11. FEJEZET

Parisa az udvaron állt a házba vezető nyitott tolóajtók előtt. Szárnyait teljesen széttárta és élvezte, ahogy a légkondicionált házból kiáramló hűvös légfuvallat mezítelen testét simogatja.

Már vagy tucatszor ment fel a lépcsőn, majd leugrott a fenti korlátról. Éppen úgy gondolta, jó lesz abbahagyni, mert a lábai már remegtek a le-fel szaladgálástól.

De semmi sem okozhatott volna neki nagyobb boldogságot, és hihetetlenül szabadnak érezte magát, hogy mindezt egy szál ruha nélkül teszi.

Már épp azon volt, hogy visszahúzza szárnyait a testébe, a helyükre, mikor megérezte a levegő változását az udvarban, mintha valami másfajta szellő fújt volna.

Egy pillanattal később − legnagyobb döbbenetére − egy nő és egy férfi tűnt fel előtte a semmiből, mindketten elegáns öltözékben. És mindennek a tetejébe Parisa felismerte őket a látomásaiból. melyek nem is látomások voltak.

Ez a nő volt Havily Morgan, az Összekötő Tiszt, őt vigasztalta legutóbb Medichi Harcos. A férfi pedig − aki ott állt mellette, és történetesen épp az ő melleit bámulta − Marcus Harcos volt. Hónapok óta nem látta már, de annak ellenére felismerte, hogy sötét haja akkor jóval rövidebb volt.

Azért mégis megkérdezte.

− Maguk meg. kicsodák?

A nő − Havily − egy lépésnyit közelebb jött.

− Most bizonyára megrémült, de.

− Maga Havily Morgan, ez az úr pedig Marcus Harcos. Ismerem mindkettőjüket. − Pillantása hol egyikre, hol a másikra siklott, a jövevények pedig előbb egymásra néztek, majd őrá.

− Ismer minket? − kérdezte Havily.

− Igen. Marcus Harcos pár hónappal ezelőtt volt itt néhány napra, mikor Alison Wells átesett az átlépési ceremóniáján. Havily, tudom, hogy te jó barátja vagy Medichi Harcosnak. − Egyik kezével a fejét fogta, mert kábultnak érezte magát. Vajon ez az egész a valóságban történik? Talán a két világ összeütközött?

Havily újabb lépést tett Parisa felé. Szeme összeszűkült.

− Már megbocsáss, de úgy beszélsz, mintha már átléptél volna a Másik Földre.

− Nem, legalábbis nem hinném. Itt élek a Halandók Földjén, mégis vannak szárnyaim, mint azoknak, akik a Másik Földön élnek. − Parisa a fejét rázta.

− De honnan tudsz te a Másik Földről?

− A látomásaimból − felelte Parisa fátyolos hangon.

− Látomásokból?

Parisa bólintott.

− Látok bizonyos dolgokat, méghozzá nagyon tisztán. Legutóbb például láttam, hogyan vigasztalt téged Medichi Harcos, miután megtámadtak.

− Szóval láttad? Hogy lehet?

Parisa vállat vont.

− Látok bizonyos dolgokat, többnyire olyanokat, amik Medichi Harcossal kapcsolatosak.

Havily pillantása ismét Parisa szárnyaira siklott.

− Marcus, nézd a szárnyait. Látod, amit én látok?

− Igen, észrevettem.

− Láttam képeket a többezer évvel ezelőtti ősökről, akiknek hasonló szárnyuk volt. Ez döbbenetes. még a Luchianne-ról készült képen is ilyen szárnyak vannak. Ezek royle szárnyak.

Egy hosszú pillanatig Parisa mindkét látogatója úgy nézte a szárnyait, mintha megbabonázták volna őket.

− Királyi szárnyaim vannak? Az meg mit jelent? − kérdezte végül.

− Nem, dehogy. vagyis nem royal - magyarázta Havily.

− Ez egy ősi szó, és úgy írják, royle − azzal lebetűzte Parisának. − A szó szerinti fordítása: „jótevő szél”. Az átlépettek kultúrájában spirituális jelentősége van. − Most hirtelen elmosolyodott. − Persze ez az egész neked kínaiul van, mi?

Parisa csak pislogott.

Mikor aztán a nő pillantása Parisa melleire esett, neki is eszébe jutott, hogy lényegében véve meztelenül áll két idegen előtt. Valahogy mégsem zavartatta magát. Talán a sokk hatása? Merthogy a férfi is a melleit bámulta.

Most ő maga is lepillantott saját magára. látott is, meg nem is, tudatánál volt, de mégse volt tudatánál. Hát persze. ez a sokkos állapot. − Biztos, hogy hallucinálok − mormogta magában, de aztán a szárnyaira pillantott. először a jobb oldalira, majd a balra. A szárnyai pedig valóságosak voltak, akárcsak az előtte álló személyek, és még ismerte is őket.

Havilyre nézett, ám a nő épp Marcus Harcosra vetette dühödt pillantását.

− Mit bámulod a melleit? − kiáltott a férfire. − Jóságos ég, még itt is ez jár az eszedben?

Marcus megbánóan vigyorgott, de aztán elfordult.

Parisa a fejét csóválta.

− Milyen különös ez az egész. úgy értem, tudtam, hogy a látomásaim valóságosak voltak, de most mégis olyan más, hogy itt álltok.

Havily megtette azt a pár lépést, ami még elválasztotta a lánytól, végül már csak pár centire állt tőle. Még védőpajzsot is vont elé, bár Marcus továbbra is úgy maradt, hátat fordítva.

− Nem hallucinálsz − mondta most Parisának. − De veszélyben vagy. Feltételezem, hogy tudsz pár dolgot a világunkról, igaz?

− Igen.

− Azt is tudod, hogy háborúban állunk?

− Igen. Ez most azt jelentené, hogy meghívást kaptam az átlépésre?

Az Összekötő Tiszt felvonta szemöldökét.

− Azt. nem tudom. Úgy gondolom, ezt meg kell beszélnünk, bár aligha hinném, hogy ne hívtak volna meg, ha már ennyi mindent tudsz a Másik Földről. Csak az a baj, hogy ez nem a hagyományos menete az eseményeknek.

Parisa bólintott, majd a fejét csóválta.

− Remélem, nem kell nekem is egy arénában küzdenem, mint Alisonnak.

− Hűha. te aztán tényleg sok mindent láttál a világunkból.

Parisa pulzusa felgyorsult, szája kiszáradt.

− Elárulnál nekem valamit?

− Persze, bármit.

− Medichi Harcos tényleg olyan magas, mint amilyennek látszik?

− Igen. Két méter öt centi − felelte Havily nevetve.

− Na, de hölgyeim! − szólt oda Marcus. − Hadd emlékeztessem önöket, hogy az idő igencsak szorít, tekintettel arra, hogy az ellenség is vadászik a szárnyas halandóra.

− Igazad van − felelte Havily.

Parisa ismét végigpillantott önmagán.

− Figyelj, én most meztelen vagyok, igaz?

− Talán magadra parancsolhatnál néhány holmit. meg tudod csinálni térgörbítéssel?

− Ezt még sosem próbáltam. nem hinném, hogy menne.

− Na, nem baj. mindjárt felöltöztetünk, aztán kitaláljuk, mi legyen a következő lépés. De mindenekelőtt húzd be a szárnyaidat.

Parisa bólintott. Lazítani próbált, de szíve hevesen dobogott. Mély lélegzetet vett, és a szárnyaira összpontosította a gondolatait. ám semmi sem történt.

− Azt hiszem, nem tudom megcsinálni. még legalábbis nem. Azt hiszem, egy kicsit ki vagyok akadva.

− Ne aggódj! Biztos, hogy mi idéztük elő benned ezt az érzelmi zavart, a szárnybontást és a szárny bevonását pedig gyakran befolyásolják az érzelmek. Lélegezz pár mélyet. közben pedig árult el a nevedet!

− Parisa − felelte a lány, majd mélyen beszívta tüdejébe n levegőt. − Parisa Lovejoy.

− Nos, örülök a találkozásnak, Parisa Lovejoy. Én vagyok Havily Morgan, ő pedig itt Marcus Amargi Harcos. Mindketten a Másik Földről. bár a Harcos az utóbbi időben a Halandók Földjén lakott.

Parisa valami üdvözlésfélét kezdett volna mondani, ám ebben a pillanatban egy férfi tűnt elő a semmiből pár lábnyira Marcus Harcostól. Magas volt, erős alkatú, hosszú fekete hajjal, szikrázó kék szemekkel. A megszokott harcos szerelésben volt: fekete bőrkiltben, súlyos fekete harci saruban és mellvértben. Parisa ráismert négy hónappal korábbi látomásából, mikor Alison az arénában küzdött.

− Leto Harcos − mondta döbbenten.

− Ó, te jóságos ég − kiáltott fel Havily.

Egy pillanattal később mindkét harcos kezében kard villant meg, és fémes csengés töltötte be a kis udvart.

Crace lepillantott a nyomkövető hálózatra, ahová épp az imént tért vissza. Utálta Leto tábornokot. olyannyira, hogy az utálattól a szemei kigúvadtak, azzal fenyegetve, hogy kiugranak üregükből.

Leto korábban üzenetet küldött a kovácsműhelybe, hogy Crace tudomására hozza, megtalálta a szárnyas halandót, ám szinte ugyanabban a pillanatban el is hagyta a hadi központ termét. Több tábornok is megerősítette Leto távozását. A szemtanúk szerint Leto elküldte az üzenetet, és máris eltűnt.

Crace pedig pontosan tudta, hová ment − a szárnyas halandó keresésére indult. Magának akarta a dicsőséget, hogy elnyerje Greaves kegyeit. És ami rosszabb, hogy mikor Crace rájött, hogy Leto köddé vált egy áttűnéssel, megpróbálta követni őt, ám a tábornok törölte a nyomait. Törölte! Crace feje majdnem szétrobbant a dühtől.

Leto tehát magához ragadta a kezdeményezést, a hálózatról pedig szándékosan kitörölte a koordinátákat, így ő nem eredhetett a nyomába.

A rohadt életbe! Crace taktikai hibát követett el, mikor megbízott Letóban, de azért neki is megvoltak a saját kis trükkjei. Leütött néhány billentyűt, és a képernyőn visszaállt a hálózat korábbi helyzete. Megvolt a helyszín, mely négy erős jelet bocsátott ki. Négyet!

Crace dühe csak akkor hagyott alább, mikor megpillantotta a csillogó fénypontokat. Három igen erős kisugárzású vámpír volt ott azzal a halandó nőszeméllyel, aki egy erőmű energiájával bírt. Ez látszott a kijelzésén. A fénypontok közül az egyik természetesen Letótól származik, de ki a másik kettő? Kétségtelen, hogy Endelle odaküldte a Vér Harcosainak egyikét, hogy védelmezze az átlépésre készülőt. De vajon lehetséges az, hogy az a negyedik kijelzés egy bizonyos vörös hajú Összekötő Tiszttől származik?

Crace elmosolyodott. Bicepszei megfeszültek, szemét lehunyta, és az orrán át mélyen beszívta a levegőt. Szóval ott volt az a nő, akire úgy tekintett, mint saját, személyes vérdonorjáral

A fenébe is. naná, hogy Morgan lesz az, hisz Endelle természetesen egy magas rangú Összekötő Tisztet küld egy ilyen erős képességekkel rendelkező átlépő pátyolgatására.

A hálózaton látható helyszínen teremhetne, és ha ott van Havily Morgan − ahogy efelől meg volt győződve akkor Leto majd lefoglalja azt a harcost, bármelyik is az, ő pedig hozzájuthatna mind a két nőhöz. Ez lenne ám a hab a tortán.

Agyába véste a képernyőn látott koordinátákat, aztán a helyszínre koncentrálta a gondolatát, mire a levegő máris vibrálni kezdett körülötte.

Havily nem tudta lecsillapítani Parisát annyira, hogy a lány be tudja húzni a szárnyait. Ennek hatására a saját szívverése is felgyorsult, ami egyáltalán nem segített.

Bekísérte a halandó lányt a ház halljába az udvarról, távol a harcosok csatájától, akik az elmúlt pár percben kardjaikkal viaskodtak. Az üvegajtókon át azonban így is látták az eseményeket. Mindeközben Havily nyugtatóan beszélt Parisához, a karját dörzsölgette, és megpróbálta elérni, hogy a lány a szárnyak behúzására koncentráljon, ám ő képtelen volt rá.

Leto megjelenése a színen Morgan eszébe juttatta, hogy el kell vinniük Parisát a Másik Földre, Medichi Harcos védett villájába. De azonnal. Az ellenség most már tudta a tartózkodási helyüket, és Leto fenyegetően kiáltotta, hogy többen is jönnek.

Ám amíg Parisa nem képes behúzni a szárnyait, addig Jeannie nem képes átküldeni őket a másik dimenzióba. A szárnyak túlságosan is törékenyek voltak ahhoz, hogy ki bírjanak egy ilyen utazást.

− Próbáld meg újból, kérlek − szólt ismét Havily. Ezúttal még Parisa kezét is megfogta és megszorította.

Azonban ahelyett, hogy újabb erőfeszítést tett volna, Parisa szeme tágra nyílt, miközben pillantása az udvarra esett, és még a lélegzete is elakadt.

Havily is arra fordult, és nem tudta elfojtani sikolyát. Mert a csatározó harcosok mögött megpillantotta Crace-t, a halál vámpírját, aki a saját házában támadta meg őt. Ott volt ez a szörny, aki a vérét itta és felsebezte a torkát. Csak fekete bőrkiltet és szandált viselt. Hátborzongatóan sápadt volt, sötét haja fésületlenül lógott a vállára. Így sokkal inkább nézett ki szörnynek, semmint Fő Adminisztrátornak.

− Ez itta a véredet? − kiáltott fel Parisa.

− Erről is tudsz? − Havily csodálkozva nézett rá.

− Láttam Medichi Harcost, mikor beszélt hozzád és vigasztalni próbált.

Havily bólintott.

− Igen, ő az. és tényleg nagyon veszélyes, Parisa. El kell tűnnünk innen, de azonnal.

− De nem tudom, mit tegyek − mondta Parisa sírva, és most már a feje búbjától a talpáig reszketett. − Egyszerűen képtelen vagyok visszahúzni a szárnyaimat.

− Ne is nézz oda, és ne is figyelj semmire. Marcus Harcos majd lerendezi Leto tábornokot és Crace-t. − Parisa szeme azonban elkerekedett a rémülettől, ami persze teljesen érthető volt. − Csillapodj le, gondolj egészen másra!

Havily a déli irányba néző szobák felé terelgette Parisát, Crace azonban már észrevette őket. De tekintetét egyáltalán nem Parisa felé irányította, hanem egyenesen Havilyre.

Morgan beleremegett, mert abban a pillanatban megértette a vámpír szándékát − és annak semmi köze sem volt az előtte álló halandóhoz.

Havily mélyen szívta be a levegőt, és Parisa felé fordult. Megfogta mindkét kezét, a szemébe nézett.

− Na jó − mormolta. − Próbáljuk másképp. Van fiúd, akire erősen tudsz gondolni?

− Ó. igen, persze, van. valakim.

− Helyes. Gondolj akkor rá. hogy vele vagy, beszélgettek, ő pedig átkarol téged. Tégy úgy, mintha a karjaiban tartana.

Crace felemelte a karját. Ó, a francba. ez azt jelentette, hogy egy áttűnéssel mellettük lesz egy szempillantás alatt.

Teremtőm, segíts!

Parisa láthatólag egész lényével beleélte magát az elképzelt jelenetbe, mert mire Havily egyel pisloghatott volna, a lány szárnyai visszahúzódtak a testébe. Havily ugyanebben a pillanatban gondolta ki a parancsot, de Crace csak pár méterre volt tőlük. Messze nem vihette a lányt ebben a helyzetben, így Parisa házának hátsó udvarán kötöttek ki az úszómedence mellett. Máris előkapta zsebéből a telefonját, gyorstárcsázással hívta a Központot.

− Vedd fel, vedd már fel, gyerünk, vedd fel! − mormolta Havily, és egyik lábáról a másikra állt, közben még mindig Parisa kezét fogta. A baj az volt, hogy Crace képes lesz követni őket, hiszen az áttűnés fénycsíkot hagy maga után, melyet bármelyik erős képességű vámpír követni tud. Márpedig Crace igencsak erős természetfeletti képességekkel rendelkezett, ezért Havilynek csupán másodpercei maradtak a cselekvésre.

− Itt Jeannie.

− Jeannie! − kiáltott fel Havily. − Megvan a halandó. Küldj minket máris a villába! − Ezt már üvöltve mondta, mert Crace jelent meg tőlük mindössze ötméternyire. Mosolygott, miközben feléjük iramodott, ám a következő pillanatban Havily Parisával együtt Medichi villájának előszobájában állt.

Havily egész testében reszketett, de már be is ütötte a kívánt számot a telefonján.

− Jeannie, sikerült, de nem tudom, Crace képes-e követni minket?

− Egy ördögöt, semmi esélye rá. Legfőbb Nagysága olyan ködöt vont a villa köré, hogy lehetetlen titeket nyomon követni.

Havily most végre elengedte Parisa kezét.

− Köszönöm. Nagyon köszönöm neked. − Azzal két kezébe temette az arcát, hogy eltakarja feltörő könnyeit.

− Jól vagy? − kérdezte tőle Parisa.

Havily érezte a vállán a halandó lány kezét.

Erre mindjárt összeszedte magát, mert teljesen abszurd helyzetnek tartotta, hogy egy halandó lány, akit épp most hozott áttűnéssel egy ismeretlen házba egy másik dimenzióban, vigasztalja őt, Havily Morgant.

− Bocsánat − mondta fejcsóválva. − De ez a Crace egy szörnyeteg, és mindkettőnknek árthatott volna. Elnézést, hogy kissé elgyengültem. de most már minden rendben.

Parisa bólintott. Arca elfehéredett, és még mindig teljesen meztelen volt.

− Mi történt tulajdonképpen? Hogy kerültünk ide? Közben körbenézett, és az dünnyögte: − Ismerem én ezt a helyet.

− Felhívtam a Központunkat, ott ugyanis képesek az ilyen dimenziók közötti ugrásokra. Erre mondjuk, hogy áttűnés vagy másképpen térgörbítés. Most már hivatalosan is a Másik Dimenzióban vagy. Hogy érzed magad? Nem vagy kábult, netán nincs hányingered? − Esetenként a halandók rosszul tűrik a Másik Földet, és a Halandók Földjén kell elszeparálni őket, míg az átlépés rítusa meg nem történik.

Parisa azonban csak vállat vont.

− Ami azt illeti, csodás érzés itt lenni, szinte mint. otthon. És zsálya illatot érzek. mintha a ház tele lenne zsályával.

− Biztos a konyhából jön, ott vannak a fűszerek − ám Havily alig figyelt rá, annyira lekötötte gondolatait Crace. Marcus pedig bizonyára egyedül küzd Letóval és Crace-szel. Hirtelen nem tudta, mi legyen a következő lépés, de a telepatikus összeköttetés még mindig megvolt Medichivel. És most ki is használta.

Mikor érezte, hogy az összeköttetés elérte a harcost, gondolatban küldte felé az üzenetet. Marcusnak segítségre van szüksége, Leto és Crace támadt rá a következő helyen. Ezután elküldte Medichi felé a ház gondolatbeli képét, mely a vámpírok esetében elég volt ahhoz, hogy azt meg is találják, mert a koordináták a Központ nyomkövető hálózatában voltak.

Már megyek is, jött az erőteljes, elszánt üzenet.

− Hála az égnek − mormogta Havily, és csak remélni tudta, hogy Medichi idejében odaér, hogy segítsen Marcusnak a két rendkívül erős vámpír ellenében.

A még mindig meztelen Parisára pillantott.

Ezt a problémát máris meg tudta oldani, mert bár nem hozhatta ide Parisa ruháit, de a sajátjai közül adhatott neki.

Odament a hall közepén álló nagy asztalhoz, aztán a házának öltözőszekrényéből térgörbítéssel odaparancsolt nadrágot, blúzt, még fehérneműt is.

− Azt hiszem, ezek jók lesznek rád is, nagyjából hasonló a méretünk.

A nő lepillantott a holmikra.

− Milyen ügyes vagy − mondta.

− Tudod, ahhoz képest, hogy még csak most léptél be először egy új dimenzióba, igazán jól viseled.

− Ezt nem tudom eldönteni. Szerintem sokkos állapotban vagyok. Igen. ez bizonyára a sokk hatása lesz. − Felpróbálta Havily egyik melltartóját, de mellei kibuggyantak a felső pereme felett. az ő mérete legalább DD volt. Aztán felkapott egy farmert meg egy flitteres lila felsőt, amit inkább diszkóban viselnek, semmint a Parancsnok fogdmegjei elől való menekülésre. De ez az összeállítás igen jól állt neki.

Parisa pislogva nézett Havilyre gyönyörű ametiszt szemével − ugyanezt a színt látta a szárnyain is. Aztán ajkai halovány mosolyra húzódtak.

− Ami viszont a látomásaimat illeti, már tényleg jó sokat láttam ebből a világból, ismerem a férfiakat. Marcus Harcost is korábbról ismerem, ahogy már mondtam, és persze ismerem Medichi Harcost. − A név említésekor egy kissé elpirult. − Tudom, hogy történt valami Luken Harcossal. ő maga és Medichi is aggódik a háta miatt. hogy mi lesz a szárnyaival, azt hiszem.

Havily bólintott, majd elmesélte a támadást Luken ellen a Superstitionsnál.

− Ó, te jó ég − szörnyülködött Parisa, és egész testében megremegett, ujjait a szája elé kapta. − Én egyszer megpróbáltam kihúzni egy tollat a szárnyamból. Elmondani sem tudom, milyen fájdalmaim voltak utána. Rágondolni is rossz, milyen érzés lehetett, mikor a szárnyai égtek. Viszont teljesen jól nézett ki, mikor a kórházban láttam a. látomásomban. Vajon hogy sikerült túlélnie?

− A vámpírok világa a majdnem halhatatlanoké. Az átlépettek életét csak a legbrutálisabb események vehetik el. Minden más helyzetben csodával felérően gyógyulunk meg.

− Ó. − Parisa pillantása jobbra-balra cikázott, majd mintha megroggyant volna, seggre esett a padlón. úgy tűnt, lábai már nem tartják meg.

Na, végre. ez legalább normális reakció volt.

Marcus szélesen mosolygott. Úgy hadakozott a kardjával, mint évszázadokkal korábban, amikor igazi harcos volt. Medichivel meghátrálásra késztették Leto tábornokot, beszorították a fikuszok közé.

Leto jó barátja volt Marcusnak, mit több, ivócimborák voltak a régmúlt időkben. Most azonban nem volt több, mint egy rohadt áruló − és Marcus ezt sehogy sem tudta megemészteni.

És Marcus ismét mosolygott − ahogy Medichi is. Minthogy már csak percek kérdése volt, és lekaszabolják Letót. de hogy a fene essen belé, ez a harcos még mindig ijesztően jól bánt a karddal.

Marcus balról támadott, Medichi pedig jobbról. A kardok szikrákat hánytak. Ekkor Marcus valami lökést érzett a jobb oldalán, de ügyet sem vetett rá, egyre csak támadt. De kardja egyszeribe mintha falnak ütközött volna, még a karja is belesajgott az ütközés keltette rezgésbe. holott a láthatáron nem volt semmilyen szilárd akadály.

Bassza meg!. Leto valami hihetetlenül erős védőpajzzsal volt körülvéve. De vajon ki az ördög művelte ezt? Merthogy maga Leto erre nem volt képes, azt holtbiztos. Marcus újfent feléje csapott, ám az eredmény ugyanaz a fájdalmas rezgés volt, mely egész karján végigszaladt.

− Ez meg mi a franc? − üvöltötte.

Medichi ugyanúgy járt, és a fájdalomtól káromkodva lépett hátra, bal kézzel markolászta kardot tartó jobbjának könyökét.

− Mi az ördög ez az egész, te rohadt áruló? Ezzel a kibaszott pajzzsal véded a segged, mi? Félsz küzdeni, a kurva anyádat?

Marcus zord pillantást vetett Letóra. Ez a szarházi zihálva szedte a levegőt, és szakadt róla a veríték, akárcsak róla és Medichiről. Leto hol egyikükre, hol a másikukra nézett.

− Örülök, hogy újból találkoztunk, ti seggfejek. De most egy üzenetet kell küldenem veletek Endelle-nek. Mondjátok meg neki, hogy a Nagykövetek Fesztiváljára nagy buli van készülőben. Figyeljetek az égboltra!

− Miféle buliról beszélsz, te szemét áruló?

Leto azonban nem szólt többet. Széles vigyorral villantotta ki fogait Marcus felé, majd beintett neki, azzal eltűnt.

Marcus Medichihez fordult, aki még mindig sajgó könyökét fogta.

− Mi a ferde faszt jelentsen ez az egész? − Azzal Medichi elengedte sajgó karját, és jól megrázta, azután Marcus hasára pillantott.

− Hé. öregem, te vérzel!

Marcus ekkor megérezte, ahogy a meleg vér lecsorgott az oldalán, majd odapillantott. Leto rendesen megvágta őt. És mihelyt meglátta a saját vérét, a seb rögtön fájni kezdett.

− Ó, a jó kurva életbe!

Medichi derékban hajolt előre, úgy kapkodta a levegőt.

− Nem látszik súlyosnak. Nekem most vissza kell mennem a New Riverhez. tudod, melyik az a hely. most én vagyok azon a poszton, amit te otthagytál.

Marcusnak már nehezére esett a légzés. Szeretett volna beinteni Medichinek, de nem sikerült. Két kezét a hasára szorította, és miközben Medichi kiegyenesedett, megkérdezte tőle:

− Honnan az ördögből tudtad, hogy ide kell jönnöd? Talán Thorne riasztott?

− Dehogy.

− Akkor meg honnan tudtad?

Medichi elvigyorodott.

− Tudod mit, seggfej? Találd ki magadtól. De garantálom, hogy mikor rájössz, nem repesel majd az örömtől. − Azzal megkopogtatta a homlokát, felnevetett, aztán felemelte a karját, és köddé vált.

Marcus egy sor trágárságot kiáltott utána, vagy legalábbis megpróbálta. Vajon mi az ördögöt értett ezalatt Medichi? Vagy csak az agyát játszotta itt előtte?

Megmarkolta az oldalát, mert vér ömlött végig a hasán, és már a nadrágja is átázott. Hogy a fene enné meg.

Na, mindegy.

A kardját visszaparancsolta Bainbridge-be.

Muszáj volt, hogy ellássák a sebét, és vissza kellett térnie Havilyhez meg ahhoz a szárnyas halandóhoz. Azt még látta, hogy eltűntek a házból, mielőtt Crace valamelyikükhöz hozzáférhetett volna. Hát igen. az ő asszonya átkozottul jó munkát végez.

Felhívta Jeannie-t a Központban.

− Hé, hívott már Havily? Jól vannak?

− Igen. Elvitte a halandót a villába.

− Helyes − mondta Marcus, de már erősen zihálva.

− Mi bajod van, duhuro?

Marcusban nem maradt elég erő ahhoz, hogy zsörtölődni kezdjen Jeannie-vel a megszólítás miatt. − Megsebesültem, úgyhogy el kell küldened a villába. Meg tudod csinálni?

− Mi az hogy. de figyelmeztetlek, hogy ez így fájni fog.

− Tudom − suttogta Marcus. − De nem érdekel, csak csináld.

− Akkor jobbulást neked, és küldöm Horace-t.

− Köszi.

És már el is kapta őt az a bizonyos térrezgés, majd miközben áthaladt az alsó téren, tisztában volt vele, hogy üvöltözik. Mikor pedig megérkezett a villába, Havily és a mostanára már felöltözött halandó közvetlen közelébe, még mindig szörnyen üvöltött, mint a fába szorult féreg. Egy sor trágár szó hagyta el az ajkát. de hát hogy az ördögbe tudta volna elfojtani abban a helyzetben?

Hanyatt feküdt a földön, és sebesült oldalát markolászta. Aztán érezte, hogy valaki a karjára teszi a kezét. Vajon mikor térdelt mellé Havily?

− Ó. hisz megsebesültél.

− Aha. de mindjárt jön Horace. − Azzal vett még egy mély lélegzetet és elájult.

Havily Marcus mellett térdelt, miközben a vér csörgött a harcos oldalából. Kék selyeminge felhasadt, vérrel áztatott volt.

Horace pedig még sehol.

Horace nem jött.

Vajon hol az ördögben lehetett?

Marcus felnyögött, majd kinyitotta a szemét, mely a fájdalomtól tágra nyílt.

− Horace még nincs itt − mondta Havily. − De tudom, hogy az én vérem segít rajtad. Akarod?

Marcus bólintott.

Havily erre ajkához emelte csuklóját, és jobb vámpírfogával önmaga ejtett sebet a verőerén. Cefetül fájt, de korábbi tapasztalata alapján tudta jól, ez majd segít Marcuson.

Így hát odatartotta csuklóját a harcos ajkához, és hagyta, hogy igya a vérét.

Marcus szeme elkerekedett, aztán felnyögött, és mohón itta a felkínált vért.

Havily hallotta, hogy Parisa levegő után kapkod.

A lány felé fordult, aztán vállat vont.

− Talán elfelejtettem megemlíteni, hogy a Másik Föld a vámpírok világa.

Parisa bólintott.

− Azt tudtam. − Még mindig a padlón ült, arcszíne rózsaszínre váltott, de nem zavarában.

Havily elfordította a tekintetét. Hát igen. a vérszívás mozzanata egy sokkal bensőségesebb kapcsolat jele volt. Ezért nem lepődött meg, mikor Parisa talpra állt, majd elhagyta a szobát.

Szóval ez tényleg a vámpírok világa.

Parisa kisétált az előszobából, de miután belépett az igencsak tágas nappaliba, ahol Havily és Marcus már nem láthatták őt, mindjárt visszafordult, és a falnak támaszkodott. Két ujját a nyaki verőerére helyezte, felsóhajtott; de semmi undort vagy ellenérzést nem keltett benne a vérszívás. Sőt. természetesnek tűnt. mi több, nagyon szexisnek és erotikusnak.

Látomásaiban Parisa látta egyszer, hogy Medichi Harcos egy nő vérét szívja. Valami éjszakai szórakozóhelyen volt, ahol mindent vörös bársonydrapéria borított, a zene hangos volt, ő pedig az egyik rejtett bokszba vitte azt a nőt. A nyakából szívta a vért, miközben keféltek, mindeközben Parisa arra vágyott, bárcsak ő feküdhetne a harcos teste alatt. Szóval úgy érezte magát, mint valami kukkoló.

Most meg itt volt Medichi házában.

Havilynek nem mondta el, de felismerte a házat. Sokszor látta már itt Medichi Harcost az elmúlt hónapok során.

De milyen sokszor…

− Jobban érzed magad? − hallotta Havily hangját.

− Sokkal jobban − felelte Marcus.