7. FEJEZET

Marcus Havilyt bámulta. A döntésért, hogy visszatér a lányhoz, bizony nagy árat fizetett, most mégsem tehetett egyebet, mint hogy nézi és csodálja őt. Mélyen szívta be Havily vadvirág illatát, kiélvezve minden molekuláját. Háborgó idegei lenyugodtak abban a tudatban, hogy hazajött. Hosszú idő után végre otthon volt.

Ennisnek ugyan azt mondta, hogy el kell mennie pár napra, pedig tudta. ó, nagyon is tudta, nem tér vissza többé. Hazatért a Másik Földre, a házába, Havilyhez, és ehhez a rohadt háborúhoz.

Itt volt az ő helye.

Mikor egy áttűnéssel Havily házának ajtajánál termett, még nem hitte volna, hogy döntése ennyire végleges, de most már tudta. Nem megy vissza, pedig azt is tudta, hogy legyen bármi, ami közte és Havily között van − nevezzék akár breh-hedden-nek −, az sem tart majd örökké.

A húga, Helena azért halt meg, mert feleségül ment a Vér Harcosainak egyikéhez, neki pedig feltett szándéka volt, hogy ismét kardot ragad. Hogy sodorhatná hát Havilyt ugyanolyan veszélybe? Miféle álszent lenne, ha feleségül venné, holott valósággal könyörgött Kerricknek annak idején, hogy ne vegye el a húgát?

Mert bárki, aki szoros kapcsolatba került a Vér Harcosaival − akik minden éjjel a halál vámpírjait kaszabolták le −, az bizony a Parancsnok célpontjává vált.

Marcus sohasem kételkedett abban, hogy Kerrick nagyon szereti a húgát, ám bírálta az önzése miatt. És tudta: ha bármi történik Helenával emiatt a házasság miatt, azt sohasem bocsátja majd meg Kerneknek. Soha.

Amikor Helenát megölték a gyermekeivel együtt, Marcusban vadul forrongott a düh. Lelkének fájdalma pedig vak gyűlöletté vált, olyannyira, hogy képes lett volna véget vetni Kerrick életének. Így aztán azért, hogy ne kelljen megölnie saját bajtársát, inkább önkéntes száműzetésbe vonult a Halandók Földjére, és elhatározta, onnan nem tér vissza többé.

Most mégis itt volt, és egyre csak Havilyt nézte.

Még mindig szarrá akarta verni Kerricket, amiért feleségül vette a húgát, és ezzel a halálát okozta, de még ez a heves indulat is elhomályosult ahhoz a mindent elsöprő vágyhoz képest, hogy Havilyvel lehessen, szárnyait terjessze ki a lány fölé és óvja őt.

Hosszú, magabiztos léptekkel indult a lány felé. Havily apró sasszékkal hátrált előle, minthogy közvetlen mögötte sövénykerítés húzódott. Marcus megragadta a karját és durván megszorította.

− Mondd meg az igazat! − kiáltott rá Marcus. − Halljam. jól vagy? Megsérültél? Begyógyult már a nyakad? Nagyon megijesztettek? Hozzád nyúlt az a szemét másképp is? Biztos, hogy jól vagy? Mondj már valamit!

Havily lélegzete egy pillanatra elakadt, majd halkan felsírt, aztán Marcus karjába vetette magát. A harcos átölelte és magához szorította. Szemét lehunyta, torka összeszorult, szeme égett.

− Csak azt nem értem, miért támadott meg engem mondta Havily. − A halál vámpírja. ez a Crace akkora volt, mint Luken, és egy csapat kísérte. Ezek. mind az én véremet akarták szívni. De miért pont engem? El nem tudom képzelni.

Havily csendesen hüppögött. Csípőjét Marcushoz szorította, mire az erős vadvirág illatfelhő csaknem elhódította a harcost, aki a pillantását a Milícia Harcosaira vetette, azok pedig egytől-egyik mind elfordultak, némi tapintatot tanúsítva.

Ám Marcusban ismét felülkerekedett a védelmező ösztöne.

Karjai lesiklottak Havilyről, majd jobbjával átfogta a derekát és magához vonta. Aztán a verandán álló harcosokhoz intézte a szavait.

− Ki itt a parancsnok?

− Én − lépett elő a Milícia egyik harcosa, aki az utcai oldal felől állt.

− Most elmehetsz. Vidd az embereidet is. mindet.

− Igenis, Marcus Harcos. − Tehát ezek tudták, kicsoda ő. Helyes. Jelen pillanatban a legkevésbé sem volt felkészülve arra, hogy szembeszálljon velük, ha netán valamelyikük megkérdőjelezi az illetékességét. még a végén valakinek baja esne.

A ház így másodperceken belül kiürült, Marcus azonban nem kockáztatott. Maga előtt terelte be Havilyt a házba, miközben a testével védelmezte. Miután bent voltak a hűvös, légkondicionált házban, és bezárta az ajtót, Marcus erős védőködöt vont az egész birtok köré.

Most, hogy a ház biztonságosan rejtve volt, ő pedig kettesben volt Havilyvel, Marcus testén hőhullám futott végig.

− Képtelen vagyok távol tartanom magam tőled − mondta. − Mondd, hogy tudod. és mondd, hogy megérted.

A gát leomlott, ő pedig keményen ragadta meg Havilyt, karjába zárta, és azon nyomban szájon csókolta. Nyelvével addig bökdöste a lány ajkait, míg azok szétnyíltak és a nyelve besiklott. Csípőjét a lányéhoz lökdöste, hogy érezze kemény férfiasságát. Havily részéről mély nyögés volt a jutalma.

Havily a férfi háta köré fonta karját, Marcusnak pedig a lélegzete is elakadt, mikor a szárnytövei közé csúsztatta az ujjait. Te szent isten. lehet, hogy ez a breh-hedden hatása, de Havily érintése olyan volt, mint a tűz, és ez a heves égető érzés egyenesen a lágyékára hatott.

Marcus egy hirtelen mozdulattal ellökte magától Havilyt, majd megpillantotta szenvedélytől kipirult arcát, a meglepetéstől szétnyílt, duzzadt ajkait és ahogy a homlokát ráncolta. Marcus erre lehajolt, karjával átfogta a lány térdét és felkapta őt. Havily torkából kiáltás szakadt fel − ezúttal örömében majd karját a harcos nyaka köré fonta.

− Merre van a hálószobád?

Havily hátrahajolt, majd karját lendítve mutatott balra. Marcus a nappaliba iramodott vele. A lány itt ismét balra mutatott. Egy pillanattal később a hálószoba ajtajánál voltak, Marcus pedig lábbal taszította be.

A szobának páncélozott mennyezete volt. Marcus megállt a küszöbön, majd lepillantott a lány arcára, tekintetük találkozott.

− Tudom, hogy nem ezt akartad. És tudom, hogy megvetsz engem. Hidd el, ha tudnám, visszacsinálnám az egészet. Nemesebb valakit érdemelsz nálam.

Havily a férfi arcára tette a kezét.

− Nem teljesíthetem be veled a breh-hedden−t. Kérlek, Marcus, értsd meg ezt.

− Megértettem − bólintott a férfi.

Havily pillantása Marcus ajkára esett, és azt mondta:

− De itt és most. annyira akarlak.

− Hát persze. − Marcus ismét bólintott. Hangja most olyan reszelős volt, mintha piros paprikát nyelt volna.

− És új emlékeket kell ültetnem a fejembe − folytatta Havily. − Ebben a szobában félelem fog el.

− Gondoskodunk róla.

Azzal letette a lányt, Havily lába padlót ért, Marcus pillantása pedig az ágyra esett, megakadt a szeme a fekete selymen. A lány vörös haja bizonyára pompásan fest majd rajta. Havily blúzára tette a kezét, majd egy szempillantás alatt eltüntette azt a melltartójával együtt. Milyen tökéletesek voltak a lány mellei. gyengéden megcirógatta azokat.

− Óóó. − kiáltott fel Havily. Marcus megcsókolta, eközben a lány ujjai a harcos bicepszeire siklottak. Az ingén keresztül simogatta, markolászta a roppant izmokat. Ezalatt Marcus saját magáról is leparancsolta a ruhákat. Bőrük egymáshoz ért, és ezzel újfent elszabadultak a szenvedélyek.

Marcus a maradék ruháitól is megszabadította Havilyt, majd hanyatt fektette az ágyra, aztán szájába vette a melleit − hol az egyiket, hol a másikat − a végsőkig felizgatva ezzel a lányt. A levegőt pedig vadvirág illat árasztotta el.

És az eredmény? Marcus végképp elvesztette a józan eszét.

Havily hátravetette két karját a lepedőre, a feje búbjától a talpáig reszketett, miközben Marcus a melleit szívta. Ő pedig minden másodpercét élvezte. Erotikus édeskömény illata felhőkben áradt a harcos testéből.

Havilynek nem volt dolga férfival Eric óta. annak pedig már durván tizenöt éve. Nem mintha megfogadta volna, hogy többé nem lesz más férfival, ám a háború miatt ez meg sem fordult a fejében.

Ám most a harcos hatalmas teste kéjes érzést keltve nehezedett rá, szinte belegyömöszölte őt a matracba. ő pedig nagyon élvezte ezt. Ó, mennyire hiányzott már neki, hogy egy férfi súlyát érezze magán!

Marcus a lány háta mögé csúsztatta a kezeit, és a szárnytöveit kezdte masszírozni, le és föl. Havily felsikoltott. melleinek szopogatása és szárny töveinek finom masszázsa együttesen hihetetlen erős vágyat keltettek benne.

− Marcus, kérlek. kérlek.

Érezte, hogy a férfi elméjébe hatol, úgy küldi felé a gondolatot. Mire kérsz, Havily Morgan?

Már szinte kínzol engem!

Helyes. Minimum ezt érdemied, amiért tönkretetted az álmaimat.

Havily felnyögött, mikor Marcus nem túl erősen, de nem is túl gyengén harapta meg mellbimbóját.

− Tégy már magadévá. kérlek.

Marcus elengedte a lány melleit, és csípőjével a két lába közé hatolt. Havily ismét felnyögött, teljesen kiszolgáltatottnak érezte magát. ám ettől volt az egész annyira szexi. Különös álombéli fantáziálásai során mindig is ő volt felül, most azonban, hogy Marcus hatalmas teste felülkerekedett rajta, az egész. sokkal jobb volt.

Pillantása a férfi mellkasára esett, ahol a gyér fekete szőrzet kezdődött, majd lefelé haladva a hasfalán át. a hímtagjánál végződött. A látványtól a lélegzete is elakadt.

Abban az álomszerű állapotban érezte már, hogy a férfi beléhatol, ám ez most egészen más volt. ez a valóság. hiszen teljesen ébren van.

Réges-rég történt már ilyen. Marcus előtt két férfit ismert, és mindkettőt szerette. És most övé Marcus, akit ugyan nem szeretett, de úgy vágyott a testére, mintha már maga a bőre is az életet jelentette volna, teste pedig a lehető legnagyobb áldást, ami az ő vámpír életében történhet.

Marcus felegyenesedett és terpeszben térdelt Havily fölött. A lány felkönyökölt és jobbjával megragadta a harcos meredt dákóját, majd tövének fekete szőrzetétől a hegyéig húzta végig ujjait a vaskos hímtagon.

− Havily − lihegte rekedten Marcus.

Havily ismét hátradőlt és felpillantott a férfira.

− Gyerünk, Marcus, rajta. Magam sem tudom, miért, de a tied vagyok.

A férfi felnyögött, majd a lányra hajolt, és a combjai közti nyílás felé nyomult.

− Jó ég, milyen nedves vagy.

− Nem ezt vártad? − szólt Havily, miközben a férfi a lány alsó testére szegezte pillantását, és nézte, ahogy a farka lassú, de erőteljes lökésekkel beléhatol. Havily légzése elnehezült, Marcus nagy hímtagjának minden egyes lökése sajgott kissé és mégis mennyei volt. Sohasem gondolta volna, hogy egyszer a Vér Harcosai közül visz valakit az ágyába. Mégis itt volt egy olyan harcossal, akit megvetett, mert kétszáz éve elhagyta harcostársait, őbenne viszont lángolva tombolt a breh-hedden.

− Most már egyesültünk − mondta Marcus, és ismét lepillantott oda, ahol kettejük teste összekapcsolódott, miközben újabb és újabb lökésekkel hatolt Havilybe.

− Igen − felelte Havily, és hálás volt, hogy Marcus nem kapkodott. Minden vele töltött perc értékes volt, hisz egyikük sem kötelezte el magát a másiknak, és ez az egész valószínűleg csak néhány napig tart.

Marcus most a bal karjára támaszkodott, és szabad jobb kezével végigsimított Havily arcán, majd a torkán, és félrehúzta haját a nyakából.

− Azt akarom, amit elloptak tőlem − mondta a harcos reszelés hangon. − De nem akarlak felzaklatni.

Havily megérintette Marcus arcát.

− Olyan jó édeskömény illatod van − suttogta a férfi arcát simogatva. − Azt akarom, hogy a véremet idd − folytatta, majd hátrahajolva tette szabaddá a nyakát. − Új emlékeket akarok tőled.

A nyak felkínálását csakis egy vámpír értheti meg. Havily hallotta Marcus ziháló légzését, majd érezte, ahogy a férfi végighúzza ujját a nyaki erén. Aztán a harcos lehajolt és a nyakát csókolta, majd nyögve lökdöste felé csípőjét és úgy döfködte, hogy Havily hangosan felkiáltott. Teljesen kitöltesz, küldte gondolatban a férfi felé.

Marcus felmordult és még keményebben döfködött. Eközben egyre csak Havily nyakát csókolgatta.

− Érezni akarom a véred ízét. Ihatok belőle, Havily? Megengeded?

A lány teste megfeszült, és egy hosszú sóhaj kíséretében mondta:

− Igen. Tedd meg kérlek. de máris. − És ezután már a szavak megformálása is nehezére esett.

Marcus végigszántott nyelvével Havily nyaki erén, majd újból és újból, míg a lány légzése zihálássá nehezült. Tizenöt éve nem érezte már szeretkezés közben a vámpírfogak szúrását. és most ezt akarta. Pontosan tudta, hol következik majd be ez a szenzációs érzés, és belső izmai megfeszültek a türelmetlen várakozástól.

− Teljesen az enyém akarsz lenni − suttogta Marcus, és Havily érezte a vámpírfogak hegyének enyhe nyomását a nyakán. − De aggódom amiatt, hogy rossz emlékeket ébreszt benned.

− Ez most egészen más, Marcus, hisz te vagy az egyetlen vámpír itt a szobában. Bízz bennem. és kérlek, ne húzd az időt. Csináld!

Marcus villámgyorsan nyomta be fogait, pontosan a megfelelő mélységig. Havily felsikoltott, miközben lágy húsa kéjes érzéssel reagált, méghozzá oly mélyrehatóan, hogy mikor a férfi szívni kezdte a vérét, az első orgazmus végighullámzott testén. Izmai újból és újból megvonaglottak, ő pedig hosszan sikoltott a mennyezet felé.

Vadvirág, visszhangozta a lány fejében Marcus. Most elélvezel.

Ó, ez az édeskömény. Jóságos ég… elélvezek. Ó, egek… óó…

Marcus élesen hördült fel, és Havily érezte, ahogy teste megfeszül. Talán a férfi is elmegy vele együtt? Ilyen hamar? Már a gondolat is tiltakozást váltott ki belőle. mert még akarja Marcust. még, még. tovább akarja érezni a testét. Még tovább…

Marcus szinte félig öntudatlanná vált, mikor Havily vadvirág illatú vére a gyomrán át a saját véráramába lövellt. Életének négyezer éve során kóstolta már halandók és vámpírok vérét egyaránt, de ilyen még soha, de soha nem volt.

Havily Morgan vérében hatalmas erő lakozott, mintha folyékony tűz lett volna, mely most az ereit perzselte. Érezte testében a tüzet, miközben a vér felszívódott izmaiban. Az erőtől majd kicsattant, és minden testrésze növekedni kezdett.

Marcus, mi folyik itt? hatolt homályosan a tudatába.

Fogalmam sincs.

Érzem, hogy… nagyobb vagy… de mindenhol. Havily háta ívben feszült meg, minek következtében csípője hátrébb siklott, Marcus hímtagja pedig kicsúszott belőle. pedig az is nagyobb lett. Te szent isten.

Marcus kinyitotta a szemét, és bár nem akaródzott neki, mégis kihúzta fogait Havily nyakából. A lány aggodalmasnak és meglepettnek tűnt.

− Mi ez az egész? − kérdezte újfent.

Új energiahullám söpört végig Marcuson, aki most hátravetette a fejét, úgy kapkodott levegő után. Teste hevesen vonaglott, erőteljesen löködte a csípőjét. Az orgazmus a meglepetés erejével hatott rá, mert olyan volt, mintha szétvetné az egész testét.

Havily újabb orgazmusa eksztázisszerűen jött ugyanabban a pillanatban, mert Marcus érezte, hogy püföli két kezével a mellkasát és vállait, hallotta a sikoltását is, de aztán már csak az a hihetetlen örömérzet maradt, ahogy egymás után élvezett és élvezett, mintha soha nem akarna vége szakadni.

Csupán remélhette, hogy nem tett kárt Havilyben.

Havily teste a harcos izmos teste alatt vonaglott. Egyre-másra eksztázisban tört ki, érezte Marcus orgazmusának lüktetését, és ez így ment újból és újból, mintha a férfi sosem tudná abbahagyni. És Havily nem is akarta, mert ez az örömérzet egyszerűen hihetetlen volt.

Tudta, hogy sikoltozik és kiáltozik, de képtelen volt visszafogni magát.

Aztán mintha csak egy álom lett volna, Havily átsiklott az alsó térbe, a dimenziók közti helyre, melynek peremét körös-körül a sötétség burkolta és. ott volt vele Marcus is.

− Ez meg mi a franc? − Marcus mozgása lelassult, de ott lihegett Havily nyaka fölött. − Mi ez a hely? Ó, te jó ég. ilyen jó még sosem volt, erre most megint itt vagyunk, ezen a helyen. Jóságos ég, Havily! − Azzal a lány testére omlott, mintha a sorozatos orgazmusoktól gyengült volna el.

Havily megtartotta őt, teste reszketett alatta. Karját Marcus nyaka köré fonta. Olyan jó illata volt, de vajon mi az ördög történt már megint, és hol voltak egyáltalán. már megint?

− Olyan ez, mint az álmainkban − mondta Havily. − Csak mintha ez az én ágyam lenne, nem a tied. De most is ez a sötétség képezi a határvonalat, mint ahogy a te ágyadban volt. Látod?

Marcus bólintott, majd ismét mozgásba jött, lassú ritmusban siklott ki-be Havilyben.

− A véred valamit művelt velem − suttogta. − Nem fáj, amit veled csinálok?

− Hát persze hogy nem. Isteni érzés veled. csodálatos.

Marcus erre gyorsított a tempón. Férfiassága kemény volt, mesésen érezte magát.

− Ó, a fenébe − kiáltott fel. − Már megint elélvezek. mi az ördög folyik itt?

Az orgazmus hulláma Havilyt is elkapta, a meglepetés erejétől hangosan felkiáltott. Marcus sebesen döfködte, és az orgazmus új magasságokba röpítette őt. A férfi háta ívben megfeszült, majd felüvöltött, vaskos mell izmai beleremegtek, miközben ismét a lányba lövelltek életnedvel.

Aztán Havilyre roskadt lihegve, ő pedig átkarolta, kezével a hajába túrt. Az édeskömény illat ott lengedezett körülötte.

Egy hosszú perc után Marcus kisiklott a lány testéből, lassan oldalra fordult, majd egyik könyökére támaszkodva nézett körül.

− Azt hiszem, tudom, mi ez. tudom már, hol vagyunk. Épp most jöttem rá.

Havily ismét a tér peremét körülvevő sötétségre pillantott.

− Hol vagyunk? − kérdezte zavartan.

− Természetesen a sötét foltban, Havily. És te hoztál minket ide, pontosan úgy, ahogy az álmaidban tetted.

− De hát. ez az a hely, ahol Endelle vadászik a Parancsnokra, igaz? Mindig a sötét folton át üldözi őt.

− Azt nem tudom, hogy üldözi-e. Sokkal inkább levadássza őt. És azt hiszem, a Parancsnok igazából nincs a sötét foltban, ha jól értettem Endelle elmondását. − Lepillantott Havilyre és halkan felnevetett. − Nos, ahhoz képest, hogy átlépő létedre többször is csalódást okoztál Endelle asszonynak, átkozottul erős képességekkel rendelkezel. a Harmadik Dimenzió képességével.

− Dehogy − felelte Havily, és ő is felnevetett, de Marcus felvonta a szemöldökét. − Az nem lehetséges.

− Dehogynem. Mert rendelkezel vele. − Azzal homlokon csókolta Havilyt.

− És most hogy jutunk vissza? − kérdezte a lány.

− Azt hiszem, ez rajtad múlik, nem rajtam. Már tegnap is elmondtam neked, hogy te hozol engem ide, nem fordítva − mondta Marcus, s megvonta a vállát.

Ebben a pillanatban Havilynek eszébe jutott valami, de a gondolatra elborult az arca.

− Jóságos ég. ha igaz, amit mondasz, akkor ez az oka, hogy Crace engem szemelt ki célpontnak. Ezért kaptam külön őrangyalt az átlépésem során, mert erre vagyok képes. beléphetek a sötét foltba.

− Igen, ez logikus.

Havily Marcuséra tette a kezét, és még mielőtt megszólalt volna, már pontosan tudta, mi fog történni.

− Most pedig visszatérünk.

A sötét folt elhagyása olyan érzés volt, mintha forgószél sodorta volna őket sebesen több ezer mérföldön át, aztán Havily egyszer csak ismét az igazi ágyában találta magát Marcusszal az oldalán.

− Hát ez. félelmetes volt − mondta a férfi.

− Csupán gondolnom kellett rá, és máris visszatértünk.

− Nézz csak rám egy pillanatra. − Marcus a lányhoz hajolt, és megcsókolta.

− Azt teszem − nézett a szemébe Havily.

− Úgy értem, nézz végig az egész testemen.

Havily pillantása a férfi mellkasára, majd karjaira siklott, majd megvastagodott hímtagjára, végül a lábaira.

− Marcus, egész másképp nézel ki!

− Másképp is érzem magam.

A lány ismét a harcos szemébe nézett.

− Hogy lehet ez? És miért? Talán ez lenne a breh-hedden hatása?

− Nem. A véred tette ezt, attól lettem ilyen − rázta a fejét Marcus. Havily eltátotta a száját. Aztán megtapogatta Marcus mellizmait és bicepszeit, majd felvonta a szemöldökét.

− Úgy festesz, mint aki megállás nélkül edzett egy hónapon át.