Részlet a könyvből: A mezőn egy lovas ember haladt. Ballagó lépésekben vitte a ló Kőrös városa felé. A lovason fehér szűr volt, a fején meg felgyűrt karimájú posztó-süveg. Arca a mellére kókadozott. Aludt. A ló is, mintha aludna: lomhán, bólingató fejjel lépegetett a város felé. Egyszer aztán megállott, és beleharapott az út szélén zöldelő harmatos lapuba. A lovas akkor fölemelte a fejét. Fiatal parasztlegény. Azt lehetne mondani, Napoleonhoz hasonlít. De bolondság volna az ilyen összehasonlítás, mert ebben az időben, mikor ez a legény Kőrös városai felé igyekezik, Napoleonnak még az öregapja sincs a világon. Az esztendő száma: 1650. A legény tehát fölébredt, és megrántotta a kantárt. - Hajnalodik, - mondotta, ahogy a vörösödő égre nézett. És nyújtózkodott, és ásított.

Az Gárdonyi életművének záróköve. Folytatásokban 1920 áprilisától 1921 augusztusáig jelent meg a Pesti Hírlapban; könyv alakban már csak az író halála után, 1924-ben látott napvilágot. A történethez az alapötletet egy jelentéktelen apróhirdetés adta. De az öregkori mű cselekményébe minduntalan belejátszanak az író fiatalkori élményei, töprengései. A regény első része, a zárdai élet kegyetlenül pontos rajza komor háttér a továbbiakhoz: kéz makulátlanul tiszta ember egymásra találásának könnyes-mosolygós idilljéhez. A lélekgyilkoló aszkézis kritikájában nem nehéz felfedezni a Gárdonyi néptanítói éveinek keserű emlékéből táplálkozó indulatot, amelynek legteljesebb kifejezése több mint húsz évvel korábban című regény volt. A történet második része, a müncheni fejezetek viszont arra adnak módot, hogy az író elmondja kedvenc művészeti ágával, a festészettel kapcsolatos nézeteit. Gárdonyi maga is festett, többször megfordult Münchenben, és félig-meddig szemtanúja volt a müncheni akadémizmus ellen fellépő különféle irányzatok harcainak. Csaba gondolataiban, vitáiban az író esztétikai hitvallása fogalmazódik meg. Gárdonyinak majdnem sikerül megoldani az egyik legnehezebb írói feladatot: egy másik művészet problémáinak, a műalkotás létrejöttének hiteles ábrázolását. Balogh, Csaba, az újságírói becsület bajnoka, fiatal, művészhajlamú dzsentrifiú. Húga iránti szerető önfeláldozása juttatja olyan helyzetbe, hogy "tisztátlan" pénzhez nyújon: egy apróhirdetés útján gazdag lányt vesz feleségül. Érdekházasságát olyan gázlónak tekinti, mely talán szerencsésen átvezeti a mocsáron. A vagyonos eladó lány, a zárdából éppen kikerült Ida, útban van szabad életet élő, özvegy apja házában. Az apa zsarnoki kíméletlenséggel kényszeríti Idát a házasságra; s megkezdődik két ismeretlen, egymásra bizalmatlanul tekintő ember kénytelen együttélése. A banális apróhirdetésből váratlanul kivirágzó, a finnyás előítéleteken is túllépő szerelmet elhisszük és indokoltnak érezzük; pedig jól tudjuk, hogy mindez nem annyira a valóság tükre, mint inkább Gárdonyi írói érdeme. Teremtő fantáziáját, jellemábrázoló erejét bizonyító erény, melyet mély emberismerete, bizalomkeltő logikája egészít kis és varázsol teljesebbé. A regényből készült film nagy siker volt annak idején. Fordulatos cselekménye szinte kínálkozik újabb, méltóbb feldolgozásra; televíziós változatát a közelmúltban a képernyőn láthattuk.

Ó Péter özvegy bornagykereskedő zárdában nevelteti lányát, szabados életformájának egyetlen lehetséges akadályát. Ida nem sokkal tanulmányainak befejezése után fellázad a zárdai élet rideg emberetelensége ellen, s ezért eltávolítják. Apja a hazaküldött lányon igyekszik minél gyorsabban túladni, s hirdetés útján férjhez kényszeríti. A kiválasztott férj, egy kényszerhelyzetben levő tehetséges festőművész, Balogh Csaba, a hozományból húga birtokát akarja tehermentesíteni. Ida azzal a feltétellel egyezik bele a házasságba, ha egy év múlva elválhat tőle, s addig is idegenként élnek egymás mellett. A fiatalok Münchenben telepednek le, s hosszú vívódás és küzdelem után itt bontakozik ki Csaba művészete. A müncheni környezetben Ida idegenkedése egyre csökken, s az író apró, finom mozzanatokkal ábrázolja a névleges házaspár kölcsönös barátságának, majd szerelmének ébredését s megerősödését. Ida sokáig nem meri bevallani szerelmét, mert azt hiszi, hogy "férjének" van már választottja. Csaba pedig visszatérésük után, Pesten döbben rá arra, hogy nem tud "felesége" nélkül élni.

Szilveszter-délután a kávéházban. Egy óra. Vendég még csak imitt-amott űl. Kinn szennyes hó és télikabátos járókelők. Benn jó meleg, kávészag és szivarfüst. Egy-egy villamoskocsi elzúg a ház előtt. - Csink-csink! Az egyik ablakfülkében kopottas vén úr ül. Szürke magyarzsinóros zekéjében valami rég elmút kornak a visszamaradt figurája. Mikor még magyar urak is éltek Pesten! Mintha felkötött szakála volna, olyan kereken fehérlik a mellén. S mintha a mellette függő feketeprémes kabát is ókori volna, olyan kopott és gombhíjas. Kampós meggyfabotja is benne lóg a kabátujjba akasztottan. Még az a bot is olyan régi, oly vedlett, mimtha múzeumi bot volna.