5.

A SEPRŰ

Így teltek Béni testvér kolostori életének első hónapjai. Eleinte nem szerették a szerzetesek, mert nem tudott írni, olvasni, és. mert mindent fordítva csinált, de aztán lassan megkedvelték az egyszerűségéért meg az ártatlanságáért. Egyszer az apát, Nicanor testvér, aki magas és száraz volt, mint egy bot, azt kérte Béni testvértől, hogy ültessen el egy söprűt a veteményeskertben. Hát, mit szóltok ehhez? Így akarta próbára tenni, mennyire engedelmes.

Ti mit csináltatok volna ilyen esetben? Ugye hogy egy seprű nem arra való, hogy elültessék? Nevetséges. Hát bizony, Béni testvér elültette, sőt meg is locsolta, sőt meg is trágyázta. A szerzetesek jót nevettek rajta, és minden reggel megkérdezték:

– Mi újság, Béni testvér? Virágzik már a seprű?

– Nem. Még nem. Talán holnap.

A társai görcsöt kaptak a nevetéstől, míg egy szép reggelen, mikor felkelt a nap, a seprű telis-tele lett virággal.

Hihetetlen, ugye? A szerzetesek is értetlenül álmélkodtak:

"Persze – gondolták. – Annyira ártatlan, hogy Isten így jutalmazta az együgyűséget..."

Aztán körmenetben Szent Ferenc oltára elé vitték a seprűt, hátha a szent magában mosolyog, és gondolja:

"Ilyen jónak és egyszerűnek kellene lennie mindenkinek. Még ha írni-olvasni nem is tudnának."

Bim-bam, bim-bam! Itt a hajnali imádság ideje. De borzasztó is éjjel, álmosan felkelni! A barátok holtálmosan vánszorognak a lépcsőkön lefelé. Mindegyiknek a kezében gyertya ég, hiszen az épület sötétebb, mint a pokol tornáca. És micsoda hideg van! Vacognak, és fejükre húzzák a csuklyát. Olegario testvér, mint mindig, most is egy nagy könyvet olvas menet közben, de mivel a lábán viszket a fagyás, közben azt is vakargatnia kell a botjával.

– Isten dicsőségére, testvérek, mindent Isten dicsőségére! – motyogja néha.

Minden szerzetes kongat egyet a harangon, amikor a templomba lép: 17, 18, 19. Egy hiányzik. Vajon kicsoda? Ott jön már rohanva, a saruja a kezében. Béni testvér. Mint mindig, most sem tudott időben felébredni.

Hogy fütyül a szél! Béni testvér fél. Minden annyira sötét. Rohan a lépcsőkön, az utolsó fokokat végiggurulja, de végre megkondítja a harangot, és belép a templomba.

Csak lassan, lassan, Béni testvér, talán észre sem vesznek! Puff! Abban a pillanatban megbotlott, és orra esett.

A szerzetesek imádkoznak és nevetnek, imádkoznak és nevetnek, és Béni testvér is imádkozni kezd. Aztán elhallgat, és mindenki tudja, hogy ismét elaludt.

– Csitt! Halkabban! Ne ébresszük fel Béni testvért – mondja Nicanor atya.