8

A ült a játszóasztalnál, szemben vele a Föld leghatalmasabb királyai. A kockát spanyol Fülöp, angol Erzsébet, francia Henrik keveri − az ellenfelek is félelmes, nyugtalan szellemek, dobásuk kiveti a békét vagy háborút. A sehonnai Perez öregen, szegényen, megtagadottan ül, s kockázik a Föld királyaival. Sokszor hamisan − váltja színeit, fél a békétõl, jobban, mint a háborútól: legnagyobb reménysége a francia-angol szövetség s háború Fülöp világa ellen, melyhez csatlakoznak a németalföldi Rendek is. Ha ez dugába dõl − s Henrik mégis egyezkedik Hispániával, akkor van még valami reménysége arra, hogy õt is beveszik a béke pontjaiba: azon titkos egyezség szerint, melyet Perez kötött a királlyal − Henrik visszajuttatja õt hazájába, s megmenekül családja Fülöp börtönébõl… Ha ez is megdõl − marad még Anglia, melynek úrnõje sohasem akar egyezkedni „ilyen méltatlan királlyal, mint Fülöp”. Ám a tanácsosok engedékenyebbek… talán változnak a szelek is Hispániában, s az agg, megátalkodott király elfogadja volt miniszterének szolgálatait, ha Anto-nio Perez közvetít Anglia és Spanyolország között.

Így játszik Perez − ám mit látnak benne a Föld királyai, akik egyszer kedves barátjuknak nevezik, máskor meg alkalmatlan idegennek látják, ki szeretnék utasítani országukból, s elfeledik kifizetni ígért kegydíjait. Mit látnak a királyok Perezben, aki egyedül van, tehetetlen, nincs senki mellette? Miért nem vetik mégis ki, túl az országhatárra az öreg cselszövõt, aki mindenrõl tud, intrikál titkos ügynökökkel, Angliában Henrik híveivel tart kapcsot − Párizsban Erzsébet legjobb ügynöke? Emellett ismeri a spanyol alvilágot is, mely híreit legbiztosabban a nagy ellenségtõl, Pereztõl szerzi… Miért nem végeznek szépszerével Perezzel a Föld királyai?

Mert nincs mégsem egészen egyedül: az írás bûvös fegyverét tartja kezében. Minden sor, mely kikerül titkos kancelláriájából, megtalálja a fejedelmekhez az utat. Minden sorát kinyomtatják Londonban, Párizsban vagy Amszterdamban, buzgó kezek becsempészik Hispániába, jut belõlük latin fordításban elégséges példány a Birodalom számára is. Pe-rezt ismerik. A szentatya feloldotta az Inkvizíció ítélete alól, a kardinálisok és nunciusok oldalkanonokai üzeneteket szoktak hozni hozzá. Gergely pápa húszezer dukátot küldött Madridba a nyomorgó Perez családnak, melyet a gonosz, öreg Vasquez egyszerûen elsikkasztott.

Mérget kever, ez veszedelmesebb annál, mint amit kipróbáltak a szegény Verdinegrón. Stílusa egyre élesebb lesz, félelmes biztonsággal veszi célba azt, akit akar. A nagy ellenség, persze, a katolikus király. Ám az, aki tud olvasni a sorok közt, érzi a vádak rengetegében néha a kivetett horgot, az olthatatlan vágyódó hangját, aki eseng lelkében a bocsánatért. Sorsa a szél játéka − ám lehetõségei félelmesen nagyok. Sohasem tudja, mikor várja bizalmas üzenet, mikor lesz szüksége Henriknek arra, hogy õt küldje el a Westminster környékére, s mikor bízza meg Róbert Cecil titkos misszióval, ami felér a legdíszesebb követi megbízásokkal is. S nem tudja, nem kap-e mégis… egyszer mégis hazulról levelet, egyetlen sort csak a különös, szálkás betûkkel, csak annyit: megkegyelmezek. Yo, el Rey.

Esztendõk a peregrinus életében. Hajózik Anglia s Franciaország, kétségek s remények, háborúk s békék között. Nincs rangja, nincs címe, pénze sincs. „Señor”-nak mondják, Henrik a Szentlélek rendjének láncát ígérte, kilátásba helyezte az államtanácsosságot is. Erzsébet beszélt egyszer Essexszel, biztatta: spanyol barátja legközelebb lovagi címet kap. Denia õrgrófja, a kis infáns nevelõje s bizalmasa kerülõúton azt üzente: talán sikerül meglágyítani annyira Fülöp szívét, ha Angliával egyengeti a békét − hogy Itáliába küldik, magas miniszteri beosztást kap a spanyol tartományokban. Játszik az óvatos s örökkévaló Fülöppel, a kiszámíthatatlan, lángeszû Erzsébettel s a józan, kitûnõ IV. Henrikkel. Félelmes játékostársak, emelhetik vagy süllyeszthetik a tétet, Perez hogyan bírhatná mellettük az iramot? Lehet, hogy eljön a perc, amikor felállnak az asztal mellõl mind a hárman, s a szomorú, letört játékos: e kalandok nélküli nagy kalandor egyszerre csak egyedül marad.

Levelek:

Essex grófjának levele Perezhez:

„A Királynõ harcol vállalkozásunk ellen, csupán abból az egyszerû okból, mert mi már belekezdtünk valamibe. Ha csapataink kikötnek majd Franciaországban − õ éppúgy fog félni a sikertõl, mint a vereségtõl… Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy másként nem szolgálhatjuk a királynõt, csak az õ akarata ellenére… Megismételjem: Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo?… Ám hallgass tollam… s hallgasson Ön is, Antonio… attól félek, hogy túl sokat olvastuk a poétákat… ”

Anthony Bacon levele Perezhez:

„…igyekezzék a királytól kieszközölni rendkívüli követünk, Unton terhére felháborodott leveleket, melyekben panaszolja õfelsége, hogy hová vezetnek az angol ajánlatok… különösképp egy levél kellene, melyben azt írná a király, hogy Unton küldetése véglegesen elrontotta a helyzetet…”

Perez jegyzete a válaszlevél alá:

„Fines princípium abyssus multa” − a fejedelmek szándéka olyan, mint a mély szakadék.

Henrik végül megkapta Erzsébet ajánlatát: négyezer embernyi segítség ellenében átadja Boulogne-t. A francia király kézjegye:

„Inkább tûröm a szelindek harapását, mint a macska karmolását.”

Essex titkos utasítása Perezhez:

„Antonio, írjon Essex grófjának egy olyan levelet, melyet meg lehet mutatni, ebben írja, hogy Unton küldetése a leggyászosabb eredménnyel járt. Kérdezze tõlem, hogyan lehet, hogy én, aki annyira ismerem a francia ügyeket s Henrik király szándékait − nem tudtam megakadályozni küldetését… írja azt is, hogy attól fél, vajon egy új kiküldött elindítására lesz-e még idõ, mert lehet, hogy a francia király túlságosan messze ment már Spanyolország felé ahhoz, hogy visszafordulhasson…”

Henrik király Perezhez…

„Senki sincs a tanácsomban, aki ne gúnyolódnék e küldetés miatt, s rajtam is nevetnek, mert azt hihetik, hogy engem oly könnyen kijátszhatnak… Egész kabinetem azt hiszi, hogy az ajánlat csak arra jó, hogy mulathassunk rajta… Nem… én nem leszek tovább senkinek sem terhére. Elégszer megmutattam bátorságomat, hogy az meggyõzze éppúgy becsületérzésemet, mint barátaimat és szövetségeseimet… s talán az egész világot is… De értelmetlen hadakozónak tûnhetnék fel, ha nem vetnék számot az idõkkel s királyságom kimerültségével. Épp ezért a szükségre kell hallgatnom: valamennyi tanácsosom közül e legõszintébbre…”

Perez levele Essexhez:

„Ki tudhatná, talán önnek, nemes Lord, van valamelyes rejtett terve, mely tetszenék a spanyoloknak, s azért, hogy valamilyen kézzelfogható hasznot érhessen el − hajlandó megbántani s cserbenhagyni a királyt s arra kényszeríteni, hogy õ maga keresse a mindenáron való békét Spanyolországgal… Holott önnek tudnia kell, hogy nincs olyan áldott országa a földnek, melyen Fülöp, az emberi természetnek e gonosz megrontója, szét ne szórta volna magjait, hogy megrontsa az emberek hitét?”

Antonio Perez Bouillon hercegéhez:

„Anglia és Franciaország szövetségkötése alkalmából az esketõpap szerepét játszanám: miután elvégeztem a szertartást, magukra hagynám az új házasokat, hogy éljenek együtt, s szeressék egymást. Én máshol szeretném végezni ájtatosságaimat, s egyben napjaimat is, ahol kevésbé lennék kitéve a veszedelmeknek s az emberek féltékenységének…”

Essex levele Perezhez 1596. szeptember 14-én:

„Antonio, ne szûnjék meg szeretni engem, semmi esetre se siesse el gyûlöletét irányomban. Várja be Essex védekezését (Attende Essexii apológiám!)”.

Angliai Erzsébet levele Henrik királyhoz:

„…közöttem s a pápa között csak az a különbség, hogy a pápa önt szolgájává kívánta tenni − ezzel szemben én önt királlyá tettem… Önre bízom, hogy meghatározza, melyik utat kell választania, talán az Úr megadja önnek ahhoz a kegyelmet, hogy helyes módon kormányozzon.”

Naunton, Anglia titkos ügynöke Essexhez:

„Antonio Perez panaszkodott a király kedélyének folytonos változásai miatt: érzelmei elfordulnak, tanácsaiban eltérések találhatók, megváltoztatja véleményeit… egyszóval a király semmiben sem kitartó, mindent csak félig tesz…”

Perez levele Henrik királyhoz:

„Könyörgöm, kegyeskedjék emlékezni felséged nagyságában és jóságában azokra a pontokra, melyeket felséged nevében M. de Villeroy írt alá, s amelyek feleségemnek s gyermekeimnek megszabadulását, földi javaim viszaadását célozzák… Most, a béketárgyalások alkalmával elérkezett az alkalom arra, hogy Felséged tanúságot tegyen természetes jóindulatáról a század egyik legnevezetesebb ügyében azzal, hogy beváltja a királyi ígéretet… Felséged tettét megjutalmazza az Ég, de dicsérni fogják érte itt a földön is… Enélkül a spanyol király azt hihetné, hogy felséged ígérete és aláírása csak üres ceremónia volt, biztatást láthatna benne, hogy befejezze teljes romlásomat…”

Perez levele a Szentszékhez, melyben vádat emel Vasquez ellen:

„Castilia tanácsának elnöke nyolcvan esztendejével még azt hiszi, hogy messze áll a sírtól… ez az ember, aki oly tökéletességre vitte a színlelést, akit már pályája kezdetén mindenki ismert mint cselszövõt − egyszerûen megtartotta azt a járadékot, melyet XIII. Gergely pápa adott egy ártatlan fiúnak, aki az Egyház védelme alá került. Vasquez arra használta fel ezt az összeget, hogy fogdmegeit s hóhérait fizesse ebbõl… akiknek a foglyok testének s lelkének sanyargatása volt egyedüli feladatuk… mindezt a saját szórakozására tette, minthogy nem ehetett asztalánál emberhúst, mert ezt még nem árulták a nyilvános székekben… Õ ezt a szegény gyermeket éppúgy, mint anyját és testvéreit a legnagyobb nyomorúságban, meztelenül hagyta. A legszûkösebben adagoltatta ki ételüket, megtagadta tõlük még azt a kegyelmet is, hogy csendesen éhen halhassanak. Amikor kenyeret kértek vagy valamilyen ruhát, hogy szegény leányaimnak ne kelljen szégyenteljes meztelenségben mutatkozniok õrzõik elõtt − mindig csak azt felelte: „Nem vehetem magamra ennek felelõsségét, meg kell elõbb kérdeznem Õfelségét, ám a felség nagyon haragos…” Ó te, nyomorult elnöke az igazságszolgáltatásnak − miért nem mondtad királyodnak, hogy helytelenül cselekszik, s miért nem csillapítottad haragját, ha valóban igaz, hogy fellángolt ellenem dühe… Miért szórtál szét az õ engedelme nélkül hóhéraid között húszezer écut, s minden hibát ráhagytál Õfelségére? Miért? Hát azért, mert nekem akartál ártani, s ébren tartottad a király gyûlöletét. Te magad voltál a király ezekben a gaztettekben… Mert reszkettél attól, hogy visszakapja az a férfi az õt megilletõ helyet, aki téged az alantas írnoki sorból emelt fel s módot adott arra, hogy idáig kerülhessél. De remélem, Vasquez… nemsokára az örök ítélõszék elé kerülsz…”

Antonio Perez emlékirata Denia õrgrófjához, a késõbbi Lerma herceghez:

„…ifjúkorom óta megszoktam, hogy atyámat s barátait a váltakozó habok tetején lássam táncolni… megtanultam már akkor félni a tengertõl, el szerettem volna kerülni s elhagyni hajómat, melybe röviddel azelõtt szálltam be, s hogy ezt nem tettem − az Ruy Gomez de Silva kedvéért történt: ez a nagy kegyenc… minden kegyencek fejedelme volt az, aki legjobban ismerte a királyokat − valósággal Arisztotelésze volt az udvari élet filozófiájának… Kegyelmességed azt hiheti, hogy olyan vagyok, mint a róka, amikor gyalázza zsákmányát, melyhez nem tud hozzáférni…? Ám könnyû mégis elhinnie, hogy nem vágyódom az udvari dicsõség után már, ha arra gondol, hogy mily nagy mértékben volt az sajátom, mily jól megismerhettem… ó, mily keserves próbák alapján! Szabadjon-e elmondanom, hogy három esztendeig laktam Párizsban az Hotel de Bourgogne közelében, itt naponta voltak színházi elõadások, mindenki elment, hogy láthassa a kötéltáncost, akinek vakmerõ szökellései jobban gyönyörködtették a nézõket, mint az elmondott szöveg. Én egyszer sem tettem ide be a lábam, annak ellenére, hogy láttam bemenni hercegeket, nemes dámákat. Tartózkodásom oka, hogy másfajta színdarabokat láttam életemben, egészen nagy szereplõkkel, talán még magam is játszottam bennük kiemelkedõbb szerepet… Láttam, amint táncoltak a kötélen, s én magam is eleget táncoltam rajta. Láttam a mûvészeket, amint lezuhantak, s összezúzták magukat, s én is… aki most szólok kegyelmességedhez − alaposan összetörtem bordáimat… Semmi sem veszi el jobban az ember kedvét attól, hogy egy levelet a másolatban olvasson, mintha jól ismerte annak eredetijét… épp ezért nem szívesen megyek olyan komédiába, ami nem egyéb másolatnál, s rendszerint silány másolók kezébõl került ki…Valódi színjátékot páholyból is végig lehet nézni… de már ahhoz, hogy még egyszer szereplõként lépjek fel, azt hiszem, túlontúl érzem a szerep veszélyeit, s talán már félek is…”

vllleroy kancellár levele beaumont-hoz, Henrik király londoni követéhez:

„…kérem, vigyázzon, hogy Perez, aki most fog oda érkezni − ne vegye be hízelgéseivel s mesterfogásaival az udvari emberek és hölgyek szívét, s ennek örve alatt ne közvetítsen békét a spanyol király céljai szerint, ami lehetõvé tenné számára, hogy visszajuthasson hazájába, s megkapja javait s méltóságait, melyeket egykor élvezett. Még soha embert nem láttam, akiben a hiúság és oktalan merészség ennyire egyesült volna a nagyzoló szemtelenséggel… Kérem, figyelje minden lépését és szavát, s jelentse nekünk a legapróbb részleteket is, mert a király − aki megbízott ezzel a levéllel − ezt így kívánja…”

Perez levele I. Jakab angol királyhoz, Erzsébet utódához, aki nem akarja beengedni a Szigetországba:

„…épp ezért fordulok Felséged ismert igazságszeretetéhez, hogy megkérdezzem, vajon mindazok után, amik történtek, megegyezik-e a királyi tekintéllyel, hogy így bánjanak egy idegen vendéggel, aki bízott a királyi szóban, s emellett magát teljesen ártalmatlannak érzi? Ha jelenlétem bármely okból akadályt jelent, ámbár nem érzem magam Jónásnak, aki miatt háborgásba jöhetnek a tengerek − úgy hajlandó vagyok Felséged országának valamely elhagyott zugába vonulni, jóindulatától s támogatásától kísérve, ami elegendõ lenne ahhoz, hogy a keresztény nemzetek ne csodálkozzanak rajta, s ne kérdezzék kíváncsian, vájom miért nem részesülhet éppen s egyedül Antonio Perez abban a menedékjogban, amit e hatalmas és szabad ország egyetlen számûzöttõl sem tagadott meg soha…”

I. Jakab széljegyzete a levélre:

„…párizsi követem teljesen méltatlan arra a szolgálatra, amit betölt, nem használhatom tovább. Inkább én magam költözöm el Angliából, minthogy ott megtûrjem ezt a Perezt…”

Villeroy levele Beaumont grófjához:

„Az angolok elég sommásan visszaküldték nekünk ezt a Perezt. Most aztán mint alamizsnát kéri újból a tizenkétezer fontot, melyet a felség évjáradékként kiutalt számára, mielõtt elutazott volna. Mi itt nagyon is ismerjük személyének jelentõségét s érdemeit… talán hamarább rájöttünk, mint odaát. Úgy mondják, hogy ezt az egész játékot Róbert Cecil eszelte ki a spanyol követtel együtt, minthogy ismerik barátságát Essex-szel, s félnek tõle. Az az igazság, uram, hogy ezt az embert balsorsa sem tette titoktartóbbá, mint amilyen lehetett szerencséjének fényében…”

Perez levele Montmorency connétable-hoz:

„Csak abban reménykedhetem, Monseigneur, hogy az ön keze képes lesz a csodára, s megkapom mégis évjáradékomat. Mert valóban oly kevés a szerencsém, hogy valóságos csoda kell ahhoz, hogy valami siker is már egyszer rám mosolyoghasson… Szégyellem sorsomat, hogy mindazon jótettek után, melyekben részesültem Kegyelmességed jóvoltából − arra kérem, segítsen ki nyomorúságomból szokott nagylelkûségével, míg a király segítsége meg nem érkezik.”

Antonio Perez levele Lerma hercegéhez, ///. Fülöp mindenható miniszteréhez, 1607. augusztus 9-én:

„Leghatalmasabb uram, alázatosan könyörgöm Kegyelmességedhez: szánjon meg engem s öveimet. Ha hamis bálványoknak áldoztam egykoron − ezt egy oly királytól sürgetve tettem, akit megtévesztettek csekély értékeim, s akit elvakított az õ nagy jámborsága. Számtalanszor beigazoltam engedelmességem, amikor a kapott parancsok szerint mindent elhagytam, kitettem magam veszedelmeknek s a keserû sors hullámainak, szenvedéseknek és szegénységnek. Mindezt nem azon juttatások reményében, melyeket netán ettõl a királytól nyerhettem volna, hanem csakis azért, mert teljesíteni akartam mindig kötelességemet. Kértem a követ útján Kegyelmességedet, segítsen azonnal, mert nem élhetek már sokáig ily nyomorult s szégyenletes állapotban… Higgye el, nagyuram, hogy nincs más kívánságom, mint hogy annak szolgájaként fejezzem be életem, akiének születtem. Remélem, hogy a felség hozzájárul ehhez a kívánsághoz, s kegyelmességed szava erõsebb lesz, mint azoké, akik megakadályoznák, hogy e test, mely már majdnem egyenlõ a földdel, s kialszik belõle a lélek is − visszatérhessen utolsó napjaira oda, ahonnan vétetett. Engedje meg Kegyelmességed fiaimnak, hogy még lássák apjukat, ebben a nyomorúságos állapotban, melyben most leledzem, s anyjuk legyen az, aki lefogja szemem… azokat a szemeket, melyeket oly régen borít el a könny… Megérdemelnék, hogy a feleség zárja õket le…”