14. FEJEZET

Crace lassú köröket leírva sétálgatott a Parancsnok őszibarackosában. Sokszor járt már ezen a helyen, Greaves pedig szeretett itt időzni.

Még nem volt dél sem. Tudta azonban, hogy Greaves többnyire a nap huszonnégy órájában dolgozott, ezért gazdájával ebben az órában találkozni ugyanolyan alkalmas volt, mint bármely más időpontban. Most is bőr harci kiltjét viselte és a szandálját. ezen kívül semmi mást. Hisz mindjárt ezután a találkozó után lesz dolga, amihez nem vehet fel inget és nyakkendőt.

A barackos alatt, mélyen a földben húzódott Greaves birodalma és Parancsnoki Központja, több emelet mélységben. Itt voltak a halál vámpírjainak laktanyái is, akiket éjszakánként szedett össze a föld minden tájáról. Crace ezért teljes mértékben biztos volt abban, hogy Endelle-nek halvány fogalma sincs a Parancsnok egyre növekvő birodalmáról vagy magáról a főhadiszállásáról, mely folyamatosan terjeszkedett a föld alatt.

Ám Crace − minthogy mind fizikai ereje, mind természetfeletti képességei jelentősen megnövekedtek − kezdte másképp és talán kevesebb dicsfényben látni a Parancsnokot. Úgy látta, hogy Greaves páncéljának csillogása halványult valamelyest.

Ő már az első pillanattól kezdve sokat ajánlott fel mesterének, és most még többet tud, ezért hát legfőbb ideje, hogy Greaves bizonyos fokig valódi autonómiát adjon neki és több beleszólást a háború menetébe. A legkevesebb, hogy közvetlenül irányítsa a dolgokat Metró Phoenixben. Anélkül, hogy az a szemétláda Rith gátolhatná.

Legjobb tudomása szerint Rith elsődleges feladata a megfigyelés volt. Vagyis ez a szarházi egy istenverte kém. Még csak egy alacsonyabb rangú hivatalnok sem volt, nemhogy Felsőbb Adminisztrátor. Ugyan mi az ördögöt tett le ez a fickó az asztalra?

Ezen túlmenően Rith-nek voltak saját ötletei arra nézve, hogyan folytassák a két nő üldözését. Egy igen fontos stáb tartozott az irányítása alá, akik Endelle főhadiszállásán végeztek megfigyelést. Crace pedig tudta, ahogy Rith is tudta, hogy a nők Endelle védelme alatt állnak. Így aztán sem Rith, sem a haverjai nem közelíthetik meg még százméternyire sem a szárnyas halandót vagy Morgan vámpírt.

A két nő elfogásának megkísérlése Endelle főhadiszállásán nagyjából annyira lehetett hasznos, mint egy bolha tökét csiklandozni. Ezért vitába is szállt ezzel a szarházi vámpírral, ám Rith makacsul ragaszkodott a tervéhez, nem volt hajlandó visszakozni. Ráadásul még Greaves is jóváhagyta. Pedig Crace véleménye szerint Rith szarházi hülye alak volt.

Crace pedig pontosan tudta, hol van a két nő. Valami megmagyarázhatatlan ösztönből fakadóan érezte meg, hogy Medichi Harcos villájában húzták meg magukat. Nem csak azért volt ésszerű ez a helyszín, mert az Átlépők Védelmezőinek egyike volt a tulajdonos, hanem mert nem lehetett kideríteni a birtok hollétét. vagyis ködöt vontak köré. Mégpedig nem akármilyen közönséges védőködöt. mert maga Endelle műve volt ez a kurva erős védőköd.

Szóval a keresett nők ott voltak. Csupán annyit kellett volna tennie, hogy minden erőforrását a hely szomszédságára összpontosítja, aztán mihelyt valamelyik nő feltűnik, máris lecsaphatna rá. az istenit.

Rith azonban le se szarta Crace intuícióit, és a csapatait Thorne sedonabeli házától Santiago Tucson-i házáig terjedően szórta szét. Így aztán baszhatta a saját tervét.

Amire tehát szüksége volt, azt egyedül Greaves adhatta meg neki − engedélyt arra, hogy átirányíthassa a csapatokat.

A levegő megremegett mellette. Egy pillanattal később pedig megjelent a Parancsnok, kifürkészhetetlen arckifejezéssel, csillogó kopasz fejjel, bal kezén hosszú karmokkal. Mint mindig, most is tökéletesen vasalt, gyapjú Hugo Boss öltönyt viselt selyeminggel. Most is, mint mindig, citrom és terpentin szaga volt, ami igencsak furcsa párosítás, tekintetbe véve kifogástalan megjelenését.

Na, mindegy.

Crace már épp megszólalt volna, ám a Parancsnok karmainak egy pattintásával beléfojtotta a szót. Greaves ugyan nem csinált sportot e különleges nyúlványok használatából, csakis olyankor alkalmazta, ha emlékeztetni akarta alattvalóit rendkívüli természetfeletti erejére.

− Minek köszönhetem a megtiszteltetést, hogy ide hívatott? − kezdte a Parancsnok halk és igen lágy hangon.

Crace érezte, hogy hibát követett el, és ennek első jele a homlokán kiütköző veríték volt. A második pedig a hirtelen jött hányinger. Te jó ég.

Ám nem riadt vissza. hiszen küldetése volt: meg kellett szereznie saját vérdonorját, bármi áron is.

− Medichi Harcos villájának kellene elsődleges, sőt egyetlen célpontunknak lenni. A zsigereimben érzem, hogy ez így van, ehelyett azonban az ön szolgája, Rith a halál vámpírjainak több osztagát is mindenféle más helyszínen állította fel szerte a Sonora-sivatagban, még Tucsonban is. Azt akarom. − ám hangja itt elhalt, mert Greaves nagy kerek szemei most összeszűkültek.

Crace felszisszent, merthogy a másodperc törtrésze alatt arccal a veranda durva kövezetén fekve találta magát. Aztán megérezte a nyakának feszülő pengét is. Feje úgy fordult, hogy jobb arca került a földre, így láthatta gazdájának finommüvű olasz cipőit, miközben a veranda egyik végétől a másikig sétál, ami azt jelentette, hogy Greaves széles hatókörben kiterjesztett személyes erejével nyomta őt a földre és szegezte nyakának a kést.

Egy évszázadnak tűnő idő után a Parancsnok leült vele szemben az egyik betonpadra, lábát keresztbe tette a térdén, amúgy úri módon.

Crace képtelen volt elfordítani a nyakát, ezért egyebet sem látott, mint a Parancsnok zakójának legalsó gombját. Ha csak egy centiméternyit is megmozdul, a késpenge − mely már így is megkarcolta a bőrét − mélyen beléhatol. Ebben a helyzetben érezte, ahogy a vér lefolyik nyakának két oldalán. Szíve úgy vert, mint a gőzkalapács.

A kurva életbe! Pedig oly sok szép terve volt. Tényleg meg kell halnia?

Aztán súlyos sóhajt hallott.

− Mit tegyek magával, kedves Crace barátom? − hangzott Greaves kettősen rezgő hangja, mely egyidejűleg Crace agyában is felharsant. Erre lehunyta a szemét és felnyögött. A hangos- és a telepatikus kommunikáció együttes hatása − megtetézve a kettős rezgéssel − olyan éles fájdalmat okozott, mintha kést forgattak volna az agyában.

− Attól tartok, magával egy kicsit elszaladt a ló, különösképpen velem szemben. Mióta dönthet úgy, hogy magához hívat?

Crace szeretett volna bocsánatkérést mekegni, visszavonni a szavait, és kihallgatásért esedezni, ám képtelen volt megmozdítani ajkait.

− Milyen türelmetlen. Pedig azt hittem, egy kicsit jobban felnőtt már legutóbbi kalandunk óta Wells vámpírral kapcsolatban. De azt hiszem, igazából visszafejlődött. Nagy csalódás ez nekem, bár úgy gondolom, ez az én hibám. Sosem lett volna szabad adnom magának a haldoklók véréből. Persze honnan is tudhattam volna, hogy ilyen mohón kap majd utána?

A késpenge ekkor eltűnt, és Crace először vehetett rendesen levegőt. Ám továbbra is úgy maradt, hason fekve.

− Felállhat.

És miközben Crace felállt a veranda kövezetéről, karjai megremegtek. Te jóságos ég. az ő erős, izmos karjai most tényleg remegtek.

Mindennek ellenére vitatkozni akart, ám ahogy ott állt felegyenesedve, és lepillantott még mindig ülő gazdájára, kicsinek és jelentéktelennek érezte magát, egy csótánynak, melyet egy gondolat hatására eltiporhatnak azok a fényesen csillogó olasz cipők.

− Maga azt teszi, amit mondok, Crace. A szolgám, Mr. Rith csupán azt tette, amit kértem tőle, maga pedig tiszteletben fogja tartani a velem kapcsolatos pozícióját. Megegyeztünk? − Ez az utolsó szó hangosan is elhangzott, kettős rezonanciával, valamint telepatikusan is. Ezzel mintha újfent kést forgattak volna Crace agyában. Ismét arccal előre zuhant a kövezetre, arca újfent a durva burkolathoz szorult. Így feküdt hason néhány percig, mire rájött, hogy egyedül van, és senki sem kényszeríti ebbe a helyzetbe. Feltérdelt, néhányszor mélyet lélegzett, míg szívverése lecsillapodott, s a feje nem fájt már annyira, és a kezei sem remegtek.

Próbálta megszívlelni Greaves dorgálását, de csupán engesztelhetetlen dühöt érzett, melynek tárgya egy széles homlokú, széles orrú, fekete hajú valaki volt, aki valahonnan a Kaukázus keleti részéről jött. Az a rohadék.

Talpra állt. Figyelme észak felé fordult. Végül is Medichi villája innen csak pár mérföldnyire van. A maga részéről Greaves és Rith le vannak szarva. Tudta, hogy Havily Morgan ott van és rá vár. Mindegy, hogy Endelle védőköde eltakarja azt a villát, a GPS megmutatja legalább a körvonalait, és ő ott fog várni.

Úgy van, az istenit neki, ott fog várni a halál vámpírjainak három osztagával. Akkor aztán majd elveszi, amit már egyszer eltulajdonított.

Az egyetlen dolog, ami tényleg mindig megviselte Greavest, ha egy szolgája lázadozott. Csak ilyenkor támadt benne a kudarc érzése, ami pedig igen ritkán kísérte abbéli erőfeszítéseit, hogy uralma alá hajtsa a Másik Földet. Nem zavarta, ha szócsatába keveredett Endelle-lel, vagy el kellett utaznia a különböző Tartományokba éjszakánként, hogy a halál vámpírjainak újabb csapatait küldje Phoenixbe. Nem bánta a komoly diplomáciai trükköket és vargabetűket, melyek mind kellettek ahhoz, hogy rávegye a Felsőbb Adminisztrátorokat, fordítsanak hátat Endelle adminisztrációjának, és csatlakozzanak őhozzá. Sőt, már kezdte élvezni a nevetséges ÁFEB kihallgatásokat.

Ám mikor egy szövetségese ilyen röhejes erőfitogtatásba kezd, hogy magához hívatja őt a világ más tájáról, ez volt az az eset, amikor kedve lett volna ölni.

Közel állt ahhoz, hogy véget vessen Crace életének, ám már évtizedek óta komolyan tartotta magát ahhoz az elvhez, hogy mindig mással végezteti el a piszkos munkát. Fontos volt, hogy az ő lapja tiszta maradjon. Azonkívül pedig erős volt a gyanúja, hogy Eldon Crace − bármilyen meglepő módon növekedett meg természetfeletti képessége és a fizikai ereje − saját maga vesztét okozza majd. Ha ez a vámpír képes megöletni magát azért, mert a Vér Harcosainak fészkéből lop. hát úgy kell neki.

Egy áttűnéssel visszatért Rio de Janeiróba, ott pedig sűrű bocsánatkérésbe kezdett a brazil Felsőbb Adminisztrátornál a tapintatlanságáért, amiért se szó, se beszéd kénytelen volt otthagyni a tárgyalásokat. Természetesen beszélt portugálul. folyékonyan.

A hölgy egy fotelben ült, Greaves pedig előtte állt.

− Mint már említettem, van egy remekül működő bányám Burmában, Mogok közelében. Nagy örömmel ajánlanám fel nagyrabecsülésem jeléül. Azt akarom, hogy minden Felsőbb Adminisztrátorom érezze, mennyire fontos személyesen nekem és a Genfi Kerekasztalomnak is. − Egész csinos nő volt, és Greaves megérezte. nemi izgalmát. Nagyon helyes.

− Maga igazán nagyon bőkezű − felelte az Adminisztrátor. Greaves a selyemblúzára pillantott, melyen a harmadik gomb ki volt gombolva. Nem kerülte el a figyelmét, ám sosem keverte az üzletet a szórakozással. majd később talán bűvöletbe ejtheti a Felsőbb Adminisztrátort, aztán kitörli a memóriáját. Még mindig idegesítette Crace kihallgatása, úgyhogy ezután neki is jól jön egy kis kikapcsolódás.

A hölgy mentális pajzsait próbálgatta, amitől egyfelől megdöbbent, de egyben örömmel töltötte el. Ugyanis a nő mentális védekező képessége szinte a nullával volt egyenlő.

− Leülhetek? − kérdezte Greaves.

A hölgy oldalra billentette a fejét.

− Nagy örömömre szolgálna.

Greaves elmosolyodott.

Mikor Havily kinyitotta a hivatal ajtaját, Marcust látta közeledni a folyosón. Felüdítő látvány volt az Endelle-lel folytatott szokásosan kiborító találkozó után.

Nyitva hagyta az ajtót Alison és Parisa előtt, előbbi halkan beszélt az átlépő-jelölttel, miközben átfogta a vállát.

− Na, hogy ment? − kérdezte Marcus.

− A szokásos módon − suttogta Havily. − De látnod kellett volna Parisát. Mikor Endelle a szoba másik végéből erővel meglökte, Parisa viszonozta a szívességet, hogy Endelle seggre esett. Teljesen ledöbbentem.

Nyílt az ajtó. Ó, a francba. hát persze, a természetfeletti hallási képesség. Meg kellett volna várnia, míg visszaérnek a villába, és csak azután kezd el pletykálni Endelle-ről.

− Havily, árulj el nekem valamit − kezdte a mondandóját Legfőbb Nagysága.

Havily szembefordult munkaadójával.

− Igen, Endelle asszony?

− Gondolkodtam erről a legutóbbi támadásról ott, Parisa udvarában, végigjátszottam az egészet a fejemben. Medichi vajon honnan az ördögből tudhatta ilyen pontosan, hogy mikor van rá szükség? Thorne azt mondja, nem ő küldetett érte. Tudsz erről valamit?

Havily megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert már azt várta, hogy jól leszúrja amiatt, amit az imént Marcusnak mondott.

− Egyszerű a megoldás: én hívtam őt. − Azzal megkopogtatta a homlokát. − Telepatikus összeköttetésben vagyok Medichi Harcossal. Azután rendeztük így, hogy az a látomásom volt Luken megsebesüléséről. Ők mindketten aggódtak a biztonságom miatt, és mint kiderült, igazuk is volt. Ezért érkezett. Medichi. a házamba. − Havilynek ebben a pillanatban beugrott, hogy Endelle minderről már tud. de vajon miért vigyorog?

Mikor aztán Endelle csupán a szemöldökét vonta fel, majd becsukta az ajtót az orra előtt, beletelt néhány másodpercbe, míg Havily rájött, mi volt a szándéka Legfőbb Nagyságának ezzel az egésszel, és hogy ő micsoda súlyos hibát követett el.

Már hallotta is a dühös morgást a füle mellett, aztán Marcus keze erőteljesen ragadta meg a nyakszirtjét.

− Azonnal megszakítod ezt a kapcsolatot! − kiabálta a harcos.

Havily elfojtott egy jókora sóhajt. Ha Endelle nem rendelkezne olyan rettenetesen erős képességekkel, most bosszút forralna ellene, de őnagysága már azelőtt megneszelné, mielőtt még kigondolná a tervet.

Hát ez remek.

És most mihez kezdjen ezzel a féltékeny vadállattal?

A folyosón Alison és Parisa egymás mellett álltak, beszélgetésbe merültek. Alison két kézzel gesztikulált, Parisa pedig mosolygott. Pár perc múlva Havilynek újabb megbeszélése volt a különféle bizottságok elnökeivel, hogy véglegesítsék mind a Nagykövetek Fogadásának, mind a Fesztiválnak a menetét.

− Szakítsd meg, de rögvest! − hörögte Marcus, rezonanciával erősítve a hangját, mire Havily kénytelen volt szembefordulni vele.

− Nem nagy ügy az egész − igyekezett megnyugtatni a harcost. − És ha az emlékezetem nem csal, pont ez a kapcsolat mentette meg a seggedet.

Nem volt helyes ilyesmit mondani valakinek, aki a Vér Harcosaihoz tartozott. több szempontból sem. Ezzel mintha azt mondta volna, hogy Marcus nem képes megvédeni önmagát, vagy őt, vagy Parisát. ez pedig megbocsáthatatlan volt. Ugyanígy gyomorba mászó volt Marcus számára, hogy egy másik férfinak is joga van hatalmat gyakorolni Havily elméje fölött, még ha csak ilyen enyhe, felszínes módon is.

A hirtelen feléje lövellő édeskömény illatáradat hatására Havily lélegzete is kimaradt. Hátrált egy lépést, lábai megremegtek. Csillagokat látott. Te szent szar.

Alison felé pillantott, tekintetük találkozott. Foglalkozz Parisával, légy szíves! Úgy látszik, nekem most más elintéznivalóm van − küldte Alison felé a gondolatot.

Alison felvonta a szemöldökét, mikor pillantása Marcusra esett, majd bevezette Parisát a hivatal ebédlőjébe, és gyorsan becsapta maguk után az ajtót.

Még mielőtt Marcus szabad folyást engedhetett volna a dühének, Havily villámgyorsan az irodája felé iramodott. Természetfeletti gyorsasággal mozgott, felrántotta a szoba ajtaját és beugrott. Tudta, hogy Marcus ugyanilyen gyorsan követi, hisz érezte, hogy lökdösi őt hátulról.

Ó, te jó ég. most aztán bajban van!

Még mielőtt száját tiltakozásra vagy magyarázkodásra nyithatta volna, Marcus a falnak szegezte. Teste teljes hosszában Havilynek préselődött.

− Szakítsd meg − suttogta mélyen a lány fülébe.

Marcus lehelete, édeskömény illata és a falnak szegezettség erotikus érzete következtében Havily levegőt is alig kapott, csak zihált. Milyen gyorsan fel tudja őt izgatni ez a férfi. Abban sem volt semmi meglepő, hogy hosszú, kemény hímtagja Havily combjai között feszült.

− Senki sem veheti a véredet − mondta Marcus jól megrágva minden szót, továbbra is egyenesen a lány fülébe suttogva. − És senki sem hatolhat az elmédbe. Meg ide sem. − csúsztatta kezét Havily két combja közé és megmarkolta. Az elméd, a tested, a véred… mind, mind az enyém! Megértetted? - küldte agyába gondolatban.

Havily szóra nyitotta a száját, mert tudta, hogy vitába kell szállnia Marcusszal, de a férfi ajka már az övére tapadt, nyelve birtokba vette a száját. Aztán hátrébb húzódott, de épp csak annyira, hogy a lány szemébe nézhessen.

− Szakíts meg ezt a kapcsolatot! − követelte fogcsikorgatva. − Máris. Ezt akarom.

− De nem tudom − felelte lélegzetvisszafojtva Havily. − Megtenném, de nem tudom, hogyan kell. Azt hiszem, Medichinek kell elvégezni. De még mindig nem vagyok biztos abban, hogy ez jó ötlet.

Marcus ismét felmordult.

− Nem akarok vitát hallani. Gyerünk vissza a villába. Majd én felkeltem Medichit, és végére járunk ennek a dolognak.

− Marcus − suttogta Havily a fejét elfordítva. − Egy megbeszélésre kell mennem, ami nagyon fontos. Különösen amiatt a figyelmeztetés miatt, amit Leto közölt a Nagykövetek Fesztiváljával kapcsolatban. Medichinek meg muszáj aludni. azt hiszem, te tudod a legjobban, mennyire fontos ez egy harcosnak.

Azzal Havily a férfi mellkasára helyezte két tenyerét és félretolta. Marcus vonakodva engedett és hátralépett. nem éppen sietősen.

− Gyere velem erre a megbeszélésre − folytatta a lány. − Aztán az első adandó alkalommal véget vetek ennek a telepatikus kapcsolatnak, de ezt a megbeszélést most rendben le kell folytatnom.

Marcus lehunyta a szemét, és Havily látta belső lelki tusáját. A karjait szorító kezek most még jobban megfeszültek. A férfi állkapcsa előre-hátra mozgott, majd néhány mély lélegzetet vett.

− Na jó − morogta végül hosszas vívódás után, kivörösödött arccal. − De egyáltalán nem örülök ennek az egésznek.

− Jaj, ne légy már ilyen seggfej − suttogta Havily, mire Marcus arckifejezése kissé megenyhült, tekintettel arra, hogy a lány csak ritkán használt erősebb szavakat.

Sajnos a megbeszélés korántsem ment olyan simán, mint azt Havily remélte, de ez várható volt azok után, hogy egy igencsak morcos kinézetű vámpír harcos támaszkodott az ajtónak, mintha ki sem akarná engedni onnan a jelenlévő többi vámpírt.

Havily mindennek ellenére meghallgatta az összes bizottsági elnök jelentését, és úgy ítélte meg, hogy a másnap esti Fogadás és a két nap múlva esedékes Fesztivál is kellően előkészített. Egyébként ezt el is várta. Hisz embereit nagy gonddal ő maga válogatta ki.

Végül előhozakodott a biztonsági intézkedések kérdésével. Endelle azt akarta, hogy ismertesse a jelenlevőkkel Leto figyelmeztetését, természetesen a hírforrás megnevezése nélkül. Ezért Havily csak a lényegre szorítkozott, majd hozzátette:

− Tekintetbe véve a Luken Harcos elleni támadást, jó okkal gyaníthatjuk, hogy gyújtogatásról van szó. valószínűleg a légtérben.

A biztonsági főnök − a Milícia ezredese, név szerint Seriffe, egy igencsak erős harcos − előredőlt a székében. Haja fekete és rövid volt, szeme sötét, bőre olívabarna. Majdnem akkora volt, mint Marcus.

− Konkrétan miről van szó? − kérdezte. − Mondjuk, a vízi parádé alatt történik vagy az utána következő felvonulás során? Netán a tűzijáték idején? Mert az útvonal tizenöt mérföld hosszú, és bár a Milícia tízezer harcosa őrködik a földön, valamint további ötszáz járőrözik fent a levegőben, hogy az ördögbe tarthatnánk szemmel minden egyes mozzanatot, nem beszélve a hosszú sorokban elhelyezett tűzijáték eszközökről. Nem jelezte esetleg ez a bizonyos hírforrás, hogy mondjuk a fogadási ceremónia alatt kell támadásra számítanunk?

Havily Marcusra pillantott, s kérdően felvonta szemöldökét. Hiszen a harcos hallotta, amit Leto mondott, tehát tudnia kell a választ.

Marcus − aki eddig az ajtónak támaszkodott − ellökte magát onnan, kihúzta magát, úgy állt ott. Lerázta magáról a breh-hedden bűvöletét, és felébredt benne a profi vezető, tökéletes önkontrollal. nagyon hasonlított ahhoz a férfihez, akivel Havily pár napja a saját székháza előcsarnokában találkozott.

− Az említett hírforrás kimondottan a tűzijátékra célzott, a fogadást meg sem említette.

− Nos, ez így már más − jelentette ki az ezredes. − Akkor erőinket a tűzijáték eszközökre összpontosítjuk a White Tanksnél. Ezen túlmenően pedig a Milícia Harcosainak éberségére kell bíznunk a dolgot, akik jelentenek majd minden szokatlan eseményt.

Havily Marcust nézte, és mellkasát határozottan az iránta érzett csodálat melengette. Pedig nem állt szándékában ilyen érzést táplálni iránta, de most egyszerűen nem tehetett róla. Jelenléte tekintélyt parancsoló volt, kisugárzása egy olyan férfié, aki hozzászokott, hogy hatalmas vállalatokat irányítson.

De kényszerítette önmagát, hogy figyelmét ismét Seriffe ezredesre fordítsa, mintegy ösztönözve őt, hogy vegye át a megbeszélés vezérfonalát a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatosan. Ezzel Marcust is bevonta a tanácskozásba, hiszen földi birodalmában a férfi is kiterjedten alkalmazta a biztonsági intézkedéseket. Miután így lekötötte a harcost, Havily kissé fellélegezhetett. de csak egy kissé.

Mert aztán eljött a négy óra, a megbeszélés pedig véget ért.

− Szeretném mindannyiuknak megköszönni, hogy ilyen dicséretre méltó munkát végeztek. Az önök kitűnő csapataival − akik mindig a helyükön vannak − biztos vagyok abban, hogy ez lesz az egyik legnagyszerűbb esemény az adminisztráció történetében.

Havily az ajtó mellett állt, miközben a megbeszélés résztvevői távoztak, ő pedig mindenkivel kezet rázott, és néhány szóval háláját fejezte ki, még viccelődött is.

Eközben azonban minden igyekezetével próbált tudomást sem venni a könyökénél álló vámpírról, aki suttogva küldte agyába az üzenetet. Szakítsd meg azt a kapcsolatot, Havily, mihelyt visszatértünk a villába.

Miután az utolsó bizottsági elnök is távozott a helyszínről, Marcus másodpercek alatt megkereste Parisát, majd a két nővel együtt ismét Medichi villájában termett. Ám minden figyelmét Havily kötötte le. A fenébe is. utálta magát, hogy ilyen seggfej módjára viselkedik emiatt az egész miatt, de akkor is azt akarta, hogy ez a telepatikus kapcsolat egyszer s mindenkorra véget érjen. de rögvest.

Szerencsére Parisa kijelentette, hogy szeretne egy kicsit egyedül maradni, főzne egy teát és élvezné a magányt.

− Abban a kis szobában leszek, ott a lépcső tetején. tudjátok. ami a konyha után van.

− Az a torony hálószoba − közölte Havily. A villában ez volt az egyetlen szoba a második emeleten.

− Ha nem haragszotok. szóval. tényleg szeretnék egy kicsit egyedül lenni.

− Hát persze, semmi baj − felelte Havily.

Marcus ennél hálásabb már nem is lehetett volna a nőnek. Mert pillanatnyilag egyedül akart maradni Havilyvel, hogy egy kicsit elbeszélgessen vele.

Mihelyt a szárnyas átlépő-jelölt távozott a konyha irányába, Marcus korábbi indulatai és ösztönei újult erővel törtek fel. Havilyhez lépett, és megfogta a kezét.

− Ide hallgass! − kezdte nyugodtan. − Most velem jössz, felkeltjük Medichit, aztán. beszélgetni fogunk.

Havily már tiltakozásra nyitotta volna a száját, aztán máris becsukta.

− Jó, rendben.

Azzal Marcus már vonszolta is őt Medichi lakosztálya felé.

− Hé, egy kicsit óvatosabban − kiáltott fel Havily, és kirántotta kezét a férfi szorításából. − Rajtam magas sarkú cipő van.

− Bocsánat − fordult hátra Marcus, aztán egyik karját a lány dereka köré fonta. Így mentek tovább, egymáshoz tapadva, ám Havily még így is alig tudott lépést tartani a harcossal. Végre odaértek Medichi hálószobájának ajtajához. Marcus kopogtatott, aztán újból és újból megismételte, egyre hangosabban, míg Medichi ajtót nyitott. Egyik szeme még mindig le volt hunyva, úgy kérdezte mélyen rezgő hangon:

− Na mi az? − Az ajtót csupán egy tenyérnyire nyitotta ki.

− Szakítsd meg azt a kapcsolatot.

Medichi felvonta a szemöldökét, és eddig csukott szeme is kinyílt. Aztán hol Havilyre, hol Marcusra pislogott. Majd mintegy öt másodpercre mindkét szemét lehunyta. Marcus Havilyre nézett, figyelte, ahogy a lány feje megrezdül, szemöldöke pedig felfut a homlokára.

− Kész, te seggfej! − Azzal Medichi egy mozdulattal becsapta az ajtót.

Marcus erre Havily felé fordult.

− Rendben vagyunk?

A lány mélyen beszívta a levegőt.

− Igen. a kapcsolat megszűnt.

Marcus felmordult, majd magával húzta Havilyt a hosszú folyosón a vendégszobákhoz, míg a hálószobájuk ajtajához nem értek. Marcus itt egyszerűen berúgta az ajtót.

Felkapta Havilyt, az ágyhoz vitte és hanyatt dobta rá. Havily meglepetésében felkiáltott, ám a férfinek komoly mondanivalója volt, és azt akarta, hogy a lány pontosan megértse.

Havily a hátán csúszva hátrált volna, Marcus azonban a hasára tette a kezét, szúrósan nézett a szemébe, majd leparancsolta róla a ruháit. még a tangabugyit is.

Havily lélegzete is elakadt, majd felnevetett.

− Mi van veled?

− Már megmondtam, de úgy látszik, nem vettél komolyan engem ebben a dologban.

− Marcus. − kezdte korholó hangon Havily.

Marcus kezdte lassan kigombolni az ingét, közben tekintetével végigszántott Havily csodás mellein, feszes hasán, medencecsontjának kiemelkedésén és a puha vörös szőrpamacson a combjai között. Kigombolta nadrágját, lehúzta cipzárját, majd lehámozta combjairól. Ám a cipőjéhez és zoknijához már nem volt elég türelme, úgyhogy ezeket − a régi jól bevált módszerrel − egy gondolattal tüntette el a lábáról.

Mikor lehúzta alsónadrágját, elégedetten látta, hogy Havily pillantása végigsiklik a mellkasán, onnan lejjebb és lejjebb, majd megállapodik merev hímtagján. Megnyalta ajkait, mire Marcus felmordult. Aztán négykézláb ereszkedett az ágyra, egyenesen Havily fölé.

− Csak hogy világossá tegyem számodra. − kezdte − te leszel alul, míg másképp nem mondom. már ha erre egyáltalán sor kerül.

Havily bólintott. Marcus erre megfogta a lány jobb karját és kitárta a teste mellé, majd ugyanezt tette a bal karjával is. Ezután mindkét csuklója fölé kis pajzsot vont. Lehet, hogy ő nem tud olyan nagy védőpajzsot képezni, mint azt Leto tette, de ilyen kisebbet igen. Persze nem kerülne nagy erőfeszítésbe áttörni ezeket a természetfeletti béklyókat, és ha Havily akarta volna, meg is teszi, pillanatnyilag azonban Marcus szándéka az volt, hogy a lány érezze egy kissé a kiszolgáltatottságát.

Havily elakadó lélegzettel kérdezte:

− Te meg mit művelsz? Mozdítani sem tudom a csuklómat. − Erőteljes vadvirág illatáradat csapta meg Marcust, egy pillanatra levegőt sem kapott, hímtagja majd szétrobbant.

− És most lássam az eret a nyakadon. baloldalt − hörögte Marcus.

Havily erre jobbra billentette a fejét, és amennyire csak lehetett, kinyújtotta a nyakát. Marcus föléje hajolt.

− Ez itt az enyém − suttogta. − Érted, Havily? Az enyém! − Azzal a nyaki ér fölé helyezte hegyes vámpírfogait, és belé mélyesztette. Havily halk kiáltást hallatott, miközben a férfi inni kezdte a vérét.

− Hadd karoljalak át − kiabálta Havily, és küszködve próbálta kiszabadítani a kezét a láthatatlan béklyóból.

Csend! - küldte telepatikusan Marcus, de tetszett neki Havily vergődése.

Nem sokat szívott a lány nyakából, hamarosan kihúzta a fogait, melynek hegyéről a sebhelyet begyógyító folyadék csöpögött.

− És most lássuk a jobb oldalt.

Havily balra fordította a fejét, de Marcus távol volt tőle, pedig majd elepedt, hogy átfoghassa karjával a harcost. És mégis. a láthatatlan béklyók fokozták szexuális izgalmát. Marcus fogai nyakának jobb oldalába mélyedtek, ismét a vérét szívta, ő pedig érezte, ahogy testnedvei kiáramlanak belőle. Még szárnytövei is átnedvesedtek a háta alatt.

Nem egész egy perc múltán Marcus kihúzta fogait Havily nyakából, majd marokra fogta bal mellét, vámpír fogait ismét kieresztette és beleharapott. lágyan és nem mélyen.

− A kéjcseppek. − dünnyögte a lány. − Te jó ég. mióta nem volt már részem ebben!

Igen, Marcus egyenesen Havily fejébe küldte a gondolatot, aztán kihúzta a fogait.

A lány háta ívben megfeszült, mert a bűvös cseppek gyorsan hatottak, és ez a csodálatos bizsergés a mellbimbóiból kiindulva egész mellét elárasztotta.

Azután Marcus ugyanezt tette a másik mellével is.

− Ó, Marcus! − kiáltott fel hangosan Havily, mert úgy érezte, nem tud betelni ezzel az érzéssel. Reszkető, vonagló testtel feküdt a férfi alatt.

Lábát szorosan fonta a férfi dereka köré, és szinte kényszerítette, hogy Marcus beléhatoljon. Ám a harcos kellően visszahúzódott, mert nem hagyta, hogy Havily a csúcsra jusson, míg meg nem tanulja a leckét.

− Meg kellett volna mondanod nekem, hogy telepatikus kapcsolatot létesítettél Medichivel. És nagyon helytelen volt tőled, hogy nem szakítottad meg azt már aznap, mikor megérkeztem és ágyba vittelek. Ezt pedig vedd tudomásul.

Havily a lábával keményen ollóba fogta Marcus csípőjét, ám az erősebb férfi hátrébb húzódott, és nem engedett.

− Akarlak! − kiáltott fel Havily. − Kérlek, Marcus.

A harcos minden erejét megfeszítve fejtette le derekáról Havily lábait, majd szélesen tárta szét azokat, szemét lehunyta, és ugyanolyan láthatatlan béklyókba szorította bokáit. Havily most már csak a csípőjét és a fejét tudta mozgatni, úgy kiáltott fel:

− A melleimet.

− Mi legyen velük? Tán azt akarod, hogy szopogassam őket? kérdezte a férfi.

− Az a minimum − kiabálta Havily. − Mit művelsz itt velem, Marcus? Át akarlak ölelni.

A harcos erre szopogatni kezdte Havily melleit, játszadozott velük, míg a lány a végsőkig felizgatva vonaglott.

− Marcus − nyöszörögte Havily.

− Nincs több telepatikus kapcsolat, igaz?

− Nincs. soha többé.

− Megígéred?

− Ó. teremtőm, igen. Bármit megígérek.

Bármit. A kísértés nagy volt, de Marcus türtőztette magát. Ehelyett azt mondta:

− Helyes. Miután megállapodtunk, mondd meg, mit szeretnél! Mit tegyek veled?

− Tégy magadévá! − sikoltotta Havily.

Marcus jobb kézzel megmarkolta hímtagját, és úgy emelkedett fel, hogy Havily láthassa azt.

− Mármint ezzel?

− Igen, igen, igen! − sziszegte a lány. − De mennyire.

Marcus letérdelt, egészen Havily két lába közé hajolt, majd egy csókot nyomott vörös szeméremszőrzetére. Ujjaival húzta szét a nagyajkakat, majd a hüvelynyílástól a csiklóig végignyalta. Ezután bedugta a nyelvét és szopogatni kezdte. Havily mélyen, torokból nyögött fel, aztán hangos sikollyal jutott el az orgazmusig.

Marcus ezután a lány lágyékét vette célba. Az ereket kereste, ám azok mélyen ültek.

− Marcus − suttogta Havily. − Mi jár a fejedben?

A harcos a comb és a medence találkozásának árkát nyalogatta.

− Szerintem te is tudod.

Marcus azonban úgy akarta ezt, hogy közben ismét a csúcsra juttassa Havilyt. Egyik ujját becsúsztatta a hüvelyébe, aztán kihúzta, majd két ujjal siklott be. Lassan kezdte ki-be tolni, a lány csípője pedig ütemes lökésekkel válaszolt.

− Maradj nyugton! − parancsolta Marcus. − Ne mozogj, míg ezt csinálom! − Havily erre megállt, pihegve szedte a levegőt.

A férfi gondosan elhelyezkedett, majd gyakorlott mozdulattal mélyesztette fogait Havily jobb oldali lágyékának erébe. A lány kéjesen kiáltott fel, Marcus mohón itta a vérét, ujjait pedig egyre gyorsabban mozgatta ki-be a hüvelyében.

Megrészegít a véred! küldte a gondolatot Havily agyába.

A lány egész testében megremegett, szinte extázisban tört ki, az orgazmus robbanásszerűen érte olyan erővel, hogy hangosan sikoltott, eközben Marcus ajkai tovább szívták erének nedvét.

Ó, magasságos ég!

Havily csípőjének mozgása végül megállt, ernyedten pihent, Marcus pedig csak ekkor húzta ki fogait a lágyékából. Egy-két perc múltán felült a sarkára, és a lányra pillantott. Szeme ködös volt, ajkain Havily vére csillogott. Szinte kábultnak tűnt, Havily ezért szerette volna felemelni a kezét, hogy megérintse.

− Jól vagy? − kérdezte végül a férfitől, még mindig ziháló lélegzettel.

Marcus bólintott, szemét lehunyva mélyen szedte a levegőt. Izmai ismét nagyobbnak tűntek, akárcsak legutóbbi együttlétük után.

− Marcus − kezdte Havily nyugodtan, közben egyenesen a férfi szemébe nézett. − Az irántad való tiszteletből − amíg itt vagy velem a Másik Földön − nem létesítek újabb telepatikus kapcsolatot. Ezt ünnepélyesen megígérem.

Marcus ajka lassan mosolyra húzódott, láthatólag elégedett volt, mint egy vadász a zsákmány elejtése után. Bólintott.

− Helyes.

Havily − érezte, hogy láthatatlan béklyói egymás után elengednek, mire végre behajlította karjait, lábait felhúzta, térdben behajlította, de továbbra is szélesre tárta. Marcust várta.

A férfi befészkelte magát a combjai közé, hímtagját a hüvelynyílásának feszítette, ám csak enyhe nyomással. Havily végigsimított a mellkasán, majd kezét lecsúsztatta a hasán, egyre lejjebb és lejjebb, egyenesen a lágyékéra.

− Innen akarom − mondta, két ujját a lágyék vérerére helyezte. − Ahogy te ittad az én vérem, én is innen akarom a tiéd.

Marcus csípője megremegett.

− Havily. ez kész őrültség.

− Az − mormolta a lány. − De valami csodás őrület.

− Azzal kezével megragadta Marcus dákóját. − Befelé, Harcos, de máris. Teljesen.

Marcus szemében szikra lobbant, miközben pillantása találkozott a lányéval. Aztán egyetlen sima lökéssel hatolt belé. Havily felkiáltott.

egyfelől a behatolás erejétől, másfelől az örömtől. A férfi farka igencsak nagy volt, és beletelt egy percbe, míg hozzáidomult a méretéhez. Marcus lassú mozdulatokkal döfködött, a lány pedig átfogta nyakát a karjával.

A férfi tudta, hogy ez nem tart soká. Erősen fel volt ajzva, Havily pedig újfent készen állt a csúcsra. teste remegett, izmai megfeszültek a harcos hímtagja körül, így mozgatta ütemesen a csípőjét.

Havily!, küldte felé Marcus, Be akarok lépni az agyadba… de azonnal.

Havily érezte, hogy a férfi elméje nekifeszül mentális védőpajzsainak. Teste újfent lángolt, ám ez most egészen más volt. ennek komoly kihatása lesz a dolgokra. Érezte, hogy nemet kellene mondania, ám képtelen volt ellenállni.

Igen, suttogta agyában, Marcus pedig az elméjébe hatolt.

A harcos elméje olyannyira erőteljes volt, hogy elsőre teljesen a hatalmába kerítette Havilyt, végigpásztázott a lány gondolatain és emlékein. A három hatás most összeadódott: Marcus jelenléte az agyában, melleinek lángolása és az a mély örömérzet a combjai között.

Havily magához szorította Marcust a teste köré kulcsolt lábaival, háta ívben feszült meg, majd felsikoltott, mikor a férfi ismét a csúcsra juttatta. Ekkor ő is csatlakozott a lányhoz, az ő háta is ívben feszült meg, majd hangosan kiabálva élvezett.

− Ó, teremtőm. − suttogta Havily Marcus nyakába, testét a férfi teste köré fonta, lábaival szorosan átkulcsolta, egyik karjával a hátát, másikkal a nyakát szorította, ujjaival a harcos hajába túrt.

Marcus pedig rajta feküdt, zihálva szedte a levegőt, ajkait a lány nyakára szorította.

− Havily, Havily. − suttogta Marcus, majd megcsókolta kedvesét és ajka mosolyra hózódott.

Aztán újabb csókok következtek, Havily pedig határtalanul boldog volt. tizenöt év elteltével, miután Eric meghalt, most először nem érezte magát egyedül. Szerette volna, ha nem múlik el ez a pillanat. még nem. talán sosem.

Magasságos ég.

Marcus bajban volt.

Most már tudta. Korábban fel sem fogta, ám a valóság kezdett benne tudatosulni.

Még mindig Havily agyában volt, és bár lehetetlen volt mindent megtudni bárkiről is egyetlen behatolás során, mégis a lány lelke mélyére hatolt annak ellenére, hogy az úgy tett, mintha lelkének nem lennének észlelhető mélységei. De Marcus érezte, milyen határtalan szeretetre képes ez a lány. pedig érzelmeit erősen kordában tartotta.

És ezek az érzelmek, a határtalan szeretni tudás képessége teljesen magával ragadta a harcost. Még mindig Havily elméjébe hatolva mondta: Akarlak, Havily!… mindenedet akarom.

A tied vagyok, felelte a lány.

Az enyém vagy.

Igen, a tied.