez, próbáld meg cipelni a golyóbisokat, forgatni a célzószerkezet kerekeit, a helyére taszigálni a minden lövés után hátrasikló bombavetőket! Nem, észen és ügyességen kívül ehhez még erőre is szükség van. De még mekkora erőre, hatalmasra!

Most viszont már nincs miért sietnie. Most pihen, nem dolgozik. Gyönyörűség! Élvezet!

Az égbolton megjelent egy pont, közeledett, robotsassá változott.

Senki is tudni akarta, mi történik ott, ahol olyan virág kellett hogy kinőjön, melynek magját a golyó magában hordja.

Pattantyús kényelmesen elhelyezkedett. Eljött az idő.

Pontosan öt kilométerre szárba szökkent egy olyan virág, amilyet Pattantyús még sohasem látott. Igaz, alaposan kitett magáért. Nem hagyta cserben a bonyolult kibernetikus kar sem, kellő időben rántotta meg az elsütőzsinórokat. Némán bomlott ki a pusztító virág. Becsapta, hogy becsapta Pattantyús a Bolygót! Lám, a robaj eljutott Pattantyúsig, majd követte annak az egyetlen bombavetőnek a golyóbisa, melyet nem a Tollobogó lőporkamrájára irányított.

A robbanás füstje szétoszlott.

A robotsas még néhány kört tett, ugyanolyan nyugodtan, a magasba emelkedő szikla fölött. Senki egyetlen karcolást sem fedezett fel a sziklán. Pattantyúsból semmi nem maradt.