XXVI. VÉGSZÓ

– Hol is hagytuk el? – kérdezte Dávid, amikor még aznap este vacsora után magán-dolgozószobájában kényelmesen elhelyezkedtem az íráshoz.

– Azt kezdted mondani: „Ha nem utálnám annyira az emb...” Ekkor kopogott ránk a HODÁRT elnöke.

– Igen, igen. Pár szó hiányzik csak. Írd!

Írtam:

Ha nem utálnám annyira az embereket, sajnálni is tudnám őket.

Ami személyemet illeti, szilárd elhatározásom: soha többé nem térek vissza a Földre!

Legújabb tapasztalataim alapján meg kell még jegyeznem: célunk marad, de más eszközök után kell néznünk. A Mucor Bipes Erectus olyan mérget termel, amely önmagát táplálja, de még az Ős Világelvet is megrohasztja, ha bárki közülünk, emberré válva, körükben keresné üdvét.

Végeztem.

– Nna, ez kész – sóhajtott nagyot Dávid. -- Hány óra? – kérdezte tétován.

– Még korán van – sóhajtottam én is.

– Mit csináljunk? – S tanácstalanság kongott a hangjában.

– Menjünk el Sarah-hoz egy pohár pezsgőre – mondtam mélán, minden jobb meggyőződés nélkül, pusztán szokásból.

– Hát gyerünk – szívta tele mellét Dávid levegővel, amely szinte nyerítve tódult ki rögtön. – Szakállt se ragasztok.