Negyvenkilencedik

fejezet

A sebességét és magasságát néhány pillanat alatt elveszítő szerelvény keményen rázökkent a vezetősínre, amelyet a Sah'c-kanyon peremét alkotó épületek oldalából kiálló, hatalmas támasztókarok tartottak. A több száz utas kiáltásaihoz és zokogásához a vagonok aljából felszakadó iszonyatos fémsikoly szolgáltatott hátborzongató kísérőzenét.

Mace és Kit az övükre akasztották a fénykardjukat, minden erejüket beleadva visszarohantak az imént használt búvónyíláshoz, és beugrottak rajta. A vonat eközben úgy dülöngélt jobbra-balra, mintha oldalról érkező, dühödt szélrohamok ostromolnák.

Mace kinézett az előtér jobb oldali ablakán, és nyomban meggyőződött a nyugtalanító jelenség okáról. Az épületek oldalához rögzített hatalmas tartókarok kezdtek meghajolni a szerelvény irtózatos súlyától.

A távolban feljajdultak a szirénák, ami arra utalt, hogy a mentőegységek máris megindultak a bajbajutottak megsegítésére. Kelet felől két hatalmas lebegőplatform közeledett a kisiklott vonat felé. A két nagymester az előtérben egyensúlyozva várta, hogy az egyre lassuló szerelvény megállapodjon végre. Amikor alábbhagyott a ringó mozgás, beléptek az utastérbe.

A vagonok továbbra is hangos pendülésekkel és pattogásokkal tiltakoztak a megterhelés ellen, de a megereszkedett tartókarok kitartottak.

Legalábbis még néhány másodpercig.

Aztán sorozatos recsegések-ropogások kíséretében a vonat közepe alatt sorakozó támkarok kiszakadtak a falakból, és mialatt a mélybe hullottak, magukkal vitték a sín vagy száz méteres hosszúságú szakaszát is. A középső három-négy kocsi beleszakadt ebben a hirtelen támadt szakadékba. A semmi felett hatalmas V betűt formázó vagonok az egész szerelvényt magukkal rántották volna a pusztulásba, ám szerencsére a többi kocsi vészfékjei olyan erővel kapaszkodtak a sínbe, hogy megtartották a vonatot. Eközben a hatalmas rándulástól a szakadék mögött lévő kocsik utasai utasok előre, míg az elülső kocsikban tartózkodók hátrafelé lódultak.

Mace és Kit berobbantak az utastérbe, az Erő segítségével megfogták az egymásba gabalyodva hátrafelé zúduló embertömeget, majd előresiettek, ahol Shaak Ti és Stass Allie azért küzdöttek, hogy egy helyben tartsák a főkancellárt.

További tartóelemek kezdtek meggörbülni. Fémes csikorgás kíséretében újabb rángás vágott végig a szerelvényen, amikor további két kocsi siklott bele a két törött sínvég közötti szakadékba. A váratlan, nagy erejű rántás az oldalára fordította a rés előtt és mögött álló kocsikat, amelyeknek utasai hiába próbáltak megkapaszkodni, egyszerre rázuhantak az immár vízszintesen fekvő ablakokra és oldalfalakra. A coruscantiak rémülten sikoltoztak, kapaszkodtak, ahogyan az erejükből telt, vagy éppen egymást karmolva-tépve próbáltak támaszra találni.

Mace ismét az Erőt hívta segítségül, és minden energiájával azon volt, hogy a helyükön tartsa a testőröket, illetve mindenki mást. Közben azt számítgatta magában, hogy ha Shaak Ti, Allie, Kit és ő maga egyesítik az erejüket, vajon képesek lennének-e megtartani a szerelvényt, de hamarosan elvetette az ötletet.

Ehhez a feladathoz Yoda kellett volna.

Vagy még inkább öt Yoda.

Váratlanul a megkönnyebbülés érzése suhant át rajta, és a következő pillanatban az erősen hátrafelé dőlő vagon kissé kiegyenesedett.

– A vészhelyzeti lebegtetőrendszer – magyarázta hangosan Kit, aki nyomban megértette a jelenség okát.

A vonat ismét megrándult, ám ezúttal azért, mert a V-alakot formáló kocsikat sorban felemelték az aljukba épített lebegtető hajtóművek.

Addigra már a két lebegőplatform beállt a vonat bal oldala mellé, és további mentőegységek érkeztek a baleset helyszínére. Mace érezte, hogy a vagonokban rekedt utasokon dermesztő kétségbeesés lesz úrrá, mialatt megpróbálnak mielőbb kijutni a halálos csapdából. Jól tudta, hogy ez az állapot idővel csak rosszabbodni fog, mert a mentők egyetlen utast sem fognak kiszabadítani mindaddig, amíg nem helyezték biztonságba a főkancellárt.

A Jedik mindent megtettek annak érdekében, hogy ez az állapot mihamarabb bekövetkezzen. Néhány pillanat leforgása alatt az első kocsiban tartózkodók mindegyikét kiterelték az egyik platformra. A testőrei között lapuló Palpatine-t még csak látni sem lehetett. A platform nyomban eltávolodott a vagontól, nehogy akár egyetlen utas – még a főkancellár tanácsadói sem – átugorhasson rá.

A légtérben hemzsegtek a naszádok és a csapatszállítók, amelyek közül kettő leereszkedett a platformra, mialatt az a kanyon keleti pereme felé közeledett. Az egyik hajóból két szakaszra való klón ugrott ki, akik nyomban felsorakoztak a platform pereme mentén, és fél térdre ereszkedve tüzelésre kész pozíciót vettek fel. A hátuk mögött négy Jedi-lovag érkezett, akik a Palpatine-t őrző Shaak Tihez és Stass Allie-hez siettek.

Mace az egyik, fekete égésnyomokkal tarkított egységben felismerte azt, amelyik nemrégiben még Grievous naszádját üldözte. Odasietett a hajó elejéhez, és jelzett a pilótának, hogy nyissa fel a pilótafülke jókora buborékhoz hasonlatos páncélüveg fedelét.

Miután a klón engedelmeskedett, Mace felkiáltott neki:

– Mi lett azzal a naszáddal?

– A köteléktársam még üldözi, uram! – válaszolta a pilóta. – Éppen most kell jelentkeznie!

– Mi történt Grievous-vel? Leesett a vonatról?

– Én akkor még eléggé hátul voltam, tábornok úr! Sajnálom, de nem láttam semmit!

Mace visszajátszotta az eseményeket az agyában. Lelki szemeivel látta saját magát, amint az Erő közvetítésével letaszítja a kiborgot a vagon tetejéről. Látta, hogy Grievous lebukfencezik a lekerekített burkolaton, és kifelé, a sín bal oldali korlátja felé zuhanva eltűnik a szeme elől. Ezt követően a kiborg naszádja elszakadt a vonattól, és lebukott a mélybe, hogy aztán a szerelvény körül keringve meneküljön a csapatszállító elől…

Mace ökölbe szorította a kezét, és Kithez fordult:

– Lehet, hogy az a naszád valahogyan elkapta Grievous-t.

Mielőtt folytathatta volna a hangos töprengést, a háta mögött megszólalt a pilóta:

– Tábornok úr, a társam most jelentkezik! A H-öt-kettes szektorban repül. Még mindig azt a naszádot üldözi. Egyszer már lerázták, de újra megtalálta a célpontot. Uram, jobb lesz, ha én is odamegyek!

– Rendben. Fisto tábornok és én magával tartunk! – mondta Mace, de mielőtt a fedélzetre lépett volna, a Jedi-mesterekhez fordult.

Szólnia sem kellett, Shaak Ti már a tekintetéből kiolvasta, hogy mi jár a fejében, és gyorsan kijelentette:

– Menjetek csak, majd mi vigyázunk a főkancellárra, amíg el nem éri az óvóhelyet!

Shaak Ti szállt be utolsónak a csapatszállítóba, amely nyomban a levegőbe emelkedett, és elindult a Sha'c-kerület egyik szervizhasadékában rejtőző komplexum felé. Palpatine némán ácsorgott a testőreinek gyűrűjében, a tágas utastér hátsó részében. Máskor gondosan ápolt, ősz fürtjei most lucskosan tapadtak a fejére és a nyakára, elegáns köpenyét sárfoltok tarkították. Hirtelen nagyon öregnek és törékenynek tűnt vállas, jó kiállású védelmezői között. Stass Allie és az újonnan érkezett négy Jedi a klónharcosok között, azokkal vállt vállnak vetve álltak a jobb oldali ajtó előtt. Shaak Ti látásból ismerte két Jedi-társát, az emberi fajhoz tartozó férfit és a tvi'lek nőt, de a másik kettővel, az ithori és a talz férfival még csak nem is találkozott korábban. Mind a négyen rátermettnek tűntek, bár Shaak Ti szívből remélte, hogy ezen a napon már nem kell tanúbizonyságát adniuk a képességeiknek.

Néhány pillanattal korábban a Mace-t illetve Kitet szállító egység elhúzott északnak, a Szenátus-kerület felé, hogy bekapcsolódjon Grievous naszádjának üldözésébe. Palpatine hajója éppen az ellenkező irányba, dél felé tartott, és szinte azonnal megkezdte a leereszkedést. A kanyon peremére már rátelepedett az alkonyat. Coruscant egén vérvörös, sárga, kék és lila színek örvénylettek. A mesterséges hasadékok falain milliónyi ablak világított, míg a mélyben fénylő pontok száguldoztak.

A főkancellár hajója félúton járt a kanyon alja felé, amikor utolérte egy másik köztársasági csapatszállító, amely besorolt mögé, és úgy helyezkedett, hogy hátulról biztosítsa az előtte haladó egységet. Onnantól kezdve a két hajó tökéletes szinkronban, majdnem teljes sebességgel száguldott és kanyargott az épületek között.

A két gép egy utolsó, nagy ívű fordulóval megkerült egy kerek épületet, és annak végén megérkeztek egy szűk kanyon bejáratához. Néhány percig egy helyben lebegtek, mialatt a komplexum személyzete kikapcsolta az óvóhelyet, a taktikai és távközlési központokat, a leszállóplatformokat és a mindezeket összekötő alagúthálózatot védő részecskepajzsokat.

Shaak Ti egyetlen pillanatra sem hagyta elkalandozni a figyelmét mindaddig, amíg a két csapatszállító át nem jutott a vibráló energiamezőn, hogy aztán megtegye az utolsó, rövid útszakaszt.

A Jedi-mester ekkor fellélegzett, és nagyokat fújt, hogy kieressze magából a felgyülemlett feszültséget. Kissé meglepődött, amikor meglátta, hogy a fedezőkíséretet adó hajó felgyorsít. Shaak Ti kihajolt az ajtón, és a tekintetével követte a gépet, amint az előreszáguldott, és a vezérgépet messze megelőzve ráereszkedett a nyolcszöget formázó, jókora leszállóplatformra.

Amint a főkancellár hajója megállapodott a sima betonfelületen, a testőrök pillanatok alatt kiugráltak belőle, és sietve egy közelben várakozó siklóhoz terelték a náluk jóval nehézkesebben mozgó, holtfáradtnak tűnő Palpatine-t. A klónok is kiszálltak, hogy a jelenlétükkel tovább erősítsék a bunker saját védelmi erőit.

Shaak Ti utasította a négy Jedi-lovagot, hogy kísérjék el a testőröket, és megígérte nekik, hogy Stass Allie-vel együtt csatlakozik hozzájuk, mihelyt értesíteni tudják a Templomot a biztonságos megérkezésről.

A két Jedi-hölgy előbb végignézte, hogy Palpatine siklója besüvít a széles alagútba, majd Allie elővette az adóvevőjét, és megnyomta a hívógombot. Többször is próbálkozott, de mindhiába, végül odaszólt Shaak Tinek:

– Túl nagy az interferencia. Menjünk távolabb a hajóktól!

Az interferencia mentette meg őket a néhány pillanattal később bekövetkező robbanástól, amely darabokra tépte és elemésztette a csapatszállítójukat. A köpenyük lángra kapott, és a lökéshullám vagy húsz méterre hajította őket attól a ponttól, ahol eredetileg álltak. Shaak Ti nem vesztette el az eszméletét, és a lendületet felhasználva kecses gurulóbukfenccel landolt a leszállóplatform pereménél. Azonnal hasra fordult, és villámgyorsan felmérte a helyzetet. Stass Allie a közelében, arcra borulva feküdt. A csapatszállítót megsemmisítő rakétát arról a hajóról lőtték ki, amely menet közben csatlakozott hozzájuk, velük együtt jutott át a védőpajzsokon, hogy végül az ő gépüket vagy két perccel megelőzve leszálljon az óvóhely bejárata elé. Ez a gép most, mialatt lassan felemelkedett, minden fedélzeti fegyveréből tüzelt. A lézerágyúk lövései lángoló roncshalmazzá változtatták a platformon álló, védtelen hajókat, és rövid úton elbántak a menekülő klónokkal.

Shaak Ti felpattant, odarohant Allie-hez, és gyorsan eloltotta a társnője köpenyen táncoló lángokat. Allie mocorogni kezdett, felemelte a fejét, és két tenyerét a betonra tapasztva megpróbált feltápászkodni.

– Maradj fekve! – szólt rá Shaak Ti.

A csapatszállító továbbra is felfelé tartott, amikor nehézfegyverzetű klónharcosok rajzottak elő a leszállópálya egyik lefelé vezető lépcsőjének nyílásából. A következő pillanatokban rakétahajtású gránátok süvítettek az emelkedő egység felé, amelyek java része ártalmatlanul robbant az erős páncélhéjazaton, néhány viszont átütötte a hajtóművek burkolatát. A kisebb robbanásokat hatalmas detonáció követte, amely darabokra tépte a csapatszállítót Fémdarabok és alkatrészek szóródtak szét a tér minden irányába.

Shaak Ti az oldalára fordulva, összegömbölyödve feküdt a betonon, mialatt mélyen leszegte az állat, és a kezével eltakarta a fejét. Hirtelen hőhullám söpört át a testén, majd aláhulló repeszek csörömpöltek körülötte.

Az utolsónak lezuhanó darabok egyike, amely az arcától legfeljebb két méterre csapódott a betonhoz, egy lövészdroid részben megolvadt, feketére perzselődött feje volt.