22. FEJEZET

Havily arra ébredt, hogy égető fájdalmat érez mindkét csuklójában. Sajgott a nyaka és a háta is. Ezenfelül szakadt a veríték a homlokáról, és a sós izzadtság a sminkjével keveredve kegyetlenül égette a szemét.

Ülő helyzetében valami áttetsző, gézszerű anyag borította a testét. Alatta teljesen mezítelen volt. Valami nagyon kemény alkalmatosságon ült, mintha valami alacsony falóca lett volna.

Képtelen volt agyában gondolatokat megformálni, szemhéja teljesen elnehezült. Próbálta felnyitni a szemét, hogy lássa, miért érez ilyen fájdalmat, de sehogy sem sikerült.

És miért van itt ilyen hőség?

Nyakán karcolásokat érzett, amelyek égtek. Próbálta megdörzsölni, hogy enyhítsen fájdalmán, ám nem tudta mozgatni a karját. Valami gátolta ebben.

És borzasztóan gyengének érezte magát.

Óriási erőfeszítéssel nyitotta ki a szemét, épp csak hunyorogni tudott. Valami műanyag cső csatlakozott bal alkarjához, és az a pont fájt. Felemelte a fejét, így meglátta, hogy infúzióra kötötték.

Ó. szóval ápolják őt. Talán balesetet szenvedett? Ezért érez ilyen fájdalmat? Miért nem képes gondolkodni, és hogy lehet, hogy a jobb alkarjában ugyanolyan égető fájdalmat érez, mint a másikban?

Óriási nehézségek árán fordította a fejét a másik irányba. Ott is műanyag csövet látott, ám ez piros volt. Talán vérátömlesztést kap? Követte pillantásával a műanyag csövet, ám az nem felfelé vezetett, hanem lefelé. Egy vért tartalmazó műanyag tasak feküdt a padlón. a piszkos kőpadlón. Miféle kórház ez, és miért ül ilyen alacsony fapadon?

Próbált előre hajolni, ám nem sok sikerrel: a derekát valami visszafogta.

Egy dologban biztos volt: el kell távolítania a műanyag csövet a jobb karjából, melyen keresztül vére távozik a testéből. Valaki hibát követett el. Próbált odanyúlni, ám nem ért el odáig.

Most meglátta a fekete láncot. Felemelte a kezét. a lánc a jobb csuklójához csatlakozott egy súlyos bilinccsel, melyet pillangók díszítettek.

− Nem akarom teljesen lecsapolni, ha netán ettől fél.

Férfihang volt. némiképpen ismerős.

Lecsapolni? Ezt egyszerűen nem értette. Vajon miért beszél valaki így egy kórházban? És a véréről lenne szó?

A férfire pillantott, küszködve igyekezett beállítani látásának fókuszát. A férfi arcvonásai kezdtek kirajzolódni agyának ködén át. Mintha már látta volna valahol.

Aztán rémület hasított belé. Crace volt az, a halál vámpírja, aki a saját házában támadta meg őt. Vajon hogy jött be ide, a kórházi szobájába?

− Na igen. muszáj volt drogokat adnom magának, máskülönben meglép innen egy áttűnéssel, vagy ami még rosszabb, eltűnik a sötét foltban, ezt pedig nem engedhettem meg. Azok a bilincsek pedig csúcstechnológiával készültek. Egy kattintással nyithatók és zárhatók is, mert időnként azért szükségem lesz magára a láncok nélkül is. − Azzal felröhögött.

− Nagyon meleg van itt − suttogta Havily, miközben újabb verítékcseppek gördültek a szemébe és pokolian csípték.

− Mert a kovácsműhelyemben van, Havily Morgan, és hosszú időre itt is marad. Isten hozta itthon.

Marcus a hátán feküdt és reszketett. Időnként felébredt a teljes öntudatlanságból és iszonyatos fájdalmakat állt ki, majd mindjárt vissza is zuhant az öntudatlanságba.

Most azonban magához tért, és tudatánál is maradt annak ellenére, hogy úgy érezte, mintha elevenen megnyúzták volna. De ügyet sem vetett a fájdalomra.

− Havily! Hol van Havily? − Vajon mi történhetett a hangjával?

− Helyes. Szóval már tud beszélni.

Marcus szeme előtt lassan egy fekete hajzuhatag jelent meg.

− Endelle? Megtalálták őt? Nem halt meg?

− Még nem találtuk meg.

− Crace rabolta el. − Marcus küszködve próbált felülni. − Meg kell találnom őt.

− Csak nyugalom, Marcus − szólt ismét Endelle. − Tudjuk mi is. De előbb hadd vegye kezelésbe magát Horace és csapata.

− Magára hagytam. Crace elkapta, én meg otthagytam. Cserbenhagytam. és ezt sosem bocsátja majd meg nekem.

− Nem, Marcus. − Felismerte a hangot. Kerrick volt az. Valahonnan mögüle jött a hang, de egész közelről. − Láttam, mi történt. Crace-nek gyújtóbomba volt a kezében, robbanásra készen. Te pedig elrohantál a tömeg elől, hogy a bombát feléd hajítsa. Ezzel sok életet mentettél meg ma este.

Marcus próbált felülni.

− Oda kell mennem. meg kell találnom.

Kerrick azonban visszanyomta őt két vállánál fogva.

− Először neked kell meggyógyulnod.

Marcus megpróbált a hang felé fordulni.

− Kerrick, eredj utána. Találd meg őt, kérlek.

− Marcus, nyugodj meg. − Kerrick hangja elgyötört volt. Kezét Marcus mellkasára tette, és ez valahogy. megnyugtatta a harcost. Marcus Endelle felé fordította a fejét.

− Meg tudja találni Havilyt a távolba látásával? Tudom, hogy maga képes erre.

− Már próbáltam − felelte Endelle. − De nem jutottam semmire. Greaves valamelyik zárt katonai táborában lehet. Mihelyt magát talpra állítottuk, belépek a sötét foltba, de mivel nem tudjuk a pontos helyet, csak a sötétben tapogatózom majd.

− Megtaláljuk őt − Kerrick közelebb hajolt, s egyenesen Marcus fülébe mondta. − Valahogy megtaláljuk azt a rohadékot is, és miszlikbe szaggatjuk, bajtárs, még ha ez lesz az utolsó cselekedetünk is.

Marcus ismét feléje fordult, pillantása találkozott Kerrickével. Hiányzott neki ez a szarházi. A francba is, kétszáz éve hiányzott neki Kerrick. És Kerrick most megígéri, hogy megtalálja Havilyt és megbosszulja, hogy elrabolták.

Jóságos Teremtő. él még egyáltalán Havily? Muszáj, hogy éljen.

Aztán csak bólintott, majd lehunyta szemét, és ismét eszméletét vesztette. A fenébe is.

Bár Endelle ritkán alkalmazta gyógyító képességét, most mégis megtette. Két kezét Marcus arcára helyezte. A harcos arca és nyaka is súlyosan megégett. Ő ezen a sérülésen dolgozott, míg Horace a férfi lábain, ahol a legsúlyosabban sérült meg. Horace a földkerekség minden tájáról hívott gyógyászokat, így Marcus bőre gyorsan gyógyult a sok jótékony, erőt sugárzó kéz alatt.

Egy óra múltán Endelle már izzadt, Marcus viszont ismét kinyitotta a szemét, és ezúttal már nem érzett fájdalmat. Szóra nyitotta a száját, ám Endelle megelőzte.

− Marcus, még csak félig végeztünk. Próbáljon meg pihenni, mi pedig amilyen gyorsan csak tudjuk, meggyógyítjuk magát. Jobban van már?

− Igen − felelte a harcos, de hangja még gyenge volt.

− Akkor. Akkor pihenjen csak.

− Jó. − Azzal ismét lehunyta a szemét, és bár tudatánál volt, nem küzdött feleslegesen a tehetetlensége ellen.

Endelle Kerrickre pillantott, némiképpen meglepve, hogy épp ő tartotta ölében Marcus fejét.

− Jól van? − kérdezte tőle.

− Csak kurva sok az emlék.

− Na, ne marháskodjon. − Endelle felnevetett.

− De tényleg. − Kerrick szeme nedves volt, mikor a szemébe nézett.

− Hannah jár a fejében? − kérdezte Endelle.

Marcus szeme azonnal felpattant, és mintha a két harcos már hónapok óta gyakorolta volna, teljesen egyszerre mondták.

− Helena. Úgy hívták, Helena!

Endelle elmosolyodott, és a feszültség enyhült a vállaiban, miközben mindkét kezét Marcus nyakára tette.

− Hát, fiúk. magukat igazán könnyű ugratni.

Parisa Medichi Harcos mellett állt. Újból és újból az visszhangzott a fejében, amit Endelle asszony mondott Marcus Harcosnak: nem képes megtalálni Havilyt a távolba látó képességével. És ha erre gondolt, rettenetes érzés kerítette hatalmába. Mi lesz, ha Endelle azt akarja, próbálja meg ő megtalálni Havilyt a kukkoló képességével?

Képtelen lenne rá. Egyszerűen nem tudná megtenni.

Röviddel a támadás után Thorne felhívta Medichit. Természetesen a harcosnak is a helyszínre kellett mennie, hisz a Vér Harcosai mind ott voltak. így aztán Parisának is követnie kellett őt.

Pedig hogy szeretett volna azonnal eltűnni onnan a súlyos pusztítás láttán. Sokan meghaltak és még többen súlyosan megégtek. A tüzeket már eloltották, ám a levegőben égett szag terjengett.

Parisa szeretett volna hazamenni és bezárkózni a házába, esetleg deszkákat szegezni belülről az ajtókra és ablakokra. Igen. most pontosan erre vágyott.

Mi lenne, ha elkezdené keresné Havilyt, és megtalálná őt összeégve, ahogy az Marcusszal történt? Isten ments.

− Valamit meg kell kérdeznem − kezdte most Medichi, szinte suttogva. − Mit gondol, képes lenne megtalálni Havilyt? Úgy értem, a különleges rálátó képességével. Mert Endelle épp most mondta, hogy neki nem megy. Nem gondolja, hogy magának talán sikerülne?

Ezt már tényleg nem tudta elviselni Parisa.

− Képtelen vagyok rá − felelte suttogva. − Haza akarok menni. Most rögtön.

Medichi a halandó lány felé fordult, és gyengéden megfogta mindkét vállát. Parisa ráemelte a tekintetét, ametiszt szemei könnyben úsztak.

− Nem akarom ezt az egészet.

Medichi kissé elmosolyodott.

− Egyikünk sem akarja. De ezzel együtt kell élnünk, legalábbis ma este. Ez a legégetőbb probléma, és ezt csak maga oldhatja meg.

Parisa a fejét rázta, aztán a harcos testének támaszkodott, Medichi pedig köré fonta karjait.

Medichi egyszeribe mindent elfelejtett, már csak Parisa számított. A breh-hedden hatása volt ez. Csakhogy az egyik bajtársának épp sürgős segítségre volt szüksége. Parisa pedig olyan képességgel rendelkezett, mellyel megtalálhatta Havilyt.

− Magának különös látomásai vannak időnként, Parisa. − kezdte ismét Medichi.

− Igen. ez igaz. − Parisa felsóhajtott.

− De ezek igazából nem is látomások, ugye?

− Nem. nem hinném. − felelte nyugodtan Parisa.

− A látomások a valós időben történnek, igaz?

− Igen.

− Akkor most nagyon nyomatékosan kérem, tegye meg a kedvemért!

− Nem tehetem. − És Parisa körmei Medichi bicepszeibe vájtak.

− Havily hányszor mentette meg a maga életét?

− Akkor se kérjen tőlem ilyet!

− Én mindig maga mellett leszek, bárhol legyünk is.

Egy hosszú pillanat után Parisa hátrébb húzódott, és Medichire emelte a tekintetét. Arca kissé eltorzult, mintha fájdalmai lennének.

− Nem akarom, és kész. Nem akarok részt venni ebben az egészben.

− De ez így nem tisztességes magától.

− Nem én akartam, hogy szárnyaim nőjenek. és nem akartam belelátni mások életébe sem.

− Megígérem, hogy mindig maga mellett leszek. hisz ez a dolgom. De Parisa. kérem, szedje össze magát Havily érdekében. hátha még életben van. Talán megtalálhatjuk és megmenthetjük őt. Nem próbálhatná meg mégis. legalább az ő érdekében?

− Értse meg, félek attól, amit találok. Nem tudnám elviselni, ha holtan látnám őt. hisz a barátnőm volt.

Medichi ismét a karjába fonta a lányt, szorosan magához ölelte.

És Parisa tudta, nincs más választása. Muszáj megtennie.

Szemét lehunyva koncentrált, hagyta, hogy Havilyvel kapcsolatos összes emléke a felszínre törjön, kezdve onnan, hogy a lány megjelent a házában Peoriában, és megmentette az életét attól a Crace nevű szörnytől. Másnap este pedig a halálos zuhanástól óvta meg, mikor először repült a magasba. Amikor pedig repülés közben áttörte a védőködöt, ahol a halál vámpírjai törtek be, hogy megöljék, Havily azonnal magával rántotta őt a sötét foltba. Különben már halott lenne.

Mindennek tudatában Parisa erősen összpontosított Havilyre. És a látomások sorban jöttek.

Medichi felé fordult, egyenesen a harcos szemébe nézett.

− Látok egy helyet, ahol szörnyű a hőség. szenet égetnek. És ott áll egy hatalmas ember, valami fémet tesz a tűzbe. Most épp erre fordítja a fejét. − és Parisa e pillanatban felismerte. Magasságos ég. hisz ez Crace! − Tovább követte a szörny pillantását saját látószögével, s felkiáltott:

− Atyaisten. látom már. látom Havilyt.

− Endelle! − kiáltott Medichi. − Parisa látja Havilyt.

− Mi az, hogy Parisa látja Havilyt? − harsogta Endelle.

− Azt mondja, látomásai vannak, de ez még az ön képességeinél is több. Csak gondolnia kell valakire, és máris látja, mi történik az illetővel.

− Hát ez fasza − kiáltotta Endelle, de azért le nem vette volna a kezét Marcus nyakáról. − Szóval ez a csaj még nálam is többet tud. Parisa, maga egy született kukkoló, mi?

Született kukkoló. Hmm. nem rossz!

− Életben van? − Ezt Marcus kérdezte, még mindig elhaló hangon.

− Igen − felelte Parisa. − Életben van.

− Ó. Teremtőm. köszönöm neked. − Marcus hangja zokogásba fúlt.

Ismét Endelle szólt hozzájuk:

− Parisa, mondja meg, hol van! Ha összedolgozunk, nagyobb az esély, hogy meg is találjuk Havilyt. Egyesítjük erőinket, és meglesz!

Parisa sírásban tört ki.

− Odaláncolták. egy falhoz. Ez a szemétláda mindkét karjába műanyag csöveket döfött, és Havily nagyon sápadtnak tűnik. Valami fehér gézbe csavarták őt.

− Vért vesznek tőle az egyik csövön? − kérdezte Endelle.

− Nem. De van a padlón egy műanyag tasak, tele valami sötét folyadékkal. lehet, hogy az ő vére.

− Alison! − szólította Kerrick a breh-jét. − Gyere Parisához, de máris!

Endelle is csatlakozott.

− Gyere máris, Alison! Egy halandó egyedül nem birkózik meg ezzel.

A következő pillanatban Alison Parisa előtt állt. Két kezét máris a lány arcára tette, Medichi pedig szorosan karolta át Parisa derekát.

− Hozzátok ide hozzám! − Süvöltött át Endelle hangja a téren. Medichi erre a két térdénél karolta át a lányt, és úgy emelte a magasba, mint valami pelyhet. Parisa átkarolta a harcos nyakát.

− Úgy érzem magam, mint egy gyerek. mint egy kis lüke − suttogta.

Medichi a szemébe nézett.

− Pedig most cselekszel helyesen. Tudjuk, milyen nehézségeket élsz át, és mennyire lehetetlen számodra ez az egész helyzet. − Parisa bólintott, kezét a harcos arcára tette.

Medichi Endelle és Kerrick között ért földet, miközben szorosan ölelte magához Parisát. Marcus Parisára emelte pillantását.

− Szóval. Havily él?

− Most is látom őt. tisztán − bólintott Parisa.

− Helyes. Ez nagyon jó.

Endelle egyenesen a szemébe nézett.

− Ha mi hárman telepatikus kapcsolatban leszünk, megoldhatjuk az ügyet. Ha már beléptem a sötét foltba, a te elméden keresztül megláthatom, hol van Havily. Szóval. egy kis szerencsével megtalálhatom, hol van ez a lány, de ehhez erősnek kell lenned. Megtennéd a kedvünkért?

Parisa bólintott.

− Akkor be kell hatolnom a fejedbe, de a lehető legfinomabban csinálom. Az eddigi képességeid alapján szerintem meg tudod csinálni. Rendben van?

Parisa ismét csak bólintott.

− Horace! − szólt Endelle a gyógyászmesterhez. − Mennyi idő kell még, hogy Marcus teljesen harcra kész legyen. de úgy keményen?

Horace kimerülten pillantott Endelle-re.

− Ha jó sok kaját hoznak neki, meg Gatorade-et, akkor szerintem egy óra múlva rendben lesz. persze, ha továbbra is zavartalanul folytathatjuk a gyógyítást.

Parisa ámultán nézett Horace-ra.

− Azt mondta, Gatorade? Ezt komolyan is gondolta?

− Számára ez olyan röhejesen hangzott, hogy hangosan felnevetett.

Persze mindenki úgy nézett Parisára, mintha elment volna a józan esze, ezért visszafogta magát, de azért időnként fel kuncogott. Tényleg azt mondták, „Gatorade”?

− Szóval van még egy óránk − mondta nyugodtan Endelle, és Marcusra pillantott.

Parisa is Marcusra nézett. A harcos szemmel láthatólag jobban festett már.

Hát igen. már Parisa is könnyebben lélegzett.

Havily teljesen elvesztette az időérzékét.

Mikor ismét felébredt − vagy inkább csak visszatért az öntudata fogalma sem volt, mióta tartják fogva. Crace folyamatosan adagolta neki a drogokat, mindössze ennyit tudott.

De muszáj volt valamire emlékeznie, mi az, amit megtehet. és amit nem, de képtelen volt összeszedni a gondolatait.

A szemét nem nyitotta ki, mert egyre hallotta a kalapács ütemes csattogását a fémen. Szóval ez a rohadék most is a kovácsműhelyében van, és újabb bilincseket kovácsol. Csupán arra emlékezett, hogy Crace kovácsműhelyében van, az a szarházi elrabolta őt.

Megfordult már a fejében, hogy egy áttűnéssel meglép a fenébe, de képtelen volt rá. Bármi volt is az a drog, amit Crace adagolt neki, de attól olyan gyengének érezte magát, hogy nem tudta kellő időre összeszedni a gondolatait, ami kellett volna a mentális parancshoz.

Megpróbált visszaemlékezni arra, hányszor ébredt fel és mi történt ilyenkor. Ó. hát persze. Crace ilyenkor odament egy gépezethez, ami tőle jobbra volt, megnyomott egy gombot és nyugodalmas jó éjszakát kívánt. Ő pedig másodperceken belül elvesztette öntudatát.

Küszködve próbálta észben tartani, nehogy megmutassa, hogy ébren van. Ezt meg tudja csinálni.

Lassan és egyenletesen lélegzett. Csak lassan. és egyenletesen.

Összeszedte azt a keveset, ami elméjéből zavartalan maradt, és próbálta kigondolni, hogy mászhatna ki ebből a csávából.

Abból, amit eddig látott, arra következtetett, hogy valami földalatti barlangban van, amit valószínűleg sziklából robbantottak ki.

Igyekezett lélekben megnyugodni, lazított. Teste ugyan igencsak sajgott, de tudta, hogy nem szabad nyöszörögnie. Mert ha nyöszörög, újabb adag drog következik.

Gondolatban visszakalandozott oda, mikor Crace megjelent a bombájával.

Gondolatait azután Marcusra összpontosította.

A harcos nem élhette túl a robbanást. Ugyan megfordult, hogy elrohanjon, de a bomba ugyanabban a pillanatban robbant fel, mikor Crace egy áttűnéssel idehozta őt.

Havily mély lélegzetet vett. Szembe kellett nézni egy szörnyű ténnyel − Marcus valószínűleg meghalt a robbanás következtében. De az utolsó pillanatban még elfutott a tó felé, hogy távol legyen a nézőseregtől. Az ő párja, az ő harcosa úgy halt meg, hogy megmentette egy csomó ártatlan vámpír életét.

És a tudat, hogy minden kétséget kizáróan elvesztette Marcust, jeges kézzel markolt a szívébe. Könnyek törtek elő zárt szemhéja alól, és csak remélhette, hogy Crace ezt nem veszi észre.

Marcus nincs többé.

Sajgó fájdalom hasított szívébe. Most eszébe jutott az elmúlt pár nap, majd az előző négy hónap. Keményen dolgozott. igen. és elkötelezte magát amellett, hogy változásokat hozzon Endelle adminisztrációjába, a háború alakulásába. Ám nem kötelezte el magát az életnek. azért, hogy éljen. Pontosan ezt mondta neki Marcus, mikor próbálta elmagyarázni, mi az oka annak, hogy nem képes megkettőzni önmagát. Mi legyen hát? Éljen, vagy tűnjön el a saját maga alkotta falak biztonságában és éljen fél életet?

És most, a falhoz láncolva, száz év óta először úgy döntött, valós életet fog élni.

Miután ezt eldöntötte, erős elhatározás született benne, hogy valahogy megtalálja a kiutat ebből a slamasztikából, a gonosz börtönéből. Minthogy még senki sem jött érte − sem Endelle, sem a Vér Harcosai közül bárki −, elárulta neki, hogy Crace kovácsműhelyét pajzsok védik. Ha tehát ki akar innen jutni, a saját erejéből kell megtennie.

Bármilyen gyenge is volt most az agya, az igazság megvilágosodott előtte. Ha ketté tudná osztani magát − két testi valóságba akkor találkozhatna Endelle-lel a sötét foltban. És ha találkozna Endelle-lel, együtt dolgozhatnák ki a tervet, hogyan hatolhatnának át a pajzsokon. De ez csupán saját magától függött.

Marcus csaknem eszét vesztette.

Teljesen felépült. Három óra telt el azóta, hogy Horace gyógyultnak nyilvánította. Három óra, és még mindig nem találták meg Havilyt. Piszkosul ki volt akadva. Megevett egy egész sajtos pizzát, megivott egy doboz Gatorade-et, ám Endelle még Parisa segítségével sem tudott Havily nyomára akadni.

Nyugtalanul járkált fel és alá, kezében mintha kardjának markolatát szorongatta volna. Harcos bajtársai még mindig ott voltak vele, mindegyiknél kard és tőr. Endelle is a közelben volt meditatív állapotban és a sötét folton át kutatott. Meg volt győződve arról, hogy Greaves földalatti katonai központját súlyos pajzsok védik, ezért Parisa hiába adott időről időre képet Havily hollétéről, Endelle mégsem tudott a nyomára bukkanni.

Parisa legalább tudatta Marcusszal, hogy Havily életben van.

Kurvára sovány vigasz.

Egy idő után Marcus ragaszkodott ahhoz, hogy Parisa mutassa meg neki is azt a kukkolós ablakot, mert Havilyhez fűződő erős kapcsolata miatt talán egy áttűnéssel nála teremhet. Ám a leány látványától csaknem hanyatt esett. A falhoz bilincselték, ahogy azt Parisa már elmondta, holtsápadt volt és öntudatlan. De bármilyen erővel is próbálta, képtelen volt odajutni hozzá.

Így hát Endelle-re és a trükkös fekete foltbéli vadászatra kellett hagyatkoznia. Endelle meg volt győződve arról, hogy mihelyt ily módon kideríti Havily tartózkodási helyét, áthatol bármilyen pajzson, és behúzza a lányt a sötét foltba. Utána már bármeddig ott tarthatja. Csupán egy probléma volt: az illetőnek ugyanott kellett kilépnie a sötét foltból, ahol belépett. Ez azt jelentette, hogy Havilynek előbb vissza kell térnie a börtönébe, ha el akarja hagyni a sötét foltot.

Ám fennállt a remény, hogy miután Endelle megtalálja Havilyt és a sötét foltba viszi, odaviheti Marcust is. Ily módon a harcos telepatikus kapcsolatot létesíthet a lánnyal, melynek segítségével egy áttűnéssel egyenesen Crace kovácsműhelyében teremhet. Pillanatnyilag ez volt a terv.

− Jelentést kérek! − mordult fel Marcus, abbahagyta a járkálást, és egyenesen Parisára nézett, aki Medichi ölében ült. Sápadt volt, és láthatólag félelem töltötte el, de a kukkoló ablakát folyamatosan nyitva tartotta, amiért Marcus igen hálás volt neki.

− Még mindig öntudatlan − felelte Parisa −, a fapadon ül, lélegzik. Crace most épp nincs mellette.

− Helyes − mondta Marcus, majd ismét járkálni kezdett fel és alá. − Azt tudomásul kell vennünk: ez a rohadék nem fogja magára hagyni Havilyt.

Tehetetlennek érezte magát. Endelle-re pillantott, és kettejük telepatikus kapcsolatán át kérdezte. Van valami?

Sajnálom, harcos, de a sötét foltnak is vannak határai. Ha Havilynek valami módon sikerülne hívni engem, vagy meg tudná kettőzni saját magát, akkor azt hiszem, odajuthatnék hozzá. De Havily most nincs abban a helyzetben. Azért nem adjuk fel, és hazahozzuk a lányunkat… ezt megígérem magának.

Tudom, sóhajtott fel Marcus.

A Havily testét borító gézt már átáztatta a veríték, mert erőteljesen izzadt azóta, hogy rájött: a menekülés egyetlen útja, ha sikerül megkettőznie önmagát és belép a sötét foltba. De ez már órákkal ezelőtt volt. Teremtőm, segíts!

Engedd el magad.

Próbálta. ahogy csak bírta.

Engedd el magad.

Próbálta emlékezetébe idézni, amit Endelle-től tanult, valamint amit akkor érzett, mikor Marcus elbűvölte őt. Most ismét arra az élményre összpontosított. Mikor Marcus abba az állapotban hozta őt, igazából nem volt akarata, ez bizonyos, de volt ott valami más.

Világosság gyűlt az agyában, egyetlen szó ugrott be.

Pajzsok.

Ez a szó villámcsapásként hatolt a tudatába. Már pontosan tudta, mit kell tennie.

Ám most egy pár súlyos harci saru tűnt fel előtte, egy kéz ragadta meg a hajánál fogva és felemelte a fejét.

− Ó, szóval felébredt. Helyes. Szükségem van magára, és most nem csupán a vérére gondolok.

Azzal kioldotta a szíjat, ami a falhoz szorította Havilyt, felpattintotta a bilincseit. A lány olyan gyenge volt, hogy előrebukott a pádról. Félelem söpört rajta végig, mikor Crace mindkét tűt kitépte a karjaiból. Aztán a hátára fordította, közben Havily feje a kőfalnak ütődött.

− Mit is mondhatnék − kiáltotta Crace. − A maga vére teljesen feltüzel engem.

Havily túlságosan gyenge volt, ezért mozdulatlan maradt. Ám lehunyta szemét, miközben Crace széttárta a lábait, és teljesen lezárta mentális pajzsait. A következő pillanatban megkettőzte önmagát, és ugyanabban a fekvő testhelyzetben a sötét foltban termett. Egyedül. Ebben a térben azonban elméje teljesen tiszta volt. Érezte elsődleges önmagát és Crace izmos térdeit, amint belső combjainak feszültek.

Havily Endelle nevét kiáltotta.

Három másodperccel később Endelle ott termett, megállt előtte, körülötte aurájának vakító arany csillogásával.

− Marcus! − kiáltott fel Endelle, majd intett a karjával, és a harcos máris ott volt. Elevenen. Marcus él? Igen, Marcus életben van!

Havilynek gyorsan kellett cselekednie.

− Crace levette rólam a bilincseket, de a padlóra fektetett. és még mindig drogok hatása alatt vagyok. − Milyen könnyen mozgott és beszélt így a másik valóságában!

Marcus felmordult, két kezét Havily arcára tette.

− Mutasd! − Mire Havily lehunyta a szemét, és másik önmagára összpontosított. Minden átáramlott Marcus tudatába: a helyszín, a kovácsműhely elviselhetetlen hősége, a kemény kőpadló, a párás levegő.

Marcus megcsókolta Havilyt.

− Pár másodperc, és veled leszek. − Azzal Endelle-hez fordult. − Küldjön vissza a Fesztivál helyszínére. Onnan már eljutok Havilyhez.

Endelle bólintott, Marcus pedig eltűnt.

A főnökasszony Havilyhez fordult.

− Térj vissza elsődleges önmagadhoz. Tégy meg mindent, hogy életben maradj és mindkettőtöket épp bőrrel mentsd ki, mikor Marcus megjelenik ott. Crace nagyon erős. Úgyhogy Marcusnak szüksége lesz rád, máskülönben egyszerűen csak visszahoználak ide a sötét foltba. Értesz engem?

− Igen. − Azzal Havily lehunyta a szemét és visszatért igazi testéhez.

Kinyitotta a szemét, Marcus pedig − mint valami istenség − ott állt Crace fölött. Kezével odanyúlt, hogy megragadja a szörnyeteg hosszú haját és talpra rántsa.

Marcusnak nem volt ideje arra, hogy térgörbítéssel a kezébe kapja a kardját. Ehelyett felrángatta és eltaszította azt a szarházit Havilytől. Aztán hátralendítette az öklét, és egy irtózatosan kemény jobbhoroggal találta el Crace állát. A vámpír feje hátravágódott és bár tántorgott, összeszedte magát, és ökle máris kilőtt Marcus felé.

Marcus elhajolt, épp csak annyira, hogy az ütés lecsúszott a válláról, mire Crace egyensúlyát vesztve botladozott előre néhány lépést. Marcus a karjánál fogva kapta el, ismét felrántotta, majd a bordái közé csapott az öklével, mire éles reccsenést hallott. Crace azonban csak röffent egyet. Szája körül véres volt, de Marcus mindjárt rájött, honnan származik a vér. különösképpen, mert Crace szemében eszelős fény gyulladt, és láthatóan nem érzett fájdalmat.

A kurva életbe! Crace Havily vérét szívta. A francba.

Havily nézte a küzdelmet. Oldalára fordult és megpróbált minden erejével hátrahúzódni a fal felé. Ám nagyon gyenge volt.

Segíteni szeretett volna, de mit tehetett? Még a karját sem tudta felemelni, és önmaga megkettőzése annyira lefárasztotta, hogy letargikusabb állapotba került, mint korábban.

A két férfi mellé zuhant a padlóra. Crace volt felül, és súlyos ütéseket mért Marcus arcára. Havily hallotta a csattanásokat.

Aztán az ütlegek abbamaradtak, Marcus a kövezeten feküdt a hátán, Crace rajta térdelt. Mosolygott az a rohadék, veríték csörgött végig porcelán bőrén, izmait játszatta, hosszú és hegyes vámpírfogai kimeredtek.

A valóság végre megerősítette Havily elméjét.

Marcus meg fog halni.

Crace pofonütötte a harcost. Marcus szeme be volt dagadva és vérzett.

− Havily. − suttogta feldagadt, véres ajkai között. − Sajnálom.

Havily azonban tudta, mit kell tennie, mégpedig igen gyorsan. Ismét ellazult, leeresztette mentális pajzsait, és egy suhanással a sötét foltban termett, Endelle-t szólította.

Endelle két másodpercen belül ott termett, Havily pedig elmondta neki a helyzetet. Endelle bólintott, majd pár másodperccel később Luken jelent meg.

− Mutasd, hol van! − kiáltott fel a harcos. Kék szemei szikráztak.

Havily Luken arcára tette a kezét, ahogy azt korábban Marcusszal tette, így átsugározta agyába a kovácsműhely helyszínét. Luken elmosolyodott.

− Elkapom, ne aggódj! Most térj vissza elsődleges önmagadhoz, hogy aztán mielőbb kihozzunk onnan.

Havily egy suhanással visszatért, feje szédült. Crace még mindig a padlónak szegezte Marcust. és még mindig mosolygott.

Egy másodperccel később azonban Luken tűnt fel a háta mögött, karddal a kezében. Gyönyörű látvány volt így, és most Havily volt az, aki elmosolyodott.

− Hé, seggfej! − szólt Luken Crace-re.

Crace úgy emelkedett fel Marcusról, mintha lebegne. Marcus is felemelkedett. legalábbis ülő helyzetbe. Aztán a lány felé fordult.

− Havily − szólt rekedten.

Havily azonban nem tudta levenni a tekintetét Lukenről, ahogy Crace-szel szemben állt.

Luken kardja varázslatos gyorsasággal kezdett el táncolni a kezében. A harcosok közül ő volt a legnagyobb, Crace emberére talált benne.

Crace lesunyta a fejét, majd ő is kardot kapott a kezébe. Még vihorászott is, azonban rosszul mérte fel az ellenfelét. Luken természetfeletti gyorsasággal mozgott, és suhogó kardja ívben csapott le, majd átszelte Crace nyakát, mintha csak a levegőt hasította volna.

Havily elfordította a tekintetét. Nem kívánta látni a végeredményt. Már az is épp elég volt, mikor hallotta, hogy Crace feje puffan a kőpadlón.

Marcus bizonytalan lábakkal állt talpra, megállt Havily előtt. Aztán karjába fonta a lányt és felemelte. Havily érezte az édeskömény csodás illatát.

− Eljöttem érted. − Aztán bajtársa felé fordult. − Azaz eljöttünk érted, és visszaviszünk.

Havily érezte az áttünést. A következő pillanatban a Fesztivál színhelyén voltak. Luken tűnt fel Marcus jobbján, Havily feléje nyújtotta a karját.

− Köszönöm − mondta halkan dünnyögve, Luken pedig megragadta a kezét. Havily arcán könnyek gördültek végig.

Zokogást hallott bal oldalról, lassan odafordult. Parisa volt az, akit Medichi tartott a karjában, a lány pedig a mellkasára hajolva sírt. Alison Parisa fején nyugtatta kezét. Kerrick a közelükben állt, kezében kivont karddal, őrködött mindhármuk felett. A többi Harcos szintén kivont karddal állta körbe őket. Endelle egyik kezével Kerrickre támaszkodott. hiába, a sötét foltban való kalandozás mindig sok energiát vett ki belőle.

− Csak egyet akarok tudni − kiáltott fel Endelle. − Meghalt az a rohadék? Elkapták őt?

Marcus a fejével intett Luken felé.

− Ő kapta el. Crace nem okoz már több problémát. − Marcus mélyet sóhajtott. − Kösz, Luken.

− Helyes − vakkantotta Endelle, majd körülnézett. − Na jó. elég ebből a szarságból. Tűnjünk innen a fenébe.

− Azzal felemelte az egyik karját, és Havily már csak azt vette észre, hogy a következő pillanatban az egész csapat a Medichi háza előtti pázsiton állt a még mindig meglévő védőköd alatt.

Havily érezte, hogy Marcus a karjából leteszi őt a fűre. Az agyára nehezedő ködön át is tudta, hogy még mindig a vékony gézszerű anyag borítja a testét, semmi más, de ez most valahogy nem izgatta.

Marcus átfogta a vállát, másik kezével végigsimított a karjain, csuklóin, majd a lábain.

− Minden rendben, életben vagy és rendbejössz. Mondd. Crace. ?

Marcus tett már ilyet korábban is. Eljött hozzá aznap, mikor Crace megtámadta őt a saját házában, s utána egy csomó kérdést tett fel: Jól vagy? Megsérültél? Hozzád nyúlt ez az alak? Ez volt közöttük az igazi kezdet. És Marcus megint itt volt. Életben! Jó ég. mennyire szereti őt.

− Jól vagyok − mormolta Havily kiszáradt szájjal. Marcus ismét a karjába fonta és magához emelte. − Azt hittem. meghaltál − suttogta a lány a harcos nyakába.

− Nem haltam meg − sóhajtotta Marcus.

− És eljöttél értem.

− Igen, mindannyian. Mind téged kerestünk.

Havily körbenézett. Ott volt mindenki. Endelle, Parisa és Alison, valamint a Vér Harcosai. Medichi még mindig a karjában tartotta Parisát, Kerrick pedig a breh-je köré fonta a karját. Luken Havilyt nézte, szemében oly sok gyöngédséggel, ám szomorúsággal is. A többi harcos távolabb maradt. talán azért, mert Havily csaknem mezítelen volt, leszámítva azt a ritkás gézszövetet. De Havilyt ez most egy cseppet sem érdekelte. Hálás volt azért, hogy életben volt.

− Hogy csináltad, Havily? − kérdezte Marcus. − Hogy sikerült kettéosztódnod?

Havily kissé huncutul mosolyodott el, végül sikerült a kezét felemelnie annyira, hogy megérinthette Marcus arcát.

− A pajzsaimmal − mondta még mindig nehezen forgó nyelvvel a drogok hatása miatt. − A legerősebb tulajdonságom. az volt a legnagyobb gyengeségem. Teljesen. le kellett zárnom a mentális pajzsaimat. hogy megtaláljam az utat a sötét foltba. Hát nem. ironikus?

− Valami csodás − felelte Marcus egyik kezét a mellkasára szorítva, a másikkal pedig szorosan átkarolva Havily vállát. − Azt hiszem, átkozottul csodás ez az egész.