3. fejezet

A vámpír a New College Lane fölött átívelő, Hertford College két részét összekötő híd ívelt felületén ült az árnyékban, hátát a college egyik újabb épületéhez tartozó, kopott kőnek vetette, lábát pedig a híd tetejének támasztotta.

Feltűnt a boszorkány, meglepő biztonsággal mozogva a Bodley előtti járda egyenetlen kövein. Elhaladt alatta, egyre gyorsuló iramban. Az idegesség miatt fiatalabbnak látszott a koránál, és kihangsúlyozódott sebezhetősége.

Hát ő a félelmetes történész – gondolta fanyarul mosolyogva, gondolatban átfutva a nő rövid önéletrajzát. Matthew a szakmai eredményei alapján még azután is idősebbnek képzelte Bishopot, hogy megnézte a képét.

Diana Bishop szemmel látható nyugtalansága ellenére kihúzta magát, a háta egyenes volt. Talán nem lesz olyan könnyű megfélemlíteni, mint remélte. Ezt sugallta könyvtárbéli viselkedése. A nő a félelem nyoma nélkül állta a tekintetét, pedig Matthew már megszokta, hogy számíthat erre, ha az illető nem vámpír – bár sokszor még vámpírok esetében is.

Amikor Bishop befordult a sarkon, Matthew végigkúszott a tetőkön, amíg el nem érte a New College falát, ahol halkan lecsúszott a falak övezte területre. A vámpír ismerte a college alaprajzát, és sejtette, hol a nő lakosztálya. Már a nő lépcsőjével szemközti egyik ajtónyílásban bújt meg, amikor az elindult fölfelé.

Matthew követte őt tekintetével a lakosztályában, ahogy szobáról szobára járt, és fölkapcsolta a lámpákat. Egy lökéssel kinyitotta a konyhaablakot, félig nyitva hagyta, majd eltűnt.

Így legalább nem kell betörnöm az ablakot vagy feltörnöm a zárat – gondolta.

Matthew átszaladt a nyílt téren, és megmászta az épületet, keze és lába biztos fogódzót talált a régi habarcsban, illetve a vörösréz esőcsatornán és néhány vastag kúszónövényen. Új leshelyéről észlelte a boszorkány jellegzetes illatát, és hallotta az oldalak zizegését, ahogy a nő lapozott. Kinyújtotta a nyakát, és bekémlelt az ablakon.

Bishop olvasott. Matthew azon töprengett, hogy amikor a nő arca kisimul, másmilyennek látszik. Mintha a bőre tökéletesen rásimult volna a csontra. Feje lassan lehanyatlott, ő maga pedig fáradt sóhajjal a párnára dőlt. A szabályos légzés hangjából Matthew rövidesen tudta, hogy Bishop elaludt.

A vámpír elrugaszkodott a faltól, és a lábát fölemelve bejutott a boszorkány konyhaablakán. Nagyon régen nem mászott már be egy nő lakosztályába, és korábban is csak ritkán esett ez meg vele. Rendszerint olyankor tett ilyet, ha teljesen belehabarodott valakibe. Ezúttal az ok teljesen más volt, mindazonáltal pokoli nehezen tudott volna kimagyarázkodni, ha valaki rajtakapta volna.

Matthew-nak tudnia kellett, hogy az Ashmole 782 még mindig Bishop birtokában van-e. Nem tudta átkutatni az íróasztalát a könyvtárban, de amikor gyorsan odapillantott, úgy látta, mintha nem lenne a kéziratok között, amiket ma nézett. Mindazonáltal nem volt nagy a valószínűsége, hogy egy boszorkány – egy Bishop – hagyta volna kicsúszni a kezei közül a kötetet. Nesztelen léptekkel végigjárta a kis lakosztályt. A kézirat nem volt sem a fürdőszobában, sem a hálóban. Halkan elkúszott a kanapé mellett, ahol a boszorkány aludt.

A boszorkány szemhéjai rángatóztak, mintha egy filmet nézne, amit csak ő lát. Egyik keze ökölbe szorult, a lába időnként ide-oda ugrált. Az arca azonban derűs volt, nem zavarta, akármit is művelt a teste többi része.

Valami nem stimmelt. Matthew az első pillanattól érezte ezt, amikor meglátta Bishopot a könyvtárban. Karba fonta a kezét, és tanulmányozta a nőt, de továbbra sem tudott rájönni, mi az. Ebből a boszorkányból nem a beléndek, a kén és a zsálya megszokott illata áradt. Valamit rejteget – gondolta a vámpír –, nem csak az elveszett kéziratot.

Matthew elfordult, keresve az asztalt, amit a nő íróasztal gyanánt használt. Könnyű volt észrevenni, könyvek és iratok hevertek rajta szerteszét. Az volt a legvalószínűbb, hogy iderakta a kicsempészett kötetet. Ahogy egy lépést tett felé, elektromosság szagát érezte, és megdermedt.

Fény szűrődött ki Diana Bishop testéből – a körvonalak mentén mindenhol áradt a pórusaiból. A halványkék fény először felhőszerű leplet alkotott, ami néhány másodpercig hozzátapadt. Egy pillanatra úgy látszott, mintha a boszorkány csillámlana. Matthew hitetlenkedve rázta a fejét. Ez lehetetlen volt. Évszázadok óta nem látott olyat, hogy egy boszorkányból ilyen ragyogó fény áradt volna.

Matthew-nak azonban voltak más, sürgősebb teendői. Tovább kereste a kéziratot, sietősen átkutatva az íróasztalon található holmikat. Csalódottan túrt a hajába. A boszorkány illata mindenütt ott volt, és elvonta a figyelmét. Matthew megint a díványra nézett. Bishop újra mocorogni kezdett, a térde lassan a mellkasa felé mozdult. Testének felszínén ismét fényesség lüktetett, egy pillanatig csillámlott, majd alábbhagyott.

Matthew a homlokát ráncolta, és törte a fejét az előző este kihallgatott beszélgetés és a szeme elé táruló látvány közötti ellentmondáson. Két boszorkány traccsolt az Ashmole 782-ről meg arról a boszorkányról, aki kikérte. Az egyik szerint az amerikai történész nem használta a varázserejét. De Matthew látta a Bodleyban – és most a tanúja volt, hogy milyen erővel áramlik át a nőn. Arra gyanakodott, hogy tudományos tevékenységéhez is használta a varázserejét. Sokan, akikről a nő írt, korábban a vámpír barátai voltak – Cornelius Drebbel, Andreas Libavius, Isaac Newton. Tökéletesen örökítette meg hóbortjaikat és rögeszméiket. Varázserő nélkül hogyan érthetne meg egy mai nő ilyen régen élt embereket? Matthew futólag eltűnődött, vajon Bishop őt is képes lenne-e ilyen hátborzongató pontossággal megérteni.

Az órák hármat ütöttek, megriasztva őt. A torka kiszáradt. Rájött, hogy már jó néhány órája áll ott mozdulatlanul, és figyeli, ahogy az álmodó boszorkány ereje hullámokban tör elő. Egy pillanatra fölmerült benne, hogy a boszorkány vérével csillapítja a szomját. Talán már egyetlen korty is felfedné a hiányzó kötet helyét, és utalna rá, milyen titkokat őriz a boszorkány. De fékezte magát. Csak az Ashmole 782 megtalálásának vágya miatt kokettált a titokzatos Diana Bishoppal.

Ha a kézirat nincs a boszorkány lakosztályában, akkor még mindig a könyvtárban van.

Halk léptekkel kiment a konyhába, kisurrant az ablakon, és beleolvadt az éjszakába.