3. FEJEZET

Hajnali kettőkor Havily egy áttűnéssel visszatért a Halandók Földjére. hála Jeannie-nek. Vajon mihez kezdenének nélküle és a Központ többi munkatársa nélkül? Ugyan Havilynek is voltak bizonyos természetfeletti képességei, például a Másik Földön bárhol megjelenhetett egy áttünéssel, ám a dimenziók között erre már nem volt képes.

És most végre hazatért a lakásába a Camelback-hegy lábánál. Lekapta Nike cipőit, lehámozta magáról zoknijait, majd a farmerét és pólóját, melltartóját és tanga bugyiját. Belebújt a hálóingébe, aztán bemászott az ágyába.

Arcát a vánkosokba fúrta ás felnyögött. Hát igen. jócskán kimerült.

Thorne ott maradt a klinikán éjszakára, minden eshetőségre készen, ha netán a halál vámpírjainak az az alattomos ötlete támadna, hogy végeznek az öntudatlan Lukennel. Thorne parancsolta őt haza, és bár természetesen tiltakozott, a harcos még szelíden hozzátette, hogy nagyon szeretné látni Havilyt hétkor a Cave-ben, mikor szokása szerint kávét és fánkot hoz a harcosoknak.

Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett értük, hiszen a Vér Harcosai álltak Endelle és adminisztrációja, valamint a között a szörnyeteg között, aki uralma alá akarta hajtani mindkét világot. Darian Greaves már évtizedek óta erre készült, ezért állította fel a halál vámpírjaiból és egyes reguláris Milícia Harcosokból álló seregét, eközben szerte a világból a saját táborába csábította a Felsőbb Adminisztrátorokat, és rendszeresen megnyerte a tömegkommunikáció terén folytatott csatákat.

Havily szenvedélyesen szerette a Másik Földet, sőt, szerette vámpír mivoltát is, hogy képes más vérét szívni és saját vérét adni. bármilyen furán hangzott is. Pedig semmi fura nem volt már ebben azután, hogy az arra kijelölt teljesítette az átlépés megpróbáltatásait. Végül is vámpírnak lenni tényleg jó volt.

Gondolataiban felidézte rég elhunyt vőlegényét, a hőn szeretett Ericet. Egymás közt megosztották vérüket, és ez a cselekedet Havily életének egyik legnagyszerűbb élménye volt. Sajnos Eric, a Milícia kitüntetett Harcosa már tizenöt éve áldozatul esett a halál vámpírjaival folytatott küzdelmek során. Havily könnyei ismét kicsordultak.

Fogott egy papír zsebkendőt és megtörölte az arcát, majd kimerülten sóhajtott fel. Még sosem maradt fent ilyen késő éjjelig. Szemhéjai elnehezültek. Talán ez a kimerültség majd megakadályozza abban, hogy álmában megint bizarr szexuális fantáziálásba kezdjen, ahogy az rendszerint megtörtént vele. Ezúttal remélhetőleg nem kell átélnie azt a borzalmat, hogy arra ébred, amint heves szexuális játékot folytat Marcus Harcossal.

Legyen bárhogy is, ezúttal túlságosan is fáradt ahhoz, hogy ilyesmivel törődjön.

Még egy utolsót sóhajtott, aztán, ahogy fejét a vánkosra ejtette, már el is nyomta az álom.

Marcus már mély álomba merült, ám most félig felébredt, mert ismét érezte az ő jelenlétét, a lány súlyát a csípőjén, és érezte, ahogy két térde mellette kétoldalt a matracba süpped, teste pedig ütemesen mozog az ő kicsattanó erekcióján. Pedig még nem hatolt a lányba. egyelőre még nem, de. ó, te jó ég.

És most teljesen felébredt. Havily pedig ott volt, teljes biztonságban és egészen ővele.

Marcus ellenállt a sürgető vágynak, hogy megragadja Havily karjait, és így győződjön meg arról, hogy a lány épen és sértetlenül ott van, teljes mivoltában. Bár korábban Jeannie már biztosította őt arról, hogy Havilynek semmi baja, ő mégis aggódott érte. Csakhogy a legkisebb elhamarkodott mozdulat is felébreszthetné a lányt, márpedig az elmúlt négy hónap tapasztalatai megtanították arra, hogy amennyiben felébred, abban a pillanatban rémülten tűnik el onnan, magára hagyva őt.

Az elmúlt négy hónap során azt próbálgatta, meddig mehet el a lánynál, hogy ebben a félálomban tartsa, és minél tovább vele maradjon. Körbepillantott hálószobájában, ami igazából nem is az ő hálószobája volt, hanem valami álomszerű hely, ahol ott volt az ágya.. na jó, szóval ott volt egy ágy, és olyan érzés volt az egész, mintha a Bainbridge Islandon lenne a saját otthonában. de mégsem. viszont akkor meg hol az ördögben volt? Folyton ezt kérdezte önmagától, mióta ez az őrület elkezdődött.

Irtó fura. legyen bárhogy is.

És miközben Havily a faszának dörgölte magát, Marcus hangosan felnyögött. Pedig nem csaphatott zajt. Havily szeme most is csukva volt, ahogy mindig, és Marcus tudta, hogy a lány nincs ébren, de azért nem is alszik egészen, vagy legalábbis nem olyan mélyen.

Marcus továbbra sem értette, igazából mi folyik itt. Először is tudta jól, hogy Havily megveti őt azért, amiért kétszáz évvel korábban otthagyta a Vér Harcosait, és dezertőrnek tekinti.

Ám minden iránta táplált ellenszenve ellenére idejön a hálószobájába, valami rendkívüli képesség folytán félálomban. Marcus még sosem hallott senkiről, aki a Másik Földön ilyen képességgel rendelkezne. Havily viszont igenis itt volt, kellemesen dallamos hangján nyögdécselt, és vadvirág illatával töltötte meg ezt a seholsincs hálószobát.

Marcus, suttogta a lány a fejében, ritmikusan mozgatva csípőjét, nedves lágyékát az ő merev hímtagjának préselve.

Havily, felelt Marcus szintén telepatikusan, halkan és lágyan. Hát igen. sokat tanult ez alatt a pár hét alatt: semmi durva mozdulat, sem hangos szó és főleg nem kieresztett vámpírfogak, melyeket a nyakába mélyeszthetne, hogy megkóstolhatná a lány vérét, amiért pedig majd megveszett.

Ám ha bármelyiket is megtenné, Havily felébredne. Akkor pedig mindössze egy rémült pillantást vetne rá, majd egy szempillantás alatt eltűnne, mintha valóban az egész csak egy álom lett volna.

De Havily itt volt, ebben a seholsincs ágyban, ő pedig újfent megkísérelhette, hogy a már megszokott éjszakai együttlétüket termékenyebb eseménnyé fokozza. Mert ez a lány nyilvánvalóan kívánta őt, ez pedig azt jelentette, hogy Havily minden egyes alkalommal, mikor vágyainak beteljesülése nélkül távozott, ugyanolyan levert lehetett utána, mint ő maga.

Ma éjszakára azonban Marcusnak megvolt a terve. olyasvalami, amit eddig még nem próbált. Ma éjjel talán minden megváltozik.

Mindenekelőtt vett egy mély lélegzetet, és egyik kezét, amilyen gyengéden csak tudta, Havily dereka köré csúsztatta, mintegy támaszként. Halk nyögés volt a válasz.

A lány gyönyörű mellei szinte egyvonalban voltak Marcus szemével, minthogy előre hajolt. Nagy, sötétvörös mellbimbói voltak, és Marcus a tenyerébe fogta másik kezével a jobb mellét. Saját nyögését visszafojtotta, ám Havily felsikkantott. Marcus teljes hosszában végigsimított a lány mellén, majd gyengéden dörgölte meg a bimbóját. Újabb kéjes nyögdécselés hagyta el Havily ajkát.

Marcus szerette volna a szájába venni és szopogatni azt a csodás mellbimbót, ám valahányszor megpróbálta, a túlságosan erős inger hatására a lány mindig felébredt és eltűnt.

Valami módon mégiscsak rá kell jönnie, hogyan vihetné véghez mégis, hogy létesíthetne szorosabb fizikai kapcsolatot a lánnyal anélkül, hogy az felébredne.

Mindkét kezével megfogta a lány derekát. Hímtagja már gránitkemény volt és lüktetett. Lassan felemelte Havilyt, majd felnyársalta a dákójával. Csodálatos módon a lány hagyta. Mi több, Marcus két keze között teste megfeszült, háta ívben hajolt hátra, fejét is hátravetette, majd felkiáltott. A harcos meglepetésére még mindig nem ébredt fel, ami új fent jelezte, hogy a lány ugyanúgy kívánja őt, mint ő Havilyt.

Élvezz, a kedvemért, suttogta ismét a lány agyába.

Nem tudok, hallotta Havily nyöszörgését a fejében Marcus. Hát igen. ez a lány is kissé zavart volt.

Bár maga alá tudná gyűrni. akkor használhatná varázslatos képességeit, és a csúcsra juttathatná ezt a lányt. Ám eddig valahányszor megpróbálta, mindig felébresztette vele.

Marcus pillantása Havily torkára esett. Légzése erre szaporábbá vált, vámpírfogai előbújtak. Bárcsak maga alatt tudhatta volna ez a lányt, fogait a nyakába mélyesztve, hogy beszívja édes nektárját. Te jó ég. mennyire akarta őt. Vajon érzi Havily, mennyire vágyik rá?

Havily teste eközben le-föl járt Marcus hímtagján, hol megfeszült, hol elernyedt, de, ahogy egyre közelebb jutott az orgazmushoz, Marcus tudta, mi következik majd. Visszanyeri tudatát, megretten, majd a másodperc törtrésze alatt eltűnik, mint valami légfuvallat.

Hogy tarthatná őt itt? Talán megpróbálhatná ily módon: Maradj velem, mormolta Havily agyának legmélyebb rejtekébe. Ne hagyj most itt. Hadd szerezzek neked örömöt.

Én is azt akarom, sugározta vissza Havily, egyre csak nyöszörögve.

Bízd rám magad.

Jó.

Aludj hát, Havily, mélyebben. Aludj csak.

És íme, a lány teste reagált, csípője most nyugodtan pihent az övén.

Hoppá. ez egészen új dolog volt.

A francba is. lehet, hogy ezúttal beválik a módszer. Marcus szíve hevesen vert egy párat, aztán átvette az irányítást, hímtagját ki-be csúsztatta a lány vágyakozó testébe. Havily egyre hangosabban nyögdécselt, de csak Marcus agyában. És ez olyan jó volt. Lassan végigsiklatta kezét Havily fenekén, mely sima volt, kemény és jól bele lehetett markolni. Mindeközben érezte azt az erős vadvirág illatot. ez pedig nem lehetett csupán képzelgés.

Aludj csak, Havily, suttogta a lány agyába újból és újból.

Havily most elnyúlt Marcus testén, mellei a harcos mellkasának feszültek, ami átkozottul jó érzés volt. Karjait a lány köré fonta, és már közelinek érezte a győzelmet. Érezte: most sikerülni fog. Az ördögbe is. ezúttal sikerülhet.

Marcus lassan, egyenletesen tartotta a ritmust. Szemét lehunyta, ajkait a lány homlokára szorította és megcsókolta. Aztán lejjebb csúsztatta a lány szájához. Aludj csak, suttogta újból és újból, majd megint megcsókolta.

Érezte, hogy Havily teste erőteljesen megfeszül, mire gyorsított mozgásán, ki-be döfködve dákójával. Ó, micsoda érzés volt. Átkozottul jó.

Aludj csak, küldte ismét Havily agyába, ajkait továbbra is a lány szájára tapasztva.

Sokáig már nem tudja visszafogni magát, így aztán fokozta a tempót. Jó, küldte vissza Havily.

És a lány teste megvonaglott rajta. Marcus hátizma erre megfeszült, combjai megremegtek. ó, a fenébe, mindjárt elélvez. Ám ugyanebben a pillanatban Havily szélesre tárta száját, majd újból és újból felkiáltott. Marcus pedig hosszú, sziporkázó ejakulációban tört ki, fejét hátrafeszítette. Egyre csak löködte hímtagját Havily testébe, míg az utolsó cseppet is kilövellte, két kezével a lány derekát szorítva, így tartva őt a saját testére tapadva.

Aztán felpillantott a lány arcára. Szeme csukva volt, úgy mosolygott. Aztán valamit gügyögött, pontosan olyan lágy hangon, ahogy azt Marcus várta tőle. Aztán egy sóhajt hallatott, majd ernyedten nyúlt el Marcus mellkasán.

Jó ég. most már az ő asszonya.

Most ébredj fel, kérlek, küldte a lány agyába telepatikusan. Azzal engedett szorításán, kezeit végigsiklatta Havily karjain. Felemelte a fejét, hogy a lány arcába nézhessen.

Havily lassan nyitotta ki a szemét. Aztán pislogva nézett Marcusra.

− Marcus? − dünnyögte. − Hát ez. olyan jó volt. de. mi ez az egész. hol vagyok. és hová hoztál engem? − Azzal körülnézett, az arcára kiülő ártatlan, zavart kifejezés Marcus szívébe és tudatába markolt. Fájdalmasan ébredt tudatára, hogy amit most művelt a lánnyal − ami nem különbözött egy nő bűbájos erővel való elcsábításától −, azt nem biztos, hogy Havily pozitívan fogadja majd.

És Havily szeme ezután teljesen kinyílt, vad zöld fény gyűlt benne, és egyenesen Marcus szemébe nézett, miközben teljesen felébredt.

− Nagyon is valóságosnak tűnsz. − Azzal ismét pislogni kezdett.

E pillanatban Havily tényleg itt volt, ővele, Marcus pedig ott is akarta tartani magánál, ölelni őt, bárhol legyenek is most, akár a pokolban is. Az ördögbe is. mindennél jobban akarta, hogy Havily vele maradjon.

Ismét köré fonta a karját.

− Maradj velem − kiáltott fel ijedten. − Ne menj el! Ezt meg kell beszélnünk. Kérlek, Havily. − Ám a lány erre nem hajlott. Marcus ezt érezte abból, ahogy izmai megfeszültek, és ahogy arcán az elégedettség érzését a rémület váltotta fel.

Te szemétláda! kiáltotta Marcus felé telepatikusan.

Marcus megdermedt. Mindig is megdöbbentette, menynyire megvetette őt ez a lány. Ám semmit sem tehetett, még csak nem is mondhatott semmit. Havily úgyis otthagyja őt.

− Így is jó − vágott vissza. − Menekülj csak el, ahogy mindig. De nem hinném, hogy egyhamar elfelejted, milyen érzés is volt ma velem. − Azzal elengedte Havilyt, és két kezét a tarkója mögött fonta össze. A lány még mindig a testéhez tapadt, és ezúttal Marcus nem is akarta megkönnyíteni számára az elválást. Most nem úgy lesz, mint máskor, amikor eljött hozzá, amikor Havily csak incselkedett vele és nedves altestét az ő hímtagjának dörgölte. bizony, minden éjjel, a fene essen belé. ezúttal azonban más a helyzet.

Havily megmozdította a csípőjét, Marcus pedig ismét keményen döfött belé, csak hogy érezze ez a csaj: még mindig ott van benne, a hímtagja mélyen a testébe hatol.

Havilynek erre a lélegzete is elállt, úgy emelkedett fel és csusszant le a harcos testéről.

− Gyűlöllek, amiért ezt tetted velem − kiáltott fel végül Havily, majd két karjával fedte el melleit, aztán felállt és eltűnt. a helyiség sötét sarkai nyelték el őt. Miután pedig a lány lelépett, ugyanabban a pillanatban Marcus is eltűnt onnan. Csupán koromsötét vette őt körül, mire pislogott párat, hogy végre lásson valamit, ám ezúttal tényleg a saját ágyában találta magát, mégpedig pontosan ugyanabban a helyzetben: hanyatt fekve, két kezét összefonva a tarkója mögött. A lepedőjén feküdt anyaszült meztelenül.

Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy egy áttűnéssel a Másik Földön terem és utána megy ennek a lánynak. hiszen tudta jól, hol lakik. abban a kis lakásban a Camelback-hegy lábánál. Meg akarta értetni vele, hogy bármennyire is megveti őt. talán utálja is, de mégiscsak ő, Havily az, aki üldözi Marcust, mert hisz őt akarta. és ő, a harcos pedig viszonozta ezt. igen, végre a csúcsra juttatta asszonyát, hogy az kiabált, miközben élvezett.

A gondolatra széles mosoly terült szét az arain. Hát igen. Havilyt nagy meglepetés éri még.

És ez így helyes.

Havily tudta, hogy ez az egész csak egy álom volt. Akárcsak a többi. leszámítva persze, hogy ezúttal valóságos orgazmusa volt. És valamikor az álma közepén még a hálóingétől is megszabadult. ahogy máskor is.

Aztán elmosolyodott. Azt ugyan nem tudta, mit is művelt igazából az éjszaka folyamán, csupán azt érezte, hogy hormonjainak végre szabad folyást engedhetett, és ez könnyed, békés érzéssel töltötte el őt.

Egy valamit még saját magának is be kellett vallania: fantázia-álmai a csúcsra értek és ott kirobbantak! Erre elnevette magát. hisz úgy érezte, mintha Marcus a valóságban is testet öltött volna, és amikor ebből a fantázia-álomból felriadt, tényleg el is hitte, hogy a harcos ott van a maga valóságában.

De a nevetés most az ajkára fagyott. Hisz ugyanígy hitte, hogy valóságos volt a Luken elleni tűzbomba támadás. és tényleg az is volt!

Testét borzongás rázta meg és szorosan hunyta le a szemét. Mert való igaz, hogy a Luken elleni támadás valóságos volt. Hisz utána ő maga telefonált, Thorne pedig megerősítette, hogy a tragédia bekövetkezett.

De ez az eset Marcus Harcossal mégsem lehetett igaz. sosem volt az. hisz képtelenség…

Jó mélyet lélegzett egy párszor, hogy elűzze végre ezt a pánikszerű érzést. Hát persze, hogy ez az egész csak álom volt. Csakhogy álmaiban Marcus olyan csodás illatot árasztott.

Ujjait az ajkához emelte. aztán megérezte a mesés édeskömény illatot és elmosolyodott. Fantázia-álmában a férfi megcsókolta őt, majd azt mondta: aludj csak! Így is lett. aztán meg elélvezett. Marcus nagydarab, erőteljes férfi volt, csípője cséplőgépként mozgott. a farka meg mint egy kocsirúd.

Már csak a gondolatára is érezte, hogy combjai közt nedvesség tör elő.

De hisz csak most ért véget a menzesze. akkor meg mi ez az egész?

Óvatosan felült, majd felkattintotta az éjjeli lámpát. Aztán fogott egy marék papír zsebkendőt és a combjai közé szorította. Majd lepillantott a papír zsebkendőkre, hogy lássa, véresek-e. ám az a nedvesség a lábai közt bizony nem volt piros.

Viszont megérezte. magasságos ég. azt a tömény édeskömény illatot.

Férfi illat volt. és az ondó szaga.

Marcusé? .

Á, dehogy.

Az lehetetlen!

Hát akkor mi ez? Mégis mi történt? Hisz ő már régóta nem volt férfivel. Voltak ugyan szexis álmai. igen forrók. de az álom az csak álom és kész.

Nem igaz?

Szíve hevesen dobogott. Talán drogot adtak neki? Elbűvölték? Netán megerőszakolták?

Esetleg járt itt valaki a házában?

Nem. tudta jól, hogy otthona biztonságos. rajta kívül senki se juthat be ide.

Ismét lepillantott két combja közé, és újfent érezte az édeskömény illatot. Itt csak egy magyarázat lehetséges: Marcus Harcos valamiképpen az ő közelébe férkőzött. Megtalálta a módját, hogy álmaiba hatoljon. aztán őbelé is.

Marcus.

Az a szennyláda. vajon mit művelt vele, Havilyvel? És hogyan volt képes erre?

Antony Medichi, aki az egykori Római Birodalom Itáliájából érkezett, Havily mellett, az ocsmány, barna bőrkanapén ült. Korán volt még, jóval hét óra előtt, és tekintetbe véve Luken kis híján tragédiában végződő esetét, valamint hogy milyen szerepet játszott ebben ő, Havily nem aludhatott valami sokat.

− Biztos, hogy jól vagy? − kérdezte Medichi. Az éjszakai csatározások hál’ Istennek már véget értek, és mint mindig, a harcosok most is együtt ültek a Cave-ben egy végső kis cseverészésre, mielőtt ágyba bújnak.

− Hát persze, jól vagyok − felelte Havily. − Persze jót tenne még egy kis alvás, de most csak az számít, hogy Luken állapota szépen javul.

− Hát igen. tényleg csak ez számít.

Thorne épp az imént közölte velük, milyen gyorsan gyógyul Luken. A harcos pár perccel korábban felébredt és beszélt Thorne-nal. Nemigen érzett fájdalmat. Horace erről gondoskodott. Hogy a szárnyaival mi lesz, azt majd meglátják.

Medichi egyik kezében a kávéját tartotta, a másikban pedig a fánkját. Ivott egy kortyot, majd harapott a fánkból. Jólesett neki, hogy Havily ott ült mellette, mert igazán nagyra értékelte a lányt.

Havily ma reggel is dögösen volt öltözve, ami mindig használt. Rövid szoknyát vett fel, melynek világoskék színe jól kihangsúlyozta csupasz, napbarnított lábait. Elegáns, magas sarkú szandált viselt, az első pántján zafírszerű kövekkel kirakva. Krémszínű selyemblúz volt rajta, nyakláncán jókora drágakő függött. Minthogy a térdére könyökölve hajolt előre, jól látszott blúzának V kivágása.

Ám a haja volt az, ami mindent betetőzött. Vörös felhőként lengedezett válla körül, hogy minden férfinek kedve lett volna beletúrni a kezével. Bőre bársonyos. egyszóval Havily igencsak szép lány volt.

És persze személyes varázsa itt a Cave-ben is aratott.

Hát igen. maga Medichi is félig szerelmes volt ebbe a lányba, ám ez a többi harcosra is igaz volt.

Az utóbbi időben azonban valahányszor a közelében volt Havily, Medichi fájdalmat érzett a mellkasa közepében. olyan mérvű vágyakozást, amit maga sem értett. Olyan hülye nem volt, hogy azt képzelje, ez a lány bármi érzelmet is táplál iránta, különösképpen a breh-hedden után, mikor Marcus Harcos csaknem megerőszakolta, Havily pedig szintén heves vágyat érzett eziránt a szarházi iránt.

Nem. túlságosan is sokáig élt a földön − méghozzá mindkét dimenzióban − ahhoz, hogy azt higgye, bármi is történhet közte és Havily Morgan között. Most mégis eljött az az igencsak furcsa pillanat, hogy azt kívánta, bárcsak hazavihetné magával a lányt, hogy egy jót szeretkezzen vele, aztán a testét átkarolva aludjon el.

Ebbe az igencsak élénk fantáziálásba a teste is beleremegett, még a kávéscsésze is kicsúszott a kezéből. Ám ő a vámpír gyorsaságával kapta el, mielőtt a csésze földet érhetett volna, tartalma pedig szétloccsan.

− Figyelj oda − mormolta Havily.

− Hosszú volt az éjszaka − felelte Medichi rekedtes suttogással. Szándékosan nem nézett a lányra.

És most érezte, hogy a lány a vállára csúsztatja a kezét, majd megnyugtatóan simogatja. A francba is. vajon Luken is ezt érzi, ha a lány mellette van?

Mert természetesen folyton Luken járt az agyában. Ahogy kétségkívül Havilyében is. Hisz Luken volt a lány őrangyala az átlépés teljesítése során, ám éppen ő esett bele Havilybe a legjobban.

Medichi viszont még mindig nem értette, hogy szerezhetett tudomást Havily Luken tragédiájáról egy egyszerű látomás során. Ahogy a lány ezt az egész látomást leírta, arra figyelmeztetett, hogy nem egyszerűen a Másik Föld, hanem a harmadik dimenzió ereje játszott közre. Ha pedig ez igaz, akkor Havily komoly bajba kerülhet. A Másik Földön ritkán fordultak elő a harmadik dimenzió képességeivel rendelkező egyedek, és Greaves számára nyilvánvalóan nemkívánatosak voltak mindazok, akik Endelle erejéhez fogható képességekkel rendelkeztek. egyszerűen erről volt szó.

Beleborzongott, mikor az jutott eszébe, hogy a lány egyedül él abban a kis bérlakásban. Amennyire ő tudta, az a hely közepes kategóriájú biztonsági rendszerrel bírt. És nem hitte, hogy Havily képes lenne védőködöt vonni a lakása köré, az meg egészen biztos, hogy nem tud bánni a karddal, sőt, még ennél szerényebb eszközökkel sem képes magát megvédeni.

Nyugtalanul érezte magát. Igazán gondolhatott volna már korábban is Havily helyzetére. Talán tehetne valamit az érdekében.

− Figyelj csak. − szólt lágyan a lányhoz. − Az a tervem, hogy a délelőtt folyamán meglátogatom Lukent. Nem akarsz velem jönni?

Havily bólintott.

− De. Mikor?

Medichi vállat vont.

− Egy kicsit később. mondjuk úgy tizenegykor. Tekintetbe véve, hogy min ment keresztül Luken, ráfér néhány órai alvás.

− Örömmel veled megyek.

− Akkor tizenegykor találkozunk a klinikánál.

− Rendben. Ebben maradtak.