46

AZNAP ESTE lett végleges, hogy Tyrus és Elantra eljegyzi egymást. Ezt onnan tudtam meg, hogy Elantra egyik szolgálója levelet hozott nekem.

Az üzenetben a Pasus arra kért, hogy hajnalban menjek a kúriájához, és végezzem el rajta a felszentelés ceremóniáját.

– Felszentelési ceremónia?! – értetlenkedtem a lapra meredve.

Donia kitépte a kezemből, és elolvasta a levelet.

– A felszentelés az eljegyzési rituálé része. Általában egy közeli barátot kérnek fel erre a szertartásra, és közvetlenül az eljegyzés bejelentése előtt kell elvégezni. Anyám megtanított rá, hogyan kell csinálni, de nagyon bonyolult. Túl bonyolult ahhoz, hogy elmagyarázzam.

– Akkor visszautasítom.

– Ne! – elsápadt. – Borzasztó nagy sértés lenne, Nemezis!

– Annak szánom – morogtam. – Gyűlölöm Elantrát, és te is.

– Nem, tényleg nem utasíthatod vissza. Ez egy szent rítus. És nem üzenhetsz most háborút a családjának sem, nincs itt az ideje.

Valóban nem hiányzott, hogy összetűzésbe keveredjek a Pasusokkal e zavaros időkben.

– Rendben, akkor nem utasítom vissza, de akkor sem értem, mit akar velem. Nem vagyok a barátja. Miért engem kér?

– Talán hogy eldicsekedjen az eljegyzésével – vetette fel Donia. – Na, figyelj, kitaláltam: együtt megyünk. Nem lehet kifogása az ellen, hogy magaddal hozd az etikettmarsallodat. Majd én súgok, hogy mit csinálj.

A hajnal errefelé reggel hat órát jelentett, amikor is Donia kidörzsölte az álmot a szeméből, és sietve elindultunk Elantra kúriájához.

Kitárták előttünk az ajtókat, és mi besétáltunk a rezidenciára. A szolgálók Elantra hálószobájába vezettek. A némber alvást színlelt.

– Ébredj! – mordultam rá. – Essünk túl rajta!

Elantra felült, és a fekete fürtjei aláhullottak a vállára. Sértődötten nézett.

– Ennek nem ez a módja!

Elöntött a pulykaméreg. Előcibáltam a selyem zsebkendőt, erre Elantra várakozón lehunyta a szemét. Donia elmagyarázta nekem a rituálé első lépéseit. Ez még elég jól meg is maradt.

Tehát az ágy mellett találnom kellett egy tál napszentelt vizet. A kendőt a vízbe mártottam, majd megtöröltem vele Elantra egyik, aztán másik csukott szemét.

– Máris jobb – fordult ki az ágyból a vipera.

Donia az ajtóban állt meg, és hangtalanul tátogva adta tudtomra, mit kell mondanom.

– Gratulálok, Grandée Pasus, ehhez a dicsőséges naphoz, amikor hivatalosan is odaígéred kezed életed párjának.

Elantra hol rám, hol Doniára kapta a tekintetét.

– Ugye, csak vicc, hogy szükséged van az etikettmarsallodra ahhoz, hogy elvégezz egy sima felszentelést?

Tehát kiszúrta.

– Bocsáss meg, Grandée Pasus – rebegtettem a pilláimat. – Azt hittem, elég lesz csak akkor felkészülnöm a rituáléra, ha majd egy barátom házasodik – jól megnyomtam a szót.

Elantra önelégülten vigyorgott, és kikászálódott az ágyból. Felnyújtott karral megállt, és szendén pislogott felém.

– Vedd le a ruhám! – Az egyik gombot letéptem, ahogy lehúztam róla a selyem hálófelsőt. – Hogy miért éppen téged kértelek meg, Grandée Impyrean, annak pedig nyilvánvalónak kellene lennie.

– Nekem aztán nem az! – durrogtam.

Donia intett, hogy vezessem ki Elantrát a kúria solariumába. Egy hatalmas árnyékoló takarta el a napot. Elantra elé állt, és várt.

Odamentem, és lassan felhúztam a redőnyt. Ennél közelebb itt nem igazán lehetett kerülni ahhoz, hogy napfelkeltét imitáljunk, amely pedig azt volt hivatott jelképezni, hogy ma hajnaltól a Tyrusszal közös jövő elkezdődik, és Elantra életében új nap ébred a horizonton.

– Mától a successor primus és én egy pár leszünk – jelentette ki Elantra, miközben úgy hajolt, hogy fekete haja a hátára essen. – Azért akartam, hogy te végezd el a felszentelést, hogy egyszer és mindenkorra tisztázhassuk a dolgokat. Csináld meg a hátamat!

Az odakészített olajok felé nyúltam, és elvettem az egyiket.

– Milyen értelemben?

– Ne azt! – sipította Elantra, amikor meglátta, mit választottam. – Az a tiéd. A sötétebbik az enyém.

Elvettem hát a sötét tégelyt, és próbáltam felidézni, milyen rajzolatot is mutatott nekem Sidonia, amit most fel kellene kennem a hátára. Az ábra olyan volt, mint egy nap, amelyet koncentrikus körök öveznek. Elantra nyugodtan állt a tükör előtt, amíg felvázoltam a bőrére a mintázatot. Ha elakadtam, Donia mindig mellém lépett, és a csuklóm irányításával kisegített a bajból.

– Tyrus tanácsolta, hogy válasszalak téged – jegyezte meg Elantra foghegyről.

A kezem megdermedt kenegetés közben. Ez igencsak meghökkentett.

– Valóban?

Doniára sandítottam, aki szintén felhúzta a szemöldökét.

– Igen. Felteszem, féltékennyé akar téged tenni. – Elantra baljóslatban mosolygott. – Ez arról árulkodik, hogy még mindig érez irántad valamit, még ha mást is mond. Jóleső érzés ez neked?

Minek kérné Tyrus Elantrát, hogy meghívjon a rituáléra? Mindig megfontoltan cselekszik, bizonyára ennek is megvan az oka. Talán a nagyanyjának akar jelezni, hogy attól függetlenül, hogy belekényszeríti a frigybe Elantrával, én mindig fontos maradok neki? Biztos csak Cygnára koncentrált, és nemigen törődött azzal, hogy maga Elantra miként fogadja majd a kérését. Habár ez a gondatlanság nem vallana rá.

– Persze hogy jólesik – válaszolt Elantra a saját kérdésére. – Bárkinek jólesne.

– Engem ez őszintén nem érdekel. – Visszatértem a kenegetéshez.

– Már korábban is sejtettem, hogy még mindig téged szeret, és engem pusztán kényszerből választott, de azért nem volt kellemes erről bizonyosságot is szerezni – vallotta be Elantra a tükörképemre szegezett szemekkel. – Azt hiszem, csak Grandée Cygna kedvéért csinálja. De elfogadom a tettetett szerelmét, ha ez az ár, hogy császárné legyek.

A kezem újra megállt, a szívem ugrott egyet a helyén.

– Ez… felségsértés.

Ki kellett mondanom. A császár haláláról beszélni felségárulásnak minősült, és Elantra nem volt a barátom.

Elantra lenéző pillantást vetett rám a válla felett, majd mosolyra húzta a száját.

– Ne add a naivat! Velem Grandée Cygna támogatását akarja elnyerni, és meg akarja ölni a császárt. A mérget is láttam, amit használni szeretne, elég egyszerű toxin. Egy észrevétlen érintés, és már be is szívódott szegény kis Randevald bőrébe, aztán néhány perc, és már vége is.

Megfagytam. Ezt csak kényszerrel húzhatta ki Tyrusból. Ha Elantra visszakozna a házasságtól, az Cygnát arra sarkallhatja, hogy megint Randevaldot pártolja Tyrusszal szemben. Arra következtettem tehát, hogy vélhetően azért osztotta meg ezt az információt Elantrával, hogy ezáltal győzze meg a házasság fényes kilátásairól. De nem örültem, hogy így tett. Elantra mindnyájunkat elárulhat.

Ám talán nem árul el minket, ha azt reméli, hogy Tyrus oldalán császárné lehet. Azonban most, hogy kitalálta, Tyrus engem szeret, nem őt, ha a successor primus trónra lép, Elantra felkészülten fogja várni, mikor támad ellene. Nagyon körültekintően kell majd eljárnunk.

– Miért vagyok itt, Elantra? – vontam kérdőre. – Nem volt kötelező rábólintanod Tyrus kérésére.

Nem válaszolt. Feltartotta a karját, hogy adjam rá a felsőjét. Aztán megperdült csak úgy, mezítlábasan, és elhelyezkedett egy hatalmas párnán a napfényes ablak alatt.

– Etikettmarsall, hozd ide Von Impyrean szenátor olaját! Most az ő felkenése következik.

Donia kiválasztotta a világosabb olajas tégelyt, amelyből meg kellett kennem a vállam és a mellkasom, mielőtt a paphoz vezetem Elantrát. Most sem tudtam, miket kell rajzolnom. Donia szólalt meg a megmentésemre:

– Fürge kezem van, ugye felkenhetem az úrnőm? Gyorsabb lenne.

Elantra egyre csak engem nézett.

– Az úrnőd megoldja maga. Add neki az üveget, aztán hagyj magunkra!

Donia ekkor Elantrára pazarolta élete legbájosabb mosolyát, míg én azon tűnődtem, hogyan érezne ez a kígyó, ha tudná, hogy a valódi riválisa éppen ez az apró, gyámoltalan lány mellettem.

– Kérem, Grandée Pasus, nagyon szeretném én elvégezni a felkenést Grandée Impyreanen. Voltaképpen ragaszkodom hozzá.

Elantra tekintete mérgesen lobbant fel.

– Hogy merészelsz makacskodni nekem! Nem tudod tán a helyedet? – aztán az arca meglágyult, és az orcáján halványodni kezdett a harag pírja. Oldalra döntötte a fejét, és szinte nevetve mondta. – Semmi gond. Mivel annyira ragaszkodsz hozzá, beolajozhatod az úrnődet.

Megszabadultam a tunikámtól, és vártam, hogy Donia az olajba mártsa az ujjait, és megkenje vele a vállamat. Elantra figyelte, hogyan dolgoznak Donia ujjai a bőrömön.

– Az igazat megvallva – szólaltam meg – nagy meggondolatlanság volt elárulni nekem Tyrus terveit. Elvégre én vagyok a bosszúszomjas volt szerető, aki alig várja, hogy elárulja a titkaitokat a császárnak.

Elantra gonoszan mosolygott.

– Jaj, hát én attól nem tartok, hogy te bármit is elmondanál bárkinek.

Az olajtartó szilánkokra tört a padlón, és Donia vérfagyasztó sikítást hallatott. Hátraperdültem, és tágra nyílt, iszonyodó szemekkel találkoztam. Donia felemelte olajtól csillogó, reszkető kezeit, és megláttam, hogy ahol csak hozzáért az olaj, a húsa sebes iramban szürkült el. A vállamat ugyanekkor kezdte el csípni az anyag, és már tudtam, hogy Elantra miért hívott ma ide, és miért mert olyan nyíltan beszélni előttem – az olajban méreg volt.

Elantra nem akarta, hogy élve hagyjam el a helyet.