— Láttál már ilyen csodálatos történetet? — áradozott Uezs, lelkesülten hadonászva a karjával. — Ahogy pont akkor érkeztek, amikor a kalózok megölni készültek a nőt! És hogy vívtak! Annak az embernek kellene az uralkodói őrség parancsnokának lennie!
— Kitűnő lenne — felelte Hezsi. — Már ha létezne.
Uezs értetlenül pislogott rá, aztán fröccsent a nyála, ahogy hirtelen felnevetett. — Olyan szellemes vagy, hercegnő! — bömbölte a szemét dörgölve. — Hát persze, hogy a C'ít játszó színészre gondoltam. Ahogy azzal a karddal bánt. Tetszett?
— Igen — bólintott a lány, azonban közben azon töprengett, hogy ami neki tetszett és őt gondolkodásra indította a drámában, szinte biztosan nem azonos azzal, amit Uezsnek mondott.
— Azt találgatom éppen, hol kellene ma este sétálnunk — folytatta a fiatalember, miközben még jól láthatóan igyekezett rendezni vonásait. — Azt mondják az Erdei udvar gyönyörű ebben az időszakban.
— Valójában kissé fáradt vagyok — hárította Hezsi, és megint csak nem hazudott.
— Ugyan! Csak egy kevés friss levegőre van szükség, és máris visszanyered a csökönyösségedet.
A hercegnő fejben visszatért Uezs utolsó mondatára, és — ahogy gyakorta kapta magát rajta — megpróbálta elképzelni, miféle szót szándékozott használni a fiatal nemes. Nem mintha számított volna — nyilvánvaló volt, hogy kitartott amellett, legalább egy rövid szakaszon sétáljanak együtt. Éppen megerősíteni kívánta, nem érdeklődik az efféle testgyakorlás iránt, amikor megpillantotta Ká Lang arckifejezését. Nem is vette észre, hogy Uezs testőre ennyire közel van és hallhatja, amit mond.
Ká Lang feszélyezte. Nem volt rabszolga, mint Cem, hanem a Jehd Nu család tagja; tulajdonképpen Uezs nagybátyja. Így tehát módjában állt felügyelni az udvarlást és javaslatot tenni a házasság feltételeire vonatkozóan. Ráadásul úgy tudta, Ká Lang azon kevés talpnyaló egyike, akire atyja hallgat, és ami még rosszabb, összeköttetései vannak a papság felé. Biztos volt benne, hogy gondosan figyeli minden egyes mozdulatát, és észrevételei számos fülbe eljutnak, így aztán a fejében formálódó, Uezsnek szóló csípős válasz helyett bájosan, még ha kissé fájdalmasan is, mosolygott, és azt mondta: — Az Erdei udvar remekül hangzik. — Szeme sarkából látta, ahogy kísérője — természetesen Cem volt az — elnyomja vigyorát.
A dráma közönségéből jó néhány másik emberben is felmerült, hogy meglátogassa ezt a helyet. Észrevette, túlnyomó többségük fiatal pár, kísérőivel. Elsősorban asszonyokat látott, férjük nélkül. Ez utóbbiak egy csoportba verődve elemezték a darab előnyeit és magasztalták kicsit a főszereplőt. Lelkesedésüket minden bizonnyal fokozta a nende'ng, az udvarban manapság divatos bódító hatású fekete tubák. Túlságosan is boldog, zománcosan csillogó arcuk, és a szájuk, orruk körül látható fekete foltok bőséges bizonyítékát nyújtották ennek.
Az Erdei udvarnál kevés nagyobb hasonló terület akadt: nevét a benne elültetett tizennyolc fáról és rengeteg bokorról kapta — mindegyiket gondosan nyírták, hogy minél inkább hasonlítsanak a vadon növő növényekre. A közvélekedés szerint nem volt ennél alkalmasabb hely az udvarláshoz és a házasságon kívüli viszonyokhoz, mivel tervezése során igyekeztek minél több lehetőséget adni az embereknek, hogy félrevonulhassanak — a bokrok és kúszónövények függönye számos apró fülkét zárt körül. Az előttük járó párok ilyen „magánterületekre” óvakodtak, testőreik tapintatosan lemaradtak mögöttük. Ez és némi sejtelem határozottan a fuldoklás érzetét keltette Hezsiben, mintha egyszerre süllyedne és fogyna ki a levegőből. Amikor, miképpen tartott tőle, Uezs kézen fogta és őt is az egyik ilyen lugas felé irányította, szavak nélkül, pusztán tekintetével esdekelt Cemnek. Az óriás alig láthatóan vont vállat, mintha azt kérdezné: „Mit tegyek?”
— Végre egyedül — jegyezte meg gyorsan a fiatal nemes. Nem saját gondolata volt ez... A darabból idézett, és feltehetően ugyanolyan gyöngéd érzéseket kívánt kelteni a szavakkal benne, amilyeneket a darab hősnője élt meg ebben a jelenetben. Helyette a lány azon töprengett, mit tenne Uezs, ha ő egyszerre rosszullétre panaszkodna. Ám mit sem látva társnője fokozódó ijedelméből, a fiú apró kőpadhoz vezette. A hercegnő a nyakát nyújtogatta: már nem lehetett látni Cemet.
Uezs nyugtalanító változáson ment keresztül, mióta néha találkozgattak. Szégyenlős, bizonytalankodó természete eltűnt, mögüle felfuvalkodott önbizalom lopakodott elő. Akárhová mentek, hangsúlyt fektetett arra, hogy mutassa, Hezsivel van, a csákange lányával. Szerette, ha felfigyelnek rá. Ami még rosszabb volt, azt hitte, ismeri a lány érzéseit, érzi, mire van szüksége, mert — így hencegett — „értette a nőket”. Ebben a nagy megértésben láthatóan egyszer sem merült fel benne, hogy Hezsit is megkérdezze, mintha úgy érezné, azzal csalna. C'í, a vakmerő kalóz természetesen sosem tenne ilyet — egyszerűen tudna mindent. Uezs önámításának áthatolhatatlan páncélján egyetlen dolog tudott rést ütni: Hezsi haragjának megnyilvánulása. Noha láthatóan nem emlékezett rá, mit is tett vele a lány korábban, elméjének valamelyik eldugott sarkában felismerte a veszélyt, ha már nagyon közel járt hozzá. Sajnos Hezsi pillanatnyilag tartott attól, hogy kimutassa nemtetszését — még Ká Lang is megláthatná, milyen hatása van Uezsre, s aztán elgondolkodna rajta... Elgondolkodna és elmondaná valakinek.
Éppen ezért amikor Uezs odahajolt hozzá és megcsókolta — szájon —, engedte. Különös, gondolta, hogy az embereknek ilyen fontos a csók. Amikor a fiatalember megcsókolta, olyan volt, mintha valaki nedves májat nyomna az ajkához... Azzal a különbséggel, hogy a májnak jobb íze volt. Kej azt mondta, idővel megszokja, azonban úgy érezte, minden lelki erejére szüksége van, hogy ne húzódjon el Uezstől. Emlékeztette magát, ez még csak a második alkalom, hogy megcsókolja. Lehet, hogy tényleg jobb lesz.
Uezs figyelme ajkáról nyakára vándorolt, s a lány úgy érezte, mintha a nedves májat most ott nyomogatnák a bőréhez. Tulajdonképpen kellemesebb volt az ajkára kapott csóknál — kicsit csiklandozta és nem fájt —, azonban azt is jelentette, hogy Uezs félig avas olívaolaj szagú feje közvetlenül az orra alatt volt. Lemondóan felsóhajtott.
A fiatalember persze a szenvedélynek tudta be sóhaját s így felbátorodva kezét combjára tette, közel lábai találkozásához. Ká Lang ide vagy oda, ez már sok volt. A lány megfogta udvarlója kezét és határozott mozdulattal levette magáról.
— Ne félj! — csillapította Uezs. — Tetszeni fog, meglátod.
Hezsi teljesen kiszabadította magát a karjai közül és a pad távolabbik végébe csusszant. — Hezsi Jehd Csá'dane vagyok — sziszegte hevesen —, és tudom, mi tetszik, és mi nem!
— Dehogyis! — bizonygatta a fiú. — Csak a könyveket meg a régi papírt ismered. Sosem ébresztett még egy férfi becézgetése.
A lány biztos volt benne, hogy nagyrészt ez is idézet volt, bár nem tudta, honnan. Haragos tekintettel mérte végig a fiút. — Szeretnék visszatérni a szállásomra, azonnal! A délután remek volt. — Ezúttal ő idézett: a hősnő szavai voltak ezek a nem kívánt udvarlónak, a darab főgonoszának.
Uezs feje bíborra váltott. — Te kis kígyó! — morogta. — Te akartad, hogy idehozzalak!
Ez annyira felháborító hazugság volt, hogy Hezsi nem is tudott válaszolni rá. Egyszerűen csak felkelt a padról és résnyire húzta szemét.
— Ülj vissza! — mondta visszafogott hangon Uezs.
— Ha nem viszel haza most azonnal, soha többé nem látsz, legfeljebb az esküvőmön, vendégként! — mondta színtelen hangon és igen határozottan a hercegnő. — Ráadásul itt helyben, az Erdei udvarban megszégyenítelek. Ha szeretnél még némi méltósággal távozni innen, most elmész, és senki nem tudja meg, mi történt, mi nem. Azt mondhatsz, amit akarsz. De így nem érsz hozzám!
Uezs erre vigyorgott, és Hezsi túlságosan későn ismerte fel, rövidke beszéde minden bizonnyal hasonlít egy másik darab szövegére, merthogy a fiú egyszerre megragadta. — Ellenkezel, de szemedben alázatot látok — szavalta.
Erősebbnek bizonyult, mint amilyennek kívülről tűnt. Hezsi nem tudta kirántani kezét a markából, és aztán a fiú már a karjában tartotta, markolászta, lefelé kényszerítette. A lány azt vette észre, alig kap levegőt, és szíve hevesen ver félelmében. Uezs nagyon erős volt! A padra nyomta, s közben egyik kezével épp csak serkenő mellét tapogatta. Hezsi keze, puszta riadalmában szinte önmagától cselekedve, mintha átölelné, kinyúlt, és belemarkolt a fiú olajos hajába. Megrántotta, mire Uezs feje jött utána, arcát fájdalommal vegyes meglepetés torzította el.
— Ez fáj! — nyögte.
Hezsi még erősebben tépte — a fiú két kézzel igyekezett lefejteni ujjait, ám ebben a pillanatban a lányt hirtelen a benne lévő különös helyről fakadó erő töltötte el. Még mindig „udvarlója” haját rángatva addig fészkelődött, amíg kikerült Uezs alól.
— Engedj el! — a fiú valósággal visított.
— Vissza akarok menni a szállásomra! — sziszegte Hezsi a fülébe, és még mindig hátrahúzva tartotta a fejét, miközben a fiú ökölbe szorított kézzel csapott felé, hiába. Ezután Uezs vadul megpördült, megvetette a lábát, és ismét emelte az öklét, hogy ezúttal pontosabban üssön. Erre Hezsi elengedte a haját és hátralépett. A fiú elveszítette egyensúlyát és a földre esett, aztán feltápászkodott: gyilkos pillantást vetett rá.
Hezsi egy pillanatig azt hitte, Uezs tényleg megüti, de aztán a fiú leejtette karját és kinyitotta a tenyerét.
— Nem ütök meg nőket! — vicsorogta.
A hercegnő érezte, hogy remeg, de nem tudta megállapítani, a félelemtől vagy az indulattól. — Miért nem? — csattant fel. — Láthatóan nincs kifogásod az ellen, hogy birkózz velük.
Uezs a ruháját porolta. — Hajlandó vagyok elfelejteni, ami történt — mondta, aztán még duzzogva hozzátette: — Egyáltalán nem értékeled az érzelmeket.
— Vigyél haza! — parancsolta neki a lány, és igyekezett minél csípősebben beszélni; ami igen jól sikerült.
— Örömmel.
Teljes csendben, morózusan mentek Hezsi szállásáig. A lány észrevette, hogy Ká Lang méregeti, azonban Cemnek is feltűnt rendetlen ruhája és dühös arckifejezése. A testőr végig mellette lépdelt, ahelyett, hogy mögötte ment volna, világosan jelezve: ami ma estét illeti, az udvarlásnak vége.
— Ilyen lesz? — kérdezte Kejt, miután biztonságban visszaértek.
— Nem, kicsim — nyugtatta dajkája, és maga elé vette Hezsi gondosan összehajtott ruháját. — Nehogy azt gondold, hogy minden férfi ilyen!
— Nem látom, miért kellene kételkednem ebben — felelte a lány fogai között szűrve a szót.
— Később jobbnak tűnnek majd a dolgok. Egy nap majd nevetsz az egészen, és úgy meséld el a barátnőidnek az udvarban.
Hezsi mogorván nézett a dadára. — Nem hiszem, hogy ezt bármikor is mulatságosnak tartom majd. Még úgy sem, ha az egész arcomat összekenem nende'nggel. Megtámadott, Kej!
— Biztos vagyok benne, hogy ő nem így gondolta — felelte óvatosan a dajka.
— Attól csak rosszabb! — csattant fel Hezsi. — Hogyan lehet, hogy valaki nincs tudatában annak, hogy megtámadja a másikat? Talán mindenképpen olyan férfiak kell, hogy udvaroljanak nekem, akik nem ismerik a különbséget az érzelmek és a verekedés között?
— Csitt, kedvesem! Senki nem mondta, hogy hozzá kell menned Uezshez. Hamarosan számos udvarlód lesz. Akad, aki még vonakodik, mert még nem emelkedtél fel. Uezs csupán a leglelkesebb, és igyekszik úgy jutni előbbre, hogy már azelőtt udvarol neked, mielőtt biztos lenne, hogy csatlakozol az udvarhoz. Amikor felmész a Pillanatok termébe, úgy követnek az udvarlók, akár a ruhád uszálya. Sokan lesznek közöttük, akik tiszteletben tartanak és megértik az igényeidet.
— Sokuk lesz olyan, mint Uezs, és ezt csak az után tudom meg, miután megtámadtak. Mennyit kell ebből elviselnem? Megrémített, Kej, pedig én olyasmiket láttam, amikhez képest ő nevetségesnek tűnne, hogy még egy kisgyereket sem tudna megrémíteni... — Elhallgatott, ahogy észrevette, dajkája aggódva figyeli. Mit sejthet?
Mikor látta, hogy a lány nem folytatja, Kej végignézett rajta, aztán megfogta kezét.
— Nem könnyű elhinni, de valamikor én is voltam fiatal, és hozzá nem hercegnő — szólalt meg végül a dada. — Tudom, hogy ez most igen nehéznek tűnik. De jobb lesz, ha kitartasz! Akár hiszed, akár nem, eljön a nap, amikor egy férfi ráteszi kezét a lábadra, és te nem akarod majd, hogy elvegye. Azt akarod majd, hogy átöleljen és megcsókoljon.
— Nem ölelt át — mondta halkan Hezsi. — Megragadott. Azért van különbség.
— Általában — sóhajtotta Kej. — Általában van.
Hezsi nehezen tudott elaludni. Fejében újra meg újra végigélte az esti élményeket, azon gondolkodott, mit kellett volna másként tennie. Érezte testében azt a valamit... ami a Folyamból benne volt. Lecsaphatott volna Uezsre, ahogy korábban tette, azonban ösztöne azt súgta, jelen pillanatban nagyon veszélyes lenne használnia ezt az erőt. Még így is sokkal erősebbé tette, anélkül hogy kérte volna: akkora erővel töltötte el karját, hogy legyőzhette a fiút — még mind sajgott, sőt kissé viszketett is. Az igazat megvallva most, hogy eltöprengett rajta, néhány napja már érezte ezt a viszketést.
Újra és újra felidézte magában a jelenetet, ahogy haragja nem csillapodott és így ébren tartotta őt is. Végül, már késő éjjel, különös gondolat ütött szöget a fejébe. Ismét újraélte a helyzetet, de ezúttal Uezs helyébe Jent képzelte el udvarlónak. Nevetséges ötlet... Túlságosan is alacsony születésű hozzá képest. Mégis, hogy vele képzelte el a jelenetet, valamiképpen más lett a vége. Amikor Jen tette kezét a lábára, megállította őt is. De a fiatalember kedvesen elmosolyodott, matató keze pillanatra megszorította az övét, aztán előrehajolt és homlokon csókolta. Aztán felkeltek és kéz a kézben visszasétáltak a lakhelyére, ahol Jen jó éjt kívánt neki.
Néhányszor még végigpergette a képeket képzeletben maga előtt, s végre álomba merült.
Szürke hajnalra ébredt, finom szemű eső szitált lefelé az udvaron. Valami felébresztette, valami bosszantotta, de beletelt egy pillanatba, mire az álomköd annyira felszállt érzékeiről, hogy meghatározza a helyét. A karja volt: iszonyatosan viszketett. Álmosan és bosszúsan nyúlt oda, hogy megvakarja. Amitől jobb lett, ahogy a vakargatástól általában. Ugyanígy, amikor abbahagyta, még jobban viszketett. Felnyögött, úgy vakarta meg, ezúttal erősebben.
Körme beleakadt valamibe: mintha valami var széle lett volna. Újra megérintette, s közben azon gondolkodott, mikor sértette meg a karját? Talán Uezs volt az? Kíváncsian állt fel. A szobákban teljes volt a csend, így nem esett nehezére kisettenkedni az udvarra. Palaszürke volt az ég, keleten épp csak felsejlett a hajnal korallszín ígérete. A lány korai betörésével az éjszakai birodalomba meglepte az udvaron szimatoló kisegeret, aki az egyik zsályafoltba menekült előle. Hűvös szellő suhant át a palota felett, épp elég hosszú ideig ahhoz, hogy bekanyarodjon az udvarba is, kört írt le Hezsi körül, aztán folytatta útját.
A pirkadati fényben élete ismét megváltozott. Nem volt var a karján, nem volt sérülés, sem kiütés. Helyettük közvetlenül könyökhajlata felett aprócska, ám teljesen szabályos pikkely nőtt. Kék volt, s éppen csak, de szivárványos.