11.

KÍSÉRTETEK A KOLOSTORBAN!

Na és a szerzetesek... micsoda komoly ábrázattal léptek az ebédlőbe azon a reggelen! Bizonyára a csacsi miatt voltak szomorúak. Ekkor megjelent Béni barát. A szerzetesek hangosan zörögtek a kanalaikkal: pam-pam-pam, hogy ne lehessen hallani a lelkiismeretük szűjának percegését. Pedig az jó hangosan fúrdogált tovább: prec-prec-prec... Amikor Béni barát átadta a 30 ezüstpénzt a házfőnöknek, torkukon akadt a lencsefőzelék. Az egész ebédlőt lágy, édes virágillat töltötte be, amitől néhány szerzetes még meg is szédült.

– Milyen jó virágillata van a lencsének! – csodálkoztak.

– Ez Béni testvér pénzének az illata.

Béni asztalhoz ült, de meg sem kóstolta a lencsefőzeléket. Amikor a szerzetesek a templomba mentek, fogta a tányért, és rohant a csűrbe. A csacsi vidáman nézett rá, és elégedetten bekebelezte az egész főzeléket. Utána Béni halkan, lassan bevitte a kolostorba, mert látta, hogy Baldomero testvér nincs a kapuban.

"Hová tudnám eldugni?" – törte a fejét a folyosón baktatva, mígnem az az ötlete támadt, hogy bedugja az ágyába.

Éjjel, amikor mindenki aludt, a szamár elkezdett iázni meg rugdalózni, felrúgva egy széket meg a mosdót.

– Hallgass, légy szíves, még meghallanak!

Béni gyorsan lepedőt dobott a szamárra, és kivonszolta a cellából. A barátok lopva kidugták a fejüket az ajtókon, de mindjárt vissza is bújtak az ágy alá – égnek álló hajjal. Másnap Minimum testvér ijedten mesélte:

– Kísértetet láttam az éjjel!

– Én is! Mi is! Micsoda borzalom!

A szerzetesek kézen fogva mentek le a lépcsőkön, és még énekeltek is, hogy valahogy leküzdjék a félelmet. Délben az agg Olegario testvér íráshoz fogott a könyvtárszobában. A szamár váratlanul kidugta a fejét egy szekrény mögül, amitől szegény Olegario úgy megijedt, hogy eldobva tollát, és kirúgva maga alól a székét, üvöltve rohant a folyosón végig. Béni barát gyorsan átvitte a csacsit a szénraktárba. Amíg Ferke testvér ebédhez hívta a szerzeteseket, a szamár előjött, és megette az összes káposztát a tányérokról.

– És hol van az ebéd?

– Pár perccel ezelőtt ide raktam!

– Hátha a szellemek voltak? – szólt közbe Minimum barát.

– Szellemek nincsenek! – zárta le a vitát a házfőnök.

– Hát pedig az én falumban egy este jól megverték az őrt...

– Az én falumban meg félreverték egyszer a harangot...

Ebben a percben szólni kezdett a csengettyű a toronyban. A szerzetesek ijedten néztek össze.

– A csengettyű magától szólalt meg! – kiáltották fel. Béni barát a toronyba rejtette ugyanis a szamarat, az meg azzal szórakozott, hogy a fogaival rángatta a csengő madzagját.

"Hová tudnám eldugni?" – töprengett kétségbeesetten Béni, miközben feljebb vonszolta a lépcsőn.

A szerzetesek gyorsan közeledtek, és Béni barát hamar az orgona mögé tuszkolta a szegény szamarat. Délután jött az orgonista Bautista testvér, megindította a fújtatót, és játszani kezdett. Mivel a csacsi konyított valamit a zenéhez, mert valaha trombitálgatott a kintornás cigányokkal, fellelkesedett ennyi cső láttán, és régi, kedves trombitájára emlékezve belefújt a legvastagabba. Bauuuua! Bautista testvér felugrott, kiáltani akart, de torkán akadt a hang, és égnek álló hajjal szinte sóbálvánnyá változott. A kiabálásra mind odarohantak a szerzetesek, méghozzá seprűvel. Szép lassan bekukkantottak az orgona mögé, és halkan súgták egymásnak:

– Milyen furcsa kísértet ez! Ekkora fülekkel!

– És farka is van, meg szőre!

– Meg négy lába is!

– Persze! Mivelhogy szamár őkelme – mondta Minimum egyszerűen.

– Szamár?

– Igen. A Béni barát szamara. Amit a múltkor hozott. – De hiszen az fekete volt, meg beteg is.

– Hát most meg fehér, és remek egészségnek örvend!

– Annak fogai sem voltak!

– Biz most vannak, méghozzá jó hosszúak!

– Érthetetlen!

– Én sem értem, az biztos! – fejezte be Minimum testvér.

A szerzetesek nagyon haragudtak megint, és megkeresték Béni testvért. Ezer kérdést szögeztek neki, de ő csak azt hajtogatta, hogy:

– Nem mondhatok semmit.

Akkor a szerzetesek kissé szomorúan azt a büntetést szabták ki rá, hogy nyolc napig a kolostoron kívül kéregessen, és csak utána szabad visszajönnie. Béni barát szomorúan ült fel a csacsijára, és útnak indult. Mivel azonban az emberek látták rajta, hogy milyen jó, és mennyire egyszerű, ártatlan lélek, szívesen adtak neki alamizsnát is meg helyet is a pajtákban. Így aztán már a gyűrű visszaváltására is tudott pénzt gyűjteni.