4. FEJEZET

− Ez a lány megmentette az életedet. − Antony Medichi mély hangja töltötte be a kis kórházi szobát.

Havily a küszöbön állt, és elnyomott egy nagy sóhajt.

Medichi az ágyra hajolt és a matracra könyökölt, miközben Luken teljesen felült, az ágy pedig automatikusan követte testhelyzetét. Halálosan sápadt volt, a harcosok legnagyobbikától igencsak szokatlan módon. hisz normális arcszíne szemgyönyörködtető arany volt. Dús szőke haja − melyet a cadroen megóvott − hullámos fürtökben omlott a vállára és mellkasára. Derékig mezítelen volt, combjait vékony fehér lepedő fedte. Terjedelmes mellkasa, izmos karja és széles válla ellenére most nagyon kiszolgáltatottnak tűnt.

Hála gyógyászainak, a bőréről már eltűntek az égési hólyagok, és a sápadtságát leszámítva csodásán helyrejött.

Megpillantotta Havilyt, majd elmosolyodott, kék szeme pedig felragyogott.

− Havily. gyere ide, kérlek.

− Hé − szólt oda halkan Medichi −, úgy látszik, az a sárkány kiengedett téged a barlangjából.

Havily felnevetett, majd belépett a szobába.

− Remekül áll rajtad ez a kék szoknya − jegyezte meg Luken.

− Köszönöm − azzal Havily közelebb lépett az ágyhoz. Luken feléje nyújtotta a kezét és ő megfogta azt. A harcos gyengéden megszorongatta.

− Nem sok mindenre emlékszem az elmúlt éjszakán történtekből. csak arra, hogy te is ott voltál. Hogy találtál rám?

− Nos, ezt én sem tudom egészen biztosan. Azt hiszem, látomásom volt, vagy valami ilyesféle. De mostanra az egész olyan homályos. − Torkában gombóc képződött. − Ilyen félelmet még sosem éreztem.

− Medichi és Thorne is azt mondja, hogy neked köszönhetem az életemet. Csak azt tudnám, hogy az ördögbe leszek képes ezt valaha is meghálálni neked.

− Boldog voltam, hogy végre a hasznomat vehettétek − felelte Havily, de hangja szinte suttogássá halkult. − Mondd, hogy jobban vagy már!

− Ezer százalékig. Hiszen ismered Horace-t. az a férfi csodákra képes.

Havily csupán bólintani tudott. A szárnyairól akarta kérdezni Lukent, de félt előhozakodni ezzel. Hisz Luken nagyon szeretett repülni, és Havily el nem tudta képzelni, hogy a harcos szárnyak nélkül élje tovább az életét a Másik Földön.

− Tudod, Havily, Medichi és én beszélgettünk a látomásodról, és nem tudunk szabadulni a gondolattól, hogy itt valami többről van szó. már ami téged illet. Az eltelt évek során mind azon tűnődtünk, miért szükséges, hogy téged egy külön őrangyal vigyázzon.

− Igen, én sem tudom. Ezt elhiheted. És minden nap eszembe jutnak a kudarcaim.

Luken elmosolyodott, gonoszul görbítve ajkát.

− Hát. Endelle nem valami finom lélek, igaz?

− Csak annyira, mint egy csörgőkígyó. tekergőzik aztán lecsap…

Luken felnevetett, ám hirtelen abbahagyta. Szaggatottan vette a levegőt.

− Jól vagy? − kérdezte Havily.

A harcos bólintott.

− A múlt éjjel füstöt is nyeltem. − Azzal megköszörülte a torkát és folytatta. − Szóval Medichi meg én azon tanakodtunk, hogy ami veled történt a múlt éjjel, az számodra talán valamiféle új képesség kezdete. A mi képességeink is több lépésben alakultak ki. Én például cudarul megszenvedtem a telepátiával az első kétszáz évben.

− Egyébiránt. minthogy a Vér Harcosai egyikének megmentetted az életét, aggodalommal tölt el minket − és itt hüvelykujjával hátrabökött Medichire, majd saját magára is −, hogy talán ezt a cselekedetedet észrevette az ellenség is.

− Úgy értsem, hogy a biztonságom miatt aggódtok? -kérdezte Havily döbbenten.

Mindkét harcos bólintott.

− Pontosan − felelte Meidchi.

− Komolyan mondjátok? − A lány alig hitte el, amit hallott.

Luken megszorította Havily kezét.

− Azt szeretnénk, ha állandó telepatikus kapcsolatban állnál valamelyikünkkel, és szerintem leginkább Medichi felelne meg erre a célra. Aztán ha bármilyen bajba kerülsz, azonnal tudathatnád vele.

− Állandó kapcsolatot? Vagyis olyat, amilyen Endelle és Thorne közt működik?

− Úgy van − nyugtázta Medichi. − Csupán minden eshetőségre készen. Jól tudjuk, hogy Greaves senkinek sem kegyelmez, aki az útjában áll. Ha tehát attól tart, hogy veszélyezteted a terveit, vagy eszköznek tekint a saját céljaihoz, rögtön megpróbál hatalmába keríteni.

− Úgy látom, tényleg komolyan beszéltek. − És valóban mindketten nagyon komornak látszottak. Olyan pillantást vetettek rá, hogy Havily gerincén hideg borzongás futott végig.

Gyors sóhaj következett. de végül is nem volt nehéz meghozni a döntést. Ha ez a két tapasztalt harcos azt mondja, veszélyben van, akkor ezt el kell hinnie.

− Jó, nem bánom. felelte Havily csendesen. − De mégis hogy működik ez az egész?

− Ha létrehoztad ezt a kapcsolatot, utána csak annyit kell tenned, hogy rám összpontosítasz és telepatikus úton mondod ki a nevem magyarázta neki Medichi.

Valahogy így gondoltad? - küldte gondolatban Medichi felé Havily.

Medichi pedig bólintott.

Azzal a különbséggel, hogy ehhez nem kell egymás közvetlen közelében lennünk. Azt már jól tudjuk, hogy mesés mentális védőpajzsaid vannak, ez pedig arra utal, hogy te döntöd el, kinek hagyod, hogy az agyadba hatoljon, és hogy te kinek hatolsz az agya mélyére. Előfordult már, hogy valakinek az agya mélyére hatoltál?

− Úgy érted, voltam-e már valakivel teljes mentális kapcsolatban?

− Igen − felelte Medichi. − Mikor teljesen összefonódnak a gondolataid egy másik személyével.

− Már megpróbáltam, de az eredmény lehangoló volt. − És most ismét néhai vőlegénye, Eric jutott eszébe. Egyszer mélyen az agyába hatolt − meglehetősen meggondolatlanul − és a férfi szinte megmerevedett a fájdalomtól. Szegény srácnak három napig pokoli fejfájása volt. Hát igen. ez is komoly különbség volt a Milícia Harcosai és a Vér Harcosai között. Mert a Milícai Harcosai nem rendelkeztek olyan erős képességekkel. Havily pillantása jobbra-balra cikázott Luken és Medichi között. A Vér Harcosai mind rendkívüli képességekkel rendelkeztek, ezen kívül ott volt a fizikai erejük is. A kettő kombinációja tette lehetővé, hogy a Vér Harcosai bármikor szembeszállhattak a halál vámpírjainak többszörös túlerejével is. Hisz ők voltak a Másik Föld elit különítménye. És mindössze hét ilyen harcos létezett ezen a világon. azaz Marcusszal együtt nyolc.

− Sejtettem! − kiáltott fel Medich. − Te még csiszolatlan gyémánt vagy. Régóta sejtettem már.

− Ezt meg hogy érted?

− Úgy, hogy rendkívül erős természetfeletti képességekkel rendelkezel, melyek még nem fejlődtek ki benned. Ez pedig máris megmagyarázza mindazt, ami négy hónapja történt.

Havily mindennél jobban szerette volna, ha Medichi nem hozakodik elő ezzel, mert nyilvánvalóan Marcus Harcosra célzott és arra, amit mostanára már minden Harcos tudott: a kettejük közti breh-heddenre.

Amit viszont még a Vér Harcosai sem tudhattak, az az volt, hogy valami megmagyarázhatatlan módon épp ma reggel szexelt egy marha jót Marcus Harcossal.

− Nem akartam a gyomrodba mászni.

− Áá. nem, dehogyis. csak az a helyzet. hogy. voltak már látomásaim Marcusszal is. − És Havilyt most megint kétségbe ejtette a lehetőség, hogy talán nem is látomás volt az, hanem valóságos élmény.

Jóságos ég.

Aztán mély lélegzetet vett és Medichihez fordult.

− Ha ez a bizonyos állandó kapcsolat mentális összefonódást jelent, részemről rendben a dolog.

Medichi enyhén ráncolta a homlokát.

− Biztosíthatlak afelől, Havily, hogy ez csak afféle felszínes telepatikus kapcsolat. Nem hatolunk a mélyebb gondolatokba. Képtelen lennék arra, hogy az emlékeidben és mélyebb titkaidban vájkáljak. Semmi mélyre hatoló lélekbúvárkodásról nincs szó.

Havily egy rövid pillanatra tényleg kényelmetlenül érezte magát. Az okát ugyan nem tudta volna megmondani, ám már maga a gondolat, hogy mentális kapcsolatot létesít Medichivel, bűntudatot ébresztett benne. hűtlen lesz Marcushoz. Ami persze teljességgel nevetséges volt. Olyannyira, hogy állával Medichi felé bökött és azt mondta:

− Jó, meggyőztél. akkor csináljuk így. És most mit kell tennem?

Medichi egyenesen elé állt, majd egyik kezét a lány homlokára tette.

− Csak lazíts!

Havily kényszerítette magát, hogy ellazítsa vállait, és azon igyekezett, hogy gyomrából valahogyan eltüntesse a görcsöt. Végül megadta magát és lehunyta szemét.

− Igazán jól csinálod.

Havily először csak a harcos kezéből kiáramló melegséget érezte, egy pillanattal később azonban már azt is, hogy Medichi elméjének kisugárzása mélyen behatol az ő elméjébe. Ezt bizsergő érzés követte, majd valami olyasmi, mintha bilincset kattintottak volna az agyára. Erre elmosolyodott.

Érzed ezt? - kérdezte telepatikusan Medichi.

Havily kinyitotta a szemét és elvigyorodott.

− Ez a legfurább érzés, amiben valaha is részem volt.

Medichi bólintott.

− Akkor most áttűnök a Cave-be és onnan próbálom ki, hogy a kapocs működik-e. Köztünk lesz egy dimenzió. aztán majd meglátjuk, hogy szuperál.

− Helyes, az jó lesz. Rajta.

Azzal Medichi felemelte a karját és eltűnt.

Havily Lukenre pillantott.

− Ez tényleg snassz egy kicsit − azzal kissé oldalra billentette a fejét. − Mintha úszás közben víz ment volna a fülembe, ami soha nem akar onnan kijönni. Folyton csak a fejemet ráznám.

Luken is viszonozta pillantását, melegen és együtt érzőén nézett rá.

Ott vagy, Havily?

És Havily úgy hallotta Medichi hangját, mintha csak a harcos mellette állt volna.

− Igen − felelte erre hangosan, aztán felnevetett saját ostobaságán. Azaz úgy értem, igen, hallak téged… küldte most mentálisan. Először hangosan feleltem neked… mikor itt a fejemben hallottalak… ezért mondom.

Na persze… de tényleg erős képességekkel rendelkezel. Nem fáj, ha beszélek hozzád?

Egy csöppet sem.

Aztán egy pillanattal később Medichi ismét megjelent előtte és elmosolyodott.

− És én hogy hívjalak téged? − kérdezte most Havily. -Vagyis neked hogy sikerült elérni engem? Ez azt jelentené, hogy hallod minden gondolatomat?

− Csak ha egyenesen nekem címezed azokat. Ez egy telepatikus kapcsolat, de nem vagyok ott állandóan a fejedben. Tekintsd ezt úgy, mint valami nagytávolságú összeköttetést.

− Jó, persze. Azt hiszem, így már értem. Csupán az jutott eszembe, hogy nem szeretnélek kitenni téged a fejemben zajló káosznak. Mert néha olyan, mintha egy szövőlepke munkálkodna az agyamban.

Mire Medichi felnevetett.

− Emiatt ne aggódj! Ez a kapcsolat nem így működik.

− Aztán egy pillanat alatt elkomorodott, arckifejezése kifürkészhetetlenné vált. Megköszörülte a torkát és Lukenre pillantott. Havily pedig követte tekintetét. A harcos szeme csukva volt.

− Bizonyára kimerült − suttogta Havily.

− Igen − hagyta jóvá Medichi, szintén igen halkan. − Azt hiszem, jobb, ha most ágyba teszem magam. Nyolckor már verekednem kell. − Azzal a lány felé fordult. − Mindig a rendelkezésedre állok. Ugye tudod, Havily?

A lány csak bólintott.

− Nagyon rendes vagy, Antony.

Eldon Crace, Chicago Legfőbb Adminisztrátora, Darian Greaves Parancsnok odaadó szolgája testéről patakokban csörgött a veríték.

ezúttal azonban nem a félelemtől, mint korábban számos alkalommal. Vasat izzított órákon át, és egy istenverte, hamisítatlan régimódi kovácsmühelyt létesített mélyen Greaves főhadiszállásának a szívében.

Évtizedekkel ezelőtt, mielőtt átlépett a Másik Földre, egy kovácsműhelyben dolgozott Indiana állam egyik vidéki körzetében. Mindig is élvezte a munkáját. ahogy a vörösen izzó fémet a tetszése szerinti alakra kovácsolja.

Akkoriban ez a lópatkót jelentette.

Mostanában viszont a bilincseket.

Néha az élet legapróbb örömei jelentik a boldogságot.

Pillanatnyilag egy vörösen izzó vékony fémrudat kovácsolt pokoli erőfeszítéssel, ósdi módszerrel. azaz kalapácscsal egy üllőn. Az elkészítendő darabnak passzolnia kellett egy nő vékony csuklójához.

Mert Crace azt szerette, ha az áldozat − akinek majd a vérét szívja − kézzelfogható közelségben van.

Jobbra pillantott, vágyakozása pedig a mellkasából a gyomrába, onnan pedig a lágyékába áramlott. Megbilincselt csuklókkal egy halandó nő függött a mennyezetről. mert Crace mindig is szerette, ha áldozatai legyengülnek a fájdalomtól és kiszolgáltatottságtól, amit a bilincsekben való függő testhelyzet jelentett. Azt szerette, ha ezek a nők totál kimerültek, mikor eljön a pillanat, hogy elvegye azt, amit kiérdemelt. Ezenkívül szerette fehér gézbe csavarni őket, mert ez az áldozati jelkép megelégedéssel töltötte el vámpír mivoltát.

Crace gyakran maga vadászott áldozataira, akiknek a vérét szívta. sebesen siklott le a Halandók Földjére, még mielőtt a Központ nyomkövető rendszere felderíti az ő igencsak erőteljes kisugárzását. Más alkalmakkor magával vitte a saját csapatát, mert kellően erős természetfölötti képességekkel rendelkezett ahhoz, hogy egy áttűnéssel a Földre küldje őket, így jó időre észrevétlenek maradhattak Endelle központi felderítő rendszerével szemben.

Mert jól ismerte ezeknek a felderítő rendszereknek a működését. Keresztül-kasul pásztáztak, a halál vámpírjai után kutatva, ám a Metró Phoenix már jócskán beépült, tele volt házakkal, így az elmúlt négy hónap során Crace csapataiból senkit sem kaptak el.

Te jó ég. mennyire szerette új életét, azt az életet, amit személyesen a gazdája nyújtott neki, mikor arra kényszerítette, hogy megkóstolja a haldoklók vérét. És valahányszor erre a mesés élményre gondolt, máris bezsongott.

Ám az egész csak az ezt követő hónapok során teljesedett ki, mikor fizikailag egyre erősebb lett, elméje kitisztult, céltudatos lett és természetfölötti képességei ugrásszerűen felfokozódtak.

Soha nem volt még ilyen boldog.

Soha nem volt ennél erőteljesebb.

Még korábbi életének is hátat fordított.

Ritkán ment el Chicagóba, korábbi feleségével, Juliannával pedig már semmilyen kapcsolatot sem tartott. Fura volt, mikor arra gondolt, hogy valaha ez a nő jelentett számára mindent, ő állt minden ambíciója és a világ középpontjában. Ám a haldoklók vére totális változást hozott számára ebben is.

Újonnan kifejlődött természetfeletti hallásával mozgást észlelt a kovácsműhely acélajtaján túlról.

− Ajánlom, hogy jó hírrel gyere! − kiáltotta olyan hangosan, hogy a vérének kiszívására váró áldozat majd kiugrott a bőréből.

Az ajtó feltárult, és Crace egyik harcostársa, egy viszonylag alacsony vámpír állt a küszöbön, név szerint Rith. Ez a szarházi is a haldoklók vérét itta, de nyilvánvalóan használta az ellenszérumot a vérszívás után, mert a halál közönséges vámpírjainak megszokott jelei nem mutatkoztak rajta: azaz nem volt porcelánszerű, halványkékes bőre, sem rendkívüli fizikai ereje, a szárnyai sem feketedtek, arcvonásai sem szépültek meg.

Fura egy szerzet volt ez a Rith: haja rövid, egyenes szálú, homloka széles, akárcsak az orra. Szeme fekete és mélyen ülő. Valami keleti vér folyhatott az ereiben, talán százhetvenöt centi magas lehetett.

Nem volt valami vonzó külsejű.

Persze ez a marha nagyságrendekkel jobban nézhetett volna ki, ha nem használja az ellenszérumot.

− Igenis vannak híreim − szólt Rith a kovácsműhely ajtajából. − És azt hiszem, ez érdekelni fogja önt.

− Szóval megvan az a halandó, akinek szárnyai vannak? − kérdezte Crace. Négy hónappal korábban ugyanis − mikor kudarcot vallott Alison Wells átlépési rituáléja kapcsán − Greaves egy megdöbbentő és alig hihető információt osztott meg vele, miszerint a jövőben számolni kell egy halandóval, akinek szárnyai vannak.

Crace akkor kételkedett abban, hogy ilyen lehetséges lenne. Mert az egyetlen halandó, akinek szárnyai voltak már a Másik Földre való átlépés előtt, az nem volt más, mint maga az eredendő átlépő, a híres Luchianne. Ezért a másik szárnyas halandóról szóló híreket Crace egyszerűen kacsának tekintette. És egy ilyen halandó rendkívüli erős képességekkel rendelkezhetett volna.

− Nem, uram, sajnálom − felelte Rith. − Az eredeti jelentés alapján még semmit sem találtunk. Ám azt hiszem, van itt valami, ami sokkal jobban érdekelheti önt. − És ezúttal Rith még el is mosolyodott.

Crace erre abbahagyta a vékony fémrúd kalapálását. Rith már okozott neki meglepetést azzal, hogy borzasztó erős mentális védőpajzzsal rendelkezett, ezért nem olvashatott a gondolataiban. És az arcjátéka sem tükrözte az érzelmeit. Rith ebben zseni volt.

Azzal a vámpír egy cetlit nyújtott felé. A kovácsműhelyben lehetett vagy száz fok, ezért Rith az ajtóban maradt és élvezte a folyosóról odaáramló hűvösebb levegőt.

− Hozd ide! − szólt rá Crace. Egyúttal elmosolyodott. jólesett neki a tudat, hogy Rith bizonyára szenved majd odabent.

Rith azonban nem habozott, máris belépett, az ajtó pedig becsapódott mögötte. Ügyet sem vetett a halandó nőre, aki nem messze az ajtótól lógott bilincsekben és nyöszörgött. Szerencséje ennek a kis rohadéknak, hogy fürgén mozgott, különben Crace alkalmat talált volna a megbüntetésére.

Átvette a papírlapot Rith-től és gyorsan átfutotta, majd a homlokát ráncolta. Egy nemrég átlépett vámpírról szólt − bizonyos Havily Morganról −, aki a jövőbeni előrejelzések szerint komoly veszélyt jelentett a Parancsnok világuralmi terveire.

− Mit tudunk erről a nőről? − kérdezte Crace.

− Hogy a harcosok házi cicája. mármint a Vér Harcosaié. és ez komoly bajt jelenthet. Közvetlen Endelle asszonynak dolgozik, mint az adminisztratív stáb főnöke. Az ő feladata megszervezni a Nagykövetek Fogadását és magát a Fesztivált is.

− Ó, csakugyan? − Ez tényleg érdekesnek hangzott.

− A hölgy korábban Összekötő Tisztként dolgozott. sőt lehet, hogy még most is az. Jelenleg nem világos a pozíciója. Az viszont nyilvánvaló, hogy Endelle asszony nem kedveli ezt a Morgant.

Crace erre felvonta szemöldökét.

− Nem értem ezt az egészet. ha ez a nő ennyire veszélyes, hogy lehet, hogy nem kaptunk róla eddig semmilyen jelentést sem? Miért csak most?

Rith a fejét csóválta.

− Ezt magam sem tudom. Bár a Látnok hírszerzők jelentésének harmadik oldalán ez áll: SÜRGŐS! Valószínű, hogy csak mostanában fejlődtek ki a rendkívüli képességei.

Crace ismét a homlokát ráncolta. Jól tudta, mit jelent ez. De Rith folytatta:

− Kerrick Harcos is csak mostanában szerezte meg a képességet arra, hogy áttűnéssel változtasson helyet, és ez az új képessége azután fejlődött ki, hogy beteljesedett a breh-hedden Alison Wellsszel, aki most Őrangyal.

Crace-nek nem fűlött a fogához, ha eszébe juttatták Alisont. Hisz ez a ribanc okozta a legnagyobb kudarcát, aminek még most is érzi a súlyát.

De azért csak tovább olvasta a jelentést, majd megállt egy pontnál, amit nem értett.

− Mi az, hogy ennek a nőnek a vére hasonló a haldoklók véréhez? Ilyet még ebben a rohadt életben nem hallottam. Ezeknek a Látnok hírszerzőknek a jelentése többnyire szart se ér.

− Ebben történetesen egyetértek önnel.

Crace élesen pillantott Rith-re.

− Csakugyan?

Rith homlokráncolást imitált.

Igen. Legfeljebb hatvanhét százalékos pontossággal dolgoznak. Egy nagyzenekar esetében ez rendkívül hamis.

Nos, ez a szarházi ezúttal igazat mondott. Crace ismét a jelentésre pillantott.

− Szóval az egészet összefoglalva, a Parancsnok azt akarja, hogy találjuk meg ezt a Morgan nevű nőszemélyt, aki ugyan Összekötő Tiszt, de a valóságos pozíciója homályos, viszont a természetfeletti képességei igen veszélyesek lehetnek és a vére a haldoklók véréhez hasonlatos. Igaz?

− Igenis, gazda.

Crace megint Rith-re pillantott. Gazdának szólította, s ezt igazán értékelte ebben a szarháziban.

− A Parancsnok arra kéri önt, hogy fordítson különös figyelmet Morgan vámpír kézre kerítésére.

Crace ismét felvonta szemöldökét.

− Így mondta: kézre keríteni? Szóval azt akarja, hogy vigyem egyenesen a színe elé?

− Nagyon színesen fogalmazott. Lényegében véve azt mondta, hogy kerítse őt elő élve vagy halva. Magára bízza a választást − felelte Rith mosolyogva.

− Mint a régi western filmekben − nevetett fel Crace.

− Úgy van, gazda.

Havily a laptopján olvasta a jelentést, amit a bizottság küldött neki a Nagykövetek Fogadására és a Fesztiválra való felkészülés pillanatnyi állásáról. Sikerült rábeszélnie Endelle asszonyt, hogy összevonva tartsák meg a két eseményt, ezzel is javítva adminisztrációjának arculatát szerte a világon. Endelle ugyanis nyilvánvalóan híján volt minden olyan politikusi érzéknek, mellyel megőrizhette volna a Tartományi Felsőbb Adminisztrátorok támogatását.

E tekintetben − mármint a propagandaháború terén − Greaves jelentős előnyben volt. A 167 Felsőbb Adminisztrátorból eddig 53-at állított a maga oldalára. csak az elmúlt négy hónapban hármat. És ha Endelle nem talál hatékony módszert arra, hogy megnyerje magának a tartományi kormányzóságokat, akkor azok egymás után csatlakoznak a Parancsnokhoz.

Havily behatóan tanulmányozta az elmúlt évszázadok során leghatékonyabbnak mutatkozó adminisztrációk történetét, amiből kiderült, hogy azok bizonyultak a legtartósabbnak, melyek adtak arra, hogy bizonyos fokig szertartásos és rituális módon működjenek.

Azzal, hogy a Tartományi Nagyköveteket meghívják a White Lake- hez és az első este fogadással tisztelik meg őket, majd másnap este egy igen látványos Fesztivállal folytatják, fontos lépést tesznek arra nézve, hogy megszilárdítsák Endelle asszony kormányát. Na persze Legfőbb Nagysága üvöltözve és tajtékozva fogadta az ötletet, de miután Havily meggyőzte, nem támasztott több kifogást. De ezután Havilyre hárult a teljes felelősség az események összehozásában. Ám ő ezt egyáltalán nem bánta. valahogy a vérében volt a szervezés.

Az előzetes meghívásokra igen kedvező volt a reakció. mondhatni, várakozáson felüli. Az Endelle-lel továbbra is szövetséges tartományok mind elküldik nagyköveteiket a Fesztiválra, mintegy jóindulatuk kifejezéseképpen, ami még sokat kamatozhat a jövőben.

Havilynek két óra múlva volt találkozója a biztonsági főnökkel, Seriffe ezredessel, a Milícia Harcosával. Az ezredes feladata volt gondoskodni tizenöt mérföldnyi terület biztonságáról, mely tavat, sivatagot és hegyeket foglalt magában. Nem semmi feladat. de Havily teljes mértékben megbízott benne.

Utolsó megbeszélésére az összes csapatvezetővel csak holnap kerül sor. És nagyon elégedett volt a dolgok jelenlegi állásával. Egy maroknyi csapat nagykövet kivételével az összes megérkezett a White Lake festői partjára, s a keleti és nyugati oldalán álló tekintélyes számú szállodában nagy sürgés-forgás, nyüzsgés, pezsgő élet zajlott.

A Nagykövetek Fogadása volt a hivatalos esemény, melyre három nap múlva kerül sor a Bredstone Hotel legnagyobb fogadótermében. valószínűleg ez volt a világ legelőkelőbb szállodája. Ekkor majd minden nagykövetet hivatalosan is bemutatnak Endelle-nek. Egyébiránt a Fesztivál nyilvános volt, ahol a leglátványosabb események kerülnek sorra, amit a Másik Föld valaha is látott. Az eseményre vagy félmillió vámpírt vártak. A helyszín biztonságáért pedig a Milícia tízezer Harcosa felelt, valamint az az átfogó biztonsági rendszer, mely a Központi Parancsnoksággal működött együtt. Ehhez hasonló biztonsági intézkedéseket eddig még egyetlen eseményen sem foganatosítottak.

Nem kímélték a költségeket.

Kopogtattak az ajtón, mire Havily felemelte a tekintetét és Alisont pillantotta meg. Mosolyogva állt az ajtóban. Nagy hasa alig tűnt fel a bő selyemblúz alatt. Fekete nadrágot és lapos sarkú cipőt viselt. Szőke haja egyenes szálú volt, vékony fekete bársony pánttal fogta hátra. Terhes volt. Kerrick Harcos gyermekét hordozta szíve alatt − egy kislányt.

− Lenne egy perced?

− Neked bármikor − azzal Havily becsukta laptopját.

Alison belépett a szobába, becsukta maga mögött az ajtót. Máskor pedig mindig nyitva hagyta. hacsak nem valami nagyon személyes vagy igen komoly dologról volt szó.

− Épp Luken Harcostól jövök − közölte. − Gondoltam, elmondom a nagy újságot. Az orvosok nagyon bizakodóak a szárnyait illetően. Hitted volna, hogy kevesebb mint egy hét alatt regenerálódnak?

Havily a mellkasára szorította kezét és lehunyta szemét.

− Micsoda megkönnyebbülés. De vajon biztosak ebben?

Alison vállat vont.

− Jelen pillanatban nyolcvan százalékig. Hála Horace-nak, a szárny töveknél minimális a károsodás.

− Ez tényleg nagyon biztató.

− Az. − Alison közelebb lépett Havily asztalához. − Medichi Harcos arra kért, nézzek be hozzád is. Úgy hallom, tegnap éjjel te is ott voltál a Superstitionsnál.

− Igen. Valami. borzalmas volt. Igyekeztem nem figyelni semmi másra, csakis Lukenre. Tudod, milyen rendkívül erős férfi ő. de látni a földön fekve, reszkető testtel, ahogy szeméből a fájdalom sugárzott.

Alison megkerülte az íróasztalt, és átfogta Havily vállát. Melegség hullámzott végig a lány testén, szíve megnyugodott.

− Köszönöm dünnyögte és megfogta Alison kezét.

− Szeretném, ha tudnád, hogy mindig a rendelkezésedre állok, ha segítség kell. Hihetetlenül sokat segítettél nekem az átlépés megpróbáltatásai során és utána is.

Havily felpillantott rá, és Alison szeméből látta, menynyire őszintén beszél. Aztán mosolyogva mondta:

− Igyekszem nem nagyon a terhedre lenni, hisz tudom, hogy épp elég bajod van Endelle asszony mellett.

Alison ugyanis Endelle szárnysegédje volt, és ezért a beosztásért senki nem irigyelte.

− Az nem számít. akkor is bármikor segítek neked, ha kell. − Azzal mély lélegzetet vett és lecsúsztatta kezét Havily válláról. − Engem bíztak meg azzal, hogy néhány kérdést tegyek fel neked. − Visszament az asztal másik oldalára, és leült Havilyvel szemben.

− Hát persze, rendben van − felelte Havily, ám szíve hevesebben kezdett verni.

Alison elmosolyodott, ám kissé mintha ő is ideges lett volna. − Az álmaidról szeretnék kérdezni.

Havily sűrűn pislogott, arcát forróság öntötte el.

− Az álmaimról?

− Igen. és látom, máris zavarba hoztalak, amiért elnézést kérek.

Havily idegesen nevetett fel.

− És miért fontos, hogy megtudd az álmaimat?

Alison erre elfordította tekintetét, majd sóhajtva mondta:

− Pontosan nem tudom neked elmagyarázni, de azt biztosan tudom, hogy az álmaid különös fontossággal bírnak, ezért arra kértek engem, hogy foglalkozzak velük.

− Foglalkoznod kell az álmaimmal? Netán Endelle asszony akarja ezt tőled?

Alison a fejét rázta.

− Nem. nem a Legfőbb Nagysága, de ennél többet nem mondhatok. Most pedig hadd kérdezzem meg tőled: voltak mostanában szokatlan álmaid?

Havily ismét felnevetett, de nem tudta, mit feleljen.

− Nos, az derült ki, hogy amiket álmoknak gondoltam, igazából nem is álmok voltak.

Alison úgy bólintott, mint aki jól tudja ezt.

− Aha. ez nagyjából igaznak hangzik. El is tudnád magyarázni ezt?

Alison hanghordozásának volt egyfajta megnyugtató tónusa, és valami különös oknál fogva Havily kitálalta az egész történetet. az elmúlt négy hónap eseményeit és persze beszélt Marcusról is.

Alison becsületére legyen mondva, hogy figyelmesen hallgatta és többször is biztatóan bólintott. Egyszer sem adta jelét rosszallásnak mindazok hallatán, amiket Havily mesélt. De hiszen Alison pszichiáter volt a Halandók Földjén, és hallott ő már különbeket is.

Mikor aztán Havily befejezte álmainak történetét, Alison hátradőlt székében.

− Nem is kérdéses, hogy ez az egész a breh-hedden.

Havily bólintott.

− Teljes mértékben egyetértek.

− És biztos vagy abban, hogy ezek nem megszokott álmok, netán a fantázia szüleményei?

Havily felsóhajtott.

− Ma reggel fizikai bizonyítékot is kaptam, mikor „visszatértem” abból, amit csupán közönséges álomnak gondoltam. Elhiheted nekem, hogy az elmúlt négy hónap álmai valóban megtörténtek.

Alison most mély hallgatásba burkolódzott, Havily pedig megkérdezte:

− Min gondolkodsz?

− Próbálok kapcsolatot találni a Lukennel kapcsolatos látomásod és a Marcusról való álmaid között. Gondolod, hogy van köztük összefüggés? Vagy legalábbis látsz valami kapcsolatot?

− Nem tudnám pontosan megmondani. kivéve talán egy konkrét dolgot. Mindkét esetben olyan helyen kötöttem ki, mely fekete határvonalat vont körém, mintegy megakadályozva, hogy a történések valós helyszínéhez jussak. Jelenthet ez valamit?

− Nem igazán.

− Szóval ilyen élményben még sosem volt részed?

− Nem, soha. Nos. hadd mondjam meg neked, hogy véleményem szerint ez a képességed, hogy álmodsz valamiről, ami azután nagyon is valóságos élménnyé alakul benned, valami oknál fogva különleges fontossággal bír. Mert nyilvánvaló, hogy ezzel a képességeddel mentetted meg Luken Harcos életét. Ezért azt ajánlom, bánj nagyon óvatosan ezzel a képességgel, légy mindig éber.

Havily bólintott.

− Az leszek. − Aztán elmondta Alisonnak, hogy mind Luken, mind pedig Medichi aggodalmukat fejezték ki az ő biztonsága miatt, mert úgy vélik, hogy új és nagyon erős képessége van kialakulóban, ezért állandó telepatikus kapcsolatban áll Medichivel.

− Azt hiszem, ez nagyszerű ötlet. Mert nagyon jelentős valami folyik itt. Magam is érzem, és gyanítom, hogy te is.

− Tudod, most annyira lefoglal a Fesztivál szervezése, hogy nem is igen gondolhattam másra. De azt mondtad, két dolgot akarsz velem megbeszélni.

Alison felállt és a szemét forgatta.

− Endelle azt mondta nekem, hogy addig beszéljek a lelkedre, míg bele nem egyezel, hogy lemész a Halandók Földjére és rábeszéled Marcus Harcost, hogy térjen vissza a Másik Földre, és álljon ismét a Vér Harcosainak sorába.

Havily erre felkacagott.

− Mintha nem ismerné Marcus Harcost.

− Igen, tudom. Magam is így gondoltam. Az a benyomásom Marcusról, hogy csak arra hajlandó, amihez kedve van, Endelle meg. szóval bekaphatja.

− Bingo. Ez pontosan így van.

Alison felnevetett.

− Tudod mit? Azt ajánlom, menj le a Halandók Földjére és mesélj Marcusnak arról, ami kettőtök között történik. Érzem, mennyire lehangolt vagy, és gyanítom, hogy ezek a furcsa álombéli történések folytatódnak majd, hacsak nem szállsz szembe Marcusszal személyesen. De ennél többet nem mondok. − Azzal Alison kihúzta magát, és éles hangon folytatta. − Tehát. most, hogy keményen rád pirítottam Marcus harcos miatt, elmondhatom Endelle-nek, hogy tejesítettem a feladatomat.

Azzal Alison cinkosan elmosolyodott, majd sarkon fordult és távozott a szobából. Havily hátradőlt magas támlájú irodai székében, majd hátrapördült és kinézett a kelet felé elterülő sivatagra. A nap magasan járt, sehol egy felhő az égen. igazi júniusi időjárás volt ez.

És most, hogy átgondolta Alison javaslatát, a csontjaiban érezte, hogy ennek a nőnek igaza volt. Tényleg beszélnie kell Marcusszal, és még véletlenül sem arról, hogy térjen vissza a Vér Harcosaként. Volt még két órája a Seriffe ezredessel való megbeszélésig. Ennyi idő elég lesz, hogy pár dolgot tisztázzon álombéli vámpír szerelmével.

Abban a pillanatban, mikor meghallotta a házi telefon berregését, Marcus megérezte az ő jelenlétét.

Szent szar. Havily itt volt a házban. Tudta, érezte, mintha a lány ott állna mellette.

A telefon ismét berregett. Odament íróasztalához, majd lenyomta a készülék gombját.

− Igen, Jane?

− Az őrség szólt, hogy egy bizonyos Miss Morgan kíván önnel beszélni. Nincs bejegyezve mára.

− Jó, köszönöm. − Egy kis szünetet tartott, majd kimondta azokat a szavakat, mellyel új fejezetet írt vállalata történetében. − Mindjárt lemegyek.

Jane nem is felelt. Marcus erre elmosolyodott. Szinte látta a nő arcát a szomszéd szobában, ahogy nagy barna szemei kimerednek. A munkában együtt töltött húsz évük alatt elő nem fordult soha, hogy otthagyja az irodáját, és valakit odalent fogadjon az előcsarnokban. Vajon mi az ördögért változtatott a protokollon Havily kedvéért?

Tényleg… miért?

Két oka is volt rá. A második okot azonban figyelmen kívül hagyta, mert az a múlt éjszakai szeretkezésükre vonatkozott. Az első ok viszont az volt, hogy oly erősen dolgozott benne az ösztön arra nézve, hogy Havily közelében legyen és védelmezze, hogy ha netán lett volna még bármi kételye a breh-hedden létezését illetően, most mindenképpen eloszlott volna az is.

Végül Jane szóhoz jutott.

− Rendben van, uram. Akkor szólok a biztonságiaknak, hogy lemegy a hölgyhöz.

Miközben az ajtó félé indult, Marcus agyába villantak halaszthatatlan programjai. Tizenöt perc múlva találkozója volt. A jogi osztály küldött át szerződéseket aláírásra. Az egyik igazgatótanácsa fél óra múlva itt lesz.

Bassza meg.

Elhaladt Jane íróasztala előtt. Ujjai a számítógép billentyűzetén jártak sebesen, ám Marcus elkapta a nő gondolatait, még mielőtt eszébe jutott volna, hogy bezárja mentális védőpajzsait.

Isteni egy pasi. Miért kellett épp nekem kifogni a világ legszexisebb főnökét, aki ráadásul sosem öregszik és olyan válla van, mint egy birkózónak? Mellesleg én is szívesen birkóznék a seggével…

Marcus most titkárnője felé fordult, aki tökéletesen ártatlan arccal gépelt, majd felemelte tágra nyílt barna szemét.

− Parancsol valamit?

Marcus pislogott.

− Kérem, törölje a következő megbeszélésemet, az igazgatótanácsi ülést pedig halassza fél órával későbbre.

− Máris, Mr. Amargi.

A Halandók Földjén a neve Marcus Amargi volt, vezetéknevét egy ősi sumér szótárból választotta ki. Pedig évezredeken át nem használt vezetéknevet. Kétszáz évvel ezelőttig egyszerűen csak Marcus Harcosként ismerték.

Miután Marcus véletlenül meghallotta Jane gondolatait, eszébe jutott, hogy hamarosan le kell őt cserélnie, fiatalabb titkárnőt kell felvennie. Jane ugyanis öregedett, ő maga viszont nem. A francba is. Jane volt eddigi legjobb titkárnője. Ez volt a legfájdalmasabb minden cselekedete közül, melyekkel saját halhatatlanságát kezelte a Halandók Földjén.

Az évek során minden halandó, akikkel üzleti kapcsolatban állt öregedett − ő viszont nem. Így aztán gyakorta teljes vállalatokat kellett feloszlatnia és újakat létrehoznia, hogy elkerülje az idővel elkerülhetetlen kérdéseket. Végül a legeredményesebb stratégiának az bizonyult, ha önmagához hasonló önkéntes száműzetésbe vonult vámpírokat alkalmazott. Ezzel a módszerrel a kor nem számított, és a stratégiák csapatmunkává váltak.

A lift felé indult és miután beszállt, megerősítette mentális pajzsait. Lement a lifttel az épület földszintjére, jól tudván, hogy ezzel történelmet ír, és azt is, hogy maga a tény, miszerint az előcsarnokban fogad egy hölgyet, évekre szóbeszéd és találgatások tárgya lesz.

De nem érdekelte.

Csupán az érdekelte, vajon követte-e Havilyt valaki a Halandók Földjére, netán ide az épületbe és vajon közbe kell-e lépnie, ha kell, harcolnia.

Legyen bárhogy is.

Havily a biztonságiak íróasztala mellett állt. Most, hogy már itt volt, mindenféle kételyek kezdték gyötörni. Vajon minek kellett idejönnie? Nem lesz rá Marcus nagyon dühös emiatt? Tán még az is lehet, hogy csak ránéz a férfira, és máris elfelejti minden mondandóját?

Pedig Alisonnak igaza volt, mikor rávette erre a látogatásra. Már régen esedékes volt, hogy véget vessen ezeknek a lehetetlen éjszakai álmodozásoknak. Marcusnak abba kell hagynia, hogy állandóan eljön hozzá és elcsábítja őt.

Azonkívül pedig. néhány szót akart szólni hozzá arról is, hogy szolgáljon tovább, mint a Vér Harcosa.

Elismerően pillantott körbe az épületen. A biztonsági szolgálat nagyon jó. Sejtette, hogy milliárdos nagyságrendű tranzakciók folyhattak ezek között a falak között.

A fenébe is. hiszen mindent utálni szeretett volna, ami Marcusszal kapcsolatos, ám e pillanatban képtelen volt rá.

Sűrűn pislogott.

Édeskömény illat!

Szíve hevesen kezdett kalapálni.

Még nem is látta Marcus Harcost, de az illata már érezhető volt. Lehunyta szemét, lábai megremegtek. Bármilyenek voltak is éjszakai találkáik, a férfi illatának valóságos jelenléte vibráló impulzusokat küldött combjaiba. Meg kellett kapaszkodnia az íróasztal szélébe, nehogy térdei megrogyjanak.

− Havily! − süvített át a négy hónapja elkerült harcos és az ő érzékeny füle közötti téren. Marcus hangjának hallatán − ahogy az ő nevét kimondta − Havily ajkai szétnyíltak. Ám szó nem jött a szájára, miközben a férfi felé fordult, csupán milliónyi érzés gyújtotta fel benne a már jól ismert tüzet.

Pillantása Marcus sötétbarna hajára siklott, mely már nem volt a konzervatív üzletemberre jellemzően rövid és egyenes szálú, hanem a válláig ért és a vége felfelé kunkorodott. Megnövesztette a haját, mint egy igazi harcos. Különben pont olyan volt, ahogy emlékeiben megmaradt: bőre gyönyörű olívabarna, arcvonásai markánsak, sötét szemöldöke világosbarna szem fölött húzódott. Jól szabott öltönyt viselt. Mozdulatlanul állt, miközben ő pillantásával végigsiklott erőteljes harcos alakján.

Szóval már megint csodálja őt. pedig mennyire nem akarja.

Havily emlékeztette önmagát arra, hogy bármilyen sármos és jólöltözött ez a férfi, és legyen bármilyen tekintélyes is ezen a földön, az életeket követel a Másik Földön. Mert igenis harcolnia kellene neki is ahelyett, hogy itt temérdek pénzt keres, drága öltönyöket vesz és biztonsági személyzetet tart. Mondani sem kellett neki, anélkül is tudta, hogy ez az egész épület Marcus tulajdona.

Mindezen érzések ellenére előrelépett és kezet nyújtott.

− Szervusz, Marcus. − Fura érzés volt ezt mondani a sokkal illendőbb Marcus Harcos helyett.

Csak nézte, ahogy Marcus válla megemelkedik, ahogy mélyen beszívja a levegőt, majd megfogja a kezét. Szorítása meleg és erőteljes volt, ujjbegyei húsosak. de ezt már tudta, hisz érezte az érintésüket álmaiban.

Havily visszahúzta a kezét. − Bizonyos ügyfelek megbízásából jöttem. akik iránt már érdeklődtél. − Azt mégsem mondhatta tucatnyi halandó füle hallatára, hogy a Másik Föld Legfőbb Adminisztrátora megbízásából.

Marcus bólintott.

− Feljönnél velem?

− Persze, természetesen.

A férfi ezzel a lifthez kísérte, kezét mindvégig ott tartotta a lány háta közelében. Havilynek az volt az érzése, hogy ha netán most támadás érné, Marcus azonnal magához húzná őt egyik kezével, a másikkal pedig kardot rántana.

Mikor a liftajtó bezárult mögöttük és csak kettesben voltak, Havily hallotta, hogy a férfi különös hangon mordul fel, ezt pedig mintha halk fogcsikorgatás követte volna. Lehetséges ez?

Egy pillanattal később az egész szűk tér az édeskömény illatával telt meg. Havily oldalra billent, neki a lift falának. De még ennél is rosszabb történt, mikor Marcus a karját a dereka köré fonva igyekezett őt megtámasztani.

Havily felhorkant, majd eltaszította magától Marcus kezét. Aztán egy lépést tett előre, hogy távolabb kerüljön a férfitől, ami reménytelen vállalkozás volt egy szűk, rozsda-mentes acélból készült fülkében.

− Kérlek, még egyszer ne nyúlj hozzám, Harcos!

Marcus hátrébb lépett tőle. Havily látta, hogy a fülke távolabbi sarkába vonult, és félig lehunyt szemhéjai alól nézte őt.

Magasságos ég. végzetes hiba volt idejönni Seattle-be.