Tizedik

fejezet

Ebben az időszakban egy Palpatine főkancellárral folytatott megbeszélést senki sem vehetett félvállról, még az úgynevezett Lojalista Bizottság tagjai sem.

Megbeszélés?

Sokkal inkább audiencia.

Bail Organa csupán néhány órája érkezett a Coruscantra, és továbbra is azt a sötétkék köpenyt, fodros gallérú inget és magas szárú csizmát viselte, amelyet még a felesége készített ki neki, mielőtt elindult volna az Alderaanról. Csupán egyetlen hónapra utazott el a fővárosból, ám alig tudta elhinni, hogy miféle zavarbaejtő változások következtek be rövid távolléte alatt.

Innen nézve Alderaan még csodálatosabbnak, valóságos szentélynek tűnt. Mihelyt az emlékezetébe idézte gyönyörű, kék és fehér színekben pompázó szülőbolygóját, Bailt elfogta a vágy, hogy odahaza legyen, imádott felesége mellett.

– További azonosítót kérek – recsegte a leszállóplatform biztonsági ellenőrzőpontjánál állomásozó klónparancsnok.

Bail a személyi csipkártyájára mutatott, amelyet az imént csúsztatott a leolvasóba.

– Ez minden, őrmester – közölte higgadtan. – Amúgy a Köztársaság Szenátusának tagja vagyok.

A sisakos tiszthelyettes a letapogató képernyőjére pillantott, majd végigmérte a szenátort.

– Azt látom – válaszolt barátságtalanul. – De akkor is szükség lesz még valamire.

Bail haragosan felszisszent, de belenyúlt brokátujjasának belsó' zsebébe, és előhalászta a hitelkártyáját.

Íme, az új Coruscant, kesergett magában.

Arctalan, a kezükben sugárvetőt szorongató katonák lepték el a kompkikötőket, az áruházakat, továbbá sorfalat álltak a bankok, szállodák és színházak előtt, vagyis jelen voltak mindenütt, ahol a lakosok összegyülekeztek vagy összevegyültek egymással. Folyton a tömeget fürkészték, és mindenkit feltartóztattak, akinek a külseje megfelelt a terroristákról alkotott profilnak. Egymást érték a személyi motozások és a házkutatások. Nem puszta szeszélyből cselekedtek így, mivel a klónharcosok sosem viselkedtek a pillanatnyi hangulatuk szerint. Nem tettek mást, csupán a beléjük plántált ösztönöknek engedelmeskedve végrehajtották a kapott parancsot.

A városbolygón ellenőrizhetetlen hírek keringtek erőszakos úton feloszlatott háborúellenes tüntetésekről, eltűnt személyekről és magánvagyonok elkobzásáról. Ugyanakkor ritkán kerültek elő a hatalmi visszaéléseket alátámasztó bizonyítékok, de ha mégis, láthatatlan kezek villámgyorsan eltüntették azokat.

Bail észrevette, hogy őt magát sokkal jobban zavarja ez a mindenütt jól érzékelhető katonai jelenlét, mint helybeli barátait vagy akár szenátusbeli képviselőtársait. Elsősorban annak tulajdonította a nyugtalanságát, hogy ő a békés Alderaan szülötte, ám ez a magyarázat csak részben fedte az igazságot. Leginkább az a könnyedség idegesítette, amellyel a coruscanti lakosok túlnyomó többsége hozzászokott a változásokhoz. A biztonság érdekében készségesen, önként lemondtak a személyi szabadságjogaik egy részéről. Csakhogy ez a biztonság látszólagos volt. Mert miközben úgy tűnt, hogy Coruscant messze esik a háborútól, a valóságban annak egyik központja volt.

Most, a háború kellős közepén, a lakosság már szinte természetesnek vette az egyre szaporodó biztonsági intézkedéseket. Leszámítva természetesen azoknak a fajoknak a tagjait, amelyeket a leggyakrabban hoztak összefüggésbe a szeparatista mozgalommal – a geonosikat, a muunokat, a neimoidiket, a gossamokat és a többieket. Ezeket a teremtményeket vagy kiközösítették, vagy elűzték a fővárosból. Miután oly sok évig éltek félelemben és tudatlanságban, elenyészően kevés coruscanti állt elő a legfontosabb kérdéssel: voltaképpen mi történik velük és körülöttük? A legkevésbé maguk a szenátorok, akiket olyannyira lefoglaltak az alkotmánymódosítások, hogy teljességgel megfeledkeztek a kormányzat ellensúlyaként betöltött szerepükről.

A háborút megelőzően széles körű és mélyreható korrupció fojtogatta a törvényhozást. Egyes törvényjavaslatok egyszerűen eltűntek a bürokrácia útvesztőiben, más jogszabálytervezetek éveket töltöttek íróasztalok mélyén… A háború egyik hatásaként a korrupciót és a tétlenséget a kötelesség szándékos elhanyagolása váltotta fel. A józan vita és a higgadt eszmecsere ugyanolyan ritka lett, mint amilyen idejétmúlt. Egy olyan politikai légkörben, ahol a képviselők féltek a szabad véleménynyilvánítástól, könnyebbnek tűnt – és elvileg biztonságosabbnak is –, ha átruházzák a hatalmat egy olyan valakire, akinek legalább látszólag van némi fogalma az igazságról.

– Szabadon távozhat – mondta végül az őrmester.

A szenátor keserűen elmosolyodott.

Szabadon távozhatok? Mégis, hová? – tépelődött magában, mialatt leintett egy légitaxit. Miután beszállt, utasította a droidsofőrt, hogy repítse őt a Szenátus épületéhez, majd hátradőlt az ülésen, és körülnézett.

Ebben a magasságban, jóval a város felszínébe mélyedő, feneketlen kanyonok felett, távol a járőröző klónoktól és köztársasági kémektől, Coruscant nagyjából ugyanúgy festett, mint annak idején, amikor megismerte ezt a fenséges városbolygót. A forgalom éppoly sűrűen áramlott a levegőben, mint régen. Kompok és leszállóegységek száguldoztak mindenfelé, ékes bizonyítékául annak, hogy továbbra is csillaghajók érkeznek Coruscantba a Galaxis minden egyes vidékéről. Új éttermek nyíltak, és zavartalanul virágoztak a különféle művészetek. A közhangulat minden fenyegetés ellenére derűsnek tűnt, és – talán éppen a háború miatt – több szertelen kicsapongásról lehetett hallani, amint korábban bármikor. Noha a Külső Gyűrűvel folytatott kereskedelem nem volt zavartalan, a coruscantiak többsége magas életszínvonalon élt, és számos szenátor továbbra is élvezte azokat a kiváltságokat, amelyeket a háború előtti években vívtak ki maguknak.

Innen fentről alaposan szemügyre kellett venni a várost, ha valaki látni akarta a változásokat. Viszont aki figyelt, akár egy apró, oválist formázó légitaxiban is észrevehette azokat.

Az utasülés előtti tenyérnyi képernyőn egyebek mellett végigfutott egy reklám, amely a Köztársaság Védelmi Bizottságának erényeit és eredményeit dicsőítette. A hirdetés a következő szavakkal zárult:

MI CSAKIS EMBERI LÉNYEKET ALKALMAZUNK!

Mindeközben a távolban, egy hatalmas irodatorony homlokzatáról függő holovetítő éppen a HoloHálózat esti híradóját sugározta, amely a legutóbbi, a Cato Neimoidia felszínén kivívott győzelemről tudósított. A riporter szerint a Köztársaság a hős klónharcosoknak köszönhetően diadalt diadalra halmozott az utóbbi időben.

Bail jól tudta, hogy ezekben az adásokban hosszú hónapok óta jóformán meg sem említik a Jediket, kivéve akkor, ha Palpatine főkancellár dicséretben részesíti valamelyiküket a Szenátus előtt. Főleg az ifjú Anakin Skywalkert. Máskülönben Coruscant utcáin alig bukkantak fel felnőtt Jedik. Ők vezették harcba a klónlégiókat, nem csoda hát, hogy messzire távolodtak a fővárostól, és szétszóródtak a Galaxisban. Bail barátságot kötött néhányukkal, már amennyire ez egy Jedivel lehetséges volt. Jól ismerte Obi-van Kenobit, Yodát, Mace Windut és Saesee Tiint, vagyis azon kevés kiválasztottakat, akiket Palpatine hajlandó volt személyesen fogadni.

A szenátor kényelmetlenül mocorgott az ülésen.

Még Palpatine legharsányabb kritikusai is elismerték, hogy rajta kívül mások is felelősek mindazért, ami Coruscanttal történt. Bár aligha volt olyan ártatlan, mint amilyennek általában mutatta magát, a főkancellárt nemigen lehetett volna bármivel is megvádolni. A felemelkedését elsősorban annak a képességének köszönhette, hogy tudta egyszerre őszintének és szigorúnak mutatni magát. Legalábbis Bail szenátusbeli elődjének véleménye szerint.

Antilles meglátása szerint tizenhárom évvel ezelőtt a szenátorokat csakis egyvalami érdekelte: hogy megszabaduljanak Finis Valorumtól. Valorumtól, aki mélységesen hitte, hogy képes lesz megtisztítani a legfőbb törvényhozó testületet a rárakódott és beleivódott mocsoktól. Palpatine valószínűleg már akkoriban gyűjtögette maga köré a befolyásos barátokat.

Mindezek ellenére Bail gyakran eltöprengett azon, hogy vajon ki foglalta volna el Palpatine helyét a főkancellári páholyban, ha a Raxus Prime-on és az Antar 4-en nem pontosan akkor robban ki a válság, amikor lejárt az ő hivatali ideje. Híven emlékezett még a Vészhelyzeti Törvény tárgyalása során röpködő érvekre; hogy milyen veszélyes „egyik kulacsból a másikba tölteni a vizet egy homokdűne tetején”. Akkoriban számos szenátor érezte úgy, hogy a Köztársaság ideje lejárt, és talán hagyni kéne, hogy Dooku gróf mozgalma kibontakozhasson.

De mindjárt másképp vélekedtek, amikor teljes mivoltukban megmutatkoztak a Szeparatista Mozgalom veszélyei.

Másképp vélekedtek, miután a korlátlan kereskedelem ígéretére hatezernél is több világ szakadt el a Köztársaságtól. Másképp vélekedtek, miután a komoly katonai ütőerővel rendelkező társaságok összeszövetkeztek Dookuval. Másképp vélekedtek, miután a Rimma Kereskedelmi Útvonal elérhetetlen lett a Köztársaság hajóinak számára.

A csapások következményeként a Szenátus elsöprő fölénnyel megszavazta azt az alkotmánymódosítást, amellyel határozatlan időre meghosszabbították Palpatine főkancellár mandátumát, azzal a kitétellel, hogy miután helyreáll a rend és a béke, önként lemond hivataláról. Ám hamarosan kiderült, hogy nincs esély a helyzet gyors rendezésére. A korábban szívélyes és szerény Palpatine hirtelen a demokrácia legfőbb szószólójává lépett elő, és megesküdött, hogy nem fogja tétlenül végignézni, amint a Köztársaság szétszaggatja önmagát.

Hírek kezdtek keringeni az új Katonai Törvényről. Maga Palpatine egyszer sem kardoskodott egy állandó hadsereg felállítása mellett. Nem, ezt a szerepet meghagyta másoknak – néhány kellően megdolgozott szenátornak. A főkancellár végül megpróbált tető alá hozni egy békéltető tárgyalást, ám Dooku látatlanban visszautasított minden ajánlatot.

A békekötés helyett kitört a nyílt háború.

Bail tisztán emlékezett arra a napra, amikor Palpatine, Mas Amedda és néhány malastari szenátor társaságában ott állt a Szenátusi Hivatal egyik balkonján. Szemtanúja volt, amint több tízezer klónharcos bemasírozott azokba a hatalmas csapatszállítókba, amelyek elvitték őket a háborúba. Tisztán emlékezett arra, hogy a látványtól milyen szörnyű elkeseredés kerítette hatalmába. A velejéig megrázta, hogy ezer évi békét követően ismét visszatért a gonosz, és vele a pusztítás.

Pontosabban, hagyták, hogy visszatérjen.

Mindettől függetlenül Bail eltemette magában az érzéseit, és eljátszotta a maga szerepét. Lelkes védelmezője lett olyan törvényjavaslatoknak, amelyekről korábban hallani sem akart. Támogatta Palpatine-t a „nehézkes bürokrácia hatékonnyá áramvonalasításának” érdekében tett erőfeszítéseiben. Aztán nagyjából tizennégy hónappal ezelőtt a félelmei visszatértek, sőt felerősödtek. Különös dolgok történtek akkoriban. Váratlanul nyoma veszett Seti Ashgad szenátornak, aki hangosan kikelt a Szenátusi Hivatal megfigyelőkamerákkal való felszerelése ellen. Aztán gyanús körülmények között felrobbant egy csillaghajó, amelynek fedélzetén Finis Valorum utazott. Majd következett egy különleges biztonsági törvény, amely gyakorlatilag teljhatalmat biztosított Palpatine-nak Coruscant felett…

És gyanús volt magának a főkancellárnak a viselkedése is. Gyakorta elzárkózott tanácsadóinak serege és illegálisan felállított személyi testőrsége mögé. Hajlíthatatlan elszántsággal hirdette, hogy a Köztársaságnak folytatnia kell a harcot, amíg ki nem vívja a teljes győzelmet. A szerény, szelíd szavú Palpatine eltűnt. De vele együtt eltűnt az engedelmes Organa szenátor is. Bail akkor megfogadta, hogy a jövőben nyíltan fog beszélni az aggodalmairól, és kapcsolatokat épített ki azokkal a szenátorokkal, akik maguk is osztották ezeket az aggodalmakat.

Közülük néhányan most is várták őt a hatalmas gombát formázó Szenátusi Hivatal előtt elterülő széles téren. Mialatt a légitaxi lassan leereszkedett, Bail sorban megpillantotta legfőbb szövetségeseit: az emberi fajhoz tartozó Padmé Amidalát, Mon Mothmát, Terr Taneelt, Bana Breemut, Fang Zart, és az egyik idegen faj szülöttét, Chi Eekway szenátort.

Amikor Bail odaért hozzájuk, a karcsú, rövid hajú Mon Mothma melegen megölelte.

– Milyen jelentőségteljes alkalom, Bail! – suttogta a férfi bal fülébe. – Palpatine audienciát tart!

Organa szenátor halkan felkuncogott. Ők ketten teljesen egyformán gondolkodtak.

Padmé is megölelte, bár inkább szertartásosan, mint barátságosan. A Naboo egykori királynője káprázatosán festett. Az arca kissé kikerekedett azóta, hogy Bail utoljára látta, ám elegáns köntösében, a fején bonyolult frizurával maga volt a klasszikus szépségideál. Padmé röviden beszámolt arról, hogy ő maga is éppen most tért vissza a szülőbolygójáról, ahol egy csodálatos hetet töltött a családja körében.

– Igen, a Naboo valami egészen különleges világ – helyeselt Bail. – Nem is értem, hogy hogyan származhat onnan egy olyan akaratos valaki, mint a mi Palpatine főkancellárunk.

Padmé rosszalló pillantást vetett rá.

– A főkancellár nem akaratos, Bail – tiltakozott szelíden –, maga nem ismeri annyira, mint én. Ő igenis a szívére veszi mindazt, amit elmondunk neki.

– Továbbá mindig készen áll a jóra – jegyezte meg Chi Eekway, és kék arcára gúnyos kifejezés költözött.

– Ön alábecsüli Palpatine éleselméjűségét – vágott vissza Padmé. – Én biztosan tudom, hogy elvárja, sőt nagyra értékeli a nyílt beszédet.

– Eddig is őszinték voltunk, szenátor – mutatott rá a sötét bőrű, mellig érő szakállt viselő Fang Zar. – De nem jutottunk vele messzire.

Padmé végighordozta tekintetét a társaságon.

– Viszont most, hogy így együtt vagyunk… – kezdte bizonytalanul.

– Már az is kevés lenne, ha itt volna a Szenátus egytizede –vágott közbe a tetőtől talpig fényes selyemruhákba öltözött Bana. – Most az a legfontosabb, hogy ne hagyjuk magunkat eltéríteni a szándékainktól.

Eekway súlyosan, komoran bólogatott.

Mialatt besétáltak a hatalmas épületbe, a beszélgetés a könnyedebb, magánjellegű ügyekre terelődött. Valamennyien fellelkesülve, vitára készen érkeztek a főkancellár dolgozószobája elé. Palpatine helyett a szervezőtitkára várt rájuk, aki udvariasan megkérte őket, hogy helyezzék magukat kényelembe a dolgozószoba előtti fogadótérben, és várjanak türelemmel.

Több mint egy órányi várakozás után a társaság derűs hangulata elpárolgott. Ám ekkor félresiklott Palpatine dolgozószobájának ajtaja, és kilépett rajta Sate Pestage, a főkancellár főtanácsadóinak egyike.

– Nahát, szenátor hölgyek és urak, micsoda meglepetés! –lelkendezett fennhangon, noha az ábrázata inkább bosszúságról tanúskodott.

Bail talpra ugrott, és mindannyiuk nevében visszavágott:

– Aligha meglepetés, jó uram! A találkozó időpontját több mint három héttel ezelőtt egyeztettük.

Pestage lapos pillantást vetett a szervezőtitkárra.

– Valóban? – kérdezte vontatott hanghordozással. – Engem nem tájékoztattak róla.

– Pedig tudnia kellett volna – jelentette ki határozottan Padmé –, tekintve, hogy az ön irodája igazolta vissza az időpontot.

– Néhányan sokat kockáztattunk, és hatalmas utat tettünk meg azért, hogy most itt lehessünk – tette hozzá Eekway.

Pestage sajnálkozó gesztussal széttárta a kezeit.

– Ezek az idők mindannyiunktól áldozatokat kívánnak, szenátorok! – sóhajtotta látszólag szomorúan, de közben alig bírta elfojtani elégedett mosolyát. – Vagy talán önök úgy érzik, hogy többet kockáztatnak, mint a főkancellárunk?

Ismét Bail szólalt meg:

– Senki sem célzott semmire. Valamennyien jól tudjuk, hogy Palpatine főkancellár fáradhatatlanul munkálkodik a Köztársaság… khm, érdekében. De ettől a tény még tény marad. Megegyeztünk, hogy fogad minket, és mi nem távozunk innen, amíg nem váltja valóra az ígéretét.

– Nem rabolnánk sokáig az idejét – próbált megütni békülékeny hangot Terr Taneel.

– Talán valóban nem – Pestage aprót biccentett –, viszont meg kell érteniük, hogy a főkancellár mennyire elfoglalt. Naponta új és új fejleményekkel kell szembenéznie. – A főtanácsadó Bail felé fordult. – Úgy hallottam, hogy ön, szenátor úr, az utóbbi időben baráti kapcsolatokat ápol a Jedi-tanács egyes tagjaival. Mi lenne, ha meglátogatnák őket, mialatt én megpróbálok új időpontot keresni az önök számára?

Bail szakállas arca kivörösödött a haragtól.

– Nézze, Sate, nem távozunk innen, amíg nem találkoztunk vele! – jelentette ki kissé fenyegető hangon.

Pestage erőltetett, görcsös mosolyra húzta a száját, és a fejét meghajtva válaszolt:

– Kérem, szenátor úr, joguk van hozzá!