4. fejezet

Muuurgh

Han rámeredt a gigantikus, fekete szőrrel borított teremtményre. A lecke alaposan fel volt adva. Teroenza szándéka félreérthetetlen volt – próbálj ellenszegülni, és Muuurgh darabokra szaggat. Ahogy elnézte a togoriait, egy percig sem kételkedett, hogy a lény képes lenne megtenni.

Megpróbálta összeszedni magát, és rámosolygott a togoriaira.

– Örülök, hogy megismertelek, Muuurgh – mondta. – Legalább lesz kivel beszélnem a hosszú repülések alatt.

– Igenn… – felelte a testőr; és közelebb lépett. Han szörnyülködve állapította meg, hogy a bestia mellkasáig sem ér. A lényben volt valami nagymacskaszerű vadság, meg is lepte Hant, hogy farka viszont nem volt. – Muuurgh szeret űrben utazni… – mondta a testőr a torz, sziszegő kiejtésével. Az arcát borító szőr fekete volt, ellentétben a fehér bajszával és mellszőrzetével. A szemei ragyogó kék színben csillogtak, smaragdzöld pupillákkal a közepükön. – Muuurgh ssszokat utazik… minél többet.

Hannák először kissé nehezére esett megérteni a togoriai beszédét, de aztán csak hozzászokott. Az ifjú koréliai eltöprengett, vajon milyen értelmes lehet a testőre. Meg kell még ismernem, döntötte el Han. Csak mert nem beszéli jól a Basicet, még nem biztos, hogy ostoba. De mi van, ha…

Elmosolyodott.

– Úgy gondoltuk, adunk egy napot a beilleszkedésre, Draygo pilóta – mondta Teroenza. – Keresd fel a Gazdasági Központban kijelölt szálláshelyedet! Muuurgh majd megmutatja, hol találod. Aztán azt szeretnénk, ha holnap megkezdenéd az

áruk és munkások szállítását a kolóniák között. Mikorra a legközelebbi fűszerszállítmány megérkezik az űrkikötőbe, már belejössz annyira, hogy azt is elhozd ide. Akkor pedig utasíthatom Jalus Neblet, a másik pilótánkat, hogy vegyen ki egy kis szabadságot. Túl sokat dolgozott mostanában.

Han bólintott. Találkoznom kell ezzel a Sullustival egy kis eszmecserére.

– Pompás. Szeretnék… szétnézni egy kicsit. Felmérném a terepviszonyokat.

Teroenza oldalra hajtotta vaskos fejét.

– Semmi akadálya, de magaddal kell vinned Muuurghot, és tartsd be a biztonsági előírásokat, amikor a gyárakban tartózkodsz!

– Természetesen – egyezett bele Han. Teroenza enyhén meghajolt.

– Ha megbocsátasz, egy hajónyi zarándokot várunk ma reggel az orbitális állomásunkról. Még rengeteg tennivalóm akad, hiszen én fogadom őket.

Han bólintott, és megpróbált nem arra gondolni, hogy mi is vár azokra a zarándokokra. Azt tudta, hogy a fűszerbányászat veszélyes, rendkívül megterhelő munka – nem csoda, hogy a bűnözőket gyakran ítélték a kesseli fűszerbányákban letöltendő kényszermunkára. Arról azonban semmit sem tudott, hogy mi lesz a fűszerrel, ha a felszínre kerül.

Nos, mindent el fog követni, hogy rájöjjön. Talán még annak is megtalálja a módját, hogy az egész helyzetet a maga javára fordítsa. Sosem lehet tudni… bátraké a szerencse. Han Solo azt vallotta, hogy a tudás hatalomhoz vezet – vagy jelen esetben gyorsabb szabaduláshoz…

Muuurgh elvezette Hant a dzsungelen keresztül egy nagy hipermodern épülethez.

– Gazdassszági Központ – mondta a testőr, és rámutatott az épületre.

Körbementek egy oldalbejárathoz, és végigmentek pár folyosón, míg el nem értek egy ajtóhoz.

– Pilóta, Muuurgh, itt alszik – mondta, majd kinyitotta az ajtót.

Bent apró lakrész fogadta Hant, egy háló, egy higiénés sarok és egy apró nappali. Örömmel tapasztalta, hogy Teroenza betartotta a szavát. A hálószoba egyik sarkában egy komplett gyakorló szimulátor állt. Muuurgh odalépett a hálószoba ajtajához, és körbemutatott karmos kezével.

– Pilótáé. Pilóták itt alszanak.

– De te hol fogsz aludni? – kérdezte Han.

A legkevésbé sem lepődött meg, amikor Muuurgh a nappali felé intett.

– Muuurgh itt.

Nagyszerű, gondolta Han. Ezek a papok még annyira sem bíznak meg bennem, mint amennyire én őbennük. Azzal, hogy Muuurgh köztem és az ajtó között alszik, igencsak össze kell szednem magam, ha éjjel ki akarok lopózni Remek.

– Innen nézve nem tűnik túl kényelmesnek – mondta Han a lehető legártatlanabb tekintettel. Magában azon morfondírozott, vajon Muuurgh szokott-e horkolni. – Nem kéne kémed egy saját szobát, hogy kényelmesebben alhass?

– Muuurgh akkor legkényelmessszebb, ha tartja szavát – mondta a togoriai. Han ránézett a macskaszerű teremtményre. Vajon tényleg gúny csillant azokban a zöldeskék, metszett szemekben? – Muuurgh szavát adta, hogy örökké megvédelmezi Draygo pilótát. Muuurghnak issz kényelmesssz.

Han bólintott.

– Értem.

Han észrevette a togoriai tokban hordott sugárvetőjét.

– Nekem is volt egy pisztolyom, amikor idekerültem, de nem tudom, most hol lehet – jegyezte meg. – Gondolom, szólnom kéne, ha vissza akarom kapni.

– Pilótának nem kell pisztoly – mondta Muuurgh, miközben megfeszített ujjainak végeiből előcsusszantak a mindeddig rejtve maradt karmok. – Főpap mondta, pilótának nem kell pisztoly

– De mi van, ha megtámad egy… vadállat? – mutatott Han az épületet körbevevő őserdő felé. – Minden bizonnyal hemzsegnek benne a ragadozók, amelyek biztos nem vetnének meg, már csak a változatosság kedvéért sem egy kis külvilági húst.

A hatalmas lény megrázta szőrös fejét.

– Ssszosem történik. Piótának van Muuurgh, Muuurghnak van pisztoly

– Ööö… ez igaz – felelte Han. Magában elraktározta, hogy később ne felejtsen el Teroenzától kérni valamiféle fegyvert. Csupasznak érezte magát nélküle, még akkor is, ha csupán néhány napig volt nála a pisztolya.

– Na, Muuurgh, indulunk a felfedezőútra? – kérdezte Han. – Amint látod, nincs túl sok poggyászom.

– Felfedezni mit? – kérdezett vissza a togoriai.

– Szeretnék ellátogatni a gyárakba – válaszolta Han. – És ezt a Gazdasági Központot is megismerném.

– Rendben – mondta a togoriai. – Gyere, pilóta!

– Közvetlenül mögötted – felelte Han, és így is tett. Bejárták a Gazdasági Központ folyosóit, megnézték az őrök

szálláshelyét, és bekukkantottak a papi szárnyba is. Amikor Han vethetett egy pillantást a Fegyverraktárra is, megállapította, hogy az ylesiai papok igencsak félhetnek a zarándokok lázadásától, mert a munkásokhoz képest nagy volt az őrök száma. A Fegyverraktár zsúfolásig volt tömve kemény rendfenntartó fegyverekkel – elektro bénítókkal, könnygázzal. Az őrök, akikkel találkoztak, a legkülönfélébb fajokból verbuválódtak. Az emberek mellett Han látott rodiaiakat, sullustiakat, tvtíi’lekeket és disznószerű gamorraiakat.

– Valamit nem értek – fordult oda Han Muuurghhoz, miközben éppen kikerültek egy „Belépni tilos” feliratokkal övezett részleget. – Az őrök állandóan itt alszanak? Miért nem közelebb a zarándokok szálláshelyéhez, ha a papok azt akarják, hogy a munkások ne okozzanak semmi galibát?

– Alvássszidő nem probléma – mondta a togoriai sajátosan törve a Basicet. – Miután zarándokok Megvilágosultak, alig tudnak járni, egyből mennek aludni. Zarándokok csak Megvilágosulás előtt mérgesek, haragszanak a főnökökre.

Ebben lehet valami, gondolta Han magában. Add meg a drogosnak a napi löketet, és másnapig ki van lőve.

– Aztán az őrjá…

A pilóta félbehagyta a mondatot, mert egy nagy szürke testet pillantott meg az elzárt terület egyik folyosóján tovasuhanni. Dermedten meresztgette a szemét.

– Hé… mi volt az? – motyogta. – Pont olyan, mint… – Most sem fejezte be a mondatot, mert az a valami befordult egy sarkon. Hirtelen ötlettől vezérelve nekiiramodott.

Muuurgh hasztalan próbált utánakapni, Han fürgébb volt a behemót lénynél. Végigrohant a „tiltott” folyosón, és egyfolytában fülelt, nem hall-e lábdobogást? Nem hallott.

Amikor odaért az elágazáshoz, befordult arra a folyosóra, ahol azt az elsuhanó valamit megpillantotta. Tágra nyílt szemmel bámult.

Hé, ez egy hutt! Mit keres itt egy hutt? Kétségtelenül egy hutt hatalmas, féregszerű testét látta egy repulzoros lebegőn távolodni.

Közben Muuurgh is utolérte, és megragadta a testét, akár egy vreltet, és durván a levegőbe emelte a koréliai testét. Han fájdalmasan felkiáltott, ahogy a togoriai egyik izmos karja alá kapta, és elkezdett visszafelé szaladni a folyosón, amíg el nem érték a Központ „nyilvános” részét.

Muuurgh talpra állította Hant, de egyik mancsát a koréliai tarkójára tette.

– Népem tanítja, mindenki hibázhat EGYSSSZER. Pilóta éppen mossszt tette meg. Még egy hiba, és Muuurgh meg kell, hogy fenyítsssze pilótát. Muuurgh szavát adta, ne felejtssszd el!

Han a vállán pihenő, fényes, pengeszerű karmokat nézte.

– J…JÓ – nyögte ki. – Megértettem, Muuurgh. Tüdőd… az emberek nagyon kíváncsiak.

– Kíváncsissszág nem egészségesssz dolog – morogta Muuurgh.

– Értem a célzást – felelte Han. – Pontosabban a célzásokat

Muuurgh rámeredt az éles, csillogó karmaira, aztán hátravetette éktelen pofáját, és halk, vonyítás szerű hangot hallatott. Han egy pillanatra megdermedt, de aztán rájött, hogy a lény egyszerűen felnevetett. Muuurghnak biztosan csak most esett le.

Han is megengedett magának egy halk kuncogást.

– Na, nem szerzünk inkább egy kis kaját magunknak, aztán meg irány a gyárak, cimbi! – mondta kedélyesen.

– Muuurgh mindig éhes – értett egyet a togoriai, és az előtér felé indult. – Mit jelent szó, „cimbi”?

– Ó, a cimbi az barát, haver, tudod. Valaki, akivel jól érzed magad – magyarázta Han.

– Igen… – bólintott a togoriai. – Pilóta „falkatársakra” gondol.

– Igen.

– Remek – mondta a testőr – Muuurghnak hiányoznak a falkatársak.

Hannák eszébe jutott, hogy Teroenza még korábban említette, hogy a népük a Nal Huttáról, a hutt anyabolygóról származik, de csak most döbbent rá, hogy ez azt jelenti, hogy az Ylesián is tartózkodnak huttok. Amikor megemlítette, Muuurgh beszámolt arról, hogy már több „valamin lebegő féregurat” látott.

Csak egyetlen oka lehet, ha a huttok itt vannak, gondolta Han. Ők az Ylesia igazi urai. Végtére is ők tartják kezükben a fűszercsempészetet…

kL ebéd finom volt, bár eléggé fantáziátlan, és Han szerint elbírt volna még egy kis „fűszerezést”. A szakács mindenesetre értette a dolgát. A kenyere pedig egyenesen pompásra sikeredett, gondolta, miközben egy szelet alderaani lenmagos kenyeret rágcsált. Hirtelen belemart a bűntudat, hogy már majdnem egy napja nem gondolt Dewlannára. El is szégyellte magát, de aztán eszébe jutott, hogy Dewlanna nem örülne, ha fancsali képpel állandóan őt siratná. A vuki mindig is élvezte az életet, és tőle sem várna el mást, csak azért, mert meghalt…

Aztán kizökkent az álmodozásból, és észrevette, hogy Muuurgh kíváncsian bámulja őt.

– Pilóta agya nagyon mássszhol jár – intett a togoriai a frissen leszopogatott csonttal. Egy-két apró húscafatot leszámítva alaposan letakarította, gondolta Han. Persze minden morzsára szüksége van, hiszen nem kevés nyers hús árán lehet csak egy ekkora testet formában tartani.

– Igen – sóhajtott fel Han. – Valaki, aki a lehető legtávolabb van tőlem.

– Pilótának kedvesssze van? Han megrázta a fejét.

– Na jó, volt egy-két lány az életemben – ismerte be –, de semmi különös. Nem, arra a lényre gondoltam, aki tulajdonképpen felnevelt.

Muuurgh kortyolt egy nagyot valami ismeretlen, habos folyadékot tartalmazó korsóból.

– Emberek mássszképp nevelik kicsiket, mint togoriaiak -mondta.

– Tényleg? Mesélj a világodról!

Muuurgh belekezdett a togoriai élet ismertetésébe, ahol a hímek és nőstények, bár egyenrangúak voltak, mégis külön társadalmat alkottak. A hímek nomád, vadászó közösségben éltek, és mosgoth nevű, hatalmas, megszelídített repülő hüllőiken szárnyaltak a síkságok felett. Falkákban vadásztak.

A nőstények ezzel szemben háziállatokat tartottak eleség gyanánt, így ők sosem vadásztak. Városokban és falvakban éltek, és ők fejlesztették a bolygó technológiáját is.

– De ha a néped nem él együtt, akkor hogyan… – Han valamilyen udvarias kifejezést keresett – ööö… kerültök közel egymáshoz, hogy… szaporodjatok?

– Minden évben egyszer várossszba utazunk, hogy társsszunkkal legyünk – mondta Muuurgh. – Mássszkor sokat gondolunk társunkra. Togoriai érzelmes nép, igaz szerelemre képesssz – tette hozzá őszintén. – Különössszen hímek. Igaz szerelemért van itt most Muuurgh. Népem hímjei ritkán hagyják el bolygónkat, nem tudta ezt pilóta?