24. FEJEZET

Havily szerette volna Zacharius Harcos egészségére emelni a poharát, ám valaki fogva tartotta.

− Marcus, elengednéd végre a karomat? − kérdezte suttogva. Enyhe morgást hallott, aztán a karján enyhült a szorítás. Marcus, amióta csak meglátta Havily új ruháját, nem bírt magával. a vágy és a féltékenység között hánykolódott. és a lánynak ez tetszett.

Ami Marcust illeti, ő volt az egyetlen vámpír, aki nyakkendőt vett fel. Szexisen festett elegáns ruhájában, ezzel igencsak elütött a harcosoktól. Mindez azt tükrözte, hogy élt az elmúlt kétszáz évben.

− Zachra! − mondta Thorne és a harcosok mind felálltak.

− Zachra! − visszhangzott körbe a teremben.

Zach nem fogta össze hátul a haját, hagyta, hogy sűrű fekete fürtjei a vállára omoljanak. Olyan magas volt, mint Marcus, és kemény izmai voltak − mint mindegyik harcosnak −, ám megjelenésében volt valami egzotikus, ami mindig magára vonta a hölgyek figyelmét.

Mikor mindenki leült, ő felállt székéből.

Megköszönte Parisának és Havilynek, amiért ilyen különlegessé tették ezt a születésnapot, majd Marcus felé emelte a poharát, majd azt mondta:

− Fogadd a harcosok háláját. Meg akartuk köszönni neked, hogy védelmezed a mi szeretett Havilynket. Az elmúlt évszázadban ő volt a mi kishúgunk. Köszönjük, hogy hazahoztad. − Azzal körbepillantott az asztalon.

− Marcusra!

Havily szeme égett, miközben a harcosok ismét felálltak és felemelték poharaikat.

− Marcusra!

Most Marcus állt fel, tekintetét Lukenre szegezte, és felemelte a poharát.

− Csakhogy most egyikünk sem lenne itt, ha te nem vagy, Luken. Hisz te mentettél meg mindkettőnket, és kivégezted Crace-t. Ezért az adósaid vagyunk. Akkor hát Lukenre!

Újabb ováció következett az asztal körül.

Luken bólintott, de elvörösödött, nem igazán szokott hozzá a dicséretekhez.

Thorne ismét talpra állt, és Marcushoz intézte a szavait:

− Van itt egy dolog, aminek végére kell járnunk, és most itt a remek alkalom. Fivérem, azt akarjuk, hogy gyere vissza. Csatlakozol hozzánk újból?

Havily Endelle-re pillantott, tekintetük találkozott. Endelle egy biccentéssel jelezte, hogy „majd én elmondom” Havily is biccentett válaszként, ám szíve hevesebben kezdett verni. Vajon megérti-e majd Marcus a dolgok miértjét?

Ezúttal Endelle emelkedett fel és intett Thorne-nak, majd Marcusnak, hogy üljenek le. A két harcos természetesen engedelmeskedett.

Csodálatra méltó nő volt, erős, és valószínűtlenül magas a tűsarkú cipőiben. amolyan igazi amazon.

− Ami Marcus visszatérését illeti, beleszólhatok ebbe én is?

A harcosok szinte egy emberként kiáltották.

− Nem! − De aztán kitört a nevetés.

Endelle az asztalfőn állt, megvárta, míg a többiek elcsendesednek, és a figyelem rá irányul. Aztán végre vett egy mély lélegzetet és belekezdett:

− Két nappal ezelőtt tudomásomra hozták, hogy abszolút és teljes mértékben alkalmatlan vagyok a Legfőbb Adminisztrátor tisztére. Mi több, az illető, aki ezt mondta nekem, volt olyan pofátlan és kijelentette, hogy adminisztrátorként pocsék vagyok.

Bár Endelle félig mosolyogva és némiképp viccelődve mondta ezeket, a teremre halálos csend borult. A harcosok feszülten hallgatták, még Marcus is előre hajolt.

Havily eközben Alisonra pillantott. A nagy együttérző a homlokát ráncolta, és kissé zavartnak látszott. Mindez megerősítette Havily abbéli hitét, hogy a harcosok ugyan egyetértenek Endelle kinyilatkoztatásával, de ugyanakkor készek harcba szállni érte bárki ellenében, aki becsmérelni merészeli a cselekedeteit.

Santiago talpra állt, és előkapta rubinnal kirakott tőrét.

− Nevezze meg azt a szarházit, aki ilyet mert mondani önnek.

− Nos − folytatta Endelle −, köszönöm ezt a lojalitást, de nincs rá szükség. Ami pedig azt illeti, az a szarházi egy nő, épp Marcus mellett ül, s a bicepszét simogatja.

Havily elvörösödött, és a kezére pillantott. Endelle-nek igaza volt, valóban Marcus karjával játszadozott anélkül, hogy tudatos lett volna.

De csak azért húzódott el tőle, mert hallotta, hogy a harcosoknak még a lélegzete is elakad.

− Ugyan már, a francba is! − kiáltott fel Endelle. − Tudják, hogy pocsék vagyok vezetőnek. Ez így van, de mégis kellett, hogy ezt valaki hangosan kimondja. És soha meg nem fordult volna a fejemben az, amit majd mondani fogok, ha nem Havilyről lenne szó, de az a helyzet, hogy igaza van. Tudom a lelkem legmélyén. És ha az adminisztratív munkám egy részétől megszabadulok, elkezdhetem kiépíteni a stratégiát Greaves ellen, megtalálom a módját, és megakadályozom abban, hogy a maga oldalára állítsa a Felsőbb Adminisztrátoraimat. A helyzet jelenleg az, hogy nem tudok eleget aludni és úgy be vagyok havazva jelentésekkel, hogy nem látom át tisztán a háborút, ezért nem tudom kiötleni, mi legyen a következő lépés. Pedig a Teremtő a meg mondhatója, sürgősen tenni kell valamit. Az a szemétláda az elmúlt tizenöt évben egyre nagyobb teret nyert.

Thorne kiáltott fel.

− Mégis mi az ördög ez az egész? Mi a frászra próbál kilukadni?

Endelle egyenesen Marcusra nézett.

− Ezennel minden fenntartás nélkül kinevezem Marcus Harcost a Délnyugati Sivatagi Körzet Felsőbb Adminisztrátorává, egyúttal megadom neki az Átlépők Védelmezője státuszt.

Egy hosszú, feszült pillanatig csend borult az ebédlőre.

− Merde - morogta az elsőként megszólaló Jean-Pierre.

− Szentséges Madonna − kiáltott fel Santiago.

− Te tudtad ezt? − fordult Thorne Marcushoz.

− Nem − jelentette ki Marcus a fejét rázva. Aztán össze szűkült szemmel fordult Havilyhez, állkapcsa megfeszült.

− Ez a te műved? Csak mert nem akarod, hogy harcoljak? Igenis harcolnom kell, szükség van rám a Határvidékeken, és ezt te is jól tudod.

Havily e pillanatban tudta, hogy súlyosan hibázott, és az jutott eszébe, vajon visszanyeri-e még valaha Marcus bizalmát. Nem akarta, hogy az Endelle-lel folytatott beszélgetése olybá tűnjön, hogy manipulálta a dolgokat Marcus háta mögött csak azért, hogy távol tartsa őt a háborútól. Pedig most nagyon úgy tűnt az egész.

Ám, mikor pillantása találkozott Marcus vádló tekintetével, mély lélegzetet vett és felszegte az állát.

Új, szilárdabb gondolatok fogantak meg az agyában, az elmúlt napokban mutatott bátorságától és attól az abszolút bizonyosságtól vezéreltetve, hogy ebben a helyzetben igenis igaza van. Ismerte a harcosát, tisztában volt a képességeivel, és adminisztratív szempontból jól értette a helyzetet.

Ezért felvonta a szemöldökét, majd felállt, és szembenézett a teremben tartózkodó harcosok haragos tekintetével.

− Valamit mondanom kell, ti pedig meg fogtok hallgatni. Marcus felé fordult. − Különösképpen te.

Marcus keresztbe fonta karját a mellkasán, mérgesen nézett, de egyébként csendben maradt.

Havily biccentett Endelle felé, Legfőbb Nagysága pedig helyet foglalt.

− Mindenekelőtt, ha Marcus Harcos úgy dönt, hogy harcolni akar, ez csak rajta múlik. Soha nem tartottam, és a jövőben sem fogom visszatartani, soha nem állok útjába, hogy visszatérjen a Vér Harcosai közé, ha ő úgy gondolja, hogy azzal szolgálja legjobban a Másik Földet, ha kardot ragad. De emlékeztetnélek benneteket arra, hogy a háborút nem csak kardokkal vívják, és Greaves már jó ideje a legkülönbözőbb módszerekkel ássa alá Endelle asszony adminisztrációját. Egyre nagyobb számban hozza a halál vámpírjait Metró Phoenixbe, csak hogy kimerítsen benneteket, harcosokat. Szerte a földkerekségen a maga táborába csábított egy sereg Felsőbb Adminisztrátort, tekintélyes vagyona van és tudja, hogyan terjessze a propagandát az Eljövendő Rendjéről. És mindannyian tudjuk, hogy az ÁFEB önmaga paródiájává vált. ha pedig Greaves a maga oldalára állítja a bizottsági tagok többségét, akkor Endelle asszony adminisztrációjának lőttek.

− Két nappal ezelőtt, mikor Marcus Harcos jövőjéről beszélgettem Endelle asszonnyal, és azt javasoltam, más feladatot adjon Marcusnak, nem pedig azt, hogy a Vér Harcosai között szolgáljon, csak a mentális védőpajzsaim mentettek meg attól, hogy ne essek áldozatul a dühének.

Luken a székében ülve fordult Endelle felé és ránézett. Thorne röffent egyet, Kerrick pedig csak bólintott.

− A kurva életbe! − morogta Jean-Pierre.

Havily folytatta.

− Úgyhogy nem csak ti reagáltatok így arra, ami lényegében véve az én javaslatom volt Endelle asszony felé. Azt is szeretném elmondani, hogy a pokolba kívántam a breh-hedden-t, amikor az lecsapott rám négy hónappal ezelőtt. Megvetettem azt a férfit, aki most itt ül mellettem, mert kétszáz évvel ezelőtt elhagyta a Vér Harcosait. Ezért nem is tekintettem őt igazi férfinak. az irántatok érzett szeretetem miatt és a rettenetes áldozatok miatt, amit meg kellett hoznotok, különösen a magánéletetekben. Ám néha a korábbi életünkben hozott érthetetlen döntések mutatják meg igazából az utat a jövő felé. Marcus egy birodalmat épített fel a Másik Földön az elmúlt kétszáz évben. Többet tud az adminisztratív irányításról és a propagandaharcról, mint bárki közülünk itt, az asztal körül.

− Kivéve téged, Havily − szólt közbe Zacharius. − Nézzük csak meg, mi mindent elértél az elmúlt négy hónapban. gondoljunk csak a sikeres Nagykövetek Fesztiváljára. Felsőbb Adminisztrátorként kellene dolgoznod. Én máris rád szavazok.

Havily elmosolyodott.

− Kösz, Zach, ez igazán jólesett. Azonban. − itt megállt és Endelle- re pillantott. Meglepte, hogy Legfőbb Nagysága tekintete együttérzést és támogatást sugárzott.

Havily folytatta:

− Ami azt illeti, hamarosan új beosztásom lesz, nagyon más munka. Beleegyeztem, hogy Endelle asszony mellett gyakorlom a felderítő munkát a sötét foltban, legjobb tudásom szerint segítek neki az éjszakai vadászatokban megakadályozni, hogy Greaves Parancsnok elárassza a völgyet a halál vámpírjaival.

− Vadászat a sötét foltban − suttogta Santiago a halálos csendben.

− Szent szar. − mormolta Kerrick.

− Nos − folytatta Havily −, ezzel válaszoltam Zach felvetésére. De most más kötelességem van. − Azzal Marcusra pillantott. − Minthogy jól ismerlek, teljes szívemből hiszem, hogy a Másik Földnek ezen az új poszton van rád szüksége. De neked kell döntened, és. − most egyenként siklott végig a pillantása minden harcoson − . és a többi harcosnak is.

Végül pillantása találkozott Endelle pillantásával. Az Amazon tekintetében helyeslés tükröződött. Havily biccentett, majd leült.

Endelle állt fel.

− Mindenben egyetértek Havilyvel. Különösképpen abban, hogy a Vér Harcosainak is van beleszólása a dologba. Közös döntés lesz ez, és Marcus, bárhogy döntsön is, számomra teljes mértékben elfogadható lesz, ahogy tudom, hogy Havily számára is. − Endelle ismét Havilyre pillantott.

− És bárhogy is csesztetlek téged, azért csodállak, Morgan. Van benned tartás, az már biztos. És tudom, ha Marcus úgy dönt, hogy harcolni akar, nem fogod megakadályozni.

− Nem hát. soha. − Helyeslő morgás hallatszott az asztal körül.

Az ügy vitája még jó egy órán át tartott, ezalatt Marcus számos kérdésre válaszolt pénzügyi birodalmával kapcsolatban, hogyan építette fel, mi az alapfilozófiája, és hogy valóban úgy érzi-e, nagyobb hasznot hajthat Felsőbb Adminisztrátorként. Az azt követő órában pedig azt fejtette ki Marcus, milyen intézkedéseket hozna új pozíciójában.

Mikor aztán teljesen kivesézték a témát, Endelle ismét felállt.

− Nos, fiúk, indulnom kell, mert dolgom van a sötét foltban. És Marcus, ma este ne fárassza le túlságosan az asszonyát. Jöjjön az irodámba holnap kilencre. Thorne, maga is. Ott majd tovább beszélünk erről a helyzetről. Rendben?

Mindkét férfi bólintott.

Nem volt könnyű eset Legfőbb Nagysága, de a legmegfelelőbb a Vér Harcosainak irányítására. Felemelte a karját, mindannyiuknak intett, majd eltűnt.

Thorne bezárta a megbeszélést és a születésnapi ünneplést.

− Nos, harcosok, irány a Vér és Harapás.

A harcosok egyenként Marcushoz léptek, megveregették a vállát, a kezét szorongatták, aztán eltűntek.

Utolsó előttinek Luken ment oda, ám félretolta Marcus kezét, és csak hogy húzza egy kicsit az idegeit, átölelte Havilyt. Havily felnevetett, majd hirtelen szomorúságot érzett. hisz tudta, hogy érez Luken.

Aztán a harcos elengedte, egy hosszú, jelentőségteljes pillanatig a szemébe nézett, felemelte a karját, kacsintott egyet, aztán eltűnt.

Kerrick ment oda utolsónak, karján Alisonnal. A két férfi egy hosszú pillanatig csak nézte egymást, majd egyszerre emelték fel a kezüket és egymás tenyerébe csaptak, majd férfi módra szorosan összeölelkeztek.

− Isten hozott itthon, fivérem.

Marcus bólintott, mintha már minden elrendeződött volna kettejük között. de vajon mikor és hogyan?

Alison pillantása találkozott Havilyével, ködös szemmel mosolyodott el.

− Marcus korábban már benézett hozzánk − mondta magyarázva a helyzetet.

− Ó! − suttogta Havily, majd Marcusra pillantott, és önkéntelenül is könnyek szöktek a szemébe.

Kerrick elengedte Marcust.

− Gyere át hozzánk úgy egy hét múlva. Valamit szeretnék mutatni neked. − Majd Havilyhez fordult. − Szeretném, ha mindketten jönnétek.

Megbeszélték az időpontot. Aztán Alison Kerrick vállára hajtotta a fejét, átfogta a karjával, aztán a pár eltűnt.

Csak Parisa és Medichi maradt a teremben. Az asztal másik végénél álltak, de nem néztek egymásra. Parisa az asztalt bámulta, ujját végigfuttatta pezsgőspohara peremén. Medichi háttal állt neki, elszánt arccal bámult ki az ablakon az elülső udvarra.

Marcus Havily dereka köré fonta a karját, csendesen kérdezte:

− Eljössz velem Bainbridge-be? Megkértem asszonyt, hogy vonjon védőködöt a ház fölé.

− Ó! − suttogta Havily. − Az a hely, ahol mi.

Marcus gonoszul elmosolyodott és bólintott.

− Igen. Négy hónapon át.

A lány arca elpirult.

− Valamit el kell mondanom neked, Havily, és azt ott akarom elmondani. ahol ez az egész jórészt elkezdődött közöttünk. Szóval velem jössz?

− Hát persze. − Havily számára ez nem is volt kérdés.

Marcus bólintott, majd Medichihez fordult, és azt kérdezte:

− Nem bánod, ha mi ma este eltűnünk valahová?

A magas termetű harcos ránézett, tekintete elcsigázott volt, egy pillanatra Parisára vetette, majd vissza Marcusra.

− Menjetek csak − felelte. − Nekem itt van dolgom.

Parisa lépett előre.

− Mikor jöttök vissza? − kérdezte gyorsan.

Havily Marcusra pillantott, de már döntött is. Látta a Parisa szemében kigyúló pánikot.

− Reggel nyolcra itt vagyok. Szeretnél velem jönni az irodába? Van a második emeleten egy könyvtárunk, talán érdekelne téged.

Parisa elmosolyodott, de ajkai megremegtek.

− Az remek lesz. Igen, az jó lesz.

Havily pontosan tudta, mit érez most a lány, mert négy hónappal ezelőtt ő is ebben a cipőben járt. Ami számára még rosszabb volt, hogy csak pár napja érkezett a Másik Földre, ezért a breh-hedden kész kálvária volt számára.

Parisa Medichihez fordult.

− Ha megengedi, szeretnék tovább tanulni a könyvtárában.

− Hát hogyne, persze.

Parisa kiment a szobából, Medichi pedig ötig számolt, szentségeit, aztán elindult a lány után.

− Majd megoldódik a dolog − mondta csendesen Marcus, miközben a harcos és a lány eltűnt a szomszédos nappaliban.

− Tudom − felelte Havily.

Miközben visszhangzó léptekkel vonultak át az előcsarnok hajópadlóján, Marcus megragadta Havily derekát.

− Készen vagy?

Havily az egész világ súlyát megérezte a kérdésben. Valóban készen van?

Ó te jó ég. lehetséges lenne, hogy most döntötték el, beteljesítik a breh-hedden-t?

Aztán bólintott, a levegő pedig megremegett.

Marcus nem engedte el Havily kezét. Az áttűnés után Bainbridge-i házának magas bejárati üvegajtajánál álltak. Marcus felpillantott az üvegtetőn keresztül.

− Nézd csak. ott van − mondta halkan. − Látod?

Havily is felpillantott és elmosolyodott.

− Lehet, hogy Endelle nagyon fárasztó tud lenni, de ő készíti a leggyönyörűbb védőködöt.

− Igen, így van. Úgyhogy itt biztonságban vagy, és nekem csak ez számít.

Marcus a lány felé fordult, karjába zárta és hevesen megcsókolta. Mellkasa mintha lángolt volna.

Minden megváltozott. Minden istenverte apróság.

Korábban meg sem fordult a fejében, hogy újból ezen a helyen legyen, mert el nem tudta képzelni, hogyan kötelezhetné el magát újra egy nő mellett anélkül, hogy ne fojtogatná egyre az attól való félelem, hogy elveszti őt.

És most mégis itt volt. felkészülten és elszántan. Készen állt arra, hogy újfent elkötelezze magát.

Marcus hátralépett, mély lélegzetet vett.

− Tartogatok valamit a számodra.

− Igazán?

A férfi ismét kézen fogta, a nyitott lépcsőlejáróhoz vezette, ahonnan pár lépcsőn lefelé egy tágas nappaliba értek. Az ablakok kitűnő kilátást nyújtottak a szigetről a víz túloldalára, Seattle kigyúló fényeire.

− Marcus, milyen gyönyörű itt − mondta Havily, s pillantását az ablakokra szegezte. − Emlékszem. mindig is szerettem a vizet, a mindig párás levegőt.

− Itt még a fények is mások.

− Igen, mindig is szerettem a világnak ezt a részét. Én innen északra laktam. emlékszel?

− Emlékszem. a Vancouver Islanden. − Marcus idegei vibrálni kezdtek. Vajon megérti-e majd Havily a tettét? Vagy bántónak és érzéketlennek tekinti majd az ajándékát?

− Havily.

A lány felé fordult.

− Igen?

− Nem is tudom. szóval. itt van. Ha valami oknál fogva úgy gondolod, bántó számodra, amit tettem. előre is bocsánatot kérek. Az én indítékaim. hát. szóval én csak terád gondoltam. − Azzal a kávézóasztal felé mutatott.

Havily egy hosszú, ezüstpapír dobozt látott, amit bíborvörös szalaggal kötöttek át. Felvette az asztalról.

− Kinyithatom?

Marcus bólintott.

− Kérlek. − Jól látta, hogy a lány keze remegett?

Havily kibontotta a szalagot, felemelte a doboz tetejét.

Aztán a fényképekre bámult.

Marcus aggodalmasan nézte. Magas ég. talán mégsem kellett volna ezt tennie.

Havily kivette a képeket a dobozból. Csak pislogott, miközben a doboz a padlóra hullott.

− Ez a farm. a mi farmunk. a Halandók Földjén. − Könnyek szöktek a szemébe, majd az egyik képre mutatott.

− A családom ott hátul van eltemetve. − Halkan felsírt és könnyek csorogtak végig az arcán.

− Havily. bocsánat − hadarta a szavakat Marcus. − Hibáztam. Nem lett volna szabad ezt tennem.pedig csak jót akartam.

Havily rápillantott.

− Elmentél Vancouver Islandre, csak azért, hogy képeket csinálj a farmomról? De miért?

− Nem. azaz igen. De mégsem. nem csak képeket csináltam róla. Én. megvettem azt a farmot. Neked. Aztán visszamentem a Másik Földre, és ott is megvettem ugyanazt a területet. Persze a Másik Földön nem olyan szépen megmunkált, de arra gondoltam, ha akarod, építhetünk ott egy házat magunknak. neked és nekem. Ó. a fenébe is. jól elszúrtam az egészet. − Azzal ledobta magát a bőrkanapéra, és arcát két kezébe temette. − Bocsánat. Tévedés volt. de mekkora tévedés.

A férfi érezte, hogy a kanapé besüpped mellette, majd azt, ahogy Havily ujjai lefejtik a kezét az arcáról. A fényképek a kávézóasztalon feküdtek.

− Marcus − suttogta Havily, és megcsókolta a férfi arcát.

− Marcus. most tévedsz. Ez a leggyönyörűbb ajándék, amit valaha is kaptam rövid száz évem alatt. El sem tudom mondani, mennyit jelent ez nekem.

Pillantásuk találkozott, a lány zöld szeme meleget sugárzott a könnyek ellenére, és lassan a fejét csóválta.

− Tudod. évtizedeken át spóroltam, hogy visszavásárolhassam azt a farmot. Ezért lakom olyan kis házban. De nem tudtam minden évben ugyanannyit megspórolni, mert közben a Halandók Földjén az infláció igencsak felvitte az árakat, úgyhogy a pénzem megint nem volt elég. Annyira féltem, hogy valaki megvásárolja a birtokot és felássa a sírokat. Én. − Két kezébe temette az arcát, keservesen sírt.

Marcus átkarolta és magához vonta.

− Akkor hát nem haragszol rám?

− Haragudni? Ó, hogy is gondolhatsz ilyet? − Ismét felpillantott, arcát megtörölte az ujjaival. − Ó, Marcus. köszönöm neked. Te valahogy a szívembe láttál, azt adtad nekem, amire a legjobban vágytam. Köszönöm neked.

Aztán Havily elmosolyodott, Marcus szemét kutatta.

− Nem tudtam, hogyan alakulnak a dolgok kettőnk között, hogy ez az egész több lesz-e, mint egy őrült vonzalom. Marcus, beteljesítjük a breh-heddent? Ezért hoztál ide?

− Ezt akarom, Havily. jobban, mint bármit. Sohasem gondoltam, hogy így fogok érezni. hogy képes leszek ismét elkötelezni magam. Lehetetlennek gondoltam, különösen miután Helena meghalt. Ő és a gyermekei számomra is a világot jelentették ugyanúgy, mint Kerricknek. Mikor meghalt, elvesztettem az eszemet, a lelkemet.

Havily bólintott.

− Eric halála az én sorsomat is meghatározta. Tudtam, hogy örökre egyedül maradok. Eldöntöttem, hogy többé nem akarok ilyen fájdalmat érezni. ugyanolyat, mint amikor a gyermekeim és a férjem is meghaltak. − Megsimogatta ujjaival a férfi arcát. − De aztán jöttél te. Ám ezután is csak akkor nyílt meg a szívem, hogy befogadjam a szerelmet, mikor Crace kovácsműhelyében ültem megbilincselve, és azt hittem, örökre elvesztettelek. Nem hittem, hogy túlélhetted azt a robbanást. Aztán mikor Endelle-lel a sötét foltban voltam, mintegy varázsütésre megjelentél, elevenen és harcra készen. Még mindig a döbbenet vesz rajtam erőt, ha erre gondolok. És most itt vagy, átölelsz, és olyan ajándékot adsz nekem, amire a szívem mindig is vágyott. Ó, igen, Marcus, azt akarom, hogy beteljesedjen köztünk a breh-hedden, bármit is jelentsen az neked és nekem, bármilyen gátakat is kell lerombolni ehhez. Igen, akarom.

− Te az enyém vagy − szólt Marcus. − És azt akarom, hogy ez minden szempontból igaz legyen.

Megcsókolta Havilyt, aki mélyet lélegzett, és kissé idegesen fújta ki a levegőt.

− Szóval megcsináljuk. te és én?

Marcus lassan bólintott.

− Semmi mást nem akarok, mint beteljesíteni veled a breh-hedden-t. Hát te?

− Én is, csak kissé ideges vagyok. Mit gondolsz, mi történik majd? Ismertél bárkit is, aki végigcsinálta a rituálét. már úgy értem, Kerrick és Alison előtt? Mert az összes többi harcos azt mondja, ez az egész csak egy mese.

− A négyezer évem során, mióta harcosként szolgálok, csak egy ilyen esetről tudok, de az már olyan régen volt, hogy nem is emlékszem a részletekre. Bár azt hiszem, miután ez a kötelék megpecsételődött, nagyon ritkán láttam a harcostársamat, inkább csak a csaták során, és sose beszélt a breh-jéről, iránta való tiszteletből. Az ilyen téma túlságosan is személyes természetű.

− És te nem vagy izgatott emiatt?

− Túlságosan is akarlak ahhoz, hogy aggódjam. Bárhogy legyen is, ezt akarom. veled.

Havily körülnézett.

− És hol akarod? Tán itt a kanapén?

Marcus elmosolyodott.

− Az az igazság, hogy ott akarom, ahová eljöttél hozzám minden éjjel. amikor mindketten azt hittük, az egész csak álom.

Havily mosolygott, de arca azért elpirult.

− Szóval az ágyadban.

− Igen, az ágyamban. El sem tudod képzelni, mennyire akartalak téged, és szeretném, ha tudnád, hogy nőt még soha nem hoztam ide, ebbe a házba. Számomra olyan volt ez a hely, mintegy. szentély.

Havily hozzáhajolt és megcsókolta Marcust.

Igen. tényleg szerette őt.