21.

A HEGY DINNYÉI

Nicanor atya, a házfőnök bezzeg nem elégedett meg olyan könnyen, mint Szent Ferenc. Amikor megelégelte, hogy Béni barátnak csak ilyen kevés hasznát lehet venni, elrendelte, hogy ezután menjen rendszeresen a veteményeskertbe dolgozni. Ciprus testvér kissé aggódni kezdett, mikor Béni – miután olyan szemmel nézett a kapára, mintha sose látott állat volna – nem a nyelénél, hanem a fejénél fogta meg, miáltal mikor felemelte, akkorát vágott a saját fejére vele, hogy majdnem eszméletét vesztette. Ciprus testvér korholgatta, amiért nem figyel eléggé, mire Béni kissé bosszúsan ismét megragadta a kapát, hogy bebizonyítsa rátermettségét, és jó erősen a földbe vágta. Sajnos azonban nem elég jól célozta be, és majdnem lábak nélkül maradt.

– Ujjujuj! – kiáltott fel, és simogatta, fújdogálta megsérült ujjait.

Mikor a közelben álló szerzetesek látták, hogy nincsen komolyabb baja, elkezdtek nevetni, de ez csak még jobban bosszantotta Bénit. Jól megköpködte a markát, kezébe vette a szerszámot, és magasra emelte, de ezt olyan erőbedobással tette, hogy a kapa kirepült a kezéből, és hihetetlenül mesz– sze, egy szilvafán pihent meg.

Ciprus testvér inkább visszavitte a kapát a helyére, és elküldte Bénit dinnyéért a földekre, mert éppen augusztus eleje volt. Béni barát felnyergelte Csutakot, és elindult fütyörészve az ösvényen egy hatalmas kosárral a dinnyék részére. Amikor a folyóhoz ért, megállt. Semerre sem látott dinnyést. Voltak nyárfák, szederfák, tölgyek, szilfák, jegenyefák, de dinnyefát egyet sem látott. Végigimádkozott vagy egy tucat miatyánkot kocogás közben, de semmiféle dinnye nem került elő.

– Hát te mit csinálsz ott? – kérdezte Sisebuto testvér, aki éppen a kohójához baktatott.

– Semmit. Keresem a dinnyést, de úgy látszik, ellopták;

– Mit nem mondasz, testvérem! Ott van a lejtőn, nem látod?

Béni barát megfordította a szamarat, és a lejtő felé vette az irányt. Mikor odaért, elámult. Ezek a dinnyék olyan kicsik voltak, mint a szilva. Hát mindegy, felmászott a fára, és elkezdte szedni a gyümölcsöt. Bekapott egyet, és megdöbbent.

– Vajon miért termeljük most ekkora maggal? – tűnődött

Mivel az ügy túl bonyolult volt neki, inkább komolyan munkához látott, alaposan megrakta a szamarat, és dúdolgatva visszament a kolostorba. Mikor megmutatta Lőrinc barátnak, mennyi "dinnyét" hozott, az olyan méregbe gurult, hogy a kiabálásra Ciprus testvér is közelebb jött.

– Mi a csudát hozol?

– Dinnyéket.

– Hiszen ez szilva!

– Ó! Úgy látszik, összetévesztettem a fákat! – mentegetődzött szelíden Béni barát.

Erre meg kellett magyaráznia neki, hogy a dinnyék nem fán, hanem a földön teremnek, de utána még le is vitte a dinnyeföldre Bénit, hogy megmutassa a gyönyörű gyümölcsöket, amik a földön csücsültek, megbújva a levelek alatt.

– Hát persze, ha ennyire elbújnak, hogy is találhattam volna meg őket!

Ciprus testvér azt mondta, hogy legalább négy tucat dinnyét vigyen haza Csutak kosarában, ő maga addig elment a paradicsomot öntözni. Fütyörészve, derűsen hamar összeszedte Béni a négy tucat dinnyét, és elindult a csacsival felfelé, a kolostor felé. Fütyörészve, derűsen noszogatta, paskolgatta a szamarat, mert már ebéd ideje volt, viszont Csutaknak nem volt ínyére a hőségben dinnyéket cipelni felfelé az emelkedőn. Lassan odáig jutott a nézeteltérés köztük, hogy a szamár rúgott egypárat az ég felé, és bizony ettől a dinnyék mind kirepültek, és viháncolva, ugrándozva gurultak lefelé, a falu felé.

Béni barát mind el akarta kapni, így egyetlenegyet sem tudott megszerezni. Mintha gumiból lettek volna, úgy huppantak, pörögtek, repültek lefelé. Egy kecskenyáj jött éppen arrafelé, de ettől a dinnyelavinától úgy megijedtek, hogy ahányan voltak, annyifelé futottak. A kecskepásztor ordított, a kutyák

ugatva egyre közelebbről üldözték Bénit, aki meg, szegény, a szökevény dinnyéit kergette.

Az öreg Borostás Bonifácot is éppen arra vitte az útja, az alaposan megrakott szekerével. Meghűlt benne a vér, amikor a dinnyék átgurultak a szekér alatt, utána a megkergült kutyák, és a végén jött Béni barát, aki annyira törtetett, hogy az útszéli meredeknél megtorpant, s aztán súlyánál fogva ráesett a kocsira halmozott búzára. Az öszvérek megvadultak, és elragadták a szekeret, de az szerencsére elég hamar felborult. A legnagyobb ordítozás és ribillió közepette Béni barát kidugta a fejét az aranykalászok közül, és láthatta, hogy messze lent a falusiak boldog kiabálással fogadták a dinnyéket, mint az ég váratlan ajándékát, főleg mivel már éppen ebédelés után voltak.

Béni barát borzasztóan szégyellte magát, mire visszaért a kolostorba. A szerzetesek még csak nem is köszöntek neki, olyan nagyon haragudtak. Különösen Sebestyén, a sekrestyés, akinek a diny– nye volt a kedvence gyerekkora óta. A házfőnök atya nem szólt egy mukkot sem; és ez még rosszabb volt, mert az arca hosszabb lett, mint egy jegenye.