A MAGÁNY CSÉSZEALJA
Szomorú szívvel üdvözöljük Theodore Sturgeont újra e lapokon, hisz alig néhány héttel e bevezető sorok írása előtt hunyt el. Bár az utóbbi tizenöt évben jórészt hallgatott, munkássága sokat segített a műfaj elfogadtatásában, és bizonnyal túléli magát a szerzőt. Hiányozni fogsz nekünk, Ted.
Theodore Sturgeon pályája során kevés regényt írt, de az 1953-ban kiadott More Than Human (Több, mint emberi) című alkotása a műfaj egyik legeredetibb műve. Egyébként a Galaxyban 1952-ben megjelent kisregényének, a Baby is three (Bébi három) című írásának kibővített változata, s a testalt-pszichológia tanulmányozásán, valamint parapszichológiai elmélkedéseken alapul. Arról szól, hogy gyerekek egy "összeláncolt" csoportja megteremti egy új emberiség, a "homo gestalt" kezdetét.
Az 1953-as esztendő Ted Sturgeon legtermékenyebb időszakai közé tartozott; ekkor írta a kötetünkben megjelenő két novella közül az elsőt, A magány csészealját.
- MHG
Ismét egy hangulati darab. Ted nagy mestere volt ennek, s ha megszállta az ihlet, valóságos költészet volt, amit írt. Ez persze kockázattal is jár: ha az ember elvéti, könnyen lehet, hogy az egészből szörnyű zárzavar keletkezik. Nekem, személy szerint, soha nem volt merszem vagy talán tehetségem, hogy megpróbálkozzam vele, ezért inkább a jól bevált prózát - s nem többet - tűztem célul magam elé.
Szépprózával a céltábla közepébe - kellős közepébe - találni nem könnyű; talán ez magyarázza azt, hogy Tednek voltak terméketlen időszakai, hisz ha valaki nem tud Robin Hoodként célba találni, kevesebbel pedig nem éri be, jobb, ha íját egy időre a szögre akasztja.
Ez lehet a ludas abban, hogy Ted olyan kevés regényt írt. Nehéz egy hangulat varázsát több száz oldalon keresztül megőrizni, és Ted nem ismerte a kompromisszumot.
Végül pedig ismerjük be, hírnevet, sikert és pénzt a regények hoznak. A novelláskötetek hűvösebb fogadtatásra találnak a szerkesztőségekben; megjelentetésük nem olyan jó üzlet, és nem döngenek tőlük oly gyakran a szerzői jogvédő iroda kapui. Így aztán Ted soha nem tett szert olyan hírnévre, sikerre és pénzre, mint amilyet megérdemelt volna. A könyvértő közönség azonban jól ismerte, s ezzel, úgy vélem, ő is tisztában volt.
- IA