18. FEJEZET

Másnap reggel Havily az odalára fordulva ébredt. Pillantása az ablakra szegeződött, a reggeli világosságra, a White Tank-hegység keleti lejtőjére, a tiszta, felhőtlen égboltra. és az egész végtelen világra.

De hirtelen nyomasztó gondolatok jutottak az eszébe arról, hogyan alakul majd számára a nap. Hisz az ő felelőssége volt a Nagykövetek Fogadásának a sikere. Így hát szembe kellett néznie a feladataival. Sok dolga volt. köztük az, hogy végre kitalálja, hogyan kettőzheti meg önmagát, hogy ily módon korlátlan mozgási lehetőségre tegyen szert a sötét foltban. Igazából már önmagában az a képessége, hogy be tud lépni a sötét foltba, komoly hasznot hajthat a háborúban. Főleg, ha még meg is tetézhetné ezt a képességét. milyen büszke lenne rá Eric.

Halkan kopogtattak az ajtaján. Tüstént mezítelen teste köré rántotta a lepedőt.

− Ki az?

− Csak én − felelte Marcus.

Havily elmosolyodott, mert meglepte, hogy a férfi kopogtatott.

− Bejöhetsz.

Marcus kinyitotta az ajtót, s belépett. Rövid ujjú selyeminget viselt, ezúttal tengerészkék, tökéletesen vasalt gyapjú nadrággal, drága, sötétbarna félcipővel. Haja még nedves volt és a füle mögé fésülte. Szédületesen jól nézett ki, és. hogy a fene enné meg. Havily szíve már csak a puszta látványától is hevesebben kezdett verni.

Mikor elárasztotta őt az édeskömény illatfelhő, lehunyta a szemét, és úgy érezte, lebegni kezd, pedig csak az ágyban ült.

Már azt várta, hogy Marcus becsapja az ajtót és ráveti magát, ám a férfi csak egyhelyben állt. Erre kinyitotta a szemét és Marcusra pillantott, kérdően vonva fel szemöldökét.

− Rossz hírem van − szólt a harcos. − Endelle veled akar dolgozni ma reggel.

Havily első reakciója roppant egyszerű volt.

− Az nem megy. Találkozóm van a csoportvezetőimmel, aztán meg ott van este a Fogadás. Úgyhogy erre most nincs időm.

− Endelle átszervezte a programodat. Azt mondja, ez most sokkal fontosabb.

Havily nagyot nyelt. Hát ez nagyszerű. Aztán észrevette Marcus gondterhelt ábrázatát, valamint hogy még mindig nem lépett be a szobába.

− Van még valami más is? − kérdezte végül.

− Mondjam rögtön a frankót?

Magas ég. mi ez az egész?

− Hát persze.

− Hát csak az, hogy. szóval magam is úgy érzem, égető fontosságú, hogy rájöjj, hogy is megy ez a kettéosztódási szarság. Tartok tőle, hogy ebben ma Endelle pártját kell fognom. A saját biztonságod forog kockán.

− Úgy látom, most tényleg komolyan beszélsz.

Marcus bólintott.

Milyen remekül kezdődik ez a nap.

És mintha csak olvasna a gondolataiban, Marcus elmosolyodott.

− De azért van jó hírem is. Parisa reggelit készít nekünk. frittata lesz.

Havily válaszként szeretett volna elmosolyodni, ám ez nem sikerült. Tekintetét elfordította Marcusról, az ablakra siklott és azon túl a kék égboltra. Korábban az volt a kívánsága, hogy igazi hasznát vehessék a háborúban, de korántsem örült annak, hogy újfent el kell viselnie Endelle idegölő oktatási stílusát. Már csak a gondolattól is megfájdult a feje. Ismét Marcusra pillantott.

− Gyorsan letusolok, aztán találkozunk a konyhában.

Marcus felmordult, de aztán távozott a szobából. Havily pedig lezuhanyozott, majd szürke selyemkosztümöt vett fel szürke selyemsállal, hozzá magas sarkú cipőt. szürke színűt. Szürkének érezte magát, miközben megette a frittatát, aztán Marcusszal és Parisával együtt elindult a főnökasszony hivatalába.

Mikor azonban meglátta Endelle-t, rögtön még rosszabbul érezte magát. A nő fekete bőr felsőrészt viselt, meg valami állati prémből készült fekete-fehér csíkos szoknyát.

Endelle embert próbáló, agresszív oktatási módszereinek második órája után Havily agya olyan volt, mint a kifacsart citrom. Legfőbb Nagysága minden lehetséges módszerrel megpróbálta rákényszeríteni önmagának megkettőzésére. Új, saját élményeket ültetett az agyába, megmutatta saját gyakorlatát, üvöltözött vele, még egy hatalmas fotelt is odahozott az irodájába, hogy Havily pihenés közben próbálja meg a kettéosztódását − mindezt eredménytelenül. Valami megmagyarázhatatlan oknál fogva nem érzett rá a dolog fortélyára. A harmadik óra végére már könnyek csorogtak az arcán, feje kóválygott, szinte magánkívül volt.

Endelle fel-alá járkált és üvöltözött.

− Muszáj, hogy megcsináld, hisz képes vagy rá! Egyszerűen nem értem. mi az ördög ütött beléd?

Havily válaszolt volna, de már nem jöttek ajkára szavak. Azon tűnődött, nem lesz-e maradandó agykárosodása attól, ahogy Endelle az elméjébe hatolt, hogy megértesse vele a trükk mikéntjét.

Végül Marcus volt az, aki odalépett Legfőbb Nagysága elé, és azt mondta:

− Lehet, hogy az az istenverte tanár az oka.

Endelle azzal a nyilvánvaló szándékkal emelte fel a kezét, hogy halálra sújtsa a harcost.

Havily azonnal kiegyenesedett ültében, két karját kinyújtotta, készen arra, hogy megakadályozza Marcus megölését, ám a harcos csak elmosolyodott és felszegte az állát.

Havily nagy meglepetésére Endelle elnevette magát.

− Mi lenne, ha ebéd után próbálnánk meg ismét?

− Rendben − vakkantotta Endelle.

Havily nem akart ebédelni. Szeretett volna örökre elbújni valahová. Feje úgy fájt, mintha valaki egyfolytában azon ugrálna.

Halk kopogtatás hallatszott az ajtón, majd Alison lépett be.

− Kész az ebéd. Éhes valaki? − Az időzítés tökéletes volt, és Havily gyanította, hogy ez nem csupán a véletlen műve.

Alison pillantása Havilyre esett, és szeme elkerekedett. Majd odalépett hozzá, egyik kezét a homlokára tette. Havily nagy megkönnyebbülést érzett, már nem érezte úgy, hogy valaki a fején ugrál. hála az égnek.

Megkönnyebbülten érezte, hogy Alison átkarolja.

Na gyere. Rendeltem spagettit pepperónival. a kedvencedet.

− Kettőkor lesz a mai első megbeszélésem − felelte Havily, miközben odaértek a tanácsteremhez. A küszöbön megállt. Már vitába szállt volna Endelle-lel a tanóra ebéd utáni folytatását illetően, de most teljesen elámult, mihelyt meglátta a hosszú tanácskozóasztalt. A közepén egy nagy ezüstvázában friss rózsaszín és fehér virágok voltak.

Fehér porcelán tányérok sorakoztak spagettivel és pepperónival tele. A szósz illatára Havily gyomra mintegy varázsütésre kezdett korogni.

Leült egy székre Parisa mellé, az ajtóval szembe. A tányérok mellett villával és kanállal terítettek, valamint egy-egy pohár állt, tele Medichi Cabernet borával. Endelle lehuppant egy székre Marcus mellé, majd homlokráncolva pillantott az ételre.

− Az ÁFEB holnap egy órára tette Parisa meghallgatását. El tudjátok képzelni ezt a szarságot? Egy napra tették a Fesztivállal.

Parisa épp kortyolt volna a borából.

− Micsoda? Engem fognak meghallgatni? − kiáltott fel.

Endelle a szemét forgatta.

− Ez magát nem érinti. Úgy értem. ott kell lennie,. izé. de lényegében véve én és Greaves csapunk össze. aztán majd meglátjuk, ki győz. − Aztán saját mellkasára bökött. − Márpedig a győztes. én leszek.

− Szóval Greaves is ott lesz? − kérdezte Marcus. − Valahogy azt hittem, csak valami láthatatlan szerepet játszik a völgyben.

Endelle, aki Marcus bal oldalán ült, arrébb lökte a mellette álló üres széket, aztán hátradőlt, majd bokában keresztbe téve tette fel két lábát az asztalra. Két hegyes tűsarka úgy meredt előre, mint két tőr. Egy vállrándítással elhessegette Marcus kérdését, aztán a kezébe kapott egy üveg Dos Equist, ujjhegyével lepattintotta a kupakját, majd jót húzott belőle. Utána öblöset böffentett. A nőiesség igazi példája volt ez.

− Hát igen. az a rohadék megjelenik időnként, mikor kedve tartja, és az ÁFEB a kedvében jár. − Alison felé fordult, aki Marcus másik oldalán, ült. − Azt akarom, hogy egy kis érzelmi felmérést végezz a teremben, hadd lássam, ezek közül a hitvány semmirekellők közül hányat állított a maga oldalára Greaves.

Parisa felemelte a poharát, ám a spagettijéhez még hozzá sem nyúlt. Nagyon elcsendesedett.

Endelle ránézett, majd azt mondta:

− Csak hogy tudja. az egész bolygón nekem van a legrosszabb modorom. Sosem finomkodom, és remélem, majd maga is hozzászokik. Thorne azt mondta, tekintetbe véve a koromat, bizonyára lehetett már egy-két agyvérzésem, ami nyilván gátolja a normál társasági viselkedést szabályozó központokat. Mire azt mondtam neki, lófasz a seggébe.

Parisa egy hosszú percig nézte a főnökasszonyt.

Volt egy kisegítő könyvtárosunk, akinek ugyanolyan volt a modora, mint a magáé. Az előléptetésem másnapján úgy kirúgtam szegény párát, hogy a lába sem érte a földet.

Endelle felvonta a szemöldökét, ajkai szétnyíltak. Aztán vihogva válaszolt:

Reméljük, itt nem kerül nálam magasabb beosztásba.

− Azzal újabb hosszú kortyot ivott a söréből, hosszan sóhajtott, majd ismét böfögött egyet. ezúttal azonban udvariasan a szája elé tette kezét. − Meg kell keményednie ebben a világban, átlépő-jelölt. Ezt ne felejtse el. az átlépést ebbe a dimenzióba nem a nyámnyiláknak találták ki.

A főnökasszony kis szünet után összepréselte az ajkait, és így folytatta:

− Tudom, hogy ettől nem kap majd nevetőgörcsöt, Parisa, de azt akarom, hogy tudja, Medichi Harcost jelöltem ki maga mellé őrangyalnak addig, míg nem tudjuk itt magát teljes biztonságban. Addig is azt akarom, hogy maradjon Medichi villájában. Ő pedig mindig maga mellett lesz, míg be nem teljesíti az átlépési ceremóniát. Azt hiszem, hallott már erről az egész szarságról, igaz?

− Igen − felelte Parisa, pillantását érintetlen spagettijére szegezve. − Havily már mindent elmagyarázott nekem.

− Helyes. És ne aggódjon, holnap a bizottsági ülésen mindent a helyére teszünk.

Parisa erre hangosan felsóhajtott.

Ebéd után Marcus a kandalló párkányának támaszkodott Endelle irodájában. Az elmúlt egy órában a főnökasszony végigugatta a kiképzési foglalkozást, ám Havily vajmi kevés eredményt tudott felmutatni. Marcus biztos volt benne ismerte Havily temperamentumát −, hogy koncentráló képességét tompítja az a tény, hogy nem egész egy óra múltán találkozója lesz beosztott bizottsági vezetőivel.

− Még csak nem is érzem az egész lényegét. − mondta Havily. − Sem a testemben, sem az agyamban, sem az idegvégződéseimben.

még csak halvány érzésem sem támad, ami hasonlítana ahhoz, hogy kettéosztom magam. Számomra az egésznek semmi értelme.

− Nem is kell, hogy értelme legyen! − kiabálta Endelle. − Hogy lehetsz ilyen szörnyen ostoba? Hányszor mondjam még el: ez egy képesség. egy erő, mint ahogy egy áttűnéssel köddé válsz. Gondolattal nem oszthatod magad ketté. ezt egyszerűen érezni kell.

− De ha egyszer nem is érzem! - kiáltott Havily, azzal felpattant a hatalmas, kényelmes fotelből. − Nem megy, képtelen vagyok rá. Tudom, hogy muszáj lenne, de mit csináljak, ha nem érzek rá. a legkevésbé sem. Mihelyt a sötét foltra gondolok, zsupsz! Már ott is vagyok.

− Akkor meg ne gondolkodj!

Marcus ugyan igyekezett nem mosolyogni, de férfi lelkében volt valami perverz hajlam, amitől indíttatva szerette volna látni, ha ez a két csodaszép nő összeverekszik. Már maga a gondolat, hogy Havily a földön birkózik egy másik nővel, feltüzelte őt.

Havily lassan fordult felé.

− Miért érzek folyton édeskömény illatot? − kiáltott rá dühödten.

Marcus háttal a kandalló párkányának dőlt, két kezét karba fonta a mellén, majd vállat vonva mondta:

− Csupán azt reméltem, hajba kaptok és összeverekedtek. Azt szívesen megnézném.

Havily felhúzta a vállát, szeme összeszűkült, majd felmordult.

− Jó lesz, ha vigyázol, te kis vigyorgó szarházi, mert két másodpercen belül halott leszel.

Marcus erre elfordult, próbálta féken tartani az arcvonásait, de nem állhatta meg vihogás nélkül. Mikor periférikus látásával észrevette, hogy Havily csípőre teszi a kezét, csak annyit mondott:

− Bocs.

− Nem segítesz semmiben sem − kiabálta Havily. − Talán jobb lenne, ha kimennél innen. Nincs az égvilágon semmi ötleted?

Most Endelle kezdett vihorászni.

− Tudod, Morgan, egy percre tisztára olyan voltál, mint én. tisztára úgy beszéltél.

Havily levegőt is alig kapott, miközben villámgyorsan fordult Endelle felé.

− És maga. − süvöltötte szikrázó zöld szemekkel, s ujját, mint egy kardot szegezte Endelle-re. − Maga a legrosszabb!

Ám Endelle, ahelyett, hogy a padlóra lökte volna Havilyt, hogy aztán tűsarkú cipőjével taposson a nyakára, hátravetett fejjel nevetett fel, teli torokból, jóízűen.

Aztán a szoba elcsendesedett, Havily pedig ismét a magas támlájú, hatalmas fotelben ült összezárt térdekkel, ám kifelé fordult lábakkal. Ajkai mozogtak, szemöldökét felvonta, ám érdekes módon már egyáltalán nem látszott dühödtnek. Olyan volt, mint Endelle: ha egyszer már szabad folyást engedett haragjának, és az elpárolgott, nyugalma helyreállt.

Marcus csak nézte őt, közben igyekezett a baj gyökerére koncentrálni. Végül azt mondta:

− Tudom, hogy nem rendelkezem azzal az alapvető tapasztalattal, aminek alapján tanácsot adhatnék, de Havily. ez az egész sokkal inkább rólad szól, semmint a képességeidről.

− Ezt meg hogy érted?

Marcus érezte, hogy jó nyomon indult el.

− Nem bízol önmagadban, sem az életben, és ezért nem is hibáztatlak. De hogyan is gondolhatnál arra, hogy kettéoszd önmagad, mikor már egy évszázada azért küzdesz, hogy egyben tartsd magad?

A szobában nagy csend támadt.

Havily újfent felállt a hatalmas fotelből, aztán megdörzsölte a homlokát, a fejét csóválta.

− Ha a dolog így áll, akkor itt végeztünk is.

Azzal elindult az ajtó felé.

− Most meg hová az ördögbe mész? − kiáltott utána Endelle. − Nem fejeztük be. sőt, még csak most kezdtük!

Havily azonban ment tovább.

− Megbeszélésem lesz, erre elő kell készülnöm. De ha akarja, holnap folytathatjuk a gyakorlást.

− Gyere már vissza, baszd meg!

− Endelle − kiáltott fel Marcus. − Hagyja, hadd menjen! Mára elég ennyi. hisz a ma esti Fogadást kell felügyelnie.

Endelle Marcus felé fordult.

− De hiszen maga is épp most érezte meg, harcos! Láttam a fejében. És erre neki is rá kell jönnie, mégpedig máris. Az élete függ ettől!

− Igen, tudom − felelte Marcus. − A fene enné meg. bár mindketten tévednénk ebben a dologban. de én is megyek erre a megbeszélésre. Beszélni akarok a biztonsági főnökkel.

− Tíz biztonsági főnök sem számít, ha Greaves is ott lesz ma vagy holnap, és ezt maga is jól tudja.

− Akkor is ott kell lennem a közvetlen közelében, hogyha ez a rohadék ártani akar Havilynek, élő pajzsa lehessek.

Este hatkor − jóval azután, hogy Marcus, Havily és Parisa visszatértek az adminisztráció hivatalából, Medichi a könyvtárszoba felé közeledett, lassú, kimért léptekkel. Marcus és Havily épp öltözködtek, a Nagykövetek Fogadására készülődtek, ő pedig azt az utasítást kapta Endelle-től, hogy maradjon a villájában Parisával, őrizze, legyen a testőre. A francba is.

És tessék, itt volt, pokolian felizgatott idegekkel. a kurva életbe. A lehető legrosszabb történt vele, mikor ő kapta azt a megbízatást, hogy őrizze Parisa Lovejoyt, míg beteljesíti az átlépési rituálét. ami − ha jól értette − még el sem kezdődött. Tehát még azt sem mondhatja biztosan, hogy mindössze három napról van szó.

A könyvtárszoba küszöbén állt, és ott volt ő. gyönyörű volt, ahogy mandarin illatfelhőtől körülvéve ült egy székben, a szoba déli oldalán. Medichinek már csak a látványtól is sajgott a szíve. A lány ezúttal türkizkék selyemblúzt és farmert viselt.

Medichi halkan szólította meg, nehogy megriassza.

− Parisa?

A lány ölében nyitott könyv volt, abból pillantott fel a harcosra. Aztán elmosolyodott, és azt mondta:

− Tudta, hogy Luchianne saját magától, egymaga lépett át a másik dimenzióba? Valahogy átjutott a Troughon a saját erejével, és soha, a legkisebb káros hatást sem tette rá a másik dimenzió. Ez a nő tényleg elképesztő dolgot művelt.

− És ebben a képességében maga is osztozik, hiszen maga sem érzi ennek a dimenziónak a hatásait.

Parisa bólintott.

− Igen, ez igaz. Tudom, hogy e tekintetben hasonlót élek át, mint amilyet ő, de azért nem hinném, hogy meg tudnék birkózni mindazzal, amin ő ment át. Hogy felfedezzem és megküzdjek a halál első vámpírjával. Csupán porszemnek érzem magam hozzá képest. Sosem tudnám megtanulni a kardforgatást.

Medichi a könyvre pillantott. Ez volt az, amit épp ő ajánlott Parisának, többnyire anekdotákat tartalmazott a Másik Társadalom történetéből. Egyszer Kerrick is átrágta magát ezen a könyvön, mikor utalásokat keresett a breh-hedden-re, abban a reményben, hogy megtalálja a módját, hogyan küzdje le minden birtoklási vágyát, féltékenységét és védelmezni akarását Alison irányában.

És most itt volt ő, Antony Medichi, a mintegy ezerháromszáz évvel ezelőtt Itáliából átlépett vámpír, akit oly erősen a hatalmába kerített a breh-hedden, hogy miközben átvonult a könyvtárszobán, látomások özönlötték el az agyát arról, hogy karjába kapja Parisát, a hálószobájába viszi, és minden lehetséges módon magáévá teszi.

És ezen egy cseppet sem segített az a tény, hogy őt jelölték ki mellé őrangyalnak, mert így még több időt kell majd vele töltenie.

Parisa hirtelen felpillantott rá, orrcimpái megrezdültek. Hát ez remek. szóval megérezte, mennyire vágyik utána.

Aztán Parisa ismét a könyvbe temette orrát, kezét arcára szorította. Válaszként Medichi megérezte a mandarin illatot, ám a lány testbeszéde azt sugallta, hogy kopjon le. Helyes. Igazán remek. Nagyszerű. Csodás. A kurva életbe.

− Csak azért jöttem, hogy közöljem, engem jelöltek ki maga mellé, mint az Átlépők Őrzőjét.

A lány bólintott, majd ismét felpillantott.

− Tudom. Endelle ma ebédnél elmondta nekünk.

− Szívesen elcserélném mással, ha tehetném.

− Az lenne a legjobb − felelte Parisa.

− És most hogy legyen? − Helyes, sikerült egy kicsit ellenségesebbre fognia a hangját.

Pairsa hátradőlt, felpillantott a harcosra, könyvét becsukta.

− Nyilvánvaló, hogy meg kell tanulnunk egymás közelében élni, mindannak ellenére, hogy itt van köztünk ez a. ez az izé. Ahogy magának sem, úgy nekem sem érdekem, hogy ezt komolyan vegyem. Úgy gondolom, egy harcos élete. kezelhetetlen. − Sóhajtott egy mélyet, majd kinyitotta a könyvet, és ismét beletemetkezett.

Na, ez hogy tetszik? A nő egyszerűen elhajtotta őt, az életét kezelhetetlennek nevezte. Ami így is volt, de most mégsem ez a lényeg. Ő akkor is a Vér Harcosa volt, az istenit! Évszázadok óta üldözték őt a nők, megkaphatta bármelyiket, amelyiket csak akarta. Tisztelték őt a saját társadalmukban, és ez a nő még csak át sem lépett, a kurva életbe.

Képtelen volt úrrá lenni abszurd reakcióján, ezért sarkon fordult, és otthagyta azt a szobát, mely mindig is az ő szentélye volt.

Antony, hallotta most halkan a fejében, ám nem volt benne biztos, hogy Parisa hangja volt az. Pedig az volt. talán ennek az átlépőjelöltnek is telepatikus képességei vannak? Hát ez remek.

Hallgatózott, de semmi sem történt. A konyhába ment, ahol kinyitott egy üveg Cabernet bort, teletöltött két poharat. Tudta, hogy a lány is kedveli ezt a fajta bort. A két teli pohárral tért vissza a könyvtárba.

Az egyik poharat Parisa könyöke mellé tette.

− Elnézést, hogy csak így berontok magához − kezdte a lehető leghivatalosabb hangján, ami csak telt tőle −, de a legutóbbi támadás miatt muszáj a közelében maradnom. De igyekszem nem zavarni.

Azzal hátat fordított Parisának, leült kedvenc székére az ablakkal szemben, mely a ház elülső pázsitjára nézett, majd elnyújtózkodott.

Antony, hallotta ismét a fejében. Parisára pillantott. Tán telepatikus úton próbál kommunikálni vele ez a lány? Egyáltalán képes rá? Felvonta a szemöldökét, Parisa pedig felsóhajtott. Hát igen. valószínűleg csak képzelődött, hisz pontosan erre vágyott. hogy Parisa ajkáról hallja a nevét, akár hangosan, akár csak a fejében.

Előhúzott egyet az olvasásra már odakészített könyvek halmából. Kinyitotta A jó öreg Föld címűt. Aztán belefeledkezett egy teljesen más világba. vagy legalábbis megpróbálta.