16
 
Ismétlődő történelem

Jajgatásuk az egekig hatolt…

Anna Komnéné 1147. december 1-jén belépett hatvannegyedik életévébe. Születésnapját a Konstantinápoly Deuteron negyedében található Kegyelemmel teljes Szűzanya (Kekharitómené) nevű kolostorában töltötte. E minden szükségessel gazdagon ellátott zárdát – afféle fényűző, palotaszerű „öregekotthonát” – Anna édesanyja alapította a bizánci királyi család nőtagjai számára. Anna több mint huszonöt esztendőt töltött itt az életéből, miután a fivére, II. Ióannész Komnénosz az apjuk 1118-ban bekövetkezett halálát követően ármánykodással vádolta meg és ide száműzte. Noha voltaképpen házi őrizetben élt, az idejét hasznosan töltötte az apácafátyol alatt, jeles tudósokat gyűjtött maga köré, akik a Szentírással és az ókori bölcsek munkáival foglalkoztak. Ő maga pallérozottságban bármelyikükkel fölvehette volna a versenyt, lévén maga is elsőrendű történetíró volt, aki élénk érdeklődést tanúsított a nyelvtan és az ékesszólás, a metafizika és az orvostudomány kérdései iránt is, tanulmányozta Platón és Arisztotelész munkáit, és fejből tudott terjedelmes passzusokat idézni a Bibliából meg Homérosz műveiből.

Az 1140-es évek folyamán Anna ebben a kolostorban kezdte írni élete nagy művét, az atyja dicső tetteit megörökítő, az ókori görög historikusokra emlékeztető, emelkedett stílusban megfogalmazott Alexiaszt. A munka összeállításánál sokat merített Alexiosz uralkodása idején átélt gyermek- és serdülőkori emlékeiből, a veterán katonákkal folytatott beszélgetéseiből, valamint a császári irattárban őrzött dokumentumokból.{481} Nemcsak Alexiosz alakját örökítette meg, hanem írt anyjáról, Eirénéről, Guiscard Róbertről, Tarantói Bohemondról, az északi tájakon élő besenyőkről, a keleti törökökről, illetve a nyugatról érkezett, fosztogató, barbár keresztesekről. Eközben pedig minden tovatűnt szellemalakját fölelevenítette annak a világnak, amelynek még élő, kevés relikviái közé ő maga is tartozott.