3.

Húsz perccel nyolc előtt mentem oda. Nem tudtam korábban elszabadulni. A zárásig hátra levő húsz perc elegendő volt, hogy kissé fölmelegedjem.

– No, mi újság? – kérdezte Katya, s a szeme közben nevetett.

– Minden úgy történt – feleltem. – Az előadásomat utópistának mondták... Csakhogy furcsa ez az egész. Honnan kapod a holnapi újságokat?

– A nyomdából – felelte rezzenéstelen arccal –, ugyan honnan?

Itt volt a zárás ideje. Katya csizmát cserélt, lekapcsolta a villanyt, és bezárta az ajtót. Szerencsénk volt, tíz perc múlva kaptunk egy taxit. Lehetetlen ilyen fagyban az utcán sétálni, kiváltképp nekem. Meghívtam Katyát volt évfolyamtársamhoz, s ő bele is egyezett.

Barátom kétszobás lakásban lakott. A felesége épp akkor jött meg a munkából, s nyomban nekiállt krumplit sütni. Három gyerekük, a legkisebb hat-, a legnagyobb kilencéves, hancúrozni kezdett velünk.

Megiszogattunk egy üveg bort, aztán tizenegy körül elmentünk. Elkísértem Katyát a munkásszállóra, még a folyosóra is bementem vele. Vagy egy órát beszélgettünk még, de már nem hívtam az expedíciónkba. Szívesebben árultam volna én is vele inkább újságot.

Mindig szerettem a végére járni a dolgoknak, ezért megkérdeztem Katyát:

– Aztán mégis, mi értelme ezeknek a holnapi újságoknak?

– Azt csak én tudom.

– Hisz úgyse tehetsz semmit!

– Ki tudja – felelte titokzatosan. – Különféle holnapi lapokat kapok. Persze nem mindenben különböznek. Apróságokban. Melegebb vagy hidegebb lesz kicsit az idő. Valaki megbetegszik vagy felépül, valakit öröm ér vagy bánat. Különféle újságokat kapok, s egyet kiválasztok közülük. S ez lesz aztán az igazi újság.

Hirtelen magához húzta a fejemet, szájon csókolt, és elfutott, közben még visszakiáltott:

– Holnap kilenckor!

Én pedig zavartan és boldogan álltam ott.