25. FEJEZET

Mikor Havily belépett Marcus hálószobájába, tudta, hogy járt már ott. még ha csak a sötét foltban is. Pontosan olyan volt a szoba, ahogy azt az emlékeiben őrizte.

Marcus átkarolta, majd lassan tolta őt hátra − ez kedvenc szokása volt − ezúttal az ágyig, míg Havily lába a matracnak ütközött. Ezután hátradöntötte őt az ágyra, majd lehúzta két válláról a ruháját. Aztán hirtelen hátralépett, és szúrós szemekkel vakkantotta:

− Fordulj meg!

− Miért? − Havily feltámaszkodott a könyökére.

− Számít? Előfordult már, hogy nem tetszett valami, amit veled csináltam? − morogta Marcus.

Havily lélegzete is elakadt, de ellenkezés nélkül fordult a hasára. És még mielőtt tiltakozhatott volna, Marcus a háta közepe mentén tépte le róla a ruhát, ügyet sem vetve a cipzárra.

− Tán nem tetszett neked ez a ruha? − kérdezte mosolyogva Havily. Tudta már, mi lesz Marcus válasza.

A harcos felmordult.

− Nagyon is tetszett. Csakhogy tetszett a többi krapeknak is a teremben. Lépten nyomon a te melledet nézték. hol az egyik, hol a másik, én meg már legszívesebben kardot rántottam volna.

Havily hason feküdt fekete selyem tangában, combig érő fekete harisnyában. Marcus kikapcsolta a melltartóját, majd azt is lerántotta róla.

Havily ezután hallotta, ahogy a harcos is leveszi a ruháit. Ó, teremtőm.

Hátrafordította a fejét és nézte, ahogy Marcus épp kilép az alsónadrágjából, majd odalép mögé.

Tárd szét a lábad, küldte felé telepatikusan.

Marcus ezután egy gondolattal eltüntette róla a tangát, majd felmordult, és befészkelte magát Havily két combja közé. Testének legkeményebb része a hüvelynyílásánál játszadozott. Milyen nedves vagy, sugározta az agyába.

Miért, mit vártál? Hisz itt vagy, nem? küldte a választ Havily.

Érezte, ahogy a férfi csípője a fenekére nehezedik. Édeskömény illatfelhő áradt felé, eközben Marcus a hüvelynyílásánál incselkedett a makkjával, ám nem hatolt belé, pedig Havily hívogatóan lökdöste felé a csípőjét.

Marcus kissé oldalvást csúszott, ujjaival játszadozott duzzadt szeméremajkain. Havily hangosan felnyögött, mire a férfi két ujjával keményen beléhatolt. Havily felkiáltott, ugyanekkor Marcus ajkai a lány szárny tövére siklottak, majd nyalogatta és szopogatni kezdte. Havily teste lángolt.

Robbanásszerűen jött Havily számára az orgazmus, arcát a vánkosba fúrva sikoltott fel, teste vonaglott. Mikor aztán lenyugodott, Marcus kisiklatta két ujját a testéből, megcsókolta a lány nyakát, majd feljebb csúszott a füléhez és azt mormolta:

− Még csak most kezdtük.

− Ó, te jó ég − szólt hangosan Havily, miközben nyögdécselve reszketett.

Tetszik a látvány? küldte felé a lány.

Csak egy morgás volt a válasz, aztán Havily már érezte is, hogy Marcus hímtagja ismét a hüvelynyílásának feszül.

Havily lehunyta a szemét, és nagyon boldognak érezte magát.

Marcus égett a vágyakozástól. Be kellett fejezniük, ami négy hónappal korábban elkezdődött. Hisz nem olyan nagy dolog beteljesíteni a breh-hedden-t. Hímtagját mélyen a lány hüvelyébe csúsztatta. Majd egyszerre isszák egymás vérét, végül kölcsönösen egymás elméjének legmélyére hatolnak.

− Itt az idő − suttogta Marcus, két ujjával Havily nyakát simogatta.

− Igen − nyögte a lányt.

Marcus megcsókolta Havilyt.

− A véredet akarom − mondta végül.

− Én meg azt akarom, hogy a véremet vedd, most. és mindig. − Havily elmosolyodott.

− Az legalább igazi férfierőt ad nekem − szólt Marcus gonoszul vigyorogva.

Havily megborzongott, majd fejét oldalra fordítva nyújtotta a nyakát.

− Akkor még inkább kezdjük.

Marcus kinyújtózott Havily testén, combjaival tolta szét a lány térdeit, hogy nagy teste elférjen. Ám hirtelen feszültséget érzett a lányban.

− Mi az? − kérdezte.

− Hát ez az. a breh-hedden… vagy tán nem?

− De igen, − felelte Marcus. − És mihelyt a véred bennem van, nincs megállás, nincs visszaút.

− Én pedig a csuklódat szívom?

− Hát persze. − Marcus hangja esett egy oktávot.

A harcos hímtagja lüktetett és majd szétrobbant, a hüvelynyíláshoz érve egy hüvelyknyit behatolt. Havily felnyögött.

Tovább, küldte Marcus felé.

Várj! Marcus is többet akart, de muszáj volt visszafogni magát. Lehajolt, és Havily nyakát nyalogatta. Vámpírfogai előtörtek és. eljött az idő. Mély lélegzetet vett, faszát kis lökésekkel egyre mélyebbre csúsztatta Havily hüvelyébe, aztán lassú, állandó tempót vett fel.

Ó, Marcus, nyöszörgött Havily a fejében. Az egész testem lángol. Csináld…

Marcus erre gyorsan és kellő mélységben hatolt a nyakába a fogaival, majd szívni kezdte Havily nektárját. Ó. magasságos ég.

Szenzációs érzés volt Havily számára, ahogy Marcus egyszerre hatolt a nyakába, közben hímtagjával mélyen és keményen döfködte. A harcos fel nyögött, miközben a vérét szívta.

Vedd… a… csuklómat, hallatszott Havily fejében az elhaló telepatikus hang.

A lány a szájához emelte a férfi csuklóját. Érezte lüktető ereit, miközben Marcus szája továbbra is az ő nyakára tapadt. És most előtörtek Havily vámpírfogai is, aztán megnyalta a bőrt a férfi csuklóján. Marcus felnyögött, mikor a lány fogai gyorsan és könnyedén beléhatoltak.

Marcus vére olyan volt a szájában, mint valami egzotikus elixír. Édeskömény, küldte felé.

Vadvirág, jött Marcus válasza és ismét felnyögött.

Marcus, most már csináljuk ezt végig, olyan közel vagyok már…

Kész vagy?

Igen.

Belépek az elmédbe, te pedig ugyanezt teszed velem, aztán így maradunk.

Rendben.

Havily érezte, hogy Marcus a mentális pajzsainak feszül, ő pedig teljesen kinyitotta azokat. A férfi elméje mélyen az övébe hatolt, teljesen átjárta azt, miközben ő tovább itta Marcus vérét. Jó érzés volt vámpírnak lenni, és élvezte, hogy a férfi a fejében volt.

Milyen gyönyörű vagy, Havily. A szívem eltelt veled… és most, hatolj be az elmémbe. Csak készülj fel… és kezdd.

Havily nem habozott. Nekifeszült Marcus mentális pajzsainak, azok persze engedtek, a harcos pedig ismét felnyögött, miközben asszonya az elméjébe hatolt. Miután odabent volt, Marcus élete nyitott könyvvé vált előtte. Látta az egész életét, az emlékeit, mint a gyorsított felvétel, úgy pergett le előtte.

Érzem mindazt, amit te érzel, küldte Marcus. Ó, uram!

Én ugyanazt érzem. Annyira… izgató!

Az orgazmus, amit Havily átélt, kettős intenzitású volt, mert érezte Marcus orgazmusát is. Élvezet élvezetre halmozva. Kihúzta fogait Marcus csuklójából, hangosan felsikoltott, mert az öröm, amit érzett, Marcus öröme is volt. A harcos is kihúzta a fogait Havily nyakából, háta ívben feszült meg, csodás harcos testét teljes egészében megmutatva.

Aztán lepillantott Havilyre.

− Ez valami hihetetlen volt.

Asszonya bólintott, majd felnevetett, a levegőt markolászva.

− Most már egyek vagyunk − szólt lágyan Marcus.

Egy héttel a Nagykövetek Fesztiválja után Rith Do’onwa végigvonult házának folyosóján, Burmában, Mandalay külvárosában. a Másik Földön. Ez csak az egyik otthona volt, de talán számára a legkedvesebb. A Halandók Földjén az 1800-as évek brit gyarmati házainak mintájára készült.

Három nő tartotta tökéletes rendben a házát. három burmai rabszolga, akiket évszázadok óta tartott a szolgálatában.

Mikor az első hálószobába ért − mely egyben a legnagyobb is volt megállt a küszöbön. Megérezte azt az örömmámort, azt a kábult eufóriát, amit egy évvel ezelőtt élt át először, mikor a jövőbeni jövendölésekben találkozott a szárnyas halandóval.

Az utóbbi hetekben itt látta őt, pontosan ebben a szobában, és ebben a hatalmas franciaágyban. Persze mindent aszerint rendezett be, ahogy azt a jövőbeli jövendölések képeiben látta. ezért volt itt az az antik burmai Buddha bronzszobor is.

Ő majd békére lel, ha ezt a Buddhát látja.

Rith elmosolyodott.

Már alig várta, hogy idehozza a lányt és itt tarthassa. Lehet, hogy a mesterének is szüksége lenne rá, bár hogy milyen tekintetben, azt nem tudta kibogozni a jövőképből. Ám ez különösebben nem is érdekelte, fő, hogy betölti szerepét a Parancsnok mesés céljainak elérésében.

Crace Felsőbb Adminisztrátor halála leegyszerűsítette a jövőbeni karrierjét. De hisz különben is előre látta Crace halálát.

Rith olyan dolgokat is tudott, amiket még Greaves sem, és ebben egészen biztos volt. Mert képes volt belelátni a jövőbeni történésekbe, rendszerint messze megelőzve a Látnokokat szerte a földkerekségen.

Rith otthagyta az előre elkészített hálószobát, és a dolgozószobájából nyíló kis szentélyébe ment. Meditációs fülkéjében egyetlen magas támlájú, kényelmes karosszék állt, puha sötétkék bársony bevonattal. Elnyújtózott a puha párnázatú székben, két kezét összekulcsolta a hasán és lehunyta a szemét. Mélyen relaxált, mert így tudott belépni a szivárványszínű fényekbe. Ezek vetítették elé a jövő térképét.

Havily Morgan fénysugara mindig is erőteljes volt, ám most már lágy, zöldszínü aurával körülvéve világított. Ha nem lett volna az ellensége, elgyönyörködött volna benne. A sáv tovább szélesedett, és a White Lake fölött repülve meglátta Alison Wellst. Fölötte a Harmadik Földre vezető átjáró nyílt meg kissé. Jól ismerte a próféciát, miszerint Alison Wells nyitja meg a dimenziók közti átjárót a Harmadik Földre.

De pillanatnyilag egy másik fénysugarat keresett, melynek színe arany és ametiszt. Ez a szárnyas halandó fénysugara, akit a Látnokok szerte a világon nagyra tartanak. ő az, Parisa Lovejoy.

Igen, Lovejoy átlépő-jelölt volt a kulcsfontosságú személy, Rith pedig mindent megtesz, hogy mielőbb hatalmába kerítse ezt a nőszemélyt, majd Greaves lábai elé fektesse. Most ő volt a legértékesebb, mert olyan erős és páratlan képességgel rendelkezett, mellyel a Parancsnok javára billenthetik a háború menetét. Természetfeletti képességeivel belelátott mások életébe a valós időben, ám Rith számára nem ez volt a fontos. A nő igazi értékét royle szárnyainak jelentése és összetétele adta. Bár ő még mindig nem értette, miféle erőt képez az ilyen szárnyak birtoklása, amit Greaves a maga javára fordíthat a háborúban. Pillanatnyilag azzal törődött, hogy kidolgozza a tervét a nő kézrekerítésére.

Rith egyszerű ember volt. Egyetlen mindenekfeletti vágya volt: hasznára lehessen mesterének. Mióta ő is magához vette a haldoklók vérét, szíve és lelke Darian Greavesé volt.

Elhagyta Parisa Lovejoy fénysugarát, és egy sötétkék fénysávot keresett, melyet igen jól ismert attól a naptól fogva, hogy átlépett a Másik Földre. több évszázada. Ez a fénysáv ugyanis ő maga volt.

Belépett ebbe a fényáradatba, ahol legnagyobb meglepetésére egyenruhát viselt, mely egy házi takarítócégé volt. Látomásában a takarítócég teherautóján utazott, mely megállt pár méterre egy benzinkúttól az 1-10 és a Litchfield Road mellett. A sofőr pedig a Központot hívta. Egy pillanattal később boltíves átjáró tűnt fel, azon túl pedig egy agyag és cement burkolatú hosszú kocsifeljáró.

Rith jól ismerte ezt a helyet. Medichi Harcos birtoka volt.

Ezután kioltotta a jövőkép fényeit. Szíve hevesebben vert. Közeleg az időpont, amikor rendkívül fontos szerep vár rá az Eljövendő Rend megvalósításában. Most pedig egyértelmű, hogy munkát kell vállalnia annál a takarítóvállalatnál.

Több mint egy hét telt el a Nagykövetek Fesztiválja óta. Parisa küszködve kereste a szavakat, melyekkel közli döntését Medichivel. Tudta, hogy a harcos boldogtalan lesz ettől, de meg kellett tennie.

Az élet normális mederbe tért a villában, már egy takarítóvállalat is érkezett, úgyhogy Parisa és Medichi kimentek a házból.

A lány az olívafa ligetben sétált nehéz szívvel. Medichi mintegy húszméternyire állt tőle, őt figyelte, őrizte, annak ellenére, hogy a védőköd óvta a birtokot a nagyerejü behatolókkal szemben.

Szíve sajgott, miközben Medichit nézte, ahogy lehajtott fejjel beszélt a telefonjába. De mese nincs. ő már döntött.

Nem neki találták ki a Másik Földet, ezért nem is fog átlépni. Túl sokat látott, túl sok mindent élt át, és annak ellenére, hogy jobban beleillett ebbe a világba, mint amelyikbe született, elege volt.

Lehet, hogy szárnyai vannak és kézi energiabombát is tud hajítani, ezenkívül természetfeletti képességgel tud kukkolni, őt mégsem a háborúra teremtették. Ezt jól tudta. Vissza akart térni a könyvtárába. Már több mint egy hete beteget jelentett, úgyhogy ideje visszatérni.

Azonfelül pedig vágyott is a nyugalomra és rendre, amit számára a könyvek és a számítógépek jelentettek, meg a tinta- és nyomdaszagú épület.

Mikor Medichi kissé elfordult tőle − még mindig a telefonjába beszélve −, az egyik munkásra lett figyelmes, aki feléje integetett. kellemes külsejű férfi volt, ázsiai vonásokkal. Fehér pamutnadrágot viselt, valamint bő, fehér pamutinget. Mosolygott és integetett felé.

Valami nyugalom szállta meg Parisát, sőt, talán öröm is, miközben elindult a férfi felé.

− Itt dolgozik a takarítókkal? − kérdezte tőle.

A férfi vállat vont, a fejét rázta. Talán nem is tud angolul.

Már csak vagy kétméternyire volt a férfitől, mikor Parisa megérezte a veszélyt, de nem értette, mit jelenthet. Talán épp ez a férfi van veszélyben. Körülnézett, valami halál vámpírja után kutatva, akinek valahogy talán sikerült bejutnia a birtokra. Ám ekkor egy sovány kar fonódott köré, majd érezte a tűszúrást a nyakában.

Annyira még tudatánál volt, hogy megforduljon és lássa, hogy az egyetlen ellenség a helyszínen az a széles homlokú és széles orrú ázsiai férfi.

Milyen különös.

Antony, szólt lágyan az agyával. Mindig ezt tette, ha szüksége volt valamire.

Antony. Aztán csak a nagy semmi.

Medichi hallotta, hogy valaki néven szólítja a fejében. Parisa lenne? Bizonyára rendelkezik telepatikus képességekkel, csak talán nem tud róla.

Délután egy óra volt, Parisa pedig tőle nem messze, az olívaligetben állt. Épp elfordult tőle, mintha valami épp elvonná a figyelmét. Még mosolyog is.

Aztán Medichi tarkóján felállt a szőr.

Ó, a francba!

Habozás nélkül kezébe kapta a kardját.

Körbeforgott az ellenséget keresve, ám semmit sem talált. Csak a takarítószolgálat végezte megszokott munkáját. És ennek a cégnek a dolgozóit gondosan megrostálj ák.

Éberen pásztázta végig a birtokot, jobbra-balra forogva.

Még mindig semmi.

Épp letette a telefonját, mert Thorne-nal beszélt, aki tájékoztatta, hogy Marcus heti két alkalommal éjjeli szolgálatban lesz a harcosokkal, amellett, hogy ellátja a Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátori tisztét is. Medichinek tetszett ez a megoldás.

Elindult Parisa irányába. Már épp eltette volna a kardját, mikor ismét érzékelte a veszélyt. Valami nem volt itt rendjén. Érezte. Parisa mozdulatlanul állt ugyanabban a helyzetben, nagyon nyugodtan, ami érthetetlen volt számára.

− Parisa? − szólította nevén a lányt, és megszaporázta lépteit.

Mikor a lány nem válaszolt, újból megszólította. Parisa nem fordult felé, semmi módon sem jelezte, hogy hallotta volna őt. Mi az ördög folyik itt?

Medichi most már futásnak eredt. Porfelhő söpört el a lány mellett, a leveleket körbe forgatta a szél, ám a lány ruhája meg sem lebbent.

Medichi ekkor megértette.

− Nem! − üvöltötte.

Amit ő Parisának hitt, most egy rezdüléssel semmivé vált. Időzített hologram volt.

Parisa eltűnt. többé nincs ott vele.

Térdre esett, és az égbolt felé üvöltött.

Két órával később, miután a Milícia száz Harcosa átfésülte a birtokot, a Vér Harcosai vették őt körül, és az egész villát felforgatták, el kellett fogadnia a tényt, hogy Parisa nincs többé. Elvitték. De hogyan és kicsoda?

A földön ült, ahonnan Parisa eltűnt.

Marcus és Havily jelent meg előtte, a lány egy papírlapot nyújtott át.

− Átvizsgáltattuk a takarító stábot − mondta Marcus. − A képen látható férfi új volt a cégnél. Alaposan átvilágították és a legszigorúbb próbáknak is megfelelt, Seriffe ezredes azonban ismeri ezt a férfit: Greaves egyik szolgája, név szerint Rith Do’onwa.

Antony ellensége arcára pillantott. A benne dúló düh túlságosan is erős volt ahhoz, hogy kifejezésre juttassa. Egyszerűen csak dúlt benne. A nő, akit a sors neki szánt, nincs többé. Elvitte egy férfi. aki egy napon majd az ő kezétől hal meg. Erre megesküdött.

Egy héttel később Havily felöltözködött, amilyen csendben csak tudott. Nem akarta felébreszteni Marcust. A harcos álomba zuhant, miután szeretkezett vele, és most kimerült volt. Egész éjszaka harcolt, Medichi Harcos oldalán kaszabolta a halál vámpírjait a Superstitionsnál.

Embert próbáló volt a feladata, de Marcus megoldotta. Havily adott neki a véréből, ami mindig erővel töltötte el. Így pihent délután egy óráig, aztán bement a hivatalába, hogy eleget tegyen új kötelességeinek.

Endelle már megindította a hivatalos eljárást, hogy Marcust megerősítsék tisztében, mint az ő Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátorát. A bizottság pedig nem emel majd kifogást Marcus személye ellen, mert Endelle beleegyezett, hogy a Nagykövetek Fesztiválján történt gyújtóbomba támadásért a halál négy vámpírját áldozzák fel. Holott mindenki tudta, hogy más, sokkal erősebb vámpírok voltak a felelősek, ám bizonyítékok hiányában felesleges volt a továbbiakat forszírozni.

Miután felöltözködött, Havily átment a szobán, egyenesen Marcushoz, és szokása szerint a homlokára tette a kezét. Szeretlek, küldte agyába a gondolatot.

Ilyenkor Marcus rendszerint elmosolyodott, ám nem ébredt fel. Ma reggel azonban kinyitotta a szemét és jókorát sóhajtott.

− Foglalkozz Medichivel, kérlek.

− Tudod, hogy azt teszem. − Azzal Havily odahajolt és megcsókolta Marcust.

− Szeretlek − mondta a férfi.

− Én is szeretlek. nagggggyon.

Marcus bólintott, elmosolyodott, majd lehunyta a szemét egy mély sóhaj kíséretében.

Havily még egyszer megcsókolta, majd Medichi keresésére indult.

Az olívafa ligetben találta meg. Odament hozzá, karját a derekára tette. Medichi izmos karjával lazán fogta át a lány vállát. Nemrég zuhanyozott, fehér pamutinget vett fel a rekkenő nyári hőség ellen. Július volt már, a páratartalom emelkedett, mintegy előrejelezve a közelgő nyári monszunokat. Nedves haja a hátára omlott.

− Parisa itt állt, pontosan ezen a helyen − mondta Medichi. − És most nincs többé.

− Antony − szólt lágyan Havily, igyekezve, nehogy elsírja magát.

Medichi szaggatottan sóhajtott fel.

− Most mihez kezdjek? Elvesztettem őt, ahogy egykor elvesztettem a feleségemet és meg sem született fiamat, évszázadokkal ezelőtt. Hogy hagyhattam, hogy ez történjen? A francba is.

Havily megölelte, ám nem jöttek szavak az ajkára. Az ellenség erős volt, és valami oknál fogva ennél az esetnél felülkerekedett. Medichi tehát szenvedett, ahogy az összes többi harcos, akiknek szerettei áldozatul estek a háborúnak.

− Megtaláljuk őt. Mindannyian keressük, és meg fogjuk találni. Endelle megengedte, hogy kutassak utána a sötét foltban.

Medichi nem válaszolt, csupán légzését nyújtotta el jobban, így próbálva nyugtatni magát.

− Mondd, mit tehetek érted, barátom? − kérdezte végül Havily.

Medichi lepillantott rá, arckifejezése ellágyult.

− Szeresd a harcosodat, amíg csak lehet. Szeresd teljes szívedből. Légy mellette, mert minden véget érhet egy szempillantás alatt.

− Tudom − suttogta Havily. − Tudom.