{1} Wright, Thomas szerk.: The Historical Works of Giraldus Cambrensis (London, 1894), 425–6. o.

{2} A magyar verzió nem olyan régi (1999 és 2002), és egy kötetben jelent meg az Osiris Kiadó gondozásában több mint ezer oldalon. (A szerk. megj.)

{3} Runciman, Steven: The Decline of the Crusading Ideal, in The Sewanee Review 79 (1971), 513. o.

{4} Richards, D. S. szerk.: The Chronicle of Ibn al-Athir for the Crusading Period from al-Kamil fi’l Ta’rikh (Aldershot, 2006), I. köt., 13. o.

{5} Wolf, Kenneth Baxter ford.: The Deeds of Count Roger of Calabria and Sicily and of his Brother Duke Robert Guiscard: by Geoffrey Malaterra (Ann Arbor, Michigan, 2005), 66–7. o.

{6} Ma ez a Magreb keleti része, vagyis az észak-afrikai tengerpart Algéria, Tunézia és Északnyugat-Líbia által elfoglalt területe.

{7} Ibn al-Athir, I. köt., 13. o.

{8} Uo.

{9} A normannok kegyetlenségéről lásd Loud, G. A. The Age of Robert Guiscard: Southern Italy and the Norman Conquest (Harlow, 2000), 114. o.

{10} Amint erről beszámol például Eric Christiansen ford.: History of the Normans/Dudo of St Quentin (Woodbridge, 1998), 30. o. Rollo Normandia első hercege és Rouen grófja volt, aki hűbérbirtokát III. (Együgyű) Károly frank királytól kapta 911-ben.

{11} Albai Benzo püspök az 1090. esztendő körül, idézve uo.

{12} Néhány esztendővel később egy másik normann vezérnek is pápai zászlót küldtek: azt Fattyú Vilmos, normandiai herceg serege előtt emelték magasba, amikor 1066-ban elfoglalta Angliát.

{13} Hubert Houben: Roger II of Sicily: A Ruler between East and West (Cambridge, 2002), 10. o.

{14} Alex Metcalfe: The Muslims of Medieval Italy (Edinburgh, 2009), 88. o.

{15} Wolf: The Deeds of Count Roger of Calabria, 85–6. o.

{16} Metcalfe: The Muslims of Medieval Italy, 93–5. o.

{17} Wolf: The Deeds of Count Roger of Calabria, 181. o.

{18} Metcalfe: The Muslims of Medieval Italy, 106. o.

{19} Houben: Roger II of Sicily, 18–9. o.

{20} Lásd a cambridge-i (Anglia) Fitywilliam Museumban kiállított példányokat; online: http://classic.fitzmuseum.cam.ac.uk/gallery/normans/chapters/Normans_3_2.htm.

{21} Houben: Roger II of Sicily, 23. o.

{22} Másutt A történelem teljessége (La totalité dans l’histoire), vagy A teljes történelem (Die vollständige Geschichte), illetve (The Complete History – https://en.wikipedia.org/wiki/The_Complete_History). (A ford. megj.)

{23} Érdekes módon, a Rogert nyilvánvalóan kínzó szélgörcsökről nem csupán Ibn al-Athír emlékezett meg. Gaufredus Malaterra arról tudósít, hogy az 1604-ben Palermót ostromló normann sereg katonáit tarantella pókok sanyargatták. „Mindenkit, akit a pókok megmartak, gáz puffasztott föl, és bármennyire erőlködött is, nem tudta megakadályozni, hogy ánuszából hangos és utálatos zajjal távozzanak a szelek.” Wolf, Kenneth Baxter ford.: The Deeds of Count Roger of Calabria and Sicily and of his Brother Duke Robert Guiscard: by Geoffrey Malaterra (Ann Arbor, 2005), 114. o.

{24} Wolf: The Deeds of Count Roger of Calabria, 179. o.

{25} Ibn al-Athír, I. köt., 13. o.

{26} E tekintetben Szicíliára vonatkozóan lásd Metcalfe: The Muslims of Medieval Italy, 88. o.

{27} Ibn Hamdisz dívánjának témáira és kontextusára vonatkozóan lásd Granara, W.: Ibn Hamdis and the Poetry of Nostalgia, in Menocal, Maria Rosa, Scheindlin, Raymond P. és Sells, Michael A. szerk.: The literature of Al-Andalus, (Cambridge, 2000), 388–403. o. Ami a „Kiűzettem a paradicsomból” verssort illeti: lásd uo. 397. o.

{28} Fletcher, Richard: Moorish Spain (New York, 1992), 87. o.

{29} Al-Mutamid egyik költeményét angolul lásd in: Franzen, Cola ford.: Poems of Arab Andalusia (San Francisco, 1989), 82–91. o.

{30} Fletcher: Moorish Spain, 91. o.

{31} Uo. 86. és 90. o.

{32} Ovideói Pelagius püspök Chronicon Regum Legionensium című munkája. E fordítás helye: Barton, Simon és Fletcher, Richard ford.: The World of El Cid: Chronicles of the Spanish Reconquest (Manchester, 2000), 85. o.

{33} Az általában Historia Silenseként ismert vegyes történeti mű. E fordítása helye: Barton és Fletcher: The World of El Cid, 29. o.

{34} Gerson, Paula, Shaver-Crandell, Annie és Stones, Alison: The Pilgrim’s Guide to Santiago de Compostela. A Gazetteer with 580 Illustrations (London, 1995), 73. o.

{35} Gerson et al.: The Pilgrim’s Guide to Santiago de Compostela, 67. o.; Ryan, William Granger ford. és Duffy, Eamon bev.: Jacobus de Voragine, The Golden Legend: Readings on the Saints (Princeton–Oxford, 2012), 393–4. o.

{36} Sándor pápa egyik, 1063–1064-ből fönnmaradt, Spanyolország összes püspökéhez intézett levele mindazokra utalt, „akik a térség szaracénjei ellen indultak”, és megdicsérte a papságot, mert megvédték a zsidókat attól, hogy az idegen lovagok lemészárolják őket. Az erről szóló vitát lásd in: O’Callaghan, Joseph F.: Reconquest and Crusade in Medieval Spain (Philadelphia, 2002), 25. o.

{37} De Gayangos, Pascuel ford.: The History of the Mohammedan Dynasties in Spain by Ahmed ibn Mohammed al Makkari (London, 1843), II. köt., 266–7. o.

{38} Tayyibi, Amin Tawfiq ford.: The Tibyan: memoirs of ‘Abd Allāh B. Buluggīn, last Zīrid Amīr of Granada (Leiden: 1986), 90. o.

{39} Reilly, Bernard F.: The Contest of Christian and Muslim Spain 1031–1157 (Oxford, 1992), 82–4. o.

{40} Cobb, Paul: The Race for Paradise: An Islamic History of the Crusades (Oxford, 2014), 68–70. o.

{41} Al-Asszal al-Jahszubi költő, angolul lásd in: Melville, Charles és Ubaydli, Ahmad: Christians and Moors in Spain (Warminster, 1992), 91. o.

{42} O’Callaghan: Reconquest and Crusade in Medieval Spain, 30. o.

{43} Franzen: Poems of Arab Andalusia, 87. o.

{44} Levtzion, N. – Hopkins, J. F. P. szerk.: Corpus of Early Arabic Sources for West African History (Princeton, 2000), 165. o.

{45} ‘Abd al-Wahid al Marrakushi fordítása in: Melville – Ubaydli, Christians and Moors in Spain, 98–9. o.

{46} O’Callaghan, Joseph F.: A History of Medieval Spain (London: 1975), 209. o.

{47} Franzen: Poems of Arab Andalusia, 88–9. o.

{48} Uo. 90. o.

{49} Granara: Ibn Hamdis and the Poetry of Nostalgia, 389. o.

{50} Sewter, E. R. A. ford., Frankopan, Peter bev.: The Alexiad / Anna Komnene (London, 2009), 167. o. (Magyarul lásd Anna Komnéné: Alexiasz. Lectum, Szeged, 2002. Ford. Passuth László.)

{51} Uo. 188. o.

{52} Uo. 85. o. (Magyarul lásd Anna Komnéné: Alexiasz. Lectum, Szeged, 2002. Ford. Passuth László. 93–4. o.)

{53} Theodorosz Prodromosz, idézi: Frankopan, Peter: The Literary, Cultural And Political Context For The Twelfth-Century Commentary On The Nicomachean Ethics, in: Barber, Charles – Jenkins, David szerk.: Medieval Greek Commentaries on the Nicomachean Ethics (Leiden and Boston, 2009), 47. o.

{54} Cobb: The Race for Paradise, 70. o.

{55} A történelmi Szíria (arabul Bilád as-Sám, angolul Greater Syria) a ma Szíria néven ismert állam mellett többek között a mai Libanon, Palesztina/Izrael és Jordánia területét, valamint a modern Szaúd-Arábia egyes szomszédos vidékeit is magában foglalta. (A ford. megj.)

{56} E fordítás helye: Hillenbrand, Caroline: Turkish Myth and Muslim Symbol: The Battle of Manzikert (Edinburgh, 2007), 147. o.

{57} Kellemetlen fordulatként Alp Arszlán 1071. augusztus 26-án Manzikertnél foglyul ejtette az akkori császárt, IV. Rómanosz Diogenészt, majd jóindulatot tanúsítva iránta, busás váltságdíj fejében szabadon engedte. A Konstantinápolyba hazatérő Romanoszt valóságos zendüléssorozat fogadta, és a lázadók, miután megfosztották trónjától, barbár módon megvakították. 1072-ben bekövetkezett halálát elfertőződött sebei okozták.

{58} Alexiad, 204–5. o.

{59} Dostourian, Ara Edmond ford.: Armenia and the Crusades: Tenth to Twelfth Centuries: The Chronicle of Matthew of Edessa (London, 1993), 44. o.

{60} Uo. 263. o.

{61} Uo. 226. o.

{62} Alexiad, 111. o.; Frankopan, Peter: The First Crusade: The Call from the East (Cambridge, MA, 2012), 46–8. és 54–5. o.

{63} Anna jövendőbelije a trónfosztott korábbi császár, VII. Mikhaél Dukasz (uralk. 1071–1078) bíborban született fia és 1081-től 1087-ig Alexiosz társcsászára, Kónsztantinosz Dukasz volt. Az Anna Komnénéval való eljegyzését megelőzően Guiscard Róbert leányával, Olympiásszal járt jegyben. Ezen eljegyzés fölbontása szolgáltatott ürügyet arra, hogy Róbert betörjön a császárság területére. A „bizánci” kifejezés nemhiába vált az újkorban a „nyakatekerten bonyolult” szinonimájává.

{64} Frankopan: The Call from the East, 71. o.

{65} Lásd pl. St. Blasien-i Konstanzi Bernoldot in: Robinson, I. S.: Eleventh Century Germany: The Swabian Chronicles (Manchester, 2008), 274 o.

{66} I. Róbert flamand grófnak normann kapcsolata is volt: (Flandriai) Matilda nevű nővére Hódító Vilmoshoz, Anglia első normann királyához (uralkodási ideje: 1066–1087) ment feleségül.

{67} Alexiad, 199. o.

{68} A levelet lásd in: Hagenmeyer, Heinrich: Epistulae et chartae ad historiam primi Belli Sacri spectantes quæ supersunt aevo aequales ac genuinae (Innsbruck, 1901), 130–6. o. E több ízben hamisítványnak minősített levél szerzőségére/hitelességére nézve lásd: Frankopan: The Call from the East, 60–1. o. És összehasonlításképpen: Joranson, Einar: The Problem of the Spurious Letter of Emperor Alexius to the Court of Flanders, American Historical Review 55 (1950), 811–32. o.

{69} Alexiad, 274–5. o.

{70} Uo.

{71} Robinson: Eleventh-Century Germany, 292.

{72} A clunyi apátsági templom e második újjáépítését a történészek „Cluny III-nak” nevezték el; elkészülte után ez volt a kor legnagyobb keresztény templomépülete.

{73} MacCulloch, Diarmaid: A History of Christianity (London, 2009), 365–7. o.

{74} Mullins, Edwin: In Search of Cluny: God’s Lost Empire (Oxford, 2006), 235. o.

{75} Orbán ideológiájának alapjaira vonatkozóan lásd: Chevenden, Paul E.: Pope Urban II and the ideology of the crusades, in: Boas, Adrian J. szerk.: The Crusader World (Abingdon, 2016), szórtan, de különösen 15–20. o.

{76} Smith, L. M.: The Early History of the Monastery of Cluny (Oxford, 1920), 130. o.

{77} Uo. 135–6. o.

{78} MacCulloch: A History of Christianity, 367. o.

{79} Williams, John: Cluny and Spain, Gesta 27 (1988), 93. o.

{80} O’Callaghan: Reconquest and Crusade in Medieval Spain, 167. o.

{81} E fordítás helye in: Chevenden: Pope Urban II and the ideology of the crusades, 13–14. o.

{82} E fontos témáról bővebben lásd: Morris, Colin: The Papal Monarchy: The Western Church from 1050 to 1250 (Oxford, 1989), 112–3. o.

{83} Becket Tamás canterburyi érsek halála összefüggésben állt az elhúzódó viszálykodással, akit II. Henrik angol királyhoz hű lovagok gyilkoltak meg.

{84} Robinson: Eleventh-Century Germany, 296. o.; Somerville, Robert: Pope Urban II’s Council of Piacenza: March 1–7, 1095 (Oxford, 2011), 6. o.

{85} Somerville: Pope Urban II’s Council of Piacenza, 16. o.

{86} Konstanzi Bernold in: Robinson: Eleventh-Century Germany, 324. o.

{87} Loud, G. A.: The Age of Robert Guiscard: Southern Italy and the Norman Conquest (Harlow, 2000), 230. o.

{88} Cowdrey, H. E. J.: The Register of Pope Gregory VII, 1073–1085 / An English translation (Oxford, 2002), 50–1. o.

{89} A fordítás in: Joranson: The Problem of the Spurious Letter of Emperor Alexius, 815. o.

{90} Ryan, Frances Rita ford. és Fink, Harold S. szerk.: Fulcher of Chartres / A History of the Expedition to Jerusalem, 1095–1127 (Knoxville, 1969), 65–6. o. (Magyarul lásd: Sz. Jónás Ilona szerk.: Középkori egyetemes történeti szöveggyűjtemény – Európa és Közel-Kelet IV–XV. század. Osiris Kiadó, Budapest, 1999, 145. o.)

{91} Sweetenham, Carol ford.: Robert the Monk’s History of the First Crusade / Historia Iherosolimitana (Abingdon, 2016), 81. o.

{92} Uo. 82. o.

{93} Kostick, Conor: The Social Structure of the First Crusade (Leiden, 2008), 99–101. o.

{94} Pertz, G. H.: Monumenta Germaniae Historica, Scriptores XVI (Hanover, 1859), 101. o. Bővebben lásd: Rubenstein, Jay: Nebuchadnezzar’s Dream: The Crusades, Apocalyptic Prophecy, and the End of History (New York, 2019).

{95} Fulcher of Chartres, 68. o.

{96} Riley-Smith, Jonathan – Riley-Smith, Louise szerk.: The Crusades: Idea and Reality, 1095–1274 (London, 1981), 38. o.

{97} A fordítás in: Riley-Smith, Jonathan szerk.: The Atlas of the Crusades (London, 1990), 28. o.

{98} Levine, Robert ford.: The Deeds of God through the Franks: A Translation of Guibert de Nogent’s „Gesta Dei per Francos” (Woodbridge, 1997), 47–8. o.

{99} Robert the Monk, 83. o.

{100} Riley-Smith: The First Crusaders: 1095–1131, 56. o. A szerző Pétert igen szellemesen „zseniális kérkedőként” jellemzi. A Remete Péter származásáról szóló történetekben rejlő ellentmondások körüli vitákra nézve lásd: Blake, E. O. – Morris, C.: A Hermit Goes To War: Peter the Hermit and the Origins of the First Crusade, Studies in Church History 22 (1985).

{101} A pápai megbízottak határozottan eltanácsolták azokat, akiknek a hadjárathoz való csatlakozása pénzt emésztett volna föl. Az egyik ilyen ismert esetben a toulouse-i püspöknek nagy fáradságába került, amíg egy Emerie de Altejas nevű jómódú asszonyt sikerült meggyőznie arról, hogy nem igazán alkalmas a hitetlenek elleni háborúskodásra, ezért jobban teszi, ha emberbaráti ambícióit egy lakhelyéhez közeli szegényotthon alapításában éli ki. A róla szóló följegyzést lásd: A Database of Crusaders to the Holy Land, 1095–1149, https://www.dhi.ac.uk.

{102} Tyerman, Christopher: God’s War: A New History of the Crusades (London, 2006), 79. o.; Edgington, Susan for.: Albert of Aachen: Historia Ierosolominitana / History of the Journey to Jerusalem (Oxford, 2007), 59. o.

{103} Máté 5:9.

{104} II. Mózes 21:23-25, 31:15; V. Mózes 21:18-21; III. Mózes 20:13.

{105} Az Orbán clermont-i prédikációjáról beszámoló Nogent-i Guibert szerint a pápa a makkabeusok példáját fölhozva tette világossá, hogy miért „adatott meg nektek joggal, keresztény vitézek, hogy hazátok szabadságát fegyverek segítségével védelmezzétek”. Guibert eme passzusa az ex post facto igazolás kirívó példája, amelyről azonban föltételezte, hogy tetszeni fog az olvasóinak. Levine, Robert ford.: The Deeds of God through the Franks: A Translation of Guibert de Nogent’s Gesta Dei per Francos (Woodbridge, 1997), 43. o.

{106} Makkabeusok I. könyve, 3. fejezet.

{107} Efezus 6:17.

{108} Jelenések könyve 11:7-10.

{109} Sinclair, T. A. ford. – Saunders, Trevor J. szerk.: The Politics / Aristotle, (London: 1992), 1333b37.

{110} Lásd például: Lane Fox, Robin: Augustine: Conversions and Confessions (London, 2015).

{111} Szent Ágoston: Isten városáról. Kairosz Kiadó, Budapest, 2009. IV. kötet, XIX. könyv, 7. fej., 223. o.

{112} Riley-Smith, Jonathan: The First Crusaders and the Idea of Crusading (London, 1986), 29–30. o.

{113} Aurai Ekkerhard, a fordítás in: Krey, August. C.: The First Crusade: The Accounts of Eyewitnesses and Participants (Princeton: 1921), 53. o.

{114} Uo.

{115} Albert of Aachen, 52–3. o.

{116} Chazan, Robert: God, Humanity and History: The First Crusade Narratives (Berkeley and London, 2000), 24. o.

{117} Chazan, Robert: In the Year 1096: The First Crusade and the Jews (Philadelphia, 1996), 44–6. o.

{118} A kérdés historiográfiájával és a bizonyítékokkal kapcsolatos vitáról lásd: Malkiel, David: Destruction or Conversion: Intention and Reaction, Crusaders and Jews, in 1096, Jewish History 15 (2001), 257–80. o.

{119} Albert of Aachen, 52–3. o.

{120} Sweeney, James Ross: Hungary in the Crusades, 1169–1218, The International History Review 3 (1981), 468. o.

{121} Alexiad, 276. o.; Aacheni Albert, 46–7. o.

{122} France, John: Victory in the East: A Military History of the First Crusade (Cambridge, 1994), 91–2. o.

{123} Alexiad, 274–5. o. Anna Komnéné azon krónikások közé tartozott, akik a leginkább elismerték Remete Péternek a keresztes hadjárat elindításában játszott szerepét, bár írásának ezzel kapcsolatos részében a felelősséget a keresztesek Bizáncba történt behívásáért mindenáron igyekezett az atyjáról elhárítani.

{124} Robert the Monk, 84–5. o.

{125} Albert of Aachen, 36–7. o. Több hónappal később Chartres-i Foucher „sok lekaszabolt keresztes levágott fejét (…) és csontját” láthatta a csatamező mellett elhaladva. (Fulcher of Chartres, 80. o.)

{126} Chibnall, Marjorie szerk. és ford.: The Ecclesiastical History of Orderic Vitalis (Oxford, 1978), VI. köt., 70–1. o.

{127} Uo.

{128} Bachrach, Bernard S. – Bachrach, David S. ford.: The Gesta Tancredi of Ralph of Caen: A History of the Normans on the First Crusade (Aldershot, 2005), 23. o.

{129} Hill, Rosalind szerk.: Gesta Francorum et Aliorum Hierosolimitanorum: The Deeds of the Franks and the Other Pilgrims to Jerusalem (Oxford, 1962), 7. és 11. o.

{130} Edgington, Susan, B. – Sweetenham, Carol ford.: The „Chanson d’Antioche”: An Old French Account of the First Crusade (Aldershot, 2011), 129. o.

{131} Alexiad, 293–4. o.

{132} Alexiad, 383–4. o.

{133} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei (Anonymi Gesta Francorum et aliorum Hierosolymitanorum), ford. Veszprémy László. In: Az első és második keresztes háború korának forrásai. Szent István Társulat, Budapest, 1999, 21–2. o.

{134} Albert of Aachen, 32–3. o. E tényt hangsúllyal említi: Péter „hiába beszélt balga és rebellis népének”.

{135} 1095-ben a francia királyt még kiközösítés sújtotta, így persona non gratának számított.

{136} Hódító Vilmos 1087-ben hunyt el, három fia közül a középső, Rufus Vilmos (megh. 1100) követte a trónon II. (Vörös) Vilmosként.

{137} Gesta Francorum, 7. o. és utána 1. fejezet.

{138} Lásd: Riley-Smith, Jonathan: The First Crusaders and The Idea of Crusading, 34–49. o.; és France: Victory in the East, 10–16. o.

{139} Lásd: Ralph of Caen, 23. o.

{140} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 13. o. „[…a Római Szék apostoli pápája] ékesszólóan hozzáfogott beszédeinek, prédikációinak sorához. Így szólott: »Hogyha valaki lelke üdvösségét biztosítani szeretné, ne habozzék, hogy alázattal rálépjen az Úrhoz vezető útra…«”

{141} Robert the Monk, 80. o.

{142} Orderic Vitalis, V. köt., 170. o.

{143} Ralph of Caen, 22. o.

{144} Gesta Francorum, 10–11. o.; Guibert de Nogent, 60–1. o.

{145} A neki tulajdonított harmadik koponyát Damaszkuszban őrizték.

{146} Alexiad, 277. és 285. o.

{147} Gesta Francorum, 10. o., Guibert de Nogent, 61. o., Orderic Vitalis, V. köt., 46–7. o.

{148} Az Alexiosz és Bohemond közötti pragmatikus, „különleges viszonyt” illetően lásd: Shephard, Jonathan: When Greek meets Greek: Alexius Comnenus and Bohemond in 1097–98, Byzantine and Modern Greek Studies 12 (1988), 185–278. o.

{149} Alexiad, 279. o.

{150} Az ereklyéket illetően lásd: Hill, John Hugh – Hill, Laurita L. ford.: Raymond d’Aguilers / Historia Francorum Qui Ceperunt Iherusalem (Philadelphia, 1968), 75. o.

{151} Gesta Francorum, 12. o.

{152} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 27–8. o.

{153} Guibert de Nogent, 60. o.

{154} A krétaiak messze földön híresek voltak a ravaszságuk miatt.

{155} A hajítógépekről lásd: Raymond D’Aguilers, 25. o.

{156} Robert the Monk, 106. o.

{157} Fulcher of Chartres, 82. o.

{158} Robert the Monk, 104. o.

{159} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 31. o.

{160} Uo. 32. o.

{161} Caen-i Rudolf azért tesz említést e pompás sátorról (Ralph of Caen, 42. o.), mert Hauteville-i Tankréd a hűségeskü fejében elkérte ajándékba – Alexiosz nagy bosszúságára.

{162} Robert the Monk, 106. o.

{163} Ralph of Caen, 39. o.

{164} Alexiosznak aligha állt érdekében, hogy csatlakozzék a frankokhoz a keletre vezető útjuk során, hiszen politikai helyzetét Konstantinápolyban korántsem lehetett megingathatatlannak nevezni, továbbá attól is tartott, ha keletre indul, nyugati területeit támadás érheti.

{165} Guibert de Nogent, 65. o.

{166} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 34–5. o.

{167} Uo. 36. o.

{168} Raymond D’Aguilers, 28. o.

{169} Makkabeusok könyve 10:30.

{170} Robert the Monk, 114. o.

{171} Az Anatólia belsejét jellemző terepviszonyokkal és a keresztesek által követett útvonalakkal kapcsolatban lásd: France: Victory in the East, 185–7. o.

{172} Hill, John Hugh – Hill, Laurita L. ford.: Peter Tudebode / Historia de Hierosolymitano Itinere (Philadelphia, 1974), 38. o.

{173} Albert of Aachen, 138–41. o.

{174} Uo. 143. o.

{175} Uo. 145. o.

{176} Ralph of Caen, 58. o.

{177} Antiókhia korábbi tengeri kikötője, Seleucia Peria a Kr. u. 5. századra eliszaposodott és használhatatlanná vált.

{178} Uo. 73. o.

{179} Barber, Malcolm – Bate, Keith ford.: Letters from the East: Crusaders, Pilgrims and Settlers in the 12th–13th Centuries (Farnham, 2010), 23. o.

{180} Albert of Aachen, 248–9. és 286–7. o.

{181} Ily módon a szeldzsukok uralták az európai piacokat a közép-ázsiai és kínai műhelyekkel összekötő, fontosabb szárazföldi kereskedelmi utak többségét is, amelyek a Közép-Kelet szűk térségében torlódtak össze.

{182} Gibb H. A. R. ford.: The Damascus Chronicle of the Crusades: Extracted and Translated from the Chronicle of Ibn Al-Qalanisi (London, 1932), 41. o.

{183} Cobb: The Race for Paradise, 88. o.

{184} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 47. o.

{185} Cobb: The Race for Paradise, 90. o.; Ibn al-Qalanisi, 42–3. o.

{186} Erről, valamint az ostrom további elemzését lásd: Asbridge, Thomas: The Creation of the Principality of Antioch, 1098–1130 (Woodbridge, 2000), 25–42. o.

{187} Ibn al-Qalanisi, 43. o.

{188} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 46. o.

{189} Ibn al-Qalanisi, 43. o.

{190} Balduin külső megjelenését és nemi irányultságát illetően lásd: Babcock, Emily Atwater – Krey, A. C.: A History of Deeds Done Beyond The Sea/William of Tyre (New York, 1943), I. köt., 416. o.

{191} Az Antiókhiával kialakított tengeri kapcsolat jelentőségéről lásd: France: Victory in the East, 209–15. o.

{192} Barber–Bate: Letters from the East, 23. o.

{193} Ralph of Caen, 81. o.

{194} Ibn al-Athir, I. köt., 14. o.

{195} Fulcher of Chartres, 98. o.

{196} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 69. o.

{197} Ibn al-Athir, I. köt., 15. o.

{198} Uo.

{199} Ibn al-Qalanisi, 44. o.

{200} Albert of Aachen, 284–5. o.

{201} A hadsereg összetételére vonatkozóan lásd: France: Victory in the East, 261. o. Az idézett számok Matthew of Edessa művéből valók.

{202} Albert of Aachen, 314–5. o.

{203} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 88. o.

{204} Ralph of Caen, 102. o.

{205} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 79. o.

{206} Raymond d’Aguilers, 57–8. o.

{207} Uo. 101–3. o.

{208} Ibn al-Athir, I. köt., 16. o.

{209} Raymond d’Aguilers, 62. o.

{210} Chanson d’Antioche, 201. o.

{211} Albert of Aachen, 337. o.

{212} Raymond d’Aguilers, 64. o.

{213} Ilgázi jelleméről szóló legújabb fejtegetést lásd in: Morton, Nicholas: Walter the Chancellor on Ilghazi and Tughtakin: a prisoner’s perspective, Journal of Medieval History 44 (2018), 170–86. o.

{214} Az Antiókhia és Jeruzsálem elleni keresztes támadások idején Togtekin – Dukák unokájának, Alp Arszlánnak a szolgálatában – még Damaszkusz atabégje volt, majd 1104-ben lépett elő saját jogú uralkodóvá.

{215} Matthew the Chancellor, 108–9. o.; Guibert de Nogent, 165. o. Morton: Walter the Chancellor on Ilghazi and Tughtakin.

{216} Ibn Al-Athir, I. köt., 21. o.

{217} Az 1090-es évek fátimida birodalmában a szkizmát mindenekelőtt az al-Musztanszír kalifa 1094-ben bekövetkezett halálát követő örökösödési vita váltotta ki. Fiának, az örökségből kitagadott és meggyilkolt Nizárnak a hívei ugyanis nem fogadták el az új kalifa, al-Musztalí uralmát. A szakadás amellett, hogy Egyiptomban megbontotta a Fátimidák egységet, egyúttal – közvetett módon – a perzsa eredetű, síita nizári állam – közkeletű (ha nem is pontos) nevén a hasisijunok (’hasisfogyasztók’) vagy aszaszinok államának megalakulásához vezetett Szíriában.

{218} E vélekedés explicite megjelenik in: Ibn Al-Athir, I. köt., 13–4. o.

{219} Ezen viszálykodások jól áttekinthető összefoglalását lásd in: Cobb: The Race for Paradise, 45–9. és 77–88. o.; Hillenbrand, Carole: The Crusades: Islamic Perspectives (Edinburgh, 1999), 42–54. o.

{220} Slane, William MacGuckin ford.: Ibn Khallikan’s biographical dictionary (Paris, 1871), IV. köt., 612–4. o.

{221} Ibn al-Qalanisi, 44–5. o.

{222} Alexiad, 321. o.

{223} Az Antiókhiai Fejedelemség megalapításáról, határairól és vagyonáról lásd: Asbridge, Thomas S.: The Creation of the Principality of Antioch, 1098–1130 (Woodbridge, 2000) és Buck, Andrew D.: The Principality of Antioch and its Frontiers in the Twelfth Century (Woodbridge, 2017).

{224} Raymond D’Aguilers, 75. o.

{225} Thackston, W. M. ford.: Naser-e Khosraw’s Book of travels (Safarnama) / perzsa nyelvből fordítva (Albany, 1986), 14. o.

{226} Raymond d’Aguilers, 78. o.

{227} Uo. 79. o.

{228} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 108. o.

{229} E fordítást lásd: Hillenbrand: Turkish Myth and Muslim Symbol, 151. o.

{230} Albert of Aachen, 388–9. o.

{231} Raymond of Aguilers, 91. o.

{232} Uo. 114. o.

{233} Ibn al-Qalanisi, 47. o.

{234} Albert of Aachen, 392–3. o.

{235} Fulcher of Chartres, 121. o.

{236} Számos latin történetírónál találni beszámolókat a Jeruzsálem ostrománál elfogyasztott víz szennyezettségéről meg annak hiányáról, ami nagyon sok betegség és még több fölháborodás okozója volt, mivel a vízhordók még azt a kiváltságot is uzsoraáron fizettették meg a keresztes bajtársaikkal, hogy egy kortynyi piszkos, férgektől nyüzsgő löttyhöz jussanak.

{237} Ibn al-Qalanisi, 47. o.

{238} Robert the Monk, 213. o.

{239} Albert of Aachen, 422–3. o.

{240} Raymond of Aguilers, 121–2. o.; Albert of Aachen, 412–3. o.

{241} Albert of Aachen, 416–7. o.

{242} Annak érdekében, hogy az ostromtoronnyal a résre támadhassanak, a kereszteseknek előbb föl kellett gyújtaniuk a faltörő kost, amely – miután feladatát elvégezte – beszorult a várfalba; az ostromlóknak annak ellenére sikerült a kost lángba borítaniuk, hogy a védők a falról lezúdított vízzel próbálták ezt megakadályozni.

{243} Uo. 424–5. o., France: Victory in the East, 351. o. A szerző becslése szerint a torony 15-17 méter magas lehetett, vagyis nagyjából olyan magas, mint egy négyemeletes ház.

{244} Ralph of Caen, 140. o.; Albert of Aachen, 422–3. o.

{245} Albert of Aachen, 424–5. o.

{246} Raymond of Aguilers, 126. o.

{247} Uo. 127. o.

{248} Ibn al-Athir, I. köt., 21. o.

{249} Raymond of Aguilers, 127. o.

{250} Ibn al-Qalanisi, 48. o.

{251} Lásd például: Raymond of Aguilers, 127–8. o. és Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 121. o. Vö. Jelenések könyve, 14:20: „És megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jöve ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezer hatszáz futamatnyira.”

{252} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 122. o.

{253} Albert of Aachen, 432–3. o.

{254} John, Simon: The „Feast of the Liberation of Jerusalem”: Remembering and Reconstructing the First Crusade in the Holy City, 1099–1187, in: Kedar, Benjamin Z. és mások: Crusades: Volume 3 (Abingdon, 2004), 413–4. o.

{255} Albert of Aachen, 442–3. o.

{256} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 123. o.

{257} Ibn al-Athir, I. köt., 22. o.

{258} Uo. E véleményt osztotta például a spanyol utazó, Ibn al-Arabi is, erre vonatkozóan lásd: Drory, Joseph: Some Observations During a Visit to Palestine by Ibn al-Arabi of Seville in 1092–1095, in: Kedar és mások: Crusades: Volume 3, 120. o.

{259} Guibert de Nogent, 132. o.

{260} Fulcher of Chartres, 130–1. o.

{261} Uo. 132. o.

{262} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándok tettei, 128. o.

{263} Uo. 126. o.

{264} A Daimbert pápai legátusi tisztségét övező historiográfiai bizonytalansággal kapcsolatban lásd: Skinner, Patricia: From Pisa to the Patriarchate: Chapters in the Life of (Arch)bishop Daibert, in: Skinner, Patricia szerk.: Challenging the Boundaries of Medieval History: The Legacy of Timothy Reuter (Turnhout, 2009), 164. o.

{265} Albert of Aachen, 496–7. o.

{266} Fulcher of Chartres, 131–2. o.

{267} E pálmalevelek nagy értéket képviseltek a keresztesek szemében, ugyanis győzelmi trófeának tartották, és gyakran magukkal vitték azokat Nyugatra, hogy – feladatuk teljesítése jeleként – a helyi vallási intézmények oltárát díszítsék velük. Erre vonatkozóan lásd: Riley-Smith, Jonathan: The First Crusaders: 1095–1131 (Cambridge, 1997), 144–5. o.

{268} Alexiad, 325. o.

{269} Barber, Malcolm: The Crusader States (New Haven and London, 2012), 56–7. o.

{270} Alexiad, 324. o.

{271} Névtelen krónikás: A frankok és a többi jeruzsálemi zarándokok tettei, 89. o.: „gyáva István (…) alávaló módon”. Lásd még: Kostick, Conor: Courage and Cowardice on the First Crusade, 1096–1099, War in History 20 (2013), 37–8. o.

{272} Riley-Smith, Jonathan: The First Crusaders: 1095–1131 (Cambridge, 1997), 151–2. o.

{273} Uo. 169–88. o.

{274} Lásd például: Hall, M. – Phillips, J., Caffaro: Genoa and the Twelfth-Century Crusades (Farnham, 2013), 50. o.

{275} A kor itáliai fegyveres erőinek bonyolult és egymást keresztező indítékaira vonatkozóan lásd: Marshall, Christopher J.: The Crusading Motivations of the Italian City Republics in the Latin East, c.1096–1104, Rivista di Bizantinistica 1 (1991), 41–68. o.

{276} A pisaiak al-Mahdíja elleni támadásait tárgyaló legújabb tanulmány: Grant, Alasdair C.: Pisan Perspectives: The Carmen in victoriam and Holy War, c.1000–1150, English Historical Review (2016) 983–1009. o., amely tartalmazza a Carmen in victoriam Pissanorum prózai fordítását. Lásd még: Cowdrey, H. E. J.: The Mahdia Campaign of 1087, English Historical Review (1977) 1–29. o.

{277} A kiváltságlevél szövegét lásd in: Hagenmeyer, Heinrich: Epistulae et chartae ad historiam primi belli sacri spectantes quae supersunt aevo aequales ac genvinae. Die Kreuzzugsbriefe aus den Jahren 1088–1100; eine Quellensammlung zur Geschichte des ersten Kreuzzuges. Mit Erläuterungen (Innsbruck, 1901), 155–6. o.

{278} Houben: Roger II of Sicily, 24. o.

{279} Lásd: de Ayala, Carlos: On the Origins of Crusading in the Peninsula: the Reign of Alfonso VI (1065–1109), Imago Temporis: Medium Aevum 7 (2013), 266. o.

{280} A fordítást lásd in: O’Callaghan: Reconquest and Crusade in Medieval Spain, 33. o. Lásd még: Erdmann, Carl: The Origin of the Idea of Crusade (Princeton, 1977), 317–8. o.

{281} Barber–Bate: Letters from the East, 34–5. o.

{282} Uo.

{283} Hollander, Lee M. ford.: Heimskringla: History of the Kings of Norway / Snorri Sturluson (Austin, 1964), 700. o.

{284} Uo. 685. o.

{285} Uo. 687. o.

{286} Uo. 688. o.

{287} Albert of Aachen, 222–5. o. Néhány esztendővel később Svend féltestvére, I. Erik dán király és hitvese Boedil (Bodil) királyné is zarándokútra indult a Szent Városba. A Konstantinápolyból Jeruzsálembe tartó Eriket 1103-ban a ciprusi Páfoszban érte utol a halál. Boedil királynénak sikerült a Szent Városba eljutnia, ám ő is elhunyt ott, és a Jozefát völgyében helyezték örök nyugalomra.

{288} Ez fordítva is igaz volt. 921-ben a Volga folyón messzi fölutazó bagdadi küldött, Ibn Fadlán tanúja volt annak, amikor a vikingek hátborzongató hajótemetési és áldozati szertartást tartottak. Lásd: Lunde, Paul – Stone, Caroline ford.: Ibn Fadlan and the Land of Darkness: Arab Travellers in the Far North (London, 2012), 50–4. o.

{289} Heimskringla, 689. o.

{290} Olyanok lehettek, mint az 1040-es években, Dublin környékén épített 2. számú skuldelevei hosszúhajó: maradványai a roskildei viking hajómúzeumban láthatók Dániában, a hajó működőképes, 21. században épített másolatát a Havhingsten fra Glendalough névre keresztelték.

{291} Giles, John Allen ford.: William of Malmesbury’s Chronicle of the Kings of England (London, 1847), 443. o.

{292} Uo. 444. o.

{293} Sigurd jeruzsálemi utazásának spanyol állomásáról érdekes és újszerű elemzést ad: Doxey, Gary B.: Norwegian Crusaders and the Balearic Islands, Scandinavian Studies 68 (1996), 139–60. o.

{294} Heimskringla, 690. o.

{295} Uo.

{296} A fordítást lásd in: Steffanson, J.: The Vikings in Spain: from Arabic (Moorish) and Spanish Sources, Saga Book for the Viking Club 6 (1908–9), 35–6. o. A támadásról lásd: Christys, Ann: Vikings In The South: Voyages to Iberia and the Mediterranean (London, 2015), 1–14. o.

{297} Heimskringla, 691. o. A „viking” muszlimokkal és a keresztény norvégokkal kapcsolatban lásd még: Christys: Vikings In The South, 100–2. o.

{298} Uo. 692. o. A barlang valószínűsíthető fekvését illetően a helyi ismereteket felhasználva lásd: Doxey: Norvegian Crusaders and the Balearic Islands, 147. o.

{299} Heimskringla, 692. o.

{300} Uo. 694. o.

{301} Houben: Roger II of Sicily, 27. o.

{302} Saewulf naplója in: Wilkinson, John – Hill, Joyce – Ryan, W. F. ford.: Jerusalem Pilgrimage 1099–1185 (London, 1988), 94. o.

{303} Heimskringla a 695. oldalon azt állítja, hogy Sigurd átkelt „a Görög-tengeren”, amit én úgy értelmeztem, hogy a Saewulf naplójában is leírt, szokásos part menti útvonalat követte. Lásd: Wilkinson és mások: Jerusalem Pilgrimage, 95–8. o.

{304} Albert of Aachen, 800–1. o.

{305} Uo. 798–801. o.

{306} Uo. 804–5. o.

{307} Heimskringla, 695. o.

{308} Olafot 1164-ben kanonizálta III. Sándor pápa. Norvégiában, valamint a Feröer-szigeteken mind a mai napig nagy népszerűségnek örvendő szent ünnepnapját – az Ólavsøka ünnepe – minden év július 29-én tartják. Halálának körülményei nem egyértelműen tisztázottak.

{309} Ibn al-Qalanisi, 106–7. o.; Albert of Aachen, 804–5. o.

{310} Ibn al-Qalanisi, 107. o.

{311} Uo. 108. o.

{312} Heimskringla, 696. o.

{313} Uo. 697. o.

{314} Uo. 699. o.

{315} Uo. 714. o.

{316} A zarándok és a keresztes vitéz közötti különbséget ezen összefüggésben tárgyaló klasszikus tanulmány: Tyerman, C. J.: Were There Any Crusades in the Twelfth Century?, The English Historical Review 110 (1995), 553–77. o.

{317} Toorawa, Shawkat M. ford.: Consorts of the Caliphs: Women and the Court of Baghdad / Ibn Al-sā’I (New York, 2017), 62. o.

{318} Ibn al-Athir, I. köt., 155. o.

{319} Ibn al-Qalanisi, 111. o.

{320} Uo.

{321} Ibn al-Athir, I. köt., 154. o.

{322} Uo. 155. o.

{323} Ibn al-Qalanisi, 112. o.

{324} Fulcher of Chartres, 150. o.

{325} Wilkinson és mások: Jerusalem Pilgrimage, 145. és 149. o.

{326} Uo. 101. o.

{327} 1111-ben a többi keresztes állam uralkodói a következők voltak: II. Bohemond, Antiókhia hercege (Tarantói Bohemond fiatal gyermeke, aki helyett Hauteville-i Tankréd, majd Salernói Roger kormányzott); Bertrand, Tripolisz grófja (Toulouse-i Rajmund fia) és Le Bourg-i Balduin, Edessza grófja (Jeruzsálem leendő királya II. Balduin néven).

{328} Ibn al-Qalanisi, 136. o.

{329} Az aszaszinokat hasisijunoknak is nevezték. A „hasisijun” a szektatagok által állítólag kedvelt hasis élvezetére utal, ám ez valószínűleg nem egyéb történelmi rágalomnál.

{330} A hatalmi harcból Ióannész került ki győztesen, aki II. Ióannész Komnénosz néven foglalta el a császári trónt, és országát 1143. április 8-án bekövetkezett haláláig kormányozta.

{331} Az Ibn al-Adím művéből való részletek fordítását lásd in: Recueil des historiens des croisades: Historiens Orientaux (Paris, 1884), III. köt., 616. o.

{332} Ibn al-Qalanisi, 158–9. o.

{333} Asbridge, Thomas S. – Edgington, Susan B.: Walter the Chancellor’s „The Antiochene Wars”: A Translation and Commentary (Aldershot, 1999), 127. o.

{334} Ibn al-Qalanisi, 160. o.

{335} Walter the Chancellor, 132–6. o.

{336} Ilgázinak a Kancellár Valterhez hasonló szemtanúk beszámolóiból kiütköző rossz hírnevére vonatkozóan lásd: Morton: Walter the Chancellor on Ilghazi, 170–86. o.

{337} Cobb, Paul ford.: Usama ibn Munqidh / The Book of Contemplation: Islam and the Crusades (London, 2008), 131. o.

{338} Albert of Aachen, 868–9. o.

{339} William of Tyre, I. köt., 514. o.

{340} Uo. 522. o.

{341} A korszak meghatározó jelentőségére vonatkozóan lásd: Morton, Nicholas: The Field of Blood: The Battle for Aleppo and the Remaking of the Medieval Middle East (New York, 2018), 8–9. o.

{342} A fordítást lásd in: Barber–Bate: Letters from the East, 42–4. o.

{343} Uo.

{344} Morton: The Field of Blood, 125. o.

{345} William of Tyre, I. köt., 536. o.

{346} Uo. 540. o.

{347} Ibn al-Athir, I. köt., 251. o.

{348} Az úgynevezett „velencei hadjáratról” Jonathan Riley-Smith ad tömör összefoglalást: The Venetian Crusade of 1122–24, in: Airaldi, Gabriella – Kedar, Benjamin Z. szerk.: I Comuni Italiani nel Regno Crociato di Gerusalemme / The Italian communes in the Crusading Kingdom of Jerusalem (Genoa, 1986), 339–50. o.

{349} William of Tyre, I. köt., 549. o.

{350} Uo. 554–5. o.

{351} Ibn al-Athir, I. köt., 253. o.

{352} Uo. 254. o.

{353} Uo.

{354} Ibn al-Adím, 647. o.

{355} Uo. 646. o.

{356} Az akkoni kikötő építéséről az író és tudós al-Mukaddaszi számolt be, akinek nagyapja vezető mérnökként irányította a munkálatokat. Collins, Basil ford.: The Best Divisions for Knowledge of the Regions: Ahsan al-Taqasim fi Ma’rifat al-Aqalim / Al-Muqaddasi (Reading, 2001), 138–9. o.

{357} Akkonnak a frank uralom első évszázadában végbement fejlődésére vonatkozóan lásd: Ehrlich, Michael: Urban Landscape Development in Twelfth-Century Acre, Journal of the Royal Asiatic Society 18 (2008), 257–74. o.

{358} Röhricht, Reinhold szerk.: Regesta Regni Hierosolymitani, 1097–1291 (Innsbruck, 1893), I. köt., 25. o.

{359} E támadások erőszakos kísérletek voltak arra, hogy rákényszerítsék az új bizánci császárt, II. Ióannész Komnénoszt azon előnyös kereskedelmi megállapodás megújítására, amelyet az uralkodó atyja halála után fölmondott. A velenceiek végül sikerrel jártak: 1126-ban a császár meghosszabbította a kontraktust.

{360} A templomos rend alapításáról három krónikás is beszámol: Türoszi Vilmos, Szíriai Mihály és Walter Map. Érdemeik és korlátaik taglalását lásd in: Barber, Malcolm: The New Knighthood: A History of the Order of the Temple (Cambridge, 1994), 6–9. o.

{361} Az eme kiváltságokat adományozó – pie postulato voluntatis („jámbor kívánság”) kezdetű bulla jelenleg a Vallettában található Máltai Nemzeti Múzeumban tekinthető meg.

{362} William of Tyre, I. köt., 525. o.

{363} James, M. R. ford., Brooke, C. N. L. és Mynors, R. A. B. (ellenőrizte): Walter Map: De Nugis Curialium / Courtiers’ Trifles (Oxford, 1983), 54–5. o.

{364} Marquis d’Albon: Cartulaire général de l’Ordre du Temple, 1119?–1150 (Paris, 1913), I. köt., 1. o.

{365} William of Tyre, II. köt., 40. o.

{366} Hugónak a Damaszkusz bevételéhez szükséges katonák toborzásával kapcsolatos tevékenységére vonatkozóan lásd: Phillips, Jonathan: Hugh of Payns and the 1129 Damascus Crusade, in: Barber, Malcolm szerk.: The Military Orders I: Fighting for the Faith and Caring for the Sick (Aldershot, 1994), 141–7. o.

{367} Theobald apja nem volt más, mint István, Blois grófja, akit a világ megvetéssel sújtott, miután 1098-ban Antiókhiánál fölhagyott a hadakozással. Vilmos atyja, Normandia grófja ekkortájt éppen testvére, I. Henrik foglyaként raboskodott egy angliai börtönben.

{368} William of Tyre, II. köt., 47. o.

{369} Más néven Plantagenet Gottfried vagy V. Gottfried, II. Henrik angol király apja és az Angliát 1154-től 1485-ig kormányzó dinasztia megalapítója.

{370} Barber: The New Knighthood, 14. o.

{371} Garmonsway, G. N. ford.: The Anglo-Saxon Chronicle (London, 1953), 259. o.

{372} Phillips: Hugh of Payns and the 1129 Damascus Crusade, 144. o.

{373} Szent Bernát leveleinek újabb angol fordítását lásd: Scott James, Bruno ford. – Kienzle, Beverly Mayne bev.: The Letters of St Bernard of Clairvaux (Guildford, 1998).

{374} A templomos rend története során a regulát jelentős mértékben bővítették és átdolgozták, aminek következtében egy katonai kézikönyvet és nagyszámú, a szabályzat megszegésére és a szabályszegők megbüntetésére vonatkozó esettanulmányt is magában foglalt.

{375} A templomosok regulájának legjobb modern kiadása: Upton-Ward, J. M.: The Rule of the Templars: The French Text of the Rule of the Order of the Knights Templar (Woodbridge, 1992).

{376} Az első és második keresztes háború korának forrásai. Budapest, Szent István Társulat, 1999, 168. és 174–5. o. Ford. Veszprémy László.

{377} Riley-Smith: The First Crusaders: 1095–1131, 183–5. o.

{378} Anglo-Saxon Chronicle, 259. o.

{379} Togtekin halálának időpontjára vonatkozóan lásd: Ibn al-Athir, I. köt., 274. o.

{380} Ibn al-Qalanisi, 195. o.

{381} Al-Muqaddasi, 133–4. o.

{382} Ibn al-Athir, I. köt., 278. o.

{383} Ibn al-Qalanisi, 192–3. o.

{384} ApCsel 9:2-9.

{385} Ibn al-Qalanisi, 197. o.

{386} Uo. 198. o.

{387} William of Tyre, II. köt., 42. o.

{388} Ibn al-Qalanisi, 199–200. o.

{389} William of Tyre, II. köt., 45. o.

{390} Az eset klasszikus elemzését lásd in: Mayer, Hans Eberhard: Studies in the History of Queen Melisende of Jerusalem, Dumbarton Oaks Papers 26 (1972), különösen 98–110. o. Vö.: Hamilton, Bernard: Women in the Crusader States: The Queens of Jerusalem, 1100–1190, in: Baker, Derek szerk.: Medieval Women (Oxford, 1978), 149. o., aki kételkedik a Fulkónak tett ajánlat eredeti föltételeit illetően.

{391} Ibn al-Qalanisi, 208. o.

{392} Chibnall: Orderic Vitalis, VI. köt., 390–3. o. Ordericus állításának összevetését az oklevelek tartalmával lásd in: Mayer, Hans Eberhard: Angevins versus Normans: The New Men of King Fulk of Jerusalem, Proceedings of the American Philosophical Society 133 (1989), 1–25. o.

{393} Ibn al-Athir, I. köt., 382. o.

{394} William of Tyre, II. köt., 44. o.

{395} I. Joscelin, Edessza grófja néhány héttel II. Balduin jeruzsálemi király halálát követően hunyt el. II. Joscelin a fia volt.

{396} Ibn al-Qalanisi, 215. o.

{397} William of Tyre, II. köt., 71. o.

{398} Uo. 73. o.

{399} Uo. 76. o.

{400} A Melisenda zsoltároskönyvet jelenleg az Egyesült Királyság nemzeti könyvtára, a British Library kollekciójában őrzik: Egerton MS 1139 jelzet alatt, amely megtekinthető a digitalizált kéziratok weboldalán: http://www.bl.uk/manuscripts/FullDisplay.aspx?ref=Egerton_MS_1139.

{401} Folda, Jaroslav: Crusader Art: The Art of the Crusaders in the Holy Land, 1099–1291 (Aldershot, 2008), 36. o. Lásd még: Tranovich, Margaret: Melisende of Jerusalem: The World of a Forgotten Crusader Queen (London, 2011), 126–9. o.

{402} Az ereklyetartót jelenleg a stuttgarti Württembergischen Landesmuseum őrzi. Ezzel, valamint a többi, Augsburgban, Barlettában, Scheyernben és másutt föllelhető, hasonló típusú relikviáriummal kapcsolatban lásd: Boas, Adrian J.: Jerusalem in the Time of the Crusades: Society, Landscape and Art in the Holy City under Frankish Rule (London, 2001), 198. o.

{403} Tranovich: Melisende of Jerusalem, xviii. és 142–3. o.

{404} Boas: Jerusalem in the Time of the Crusades, 147. o. A fedett piac abból az időből – kb. 1152-ből – való, amikor Melisenda a legnagyobb befolyással rendelkezett.

{405} Ibn al-Athir, I. köt., 21–2. o.

{406} Ezen erdeti templom leírását lásd in: Daniel the Abbot: Wilkinson, Hill and Ryan szerk.: Jerusalem Pilgrimage, 133. o. Lásd még: Pringle, Denys: The Churches of the Crusader Kingdom of Jerusalem: A Corpus (Cambridge, 1993), I. köt., 123–37. o.

{407} William of Tyre, II. köt., 133. o.

{408} E megállapítás a Jonathan Phillips professzorral, 2018 nyárutóján folytatott beszélgetés során hangzott el.

{409} Boas: Jerusalem in the Time of the Crusades, 103–5. o.

{410} William of Tyre, II. köt., 81. o.

{411} Kennedy, Hugh: Crusader Castles (Cambridge, 1994), 32. o.

{412} Vö. Riley-Smith, Jonathan: Hospitallers: The History of the Order of St John (London and Rio Grande, 1999), aki rámutat, hogy az ispotályosok csak 1160 táján alakultak át teljes értékű katonai erővé.

{413} A történet – Türoszi Vilmos által is átvett – görög forrásaira vonatkozóan lásd: Browning, Robert: The Death of John II Comnenus, Byzantion 31 (1961), 229–35. o.

{414} William of Tyre, II. köt., 134. o.

{415} Letters of St Bernard, nos. 273, 346.

{416} William of Tyre, II. köt., 139–40. o.

{417} Mirot, Léon szerk.: La Chronique de Morigny (1095–1152) (Paris, 1909), 82–3. o.

{418} Ryan, William Granger ford. – Duffy, Eamon bev.: The Golden Legend: Readings on the Saints / Jacobus de Voraigne (Princeton and Oxford, 2012), 35. o.

{419} William of Tyre, II. köt., 143. o.

{420} Ibn al-Athir, I. köt., 373. o.

{421} Chronique de Morigny, 83. o.

{422} Péter és Henrik eretnek tevékenységének a krónikákban föllelhető forrásaira vonatkozóan lásd: Colish, Marcia L.: Peter of Bruys, Henry of Lausanne, and the Façade of St.-Gilles, Traditio 28 (1972), 451–7. o.

{423} Phillips, Jonathan: The Second Crusade: Extending the Frontiers of Christendom (New Haven and London, 2007), 43–4. o.

{424} A későbbiekben csupán egyetlen ciszerci fogja még viselni a tiarát: XII. Benedek (uralk. 1334–1342).

{425} Letters of St Bernard, 384. o.

{426} Ferzoco, George: The Origin of the Second Crusade, in: Gervers, Michael szerk.: The Second Crusade and the Cistercians (New York, 1992), 91–9. o.

{427} A Quantum praedecessores ezen angol fordítását lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 57–9. o.

{428} Paul, Nicholas L.: To Follow in their Footsteps: The Crusades and Family Memory in the High Middle Ages (Ithaca and London, 2012), 103–4. o. Másutt is bőségesen akadtak efféle ereklyék és kincsek: Normandiában egy Róbert herceg által hazahozott csodálatos topázkövet őriztek családi ereklyeként. A távoli Skócia egyik tanácsi kerületében, Fife-ban, St Andrews város katedrálisának kolostorában egy arabs paripa díszes nyerge volt látható török fegyverek társaságában, amelyek a 12. század első évtizedében kerültek oda.

{429} Newburgh-i Vilmos beszámolója szerint. Stevenson, Joseph ford.: The History of William of Newburgh (Felinfach, 1996), 442. o.

{430} Berry, Virginia Gingerick ford.: Odo of Deuil: De Profectione Ludovici VII in Orientem (New York, 1948), 6–7. o.

{431} Uo.

{432} Uo. 8–9. o.

{433} Uo. 11. o.

{434} Bédier, J. – Aubry, P. szerk.: Les Chansons de croisade avec leurs melodies (Paris, 1909), 8–10. o.

{435} Ward, Benedicta: Miracles and the Medieval Mind (Aldershot, 1987), és 182. o.

{436} Letters of St Bernard, 461. o.

{437} Uo. 464. o.

{438} Uo. 465. o.

{439} Eidelberg, Shlomo ford.: The Jews and the Crusaders: The Hebrew Chronicles of the First and Second Crusades (Madison and London, 1977), 122. o.

{440} Uo. 123. o.

{441} Letters of St Bernard, 465. o.

{442} Eidelberg: The Jews and the Crusaders, 127. o.

{443} Mierow, Charles Christopher ford.: Otto of Freising and his continuator, Rahewin / The Deeds of Frederick Barbarossa (Toronto, 1994), 75. o.

{444} Gombos Ferenc Albin ford.: Freisingi Ottó: I. Frigyes császár tettei. Athenaeum, Budapest, 1913, 116. o.

{445} Uo. 117. o.

{446} Nyugati Tripolisz (Tarábulusz al-Garb) a Líbia tengerpartján alapított város, amely nem tévesztendő össze a szíriai/libanoni Tripolisszal (Tarábulusz al-Sám), a keleti keresztes állam fővárosával.

{447} Az itt olvasható leírás Antiókhiai György megjelenéséről az ő megbízásából építtetett és még életében befejezett palermói Santa Maria dell’Ammiraglio templom mozaikképén alapul.

{448} Antiókhiai György életének és pályájának összefoglalását lásd: Houben: Roger II of Sicily, 33–4. és 150. o; Metcalf: The Muslims of Medieval Italy, 126–8. o.

{449} Metcalf: The Muslims of Medieval Italy, 79. o.

{450} Ibn al-Athir, II. köt., 16–7. o.

{451} Lásd a könyv 1. fejezetét.

{452} Ibn al-Athir, I. köt., 380. o.

{453} Ibn al-Athir, II. köt., 14. o.

{454} Houben: Roger II of Sicily, 79. o.

{455} Metcalfe: The Muslims of Medieval Italy, 163. o.

{456} Ibn al-Athir, I. köt., 380. o.

{457} Ez a papi köpenyhez hasonlító, remek állapotban fönnmaradt, mutatós ruhadarab a Szent Római Birodalom egyéb kincseivel együtt a bécsi császári kincstárban (Kaiserliche Schatzkammer) tekinthető meg, leltári száma: Kincstár, WS XIII 14.

{458} Sanders, Paula: Ritual, Politics and the City in Fatimid Cairo (Albany, 1994), 25–6. o.

{459} E fordítást lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 75–7. o.

{460} Uo. Dragnea, Mihai: Divine Vengeance and Human Justice in the Wendish Crusade of 1147, Collegium Medievale 29 (2016), 53. o.

{461} Christiansen, Eric: The Northern Crusades, második kiadás. (London, 1997), 53. o.

{462} Freisingi Ottó: I. Frigyes császár tettei, 117. o.

{463} Uo. 117–8. o.

{464} Letters of St Bernard, 466–7. o.

{465} Uo. Eredetileg: „megtérnek vagy eltűnnek a föld színéről”.

{466} Mindamellett azt is hozzá kell tenni, hogy a pápa Afonso Henriques királyi jogállását hivatalosan csak 1179-ben erősítette meg.

{467} David, Charles Wendell ford.: The Conquest of Lisbon / De Expugnatione Lyxbonensi, new ed. (New York, 2001), 90–3. o.

{468} Phillips: The Second Crusade, 255–6. o.

{469} The Conquest of Lisbon, 16. o.

{470} Bennett, Matthew: Military Aspects of the conquet of Lisbon, 1147, in: Phillips, Jonathan – Hoch, Martin szerk.: The Second Crusade: Scope and Consequences (Manchester, 2001), 73. o.

{471} The Conquest of Lisbon, 56–7. o.

{472} Uo. 70–3. o.

{473} Uo. 78–81. o.

{474} Uo. 90–1. o.

{475} Uo. 128–9., 134–5. és 142–3. o.

{476} Uo. 136–9. o.

{477} Uo. 132–3. o.

{478} Uo. 138–9. és 144–5. o.

{479} Relatio de translatione S. Vincentii martyris; e fordítást lásd in: Constable, Giles: Crusaders and Crusading in the Twelfth Century (Farnham, 2008), 303. o.

{480} The Conquest of Lisbon, 182–3. o.

{481} Alexiad, 422. o.

{482} Brand, Charles M. ford.: Deeds of John and Manuel Comnenus / by John Kinnamos (New York, 1976), 58. o.

{483} Stephenson, P.: Anna Comnena’s Alexiad as a source for the Second Crusade?, Journal of Medieval History 29 (2012), 41–54. o. A második keresztes hadjárat összefüggésében foglalja össze az Alexiasz megírásánál fölhasznált irodalmat.

{484} Jeffreys, E. – Jeffreys, M.: The „Wild Beast from the West”: Immediate Literary Reactions in Byzantium to the Second Crusade, in: Laiou, Angeliki – Mottahedeh, Roy P. szerk.: The Crusades from the Perspective of Byzantium and the Muslim World (Washington DC, 2001), 104. o.

{485} Brial, Michel-Jean-Joseph szerk.: Recueil des Historiens des Gaules et de la France (Paris, 1878), XVI. köt., 9. o.

{486} A Jóannész Kinnamosz történetíró által adott becslés – „kilenc miriád”, vagyis 900 ezer fő – a puszta képzelet szüleménye. Deeds of John and Manuel Comnenus, 60. o.

{487} A gadarénus (vagy gadarai) disznók történetében (Máté 8:28-34; Márk 5:1-20; Lukács 8:26-39) Jézus egy légiónyi tisztátalan lélek által megszállt emberrel találkozott. Miután kiűzte őket belőle, egy körülbelül kétezer disznóból álló kondába küldte az ördögöket, amely sertések a Galileai-tengerbe rohantak és ott megfulladtak.

{488} Jeffreys – Jeffreys: The „Wild Beast” from the West, 109. o.

{489} Freisingi Ottó: I. Frigyes császár tettei, 123. o.

{490} Deeds of John and Manuel Comnenus, 63. o.

{491} Eiréné császárné – leánykori nevén Sulzbachi Bertha – miután 1146-ban nőül ment Manuélhez, klasszikus görög nevet választott magának.

{492} Az Anatólián történő keresztülhaladás reális ütemére vnatkozóan lásd: Phillips, The Second Crusade, 177–8. o.

{493} Cobb: The Race for Paradise, 138–9. o.

{494} Ibn al-Qalanisi, 281. o.

{495} Wibaldnak, Stavelot és Corvey apátjának 1148 februárjában írt levél. Angol fordítását lásd in: Barber–Bate: Letters from the East, 45. o.

{496} Odo of Deuil, 17. o.

{497} A Fleury apátság példáját lásd in: Constable: Crusaders and Crusading in the Twelfth Century, 117–9. o.

{498} Deeds of John and Manuel Comnenus, 69. o.

{499} Odo of Deuil, 64–5. o.

{500} Uo. 56–9. o.

{501} Uo. 112–3. o. Ezzel szemben III. Konrád Dorülaionnál elszenvedett vereségét egy félelmet keltő, részleges napfogyatkozás jelezte előre, amelynek során az égitest hosszú időn át „félbevágott cipóhoz” hasonlított, minden bizonnyal a német király fél szívvel, pipogya módon végrehajtott harctéri ténykedésére emlékeztetve.

{502} Uo. 114–5. o.

{503} Uo. 116–7. o.

{504} Uo.

{505} Uo. 118–9. o.

{506} Ibn al-Qalanisi, 271–2. o.

{507} Ibn al-Athir, I. köt., 382–3. o.

{508} E némileg erőltetett szójáték a Zangi tulajdonnév és a ’vér’ jelentésű (sanguis, sanguinis) latin szó hasonlóságán alapul. William of Tyre, II. köt., 146. o.

{509} Ibn al-Athir, II. köt., 222–3. o.

{510} William of Tyre, II. köt., 394–5. o.

{511} Ibn al-Athír (II. köt., 8. o.) beszámol egy szerencsétlen sorsú fiatal lány történetéről, akit Zangi, majd utána Núr ad-Dín is hadizsákmányként rabolt el, és mindkét alkalommal a moszuli fellegvárba, Zajn ad-Dín Alihoz vitték, aki – mint ahogy a szövegből kiviláglik – megerőszakolta a leányzót.

{512} Az angol fordítást lásd in: Phillips: The Second Crusade, 210. o.

{513} William of Tyre, II. köt., 179. o.

{514} Uo. 180. o.

{515} Lásd: Turner, Ralph V.: Eleanor of Aquitaine (New Haven and London, 2009), 87. o.

{516} William of Tyre, II. köt., 180. o.

{517} A francia király végül az éjszaka kellős közepén erőszakkal vitte magával Jeruzsálembe ellenkező feleségét. (A szerk. megj.)

{518} Deeds of John and Manuel Comnenus, 71. o.

{519} William of Tyre, II. köt., 189–90. o.

{520} Uo. 191. o.

{521} Ibn al-Qalanisi, 286. o.

{522} Uo. 287. o.

{523} William of Tyre, II. köt., 180. o.

{524} Alexiad, 331. o.

{525} Usama ibn Munqidh, 29. o.; Ibn al-Athir, II. köt., 67. o. Ibn Munqidz szerint az inast Szaida ad-Daulának hívták. (A magyar kiadásban: Sza’íd-ad Dawla néven szerepel – 24. o.)

{526} Uszáma Ibn Munqidz: Intelmek könyve, Corvina Kiadó, Budapest, 2006., 25. o. Ford. Simon Róbert. The Book of Contemplation, 30. o.

{527} Ibn al-Athir, II. köt., 68. o.

{528} A Fátimida Kalifátus történetének legújabb tudományos vizsgálatát lásd in: Brett, Michael: The Fatimid Empire (Edinburgh, 2017).

{529} The Best Divisions For Knowledge of the Regions, 163–6. o.

{530} Írja a Damaszkusz szempontjait érvényesítő Ibn al-Kalániszí: Ibn al-Qalanisi, 317. o.

{531} William of Tyre, II. köt., 296. o.

{532} Uo. 297–8. o.

{533} Zaki ad-Din Muhammad al-Wahrani, angol fordítását lásd in: Lyons, Malcolm Cameron – Jackson, D. E. P.: Saladin: The Politics of the Holy War (Cambridge, 1982), 6. o.

{534} Ibn al-Athir, I. köt., 138. o.

{535} Melisenda 1161-ben hunyt el, és Jeruzsálem falain kívül, a Szűz Mária sírja fölött emelt templomban temették el.

{536} Lásd: Buck: The Principality of Antioch, 38–44. o.

{537} Ibn al-Qalanisi, 319–21. o.

{538} A mimbárra vonatkozóan lásd: Hillenbrand: The Crusades: Islamic Perspectives, 152. o.

{539} Tyerman: God’s War, 345. o.

{540} William of Tyre, II. köt., 302. o.

{541} Ibn al-Athir, II. köt., 144. o.

{542} William of Tyre, II. köt., 313. o.

{543} Uo. 303–4. o.

{544} Ibn al-Athir, II. köt., 146. o.

{545} William of Tyre, II. köt., 308. o.

{546} Uo.

{547} Uo. A 319–20. oldalakon szemtanúk elbeszélése alapján készült, nagyszerű leírás olvasható a kalifa palotájának belsejéről.

{548} Abu Shama: The Book of the Two Gardens, a fordítást lásd in: Recueil des historiens des croisades: historiens orientaux (Paris, 1898), IV. köt., 137. o.

{549} Uo. 351. o.

{550} Más források szerint kétmillió aranypénzt ajánlott fel a vezír a jeruzsálemi királynak az elvonulásért cserébe. (A szerk. megj.)

{551} Uo. 356. o.

{552} Uo. 357. o.

{553} Ibn al-Athir, II. köt., 175. o.; Qur’an, VI. köt., 44. o.

{554} Ibn al-Athir, II. köt., 196. o.

{555} Uo.

{556} Számos forrás – például a több szerző jegyezte History of the Patriarches of the Egyptian Church (Az egyiptomi egyház pátriárkáinak története) más magyarázatokkal is szolgál al-Ádid halála kapcsán: öngyilkosságot követett el, miután tudomására jutott, hogy Szaladin testvére, Túránsáh az életére tör; Túránsáh valóban meg is gyilkolta, miután kicsalta belőle kincseinek rejtekhelyét; Szaladin és Túránsáh rávette, hogy igyon bort velük, majd miután elkövette e muszlim vallás által tiltott cselekedetet, letaszították a trónjáról. Lásd: Lev, Yaacov: Saladin in Egypt (Leiden, 1998), 82–3. o.

{557} Ibn al-Athir, II. köt., 197. o.

{558} Richards, D. S. ford.: Baha al-Din Ibn Shaddad / The Rare and Excellent History of Saladin (Farnham, 2002), 17. o.

{559} Ibn al-Qalanisi, 273. o.

{560} Ibn Shaddad, 26–7. o.

{561} Uo. 28. o.

{562} Nicholson, Helen: The Chronicle of the Third Crusade: The „Itinerarium Peregrinorum et Gesta Regis Ricardi” (Farnham, 1997), 23. o.

{563} Imád ad-Dín, idézi Abu Sáma: Recueil des historiens des croisades orientaux, IV. köt., 147. o.

{564} Uo. 153. o.

{565} Karakus észak-afrikai kalandjaira vonatkozóan lásd: Baadj, Amar: Saladin and the Ayyubid Campaigns in the Maghrib, Al-Qantara 34 (2013).

{566} Egy frank ütközőállam gyakorlati hasznát – a Nagyszeldzsuk Birodalom ellen – a fátimida Egyiptomban az első keresztes hadjárat idején sokan fölismerték.

{567} Az angol fordítást lásd in: Hillenbrand: The Crusades: Islamic Perspectives, 166. o.

{568} Szaladin földrengéshasonlatát illetően lásd: Lyons–Jackson: Saladin: The Politics of Holy War, 74. o.; az 1170. évi földrengésre vonatkozóan: Guidoboni, Emanuela és mások: The large earthquake on 29 June 1170 (Syria, Lebanon, and central southern Turkey), Journal of Geophysical Research, 109 (2004).

{569} Lyons–Jackson: Saladin: The Politics of Holy War, 75. o. Szaladin kívánsága (keserű vezeklés) a király neve és a ’keserű’ jelentésű arab „murr” szó hasonlóságát kihasználó szójáték. (Franciául „amer, amere” = keserű, Amalric etimológiája lásd.: https://www.behindthename.com/name/amalric)

{570} William of Tyre, II. köt., 398. o.

{571}

{572}

{573} William of Tyre, II. köt., 407. o.

{574} Elzászi Fülöpre vonatkozóan lásd: Stubbs, William szerk.: Radulfi de Diceto Decani Lundoniensis Opera Historica / The Historical Works of Master Ralph de Diceto (London, 1876), I. köt., 402. o. Ugyanezen időben több más, magán keresztes hadjáratot vezető nemesúr is érkezett (jóllehet korántsem ilyen kirívó okból), például István, Perche grófja, palermói érsek; Vilmos, Nevers grófja; Sancerre-i István; István, Saône grófja, valamint Hugó, burgundiai herceg, lásd: Barber: The Crusader States, 252–3. o.

{575} Christiansen: The Northern Crusades, 71. o.

{576} Barber–Bate: Letters from the East, 53–4. o.

{577} Uo. 73. o.

{578} Aquitániai Eleonóra házassága II. Henrikkel közismerten szerencsétlenül alakult: noha hét felnőtt gyereket neveltek föl (közülük ötből király vagy királynő lett), Eleonóra az 1173–1174-es polgárháborúban föllázadt Henrik ellen, amiért büntetésül tizenöt éven át házi őrizetben tartották.

{579} Ralph de Diceto, II. köt., 34. o.

{580} A találkozásról szóló részletes beszámolót lásd in: Warren W. L.: Henry II, Új kiadás (New Haven and London, 2000), 604–5. o.

{581} V. Balduint 1183-ban, még IV. Balduin életében társkirállyá koronázták, és a leprában szenvedő király halálával vált teljes jogú uralkodóvá.

{582} Broadhurst, Roland: The Travels of Ibn Jubayr (London, 1952), 311. o.

{583} E történet legújabb előadását lásd in: Lee, Jeffrey: God’s Wolf: The Life of the Most Notorious of All Crusaders, Reynald de Chatillon (London, 2016), 202–7. o.

{584} Türoszi Vilmos ófrancia nyelvű folytatása in: Edbury, Peter W.: The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade (Farnham, 1998), 11. o.

{585} Barber–Bate: Letters from the East, 76. o.

{586} Ibn Shaddad, 72. o.

{587} Uo. 73. o.

{588} Ibn al-Athir, II. köt., 323. o.

{589} Barber–Bate: Letters from the East, 77. o.

{590} A templomos regula 419. pontja elméletileg a rendből való kizárásra ítélt minden olyan testvért, aki „a szaracénoktól való félelmében elmenekül a [harc]mezőről, amíg a fehér-fekete zászló [a templáriusok hivatalos, félig fekete, félig fehér zászlaja] fennen lobog”. Lásd: Upton-Ward: The Rule of the Templars, 112. o.

{591} Barber–Bate: Letters from the East, 79. o.

{592} Heraclius pátriárka III. Orbán pápának 1187 szeptemberében küldött beszámolója szerint; uo. 80–1. o.

{593} Türoszi Vilmos ófrancia nyelvű folytatása in: The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade, 59. o.

{594} A prédikátor személyére vonatkozóan lásd: Ibn al-Athir, II. köt., 334. o. A Muhdzsi ad-Dín által tartott khutba angol fordítását lásd in: Slane, William MacGuckin ford.: Ibn Khallikan’s biographical dictionary (Paris, 1842), II. köt., 634–41. o.

{595} A Hodoeporicon et percale Margarite Iherosolimitane című szöveg legújabb szakszerű latin kiadását lásd: Schmidt, Paul Gerhard: Peregrinatio periculosa: Thomas of Froidmont über die Jerusalemfahrten seiner Schwester Margareta, in: Munari és mások: Kontinuität und Wandel. Lateinische Poesie von Naevius bis Baudelaire (Hildesheim, 1986), 476–85. o. Francia fordítását közreadta: Michaud, M.: Bibliothèque des Croisades: Troisième partie (Paris, 1829), 369–75. o. Margit szerzőségének kérdése nem tisztázott: egyértelmű, hogy az írás az ő szenvedését a mártíromság analógiájaként kívánja föltüntetni, és a szövegben rejlő bizonyítékok Margit műveltségét mutatják; ám ugyanúgy elképzelhető, hogy beszámolója a művet szellemíróként lejegyző öccse, Froidmont-i Tamás nevéhez fűződik.

{596} A nők keresztes háborúkban játszott szerepét tárgyaló, mind számosabb munka közül lásd: Edgington, Susan B. – Lambert, Sarah: Gendering the Crusades (Cardiff, 2001); Hamilton, Bernard: Women in the crusader states: the queens of Jerusalem 1100–90, in: Baker, Derek szerk.: Medieval Women (Oxford, 1978), 143–74. o.; Nicholson, Helen: Women’s involvement in the crusades, in: Boas szerk.: The Crusader World, 54–67. o.; Hodgson, Natasha: Women, Crusading and the Holy Land in Historical Narrative (Woodbridge, 2007); Maier, Christoph T.: The Roles of women in the crusade movement: a survey, Journal of Medieval History 30 (2004), 61–82. o.; és különösen ebben az összefüggésben Nicholson, Helen: Women on the Third Crusade, Journal of Medieval History 23 (1997), 335–49. o.

{597} Megmenekülését a város mindenekelőtt szilárd védőműveinek, valamint Montferrati Konrádnak köszönhette: ezt az itáliai nemesurat „valóságos ördögnek” tartották, „rendkívül bátor férfiúnak, aki a szervezésben és a védekezésben is jeleskedett”. Lásd: Ibn al-Athir, II. köt., 329. o. Tripolisz és Antiókhia is sikeresen megvédte magát.

{598} Galatariotou, Catia: The Making of a Saint: The Life, Times and Sanctification of Neophytos the Recluse (Cambridge, 1991), 206–7. o.; Angold, Michael: The fall of Jerusalem (1187) as viewed from Byzantium, in: Boas: The Crusader World, 296. o.

{599} III. Orbán pápasága 1180. november 25-től az 1187. október 20-án bekövetkezett haláláig tartott, vagyis még azelőtt elhunyt, hogy a csupán tizennyolc nappal korábban elfoglalt Jeruzsálem sorsáról beszámoló hírekről esetleg értesülhetett volna. Mi több, Newburgh-i Vilmos angol krónikás állítása szerint a hattíni vereségről (július 4.) szóló hír is csak néhány nappal Orbán halála után jutott el a Pápai Államba. Lásd: See Edbury ford.: The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade, 75. o.; William of Newburgh, 542. o.

{600} Gergelyt 1187. október 21-én szentelték föl pápának, és december 20-án már el is távozott az élők sorából. A pápai trónon III. Kelemen követte.

{601} A bulla angol fordítását lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades, Idea and Reality, 63–7. o.

{602} The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade, 75. o.

{603} Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades, Idea and Reality, 65. o.

{604} Amint ezt az Audita tremendi leszögezi; uo. 66. o.

{605} Loud, G. A. ford.: The Crusade of Frederick Barbarossa: The History of the Expedition of the Emperor Frederick and Related Texts (Farnham, 2010), 41. o.

{606} Az első szám a valószínűbb. Lásd uo. 19. és 32. o., 66. lj.

{607} Uo. 45. o. (az idézetet lásd: Filippi 1:21).

{608} Itinerarium Peregrinorum, 146. és 190. o.

{609} Lásd: See Gillingham, John: Richard I (New Haven and London, 1999), 266–7. o.

{610} A fordítás: uo.

{611} Tyerman, Christopher: How to Plan a Crusade: Reason and Religious War in the High Middle Ages (London, 2015), 263. o.

{612} William of Newburgh, 556. o.

{613} Appleby, John T.: The Chronicle of Richard of Devizes of the Time of King Richard the First (London, 1963), 4. o.

{614} Itinerarium Peregrinorum, 48. o.

{615} Bédier–Aubry: Les Chansons de croisade avec leurs melodies, 283–5. o.; az angol fordítást lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 157–9. o.

{616} Ailes, Marianne – Barber, Malcolm szerk. és ford.: The History of the Holy War: Ambroise’s Estoire De La Guerre Sainte (Woodbridge, 2003), II. köt., 34. o.

{617} I. Vilmos szakállára meg testi erejére, illetve fiáról a történelmi följegyzésekben fönnmaradt anekdoták viszonylagos hiányára vonatkozóan lásd: Matthew, Donald: The Norman Kingdom of Sicily (Cambridge, 1992), 167. o.

{618} Uo. 280. o.

{619} Vesd össze Ambroise: Estoire De La Guerre Sainte c. művét (II. köt., 44. o.) Eboli Péter fordításával in: Wolsing, Ivo: „Look, there comes the half-man!” Delegitimising Tancred of Lecce in Peter of Eboli’s Liber ad honorem Augusti, Al-Masaq (2018), 6. o., és a kommentár. uo. 1–15. o.

{620} Ambroise’s Estoire De La Guerre Sainte, II köt., 39. o.

{621} „Mategrifon”; Appleby: Richard of Devizes, 24–5. o. Itt „GriffonKiller”, vagyis Griffölő néven szerepel.

{622} Ambroise’s Estoire De La Guerre Sainte, II. köt., 48. o.

{623} Uo.

{624} Itinerarium Peregrinorum, 179. o.

{625} Magoulias, Harry J.: O City of Byzantium, Annals of Niketas Choniates (Detroit, 1984), 161. o.

{626} Az ezüstbilincset illetően lásd: Itinerarium Peregrinorum, 194. o. Izsákot végül szabadon engedték, ám nem sokkal azután, 1195-ben meghalt.

{627} Guido rendkívül szerencsésnek mondhatta magát, hogy visszakapta a szabadságát. Szaladin abbéli döntése, hogy Hattín után futni hagyja, nagylelkű lovagias tettnek föltüntetett alantas politikai érdek volt. Arra számított ugyanis, hogy az igencsak népszerűtlen Guido szabad emberként nagyobb zűrzavart fog okozni a frankok között, mintha valamelyik aleppói tömlöcben senyvedne. A szultán egyébként azzal a föltétellel engedte szabadon, ha megígéri, hogy többé nem támad muzulmánokra.

{628} Az esemény leírását lásd in: The Crusade of Frederick Barbarossa, 111. o.

{629} Uo. 115. o.

{630} Saint-Denis-i Rigord; az angol fordítást lásd in: Hosler, John D.: The Siege of Acre: 1189–1191 (New Haven and London, 2018), 109. o.

{631} Itinerarium Peregrinorum, 106. o.

{632} Ambroise’s Estoire De La Guerre Sainte, II. köt., 66. o.

{633} Ibn al-Athir, II. köt., 387. o.

{634} Ibn Shaddad, 146. o.

{635} Uo. 158. o.

{636} A törvényességi szempontok kifejtését, valamint a történteknek Szaladin tetteivel – egyebek mellett a kétszáz templomos és ispotályos lovag Hattín utáni megfontolt, hidegvérű lemészárlását – való rövid összehasonlítását lásd in: Hosler: The Siege of Acre, 154–5. o.

{637} Itinerarium Peregrinorum, 249. o.

{638} Ibn Shaddad, 195–6. o.

{639} Szaladin halálát követően az Ajjúbidák birodalmát súlyos hatalmi harcok rázták meg, és al-Ádilnak csak 1200-ra sikerült bátyja utódaként a helyzetét megszilárdítania.

{640} Az sem felel meg a valóságnak, hogy Dandolo egy konstantinápolyi utcai verekedés során szerezte a sérülését. Lásd: Runciman: A keresztes hadjáratok története (Budapest, 2002), 726. o. A dózse vakságára vonatkozó forrásokat, valamint a romló kézírását illusztráló példákat lásd in: Madden, Thomas F.: Enrico Dandolo and the Rise of Venice (Baltimore, 2003), 65–8. o.

{641} Marzials, Frank Thomas ford.: Chronicles of the Crusades by Villehardouin and De Joinville (London, 1908), 17. o.

{642} Ibn al-Athír (III. köt., 76. o.) beszámol arról, hogy Dandoló lovát valakinek mindig vezetni kellett.

{643} Alexiad, 162–3. o.

{644} Madden: Enrico Dandolo and the Rise of Venice, 71. o.

{645} Dandolo a műfajban elsőként fönnmaradt esküjének teljes szövegét angol fordításban lásd: uo. 96–98. o.

{646} Ebben a korban, amikor a mediterrán világ egyéb országaiban – a nyugati királyságoktól kezdve egészen Bizáncig és az ajjúbida államokig – az érmék nemesfémtartalma drasztikusan csökkent, a grosso bevezetése gazdasági lángelmére valló döntés volt, mert ennek következtében a velencei pénz a nemzetközi kereskedelemben használt legmegbízhatóbb és legkeresettebb valutává vált.

{647} Edgington, Susan B. – Sweetenham Carol ford.: The Chanson d’Antioche: An Old French Account of the First Crusade (Farnham, 2011).

{648} A The Conquest of Jerusalem and the Third Crusade 143. oldalán olvasható állítás szerint Henrik életben maradt volna, ha kedvenc törpéje nem esik rá.

{649} A Post miserabile angol fordítását lásd in: Bird és mások szerk.: Crusade and Christendom: Annotated Documents in Translation from Innocent III to the Fall of Acre, 1187–1291 (Philadelphia, 2013), 31–7. o.

{650} Uo. 32. o.

{651} Moore, John C.: Pope Innocent III (1160/1–1216): To Root Up and to Plant (Leiden, 2003), 103. o.

{652} Neuillyi Fulkóról sokáig úgy vélték, hogy Écryben játszott központi szerepet, ám ezt a föltételezést újabban megcáfolták. Általános prédikátori működésének recens újraértékelését lásd in: Jones, Andrew W.: Fulk of Neuilly, Innocent III, and the Preaching of the Fourth Crusade, Comitatus: A Journal of Medieval and Renaissance Studies 41 (2010), 119–48. o. Pairis-i Mártonra vonatkozóan lásd: Andrea, Alfred J. ford.: The Capture of Constantinople: The „Hystoria Constantinopolitana” of Gunther of Pairis (Philadelphia, 1997), 69–70. o.

{653} A lovagi torna – annak dacára, hogy az egyház a bajvívásra jellemző erőszak és a világi hívságok dicsőítése miatt komolyan helytelenítette – a 13. század fordulóján a lovagi kultúra eleven kifejezési formája volt. E korban a hasonló rendezvényekről nem maradhattak el a nemes eszményeket megjelenítő, romantikus elemek, és élettel teli társadalmi eseménynek számítottak, amelyből azonban a veszedelmek sem hiányoztak: a nyílt mezőn a lovagok népes seregei által életszerűen megvívott, mímelt csatákban gyakran recsegtek-ropogtak a csontok, és nemegyszer a halál is színre lépett. Lásd: Barber, Richard – Barker, Juliet, Tournaments: Jousts, Chivalry and Pageants in the Middle Ages (Woodbridge, 2000), 13–27. o.

{654} Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele (Európa Kiadó, Budapest, 1985), 9. o. Fordította: Szabics Imre.

{655} Phillips: The Fourth Crusade, 66. o.

{656} Jeruzsálemnek az egyiptomi hódítások révén való megközelítését már Oroszlánszívű Richárd is fölvetette, de az ötlet megvalósítására soha nem került sor. A kereszteseknek azt is figyelembe kellett venniük, hogy a Jeruzsálemi Királyság hosszabb távra szóló fegyverszünetet kötött az Ajjúbidákkal, ami gyakorlatilag kizárta a város elleni ostromot, de az Egyiptommal szembeni keresztes támadásokra már nem vonatkozott.

{657} Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele (Budapest, 1985), 14. o.

{658} A helyi vallási alapítványoknak tett adományokra vonatkozóan lásd Viard de Prés és Simon de Malesnes okleveleit in: Slack, Corliss Konwiser szerk.: Crusade Charters: 1178–1270 (Tempe, 2001), 132–3. és 140–1. o.

{659} Robert of Clari, 7. fejezet in: Stone, Edward N. szerk.: Three Old French Chronicles of the Crusades (Seattle, 1939).

{660} Madden: Enrico Dandolo and the Rise of Venice, 141. o.

{661} The Capture of Constantinople, 79. o.

{662} Uo. 80. o.

{663} Andrea, A. J.: Contemporary Sources for the Fourth Crusade (Leiden, 2000) 48. o.

{664} Annals of Niketas Choniates, 242. és 248. o.

{665} Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele (Budapest, 1985), 34. o.

{666} Uo.

{667} The Capture of Constantinople, 83. o.

{668} Uo. 89. o.

{669} Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele (Budapest, 1985), 43. o.

{670} Uo. 45. o.

{671} Harris, Jonathan: Constantinople: Capital of Byzantium, második kiadás. (London, 2017), 6. o.

{672} Geoffroy de Villehardouin: Bizánc megvétele (Budapest, 1985), 45–6. o.

{673} Annals of Niketas Choniates, 298. o.

{674} Uo.

{675} E fordítást, valamint a lovagság és a keresztes háborúk közötti kapcsolat elemzését lásd in: Hodgson, Natasha: Honour, Shame and the Fourth Crusade, Journal of Medieval History 39 (2013), 220–39. o.

{676} Annals of Niketas Choniates, 304. o.

{677} Robert of Clari, 59. o.

{678} Uo. 62. o.

{679} Uo. 71. o.

{680} The Capture of Constantinople, 105–6. o.

{681} Annals of Niketas Choniates, 322. o.

{682} Phillips: The Fourth Crusade, 263. o.

{683} Annals of Niketas Choniates, 323. o.

{684} Dandolo 1205. évi védekezésére vonatkozóan lásd: Queller, Donald E. – Katele, Irene B.: Attitudes Towards the Venetians in the Fourth Crusade: The Western Sources, The International History Review 4 (1982), 2–3. o.

{685} A vallásos buzgalom és a pénz, mint indítóok közötti egyensúlyra vonatkozóan lásd: Neocleous, Savvas: Financial, chivalric or religious? The motives of the Fourth Crusaders reconsidered, Journal of Medieval History 38 (2012), 183–206. o.

{686} Annals of Niketas Choniates, 295. o.

{687} Velencének és Dandolónak a negyedik keresztes háború eseményeiben viselt bűnösségéről folyó vita az idők folyamán sem ült el teljesen – lásd a következő tanulmányhoz írt szórakoztató bevezetést: Madden, Thomas F.: Outside and Inside the Fourth Crusade, The International History Review 17 (1995), 726–7. o.

{688} A negyedik keresztes hadjáratról alkotott muszlim vélekedésre, beleértve Abú Sáma ezen állítására vonatkozóan lásd: el-Azhari, Taef: Muslim Chroniclers and the Fourth Crusade, Crusades 6 (2007), 107–16. o. (az idézet a 109. oldalon).

{689} Annals of Niketas Choniates, 316. o.

{690} Smith, Jerry C. – Urban, William L.: The Livonian Rhymed Chronicle (London, 2007), 3. o.

{691} Christiansen: The Northern Crusades, 80. o.

{692} Chronica Alberti monachi trium fontium, a fordítást lásd uo. 99. o.

{693} Brundage, James A. ford.: The Chronicle of Henry of Livonia / Henricus Lettus, új kiadás (New York, 2004), 53. o. Livóniai Henrik „filiszteusokról” ír, ám bizonyosan a Bírák könyvére utal (7:7), amely Gedeonnak és a háromszázaknak a midianiták fölött aratott győzelmét meséli el.

{694} Uo. 52. o.

{695} Lásd: Fonnesberg-Schmidt, Iben: The Popes and the Baltic Crusades 1147–1254 (Leiden, 2007), 92–3. o.

{696} Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 78. o.

{697} Erre vonatkozóan lásd: Tamm, Marek: How to justify a crusade? The conquest of Livonia and new crusade rhetoric in the early thirteenth century, Journal of Medieval History 39 (2013), 446–7. o.

{698} Dickson, Gary: The Children’s Crusade: Medieval History, Modern Mythistory (London, 2008), 31. o.

{699} Tyerman: God’s War, 572. o.

{700} A III. Lateráni Zsinat 27. kánonjának könnyen elérhető angol fordítását lásd: http://www.papalencyclicals.net/councils/ecum11.htm.

{701} Az angol fordítást lásd: Moore: Pope Innocent III, 149. o.

{702} Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 78–9. o.

{703} Uo. 156. o.

{704} Uo. 157. o.

{705} Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 81. o.

{706} Lippiatt, G. E. M.: Simon V of Montfort & Baronial Government (Oxford, 2017), 99. o.

{707} Sibly, W. A. – Sibly, M. D.: The History of the Albigensian Crusade: Peter of les Vaux-de-Cernay’s ‘Historia Albigensis’ (Woodbridge, 1998), 56. o. Hasonló, ám kevésbé terjengős dicsőítését lásd in: Shirley, Janet ford.: The Song of the Cathar Wars: A History of the Albigensian Crusade (Aldershot, 1996), 27. o.

{708} Montforti Simon a francia király, II. Fülöp Ágost hűbérese volt, akivel Földnélküli János elkeseredett és hosszú ideig húzódó háborút vívott. Jóllehet Simon 1207-ben a leicesteri grófságban megöröklött birtokai nagy részéhez egy rövid időre hozzájuthatott, ám ezeket János csaknem azon nyomban elkobozta, és a földeket meg a belőlük származó jövedelmet magának tartotta meg. A követelést végül híres-neves fia, ifjabb Montforti Simon érvényesítette III. Henrik uralkodása alatt.

{709} The History of the Albigensian Crusade, 69. o.; cf. The Song of the Cathar Wars, 29. o.

{710} The History of the Albigensian Crusade, 93–4. o.

{711} The Song of the Cathar Wars, 33. o.

{712} Uo. 41. o.

{713} The History of the Albigensian Crusade, 238. o. Bernát és Hélis szörnyű tetteire akkor derült fény, amikor a Dordogne folyó mellett fekvő várukat 1214-ben elfoglalták.

{714} A pamiers-i statútumok angol fordítását lásd in: The History of the Albigensian Crusade, 321–9. o. Az eretnekek jogaira vonatkozóan lásd a 10., 11., 14., 15., 24. és a 25. statútumot.

{715} Ibn al-Athir, III. köt., 21. o.

{716} The History of the Albigensian Crusade, 310. o.

{717} The Song of the Cathar Wars, 71. o.

{718} The History of the Albigensian Crusade, 256. o.

{719} Hamvait néhány évvel később a Montfort l’Amaury nevű faluba szállították, és ott helyezték végső nyugalomra.

{720} Moore: Pope Innocent III, 288. o.

{721} Gal 6:14.

{722} Ince egyik legjelentősebb intézkedése, amellyel elősegítette a keresztes intézmények fejlődését, a Quia maior azon pontja volt, amely lehetőséget kínált mindazoknak, akik anyagi források vagy kellő testi erő híján személyesen nem csatlakozhattak a keresztes hadhoz, hogy maguk helyett valaki mást állítsanak ki, vagy egy keresztes alapítványt közvetlen pénzadománnyal támogassanak: az adományozó mindkét esetben ugyanazon lelki jótéteményekben részesült, mint a keresztes hadszíntérre utazó valódi harcosok.

{723} A Quia maior szövegét lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 118–24. o. Olivér pályafutására vonatkozóan lásd: Smith, Thomas W.: Oliver of Cologne’s Historia Damiatina:

A new manuscript witness in Dublin, Trinity College Library MS 496, Hermathena 194 (2013),37–9. o.

{724} A levél fordítását lásd in: Riley-Smith–Riley-Smith: The Crusades: Idea and Reality, 135–6. o.

{725} Uo. Az ötödik keresztes háború meghirdetésének idején számos hasonló csodáról maradtak fönn beszámolók: Olivér ugyanebben a levelében az égen táncoló, szivárványszínben játszó keresztekről is hírt adott. Wendoveri Roger angol krónikás Olivér több állítását is megismételte, és más, az égen megjelenő keresztekről is említést tesz, amelyek a hívőket a keresztes hadhoz való csatlakozásra buzdították. Peters, Edward szerk.: Christian Society and the Crusades 1198–1229 (Philadelphia, 1971), 48–9. o. (A továbbiakban Oliver of Cologne.)

{726} Oliver of Cologne, 48–9. o.

{727} Uo. 59. o.

{728} Uo. 60. o.

{729} Gesta crucigerorum Rhenanorum (Deeds of the Rhenish crusaders); a fordítást lásd in: Bird és mások szerk.: Crusade and Christendom, 157. o.

{730} O’Callaghan: A History of Medieval Spain, 336–7. o.

{731} Vitry Jakab levelének fordítását lásd in: Barber–Bate: Letters from the East, 98–108. o.

{732} Brienne-i János 1210-ben érkezett Keletre, hogy feleségül vegye I. Amalrik unokáját, Máriát. A lány szülei az Oroszlánszívű Richárd keleti tartózkodása idején meggyilkolt nemesember és királyjelölt, Montferrati Konrád, illetve Amalriknak Izabella nevű lánya voltak. Mária 1212-ben, röviddel leánygyermekének világrajövetele után hunyt el, és így Jánosra mint címzetes királyra hagyta a trónt.

{733} Lásd: Perry, Guy: John of Brienne: King of Jerusalem, Emperor of Constantinople, c.1175–1237 (Cambridge, 2013), 30. o.

{734} Némileg másként alakultak a dolgok a két északi keresztes államban: a Tripoliszi Grófság és az Antiókhiai Fejedelemség az antiókhiai örökösödési háború néven ismert, hosszan elnyúló, bonyodalmakkal súlyosbított küzdelembe keveredett egymással. Ebben mindkét állam sorsa – hasonlóképpen fejedelmeik személye – összefonódott egy harmadik északi keresztény országéval: az önálló, ortodox Kilikiai Örmény Királyságéval, amely az 1170-es években elszakadt a Bizánci Birodalomtól, és függetlenné vált. Az ötödik keresztes háború idején ez a konfliktus – kisebb-nagyobb megszakításokkal – már tizenhat éve tartott, bár lassan-lassan és rengeteg bonyodalom árán közeledett a végkifejlet felé, amely 1219-ben következett be, mikor mind Tripolisz, mind Antiókhia a félszemű IV. Bohemond uralma alá került, aki végül legyőzte és túl is élte legfőbb riválisát, II. Leó örmény királyt.

{735} Uo. 55. o. Lásd még: Powell, James M.: Anatomy of a Crusade: 1213–1221 (Philadelphia, 1986), 130–1. o.

{736} Barber–Bate: Letters from the East, 112. o.

{737} Cassidy-Welch, Megan: „O Damietta”: war memory and crusade in thirteenth-century Egypt, Journal of Medieval History 40 (2014); Barber–Bate: Letters from the East, 110. o.

{738} Oliver of Cologne, 102. o.

{739} Barber–Bate: Letters from the East, 113. o.

{740} Oliver of Cologne, 62–3. o.

{741} Uo. 67. o.

{742} Barber–Bate, Letters from the East, 114. o.

{743} Oliver of Cologne, 70. o.

{744} Cobb: The Race for Paradise, 208. o.

{745} Ibn al-Athir, III. köt., 178. o.

{746} Barber–Bate: Letters from the East, 120. o.

{747} Walther von der Vogelweide összes versei. Fordította: Márton László; Kalligram, Budapest, 2017, 337. o.

{748} Oliver of Cologne, 106. o.

{749} Uo. 114. o.

{750} Barber–Bate: Letters from the East, 125. o.

{751} Oliver of Cologne, 134. o.

{752} Hurlock, Kathryn: A Transformed Life? Geoffrey of Dutton, the Fifth Crusade, and the Holy Cross of Norton, Northern History 54 (2017), 18–19. o.

{753} Oliver of Cologne, 139. o.

{754} Salzai Hermann származására és az 1221-ben betöltött valószínű életkorára vonatkozóan lásd: Urban, William: The Teutonic Knights: A Military History (London, 2003), 23–4. o.

{755} Dusburgi Péterről in: Hirsch, Theodor szerk.: Scriptores rerum Prussicarum: Die Geschichtsquellen der Preussischen Vorzeit bis zum Untergange der Ordensherrschaft (Leipzig, 1861), I. köt., 31. o. Dusburgi Péter minden bizonnyal eltúlozta a rend gyöngeségét katonai szempontból, hogy annál jobban kidomborítsa gyors fölemelkedését.

{756} Az idézetet és a német lovagok 1217 és 1221 közötti működésének összefoglalását lásd in: Morton, Nicholas: The Teutonic Knights in the Holy Land, 1190–1291 (Woodbridge, 2009), 32–8. o.

{757} A fordítást lásd in: Bird szerk.: Crusade and Christendom, 260. o.

{758} VI. Henrik Szicíliában hunyt el 1197 szeptemberében, Konstancia pedig 1198 novemberében.

{759} Uo.

{760} Van Cleve, Thomas Curtis: The Emperor Frederick II of Hohenstaufen: Immutator Mundi (Oxford, 1972), 304–5. o.

{761} Sharon, Moshe – Schrager, Ami: Frederick II’s Arabic Inscription from Jaffa (1229), Crusades 11 (2012), 145–6. o.

{762} Uo. 154. o.

{763} Morton: The Teutonic Knights in the Holy Land, 47. o.

{764} Uo. 47–8. o.

{765} A későbbiek során Brienne-i János kárpótlást nyert a jeruzsálemi korona elvesztéséért, amikor 1229-ben Konstantinápoly latin császárává választották. 1231-ben utazott el a korábbi bizánci fővárosba, hogy a Hagia Szophia bazilikában megkoronázzák. Végül a városban hunyt el 1237 márciusában, miután halálos betegsége idején ferences szerzetesi fogadalmat tett.

{766} A fordítást lásd in: Van Cleve: The Emperor Frederick II of Hohenstaufen, 198–9. o.

{767} Barber–Bate: Letters from the East, 126. o.

{768} Recueil des historiens des croisades: Historiens Orientaux (Paris, 1872), I. köt., 103. o.

{769} Barber–Bate: Letters from the East, 129. o.

{770} Uo.

{771} Giles, J. A. ford.: Roger of Wendover’s Flowers of History (London, 1849), I. köt., 522–3. o.

{772} Barber–Bate: Letters from the East, 127. o.

{773} Bird szerk.: Crusade and Christendom, 259. o.

{774} Ibn al-Athir, III. köt., 294. o.

{775} Barber–Bate: Letters from the East, 131. o.

{776} Roger of Wendover’s Flowers of History, I. köt., 524. o.

{777} Barber–Bate: Letters from the East, 132. o.

{778} Az eredeti szöveget lásd in: Huillard-Bréholles, Jean Louis Alphonse: Historia diplomatica Friderici secundi (Paris, 1855), II. köt., 549–2. o.

{779} Christiansen: The Northern Crusades, 123. o.

{780} Urban: The Teutonic Knights, 44. o.

{781} Fonnesberg-Schmidt: The Popes and the Baltic Crusades, 195–6. o.

{782} Hartmann von Heldrungen teuton testvér beszámolója szerint, amelynek fordítását lásd in: The Livonian Rhymed Chronicle, 145. o.

{783} Christiansen: The Northern Crusades, 128. o.

{784} A fordítást lásd in: The Teutonic Knights in the Holy Land, 82. o.

{785} Michael, Maurice ford.: The Annals of Jan Długosz: Annales seu cronicae incliti regni Poloniae (Chichester, 1997), 180. o. Długosz arról a figyelemre méltó részletről is tudósít, miszerint a mongolok a biológiai hadviselés kezdetleges formáját is alkalmazták: egy óriási X-szel meg egy szakállas fejjel díszített zászlót tartottak a magasba, amely megrázva „dögletes szagot árasztó felhőt” bocsátott ki magából, amely bűztől a lengyel harcosok ájultan estek össze.

{786} A tatár elnevezés a feltételezések szerint a mongolok önmaguk jelölésére használt terminusából alakult ki, és Nyugaton a görög eredetű latin tartarus – „alvilág” – kifejezéssel fönnálló hasonlósága miatt terjedt el.

{787} Büngten, Ulf – Di Cosmo, Nicola: Climatic and environmental aspects of the Mongol withdrawal from Hungary in 1242 ce, Scientific Reports 6 (2016), 1. o.

{788} The Annals of Jan Długosz, 181. o.

{789} A János papról szóló legendát egy 1165-ből való, I. Manuél Komnénosz bizánci császárnak küldött levélhamisítvány terjesztette, amelyet egy történész „a cifra dagályosság és a gyermekded nagyzolás orgiájaként” jellemzett. Helleiner, Karl F.: Prester John’s Letter: A Mediaeval Utopia, Phoenix 13 (1959), 48. o. A levél egyik korai változatának fordítását lásd in: Uebel, Michael: Ecstatic Transformation: On the Uses of Alterity in the Middle Ages (New York and Basingstoke, 2005), 155–60. o. Lásd még: de Rachewiltz, Igor: Papal Envoys to the Great Khans (London, 1971), 34–40. o.

{790} A szerencsétlen áldozatok a Nyugati Hszia birodalombeli tangutok voltak. De Rachewiltz, Igor ford.: The Secret History of the Mongols: A Mongolian Epic Chronicle of the Thirteenth Century (Leiden, 2006), I. köt., 198. o.

{791} Jackson, Peter: The Mongols and the West, 1221–1410 (Abingdon, 2014), 60. o.

{792} Bird szerk.: Crusade and Christendom, 316. o.

{793} Uo., 322. o.

{794} E dendrokronológiai vizsgálatok alapján levont következtetés forrása: Büngten – Di Cosmo: Climatic and environmental aspects of the Mongol withdrawal from Hungary, 6. o. Lásd még: Jackson: The Mongols and the West, 72–3. o.

{795} Jackson, Peter: The Mongols and the Islamic World: From Conquest to Conversion (New Haven and London, 2017), 78. o.

{796} Robert, Patriarch of Jerusalem in: Barber–Bate: Letters from the East, 142–3. o.

{797} Uo. 143–4. o.

{798} Uo. 144. o.

{799} Hillenbrand: The Crusades: Islamic Perspectives, 222. o.

{800} Barber–Bate: Letters from the East, 145. o.

{801} II. (Courtenay-i) Balduin voltaképpen Brienne-i János társuralkodója volt, ám annak halálától már egyedüli császárként kormányzott. 1261-ben a várost visszafoglaló bizánci katonák elűzték Konstantinápolyból, így ő volt a negyedik keresztes hadjárat alkalmával alapított, rövid életű keresztes állam utolsó latin császára.

{802} Chronicles of the Crusades: Being contemporary narratives of the Crusade of Richard Coeur de Lion / by Richard of Devizes and Geoffrey de Vinsauf; and of the Crusade of Saint Louis / by Lord John de Joinville (London, 1848), 379. o.

{803} De Rachewiltz: Papal Envoys to the Great Khans, 214. o.

{804} Jean Sarrasin levelének fordítását lásd in: Bird szerk.: Crusade and Christendom, 354–60. o.

{805} Uo.

{806} Makrízí in: Chronicles of the Crusades: Being contemporary narratives, 544. o.

{807} Uo. 545. o.

{808} Uo. 547. o.

{809} Uo. 432. o.

{810} Crawford, Paul szerk.: The „Templar of Tyre”: Part III of the „Deeds of the Cypriots” (Aldershot, 2003), 37–8. o.

{811} Hülegü kán levele IX. Lajosnak, fordítása in: Barber–Bate: Letters from the East, 145. o.

{812} Amitai-Preiss, Reuven: Mongols and Mamluks: The Mamluk-Ilkhanid War, 1260–1281 (Cambridge, 1995), 36. o.

{813} Hülegü kán levele Kutuznak, fordítása in: Lewis, Bernard: Islam: From the Prophet Muhammad to the Capture of Constantinople (New York, 1974), I. köt., 84–5. o.

{814} A szunnita kalifátus Kairóban éledt újjá al-Musztaszim nagybátyja, II. al-Musztanszír uralkodása idején, 1261-ben. Ez inkább afféle bábkormány volt a mameluk szultánok felügyelete alatt.

{815} Uo., 84. o.

{816} Möngke nagykán 1259-ben bekövetkező halála után a Mongol Birodalom fokozatosan részekre szakadt, és az Ilkánida Birodalom függetlenné vált – jóllehet az ilkánok csak 1295 után tértek át a muzulmán hitre.

{817} Barber–Bate: Letters from the East, 155. o. Figyelmet érdemel azonban Peter Jackson érvelése, mely szerint a frankok valójában alábecsülték a mongolok óvatosságát a tekintetben, hogy a látszólag törékeny latin államokat megtámadják. A félelmük valójában abból adódott, hogy egy újabb keresztes hadjáratot idéznek elő, amelynek következtében beteljesül majd ama jóslat, hogy keresztény földön fognak vereséget szenvedni. Jackson, Peter: The Crisis in the Holy Land in 1260, English Historical Review 95 (1980), 496–9. o.

{818} Amitai-Preiss: Mongols and Mamluks, 33. o.

{819} A részleteiben igen csak vázlatos semlegességi megállapodás létezéséről szóló vitát lásd in: Jackson: The Crisis in the Holy Land in 1260, 503. o.

{820} Amitai-Preiss: Mongols and Mamluks, 41. o.; Lewis: Islam: From the Prophet Muhammad to the Capture of Constantinople, I. köt., 87. o.

{821} Templar of Tyre, 38. o. Valójában a szerző, aki a Deeds of the Cypriots című munka jelentős részét írta, valószínűleg nem templomos lovag, hanem csupán írnok volt, aki egy ideig Beaujeu-i Vilmos nagymester szolgálatában állt.

{822} Lásd: Khowaiter, Abdul-Aziz: Baibars the First: His Endeavours and Achievements (London, 1978), 24. o.

{823} Ibn ‘Abd al-Zahir; in Fatima: Baybars I of Egypt, 98. o.

{824} Templar of Tyre, 24. o.

{825} Ibn ‘Abd al-Zahir; in: Fatima: Baybars I of Egypt, 151. o.

{826} Barber–Bate: Letters from the East, 159. o.

{827} Thorau, Peter: The Lion of Egypt: Sultan Baybars I & the Near East in the Thirteenth Century (London and New York, 1992), 98–104. o.

{828} Uo. 160. o.

{829} Humphreys, R. Stephen: Ayyubids, Mamluks, and the Latin East in the Thirteenth Century, Mamluk Studies Review 2 (1998), 11–3. o.

{830} Thorau: The Lion of Egypt, 168. o.

{831} Templar of Tyre, 59. o.

{832} Uo. Lásd még: Thorau: The Lion of Egypt, 191–2. o.

{833} Ibn ‘Abd al-Zahir; a fordítást lásd in: Gabrieli, Francesco: Arab Historians of the Crusades (Berkeley and Los Angeles, 1969), 311. o.

{834} Bajbarsz ezekben az években kifejtett rendkívüli erőfeszítéseire vonatkozóan lásd: Irwin, Robert: The Middle East in the Middle Ages: The Early Mamluk Sultanate, 1250–1382 (Beckenham, 1986), 46. o.

{835} Érdekes tény, hogy Eduárd megtámadására a szultán épp egy aszaszint szemelt ki, ugyanis Bajbarsz nemcsak a keresztes államokat támadta, hanem az aszaszinok megmaradt szíriai várait is módszeresen lerombolta, ekképpen bevégezve a mongolok Perzsiában elkezdett művét.

{836} A történet leírását lásd in: Templar of Tyre, 69. o.

{837} A mérgezésre vonatkozó állítások tárgyalását lásd in: Thorau: The Lion of Egypt, 241–3. o.

{838} Templar of Tyre, 100. o.

{839} Abu l’Fidá; fordítása in: Gabrieli: Arab Historians of the Crusades, 342. o.

{840} Templar of Tyre, 101–2. o.

{841} Uo. 104. o.

{842} Abu l’Fidá; fordítása in: Gabrieli: Arab Historians of the Crusades, 345. o.

{843} Templar of Tyre, 109. o.

{844} Abu l-Mahászin; fordítása in: Gabrieli: Arab Historians of the Crusades, 347. o.

{845} Templar of Tyre, 113. o.

{846} Uo.

{847} Abu l-Mahászin; fordítása in: Gabrieli: Arab Historians of the Crusades, 347. o.

{848} Abu l’Fidá; fordítása in: Gabrieli: Arab Historians of the Crusades, 346. o.

{849} A Torsello vagy Torcello becenév eredete homályos.

{850} Marino Sanudo családi hátterére és olvasási szokásaira vonatkozóan lásd: Lock, Peter ford.: Marino Sanudo Torsello, the Book of the Secrets of the Faithful of the Cross / Liber secretorum fidelium crucis (Farnham, 2011), 1–8. o. A következőkben eme kötetben található életrajzi adatokra és textuális fordításra támaszkodtam.

{851} Tyerman, C. J.: Marino Sanudo Torsello and the Lost Crusade: Lobbying in the Fourteenth Century, Transactions of the Royal Historical Society 32 (1982), 65. o.

{852} A pápák 1309-től 1376-ig nem Rómában, hanem Avignonban székeltek.

{853} A fordítás in: Housley, Norman szerk.: Documents on the Later Crusades: 1274–1580 (Basingstoke, 1996), 17. o.

{854} Uo., 41. o.

{855} Fidenzióra vonatkozóan lásd: Schein, Sylvia: Fideles Crucis: The Papacy, The West and the Recovery of the Holy Land 1274–1314 (Oxford, 1991), 93–102. o. Az elveszített területek visszaszerzésével foglalkozó írásokkal kapcsolatban lásd: Leopold, Antony: How to Recover the Holy Land: The Crusade Proposals of the Late Thirteenth and Early Fourteenth Centuries (Aldershot, 2000).

{856} Lock szerk.: Book of the Secrets of the Faithful of the Cross, 154. o.

{857} A digitalizált térképek (British Library Add.MS 27376) a www.bl.uk címen tekinthetők meg.

{858} A szicíliai muzulmán kolóniára vonatkozóan lásd: Maier, Christoph T.: Crusade and rhetoric against the Muslim colony of Lucera: Eudes of Châteauroux’s Sermones de Rebellione Sarracenorum Lucherie in Apulia, Journal of Medieval History 21 (1995), különösen a 366. o. és a függelék.

{859} Szicília birtoklásáért folyó háborúk – a Hohenstaufok férfiágának kihalása után – húsz éven át dúltak. A küzdelem a francia uralom ellen 1282 húsvéthétfőjén kitört palermói felkeléssel kezdődött, amelyet a szicíliai vecsernye néven tart számon a történelem

{860} Smith, Damian J. – Buffery, Helena: The Book of the Deeds of James I of Aragon / A Translation of the Medieval Catalan Llibre dels Fets (Farnham, 2003), 379–80. o.

{861} Lásd: Strayer, J. R.: The Crusade against Aragon, Speculum 28 (1953), 104. o.

{862} Az Aragóniai Péter ellen kiadott bulla latin szövegét lásd in: Fontemoing, Albert: Les Registres de Martin IV (1281–1285) (Paris, 1901), 107–14. o.

{863} Az idézet forrása: The Templar of Tyre, 164. o. Lásd még: Barber, Malcolm: The New Knighthood: A History of the Order of the Temple (Cambridge, 1994), 294. o.

{864} Molay-i Jakab haditervének angol fordítását lásd in: Barber, Malcolm – Bate, Keith szerk.: The Templars: Selected Sources (Manchester, 2002), 105–9. o.

{865} Máté 25:41. A Llull-szöveg fordítását lásd in: Housley: Documents on the Later Crusades, 36–7. o.

{866} Ibn al-Athir, II. köt., 324. o.

{867} Az Ad providam kezdetű pápai bullából, fordítása in: Barber–Bate: The Templars: Selected Sources, 320. o. Spanyolországban és Portugáliában az ispotályosok nem részesültek a templomosok vagyonából, azt a pápa mások között osztotta szét.

{868} Nicholson, Helen: The Knights Hospitaller (Woodbridge, 2001), 46–7. o.

{869} Dupuy, Mark: „An Island Called Rhodes” and the „Way” to Jerusalem: Change and Continuity in Hospitaller Exordia in the Later Middle Ages, in: Nicholson, Helen szerk.: The Military Orders 2: Welfare and Warfare (Farnham, 1998), 346–7. o.

{870} Lásd: Luttrell, Anthony: The Aragonese Crown and the Knights Hospitallers of Rhodes: 1291–1350, English Historical Review 76 (1961), 1–19. o.

{871} Taylor, Craig – Taylor, Jane H. M. ford.: The Chivalric Biography of Boucicaut, Jean II Le Meingre (Woodbridge, 2016), 49. o.

{872} Taylor–Taylor: The Chivalric Biography of Boucicaut, 25. és 30. o.

{873} Given Wilson, Chris: Henry IV (New Haven and London, 2016), 61. o.

{874} Uo. 62. o.

{875} Az idegen keresztesek hagyományosan télen és nyáron harcoltak együtt a teuton lovagokkal a balti pogányok ellen. E hadjáratok reysen (vagy Reisen) néven voltak ismertek.

{876} Hector, L. C. – Harvey, Barbara F.: The Westminster Chronicle, 1381–1394 (Oxford, 1982), 446–9. o.

{877} Given Wilson: Henry IV, 69. o.

{878} Toulmin Smith, Lucy szerk.: Expeditions to Prussia and the Holy Land made by Henry, Earl of Derby in the years 1390–1 and 1392–3: being the accounts kept by his Treasurer during two years (London, 1894), liv. o.

{879} Given Wilson: Henry IV, 73. o.

{880} Taylor–Taylor: The Chivalric Biography of Boucicaut, 52. o.

{881} Uo. 59. o.

{882} A mongol Ilkánida Birodalom, amely a 13. század közepén a főhatalmat követelte magának Kis-Ázsiában, az 1350-es években összeomlott és szétesett.

{883} Lásd például: Coopland, G. W. ford.: Letter to King Richard II: a plea made in 1395 for peace between England and France: original text and English version of Epistre au Roi Richart / Philippe de Mézières (Liverpool, 1975).

{884} Christoph Brachmann szavait idézve a nikápolyi hadjárat „meglehe-tősen izgalmas egyvelege volt a keresztes háborúnak, a lovagi utazásnak, valamint a török elleni támadásnak a Magyar Királyság védelmében”. Brachmann, Christoph: The Crusade of Nicopolis, Burgundy and the Entombment of Christ at Pont-à-Mousson, Journal of the Warburg and Courtauld Institutes 74 (2011), 183. o.

{885} Taylor–Taylor: The Chivalric Biography of Boucicaut, 63. o.

{886} A magyar történeti irodalom az angolszász szerzőkkel szemben szeptember 28-ra teszi a csata időpontját. (A szerk. megj.)

{887} Macaulay G. C. szerk.: The Chronicles of Froissart (London, 1904), 444. o.

{888} Taylor–Taylor: The Chivalric Biography of Boucicaut, 72. o.

{889} Uo. 187–98. o.

{890} Granada elfoglalását tárgyaló legújabb tanulmány: Drayson, Elizabeth: The Moor’s Last Stand : How Seven Centuries of Muslim Rule in Spain Came to an End (London, 2017).

{891} Az első útján készített, azóta elveszett hajónaplójának Bartolomé de las Casas történetíró által készített kivonata szerint. Az idézet forrása: Cohen, J. M. ford.: The Four Voyages of Christopher Columbus (London, 1969), 37. o.

{892} Uo.

{893} Uo.

{894} Számos más médiumhoz hasonlóan és az új-zélandi főcenzor határozatának megfelelően, amely megtiltotta a támadásokkal kapcsolatos anyag terjesztését, úgy döntöttem, hogy az említett videókhoz vagy az elkövető kiáltványának szövegéhez nem közlök linkeket. Ezeket bárki könnyen megtalálhatja, de – fölösleges is hozzátenni – tartalmuk szélsőséges és visszatetsző.

{895} Az Iszlám Világfront nyilatkozatát lásd: https://fas.org/irp/world/para/docs/980223-fatwa.htm.

{896} A Fehér Ház archívuma, lásd: https://georgewbush-whitehouse.archives.gov/news/releases/2001/09/20010916-2.html. Bin Ládennek a Bush által használt „keresztes háború” kifejezésre adott explicit válaszát lásd: „Bin Láden októberi interjújának lejegyzett változata”, CNN.com, 5 February 2002, http://edition.cnn.com/2002/WORLD/asiapcf/south/ 02/05/binladen.transcript/.

{897} Bin Laden war on „crusaders”, Daily Telegraph, 2001. szeptember 25.

{898} Az al-Dzsazíra műsora Bin Ládennel 2003. február 15-én.

{899} Eilperin, Juliet: Critics pounce after Obama talks Crusades, slavery at prayer breakfast, Washington Post, 2015. február 5.

{900} Bar-Yosef, Eitan: The Last Crusade? British Propaganda and the Palestine Campaign, 1917–18, Journal of Contemporary History 36 (2001).

{901} ISIS Sri Lanka claim mixes Tamil, Arabic, Asia Times, 2019. április 22.

{902} Soha nem koronázták meg, a „Szent Sír Védelmezője” címet használta.

{903} A hatalmat 1243-ig II. Hohenstaufen Frigyes, később további régensek gyakorolták.

{904} 1291-től csak címzetes.