Se'la Jehd Csá'dane, csákange, Nhól ura, az öt birodalom és a sivatagi hátország uralkodója, fáradt szemmel nézett Njászra, a vezírére. A helyiség magas, keskeny ablakain rézsútosan besütő mélynarancs fény jelezte, későre jár, már-már naplemente van. Azóta foglalatoskodott a birodalom ügyeivel, hogy ugyanilyen szögben ragyogott be a fénysugár, csak a másik oldalról. Remélhetőleg hamarosan sikerül lopnia néhány pillanatnyi pihenést magának és talán be is kaphat pár falatot magában. Már csak egy keveset kell összpontosítania a mai elintézendőkre. Néha nem könnyű feladat, amikor oly sok közöttük az unalmas. Például Njász az előbb fejezte be a Folyamon lefelé található kikötő, Uan Jáng, tizenhat negyedéből származó adó felsorolását. Remélte, hogy a következő téma, akármi is legyen, valamivel érdekesebbnek bizonyul.
— Következőnek, nagyuram, személyes dologról kell beszélnünk, ami, meglehet, nem lesz uram kedvére való. — Szélesen ülő szeme szinte kerek orra mögül pislogott a csákangéra, várva jelét, hogy folytathatja.
— Mondd csak! — Se'la ismét csupa figyelem volt.
— A lányáról, Hezsiről van szó.
— Ugye nem a könyvtáros újabb panasza ez, Njász? Úgy gondoltam, lezártuk az ügyet. — Az uralkodó homlokát ráncolva felvette a köpenyét.
— Meglehet, nagyuram. Ám most nem erről kell szót ejtenem.
— Remek. — Se'la nem értette, vezíre miért néz körül... mintha nem lenne mindenki tiltás alatt, hogy elmondja, amit hall. Mintha bárki is közel jöhetett volna trónusához, akit nem ismert. Valóban érzékeny ügyről lehet szó.
— Emlékszik a Pillanatok terménél, a Leng-udvar mellett történt balesetre?
— Persze. Három is odaveszett a legjobb őreim közül és egy pap is, mielőtt elűzték azt a lényt. Úgy tűnik, a papok elkényelmesedtek... Jobban szeretnének politikával játszadozni, mint távol tartani veszélyes kísérteteket a Pillanatok termétől. — A megjegyzést és a szemvillanást nem Njásznak, hanem a jobbján lent ülő sápadt, köpcös férfinak címezte. A papságot ezen a napon képviselő személy, aki a De Jehd Sen névre hallgatott, láthatóan elpirult, azonban meg sem mukkant. Itt és most, az uralkodó jelenlétében legalábbis nem, hisz nem számíthatott egy előkelő pap támogatására.
Njasz természetesen észrevette, mi zajlott le, és fejét csóválta. — A feljegyzéseink szerint a termet előző nap seperték fel a fogadás előkészítésére, s a támadás után megint. Nem lehet hibát találni...
— Valamit mégsem végeztek el megfelelően. Még mindig érzem annak az átkozott dolognak a nyomait, amikor arra járok. Erős volt, sokkal inkább démon, mint kísértet. Mintha megidézett lett volna. Csakhogy én nem idéztem meg semmit.
— Meglehet, átsurrant, vagy felébredt, amikor a folyamkísérteteket szólította — vetette fel a pap, tiszta, furulyázó kisfiúhangon.
— Azt éreztem volna! — vágott vissza Se'la, és résnyire húzta a szemét. — Talán azt hiszed, nincs több eszem, csak annyi, hogy megidézzek egy efféle lényt? Vagy azt, hogy nem tudom féken tartani?
— Ám ha valaki más kihasználta az ön idézését...
— Elég! — csattant fel a csákange. — Fedd el szádat! Erről már esett szó, és akkor nálad jóval hozzáértőbb, tájékozottabb papok ültek velem szemben. Nem kívánom folytatni ezt a beszélgetést. És mégis mi köze van mindennek a lányomhoz? — csattant fel, ahogy legnagyobb bosszúságára ráébredt, nem is erről van szó.
— A lény feltűnése és támadása időpontjában a Pillanatok termében látták a testőrével egyetemben — pillantott jelentőségteljesen Njász Se'lára.
— Na és? — állta a tekintetét.
— Ha emlékszik rá, nagyuram, Hezsi elérte a kort... tizenkét éves lehet.
— Ó? Ó!
— Valóban. Meglehet, véletlen egybeesés, bár meglehet, hogy több annál.
— Figyelik a lányomat? — kérdezte. Tényleg a vigyorát rejtegeti az a pap? Az uralkodó megremegett a hirtelen erőfeszítéstől, hogy ne sújtson le a gúnyos idiótára. Elképesztően erős volt az indulat, hogy kinyúljon és rácsapjon a lelkére, épp csak egy kicsit. Azért vagyok uralkodó — emlékeztette magát —, mert ellenállok az efféle késztetéseknek. Hiszen a bátyja nagyobb erővel született... De önuralma nem volt egy csepp sem.
— A háttérből figyelemmel kísérték a mozgását, nagyuram. Eddig senkit sem jelöltek ki mellé hivatalosan.
— Gondolom, akkor itt az ideje, a biztonság kedvéért, bár elképzelhetetlennek tartom, hogy az én lányom...
— Még nagyuram sem ismerheti teljes egészében a Folyam akaratát — emlékeztette vezíre.
— Persze, persze. Jelölj ki mellé akkor valakit, hogy figyelje!
— Nagyuram — csiporogta a pap —, ez a papság feladata.
— Igen, úgy hiszem — ismerte el kelletlenül Se'la.
— Ha megengedi, jelzem a rendnek.
Az uralkodó fáradtan pillantott körbe a helyiségben, ujjaival trónja karfáján dobolva. A tetőt tartó fekete oszlopok, a terem névadói, valamiképpen mintha őt csúfolták volna. Akárcsak a pap — nyíltan semmit sem tehet ezzel. Egyelőre. — Rendben — szólalt meg végül —, de tudni akarom, ki az!
— Azt hiszem, sejtem, kit jelölnek ki, nagyuram. Ha megengedi.
— Folytasd!
— Nemrégiben új dzsik esett át a beavatáson. Óriási ígéret. Nagyon elővigyázatosan jár el.
— Miért egy dzsiket?— érdeklődött ingerülten Se'la. — Semmi okot nem látok arra, hogy egy orgyilkos figyelje a lányomat.
— Kérem, nagyuram! A dzsikek nem orgyilkosok. Papi rend.
— Persze. Az a fajta, amelyik embereket gyilkol.
A pap arca ismét elkomorult. — Bevett gyakorlat, nagyuram, amikor a csákange egyenes ági leszármazottjáról van szó. Nagyuramat is minden bizonnyal egy dzsik felügyelte.
— Ez igaz, Njász? — emelte párás tekintetét vezírére Se'la. — Te voltál atyám vezíre is.
A férfi némán bólintott.
Az uralkodó befejezte a kopogás és mogorván a papra meredt. — Hát jó. Küldd el hozzám, és szólj neki, hogy legyen körültekintő! Sokat várok a lány házasságától.
— Nagyszerű, nagyuram. Ha megengedné, hogy távozzam...
Se'la nagyot sóhajtott, kortyolt egy keveset a Folyam hatalmából, érezte, ahogy végigjárja testét és beragyogja tagjait. Ujjnyit kinyújtott belőle a pap irányába, és megérintette aprócska, törékeny lelkét. A szükségesnél kissé erősebbet húzott rá: a férfi megremegett, szeme fennakadt.
— Beszélhetsz a lányom ügyéről, de csakis arról! — parancsolta az uralkodó. Egy pillanatig kitartotta hatalmát, aztán elengedte; a pap székébe roskadt, homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek. Ennek láttán Se'la elmosolyodott, s kissé jobban is érezte magát. Teljes egészében feloldhatta volna a tiltást — kevésbé lett volna fájdalmas a papnak. Elvégre az itt elhangzottakból semmi nem volt valóban fontos. Ám örömét lelte abban, hogy kellemetlenséget okozzon neki. Hiszen engedélyt kapott rá, hogy jegyzeteljen az udvar munkájához kapcsolódó ügyekről — például pénzügyi kérdésekről — és meg is őrizheti ezeket, így a papok nem panaszolhatnak fel semmit. De azzal, hogy tiltás alatt van, amikor beszélni kellene ezekről, úgy tűnik fel a szemükben, mintha ő kifürkészhetetlen titkokat őrizne. Legalább kicsit találgatnak majd.
— És most — csattant fel —, ez minden, Njász?
— Nem, nagyuram. Még ott van a déli rakodópart ügye...
Se'la udvarias mosolyba fojtotta vicsorgását és hátradőlt trónusán, miközben beletörődött, hogy a szokottnál is hosszabb lesz ez a nap.