15. FEJEZET

Parisa nagyon gonosz nő volt.

A toronyszobába vezető csigalépcső legalsó fokán ült mezítláb. Korábban abban a második emeleti szobában ült jó félórát, aztán úgy döntött, hogy lejön és készít magának valami kaját.

Épp a lépcső aljára ért, mikor meghallotta a torok mélyéről feltörő kiáltásokat, melyek visszhangoztak a folyosón. Ha nem tudta volna, kik tartózkodnak a házban, vagy nem aludt volna már korábban a Havily és Marcus szobájával szemközti hálószobában, eltűnődött volna azon, bűne, amit épp művel.

A gond az volt, hogy végre rájött, milyen természetfeletti képesség birtokában van: képes meglátni, amit mások csinálnak.

Mikor beszélt Havilynek a látomásairól, hogy azok leggyakrabban. ha éppen nem mindig. Medichi Harcossal kapcsolatosak, el is hitte, hogy azok mind róla szólnak.

Pedig nem így van. Az elmúlt néhány percben, mióta figyelmét a ház déli részében folyó mozgásra összpontosította, egyfajta ablak nyílt előtte a Marcus és Havily szobájában folyó eseményekről, ő pedig úgy nézte szeretkezésüket, mint valami kukkoló, aki éjszaka leselkedik egy ablak előtt, és azt nézi, ami odabent zajlik. Azzal a különbséggel, hogy most nem volt éjszaka, ő pedig nem állt ablak előtt.

És mégis belátott a pár szobájába, ugyanolyan tisztán látott mindent, mint talpa alatt a hajópadlót. Még mindig Marcust és Havilyt bámulta, mert képtelen volt levenni róluk a tekintetét.

Előredőlt, könyökével a térdére támaszkodott, két ökle közé fogva az arcát.

Még életében nem látott ilyen szép jelenetet, ahogy Marcus csókolta Havilyt, miközben szeretkezett vele.

Igen, mindez nagyon szép. és Marcus bizonyára szerelmes Havilybe. De talán lehet, hogy ezt nem is tudja? És Havily?.

Ujjai átnedvesedtek.

Lepillantott, megtörölte az arcát. Úgy látszik, elpityeredett.

De miért is ne?. hisz a látottak nagyon megindították őt. Szíve sajgott kettejük látványától, ahogy csípőjük teljesen összeforrt, és még azt is látta, ahogy Marcus behatol Havilybe.

De azért mégiscsak gonosz nő volt, amiért kukkolt.

Hirtelen megszólalt a lelkiismerete, gyorsan kilépett a szobából, becsukta a mentális ablakot.

Szóval akkor mindig is ez történt vele. Ezért volt képes arra, hogy lássa az összes harcost, de különösképpen Antony Medichit. Valami fura és megmagyarázhatatlan oknál fogva képes volt látni ezeket az embereket − Medichi Harcost − mindennapi életük közben, mikor esznek, háborúznak, vagy éppen szeretkeznek.

Hátradőlt, és a lépcsővel szemközti panoráma ablakra pillantott. A ház elülső pázsitjára nézett, balra pedig egy kis ösvény húzódott, melyet szőlő és szép lila virágok szegélyeztek.

Nem is tudta, mit gondoljon erről a világról. Ha Havilynek hinni lehet, akkor ő, Parisa nem más, mint Medichi Harcos breh-je. Ám ez az egész abszurdnak tűnt. A Halandók Földjén ő könyvtáros volt, ezért tényleg nem értette, hogyan passzolhatna ő Medichi harcos életviteléhez.

Ezenfelül pedig nem akart itt élni. Tényleg nem. Nem kérte ő ezeket a természetfeletti képességeket, hogy falhoz paszírozza Legfőbb Nagyságát azzal az erővel, amit Alison kézi energiabombának nevezett. A szárnyait sem kérte, mint ahogy ezt a kétes értékű képességet sem, hogy mások élete után kémkedjen anélkül, hogy azok erről tudhattak volna. Ez az egész nagyon kellemetlen volt.

Súlyosan sóhajtott fel. Haza akart menni, tölteni magának egy pohár Cabernet Sauvignon-t, egy jó fürdőt venni a jakuzzi kádban, aztán belefeledkezni a zenébe a következő évszázadra.

Nem erre a világra teremtették őt, sőt nem is egy olyan harcos számára, aki olyan magas volt, mint egy kosaras sztár az NBA-ból.

Arcát a kezébe temette, mert Medichiről az a bizonyos kép villant az agyába − az a pillanat, mikor a harcos megjelent a konyhaajtóban, és ledobta derekáról a törülközőt, hogy megmutassa magát.

Hogy is magyarázhatná el, hogy mennyire magával ragadta, hogy Medichi ezt miatta tette − még ha nagyon is elementáris módon, de bízott benne. Ahogyan ő is bízott Medichiben, hiszen már ismerte a férfit. Mi több, lényegében véve több mint egy éve kémkedett utána, és így azt is tudta, hogy a harcos valahol a lelke mélyén ugyanarra vágyik, amire ő − hogy megérintsék, simogassák, csókolgassák és szeretkezzenek vele.

Erre azonban nem kerülhet sor.

Haza akart menni, és mihelyt Endelle asszony kiötli, hogyan helyezhetik őt biztonságba a Halandók Földjén, haza is megy.

Havily még mindig hanyatt feküdt az ágyban. Hallgatta a víz csobogását a zuhanyzóban. A csuklóira pillantott, azon tűnődve, vajon hogyan béklyózta le Marcus, és remélte, ez nem utoljára történt meg. Aztán ujját végigfuttatta a lágyékán, ahol a férfi fogai beléhatoltak. Már csak egy apró dudor maradt, amit gyengéden megérintett. Lehunyta a szemét, emlékeibe idézte a történteket.

Valami csodás volt az együttlétük.

Ám most visszaidézte, milyen volt, mikor Marcus az elméjébe hatolt, és jókedve hirtelen alábbhagyott. Zavarta őt valami ebben. valami, de nem tudta volna megmondani, mi is az. Hacsak nem az, hogy a férfi talán valami mást várt tőle? Például többet, mint amit kapott?

Megpróbált visszagondolni az elmúlt egy-két napra. Talán nem tette világossá, hogy nem szeretne hosszú távú kapcsolatot létesíteni Marcusszal − és nem csak azért, mert az ő szemében a férfi mindig is dezertőr marad?

Igazából nem volt idejük beszélgetni sem, mert vagy a munkájával volt elfoglalva, vagy Parisát kellett védelmezni, vagy pedig ágyban voltak. és ez igencsak lekötötte őket.

Gondolatai visszakalandoztak Eric temetésére. Az a lesújtó érzés volt az és az a mély fájdalom, ami megfogadtatta vele, hogy soha többé nem él át ilyesmit. A fájdalom volt az erőteljes ellenszérum, mely megakadályozta, hogy szerelembe essen.

Ekkor újabb gondolatok törtek felszínre száz évvel ezelőttről, mikor a családját temette négy sírba, mindössze egyetlen szörnyű hét leforgása alatt. Április volt, még most is érezte a virágzó jácintok illatát, mely beáradt a nyitott konyhaablakon.

Felült az ágyon, miközben az emlékeiben felidézett veszteségek továbbra is nyomasztóan hatottak rá. Pillantása a fürdőszoba ajtajára esett. Hallotta, hogy Marcus dudorászik, mire szíve még jobban sajgott.

Kikászálódott az ágyból, felkapta a fürdőköpenyét és egy váltás ruhát. Több fürdőszoba is volt a villában, ő pedig végigment a folyosón a ház déli részébe, ahol újabb szobák voltak. Itt találomra bement az egyik fürdőszobába, és magára zárta az ajtót.

Haját törülközőbe csavarta, megnyitotta a zuhany csapját, és mikor kellően melegnek találta a vizet, aláállt. Néhány percnyi zuhanyozás után már nyugodtabbnak érezte magát, kezdett a régi önmaga lenni. Szívét nagyobb biztonságban érezte.

Felvett egy farmert, egy fekete és egy fehér ujjatlan felsőt, majd a másik fürdőszobából odaparancsolta a sminkes készletét. A megszokott módon készítette ki az arcát, jól eldörgölte az alapozót, a megfelelő árnyalatú alsó- és felső szemhéjfestéket használta, majd következett a szemceruza. Ezután egész közel hajolt a tükörhöz, és csipesszel megritkította a szemöldökét. E mindennapi megszokott tevékenység további megnyugvást hozott számára.

Csak miután teljesen elégedett volt a külsejével, azután távozott az idegen szobából, és indult a konyha felé.

Mire a nappaliba ért, kétféle illat csapta meg az orrát. Egyfelől az olívaolajban dinsztelt hagyma és fokhagyma illata,másfelől pedig az édeskömény. Az előbbi hatására gyomra korogni kezdett, a másiktól azonban a szíve szorult el.

Valami módon hozzá kell majd szoknia a breh-hedden hatásához, hogy ne vegye annyira komolyan.

A konyhához érve megkérdezte:

− Mi ez az isteni illat?

Marcus egy bárszéken ült, rövid ujjú, fehér selyemingben, hosszúnadrágban, zokniban és cipőben. Hétköznapi ruha volt ez Phoenixben, de talán jobban állt volna rajta egy farmer. és semmi más. Na, jó. abba kellett hagynia az efféle fantáziálást, mert az ilyesmi megint csak elvonta a figyelmét a lényeges dolgokról.

Marcus feléje fordult, épp egy villányi spagettit emelt volna a szájához, ám keze félúton megállt, miközben tetőtől talpig végignézett Havilyn. Világosbarna szeme felragyogott, majd megnyalta az ajkait.

− Parisa főzött.

Mikor újabb édeskömény illatáradat hömpölygött felé, igyekezett ügyet sem vetni arra, hogy szívverése felgyorsult. Elnézett Marcus mellett, pillantása Parisán állapodott meg, aki a konyha másik végében állt.

− Vagy úgy. igazán csodás illata van.

Parisa teleszedett egy tányért Havilynek, majd friss bazsalikomot és citromlevet tett rá.

− Megtaláltam a hűtőben minden hozzávalót, aztán jó sokat főztem, mert a magam részéről rendesen éhes voltam, és gyanítottam, hogy ti is mindketten azok vagytok. Medichi Harcosban nem voltam biztos.

Havily a Marcus melletti bárszékre ült, és még mielőtt nemet mondhatott volna, a férfi keze már a combján volt. Odapillantott, de nem tudta, mit tegyen.

− Hé. − mormolta Marcus, majd mielőtt még Havily megakadályozhatta volna, odahajolt és megcsókolta. méghozzá egyenesen az ajkait. Óóó. a fenébe is.

Havily hátrébb húzódott, és a férfire bámult, miközben szívébe a félelem érzése hasított.

− Most mi a bajod? − kérdezte Marcus. Ám egy pillanat alatt megértette Havilyt, sőt már el is kapta kezét a combjáról.

Pedig de jó lett volna, ha visszateszi.

De nem. mégsem.

De mégis!

Aztán mélyet sóhajtott és figyelmét a spagetti kötötte le.

Parisa mellé ült.

− Gondoltam, megkérdem, mi az a hálószerű valami a levegőben a villa körül.

− Ezek szerint látod? − füttyentett halkan Marcus.

− Védőködnek hívják − felelte Havily. − Ilyet csak nagyon erős természetfeletti képességekkel rendelkező vámpír tud létrehozni. Például Marcus. és Medichi meg az összes harcos. Azt hiszem, bennem még nem fejlődött ki ilyen képesség. de a már átlépettek időszámításához viszonyítva én még nagyon fiatal vagyok. És ugyancsak meglepő, hogy te már képes vagy ezt látni, mert ez jelzi, mennyire erős képességekkel rendelkezel. Mert az átlépettek közül csak nagyon kevesen látják meg a ködöt. Bár, azt kell mondanom, nem lep meg ez az újabb képességed, hisz te nemcsak szárnyas halandó vagy, hanem kézi energiabombát is tudsz hajítani. Ez már tényleg félelmetes.

− El sem hiszem, hogy tényleg az ablaknak csaptam a Másik Föld vezetőjét a kezemből kilőtt energiával − ingatta a fejét Parisa.

Havily felnevetett.

− Meg kell mondanom neked: ez volt számomra a nap fénypontja.

Parisa is elmosolyodott. Pillantása azonban a Medichi Harcos birtoka fölé vont kupolára siklott.

− Nos, úgy vélem, Endelle igen gyönyörű védőködöt képezett. Valami egészen finom fehér csipkére emlékeztet. − Egy hosszú percre elhallgatott, és az ízletes spagettire koncentrált, majd az általa ismert személyek korát kérdezte.

Szeme elkerekedett, mikor Havily elárulta Endelle és Marcus korát.

− Medichi persze fiatalabb. Ő körülbelül Krisztus után 700-ban lépett át.

Parisa felnevetett, és a fejét rázta.

− Tudod, mi a vicces? Mindabból, amit elmondtál, ez az évszázadokon át tartó élet valamilyen okból teljesen megszédít. − Majd felemelte mindkét tenyerét. − De ne aggódjatok. teljesen jól vagyok.

Havily és Marcus is hangosan felnevetett.

− Nos, Parisa. ez a spagetti fenséges. És kösz, hogy főztél nekünk.

− Nagyon szívesen − felelte Parisa. Aztán mélyet sóhajtott, és kezében megállt a villa.

Havily azonnal észrevette, milyen komolyan vonta ráncba a homlokát.

− Mi a baj?

Parisa pillantása találkozott az övével.

− Tudom, hogy odakint rosszfiúk vadásznak rám, de nem tudnátok valami helyet, ahol kipróbálhatnám a szárnyaimat? Persze nem szeretnék semmiféle kellemetlenséget sem okozni nektek, de ha tudnátok, mennyire gyötör a vágy, hogy végre repülhessek.

− Hát persze − kiáltott fel Havily. − Ami azt illeti, már egy hete nem repültem, pontosan tudom, mit érzel. Magam is ingerültté válok egy kissé, ha nem vehetem célba az égboltot rendszeres időközönként. De te még nem is repültél igazából, mi?

Parisa a fejét rázta.

− Még csak az emelet korlátjáról ugrottam le, de ez inkább csak lebegésnek nevezhető, semmint repülésnek.

Havily valósággal megkönnyebbült. Segít Parisának első repülőleckéinél, s ez pont olyan foglalatosság, amivel távol tarthatja magát a mellette ülő harcostól.

− Idehozom a repülőruháimat. Valamelyik biztos jó lesz rád, legfeljebb mellben egy kicsit feszes lesz.

Parisa elvigyorodott.

− Köszi. El sem mondhatom, mennyire fontos ez nekem.

Havily pedig telepatikus úton odahozta a lakásából a ruhákat, egyet átadott Parisának, majd maga is átöltözött.

Mikor kilépett a hálószobából, melyet Marcusszal osztott meg, a férfi a folyosó végén állt a négyszögletű asztal közelében, mintha őrá várna. Már épp szóra nyitotta volna a száját, ám ekkor Parisa lépett ki a szobájából, és ő szólalt meg elsőnek:

− Igazad volt. feszes egy kicsit, de azt hiszem, kibírható.

Derékban viszont bő volt, így Havily leguggolt mellé.

− Igazítok rajta, hogy jó legyen a derekadra. A hátán van a csat.

Parisa csípőre tette a kezét, hátat fordított, Havily pedig méretre igazította a ruha derékrészét, így most már az is feszes volt.

− Egy egész iparág rendezkedett be a nők repülős-cuccaira.

− El is tudom képzelni.

− Hát akkor, azt hiszem. mindketten készen állunk, úgyhogy repüljünk.

Havily Marcus felé fordult, és észrevette, hogy a férfi pillantása Parisa ruhakivágására mered. De hát miért is ne. hiszen a lány keblei a kivágás felett duzzadtak. De ő mégis nyugtalanul forgatta a szemét.

Aztán a bejárati ajtó felé irányította Parisát, maga elé engedte pár lépésnyire. Mikor már kellő távolságra volt, könyökkel bökte oldalba Marcust.

− Nem félsz, hogy kiesik a szemed?

Marcus először meghökkenve pillantott rá, majd a mennyezetre emelte a tekintetét.

− Bocs, édesem. Régi rossz szokás.

− Akkor nem árt új szokásokat felvenni. És mi ez az édesem?

− És a „kedvesem”? Az megfelel?

− Na, elég. − azzal Havily gyors léptekkel hagyta ott.

− Tudod, egy pillanatra tisztára olyan voltál, mint Endelle − szólt utána Marcus.

Havily smaragdzöld, nyakpántos trikót vett fel a repüléshez, melyen volt melltartó kosár, derékban pedig a testére feszült, így nem csúszkált össze-vissza, miközben a szárnyaival manőverezett. Fekete nadrágja feszes sztreccs anyagból készült, így ez is kényelmes viselet volt a repüléshez.

Háta viszketni és bizseregni kezdett, mintegy jelezve, hogy a szárnyak készen állnak a kibontásra.

Szembe állt Parisával. A halandó lány ametiszt kék szeme csillogott, közben egyik lábáról a másikra szökdécselt. Rajta is fekete nadrág volt, ám a felsőrész egészen puha fekete bőrből készült. Már maga Havily sem hibáztatta Marcust, amiért megbámulta. az a kivágás tényleg vonzotta a férfiszemeket.

Mindketten mezítláb voltak, mert úgy tervezték, hogy a pázsiton gyakorolnak a védőköd terjedelmes kupolája alatt.

Havily elmosolyodott, majd lehunyta a szemét. Már több mint egy hete nem bontotta ki a szárnyait, pedig igyekezett gyakran repülni. És igen. szerette is a repülést.

Parisa, aki már alig várta, hogy repülhessen, bizonyára ámulatba esne a sziklacsúcstól, ahonnan ő szokott repülni. Talán egy nap majd együtt repülhetnek onnan is.

Havily mély lélegzetet vett, majd szélesen tárta szét a karjait. Szárnytövei bizseregtek, megremegtek és átnedvesedtek, hogy megkönnyítsék a szárnyak szétterjedését. És miközben a szárnyak kezdtek kicsúszni töveikből, Havily ívben feszítette meg a hátát, s még a lélegzete is elakadt. Ez az eksztázishoz hasonló érzés berogyasztotta a térdeit, és talán el is esett volna, ha kibomló szárnyai nem tartják meg egyensúlyát. Miután széttárta a szárnyait, kinyitotta a szemét, és Parisára nézett, aki az arcára szorította a kezét, szemében könnyek csillogtak.

− Milyen gyönyörűek a szárnyaid! − mondta csodálattal Parisa.

− Tudom − felelte Havily. Szárnyai világosbarnák voltak, sötétbarna foltokkal megszórva, a háta közepe felé haladva egyre sűrűbben. A szárnyvég tollától pár hüvelyknyire mintegy kéthüvelyknyi széles világoszöld sáv húzódott. Most jobbra-balra forgolódott, és ettől a mozgástól pár láb-nyira a levegőbe emelkedett, ahogy a több száz toll a levegőbe kapott. Aztán egyet csapott a szárnyakkal, mire spirálban kezdett forogni, majd szárnyait beljebb húzva ért földet a talpán.

Parisa tapsolt.

− Nahát. − aztán lehunyta a szemét, és egy perccel később előbukkantak szárnyai.

Havilynek a lélegzete is elakadt.

− Bármilyen szép is az enyém, a tiéd egyenesen felséges.

Parisa szélesre tárta karjait.

− Muszáj repülnöm. − Azzal meglengette felemelt szárnyait.

− Várj! − kiáltott rá Havily, mert még régen ő is elkövette a kezdők hibáját: egyenesen a levegőbe emelkedett mindenféle oktatás és gyakorlat nélkül.

Havily utána vetette magát, mert az elugrás után Parisa előrebillent, és a manőver halálos veszélybe sodorhatta volna a halandó lányt. Havily elkapta a lábát, erőteljesen lefelé rántotta. Ez a mozdulat arra kényszerítette Parisát, hogy felemelje a karját, amitől szárnyai felemelkedtek és kitárultak. Az így beállt ejtőernyő hatás tette lehetővé, hogy a gyakorlatlan halandó lány lábai lágyan földet érjenek.

Parisa − mihelyt puhán a fűre huppant − összehúzta a szárnyait és térdre esett.

− Hát ez nagy marhaság volt! − mondta sírva.

Havily lebegve ereszkedett mellé, ő is készenléti helyzetbe húzta szárnyait, majd vihorászva mondta:

− Figyelmeztetni akartalak, de nagyon gyorsan felemelkedtél. Igazán sajnálom. szólhattam volna már előre. Bármennyire is azt hiszed, tudod már, mit kell tenned, egy kis gyakorlatra azért szükség van.

Parisa felpillantott rá, a mellére szorította két kezét.

− Teljesen biztos voltam benne, hogy meg tudom csinálni. − Párat pislogott, arca elvörösödött. − Belegondolni is rossz, mi történt volna, ha a földre zuhanok.

− Fogalmad sincs róla. Jómagam egy hetet töltöttem a kórházban kezdő koromban. Tollak törtek és kiszakadtak a tövükből. Képzelheted, iszonyúan fájt.

Parisha erre nevetésben tört ki, majd kezébe temette az arcát. Aztán egy mély sóhaj után ismét talpra állt.

− Na jó. akkor most taníts meg arra, amit tudnom kell.

Marcus az úszómedence mellől parancsolt egy széket a ház homlokzata felőli verandára. Az a rémült pillanat, amit akkor élt át, mikor Parisa első szárnypróbálgatását tehetetlen zuhanás kísérte, már elmúlt, különösen mikor meglátta, hogy Havily józan eszével és gyakorlatával lerántja Parisa lábát és biztonságban földre hozza a lányt. Ez igen.

Két kezét összekulcsolta a tarkója mögött és elmosolyodott. Az asszonyának helyén van az esze.

Csak nézte a két gyönyörű nőt. mindketten karcsúak és sportosak, mindkettőnek gyönyörű szárnyai vannak.

De Parisa royle szárnyai még mindig ámulattal töltötték el őt. Eltűnődött azon, vajon mit jelenthetnek ezek a szárnyak a Másik Föld számára. Mert a royle szárnyakat egyfajta mítosz övezte, mindenekelőtt arra utalt, hogy az ilyen szárnyak birtokában lévő vámpír képes békét hozni a földre. ahogy arra az első átlépő, Luchianne vámpír volt képes.

Marcus felhorkant. Ő tényleg jó öreg volt ahhoz, hogy egy fontos tényt tudjon Luchianne-ről; ez a nő békét hozott a földre, mert megküzdött a halál vámpírjaival attól a pillanattól kezdve, hogy az első vámpír a haldoklók vérének szívására használta fogait. Tehát való igaz, hogy Luchianne békét hozott, mert tudott bánni a karddal.

Na, mindegy.

Pillantása egyre gyakrabban siklott Havilyre, amint a repülés fortélyaira oktatta a halandó lányt. Először az alap-mozdulatokat mutatta meg, és kezdetben mindössze néhány lábnyira engedte felemelkedni a földtől.

Hát igen. jó tanár az ő asszonya, türelmes, önbizalmat sugalló. Jó párszor megtapsolta Parisát, mikor valamit jól csinált. A kurva életbe. egyre inkább növekedett Havily iránti csodálata. Pont erre volt szüksége, hogy ilyen pokolian csodálja. hát ez remek.

Azért érdekes volt megfigyelni Parisát is. Annak ellenére, hogy hébe-hóba erre a lányra esett a pillantása. hát. azért igyekezett, hogy ne vigye túlzásba. Mikor pedig sikerült másfelé irányítani a figyelmét, a nő olyan erővel összpontosította figyelmét, hogy még csak nem is pislogott, mintha az elkövetkezendő három percben akarta volna megtanulni a repülés minden csínját-bínját.

Pillantása a birtok fölé boruló védőködre kalandozott. Aztán homloka ráncba futott. Mert mintha látott volna valamit. Aha. ott van. Előre dőlt, és úgy nézte, ahogy árnyak siklanak át közvetlen a feje felett. A bús francba. A halál vámpírjainak több osztaga volt fent a levegőben, és kétség sem férhetett hozzá, hogy a szárnyas halandóra vadásztak. Ez egyben azt is jelentette, hogy Greaves harcosainak légiója is a környéken van, szintén a lányt keresve.

Hátradőlt, és arra kényszerítette magát, hogy megnyugodjon. Hisz Parisa és Havily teljes biztonságban van Endelle monumentális védőköde alatt.

Visszagondolt a Parisa háza elleni támadásra. Ha Marcus helyesen értelmezte ennek a bürokratikus kócerájnak a működését, amit úgy neveznek, ÁFEB, akkor Endelle-nek panaszt kell benyújtania a bizottságnak a támadás miatt. Mert az a tény, hogy Leto és Crace ott fegyveresen jelent meg, súlyos törvénysértés. Ám, mint minden jól működő bürokráciában, az ilyen panaszok benyújtása, aztán azok kivizsgálása és maga az intézkedés időt vesz igénybe, rendszerint jó sokat, és a végeredmény ritkán kielégítő. Ebben nemigen különböztek a Halandók Földjétől.

Marcus mindig is jobban kedvelte a harcosok igazságszolgáltatását − egy karddöfés a nyakba vagy egy szamuráj módra levágott fej.

Hát igen.

Most ismét árnyak jelentek meg a védőködön túl.

− Havily! − szólt Marcus, miközben a lány magasabbra vitte Parisát a levegőbe.

Havily épp kézen fogta Parisát, rögzítette őt helyzetében, és most mindkét nő lassan lengette a szárnyait, így maradtak lebegve a levegőben. Onnan szólt le Marcusnak:

− Na mi az? Minden rendben?

− Ne menj etek a ködön túl!

− Nem megyünk.

Mikor Marcus látta, hogy Parisa is bólint, megnyugodott, és hangosan fújta ki a levegőt.

Akkor jó. A nők biztonságban vannak.

Ez így helyes.

Nagyon helyes.

Medichi egy tányér spagettit tartott a kezében, és a kertbe vezető lépcsőről nézte, hogy repül a két nő. Hálás volt, hogy ilyen messze vannak, mert pont erre volt szüksége.

Parisa szárnyainak láttán elakadt a lélegzete. Ezerháromszáz éve alatt csak egyszer látott ilyen szárnyakat. Nagyon nagy volt a hasonlóság, így nem is tudta, mire vélje ezt, vagy hogy egyáltalán van-e bármilyen jelentősége ennek a hasonlatosságnak.

Na, mindegy.

De az ördögbe is. ez a spagetti nagyon finom volt. Bárki főzte is, meg kell köszönnie − persze valószínűleg Havily volt az, hisz ő nagyon otthonosan mozgott a konyhában.

Felemelte a pohár Cabernet-et a lépcső kőkorlátjáról és ivott. A borospalackot bent hagyta a konyhaasztalon, hadd lélegezzen. Jó bor, jó spagetti és pokolian klassz látvány.

Természetfeletti képességeivel élesítette meg látását és növelte a látótávot is, hogy tisztán láthassa az ő. breh-jét. Te jó ég. már abba beleremeg, hogy kimondja ezt a szót, csak úgy gondolatban. Poharát visszatette a kőkorlátra, és ismét villát ragadott.

Parisa gyönyörű volt, magas, haja sötétbarna. A szeme pedig élénk ibolyaszínű.

Na és a teste. a villa megállt a kezében, épp nyitott szája előtt. Csípője keskeny volt, szerette volna átfogni két kezével, mellei pedig teltek, és látványuktól egyből szűk lett a farmernadrág.

A villát a szájába vette, pillantását pedig leszegte a tányérjára.

A lány egzotikus mandarin illata még ilyen távolságból is elérte őt. Parisa Lovejoy. még a lány nevére is emlékezett.

De Parisa hirtelen felkiáltott.

Medichi pillantása máris őrá siklott. Látta a lány vergődését magasan fent, mindössze egy-két méternyire a védőköd kupolájától. Tányérját a lépcsőre ejtette, karjának önkéntelen mozdulatával pedig leverte a korlátról a pohár bort.

Már ugrott volna előre, szárnytövei bizseregtek, ám Havily elkapta Parisa kezét, és egy szakszerű mozdulattal visszabillentette egyensúlyába. Ezután Parisa a már begyakorolt mozdulatokkal, szárnylebegtetve ért vissza a földre. Összehúzta szárnyait készenléti helyzetbe, majd derékból előrehajolt. kétségkívül a szívverését igyekezett csillapítani, és próbált ismét levegőhöz jutni.

Medichi felvette a villáját meg a törött tányér darabjait. Tisztában volt vele, hogy keze remeg. Felszedte a spagetti maradványait a legnagyobb tányérdarabra, aztán indult a konyhába. Úgy vélte, nem kívánja tovább nézni a repülési edzést. Több okból sem. mindenekelőtt, mert sosem bontott szárnyat mások előtt, márpedig csak úgy lehetne Parisa segítségére, ha ezt megtenné. Úgyhogy ott egye meg a fene.

A nap már lemenőben volt, neki pedig hamarosan indulnia kell valamelyik Határvidékhez, hogy megszokott munkáját végezze. Afelől nem volt kétsége, hogy bajtársai a Vér és Harapás bárban vannak, isznak még egy italt, meg huncutkodnak a bokszokban. természetesen Kerrick kivételével. Mert ő a lakásában van a breh-jével, és pontosan azt teszi, amit ő, Medichi is tenni szeretett volna Parisával.

Hát. ez van.

Indult a villa déli részében lévő szobák felé. Miközben végigment a ház központi folyosóján, kipillantott a birtok elülső kertjére nyíló ablakon, és meglátta a repkedőket. Parisa korábbi kudarca ellenére ismét a levegőben volt, és Medichinek ez nagyon tetszett. Kitartó nő ez a Parisa. Épp most esett át két kisebb sokkon, de már ismét nyeregben volt. Nagyon helyes.

Mikor azonban meghallotta a nevetését, szíve beleremegett.

Elfordult a hang irányából, természetfeletti sebességgel vonult be fürdőszobájába. Kissé keményen csapta be az ajtót, csak úgy recsegett a keret.

A francba!

Lekapta farmerét és pólóját, és bement a tágas, csillogó fekete márványfürdőbe. Megnézte magát a tükörben, de nem nézett a saját szemébe. Tudta, mit látna ott. élete nagy veszteségét, mely túlságosan is nagy volt ahhoz, hogy egy újabb szerelem kitörölje a múltbéli kudarcokat.

És most itt volt ő, a nő, akit neki szántak a másik dimenzióban, akiről sosem hitte, hogy egyáltalán létezik. Még azután sem, hogy Kerrickre lecsapott a breh-hedden, sőt. hogy négy hónappal ezelőtt ő rángatta le az eszét vesztett Marcust Havilyről. De ő most itt volt, és Medichi lelke érte kiáltott.

Azonban életének és történetének valósága sokkal erősebb volt, mint ez a bizarr harcos mítosz. Képtelen lenne hagyni, hogy Parisa belépjen az életébe.

Kissé oldalvást fordult, hogy lássa a hátán keresztül-kasul futó sebhelyeket, a bőrkorbács nyomait, mely a bőrébe hasított, és eközben nem a saját ordítását hallotta, hanem a feleségéét, akit a lábai előtt terhesen erőszakoltak meg, a gyermek pedig a méhében pusztult el az asszony halálával. Nem, a breh-hedden mit sem számított a szörnyű valósághoz képest.

Ám a valóság ellenére is érezte szárny töveinek mocorgását. Már vagy két hete nem bontott szárnyat, és most erőteljesen érezte a szükségét. Valami oknál fogva a szárnyakat rendszeres időközönként ki kellett bontani.

Korábban azt remélte, a sebhelyek eltűnnek majd a vámpíréletében, ám azok megmaradtak. Szárnytövei azonban kellően kifejlődtek, és egy évvel a Másik Földre történt átlépése után bontott szárnyat először. És most megint kibontotta. Hatalmas szárnyak voltak, az ő kivételes magasságának megfelelőek és csaknem olyan terjedelmesek, mint Endelle szárnyai.

Krémszínűek, mint Parisa szárnyai.

A szárnyvégeken három sáv volt, mint Parisa szárnyain.

És akárcsak az átlépő-jelölt szárnyain, a sávok színe nála is arany, ibolya és fekete volt.

Hát igen. neki is royle szárnyai voltak, mint Parisának.

Na és. megette a fene.

És ezek a sávok azt jelentették, hogy bár őt és Parisát több évszázad választja el egymástól, ősi átlépők révén mégis valami kapocs van köztük, különös tekintettel a legelső átlépőre, Luchianne-re. Medichi jól ismerte a royle szárnyakat övező mítoszt, de véleménye szerint ez nem is volt több a mítosznál. afféle gyermekmese arról, hogyan hozzák el a royle szárnyak a békét a Másik Föld minden lakójának. Volt-e bármi jelentősége, hogy neki és Parisának hasonló szárnyaik vannak? Erről fogalma sem volt, csak arról, hogy ez rendkívül ritka a vámpírok világában. Pillanatnyilag úgy döntött, hogy ez csupán véletlen egybeesés lehet.

Pár percig mozdulatlan maradt, hagyta, hogy szárnyai ellazuljanak és levegőhöz jussanak. Rendszeresen repült, többnyire saját birtokán, védőköd fedezékében. Ugyanúgy formában tartotta magát ebben is, mint ahogy súlyzózott és futógépet használt. Ugyan lehet, hogy soha nem bontott szárnyat harcostársai. sőt senki más előtt, de valahol tudat alatt mindig is úgy gondolta, meg kell őriznie repülőképességét, bárhogy legyen is.

Pár perc múltán visszahúzta szárnyait a helyükre, majd felöltötte hagyományos harcos szerelését: fekete nadrágját, erős anyagból készült fekete pólóját, acélorrú csizmáit és ezüst szegecsekkel kivert csuklópántjait.

Épp kilépett a verandára, ahol Marcus ücsörgött, és figyelte a két nő repülési gyakorlatait, a környéken pedig épp kigyúltak az esti fények, mikor Havily felkiáltott:

− Parisa, állj meg! Ne repülj a ködön túlra!

A figyelmeztetés azonban már elkésett, és Parisa − nyilvánvalóan a repülés varázsának bűvöletében − átsuhant a köd védőrétegén.

Medichi szíve fellángolt. Kétsége sem volt afelől, mi vár a lányra a birtokán kívül. Thorne már küldött neki üzenetet és figyelmeztette, hogy a halál vámpírjainak hada veszi körül minden harcos birtokát.

Tudta, mi következik most.

Máris kezébe kapta a kardját, miközben Marcus felugrott székéből, trikóját leparancsolta magáról és szárnyat bontott. Marcus karddal a kezében a levegőben volt, még mielőtt Medichi hármat léphetett volna.

Az ördögbe is. gyors ez a vámpír! Még azután a kétszáz év után is, amit a Halandók Földjén töltött.