11. fejezet

Szökési sebesség

– Remek! – mondta dühödt kétségbeeséssel Bria. – És most mit fogunk csinálni?

Han megvakarta a fejét.

– Elpucolunk. Az A lista is megteszi. Bria, te hozod a hátizsákot. És tessék, vedd el ezt! – Előhúzta a tartalék sugárvetőt az övéből, és megmutatta a lánynak, hogyan kell használni. – Arra az esetre, ha utat kellene vágnunk magunknak.

– Ez csodálatos – kesergett Bria. – Minden terv szerint halad, mi? Aggodalomra semmi ok.

Han tehetetlenül vállat vont. Ezúttal vitathatatlanul ő tolta el a dolgot.

– Merre megyünk? – akarta tudni a gyakorlatias Muuurgh.

– A főpap ajtaján át vagy a folyosó felé?

Han fontolóra vette a dolgot, de mint a következő pillanatban kiderült, merőben feleslegesen: mindkét ajtó hangos robajjal kivágódott. Az egyik ajtókeretet – a lakosztály felőlit – a felháborodott Teroenza töltötte ki, a főbejárat dupla ajtaját pedig Zawal és egy egész osztagnyi őr

Han elkapta Bria karját, és berántotta a terebélyes jade-kút mögé. Muuurgh az egyik oszlop mögött keresett menedéket.

– Kapjátok el őket! – visította Zawal, és támadásba lendült antigravitációs szánján. Teroenza, fejét leszegve, öklelésre készen, dúvadként berontott a terembe.

Han elsütötte a fegyvert, Teroenza szerencséjére azonban kábító fokozatra volt állítva. A kékes gomolyag még csak le sem lassította a főpapot. Han szitkozódva átállította a sugárvetőt. Muuurgh eközben egy jól irányított lövéssel leterített egy sullusti őrt.

Han másodszorra is meghúzta a ravaszt, a lövedék azonban lepattant Zawal szánjáról, és telibe találta az ajtóhoz közeli tartópillért. Az oszlop megdőlt, de nem rogyott össze.

Muuurgh egy gyors szökkenéssel kitért Teroenza útjából, elkapta a főpap szarvát, és oldalra rántotta azt. A t’landa til kifarolt, és súlyos pörölyként kilendülő masszív hátsójával nekivágódott a középső oszlopnak.

Még a padló is beleremegett a találkozásba, és vakolat porzott alá a mennyezetről. Teroenza lába megcsúszott, s a főpap egy újabb robaj kíséretében elterült.

Han harmadik lövése végre célba talált: egy gamorrai felordított, és hanyatt vágódott az ajtóban. Bria megkerülte a kutat, és lőni akart, de az egyik őr gyorsabb volt nála. A lövedék lerobbantott egy darabot a kút széléből, rémült visszakozásra késztetve a lányt. A kár láttán Teroenza feltápászkodott, és fájdalmasan felordított.

Egy sugárnyaláb zizegett el Han mellett, megpörkölve a koréliai haját. Han oldalra vetette magát, és végiggurulva a padlón eleresztett két lövést Zawal szánjának az irányába. Sikerült eltalálnia a hajtóművet, a szerkezet azonban ahelyett, hogy a padlóra zökkent volna, begyorsult és kormányozhatatlanná vált.

Zawal mindent megpróbált, hogy újra uralma alá vonja, a szán azonban teljes sebességgel nekiszáguldott a szemközti falnak, majd lepattanva arról körbezúgott a falak mentén, letarolva mindent, ami az útjába került.

Az őrök egyike – egy rodiai, aki éppen azon ügyködött, hogy szitává lője Hant – nem vette észre a közelgő veszélyt. A szán kíméletlenül véres masszává passzírozta, aztán továbbrobogott, hogy egy vitrinen átcsörtetve porrá zúzza az őrjöngő Teroenza értékes vázagyűjteményét.

A hutt újból nekiütközött a falnak; az újabb lökéshullám a maradék vakolatot is lepucolta a mennyezetről. Han és Bria a por leple alatt megpróbált helyet változtatni – éppen jókor, mert a következő pillanatban a megbokrosodott szán belerohant a kútba, lehengerelve az egyik jade-nimfát.

Zawal rémülten felordított, az őrök pedig, bölcs előrelátással, egymást tapodva a kijáratok felé menekültek.

A szán, Zawal masszív tömegével a tetején, továbbrobogott, derékon kapva a középső pillért. Az oszlop fenyegető morgással megbicsaklott, majd minden teketória nélkül kettétört. A másik, az, amelyiknek Han a felét ellőtte, némi habozás után követte példáját.

A szán egy utolsó, fájdalmas nyögéssel leereszkedett a padlóra és elhallgatott.

Han az iszonyattól bénultan nézte, hogy a mennyezeten a pillanat törtrésze alatt pókhálószerűen repedések szaladnak szanaszét; aztán egy reccsenés, és a felső szint a nyakukba szakadt. Han ösztönösen elrántotta Briát egy alázúduló kőtömb útjából, és a szökőkút alá lökte.

Mázsás kődarabok zuhantak a rémülten üvöltöző Zawalra, szánja roncsaihoz szegezve a hutt vezért. A por mindent beterített, de a szemcsék, súlyuknál fogva, hamar leülepedtek. Han köhécselve feltérdelt Bria mellett, és Zawalt kereste a tekintetével, a hutt azonban, görcsösen csapkodó farkát leszámítva, ki sem látszott á romok alól.

Teroenza egy vaskos antik asztal alá húzódott, és viszonylag épen átvészelte az égszakadást. Amint a kőzápor elült, a főpap előkúszott a megviselt asztal alól, feltápászkodott, és folytatta azt, amit elkezdett – habzó szájjal, őrjöngve Han és Bria felé rontott.

Han célzott és elsütötte a fegyverét, s a jobb oldalát eltalálva a padlóra küldte a főpapot. Égett hús émelyítő szaga töltötte meg a levegőt. A folyosó felől egy őr válaszolt a lövésre; a szökőkút ezúttal is megvédte Hant, egy lepattanó szilánk azonban a koréliai nyakába fúródott. Han kirántotta, egy fájdalmas sóhajjal megállapította, hogy csúnyán véres, aztán gondosan célzott és viszonozta a lövést. Az utolsó őr is összerogyott.

– Gyerünk innen! – ragadta meg egyik kezével Briát, a másikkal a hátizsákot. – Gyere, Muuurgh, amíg még lehet!

Átbukdácsoltak a törmeléken és a halottakon, és megálltak a kétszárnyú ajtó előtt. Han óvatosan kidugta a fejét, majd

gyorsan vissza is kapta. Egy sugárvető lövedék kis híján elvitte fél fülét.

– Muuurgh, vidd Briát körbe! Számolj el ötvenig, aztán pattanj ki Teroenza ajtaján a folyosóra! Kereszttűz alá vesszük őket!

A togoriai jelezte, hogy megértette, és már rohant is Briával a romba döntött terem másik vége felé.

Han elszámolt magában tizenötig, aztán kidugta a kezét, és gyors egymásutánban leadott négy lövést. Munkája eredményeként valaki fájdalmasan felhördült a folyosón.

Eggyel kevesebb.

Han eltakarta az orrát az overall ujjával – a por köhögésre ingerelte –, és tovább számolt. Negyvenöt, negyvenhat, negyvenhét, negyvennyolc, negyvenkilenc… ötven!

Kigurult a folyosóra, és lőtt. Vörös sugárvető-lövedékek zizegtek el a lába mellett és ott, ahol egy pillanattal korábban még a feje volt, neki azonban sikerült leszednie egy újabb őrt, egy whiphidet. Ahogy megbeszélték, Muuurgh – és mögötte Bria – kiugrón a folyosóra, és hátulról leszedett két másik őrt.

Még kettő maradt, egy devaroni és gamorrai, de ezek se sokáig. Látva, hogy két tűz közé szorultak, nyakuk közé vették a lábukat, és átugorva a folyosó közepén heverő Hant, eltűntek, mielőtt még bajuk eshetett volna.

Han megkönnyebbülten felsóhajtott, és épp fel akart tápászkodni, amikor Muuurgh vad csatakiáltást hallatott, és ádázul küzdeni kezdett valakivel – de kivel? Han senkit nem látott rajta kívül!

Megőrültem?, tűnődött Han, de aztán megpillantotta a vöröses-narancssárgán izzó szempárt, a tűhegyes fogakat, és meghallotta a sziszegést. Muuurgh egy halvány pikkelyes lénnyel kelt birokra. Egy bőreváltóval!

Muuurgh vicsorogva a derekáig érő aar’aara vetette magát, és leteperte, maga alá gyűrte. A hüllő felvette a padló színét, de már ez sem segíthetett rajta. Muuurgh lecsapott a torkára, és átharapta azt. Narancssárgás-vöröses vér spriccelt a folyosó falaira.

Muuurgh elengedte az áldozatát, és elhátrált tőle. Az aar’aa fokozatosan visszanyerte eredeti szürkés-sárgásbarna színét. Bria döbbenten bámulta a halálában alakot öltő lényt.

– Majdnem elkapott – suttogta rekedten. – Ha nem lett volna itt Muuurgh…

– Hogy szúrtad ki, pajtás? – rakta el a sugárvetőjét Han. – Én semmit sem láttam!

– Én sem a szememmel, hanem az orrommal érzékeltem – felelte közönyösen Muuurgh. – Ragadozó vagyok, vagy már elfelejtetted?

– Kösz, pajtás. – Han magához ölelte Briát. – Adósod vagyok. De most jobb lesz, ha…

– Vigyázz! – kiáltotta Bria.

Han automatikusan lebukott; Bria kábító fokozatra állított sugárvetője eldördült, és mire Han megfordult, a támadó – Ganar Tos – már a földön hevert.

Han odament az öreg komornyikhoz, felkapta a sugárvetőjét, és az övébe tűzte. Bria lépett melléje.

– Folyton az jár a fejemben, hogyha nem tértél volna vissza idejében, ma este a felesége lennék – mondta a lány és beleborzongott a gondolatba. Han magához szorította.

– Örülök, hogy csak elkábítottad. Egy vén kujon, az már igaz, de hogyan is hibáztathatnám, amiért vonzódik hozzád?

Bria elmosolyodott.

– Nem szeretnék hozzámenni, de azért megölni sem akartam.

– Nos, immár neked is adósod vagyok – jegyezte meg vigyorogva Han.

– Nem – tiltakozott a lány – Most kvittek vagyunk. Ha te nem rántasz el, most én is a romok alatt hevernék, mint az a hutt.

– Igen… tartok tőle, hogy a jó öreg Zawal már nincs közöttünk – bólogatott Han. – És amitől még jobban tartok, az az, hogy a huttok engem fognak hibáztatni.

Hannák eszébe jutott Teroenza. A legokosabb az lett volna, ha visszamegy és végez vele, a gondolatot azonban, hogy egy

sebesült, kiszolgáltatott lényt kellene kivégeznie hidegvérrel, visszataszítónak találta.

– Tűnjünk innen! – ültette Muuurghnak, aki az aar’aa vérét nyalogatta fintorogva a mancsairól. – Majd ráérsz tisztálkodni, ha kint leszünk az űrben. Most inkább menjünk, és vegyük fel Mrrovt!

Az épületből kiérve láthatták, hogy a sensostimgyár még mindig kékes szikrákat lődöz az égbolt felé – amely azonban már nem volt fekete, és percről percre egyre világosodott.

– Ez nem lehet igaz! – morgolódott Han. – Mindjárt felkel a nap!

Végigrohantak az ösvényen, és csak a leszállópálya szélénél álltak meg. A pálya kihalt volt – az elterelő hadművelet tehát sikerült. Han odavezette a maroknyi csapatot a főpap hajójához, a ThJizmáiiioz, és beütötte a Bria által szolgáltatott kódot. A rendszer elfogadta a kombinációt, a lépcső leereszkedett.

A Talizmán valamivel nagyobb volt, mint az Ylesian Dream – könnycsepp alakú, fényűzően berendezett luxushajó, t’landa tilek számára méretezett utastérrel. A pilótafülkéjét azonban emberek számára alakították ki, és a fülkék közt akadt egy amit ellentétben a többivel – ahová a t’landa tilek által kedvelt függőágyszerű hálókat szerelték fel –, ággyal láttak el.

Han a másodpilóta helyére ültette Briát, Muuurghot pedig megkérte, hogy szíjazza be magát az utasok számára elhelyezett fekvőhelyek valamelyikébe.

Han még soha nem repült ezzel a hajóval: Teroenza annyira félt a kalózok támadásaitól, hogy úgy döntött, mindaddig nem száll fel vele, míg fel nem szerelték a fegyverzetet és a pajzsot.

A koréliai gyorsan megbarátkozott a kezelőfelülettel. A 7a-lizmámxak nem volt ugyan annyi fegyvere, mint a Dreamnek, de jachthoz képest immár erősen fel volt fegyverezve, és a passzív védelmi rendszer is elfogadhatónak tűnt.

– Ellenőrzés végrehajtva, a hajó felszállásra kész. Csatoljátok be magatokat… és hopp! – Han felemelte a hajót. A Talizmán’]6\ reagált; könnyen manőverezhető, bár kissé lassú hajónak ígérkezett.

– Irány Mrrovért! – kiáltotta izgatottan Muuurgh. – Igaz, Vykk?

– Igaz, pajtás – bólintott Han. – Még napkelte előtt oda kell érnünk. Pontosan hol gyülekeznek a Kiválasztottak?

– Az ígéretek Oltáránál – felelte Muuurgh.

– A megszegett ígéretek oltáránál – javította ki keserűséggel a hangjában Bria. – Szerintetek Teroenza túlélte?

– Annyira azért nem sebesítettem meg – nyugtatta meg Han. – Lefogadom, hogy már kezelésbe is vette a központ orvosdroidja. – A térképre sandított. – Ó, és el kell még mondanom nektek valamit.

– Mit? – kérdezte egyszerre Bria és Muuurgh.

– Az igazi nevem nem Vykk Draygo. Han Solónak hívnak. Nem bánnám, ha ezentúl Hannák szólítanátok.

– Han… – ízlelte meg a nevet Bria. – Miért nem árultad el nekem már korábban?

– Attól féltem, hogy véletlenül elszólod magad Teroenza vagy valamelyik bérence előtt. De most már semmi akadálya, hogy megtudd.

– A Vykk csak egy álnév?

– Igen. Pontosabban az egyik álnevem.

– Muuurghnak hozzá kell ehhez szoknia – morogta a togoriai. – Mennyire vagyunk a Kettes Kolóniától… Han?

– Szűk öt perc múlva ott leszünk.

– Hogy csináljuk? – kérdezte Bria. – Gondolom, ott is lesznek őrök.

– Fogalmam sincs – vont vállat Han. – De majd kitalálok valamit.

A továbbiakban a hajó irányítására összpontosított. Amint feltűnt az első épület, a fák magasságába ereszkedett a Talizmánnal, és észak-déli irányban átrepült a telep felett.

– Ugye azt mondtad, hogy az oltárnál gyülekeznek? – kérdezte a togoriaitól.

– Assszt.

– Akkor már csak az a kérdés, lesz-e elég helyünk végrehajtani azt, amire gondolok… – dünnyögte a terület topológiai

térképét tanulmányozva. A Kettes Kolónia a Hit hegyén túl helyezkedett el, a Keleti Kontinenst körülölelő, sekély Zoma Gawanga óceán északkeleti partján. – Azt hiszem, sikerülni fog, csak működjenek a hajó antigravitációs hajtóművei. Kétlem, hogy lesz elég helyünk a leszállásra, ezért valószínűleg lebegnünk kell majd az oltár felett. Muuurgh, menj hátra a középső zsiliphez, és nézd meg, van-e csörlő! A legtöbb hajón lenni szokott, a mentőfelszerelés részeként.

Muuurgh eltűnt. Han leírt egy kört a telep felett.

– Látom őket! – kiáltott fel izgatottan Bria, az alsó kamera által közvetített képre mutatva. – Már összegyűltek az oltár előtt.

– Helyes – bólintott rá szórakozottan Han. Muuurgh bújt elő.

– Megvan a kötél, és van hozzá egy heveder is.

– Jól van, pajtás. Most akkor elmondom, mit fogunk tenni. En szép lassan leereszkedem ezzel a teknővel az oltár fölé, aztán bekapcsolom az antigrav hajtóműveket. Mrrov nem tudhatja, hogy mi vagyunk azok, tehát meg kell mutatnod magad neki, igaz?

– Persssze.

– Belebújsz a hevederbe, s leereszkedsz, hogy Mrrov láthasson. Bria fogja kezelni a csörlőt. Rendben, Bria?

– Igen… Han – egyezett bele a lány

– Mindketten tartsátok nyitva a szemeteket! Készüljetek fel arra, hogy lőni fognak ránk! A hajó pajzsai megvédenek bennünket a kézifegyverek tüzétől, de ha kint leszel, Muuurgh, akkor ez rád már nem fog vonatkozni.

– Értem.

– Ha az őrök nagyon agresszívvé válnak, odapörkölök nekik a lézerágyúval – folytatta Han. – A fejük fölé fogok célozni – tette hozzá sietve, hogy megnyugtassa a lányt. – Nem fog bajuk esni, de ha van egy csepp eszük, megértik az üzenetet.

– Muuurgh készen áll, Han.

– Rendicsek. Akkor leereszkedünk.

Han az oltár előtti tér fölé irányította a Talizmánt.. Az alsó holokamerákra hagyatkozva manőverezett a hajóval, gondolatban azt kívánva, bárcsak több ideje lett volna hozzászokni a Talizmánhoz, hogy „érezze” mozdulatait.

A zarándokok értetlenül, egymásnak mutogatva bámulták az ereszkedő hajót, amely tíz-tizenöt méter magasságba érve hirtelen megállt, és lebegni kezdett.

Han néhány papot és egy falka őrt pillantott meg a zarándokok tömegén túl. El tudta képzelni, mennyire csodálkozhatnak a szentséghordozók azon, hogy a főpap hajója jött el a zarándokokért.

– Ennél alacsonyabbra nem tudok biztonságosan leereszkedni! – kiáltott hátra Han. – Mehetsz, Muuurgh!

A lézerágyú irányítógombján tartotta a mutatóujját, de csak a biztonság kedvéért – egyelőre nem akart fenyegetően fellépni. Épp időben nézett a kijelzőre ahhoz, hogy megpillantsa az aláereszkedő Muuurghot. A kamera nem közvetített hangot, de látni lehetett, hogy a togoriai Mrrov nevét kiabálja.

Az őrök mozgolódni kezdtek; egyelőre még bizonytalanok voltak, de érezni lehetett, hogy nyugtalanságuk pillanatról pillanatra nő. Egyikük – egy ember – átkönyökölte magát a tömegen, és elővéve a sugárvetőjét, felszólította Muuurghot, hogy azonosítsa magát, és magyarázza meg, mit művel.

– Bria! – kiáltott hátra Han. – Légy résen! Úgy néz ki… Két dolog is történt egyazon pillanatban: egy magas, csuhás

figura kitört a tömegből, és a himbálózó Muuurgh felé rohant, az őr pedig felemelte a fegyvert, és célba vette a togoriai férfit. Narancssárga csíkos, fehér bunda villant elő a csuha alól, ugyanakkor az őr tüzelt. Bria és Muuurgh sugárvetői gyors egymásutánban válaszoltak a tűzre.

Két másik őr is előkapta a fegyverét és lőtt. A zarándokok pánikba estek, és egymást – meg az őröket – taposva a fák közé menekültek.

Han, hálát adva a kalózoknak, akik miatt Teroenza felfegyverezte a hajót, leengedte a lézerágyút, és leadott egy figyelmeztető lövést.

A lézerágyú bevetésével sikerült eloszlatnia a többi őr aggályait is: most már mindenki Muuurghot és a hajót lőtte. A togoriai az oldalához kapott, és kétrét görnyedt a hevederben, a fegyverét azonban nem ejtette el. Egy másodperccel később Mrrov odaért, és felszökkent, szorosan átölelve párját.

Bria közben rendületlenül lőtt, és sikerült is leszednie egy gamorrait. A két togoriai lassan emelkedni kezdett. Mrrov kikapta a sugárvetőt Muuurgh erőtlen kezéből, és a párja válla felett rálőtt valakire. A célpont takarásban volt, így Han nem láthatta, hogy a togoriai nősténynek sikerült-e eltalálnia az illetőt.

A zarándokok ekkorra már az utolsó szálig elhagyták az oltár előtti teret, csak a papok és az őrök maradtak. Az utóbbiak egy részét magával sodorta a tömeg, de akik ott maradtak, és voltak még egypáran, folyamatosan tüzeltek. Han célba vette az ígéretek Oltárát a lézerágyúval, zárolta a célpontot, és tüzelt.

Az oltár hangos robaj kíséretében a levegőbe repült, szétrepülő kődarabjaival megkergetve a rémült papokat. A testes, négylábú t’landa tilek hatalmas tömegüket meghazudtoló mozgékonysággal szlalomoztak a száguldó kődarabok közt. Az őrök felszívódtak.

Csend telepedett a tájra. A másodpercek teltek, de odakint semmi nem mozdult. Itt-ott néhány széttaposott test hevert – zarándokok és őrök egyaránt.

Bria kiáltása törte meg a hátborzongató némaságot.

– Megvannak! Mehetünk!

Han bezárta a zsilipet, ellenőrizte, hogy a többi nyílás is megfelelően zár-e, aztán felemelte a hajót. Az oltár és környéke pillanatok alatt ponttá zsugorodva a mélybe veszett. Han kikapcsolta a holokamerákat, majd egybevetette az időjárási adatokat a legközelebbi szökési vektorokkal.

Ironikus módon vissza kellett kanyarodnia az Egyes Kolónia felé, hogy elérje a legkedvezőbb „kozmikus ablakot”. Mindjárt ott leszünk, gondolta növekvő izgatottsággal Han. Már majdnem szabadok vagyunk…

Muuurgh összepréselt szájjal felnyögött, ahogy a válla nekiütődött a zsilipkamra oldalfalának. Érezte Bria kezét a bundáján, aztán hallotta, hogy Mrrov Basic nyelven megszólal:

– Segíts kimászni! Majd én felhúzom.

Muuurgh ép kezével megmarkolta a hámot, és összehúzta magát, hogy Mrrov felmászhasson mellette a Talizmán fedélzetére. Oldalán a seb olyan rettenetesen égett, mintha egy éj-démon karmai tépték volna fel húsát. Már csak arra volt ereje, hogy lélegezzen és csendben maradjon. Vadász volt, és a vadászok tudják, hogyan kell csendben maradni.

A lövöldözés abbamaradt. Muuurgh kinyitotta a szemét, és mielőtt a két nő felhúzta volna a fedélzetre, még látta, hogy az ígéretek Oltára szétveti magát. Talán ez volt az a hangos robbanás, amit az előbb hallott. Akkor azt hitte, a fejéből származik a hang.

A sugárvető ütötte seb lüktetni kezdett. Muuurgh kábulat és ébrenlét határán lebegett, de akaratereje egyelőre még a többiek közt tartotta. A zsilipkamra belső ajtaja távoli döndüléssel bezárult mögötte.

– Megvannak! Mehetünk! – hallotta Bria hangját. Muuurgh elterült a padlón. Most, hogy végre lazíthatott,

valamivel jobban érezte magát.

– Van elsősegély-felszerelés a fedélzeten? – hallotta Mrrovt.

– Megnézem!

Az embernő elsietett, kettesben hagyva őket. Muuurgh résnyire nyitotta a szemét.

Mrrov észrevette ezt; a férfi fölé hajók, és arcához dörzsölte arcát, megízlelve a másik illatát.

– Vadászom – dorombolta a saját nyelvükön, gyengéden nyalogatva Muuurgh arcát. – Követted a nyomaimat, és rám találtál. Te vagy a legnagyszerűbb vadász, akit valaha is ismertem!

– Mrrov… – mondta erőtlenül Muuurgh.

– Csitt. Ne beszélj! A sebed elég súlyos, és ha azt akarod, hogy meggyógyuljon, kímélned kell magad. – Mrrov elhallgatott egy pillanatra. – Ó, Muuurgh! Amikor láttalak leereszkedni a hajóból, nem akartam elhinni, hogy te vagy az. Már azt hittem, örökre elvesztettelek… de te végre rájöttél, hogy itt vagyok!

– Végre, te tudtad, hogy itt vagyok? – Muuurgh elbizonytalanodott. – Ha tudtad, akkor miért nem…

Mrrov közelebb bújt hozzá, hogy elrejtse zavarát. Bajszaik rezegve egymáshoz simultak, gyönyörteli sóhajt csalva elő a férfiból, a fájdalom dacára.

– Nem voltam itt túl régóta, amikor rájöttem, hogy ez az egész egy nagy átverés. Az igazságot kerestem, de mindenhol csak hazugságot találtam. Tehát közöltem a papokkal, hogy el szeretnék menni. Ók válaszképpen megmutatták a fényképedet, Muuurgh! Azzal fenyegetőztek, hogy megölnek téged, ha szökni próbálok.

– És te maradtál? Ki kellett volna tépned a torkukat! – tiltakozott Muuurgh.

– Az életed árán? – Mrrov hatalmas, élénkzöld szeméből szomorúság sugárzott. – Soha, jövendőbeli párom. Nem mertem kockáztatni. Vártam, és reméltem, hogy egy napon mégis megtalálsz engem. És… ez a nap ma eljött.

Muuurgh egy aprót bólintott.

– Igen… köszönhetően Vykknek… vagyis Hannák. Bria rohant vissza a raktérbe.

– Megtaláltam!

Néhány perccel később, a kenőcsnek köszönhetően, Muuurgh fájdalma csillapodni kezdett. A togoriai nő Bria segítségével bekötözte Muuurgh oldalát.

– Csúnya heg fog maradni az oldaladon – jegyezte meg sajnálkozóan Bria.

– A togoriai vadászok büszkék a sebhelyeikre – tiltakozott Mrrov – Muuurgh meg fog gyógyulni, és lesz egy olyan sebhelye, amiért mindenki irigyelni fogja.

A hajó váratlanul megrázkódott.

– Han! – kiáltott előre Bria. – Mi volt ez?

– Valaki lő ránk! – ordított vissza Han. – Valaki jöjjön ide, és vegye kezelésbe a fegyverzetet! Muuurghra van szükségem!

Muuurgh megpróbált feltápászkodni.

– Nem – jelentette ki határozottan Mrrov. – Majd én. Különben is nálunk a nők rendelkeznek jobb műszaki érzékkel. Én mérnök vagyok. Bízzátok csak rám!

– Higgy neki, Bria! – mondta Muuurgh a lány kétkedő arckifejezését látva. – Muuurgh különben sem valami jó céllövő. Kérdezd csak meg pilótát… – mormogta, aztán hagyta, hogy a szemhéjára akaszkodó feketeség magába ölelje és alárántsa a mélybe.

Han a szomszédos ülésbe csusszanó togoriaira pillantott, és eltátotta a száját.

– De hiszen te nem is Muuurgh vagy!

– Mrrov vagyok – mutatkozott be a togoriai nő, és egy köny-nyed mozdulattal lelökte magáról a csuhát. Narancssárga csíkos, hófehér bundája lángolni látszott a felkelő nap fényében.

– Én fogom kezelni a fegyverzetet. Kérlek, ismertesd a hajó felszereltségét! Megnyugtatlak, sokkal jobban értek a tűzfegyverekhez, mint Muuurgh! A mi fajunk egyedei közül a nők azok, akik műszaki érzékkel vannak megáldva. – Hanra nézett, és a koréliai önkéntelenül megállapította, hogy vékony vonallá szűkült pupillái varázslatosan élénkzöld színűek. – Emellett Muuurgh megsebesült, és aligha lenne képes segíteni neked.

– Helyre fog jönni? – kérdezte aggódva Han.

– Kénytelen lesz. A togoriaiak erősek és szívósak. Bria… így hívják őt? – Han bólintott. – A te Briád mellette van.

– Rendicsek – egyezett bele Han. – Ezt a bébit nem szerelték fel túl sok fegyverrel, viszont van néhány rakétavetője és egy lézerágyúja. A kezelőszerveik éppen előtted helyezkednek el. A bal kezed felől a rakétavetőké, jobbra a lézerágyúé, a kettő között pedig a célzókészüléké.

– Értem. – Mrrov szemügyre vette a kezelőfelületet, majd bólintott. – Menni fog. Ki lőtt ránk?

– Épp ezt próbálom kideríteni – felelte szűkszavúan Han.

– Kétlem, hogy a papoknak lennének felszín levegő fegyvereik, de átkozott legyek, ha értem…

Han minden átmenet nélkül hahotázni kezdett, éppen akkor; amikor a Talizmán másodszorra is megrázkódott. Mrrov úgy nézett a még midig kuncogó Hanra, ahogy egy őrültre szokás.

– Minden rendben – közölte Han.

Mrrov a környező légtér adatait kijelző képernyőre mutatott. A képernyőn néhány, a szökési vektoruktól biztonságosan távol eső viharzónát lehetett látni, de volt még valami, ami már aggodalomra adhatott okot. Egy apró, könnycsepp alakú hajó került pillanatról pillanatra egyre közelebb a Talizmánhoz.

– Hogyhogy minden rendben? Valaki üldözőbe vett minket és lő ránk! Hamarosan beér minket!

– Ah… az csak a jó öreg Jalus Nebl az Ylesian Dream fedélzetén – legyintett Han. – A papok bizonyára megparancsolták neki, hogy jöjjön utánunk és lője szét a hátsónkat. – Megint kuncogott egy sort.

A Talizmán oldalra zökkent. Han ezen is csak nevetett.

Mrrov leplezetlen aggodalommal figyelte. Már azon tűnődött, vajon nem kapott-e a férfi ideg-összeroppanást a történtek hatására. Han vidáman Mrrovra vigyorgott.

– Nem érted, igaz?

– Nem – ismerte el Mrrov – Lennél szíves engem is beavatni?

– Hogyne. Jalus Nebl meg én barátok vagyunk. Ugyanúgy nem lőne le engem, ahogy én sem őt. Éppen ezért úgy sütögeti a lézerágyúját, hogy hajszálnyival mindig mellénk trafáljon. De már nem sokáig tart a színjáték. Hamarosan kikerülünk az atmoszférából, és öt perccel azután elhagyjuk a bolygó vonzásterét. Gond egy szál se, Mrrov Hidd el nekem!

Mrrov bajsza megrándult.

– Azt hiszem, kezdem érteni. A barátod, Jalus Nebl csak megjátssza, hogy le akar lőni minket?

– Pontosan – felelte vidáman Han. – Már majdnem kint vagyunk az atmoszférából, és ha Neblnek van egy csepp esze, velünk együtt ő is megpattan az Ylesiáról. Persze az is lehet, hogy inkább maradni fog és fizetésemelést kér Végtére is immár ő Teroenza egyeden pilótája.

Egy újabb majdnem találat rázta meg a Talizmán.

– Ez nagyon közel volt – motyogta Han, a rendszert ellenőrizve. – A kis vakarcs nagyon élvezkedik.

Az Ylesian Dream követte őket a sztratoszférába, majd onnan az ionoszféra vékony burkába is. Már csak az atmoszféra legvékonyabb rétege volt hátra: az exoszféra.

Han nekilátott előkészíteni a hajót a hipertéri ugráshoz.

– Egy járművet jeleznek a szenzorok – figyelmeztette Mrrov – Felettünk, a vektorunkban.

– Az csak az űrállomás. Az Egyes Kolónia felett kering -tette hozzá Han, fel sem nézve. – Ott rakják ki a zarándokokat, amikor a hajó behozza őket. Te is jártál ott.

– Nem, Han – mondta kétségbeesetten Mrrov. – Jól emlékszem az űrállomásra, de ez nem az. Ez nem űrállomás, hanem egy űrhajó!Méghozzá egy nagy űrhajó!

Han riadtan felnézett – és mérgében hat nyelven is elkáromkodta magát.

– Ez egy koréliai korvett! Mi a fenét keres itt?

Han lecsapott a kezelőpultra, hogy a sebességet növelve eltávolodjon a hatalmas hajótól. A szeme sarkából látta, hogy az Ylesian Dreamet jelölő folt az ellenkező irányba tér ki.

A Talizmán hirtelen megrándult, majd akadozva oldalra kezdett sodródni.

– Mi történt? – kérdezte Mrrov és a pilótafülkébe berontó Bria egyszerre.

Han bekapcsolta a segédhajtóművet. Az ylesiai jacht nekifeszült, de képtelen volt legyőzni a láthatatlan erőt.

– Nem! – kiákott fel a végsőkig kétségbeesetten Han. -Nem mehetünk vissza!

Az utasai a rémülettől elkerekedő szemekkel figyelték, hogy leállítja a túlhevült hajtóműveket.

Miközben Han ezt tette, egy hang robbant elő a kommunikátorból.

– Figyelem, Talizmánlegénysége! Itt NgynReeos kapitány beszél, a kesseli állomáshelyű, koréliai lobogó alatt repülő Helot’s Shackle korvett parancsnoka. Azt javaslom, kapcsol

ják ki a hajtóműveket! Önök egy vonósugár vonzásában vannak.

– Tüdőm! – ordította neki Han, bár be sem kapcsolta a kommunikátort.

Reeos kapitány kérlelhetetlenül folytatta:

– Azért fogtuk el önöket, mert a bolygó hatósága szerint engedély nélkül szálltak fel a Talizmánnal Ugyanezen hivatalnokok kérésére vissza fogjuk szállítani önöket az Ylesiára, hogy számot adjanak tettükről. Ne is próbáljanak ellenállni, mert sokszoros túlerőben vagyunk önökkel szemben!

Han gyűlölettel eltelve bámulta a karcsú korvettet és annak mind a tizenegy reaktorcsövét. A koréliai hajó legalább hússzor akkora volt, mint a Talizmán. Az alján jókora, utólag kialakított dokkzsilip tátongott.

– Ez egy monstrum – suttogta Bria. – Feléje húznak, Han.

– Semmit nem tehetek ellene, szivi – vont vállat Han. – Elkaptak minket. Nincs menekvés.

– Hányan lehetnek a fedélzetén? – kérdezte Mrrov, parázsló tekintettel méregetve a rabszolgaszállító hajót.

– Ha a sereg használja, akkor a teljes létszám százhatvanöt fő. Ez a korvett azonban át van alakítva. Egy dokkzsilipet alakítottak ki rajta, amely lehetővé teszi az űrben történő dokkolást. Ez nélkülözhetetlen, ha például egy űrállomásról akarják felvenni az árut… vagy a rabszolgákat. A legénysége negyven-ötven fő körül lehet.

– Még így is túl sok, hogy harcba bocsátkozzunk ellenük – állapította meg lemondóan Bria.

– Engem nem fognak harc nélkül elkapni – jelentette ki Han. Elővette a sugárvetőjét, és a két nőre nézett. – Ki ért egyet velem?

Bria szomorúan megingatta a fejét.

– Hárman negyven ellen? Han, beléd jóval több bátorság szorult, mint ész!

Han megint vállat vont, aztán egy dühös mozdulattal elrakta a fegyverét.

– Igazad van. De attól még nem kell örülnöm neki, hogy elkaptak.

Egy vékony hadaró hang vetett véget a vitának.

– Teljes gázt! Irány balra! Hét másodperc. Figyelj! – mondta sullusti nyelven.

– Mi a… – Han automatikusan visszakapcsolta a hajtóműveket, az utolsó csepp erőt is kipréselve a fő- és a segédhajtóművekből. A hajótest szinte összepréselődött a két ellentétes erő hatása alatt, de a mozgásban nem állt be változás. A Talizmánt már csak szűk kétszáz méter választotta el a korvett tátongó dokkzsilipjétől.

Han éles bal kanyarra programozta a navigációs rendszert, majd kezét a gombok felett tartva várt. A hajtóművek nyögtek és rázkódtak. Még néhány pillanat, és kiégnek. Ha az a kis…

Az Ylesian Dream tűnt fel előttük. Teljes sebességgel egyenesen a Talizmán felé száguldott, az utolsó pillanatban váltva irányt, hogy elhúzzon felettük. Han és a két nő ösztönösen lebukott, mintha ez bármit is segíthetett volna egy esetleges ütközésnél…

Jalus Nebl leírt egy félkört, és oldalra fordítva a hajót, hogy elférjen, a Talizmán és a Helot’s Shackle közé vágott.

Han rácsapott a kezelőpultra, és a Talizmán, vad pörgessél, akár egy megbolondított iránytű, beállt a megadott irányba, majd hála Neblnek, aki néhány értékes pillanatra megszakította a vonósugarat, kilőtt a koréliai korvett alól.

– Igen! – kiáltott fel örömittasan Han, és üdvözlésképpen hátraküldött két rakétát a Shackle irányába.

Nem hitte, hogy a két rakéta ekkorát fog tarolni. Az első lerombolta a nevetségesen erőtlen pajzsot, amely a függőleges vezérsíkot „védte”, a második pedig porrá zúzta ezt.

– Az idióták! – vihogott Han. – Azt hitték, a markukban vagyunk, és védtelenül hagyták magukat!

A korvett ennek ellenére még veszélyt jelenthetett rájuk, ezért nem lassított. Jalus Nebl sem. A szenzorok szerint a kis sullusti megelőzte őket, majd eltűnt a hipertérben.

– És most jövünk mi – vigyorgott Briára Han. – Ints búcsút a paradicsomnak, szivi!

Egy teátrális mozdulattal „kiugratta” a hajót a valós térből, aztán hátradőlt, hogy a csíkká szétfolyt csillagokban gyönyör-

– Irány haza! – suttogta a kimerültségtől erődén hangon. Bria rámosolygott, és megszorította a kezét. Mrrov hozzádörgölte a pofiját az arcához.

– Köszönöm – búgták mindketten.

Han még soha nem érezte magát ilyen jól.