24.

A HÁROM KECSKE

Pascual testvér megalkuvón hajtotta le a fejét a házfőnök szigorú tekintete előtt, és meg se mert mukkanni. Béni barát alázatosan megfogta a gereblyét, és hordani kezdte a trágyát az istállóból, ahol kb. egyméteres volt a szutyok. Néha az ablakhoz kellett mennie lélegzetet venni, mert a trágya illata egészen más, mint a liliomillat. Ha már levegőt vett, hamar lezárta az orrát egy ruhacsipesszel, és olyan sebesen dolgozott, hogy azt sem vette észre, hogy egy tehén a sarokban fekszik, és véletlenül úgy megtalálta bökni, ahogyan még senki meg nem bökte! A tehén elbőgte magát, aztán vérig sértve felállt, és egyetlen ökleléssel kihajította az ablakon Pascual testvért, aki takarmányt rakosgatott a jászlakban. A kiabálásra összeszaladtak a szerzetesek, és sebesen a betegszobába vitték szegény Pascualt, ahol Hubert testvér bevarrta a hasadást, ami az ülepén díszelgett.

Béni barát jól megszidta a tehenet, aztán lelkiismeret-furdalástól telve elkezdett egy kövér, szelíd tehenet fejni. Miközben fejte, Pascual testvérért imádkozott, amíg észre nem vette, hogy a vödröt fordítva tette a tehén alá, szájjal lefelé, és az egész tej szétfolyott a földön.

Legszívesebben a tehén fejére rakta volna a vödröt, de megalkuvón egy másik tehénhez ment. Ez tarka volt, és még kövérebb, mint az előző. Nagy figyelemmel tette alá a vödröt, és borzasztóan vigyázott, hogy egyetlen csepp tej se menjen kárba. Csakhogy amikor végzett, nem lehet tudni, miért, a marha beleugrott a vödörbe, és az a mennyezetig repült.

Béni barát, angyali türelemmel, ismét vette a vödröt, és a harmadik tehenet kezdte el fejni. Ez sovány, fekete-fehér foltos volt, elég barátságtalan arccal. Béni testvér a farkára lépett, hogy ne mozogjon, és sikerült az állat böffentései ellenére egészen kifejni a tejet.

Már az ajtó felé ment a tele vödörrel, amikor a tehén rosszindulatúan úgy fejbe suhintotta a farkával, hogy majdnem belevakult. A meglepett Béni barát elvesztette az egyensúlyát, elengedte a tejes vödröt, és három bukfenc után elterült a földön. Ezután kirázta megfehéredett köntösét, és rosszkedvűen elhatározta, hogy inkább megfeji azt a három kecskét, amely a diófához kötözve legelészett, semhogy tej nélkül menjen vissza. A kecskék ránéztek a nagy gőgös szemeikkel, és gyanítva, hogy mi jár a fejében, eltépték a köteleket, és lehajtott fejjel nekimentek.

Béni barát ijedtében messzire dobta a vödröt, felhúzta a csuháját, és futni kezdett a kolostor felé. A szerzetesek imádkozva közeledtek éppen, mert Mindenszentek ünnepe volt, de a vadul száguldó kecskék láttán hirtelen mind megfordult, és visszafelé rohant. Aki legkevésbé futott, az a tehén öklelése miatt érzékeny ülepű szegény Pascual testvér volt, akit most az első kecske mindjárt utol is ért, és egy útszéli bokorba lökött.

Olegario testvér öregesen felpattant egy hordó tetejére, de a második kecske utánamászott, úgyhogy a barát kénytelen volt egy ugrással a kapu feletti gerendát elkapni, és ott meglapulni. A többiek egymáson átgázolva futottak be a kolostorba. A százkilós Sisebuto testvér beleszorult az ajtóba, és külön öröm volt, hogy a harmadik kecske, aki már messziről nekirugaszkodott, akkorát öklelt belé, hogy úgy kirepült szorult helyzetéből, mintha ágyú lőtte volna ki, és meg sem állt az előcsarnok túlsó faláig.

Szent Ferenc szobra csak úgy hüledezett, amikor az első szerzetes berohanását látta: az kinyitotta az ajtót, becsukta, keresztet vetett, letérdelt, felállt, és a torony lépcsőjén eltűnt. Mindez ördögi gyorsasággal történt, és már ott is volt a következő szerzetes; kinyitotta az ajtót, becsukta az ajtót, keresztet vetett, letérdelt, felállt, és a torony lépcsőjénél nyoma veszett. A harmadik ugyanígy. A negyedik is jött, kinyitotta az ajtót, de nem csukta be, keresztet vetett, letérdelt, felállt, a toronylépcsőn eltűnt; Az ötödik nem nyitott ajtót, mert már nyitva volt, be sem csukta, keresztet vetett, nem térdelt le, fel sem kelt, hanem még villámsebesebben eltűnt a toronylépcsőn.

Szent Ferenc már bandzsított ennyi nyitástól, csukástól, térdeléstől, felkeléstől, mert az első öt szerzetes után még tíz következett, aki mindezt végigcsinálta, és azután úgy eltűnt a toronyban, mintha csak az ördög kergette volna. Végül jött három kecske, és a legrövidebb úton fújtattak Minimum testvér nyomában, aki gyorsabban pördült a csigalépcsőn felfelé, mint egy búgócsiga.

"Ez már olyan, akár egy körmenet!" – ámult Szent Ferenc.

Végül is megszánta szerzeteseit (aggódott is, hogy az egész torony össze talál dőlni ennyi futko– sástól), hát kedvesen magához hívta a kecskéket, és ezek szelíden és bűnbánattal odafeküdtek a lábához.