XXIII. MUMUSOK ÉS BÁLVÁNYOK
Mind ez ideig kiderítetlen, miként sejtette meg az ember a Nagy Princípium létezését. Egyes emberi gondolkozók azt hirdetik, hogy az ember már úgy hozta magával a Földre, de mivel a Föld antiprincipiális magatartású, nem lehet semminő princípiumtudat forrása, ez azonban azt jelentené, hogy e moszat első példányát vagy csíráját véletlenül köpte egy Kozmikus Lény vagy Entitás a Földre. Amily tiszteletre méltó azonban a princípiumtudat megléte az emberben, éppen olyan siralmas azaz erőpazarlás, zagyvaság és hóbortos képzelgés, amelyekkel kifejezésre akarja juttatni ezt a tudatot. S még valami! Az ember a Mindenség nagy függönye mögé való különféle kukucskálásait összeköti rendészeti szabályok megállapításával, az előbbit hitnek, az utóbbit erkölcsnek nevezvén. Undorító szemlélni, hogy valaki csak azért nem lop, csal, gyilkol, gonoszkodik, mert azt hiszi, hogy valami felhő mögött vagy hegy tetején vagy egy meghatározatlan helyen ott csücsül egy szakállas héber úr vagy egy karvalyfejű kölyök vagy egy tizenkét karú s tizenkét lábú cigány cseléd, akinek más dolga sincs, mint azt figyelni, hogy nénémasszony itt a Földön babérlevelet tesz-e a krumplilevesbe vagy arzént, Kiss úr kivel fekszik le, Kissné nagyságos asszonnyal-e vagy Nagyné őnagyságával és így tovább. Mikor éri el (s elérheti-e egyáltalán?) az ember azt a magaslatot, hogy erkölcsös lesz az erkölcsért, mert ez használ az emberi egyén és faj tiszta kifejlődésének, s nem pedig azért, mert attól fél, hogy halála után egy forró fazékban fog örökre bugyborogni, mint a tűzön felejtett húsleves?
A kristályprincípium felé két úton tör az emberiség: a vallás és a tudomány útján. Sokszor csinált a vallásból tudományt, s most újabban a tudományból igyekszik vallást csinálni. Ha megnézzük a világvallásokat, elhűlve kell megállapítanunk, hogy a fehér ember képtelennek bizonyult időálló vallás teremtésére, s a nagy világvallások enyhén színezett barna és sárga ázsiai népek ölén fakadtak, s nem nagy uralkodók, világhírű szellemi csúcsok szerezték őket, hanem hol egy erőszakos zsidó útimarsall, hol egy kiábrándult hindu „walesi herceg”, hol egy kínai vásárcsarnoki zöldségfelügyelő vagy magántudós, hol pedig egy arab tevekupec, ami kiáltóan jelzi az emberi társadalom menthetetlenül hülye berendezkedését, annyival is inkább, mert ez iránymutatók legtöbb követője olyan hókuszpókuszokkal rakta meg az eredeti tanításokat, hogy a kristályprincípium bennük nagyobbrészt elhomályosult, míg a külsődleges bohóckodások elszaporodtak. Ezért igen nehéz a különféle oltárokon ülő mumusok és bálványok leglényegét, a kristályprincípiumot megpillantani a köldök, szakáll, töviskoszorú és görbe kard mögött. Akinek sikerül, az üdvözül. Már ti. a maga módján...
A földi erkölcs s a Nagy Kristályelvre vonatkozó sejtések és találgatások összekapcsolása több bajt eredményezett, amit még fokozott az ekként vallásnak nevezett konglomerátum teleaggatása szertartási külsőségekkel. Ritka az a felekezeti tag, aki mind a három elemet szemmel tartja: erkölcsös életet él, teljesíti a szertartásokat, és feltétlenül hisz. Feltétlenül hívő nagyon kevés van, erkölcsös életű még kevesebb; legtöbben a szertartásokban merülnek el. A három elem kapcsolásának számtalan módja, amit még az is színez, hogy igen nagy százalék vallásában befelé közönyös, de kifelé mint politikumot igyekszik érvényesíteni. Himpellér hívő, de harcos hívő. Az ilyen például csak akkor katolikus, ha protestánssal kerül szembe, csak akkor mohamedán, ha brahmanista ellen acsarkodhat és így tovább. Márpedig minden vallás megbonthatatlan egység. Válogatni nem lehet. S a legtöbb mégis válogat: ezt hiszi, azt nem, ezt az erkölcsi parancsot teljesíti, a másiknak fittyet hány, ezt a szertartást elvégzi, a másikat nem. De mégis az figyelhető meg, hogy inkább vállal minden hinni- vagy elvégeznivalót, de a csalásról, gonoszságról, bujaságról, torkosságról nem mond le, pár garas törvénytelen haszonért, egy pihés ágyékért, pofa pálinkáért, mint az ember szokta mondani, „eladja az istenét is”. Itt bontakozik ki legundorítóbb teljességében a moszat képmutató természete.
Én, ha ilyen vagy olyan istene lennék ezeknek a gazoknak, kétségbeesésemben csak sírnék, s a szakállamat tépném. Mise után a papa sörözni megy, a mama sétálni a szeretőjével, a szűzikét az ifjú várja, hogy megbeszélje vele, délután milyen zsúr melyik díványszögletében fogja fogogatni teste hajlásait és domborúságait, mialatt a szakácsné otthon déli harangszóra keresztet vetve siet eleve ellopni bakája számára a kacsamájat. Az ember úgy van a vallással, mint a fehér ruhával, amelyet magára ölt, hogy parádézás után belefeküdjék vele a sárba, legközelebbi péntekre, szombatra vagy vasárnapra úgyis kimossák...
A valláson kívül a tudomány az a törekvés, amelyben az ember saját haját markolva meg, akarja önmagát kirántani mocskából. Az ember sok mindent nevez tudománynak, ami csak néki hasznos tudnivalók gyűjteménye, vagy olyan képzelgést, amely csupán módszeres játék a fogalmak tartalmával és hüvelyével. Így nem tekinthető tudománynak sem a nyelvészet, sem a természetrajz, sem a biológia stb. stb., sem a filozófia. Tudomány csak egy van: a matematika, mert ez az egyetlen mód a Kozmosz megismerésére, a kristályprincípiumhoz közeledésre, a Mindenség olyan megértésére, amely jogosulttá tehetné bizonyos testi és lelki változások múlhatatlan végrehajtása után az embert a létre, akár a Földön is, de ehhez ott kellene kezdeni, hogy ne csörgőt, hanem logarlécet nyomjanak a csecsemő kezébe. Megette a fene az olyan lényt, akit nem matematikai képletek, hanem biológiai maszat-törvényszerűségek szabnak meg. A kristályléten kívül minden létezés csak pszeudolét. Aki nem tudja egy nagy ország ezer esztendei történetét egyetlen képletben összefoglalni, az ne beszéljen tudományról. Homo ludens? Rendben van! De egy golfparti és Gibbon oeuvre-je egyet ér.
Voltak földi kémutamon nehéz pillanataim, amikor azt hittem, hogy a vallás vagy tudomány ugródeszkájáról előbb vagy utóbb a Kozmosz méltó lakójául lendülhet el az ember kis bolygóján, de mélyebben nézve az emberi lélekbe, megpillantottam azt az eredendő rothadási gócot, amely képtelenné teszi akár a vallás, akár a tudomány ilyen értelmű méltó felhasználására.
Az embertől nincs mit tartanunk! Cselekedjünk!