2.

A mafla Fókapofa – Szakácsvadászat – A fazékban főtt zászló

Lord Gönc köddé vált, és Kullancs mélységes aggodalmaival együtt hazament a csatornájába. Már várta a barátja, egy alacsony, köpcös, orr nélküli emberke, akinek éppen olyan volt a bajusza meg a kifejezéstelen arca, mint amilyen a fókáknak van.

– Szervusz, Fókapofa.

– Jó estét! Na, milyen halott voltam ma a kocsmában?

– Nem voltál éppen rossz, de még a lövés előtt elvágódtál.

– Hát... ez igaz...

– De mondd csak, hányszor öltelek már meg téged?

– Négy százszor. És igazán egyre jobban csinálom!

– Igen-igen. De tudod, milyen nagy problémám van? – Nem. Miféle problémád van?

– Mindenki azt hiszi, hogy vérszomjas bűnöző vagyok! A rendőrfőnök most kalóznak akar megtenni.

– Hű de izgalmas!

– Ördögöt! Hiszen én sem ölni, sem rabolni nem tudok. És ami ennél is rosszabb, úszni sem tudok, és hajót sem láttam belülről még soha...

A két jómadár végül is aludni tért, miközben rengeteg rendőr rohangászott a csatorna felett, és rengeteg rágcsáló rágcsálta őket a takaró alatt.

Másnap a kínai kocsmájába mentek. Éjjel 12 óra volt. Lord Gönc Kullancs mellé lépett.

– Jó estét! Ez meg kicsoda?

– Fókapofa. Megbízható.

– Hányat nyírt már ki?

– Száznyolcvan-valamennyit.

– Nem rossz. Van szerencsém, Fókapofa úr.

– Részemről a szerencse, mylord.

– Szóval először is szakácsot kell szereznünk.

– Remek ötlet. Az evés mindig a legfontosabb.

– Maguk is szeretik a kínai ételeket?

– Le sem tudom nyelni.

– Miért nem?

– A pálcikák túl kemények.

– Ez már a maga baja! Gyerünk be a kocsmába.

Bementek. Odabent majdnem teljesen sötét volt. Egy hosszú copfos és bő kimonós kínai éppen rizses húst készített a konyhában.

– Mit óhajtanak az ulak?

– Tücsköt-bogalat – csúfolódott Fókapofa, és udvariatlanul kupán vágta a sodrófával.

– Mamám, micsoda ledolongolást kaptam – sóhajtott a kínai, miközben lassan a földre rogyott. Kullancs zsákba gyömöszölte és a vállára dobta. Az éjszaka feneketlen sötétjét kihasználva, a Zöld

Varangy csapszék pincéjébe vitte. Utána Gönc főnök így szólt:

– Menjünk most a hajóért.

– Hol van?

– A kikötő végében.

A három árny a nyugodt, csendes éjszakában a hajóig lopakodott. A sötétség ellenére is látni lehetett a kb. 450 tonnás, háromárbocos hajót, amely valami sérülés miatt vesztegelt ott, bevont vitorláival. A brit felség lobogója lengett rajta, és alaposan fel volt fegyverezve. Három ágyú az orrán, kettő a farán, jobbról is, balról is hét-hét, és ezek mindegyike 10-12 fontos golyókat tudott 5 mérföldnyire is ellőni. A hajó egyik oldaláról kötélhágcsó lógott.

– Hogy megyünk fel? – kérdezte Kullancs.

– Azon a hágcsón, ott – így Gönc.

– És ha eltöröm az orromat?

– Kölcsönzöm az enyémet! – türelmetlenkedett Lord Gönc.

Kullancs megindult felfelé, de amikor a hágcsó közepénél tartott éppen, az elszakadt, és ő visszaesett a földre.

– Nyavalyás hágcsói Majd én kőlépcsőt tétetek ide, ha kapitány leszek!

– És most hogy megyünk fel? – kérdezte Fókapofa.

– A horgonyláncon.

– Az nem szakad le?

– Nem hiszem.

Hangtalanul kúsztak a láncon a fedélzetig, de amikor felértek, Fókapofa megcsúszott, és nagy

csobbanással a tengerbe esett.

– Segítsééég! Megfulladok!!

– Hallgass, te őrült! Kapaszkodj a horgonyláncba, és ne ordíts!

Fókapofa ismét mászni kezdett a láncba csimpaszkodva.

A hajó orrán keresztül végre mindhárman bejutottak a fedélzetre. Koromsötétben osontak át a parancsnoki hídon. Halvány fény szűrődött ki a fedélköz mélyéből. Ott volt a kapitány kabinja. De hirtelen tompa, kísérteties zajt hallottak, mintha valaki lábujjhegyen jönne sebesen felfelé. A három hős visszatartotta a lélegzetét. Egyszerre csak éles karmok mélyedtek Fókapofa torkába, aki hátrazuhant, és megbicsakló hangon sikoltozott:

– Sicc! Sicc! Átkozott macskája!

Mikor végre magukhoz tértek az ijedtségtől, lementek a lépcsőkön, és bekukkantottak az egyik kivilágított ablakon. Két embert láttak egy térkép fölé hajolva.

– Kik ezek? – kérdezte Kullancs.

– Morc kapitány meg a segédtisztje.

Erre szép lassan kinyitották az ajtót, lábujjhegyen a két tengerészhez osontak, és egy szempillantás alatt bedugták őket egy-egy zsákba.

– Megöljük őket? – érdeklődött Gönc.

– Minek? Eltesszük őket inkább "konzerv"-nek.

Kullancs a biztonság kedvéért mindkettőt fejbe kólintotta a konyhai sodrófával, majd becsukták őket az éléskamrába. A hajó javítása már befejeződött, de az élelmiszerraktárak még üresek voltak. Kullancsék fenekestül felforgatták az egész hajót, de egy lelket sem találtak benne. A legénység nagy része időközben más hajókra szegődött, olyanokra, amelyek Franciaország ellen mentek harcolni. Sokan még szabadságukat töltötték a városban a javítás ideje alatt.

Gönc vezetésével visszamentek a kabinba, végigkutatták a szekrényeket, míg végre megtalálták a hajónaplót. Az indulás ideje két nap múlva, déli 12 órára volt kitűzve. Addig sürgősen embereket kellett keresniök a legénység kiegészítésére, és meg kellett tölteni az éléskamrákat is.

– Most elsősorban egy kalózzászlót kell szereznünk! – jelentette ki Fókapofa a kapitány ládáiban kutatva.

– Itt csak törülközők meg zoknik vannak.

– Nincs valami lepedő? – kérdezte Kullancs.

– De igen. Van itt egy.

– Remek! Befestjük feketére.

– Mivel?

– Tussal.

Kerestek tust, de persze nem találtak.

– Hozzál a konyhából egy láda suvikszot – mondta Gönc.

Fókapofa kutatott-matatott a konyhában, de nem talált mást, mint port, egy fújtatót meg egy nagy csomag pirospaprikát.

– Ne fessük be pirospaprikával?

– Szó sem lehet róla! Fekete zászló kell.

– Van egy ötletem! – kiáltott fel Fókapofa.

– Micsoda?

– Tintahalat kell halászni!

– Mi a csudának?

– Fekete a tintája, az lesz a festék.

– Milyen igazad van! Remek ötlet!

Fókapofa a fedélzetre rohant, keresett egy horgászzsinórt, bagót tett rá csaléteknek, és a tengerbe hajította.

– Már itt is van a tintahal!

– De hisz ez egy közönséges durbincs! Dobod vissza rögtön! – mérgelődött Lord Gönc.

Végül is nagy nehézségek árán Kullancs mégis fogott egy gyönyörű tintahalat. Sokáig főzték, és utána beletették a lepedőt az illatos főzetbe. A lepedő feketébb lett a fekete szénnél, de iszonyúan bűzös volt.

– Már csak egy csontvázat kell a közepére festeni.

– Elég lesz egy koponya – helyesbített Gönc.

– És mivel festjük rá?

– Krétával.

Az anyag közepére egy szörnyen csúf halálfejet festettek, borzasztó hosszú fogakkal és keresztbe tett sípcsontokkal.

– Bajuszt is festünk rá? – lelkesedett Fókapofa.

– Nem is rossz ötlet – helyeselt Gönc.

Mikor kész lett, kissé elgyönyörködtek benne, aztán ládába tették, és visszamentek a városba.

– Menjünk matrózokat vadászni – mondta Kullancs.

Lord Gönc nagyot fújt a sípjába, mire azonnal 5-6 rendőr rohant hozzá a futástól lihegve.

– Parancsára, Lord Gönc.

– Gyertek velem!

A Zöld Varangy csapszékbe mentek, amely dugig volt bort vedelő hangoskodókkal.