20. FEJEZET

Havily az ösztöneire hagyatkozott és várta, hogy visszahívják. Tudta jól, hogy Endelle és Marcus is képes arra, hogy még a sötét foltban is kommunikáljanak vele. Hisz már korábban is történt ilyen.

− Havily! − vakkantotta Endelle az alsó térben. − Gyere vissza Thorne-nal együtt.

A lány a harcosra pillantott, és leszegte az állát.

− Készen állsz? − kérdezte. Thorne elmosolyodott.

− Te aztán kurva nagy meglepetéseket tudsz okozni, Havily. − Majd jóváhagyólag bólintott.

Havily önkéntelenül is viszonozta a mosolyt, majd lehunyta a szemét, kigondolta a parancsot, majd ismét hallotta a suhogást.

Mire kinyitotta a szemét, már Endelle mellett állt, Thorne-nal az oldalán.

Marcus máris odalépett mellé, karját a lány dereka köré fonta, szorosabban, mint valaha. Havily nekitámaszkodott.

− Jól vagy? − kérdezte a Harcos.

Havily csak bólintott.

Thorne pillantásával végigpásztázta a termet. Mikor végzett, Endelle-hez fordult.

− Szóval, mi a fene volt itt ez az egész? Mi történt igazából? Mert úgy látom, Havily mentette meg a seggemet.

Endelle oldalra fordította a fejét, a pálmafák felé.

− Seriffe ezredes épp most gyűjti össze a bizonyítékokat, így halál vámpírja kinyírt volna, ha ez a lány hirtelen nem ránt téged a sötét foltba.

Thorne a Milícia Harcosait figyelte, akik a tőr körül tettek-vettek. Az egyiknél műanyag tasak volt, a másik gumikesztyűt viselt. Thorne füttyentett, majd Havilyhez fordult, s megveregette a vállát.

− Kösz, Havily. Jól csináltad.

− Nagyon szívesen, főnök.

− De ez még nem minden − szólt Marcus. − Mert itt volt Crace is.

− Crace? − kiáltott fel Havily. Hideg borzongás futott végig a hátán, önkéntelenül is riadtan pillantott körbe a teremben.

− Persze védőködbe burkolódzott − magyarázta Endelle. − De megéreztem, hogy itt van. Ez a fasz nagyon erős képességekkel rendelkezik. Mikor aztán felfedeztem, hol rejtőzik, küldtem neki egy kis ajándékcsomagot. Sajnos abban a pillanatban eltűnt, hogy telibe kaphattam volna.

Havily megborzongott.

− Biztos, hogy Crace volt az?

− Felismertem őt − felelte Endelle. − Ja. és Morgan. remek munkát végeztél.

− Köszönöm − mondta Havily még mindig remegve. − Úgy látom, már elmentek.

− Aha − felelte Endelle. − Greavesnek nem volt mersze maradni és harcolni velem, bár kihívtam őt. Egy nap majd szemtől szembe vívok meg azzal a szemétládával. De most, azt hiszem, folytatnunk kell a műsort. Viszont ami téged illet, Morgan, azt akarom, hogy menj vissza a villába. Ez parancs!

− Megkérdezhetem, miért?

Endelle pillantása Marcusra siklott, majd ismét Havilyre.

Mert jó okom van azt feltételezni, hogy Greaves rád vadászik. A legerősebb képességeid most kezdenek kibontakozni, tehát valószínűleg szerepelsz a jövőbeni előrejelzésekben. A Teremtő a megmondhatója, hogy Greaves már épp elég Felsőbb Adminisztrátort állított a maga oldalára ahhoz, hogy a földgolyón bárhol hozzáférhessen a Látnokok jóslataihoz. Csupán ez az oka, úgyhogy ne keress emögött semmi egyebet.

Nos. ez így már egész másképp hangzott.

− Rendben. de kérem, hívjon, ha szüksége van rám.

Endelle elmosolyodott.

− A fenébe is, Morgan, csalódást okozol itt nekem, mert rácáfolsz a rólad alkotott lesújtó véleményemre. − Hangosan felnevetett a saját tréfáján. − De akár hiszed, akár nem, most már nélküled is végig tudjuk csinálni ezt az átkozott fogadási ceremóniát. úgyhogy eredj már. Meggyőződésem, hogy találsz majd elfoglaltságot, amivel eltöltheted az idődet. − Azzal jelentőségteljes pillantást vetett Marcusra, majd sarkon fordult, és indult vissza a trónjához.

Thorne máris ott termett mellette, mintha semmi sem történt volna. Jobb kezét azonban ökölbe szorította, mintha máris szükségét érezte volna, hogy kardja a kezében legyen. Követte Endelle-t a lépcsőkön, majd karját ismét keresztbe fonta a mellkasán, és tovább pásztázta tekintetével a tömeget.

Marcus megragadta Havily kezét.

− Kész vagy?

A lány bólintott.

Marcus gondolatban kiadta a parancsot. Mikor lábuk a hajópadlót érintette Medichi villájában, még mindig Havily kezét fogta. A lány megszorította a kezét, majd rámosolygott.

Marcus már épp a karjába zárta volna Havilyt, mikor Medichi gondterhelt arccal lépett be az előcsarnokba a konyha felől. Orrcimpái kitágultak, miközben megjegyezte:

− Ez az őrangyal-szolgálat jó szar. − Azzal lehunyta a szemét, mélyet lélegzett. Úgy festett, mint Atlasz, aki küszködve hordozza vállán a világot.

− Ugyan miért? − kérdezte Marcus.

Medichi a háta mögé bökött a villa déli szárnya felé.

− Parisa ott van velem. a hálószobámban. ott marad éjszakára. Na. ne nézz már így rám! Van a lakosztályomban dolgozószoba is. én majd ott alszom.

− Mi ez az egész? − kérdezte Havily.

Egy pillanatra úgy látszott, Medichi rögtön leharapja a lány fejét.

− Hogy mi? Hát csak az, hogy ez a ház kurva nagy, ez a nagy helyzet. Hogy az ördögbe vigyázzak erre a lányra, ha egyszer veletek szemben alszik?

Marcus önkéntelenül is elvigyorodott. Jól ismerte ezt az érzést ő is, ezért nem tudta visszatartani.

Medichi súlyosat sóhajtott.

− Hát akkor. jó éjszakát. Parisa sem repes az örömtől, de most épp zuhanyozik, én meg bezárom az ajtót. Miután bezárkóztunk. jöhet az éj szaka.

Azzal válaszra sem várva fordult sarkon és elvonult, ám pár lépés után még hátraszólt.

− A mozgásérzékelők ugyan ki vannak kapcsolva, de nehogy kinyissatok egyetlen ajtót vagy ablakot is, rendben?

− Rendben − felelte Marcus.

Azzal a harcos Havilyhez fordult:

− Biztos, hogy jól vagy?

− Igen − felelte a lány, válaszát pedig sűrű vadvirág illatfelhő követte.

− Akkor eljött a mi időnk − mondta lágyan Marcus. Csak a tiéd és az enyém. Most csak mi ketten számítunk.

− Igen.

Havily úgy érezte, mintha zuhanna. Az édeskömény illat hullámokban söpört rajta végig. Marcus talán bűvöletbe ejtette őt? Nem. a férfi valami olyasmit tett vele, amivel teljesen elcsábította. Édes csábítás volt ez.

Marcus megcsókolta a nyakát, majd végignyalta az ütőerét.

− Ez kell nekem ma éjjel − mormolta halkan a fülébe.

Havilyt elöntötte a vágy, sőt, még annál is több, valami erőteljesebb érzés kerítette a hatalmába. Vajon mi lehetett uz? Mit művel vele ez a férfi?

Havily hátrébb húzódott, egyenesen Marcus szemébe nézett.

− Marcus, mi ez az egész? Olyan más vagy ma este.

Marcus a fülébe suttogta:

− Te csak légy erős, mert úgy kellesz ma.

Vajon hogy értette ezt?

A férfi ismét megcsókolta, majd elméjének ereje Havily agyára nehezedett. Engedd, hogy behatoljak, Havily… de teljesen! − küldte felé a gondolatot.

Havily semmi szükségét nem érezte, hogy ellenállást tanúsítson, így hát megnyitotta mentális védőpajzsait. Marcus pedig a birtoklás vágyával szántott végig az elméjén. a behatolás újabb élményével. Az enyém vagy, sugározta a lány agyába, és a csábítás ereje mintha a bokájánál fogva rántotta volna magával Havilyt.

Továbbra is úgy érezte, hogy zuhan, mintha megnyílt volna alatta a föld, őt pedig tehetetlenül húzná a mélység, egyre csak lejjebb, lejjebb.

Marcus, mit művelsz velem? küldte gondolatban a férfi agyába.

Marcus pedig csak csókolta, Havily nyöszörgött, miközben a férfi a térdei közé nyomta combját. A lány arra sem emlékezett, mikor fektette őt Marcus a kanapéra. A férfi kézmozdulatára eltűnt róla a ruhája, mire a harcos felmordult. Gondolatban bizonyára újabb parancsot adott ki, mert a következő pillanatban már rajta sem volt ruha, meztelen teste feszült Havily testének, végül hímtagja utat talált a lány testébe, mélyen beléhatolt.

Az egész oly tökéletes volt.

Az enyém vagy, visszhangzott újból Havily agyában. Gyönyörű vagy, még a gondolataid is oly szívmelengetőek.

Igen, a tiéd vagyok.

Havily oldalvást fordította a fejét, így Marcus elé tárta a nyakát. Kívánta, hogy a harcos itt is beléhatoljon, itt is jelen legyen a testében.

Akarlak, de máris, küldte Marcus felé a gondolatot.

A harcos pedig nem habozott. Havily szíve hangosan vert, miközben Marcus a vérét szívta, mohón nyelte testének minden kincsét. A véred ad nekem erőt, nyögte Marcus.

Igen, tudom, felelte Havily.

Az enyém vagy.

Igen.

Havily lehunyta a szemét, és minden idegvégződésében határtalan örömérzetet keltett az abból fakadó együttes hatás, hogy Marcus az elméjében volt, a vérét szívta, vaskos hímtagja pedig ütemesen döfködte őt, mindennél erősebben összekötve kettejüket.

Marcus kihúzta vámpírfogait a lány nyakából.

Havily kinyitotta a szemét.

− Mit művelsz te velem?

− Minden lehetségeset − suttogta Marcus. − Te jó ég. milyen jó érzés az elmédbe hatolni. − Eközben tovább dugta Havilyt, hisz férfiereje is természetfeletti volt. Hát igen. ilyen az átlépettek élete. a vámpírok ereje. Lehet-e a breh-hedden még ennél is több?

Megengeded, hogy teljesen elbűvöljelek?

Bűvöletbe akarsz vinni?

Igen. Megengeded?

Havily bólintott. Igen… csináld csak.

Amit a férfi ezután tett, az mintha nem is a valóság lett volna. Havily úgy érezte, hogy fogva tartják és megkötözlek. Érezte, hogy teljesen kiszolgáltatott Marcusnak.

Az enyém vagy, visszhangzott ismét az agyában. Minden korábbi érzés duplán, sőt triplán felerősödött, miközben Marcus ismét birtokába vette a nyakát, tovább döfködött combjai között, és a teljes kiszolgáltatottság állapotában lartotta őt.

És Havily ekkor megérezte, hogy valami elhagyja a testét. Vajon mi lehetett az? Aztán rájött.

Magasságos ég!

Marcus?

Igen, érzem. Hagyd csak, legyen minden úgy, ahogy lennie kell. Engedd csak… meg tudod csinálni.

Kettéosztódott! A második énje távozik és belép a sötét foltba!

Döbbenten érezte, hogy másik testi valósága hirtelen a sötét foltban terem. egyedül. A határtalan szabadság érzése töltötte el, tudta, hogy ebben az állapotban eljuthat bárhová, ahová csak akar. Már azt is pontosan tudta, hová megy most.

Gondolatában Endelle nevét idézte fel, majd átsuhant az alsó téren. Aztán néven szólította Őnagyságát. Már látta is őt, ahogy ül a trónusán, és még mindig a nagyköveteket fogadja. Az asszony egyenesen feléje fordult. Ezután valamit suttogott Thorne-nak.

Thorne válaszként bólintott, majd lejjebb lépett három lépcsőfokot, és mondott valamit az épp ott térdeplő nagy követnek. Miközben magára vonta a nagykövet figyelmét, Endelle kettéosztódott, aranyszínű csillogással jelent meg a sötét foltban.

Havily védőn emelte kezét a szeme elé az arany csillogás elől, ami újfent eszébe juttatta, micsoda hihetetlen erővel rendelkezik Endelle asszony.

Nos, hát, vámpír, sikerült neked is. Azzal tetőtől talpig, végigmérte Havilyt. Hogy csináltad?

Marcus bűvöletben tart engem. Merthogy… épp együtt vagyunk… teljesen.

Endelle lehunyta a szemét, majd egy másodperc múltán elmosolyodott. És épp szétkeféli az agyadat is. Nem csoda, hogy az aurád olyan, mintha lángolnál. Na, eredj vissza hozzá, és kérlek, gyakorolj, a kurva életbe! Lássuk, rájössz-e, hogyan gyere vissza ide. Ja, és Morgan… el ne felejtsd: az életed függ ettől. Most pedig tűnj innen a fenébe!

Havily nem habozott. Maga elé képzelte Marcust, és másik énje átszáguldott az alsó téren, visszatért kiindulási helyére. a kanapéra. Még egy pillanat, és két énje újfent egye sült a testében. Marcus alatt feküdt, aki derekasan döfködte őt.

Már eksztázisban vonaglott, hangosan felsikoltott, miközben Marcus a csúcsra juttatta. A harcos egyik orgazmusa a másikat követte, hangosan nyögött fel, míg végül egy sóhajjal elnyúlt a kanapén.

Szóval megcsináltad, dörmögte még mindig Havily agyában. A lány azonban bezárta a gondolatait, Marcus pedig megértően bólintott, kilépett agyából. Ettől hirtelen nagyon üres lett minden, Havily megint egyedül érezte magát. Aztán végigpillantott magán, és látta, hogy magas sarkú cipői és harisnyái most is a lábán vannak. Először csak kuncogott, majd hangosan felnevetett. Szóval Marcus mégsem vett le róla mindent.

Marcus szemében mosoly csillogott.

− Mit is mondhatnék. tudod, bolondulok a magas sarkú cipőt viselő nőkért. Na, gyerünk − azzal felkapta Havilyt a kanapéról. − Nyomás a hálószobába. Pokolian kimerítő éjszakád volt. Meg aztán azt sem szeretném, ha Medichi véletlenül meglátna téged így!

Havily megcsókolta a férfi arcát, aztán egy áttűnéssel mindketten a hálószobájukban termettek.

Marcus mihelyt meglátta, máris tudta, hogy csupán a bürokrácia komédiájáról van szó. Volt már épp elég dolga ehhez hasonló bizottsággal a Halandók Földjén is, ahol a tagok döntő többsége valamilyen külön érdeket képviselt, a zárt ajtók mögött alkuk köttettek, szövetséges viszonyok alakultak, az intézmény eredeti célja elveszett a rendeletek és jogszabályok, valamint a vesztegetések sártengerében.

Az ÁFEB esetében azonban a probléma mélyebben gyökerezett, nem csupán a kapzsiságban. Endelle szerint a bizottsági tagok legalább egyharmadának szenvedélyévé vált a haldoklók vérének szívása, mégpedig Greaves csábításának köszönhetően, aki cserébe szállította nekik az antiszérumot. Ezen túlmenően az is nyilvánvaló volt, hogy a Parancsnok biztosította számukra a haldoklók vérét is, hogy szenvedélyüket életben tartsa. Vajon hány ártatlannak kellett meghalnia, hogy kielégítse ezeknek a hiénáknak a mérhetetlen sóvárgását a vér után?

Méghogy egy ilyen alávaló bizottság döntsön Parisa sorsáról?

Csakis az ő holttestén keresztül. hogy a jó kurva anyjukat.

Marcus Medichire pillantott. Látta, hogy bajtársának álla megfeszül, rezzenéstelen pillantással mered Greaves fejére.

Akkor hát Medichi holttestén keresztül is. A harcos közvetlen Parisa mellett állt, majdnem érintette is. Marcus pontosan tudta, milyen ösztönök vezérelték őt.

Havily felé fordult, aki talán öt centire állt tőle, konzervatív, sötétkék selyemkoszlümjében. A lány rámosolygott, mire ő egyébre sem tudott gondolni, mint az elmúlt éjszakára. Ma reggel úgy ébredt, hogy Havily feküdt rajta, és ezúttal nem a sötét foltban, hanem a helyzet teljes valóságában.

Most hát itt voltak mindannyian, hogy szembeszálljanak az ellenségükkel. ezúttal a törvény erejével. Egykori harcos bajtársai mind ott voltak, valamennyien harci repülőszerelésben, mert mint azt Jean-Pierre mondta, muszáj emlékeztetni ezeket a szarháziakat az ÁFEB bizottságában, mi is a dolguk a Vér Harcosainak minden áldott éjszaka. Mellette Santiago állt sötét arckifejezéssel. Kard ugyan nem volt nála, viszont drágakövekkel kirakott tőre igen, melyet időről időre megvillantott a jobb kezében. szintén a miheztartás végett.

Zacharius kissé távolabb állt beszélgetésbe merülve egy másik harcossal. Kerrickkel.

Marcus egy hosszú pillanatig csak nézte egykori sógorát. És meglepetésére, mióta Havily belépett Marcus életébe, gyűlölete Kerrick iránt egyre inkább alábbhagyott. Maga sem tudta, miért. Négy hónappal korábban maga Medichi mondta neki, Marcusnak, hogy jobb, ha eltűnik, míg felülkerekedik tomboló dühén. Így aztán nem maradt más választása, minthogy haladéktalanul távozzon a Másik Földről.

Kerrick pillantása találkozott az övével, arckifejezése komor volt. Jól tudta, mit akar Kerrick. megbocsátást. De vajon ő, Marcus. képes lesz-e valaha is erre? Másrészt viszont miféle álszent magatartás tőle, hogy bár képes lenne magához láncolni Havilyt, Kerricknek mégsem bocsátja meg, hogy feleségül vette Helenát?

Marcus elfordította a tekintetét. A baj az, hogy most már volt bennük valami közös. Mindkettőjüknek volt breh-je, olyan asszonyuk, akikért kétségkívül odaadták volna az életüket. Egyikük sem vágyott arra, hogy így történjen, de ez most már megmásíthatatlan volt. Erős képességekkel bíró nőkhöz kötődtek, és ez örökre megváltoztatta az életüket. Már Medichi is elindult ugyanezen az úton.

A bizottsági tanácsterem közepén két egymás melletti, de teljesen különálló pódiumon Endelle és Greaves készülődött a szócsatára. Greaves megszokott eleganciával feszített remekbe szabott gyapjú öltönyében. Ezzel szemben Endelle zöld hasítottbőr nadrágot és − talán − strucctollból készült felsőrészt vett fel. Fekete haja be volt bodorítva, és mintha tornádó szántott volna végig rajta. Úgy festett, mini aki egész éjszaka bulizott.

− Harding Elnök úr − kezdte Greaves Parancsnok selymes rezgésű hangon, mint mindig. Tőle jobbra, fent a karzaton ismét tábornokai foglaltak helyet. köztük Leto.

− Nagyra becsült ellenfelem irányában, minden tiszteletem kifejezése mellett, ki kell jelentenem, hogy a Legfőbb Adminisztrátornak a fennálló törvények értelmében nem volt joga védőködöt biztosítani az átlépő-jelölt részére. Endelle asszony több jogszabályt is megsértett az átlépőkre vonatkozóan, így ezennel indítványozom az átlépő-jelölt felé a korlátlan és kizárólagos hozzáférhetőség biztosításál ugyanolyan időtartamra.

A Vér Harcosaiból általános és hangos fújolás tört ki. egyáltalán nem váratlanul. Parisa perceken belül halott lenne Greaves világába zárva.

Endelle azonban nem zavartatta magát, és máris közbeszólt:

− Nagyra becsült ellenfelem iránti minden tiszteletem kifejezése mellett. − és itt hajszálnyit Greaves felé fordult, majd beintett neki úgy, hogy a bizottság tagjai azt nem láthatták − közlöm, hogy Greaves Parancsnok két legerősebb harcosát küldte a Halandók Földjére, hogy betörjenek az átlépő-jelölt házába még azelőtt, mielőtt nevezett válaszolt volna az átlépésre történő felhívásra.

− Ez nem igaz − válaszolt a Parancsnok szenvtelen hangon.

A bizottság kilencvennyolc tagból és egy elnökből állt, a végső szót pedig az elnök mondta ki. Bármilyen döntés elfogadásához egyszerű többség kellett. A bizottsági tagok egymással szemben foglaltak helyet, az elnök pedig a terem végében ült egy trónhoz hasonló széken. Harding fehér talárt viselt, mintha valami istenség volna. Rohadt, álszent barom volt. Volt-e vajon egyetlen lélek ebben a magasztos teremben, aki ne tudta volna, hogy Greaves oldalán áll?

A szó Hardingé volt.

− Az előttünk fekvő ügy korántsem egyszerű, ám úgy gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy a bizottság alapvető feladata az, hogy rendet teremtsünk társadalmunk két szembenálló fele között. A rendet pedig fenn kell tartani. Azt hiszem, abban is egyetérthetünk, hogy a törvénysértés, amit nevezett Endelle asszony az átlépőkre vonatkozóan általunk megalkotott jogszabályok ellenében elkövetett, feljogosítja Greaves Parancsnokot az átlépő-jelölthöz való kizárólagos hozzáférhetőségre.

A Vér Harcosai egy emberként zúgtak fel méltatlankodásuknak hangot adva.

− De hisz ez halálos ítélet − kiáltotta Santiago. − És ezt ön is jól tudja.

Harding lesújtott régimódi bírói fakalapácsával.

− Csendet kérek a karzaton is, vagy elrendelem a zárt tárgyalást! Megértettük egymást, Santiago Harcos?

Endelle hátrafordult, és olyan pillantást küldött Santiago felé, mellyel kifejezésre juttatta, hogy vagy befogja a száját, vagy majd ő fogja be neki.

Marcus csak azt nem értette, ebből hogy az ördögbe jöhet ki jól Parisa.

Alison a pódiumhoz lépett, és valamit suttogott Endelle fülébe, aki erre bólintott, Alison pedig távozott onnan.

− Elnök úr, azt hiszem, nem említettünk egy lényeges körülményt.

− És mi lenne az, Endelle asszony? − Harding már intett Greaves tábornokainak, hogy fogják közre az átlépő-jelölt lányt.

Endelle mély lélegzetet vett.

− Parisa Lovejoy formálisan nem reagált még az átlépésre szóló hívásra. Erre lehetősége sem volt, mert az otthona elleni támadás még azelőtt történt, hogy eljutott volna valamelyik Határvidékhez. Mint azt ön is tudja, az átlépésre szólító hívásra csak úgy válaszolhat valaki, ha erejét demonstrálja a Határvidékek egyikénél.

Erre nagy lárma tört ki, mert a Greavest támogatók kiabálva adtak hangot tiltakozásuknak, míg az Endelle oldalán felsorakozók ujjongásban törtek ki.

Marcus elmosolyodott. Lám, a dolgok mégis kedvező fordulatot vesznek.

− Ezennel kijelentem − folytatta emelt hangon Endelle −, hogy Greaves jogtalanul tart igényt az átlépő-jelöltre, én pedig csak úgy cselekedtem, ahogy bármely más vendég esetében tenném a Másik Földön. Gondoskodtam a biztonságáról, mivel nemcsak a saját házában támadták meg a Halandók Földjén, hanem Medichi villájában is. Hacsak Greaves Parancsnok nem tudja bizonyítani az ellenkezőjét.

Greaves arcán nem látszott öröm. Előbb Endelle-re pillantott, majd a mögötte álló Alisonra. Marcus úgy érezte, tekintete szikrákat szór. A Parancsnok bal keze kissé remegett, mikor a pódiumra tette. Azzal próbált érvelni, hogy Parisa igenis válaszolt az átlépésre szólító hívásra már akkor, mikor először szárnyat bontott.

Ekkor Harding a mögötte álló két férfival konzultált. Egyikük egy jókora könyvet hozott elő, amit kinyitott, és ujjával az egyik bekezdésre mutatott. Mikor Harding visszafordult, arca igencsak sápadt volt. Marcus még ebből a távolságból is jól látta, hogy homloka verítékben fürdik.

Greaveshez intézte szavait:

− Ebben a kérdésben a szabályok igen szigorúak, Parancsnok, amint arra tisztelt kollégám felhívta a figyelmet, és megmutatta a bizottság ide vonatkozó, 1901-ben kelt dokumentumait. Az átlépésre szólító hívásra a válaszadásnak minden esetben a Határvidékek valamelyikénél kell történnie. Ősidők óta hagyomány ez, és írott formában is szerepel az ÁFEB törvényeiben. Így hát attól tartok. ebben a konkrét esetben a törvény Endelle asszony oldalán áll.

A terem hangosan felzúdult. A harcosok ujjongásban törtek ki.

Harding a homlokát törölgette egy sebtében előkapott zsebkendővel, majd folytatta Greaveshez intézett mondókáját.

− Minthogy a halandó nem reagált az átlépésre történő felszólításra, átlépési rítusról sem lehet szó. Rá ezek a törvények nem vonatkoznak. − Láthatóan nyelt egy nagyot.

Mert később valakin égni fog a gatya.

− Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem, amiért a bizottság idejét raboltam − mondta Greaves. − Sajnos súlyosan félretájékoztattak. − Azzal meghajolt Endelle felé. − Öntől is bocsánatot kérek.

− Ó, hogy szarja össze magát és dögöljön meg, rohadt seggfej. Marcus elvigyorodott. Mindig az ilyen pillanatok derítették a legjobb kedvre, mikor Endelle-t ilyennek látta. Őnagysága ezzel teljesen szabályellenesen járt el, ám Greaves egyszerűen csak felemelte a kezét és eltűnt. magával vitte a seggnyalóit is. Így hát nem lesz semmi negatív következmény.

Endelle a harcosaihoz fordult, és győzedelmesen emelte fel az öklét. Erre csak egy válasz lehetett: a harcosok egy emberként emelték fel karjukat, és győzedelmes kiáltást hallattak.